Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)
1988-12-24 / 303. szám, szombat
Az év minden napján... Éjszaka lehűlt a levegő, mire megvirradt, porhót kergetett maga előtt a téli szél. A határőrségnél azonban ennek ellenére percnyi pontossággal indulnak körútjukra, őrhelyükre a járőrök.- Lesz még ennél rosszabb is- jegyzi meg Milan Krajči szakaszvezető. - Jól fel vagyunk öltözve, kibírjuk a néhány órás szolgálatot. No persze, jó volna meleg szobában ülni, de nekünk határőröknek tekintet nélkül az időjárásra, helyt kell állnunk, erre kötelez a katonai eskü.- Az egység az idén eddig száz százalékos biztonsággal védi a gondjaira bízott államhatárszakaszt. Közel két tucat határsértőt tartóztattunk fel. Egy szakaszunk elnyerte a példás címet, a másik versenyez érte. Ha közbe nem jön valami a jövő évben, a példás egység címet is magunkénak tudhatjuk majd- toldja meg a szakaszvezető szavait Pavol Buzínkay, az egység parancsnokának helyettese. - Addig persze sok minden történhet... Mintha csak a szavát igazolnák az események, riasztják a készültségi járőrt. Néhány perc múlva azonban visszatérnek, mosolyogva mondják, hogy csak vaklárma volt. Michal Ližičár őrvezető nehezen tudja féken tartani az egység büszkeségét, Ničo nevű kutyáját, amely gazdájával együtt a magasabb egység versenyében az első, az országosban a negyedik helyet szerezte meg.- Mindig kutyavezetői beosztásra pályáztam, s amint látja, sikerült is. Időbe tellett, amíg elfogadott, de most már ragaszkodunk egymáshoz. Ha szabadságról, vagy eltávozásról jövök vissza, elsó utam hozzá vezet. A különböző finomságokból mindig ó kapja a legtöbbet, de az igazsághoz tartozik, hogy sokat dolgozunk együtt, mert a kiképzés a kutyáknál sem hanyagolható e/ — állítja az őrvezető, majd így folytatja.- A múltkor egy határsértő nyomát követve már azt hittük, nyert ügyünk van, elfogjuk, de egy másik járőr néhány perccel megelőzött. Tudom, hogy ha majd leszerelek, nehéz lesz a kutyától megválni. A legszívesebben magammal vinném. A szálláskörletben nagy a csend. Senki sem hangoskodik, tudják, hogy társaik egy része az éjszakai szolgálat fáradalmait piheni ki. Egy csoport politikai oktatáson van. A szünetben találkozom egy magas hurbanovói fiúval, aki a bevonulás előtt a helyi sörgyárban dolgozott. A jövő tavasszal szerel le. Skuliba Imre megállja a helyét, Ján Krnáő, az egység parancsnoka így vélekedik róla.- Jó katona. Az utóbbi időben két határsértót tartóztatott fel. Egyedül és körültekintően, mélyen az államhatár mögött. A dicséret hallatán legyint, mintha azt akarná mondani, az egész szóra sem érdemes. Pedig nem így van. Valószínű, hogy hamarosan megkapja a példás határőr jelvényt és őrvezetővé léptetik elő. Javasolják a pártba, tagjelölti felvételre. A parancsnok távozása után így vázolja fel az eseményeket.- Mindkét esetben fiatal nőről volt szó. Az elsőnek volt ugyan útlevele, de vámnyilatkozata nem. Nyolc nappal korábban jött vissza Jugoszláviából, amint később bevallotta, Magyarországon keresztül oda akart visszamenni... Egy másikat egy héten belül kétszer tartóztattam fel, nem volt nála semmilyen okmány, beismerte, hogy osztrák területre akart átjutni. Talán azt gondolta, hogy a határ átjáróház. Vaktában elindult, mert mint mondta, elege van a családi viszályokból. Előkerül az egység krónikája, amely megörökíti az eseményeket. A legutóbb Milan Štefanka határőr, aki azóta tartalékos őrvezető, egy körözött gyilkost tartóztatott fel. A krónika arról is számot ad, hogy a rusovcei alapiskolában négy katona vezet egy-egy ifjú határőr pionírrajt. Közösen rendezik meg a honvédelmi napokat, amelyek során a pionírok megismerkednek a határőrök felszerelésével, sót gyakorolják a nyomkövetést is.- Mindennapos munkánkat el sem tudjuk képzelni a segédhatárőr- egység tagjainak, a határmenti települések lakosainak segítsége nélkül - vélekedik a parancsnok. - A jövőben együttműködésünket tovább mélyítjük. A katonáink amellett, hogy szabadidejükben rendben tartják a műszaki berendezéseket, hozzájárulnak a település választási programjának teljesítéséhez is. Ahogy múlik az idő, egyre gyakrabban nyílik az étterem ajtaja. Minden járőr mielőtt délutáni szolgálatba megy, megebédel. Öllé Gyula őrvezető, fószakács állandóan melegen tartja az ételt, hogy a váltásról visszaérők se panaszkodhassanak. A bevonulás előtt a Duna étteremben dolgozott Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda). Jókedvűen jegyzi meg.-Azt mondják, jól főzök, ízlik a fiúknak. Néhanapján disznótoros ebédet, vacsorát is felszolgálunk. Nálunk az ételmaradék sem vesz kárba, seríésf hizlalunk. Martin Karebella őrvezető néz be a konyha kisablakán. Ebédet kér. Zöldséglevest, rántott húst, burgonyát kap. Ebéd közben megkérdi a szakácsot: - Nem tudod, ki kap az ünnepekre szabadságot?- Én karácsonykor is itt leszek. Ki készítené el nektek a káposztalevest, a rántott pontyot, az ünnepi ebédet? Olyan bőséges lesz az ellátás, hogy az ujjadat is megnyalod. Egyébként tudod, hogy csak kevesen kaphatnak eltávozást, de ezt a pár hónapot már kibírjuk. A katonák, főleg a magyar nemzetiségűek, gyakran térnek be hozzá. Tudják, hogy nála megtalálják az Új Szót is. Sőt, nem egy fiút ő figyelmeztet, ha szülőföldjéről valamilyen írás jelent meg. A katonaságnál mindig a konyha volt a hírforrás központja, úgy látszik ma sincs ez másképpen. A határőrök hű társai a kutyák (A szerző felvétele)- A karácsonyi és az újévi ünnepekre minden évben jól felkészülünk, de azért figyelmünk nem lankad. Karácsony estéjén nemcsak az asztal bőségesebb, hanem a hangulat is bensőségesebb, mint máskor. Az ünnepi vacsorán részt vesznek a tisztek is. Ellátogat hozzánk a rajkai határóregység parancsnoka is. Látogatását szilveszterkor viszonozom - újságolja a parancsnok.-Nálunk soha nincs együtt az egység, - viszi tovább a szót a politikai parancsnok helyettese. - Mig az egyik része ünnepel, a másik szolgálatban van, aztán felváltják egymást. Az előkészületek szerint ítélve bensőséges ünnepünk lesz, persze csak akkor, ha megússzuk riadó nélkül, de nálunk erre is számítani kell. Egyébként a SZISZ-szervezet különböző vetélkedőket, műsort szervez, hogy az otthontól, a szülőktől távol levő katonák jól érezzék magukat, csökkenjen bennük a honvágy, amely minden emberben él. Télen hamar esteledik. A klubhelyiségben egyre élénkül az élet. Skuliba Imre az egyik sarokban könyvet olvas, a szolgálatból visszatért Krajčí szakaszvezető Miroslav Konečník határőrrel vív nagy csatát a biliárdasztalon. Kinyit a büfé is, a katonák frissítőt, cigarettát vehetnek. Néhányan a televízió előtt ülnek, egyikük másikuk levelet ír.- Nyáron sokoldalúbban tölthetjük el a szabadidőnket, focizhatunk és röplabdázhatunk is - jegyzi meg az egyik határőr. - Kimenőre akkor mehetünk, ha ránk kerül a sor. így aztán igyekszik mindenki hasznosan eltölteni a téli estéket. Mire besötétedik már nagy pely- hekben hull a hó, a járőrök álcázó fehér ruhát öltenek egyenruhájuk fölé. Együtt lépünk ki a kapun, ők ketten az őrhelyükre, én az autó- buszmegálló felé veszem az utam. Amikor visszanézek, látom, újabb járőr hagyja el az egység körletét, de hamarosan elnyeli őket a sötétség. A távoli városban, a közeli községben világítanak az ablakok. Munka után jólesik meleg szobában gondtalanul leülni, megpihenni. A határőrök azonban ilyenkor sem lazítanak, tudják, hogy mindnyájunk nyugalmára, biztonságára vigyáznak. Küldetésükhöz méltón békében is harci feladatot teljesítenek, s ennek becsülettel eleget tesznek az év minden egyes napján. NÉMETH JÁNOS Álomvonat? A hazai vasúti közlekedés az ezredforduló küszöbén Néhány évtizeddel ezelőtt bebizonyosodott, hogy a közúti közlekedés nem tudja kiszorítani a vasútit, sem a személy-, sem a teherszállításban. A közlekedési szakemberek rájöttek, hogy a vasút pótolhatatlan, csak éppen tökéletesíteni kell. Erre a műszaki haladás kínált és kínál óriási lehetőséget, amelyet sok fejlett országban már ki is használtak, s olyan vasútvonalat építettek, amelyeken a szerelvények elérik a 200-300 kilométeres óránkénti sebességet. Fokozatosan nyilvánvalóvá vált, hogy az ilyen száguldó vasúti csodák nem is olyan drágák, mint amilyennek először tűntek a hagyományos elődjeikkel való összehasonlítás során. Kitűnt, hogy a költséges megépítésük, üzemeltetésük nem csupán a technika legújabb vívmányainak fitogtatása, hanem rövid időn belül kamatostól megtérülő beruházás. Igaz, csak akkor, ha kellő nagyságú városok az állomáshelyei. Ezek a szó legszorosabb értelmében vett gyorsvonatok ugyanis a hagyományos vasúti közlekedésben mindennapos vonat-, azaz átlagsebességet többszörösen túlszárnyalják, kedvezően befolyásolják egy-egy ország egész közlekedésrendszerét, ráadásul környezetkímélőek. Röviden: több szempontból előnyösebbek a gépkocsiknál és a drága üzemelésű repülőgépeknél. A szuperexpressz Ma már a fejlett európai országok rugalmasan kezelik vasúti hálózatuk felújításának és az említett, legalább 200 kilométeres óránkénti sebességet elérő gyorsvonat-vonalaik építésének programját. Az utóbbi években Csehszlovákiában is született néhány javaslat ilyen szuperexpresszvonal létesítésére, de még a szomszédos országokhoz viszonyítva is eléggé késve eszméltek szakembereink. Késve, de nem későn. A szu- perexpresszvonal-hálózat kiépítésének programját pontosítani kell, hogy mihamarabb elkezdhessék gyakorlati megvalósítását. Az egyik javaslat szerint az új fővonal a jelenlegivel [Prága-Pardubice-Olo- mouc-Ostrava-Žilina-Kassa (Košice) | lenne párhuzamos, amelyből egy leágazás Brnóba és Bratislavába vezetne. Ez azonban egyelőre csak egy javaslat a több közül. A szupervonat építése még nem szerepel semmilyen hivatalos tervben, bár vannak szakemberek, akik szerint már akár 1998-ban megkezdődhetne és 2020-ban befejeződhetne az építése. A szuperexpresszvonalak azonban lényegesen nagyobb anyagi előnyt jelentenének, ha a belföldin kívül két- és több oldalú nemzetközi tranzitforgalmat is lebonyolítanának. Ebből adódik egy további kérdés, hogy vajon nem kellene-e ilyen fővonalat létesíteni Berlin és Prága között, amely tovább vezetne Bratislavába, onnan Budapestre, esetleg egészen Belgrádba. Egy biztos, ezek az új vasútvonalak nem követhetnék a fővárost a szomszédos országokkal összekötő létező vonalakat, mert azok általában folyókkal átszelt völgyeken vezetnek, miáltal kis vonatsebességet tesznek lehetővé. Mindenesetre sok közlekedési szakember szerint újra mérlegelni kellene a környező országok fővárosait összekötő nemzetközi vonalak megvalósításának tervét. A régi is felújításra vár A szuperexpresszvonalak tervezése mellett azonban nem szabad megfeledkezni a régiek felújításáról sem. Az országban sok olyan politikai-gazdasági központ van, amelyek között a vasúti közlekedést s a vasutak által nyújtott szolgáltatásokat mielőbb javítani kell. A legsürgetőbb teendő a vonatsebesség - amely Csehszlovákiában bizony csak némely gyorsvonat esetében éri el a 65 km/ó-t - növelése. Viszont a jelenlegi, nem minden esetben megfelelő geometriai elrendezésű vasúti pályák felújítása nélkül ez aligha lehetséges. A régi vasútvonalak új vonalvezetése nem a legsürgetőbb feladat, de számolni kell azzal, hogy majd sok esetben szükségessé válik. Miroslav Škárka mérnök, kandidátus, a Csehszlovák Államvasutak központi igazgatóhelyettese szerint a 100 kilométeres órákénti vonatsebességnek Prága és Bratislava között természetesnek kellene lennie, s a legfőbb vasútvonalakon a személyszállítás esetében 140 kilométeres óránkénti sebesség lenne a jövőben kívánatos. Igen ám, de ezt nem olyan egyszerű elérni, hisz Csehszlovákia köztudottan a legsűrűbb vasúti hálózattal rendelkező európai országok egyike, ahol 100 négyzetkilométernyi területre 10,27 km hosz- szúságú vasútvonal jut. Ezt a dédapáink korából származó örökséget hatékonyan ki is használjuk - különösen a legfőbb vonalakon hiszen évenként 90 millió tonna árut szállítanak minden kilométeren. A hiányosságok legfőbb oka a túlterheltség A hazai vasutakat már évtizedek óta érik bírálatok, amelyek a személyszállítást illetően inkább a szerelvények tisztaságát, a téli időszakban az elégtelen fűtésüket, az állomásépületek állagát, vagy egyáltalán a vasúti szolgáltatások alacsony színvonalát kifogásolják. Egyúttal azonban azt is jelzik, hogy vasutaink túlterheltek, kihasználtságuk nem fokozható tovább, s ez ellentmond a vasúti közlekedés alapvető feladatának, szinte kizárja, hogy vasúti forgalmunk gyorsabb, színvonalasabb legyen. A hazai vasutak korszerűsítését továbbá alapvetően megnehezítette eddig a karbantartási munkák jelentőségének lebecsülése, és az, hogy nem történtek megfelelő lépések a fő vasútvonalak túlterhelésének megelőzésére. Pontosabban, a Szlovákiai Barátság Vasútvonal és a Prága-Béchovicéből Pončanyba vezető vonal két, illetve három sínpárra való bővítését követően - amelyekre még az ötvenes években került sor például nem bővítettek az országban egyetlen fő vasútvonalat sem. S ezt, mint a vasúton utazók és szállítók tapasztalhatják, hiba volt. A szuperexpressz azonban az említett hiányosságok ellenére sem olyannyira távoli álom Csehszlovákiában, csak éppen rengeteg tennivaló van addig, mig sor kerülhet megvalósítására. BARANYAI LAJOS ÚJ SZÚ 1988. XII. 24. B izonyára sok kisgyermek ma este az ajándékok közt rátalál a csacsira. Nem attraktív játék, de azért fogadják szeretettel, hisz hosszú évek óta kedvenc játéka legkisebbjeinknek. Országszerte mindenhol, sőt a határainkon túl is sokfelé. Halványlila színével már első látásra megkedvelted magát. Hosszú, nyúlánk lábak, kedves farkinca, gömbölyded fülek, ártatlan tekintet. Ő a csacsi, csak így egyszerűen, névtelenül. Mert arra soha nem tartották érdemesnek, hogy nevet is kapjon. Pedig műanyag játéktársai szebbnél-szebb leány- és fiúneveket viselnek, neki egy sem jutott. Mégis sokukat túlélt már. Alighanem ó a korelnök ebben a sajátos levegővel teli játéktársaságban. Volt alkalmam végignézni a csacsi,,születését“. Közvetlenül a gyárban, a napajedlái Fatrában. Nem monitoron keresztül, se nem számítógéppel irányított termelésben. Múltat idéző körülmények között, ahol a sok egyéb teendő mellett jutott s ma is szorul hely a PVC-ból készült múanyagjátékok gyártásának, s ezen belül az „állatszülészetnek“. Ez utóbbi az igazi klinikára csak annyiban hasonlít, hogy nehéz bejutni oda. Szerkesztőségi pecséttel ellátott kérvény kell arról, hogy kizárólag a cikk megírása miatt vagyok kíváncsi a csacsi születésére. Semmi többet nem kívánok látni. S mikor közlöm, most nem érdekelnek a gazdasági együtthatók, a termelési buktatók, s reklamálni sem szeretnék személyesen, papír nélkül is beengednek. Elég a korábbi szóbeli beleegyezés, meg közvetítőm néhányszori telefonhívása. Aztán megérkezik az első kísérő, közvetlenül a helyszínen csatlakozik hozzánk a másik: ő Marie Ahol a kiscsacsit gyártják Dvoráková technológus. Kisujjában a „szülés“ folyamata. Mondja is a terminus technicusokat, gyorsan végigfutjuk a termelést - szavakban. De hát én minél többet szeretnék látni. Addig győzögetem, mígnem levisz a régi hengerdébe. Itt kezdődik minden. Ódon falak, háború előtti és közvetlenül a világégés utáni gépek, berendezések. Szerencsémre szünetel a munka, csendben körülnézhetünk. Vasládában különböző színű szemcsés anyagok. Ezekből készül az alapanyag. Ez kerül a présgép alá. Utána ügyes kezű mesteremberek formák alapján kivágják a csacsi testrészeit. Két darabban. A fejét és mellső lábait az egyikbe, hátsó lábait a másikba. Ha nem mutatnák külön, aligha ismernék rá, legfeljebb halványlila színe tenné feltűnővé. Nem sokat időzünk a hengerdében. Azután meg olyan ajtón megyünk be, amelyen minden felirat belépésünket tiltja. A mintázóba. Itt gépek nyomtatják a csacsi „érzékszerveit" a fejére. Fehér és fekete színben. Hogy egy-egy példánya milyenre sikerül majd, az ezen a műveleten múlik. Pontosság, pontosság és megint csak pontosság kell hozzá. A kivágott darabok pontos gépasztalra helyezése. A többi már nem a kezelő dolga. Egy szinttel lejjebb már „összerakják" a csacsit. Zdénka Lopčiková harminchárom éve műanyagjá- ték-forrasztó. Alulról megvilágított asztalán maga elé teríti a készülő állatka elülső felét. Elvégzi rajta a saját műveleteit, majd továbbadja. Műszakonként nyolcszáz ilyen darabot készít, de mivel selejt is akad, ahelyett újat kell csinálni. A csacsit ő is kedves állatkának tartja, mosolyogva meséli, hogy unokájának szintén kedvence. Közben más gépen szelep kerül a csacsiba. Nem messze innen három fiatal lány ül egy forgó kerék előtt. Rajta formák, azokban meg a csacsi utolsó összeforrasztása zajlik. Odaforulok Zdíslava Vávro- vához, aki a kész állatkákat kapkodja ki a formákból. Ó nem nagyon kedveli a csacsit, neki a kisebb állatok tetszenek. Három éve dolgozik a gyárban, ám többet nem tudok meg róla. Mögötte csacsik tömkelege. Felfújva - idő- és szelelőpróbának kitéve. Négy órán át. Ha addig nem ereszt le, mehet a dobozba. Egybe húsz darab. Ezután többet egybecsomagolnak, s kész a szállítmány, indulhat a nagyraktárakba, onnan az üzletekbe. Mindegyik zacskó kíséretében egy papírlap, rajta a termékbemutató - tíz pontban. Kedves csacsigazdik! Olvassák el figyelmesen, sok hasznos tanáccsal szolgál. Műszakonként 20-25 ember vesz részt a csacsi „létrehozásában". Egyetlen sincs köztük olyan, aki a ráeső művelettel ne befolyásolná mindegyik példány milyenségét. Nagyon is egymásra utalva dolgoznak az „állatszülészetben". Régen leírt gépeken, lassan csodával határos módon működő berendezéseken. Itt minden és mindenki öregszik, kivéve a csacsit, évek óta ugyanolyan külsővel, fiatalon kerül le a vén masinákról. Hogy örömet szerezzen a legkisebbeknek. Persze, nem minden esetben sikerül. Sokukat kifogásolják - no, nem a gyerekek, hanem a szülők, nagyszülők. Csípős A csacsi az úszógumik, labdák és állattársai között (Archív felvétel) leveleket írnak róluk a gyárba, a Dikobrazban szórakoznak rajtuk. A kicsiktől nem érkezik visszajelzés. Érthető: a koruk miatt. Szerettem volna találkozni a csacsi megálmodójával. Nilová néni azonban már nem él. Utóda, Milan Hlávka játéktervező még gyermekkorából ismeri e kis állatkát. Harmincegy évesen is külsőre vonzónak, sőt fantáziaébresztónek és érzékelésfejlesztőnek tartja. Legyen hát ilyen minden kisgyermek számára, aki a fa alatt találja ma este. J. MÉSZÁROS KÁROLY
