Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-24 / 303. szám, szombat

Közlemény az SZLKP KB Elnökségének üléséről Kínai-indiai (Folytatás az 1. oldalról) Megállapította: a látogatás na­gyon hasznos volt az Ukrán SZSZK és a Szlovák Szocialista Köztársaság közötti baráti kap­csolatoknak pártvonalon és or­szágos viszonylatban, valamint az ipar- és mezőgazdasági válla­latok, illetve társadalmi és kultu­rális szervezetek által történő fej­Munka Érdemrend (ČSTK) - Köztársasági elnökünk a Munka Érdemrendet adományozta 60. születésnapja alkalmából Miros­lav Hrdýnak, az olomouci Észak- morvaországi Szesz- és Konzerv­gyár igazgatójának a szocialista tár­sadalom javára végzett áldozatos munkája és politikai elkötelezettsé­ge elismeréseként. A magas kitünte­tést Ondrej Vanék cseh mezőgaz­dasági és élelmezésügyi miniszter adta át tegnap Prágában Hrdý elv­társnak. lesztésére vonatkozó koncepciók megtárgyalása és a koncepcióról való döntés szempontjából. Hoz­zájárult az SZKP által a Szovjet­unióban végbemenő átalakítás je­lenlegi időszakában végzett mun­ka megismeréséhez s a szovjet kommunisták évzáró taggyűlései és konferenciái - amelyek ered­ményei pártunkra is ösztönzően hatnak a CSKP XVIII. és az SZLKP kongresszusa előkészítésének időszakában - tapasztalatainak megszerzéséhez. Feladatul adta a pártszervek­nek az állam- és gazdaságirányí­tás szerveinek, valamint a Szlo­vák Nemzeti Front Központi Bi­zottságának, hogy bontsák le a lá­togatás eredményeit s idejében történő és következetes elérésük­re törekedjenek. Az SZLKP KB Elnöksége to­vábbi szervezési és káderkérdé­seket is megvitatott. Az űrrekorderek sajtóértekezlete (ČSTK) - A Moszkva melletti Csil­lagvárosban tegnap sajtóértekezle­tet tartottak az űrrekorderek, Vlagyi­mir Tyitov és Musza Manarov, akik 365 napot, 22 órát és 39 percet töltöttek a világűrben. Részt vett a sajtóértekezleten Jean-Loup Chrétien francia űrhajós is, aki 24 napot, 18 órát és 7 percet töltött az űrben. Tyitov kijelentette: az volt a szá­munkra a legnehezebb, hogy meg­győzzük az orvost, egészségesen tértünk vissza az űrből. Csütörtökön és pénteken már kimentünk az utcá­ra. 15-20 percet sétáltunk. Termé­szetesen a teljes adaptálódáshoz hosszabb időre lesz szükség. Körül­belül két hónap után tűnnek el az emberi szervezetből azok a finom vegyi elváltozások, melyeket a súly­talanság állapotában töltött hosszú idó idéz elő. Alekszej Leonov, az űrhajósok kiképzőközpontjának helyettes pa­rancsnoka elmondta, most az űrha­jósok számára a leghatékonyabb tornagyakorlat az egyszerű séta. Néhány nap után kezdik edzeni láb- és hátizmaikat, melyek elernyedtek a súlytalanság állapotában. NÉHÁNY AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS 43. üléssza­kát csütörtökön elnapolták, az ülésszak majd januárban folytatódik. Dante Caputo argentin külügyminiszter, az ülésszak el­nöke szerint a tanácskozás eddigi mun­kája hozzájárult a világ békéjének és biztonságának megszilárdításához. BUDAPESTEN csütörtökön este a személyi jövedelemadót módosító tör­vény elfogadásával fejeződött be az Or­szággyűlés téli ülésszakának első része, amely majd januárban folytatódik. A kép­viselők ugyancsak jóváhagyták a jövő évi költségvetést és néhány minisztérium összevonását. SZIDON dél-libanoni kikötőváros kö­zelében szétválasztották egymástól az Amal síita mozgalom fegyvereseit és a palesztin harcosokat, akik már hosszú ideje folytatták összecsapásaikat a itt lévő menekülttáborokért. Ezenkívül megálla­podás született a síiták és a palesztinok közti kapcsolatok jövőjéről is. BUKARESTBEN tegnap folytatódtak Nicolae Ceausescu román vezető tárgya­lásai Rauf Dizdareviccsel, a JSZSZK Ál­lamelnökségének elnökével. A kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi helyzet egyes kérdései szerepeltek a napirenden. A díszvacsorán mondott beszédében Ra­uf Dizdarevics kiemelte, hogy a román -jugoszláv viszonyban nagy szerepet ját­szik a nemzetiségi kérdés helyes megol­dása. Jugoszlávia véleménye szerint min­den nemzetiségi kisebbségnek meg kell adni a jogot a szabad fejlődésre, nemzeti sajátosságai, kultúrája és hagyományai megőrzésére. PÁRIZSBAN tegnap befejezte első ülését az a négyoldalú munkabizottság, amely a kambodzsai rendezés problémái­val foglalkozik. A tanácskozáson a törvé­nyes kambodzsai kormány és a három ellenzéki csoport, köztük a Vörös Khme­rek képviselői vettek részt. SRÍ LANKA kormánya úgy döntött, hogy januárban megszünteti az immár öt éve érvényben levő rendkívüli állapotot. Az utóbbi időben ugyanis ritkábbá váltak a szingaléz szélsőségesek erőszakos ak­ciói. PALESZTINA nagykövetséget nyit Belgrádban - közölte a jugoszláv külügy­minisztérium szóvivője. Az erről szóló megállapodást Jasszer Arafat e héten tett belgrádi látogatása idején írták alá. JULIJ VORONCOV ÉS ALEK­SZANDR BESSZMETNIH a Szovjetunió első külügyminiszter-helyettesei csütörtö­kön fogadták Jack Matlock amerikai nagykövetet. A széles alapokon nyugvó afgán kormány létrehozásához szüksé­ges feltételek megteremtésének konkrét kérdéseit vitatták meg. GEORGE BUSH megválasztott ameri­kai elnök csütörtökön kinevezte január 20-án hivatalba lépő kormánya további öt tagját. Köztük van Luis Sullivan, a kor­mány első néger tagja, aki egészség- és szociálisügyi miniszter lesz. Belügyminisz­terré Manuel Lujan Üj-Mexikó állambeli képviselőt, közlekedési miniszterré Sa­muel Skinnert nevezte ki. A háborús vete­ránok ügyeivel foglalkozó új minisztérium élén Edwin Derwinski, a környezetvédel­mi ügynökség élén pedig William Reilly fog állni. PÁRIZSBAN befejeződött a tömeg- közlekedési dolgozók sztrájkja. A több mint egyhónapos munkabeszüntetéssel sem sikerült elérniük valamennyi követe­lésük teljesítését, ezért úgy döntöttek, a jövőben változtatnak harcuk formáin. A sztrájkolok elsősorban béremelést köve­teltek és munkakörülményeik javítását. közös közlemény (ČSTK) - Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök kínai látogatásának befejeztével közös közleményt tet­tek közzé, melyben mindkét ország a békés egymás mellett élés öt alap­elvének betartása mellett foglalt ál­lást. A dokumentum leszögezi: India és Kina egyaránt ezen elvek értel­mében kívánja fejleszteni a jószom­szédi kapcsolatokat; a határkérdés mindkét fél számára elfogadható rendezésének érdekében pedig egyaránt kedvező légkör kialakítá­sára törekszik. Ez irányban megtör­téntek az első lépések: a határvita megoldására közös munkacsoportot hoztak létre, s hasonló csoport ala­kult a gazdasági, tudományos és kereskedelmi együttműködés fej­lesztésére is. Peking a közleményben nyugta­lanságának adott hangot az egyes tibeti csoportok Kína-ellenes tevé­kenységével kapcsolatban. Radzsiv Gandhi indiai látogatásra hívta meg Li Peng kormányfőt. A meghívást köszönettel elfogadták. Feszült karácsony Betlehemben (ČSTK) - Betlehemben, a keresz­ténység bölcsőjében ismét feszült légkörben várják az idei karácsonyt. A palesztinok körében Ciszjordániá- ban és a Gázai övezetben csaknem 35 ezer keresztény él, akik a hagyo­mányoknak megfelelően ápolják a karácsonyi szokásokat. Betlehem, Ramallah, Beit Szahur és más váro­sok lakosai számára azonban az idén is hiányzik az igazi karácsonyi hangulat, a béke és a nyugalom. Az izraeli megszálló hadsereg tavaly is tömeges letartóztatásokat hajtott végre az ünnepek alatt. A hatóságok idén úgy döntöttek, karácsony este látványos ceremó­niát rendeznek. A szertartások résztvevőinek Betlehem központjá­ban a megszálló hatóságok képvise­lőit kell üdvözölniük. A népi felkelés vezetősége erre a napra általános sztrájkot hirdetett, hogy így figyel­meztessen: Izrael nem hajlandó tár­gyalni a palesztin kérdés megoldá­sáról, s őt terheli a felelősség azért, hogy a bibliai városban nincs béke. Algéria Sadli Bendzsedid ismét elnök (ČSTK) - Ismét Sadli Bendzse­did lett Algéria államfője. A csütörtö­ki elnökválasztásokon a szavazatok 81,17 százalékát szerezte meg, s így újabb ötéves megbízatási idő­szakra, immár harmadízben töltheti be e posztot. Abu Bakr Belkaid belügyminiszter sajtókonferenciáján ezzel összefüggésben közölte: a vá­lasztások bebizonyították, hogy a la­kosság támogatja az ország politikai rendszerének korszerűsítését és demokratizálását, melyet Bendzse­did hirdetett meg. A választásokon a 12,5 millió sza­vazásra jogosult 89 százaléka jelent meg. Befejeződött a szejm ülésszaka Új törvények a gazdasági reform előmozdítására Köszönjük, Lukács elvtárs Lukács Ferenc elvtársnak szól a köszönet, annak a reszketeg, fátyolos tekintetű embernek, aki új otthonunkban, Bratislava legma­gasabb épületének nyolcadik emeletén keresett fel bennünket, hogy lapunk első száma megjele­nésének 40. évfordulóján néhány keresetlen szó kíséretében kezet rázzon velünk, hogy elmondja: az első szám megjelenése óta rend­szeres olvasója az Új Szónak. Látom belefáradt az utazásba, ezért a székre mutatok, ô meg csak téblábol, és már-már restell- kedve, de azért tréfásan mondja: nagy teher ám az a nyolcvanöt esztendő, amelyet ezek a nyesz- lett vállak cipelnek. Megöregedett, meg ám...- Hiszik, vagy sem, amikor ke­zembe vettem lapuk első számát, könny szökött a szemembe, pedig hát... Magamhoz öleltem, simo­gattam: hát mégis megtört a jég? Nagy pillanat volt ez a Csalló­köz szívéből elszármazott fővárosi cipészmesternek is. A magyar szónak újból volt becsülete. így emlékszik, így fonja most egymás­ba a múltat és a jelent a veterán, a kommunista, a kedves öregem­ber. Csakúgy mellékesen említi, hogy már az édesapja is a mun­kásmozgalom oldalán állt. Ô maga is már 63 esztendeje tagja a kom­munisták pártjának. Ünnepek al­kalmából mellén kitüntetések em­lékeztetnek arra, amit a száj restell felemlegetni. Eljött hát a veterán, az öreg harcos, hogy köszöntse negyven- esztendős lapját, az Új Szót, a párt lapját, az ő lapját, amelyet még ma sem tud nélkülözni, ami nélkül ta­lán még a nap sem kelne fel szá­mára. Megfárasztotta az út, remeg a keze, fátyolos a tekintete. És mégis mintha visszakapná fényét, csillogását, amikor beszél: már csak a betűk nagyobbjait tudom olvasni. Kutya dolog a szürke há­lyog ... De azért csak böngészge­tem... Ki tudja meddig. Kézfogása erőtlen, reszketeg. Micsoda erőfeszítésébe, aka­raterejébe kerülhetett, hogy így ta­lálkozunk, kezet fogunk. Köszönjük, Lukács elvtárs, hogy eljött, köszönjük öreg har­cos. SZARKA ISTVÁN (ČSTK) - Tegnap befejeződött a lengyel szejm kétnapos ülésszaka, amelyen fontos gazdasági törvénye­ket fogadtak el. A gazdasági reform második szakasza szempontjából rendkívüli jelentőségű a gazdasági tevékenységről és a külföldi tőke részvételével folyó gazdasági tevé­kenységről szóló törvény. Az első említett törvény értelmé­ben Lengyelországban bevezetik a hivatali engedélyezés nélküli teljes gazdasági tevékenységi szabadsá­got, csak a vállalat bejegyzésére van szükség. Csak kevés kivétel van, így például a gyógyszergyártás. A törvény bevezeti az állami, szövet­kezeti és magánszektor teljes egyenjogúságát. Lehetővé teszi egész állami vállalatok bérbevételét vagy részvénytársasággá való áta­lakítását. Az új elv: a gazdasági tevékenység terén minden szabad, amit a törvény nem tilt. Az új törvények január 1 -vei lép­nek hatályba, s mivel lehetővé teszik a magánvállalkozás jelentős bővülé­sét, a közvélemény körében esetleg bizonyos ellenérzéseket válthatnak ki. Főleg a munkások és sok LEMP- tag tart attól, hogy a valódi szocialis­ta megújhodás meggyorsítása he­lyett a törvények esetleg a magántu­lajdon megerősödéséhez vezethet­nek. A közeljövő majd eldönti, mennyire megalapozottak ezek a fenntartások. A tervezési rendszer és annak decentralizálása érdekében törvényt fogadott el a parlament a központi tervhivatal létrehozásáról, amely a minisztertanács mellett eddig léte­ző tervbizottság helyébe lép. Novel- lizálták a kutatóegységről szóló tör­vényt és az úgynevezett kereskedel­mi kódexet. Ezek a módosítások is a gazdasági reform részét képezik. A szejm tegnapi ülésén az állam­tanács tagjává választották Zbig­niew Messnert. Ökológiai együttműködésre van szükség Franz Vranitzky üdvözli Ladislav Adamec javaslatát (ČSTK) - Franz Vranitzky oszt­rák kancellár a Csehszlovák Sajtó­iroda és a Rudé právo tudósítóinak adott nyilatkozatában üdvözölte La­dislav Adamec szövetségi kor­mányfőnek azt a javaslatát, hogy Prágában találkozzanak a szomszé­dos országok miniszterelnökei, s vi­tassák meg az ökológiai együttmű­ködés lehetőségeit. Ausztria már évek óta arra törekszik, hogy a szomszédos országokkal a kör­nyezetvédelemről - főleg a határo­kat túllépő problémákról - párbeszé­det folytasson, s szerződéses úton is rögzítsék az ilyen együttműkö­dést. A kancellár kijelentette: mind­annyian tudjuk, hogy a savas eső, a szennyezett levegő vagy a radio­aktív szennyezés nem tartja tiszte­letben a határokat. Ezért a lehető legszorosabb és legintenzívebb nemzetközi együttműködést napja­ink egyik legfontosabb és legsürge­tőbb feladatának tartjuk. Vranitzky hozzáfűzte még, hogy Ladislav Adamec kezdeményezése megfelel az összeurópai folyamat keretében kibontakozó együttműkö­dés szellemének. Ausztria bizonyá­ra nagyon pozitívan fogja fogadni a csehszlovák javaslatot. Méltatják a namíbiai rendezési szerződést Gorbacsov táviratban köszöntötte Kuba, Angola és a SWAPO vezetőit (ČSTK) - Tegnapi számunkban közöl­tük, hogy New Yorkban csütörtökön meg­állapodásokat írtak alá a délnyugat-afrikai helyzet rendezéséről Mihail Gorbacsov legfelsőbb szovjet vezető ebből az alka­lomból üdvözlő táviratot intézett Angola, Kuba és a Délnyugat-afrikai Népi Szerve­zet (SWAPO) vezetőihez. A Jósé Eduardo dós Santoshoz, Fidel Castróhoz és Sam Nujomához intézett üzenetben megállapítják, e jelen­tős eseményre azért kerülhetett sor, mert megváltozott a nemzetközi kapcsolatok légköre, s egyre nyilvánvalóbb az a törek­vés, hogy a legbonyolultabb problémákat is békés eszközökkel oldják meg. A szov­jet vezető Castrónak azt írta, hogy Afrika déli részén a békéhez és biztonsághoz vezető jelentős lépésnek számított az a segítség, amelyet Kuba sok éven ke­resztül nyújtott az angolai népnek a füg­getlenségért és szabadságért vívott har­cában. Eduard Sevardnadze szovjet külügy­miniszter amerikai kollégájának, George Shultznak küldött táviratot, amelyben méltatja, hogy a rendezésről folytatott tárgyalások folyamán az Egyesült Álla­mok konstruktív közvetítői szerepet töltött be, Ronald Reagan amerikai elnök írásos nyilatkozatban üdvözölte a csütörtöki megállapodásokat. Leszögezte, hogy ezek az erőszak ördögi körének lezárásá­val kecsegtetnek, s megelégedéssel nyugtázta, hogy Namíbia végre elnyeri a várva várt függetlenséget. Alfonso van Dunem angolai külügy­miniszter New York-i sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy országa szigorú­an tartani fogja magát a dokumentumok Arafat Rómában (ČSTK) - Jasszer Arafat, a PFSZ vb elnöke tegnap délelőtt Rómába érkezett. Az olasz fővárosban Ciriaco De Mita kormányfővel és helyettesével, Gianni De Michellissel, valamint Giulio And­reotti külügyminiszterrel folytatott meg­beszéléseket. Egynapos látogatásának célja, hogy ismertesse a Palesztin Nem­zeti Tanács múlt hónapban Algírban meg­tartott tanácskozásán elfogadom határo­zatot és megnyerje az olasz vezetőket a PFSZ békeerőfeszítéseinek. Jasszer Arafatot Vatikánban fogadta II. János Pál pápa is. szelleméhez és betűjéhez. Ha Angolát nem fogják kívülről fenyegetni, képes lesz arra, hogy belső problémáit maga oldja meg. Felszólította a washingtoni és preto­riai kormányt, szüntessék be beavatkozá­sukat az angolai belügyekbe, s ne támo­gassák tovább az UNITA kormányellenes szervezetet. Mint mondotta, ez főleg az angolai-amerikai kapcsolatok javítását tenné lehetővé, mégpedig az érdekek kölcsönös tiszteletben tartása alapján. Roelof Botha dél-afrikai külügymi­niszter, a rendezési okmányok egyik alá­írója újságírók előtt azt mondotta, Pretoria magára nézve kötelező érvényűnek tartja a Kubával és Angolával aláirt szerződést, s ezért „azonnal leállítja az UNITA-nak nyújtott segítséget“. Hozzátette azonban, hogy a kormányellenes szervezetre Pre­toria továbbra is szimpátiával tekint és ezt a barátságot nem lehet azonnal felmon­dani. A kubai parlament tegnapra virradóra jóváhagyta az angolai-kubai-dél-afrikai, valamint az angolai-kubai megállapo­dást. Bakuban sokat javult a helyzet A katonai parancsnok interjúja (ČSTK) - A moszkvai Pravda tegnapi számában beszélgetést közölt Mihail Tyagun vezérezredessel, Baku katonai parancsnokával, aki egyebek közt el­mondta: Bakuban visszatért az élet a ren­des kerékváságba, az iskolákban, üze­mekben és hivatalokban megindult a munka. A városban még mindig rendkí­vüli állapot és éjszakai kijárási tilalom van érvényben, továbbra is tilos a tüntetések, sztrájkok és nagygyűlések szervezése. A hadsereg ellenőrzi a forgalmat, az egészségügyet, s a kereskedelmet. A ha­tározott intézkedéseknek köszönhetően a városban jelentősen javult a helyzet. Az éjszakai kijárási tilalmat azonban az emberek százai sértik meg, sokan nem voltak hajlandók önként leadni fegyverei­ket. A pozitív változásokat támasztja alá, hogy jelentősen csökkent azoknak a szá­ma, akik menekülnek a városból. E fejleményeket azonban nem szabad túlbecsülni - mondotta Mihail Tyagunov. Idő kell a nemzetiségi viszályt szitó erők befolyásának elfojtására. A vezérezredes végezetül hangsúlyozta, a hadsereg mindaddig Bakuban marad, amíg azt a la­kosok biztonsága megköveteli.

Next

/
Thumbnails
Contents