Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)
1988-12-24 / 303. szám, szombat
A CSKP Központi Bizottsága 12. ülésének vitája FRANTIŠEK POUKAR elvtárs, a CSKP KB póttagja, a Temelíni Atomerőmű igazgatója Legfőbb politikai feladatunkat, a Temelíni Atomerőmű első két 1000 megawattos blokkjának időbeni és jó minőségben történő felépítését, eddig sikeresen teljesítjük. Ebben az évben valamennyi határidőt sikerült betartani és minden feltételünk megvan ahhoz, hogy a konkrét kivitelezési tervnek megfelelően a tárgyi és pénzügyi feladatoknak eleget tegyünk. A legfőbb feladataink azonban ezután várnak ránk. Az atomerőmű első blokkjának próbaüzemelését 1992-ben kell beindítanunk. Természetesen mi sem vagyunk problémamentesek. Ez az állítás érvényes magára az építkezésre, de elsősorban a termelőüzemek részéről történő szállításokra vonatkozóan. Annak ellenére, hogy 1550 tonna nem hagyományos acélkonstrukciót kellett volna ebben az esztendőben kapnunk a Kelet- Szlovákiai Vasműből, mindössze 800 tonnát kapunk, ami elsősorban a jövő év első negyedévében mutatkozik meg az építkezésen A szállítói-megrendelői kapcsolatok jellemzésére egy adat: a CHEPOS vállalat mostanáig nem igazolta vissza a speciális rozsdamentes acélszerkezetek legyártására és szerelésére vonatkozó igényünket. Itt negatívan hatott a korábbi Szövetségi Kohó- és Nehézgépipari Minisztérium csaknem másfél évig elhúzódó döntése arról, hogy ennek ki is legyen a szállítója. De egész sor további szállító megtagadja az építkezés szükségleteinek megfelelő, korábban megállapodott szállítási kötelezettségét. Az atomerőmüvek részére készülő speciális berendezésekkel, mint például a reaktor vagy a hógenerátorok, nincsenek gondjaink, azonban sokkal rosszabb a helyzet a turbinákkal és a generátorokkal, tekintve, hogy ebben az esetben a gyártónak, a Škoda Műveknek, kiviteli lehetőségei kínálkoznak. A legrosszabb a helyzet azokkal a szállításokkal, amelyek nem speciális atomenergetikai berendezések, mint például különböző nagyméretű tartályok, a hőcserélők, amelyek rozsdamentes nemesacélból készülnek, a CHEPOS-ban gyártott kondenzátorok is ilyenek, de sorolhatnánk még több vállalatot és terméket, amelyek közül mindenképpen meg kell említenem a különböző elektromos berendezéseket és automatizációs technikát. Ha mindehhez hozzáadjuk magas minőségi igényeinket, akkor számos partnerünk számára érdektelenné válunk. Sok esetben akadály a magas műszaki igény, amelyet a berendezésekkel és elvégzett munkával szemben támasztunk, továbbá a megrendelések nagy mennyisége és az ellenőrzések következetessége. A központ döntési jogának az állami vállalatokra történt átruházása után az eddigi, a kínálattal szembeni magasabb kereslet mellett és az azonos árszínvonalon bekövetkezhetne az, hogy a társadalmilag kiemelt fontosságú építkezések számára fontos szállításokat a kevésbé fontos beruházásokra irányítanák, mi által a döntő fontosságú építkezések kivitelezési ideje meghosszabbodna és így az építkezés megdrágulna. Pont ez nem lehet célja az átalakításnak. Éppen ezért az említett okok miatt fontosnak tartom, hogy egy bizonyos átmeneti időszakra az állami megrendeléseken túl a döntő fontosságú építkezéseknek hagyják meg prioritását, központi beavatkozással. Temelínben nem engedjük meg az erőmű építkezési költségeinek további növekedését, az átalakítás elveivel összhangban - másokkal szemben nagy előnnyel - megállapítottuk a kötelező állandó árakat az építkezési objektumokra és az üzemelési egységekre. Az állandó áraknak köszönhetően sikerült kiküszöbölni a fölösleges adminisztratívát a saját költségvetésből, azonban várakozásaink nem teljesültek az olcsóbb technológia bevezetésével kapcsolatban, s ugyanez vonatkozik az anyaggazdálkodásra ós a kivitelezés folyamatosságára a szállítók szemszögéből nézve. A tehetetlenség hatása nyilvánul meg a tervezők, sót az építésvezetők és a művezetők gondolkodásmódjában is. A temelíni atomerőmű építésének pénzügyi feltételei épp olyanok, mint bármely más építkezésé. Mind ez idáig állami támogatás nélkül folyik az építkezés az energetikai ágazat pénzeszközeiből és a Csehszlovák Állami Bank hiteleiből. A nehézségek ellenében Temelínben határozott célunk, hogy a ránk váró feladatokat teljesítsük. Dolgozóink jelentős hányadára azonban kedvezőtlenül hatnak bizonyos kétséges és a sajtóban nyilvánosságra hozott viták. Konkrétan most a Hospodáŕské noviny hasábjain közölt vitára gondolok, amely kétségeit fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a népgazdaság további fejlődéséhez szükség van atomerőművekre, és olyan elmélet is napvilágot látott, hogy a villamosenergia forrásainak biztosításakor át kell térni a földgázra, az ún. gőz-gáz ciklusra és hasonlók. Mindebből nálunk Temelínben olyan kétségek is fölmerültek, hogy esetleg nem kerül sor a harmadik és negyedik blokk megépítésére, esetleg a tervezettnél nagyobb határidő eltolódással az első és második blokk megépítésétől. Tudatában vagyunk annak, hogy a népgazdaság szerkezeti változásai szoros kapcsolatban vannak az energiaigény csökkentésével szemben támasztott igényekkel, az ipar olyan szerkezeti változásaival, amelyek az anyag magasabb szintű értékesítését vonnák maguk után, az élőmunka nagyobb részarányával kisebb energiahányaddal, beleértve az elektromos energiát is. Az energia azonban minden gazdasági egységben alapvető tényező, minden termelő komplexum esetében, s ennek lebecsülése avagy fejlődésének helytelen távlati felbecslése, pótolhatatlan károkhoz vezethet. Nem engedhetjük meg, hogy olyan állapotba kerüljünk, amilyen a jelenlegi időszakban a Román Szocialista Köztársaságban és más országokban is tapasztalható. Megállapíthattuk, hogy a CSSZSZK 2010-ig szóló általános távlati fejlesztésének téziseiben bírálóan értékeljük az elmúlt időszakot, kitűztük azokat a célokat is, ahová az ipari fejlődésnek el kellene jutnia, azonban nem jelöltük ki azt az utat, amelynek megtétele során ezeket a célokat el kellene érni. Konkrétan arról van szó, hogyan térjünk át az egyik stabilállapotból a másik, magasabb szintű stabil állapotba. Tervgazdálkodású társadalom vagyunk, így az alapvető szerkezeti változások elvi kérdéseit konkretizálnunk kellene, örömmel állapíthatom meg, hogy Adamec elvtársnak, a kormány elnökének fő beszámolójában megtalálható a további feladatok fő irányai. Ennek ellenére hangsúlyozni szeretném, hogy a temelíni atomerőmű további blokkjai felépítésének kétségbevonása következményeiben azt okozhatja, hogy a megállapított átadási határidők eltolódnak és így természetesen az építkezés ideje is meghosszabbodik. A harmadik és negyedik blokk felépítésének késleltetése tovább drágítaná az építkezést, amelyet folyamatos építkezési módszer szerint kezdtünk meg, amelynek helyességéről meggyőződhettünk a dukovanyi atomerőmű építése során. A két blokkra történő korlátozás az építkezés csúcsmunkáinak biztosítása során okozna feszültséget, magasabbak lennének a rezsiköltségek, tekintettel arra, hogy a felvonulási építkezéseket négy blokk felépítéséhez terveztük, beleértve a szerelés során igénybeveendő gépi berendezéseket, erőgépeket, amelyekhez behozatalból jutunk. Szükségesnek tartom, hogy megemlítsek valamennyi olyan tényt, amelyek szoros kapcsolatban vannak magával az építkezéssel és az atomerőmű építése egyes fontos határidejének megtartásával. Gondolok itt például az elkövetkezendő évek során a népgazdaság elektromos-energia igényére, az atomenergetikai kiadások összehasonlítására más energiahordozók költségeivel, és nagyon gondosan mérlegelnünk kell az ökológiai hatásokat. A temelíni atomerőműt követő további erőművek építése során figyelembe kell venni az erőműblokkok esetleges más jellegű elrendezését, mint ahogy azt a WER 1000- es típusú szovjet tervdokumentáció jelenleg előírja, miközben arra kell törekedni, hogy lehetőleg kisebb kiadások mellett magasabb szintű biztonság legyen a cél. Elsősorban a tervdokumentációtól és a berendezések szerkezetétől függ, hogy jelenleg mennyiért építünk és a jövőben mindez mennyibe fog kerülni. A szállítói-megrendelői kapcsolatok távlati koncepciója során milliárdok sorsa a tét, míg a közvetlen megvalósítás során legfeljebb milliók sorsáról dönthetünk. Az erőművek építésének elbírálása során döntő fontosságú szempontként kell kezelni az ökológiai hatásokat. Olyan vállalást tettünk, miszerint lényegesen csökkentjük a kéndioxidszennyeződés mennyiségét. A szénüzemelésű erőműveken nagyon költséges kéntelenítő berendezéseket építenek az energiatermelő blokkokon, olyanokon is, amelyek élettartamának felénél már hosszabb ideig üzemelnek. A kéntelenítő berendezések költségei egy atomeróművi energiatermelő blokk teljes költségeinek egyharmadánál többe kerülnek. Ebből a szempontból azokon a szénüzemelésű erőműveken, amelyek 1977 előtt kezdték meg az üzemelést, mérlegelni kellett volna, hogy vajon nem lenne-e kifizetődőbb leállításuk és pótlásuk atomerőművekkel. Az említetteken kívül ugyanis a kéntelenítő berendezések nem oldanak meg olyan ökológiai problémákat, amelyeket a nitrogénoxid, a széndioxid és a nehézfémek okoznak. A teljesség kedvéért szeretném megjegyezni, hogy a földgázégetés során hasonló helyzet merülhet fel. Az atomenergetika fejlesztése a véleményem szerint a leghatározottabb környezetvédelmi program a légköri viszonyok javítása területén. Szükséges és célszerű lenne megállapítani, hogy a jelenlegi ütemben építsük vagy ne építsük ki az atomenergetikai bázist, és a mérlegelésnél elsősorban az atomerőművek kedvező környezeti hatásait kellene figyelembe venni. E mérlegelés során nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy folyamatosan romlik a barnaszén minősége és annak kéntartalma, s elsősorban 1992 után növekedne jelentős mértékben. Feltétlenül szükséges, hogy valamennyi szénégetési folyamatot a minimumra csökkentsük a jövőben, a szénkészleteket meg kell őriznünk a jövő generációi számára, mégpedig azért, mert a szénnek vegyipari úton történő hasznosítása sokkal nagyobb hasznot hoz, mintha elégetnénk. A temelíni atomerőmű építői nagy mértékben hozzájárulhatnának az ökológiai viszonyok javításához, ha meggyorsíthatnánk a második blokk felépítését, és azt 1993 végéig átadhatnánk. Ily módon gyorsabban építhetnénk le a szénüzemelésű erőműveket, azok kedvezőtlen hatásaival együtt, hiszen teljesíthetnénk azt a vállalást is, hogy a kéndioxid szennyeződést 1993 végéig 30 százalékkal csökkentjük. Az építkezési párt- bizottság, a szakszervezeti szervek és az építkezések gazdasági vezetése a második blokk gyorsított ütemű felépítése feltételeinek biztosítását reálisnak tartják, s ily módon az építkezésen dolgozók számára hatékony ösztönzést adhatnának a párt XVIII. kongresszusa előtti időszakra. A fűtőanyag- és energetikai ágazat szerkezeti változásaik során egyre fontosabb hangsúlyt kapnak az ökológiai szempontok. Az atomenergetikának éppen ezen a területen mutatkozik leginkább létjogosultsága. Építkezésünk számára biztonságra van szükség, hiszen a társadalom is ezt várja tőlünk. VÁCLAV ŠÍPEK elvtárs, a CSKP KB tagja, a CSKP Észak-csehországi Kerületi Bizottságának vezető titkára Éppen egy év választ el minket a CSKP KB 7. ülésétől, amely mérföldkövet jelentett a XVII. kongresszuson elfogadott stratégiai irányvonal következetesebb és határozottabb teljesítéséhez vezető úton. A felhalmozódott problémákat természetesen nem lehetett megoldani egyetlen év alatt, ahogy azt egyesek szeretnék, sót egyes problémák még bonyolultabbakká váltak. Az emberek látják ezeket és jogosan bírálják. Mi is türelmetlenül vesszük tudomásul, hogy a változások nem elég gyorsan következnek be a dolgozók széles rétegeinek gondolkozásában és viselkedésében, s ez a párttagokra, sőt a párt tisztségviselőire is vonatkozik. Ennek ellenére a mi kerületünkben is úgy érezzük, hogy különbség van a mai helyzet és az egy évvel korábbi között. A társadalmi légkör fokozatosan megváltozik. Újból növekszik a párt vezetőségének a tekintélye, az iránta érzett bizalom. A CSKP Központi Bizottságának 7. ülése óta növekvő figyelem kíséri a központi bizottság minden ülését. De nemcsak a káderügyek keltik fel az emberek érdeklődését, hanem az égető kérdések konrét megoldása is, a gazdaságban, a politikában, a felépítmény egyes területein. A kommunisták, s nemcsak ők, elégedetten állapítják meg, hogy megváltozott a hozzáállás a XVII. kongresszus politikai irányvonalának biztosításához, s megújul a sikeres politika alapvető feltétele, a szavak és a tettek egysége. A központi bizottság elnökségének határozata az alapszervezetek évzáró taggyűléseiről, s a XVIII. kongresszus előtti pártkonferenciákról eszmei-politikai irányt ad a kongresz- szus előkészítésével kapcsolatos feladatok teljesítéséhez, s az ezzel összefüggő szervezési munka feladatait is meghatározza. Nagyra értékelem, hogy az eddigiektől eltérően jelentős időelőnnyel került erre sor. Ez számunkra a kerületekben, a járásokban és az alapszervezetekben nagy segítségnek számít. Az átalakítás ütemének meggyorsításában alapvető feltételnek látjuk, hogy mindenekelőtt világos elképzeléseink legyenek a problémák megoldásának fontossági sorrendjéről. Arról van szó, hogy a kerületi és a járási pártszervek tanácskozásaira a legfontosabb és a legidőszerűbb kérdéseket kell besorolni. Ezt a munkatervet azonban mi sem tekintjük dogmának, az időszerű szükségletekhez igazodva rugalmasan pontosítjuk. Arra törekszünk, hogy elmélyítsük a dolgozóknak és az állampolgároknak a párt és a párt szervei iránti bizalmát. Ezt a bizalmat a párt helyes, tudományosan alátámasztott politikájával kell alátámasztani, kerületünk problémáinak céltudatos megoldásával, politikánk nyíltságával és őszinteségével, a párttagok és a párt tisztségviselőinek példamutató erkölcsi és politikai magatartásával. A párt vezető szerepét nem akarjuk adminisztratív-direktív módszerekre, utasításokra építeni. A kongresszus előtti kampányban elsősorban arra fogunk törekedni, hogy növekedjen minden pártszerv, minden pártszervezet és minden kommunista tekintélye. A fő célok és feladatok ismeretének, a világos koncepciónak alapvető jelentősége van. Nem kevésbé fontos az is, hogy elsajátítsuk a valódi lenini munkastílust, leküzdjük a rutinszerűséget, a formalizmust, az adminisztratív módszereket. A magasabb szintű pártszerveknek ilyen irányban kell támogatniuk az alapszervezetek munkáját. Habár nagyon erősen hatnak a szokások és a beidegződések, a pártszervek munkastílusa fokozatosan változik. Növekszik a választott szervek szerepe, s olyan feltételek kialakítására törekszünk, hogy a tagok és a tagjelöltek széles körű demokratikus alapokon vehessenek részt a kerület életére vonatkozó kulcsfontosságú politikai kérdések megtárgyalásában és megoldásában. Munkánk súlypontját az alapszervezeteknek nyújtott segítségben látjuk. Egyre gyakrabban érvényesítjük azt a módszert, hogy a párt és az állami szervek funkcionáriusai és a gazdasági vezetők számot adjanak tevékenységükről bár ez nem megy nehézségek nélkül. Nemrég ilyen értelemben számoltak be a kerületi pártbizottság előtt a gazdasági kísérletben részt vevő Crystalex és a Jabloneci Divatékszerek vállalatok igazgatói, valamint a kerületi nemzeti bizottság vezető tisztségviselői. Ezek a tárgyalások a kerületi pártbizottság tagjainak aktivitása szempontjából alapvetően különböztek a korábban szokásos, hagyományosan előkészített beszámolóktól. Véglegesen felszámoltuk az előre elkészített hozzászólások gyakorlatát. Hasonló irányokban fejlődik a járási pártbizottságok munkája is. Az új munkastílushoz tartozik az is, hogy rugalmasabban reagálunk az olyan problémákra is, amelyeknek korábban nem tulajdonítottunk nagyobb jelentőséget, de újabban komoly politikai problémává kezdenek változni. Példaként megemlíthetem az üresen álló lakások kérdését az Észak-csehországi kerületben. A dolgozók ós a lakosság panaszai alapján a kerületi pártbizottság elnöksége megtárgyalta ezt a kérdést, s megállapította, hogy a kerületben több mint 10 ezer lakás nincs kihasználva, s ezek száma évről évre növekedett. Az elnökség ebben az ügyben intézkedések helyett rövid határozatot fogadott el, hogy a kerületi nemzeti bizottság radikálisan csökkentse ezek számát. A pártós a társadalmi ellenőrzés következetes érvényesítése nyomán a különböző okokból kihasználatlan lakások száma egy év alatt 5670-nel csökkent. Munkánk hatékonyságát a dolgozókollektívák konkrét eredményeivel mérjük. Az óv tizenegy hónapja alatt a kerület üzemei az árutermelés tervét 581 millió koronával, a saját termelési érték tervét 327 millió koronával teljesítették túl. Ez elsősorban a bányászoknak volt köszönhető, akik az ötéves tervidőszak első három évében négymillió tonna szenet jövesztettek terven felül, s az idén egymillió tonna osztályozott szénnel teljesítik túl a tervüket. A hőerőművek ennek köszönhetően a korábbi évekhez viszonyítva sokkal nagyobb szénkészletekkel rendelkeznek, ami biztonságos villamosenergia- és hőellátást tesz lehetővé a téli időszakban. Tíz nappal ezelőtt Jakeš elvtárs a kerületünkbe látogatott, amikor a litvínovi Csehszlovák-Szovjet Barátság Vegyipari Művekben beindították az új krakkolóüzem termelését. Az új üzem sikeres beindítása a litvínovi vegyipari dolgozók és az építésben részt vevő szervezetek odaadó, lelkes munkájának köszönhető. Nagyra értékeljük, hogy a dolgozókollektívák egyes helyekről már az évi terv teljesítéséről számolnak be. Az év vége előtt azonban kedvezőtlen helyzetben van az észak-csehországi építőipar. Az állami tervben szereplő feladatok közül egyiket sem teljesítik a szükséges mértékben. Nem készül el a tervezett időben 16 lakótelepi járulékos beruházás, késik a fűtőművek, az iskolák építése. Gyarapodnak a kapacitáshiányból és a nem kielégítő minőségi színvonalból eredő problémák. Az észak-csehországi építők hírnevén esett csorbát sürgősen ki kell köszörülni, ezért a kerületi pártbizottság legközelebbi ülésén ezzel a kérdéssel behatóan akarunk foglalkozni. Állampolgáraink bírálóan nyilatkoznak a környezetvédelem kérdéseiről is. A közvélemény ismeri a jelenlegi helyzetet. A kerületi pártkonferencia után a pártmunka fő feladatai közé soroltuk az egész szociális programot, különös tekintettel a levegő szennyezettségének a mérséklésére. Jelentős eszközöket fordítunk a pernyeszűrő és főleg a kénelvonó berendezések megépítésére, bár a 18 szűrőberendezésen végzett rekonstrukciós munkálatok 10 esetben késnek. Befejezésül még két megjegyzést szeretnék tenni. Véleményem szerint a központi bizottság elnökségének az évzáró taggyűlésekre és a pártkonferenciákra vonatkozó határozata fontos lépést jelent a párton belüli demokrácia elmélyítésében. A korábbi évzáró gyűléseken szerzett tapasztalataink azonban arra utalnak, hogy ezt a határozatot nehéz lesz keresztülvinni. A titkos szavazásokért, a több jelölt közüli választásért, valamint a párt vezető szerepének demokratikusabb érvényesítéséért meg kell még küzdeni, felszámolva a sokéves gyakorlatból eredő szokásokat. Az előterjesztett javaslatokkal összefüggésben nagyra értékelem azt a politikai kultúrát, amely a párt vezetésében bekövetkező változásokkal kapcsolatban tapasztalható.