Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-03 / 285. szám, szombat

Arjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről SZOMBAT 1988. december 3. XLI. évfolyam 285. szám Ára 50 fillér (ČSTK) - Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottsá­gának Elnöksége tegnapi ülésén a CSKP KB 12. ülésének előké­születeivel foglalkozott. Ezzel kapcsolatban megvitatta a szo­ciális és gazdasági fejlesztés 1988. évi tervének teljesítéséről, az 1989. évi tervről és a gazdasági mechanizmus átalakításának me­netéről szóló beszámoló terveze­tét. Egyúttal tanácskozott néhány olyan alapdokumentum javaslatá­ról, amelyeket a CSKP Központi Bizottságának tagjai és póttagjai az ülés előtt kapnak meg. Ezek közé tartozik a Tájékoztató a CSKP XVII. kongresszusa utáni szociális és gazdasági fejlődés irányzatairól, a Jelentés a népgaz­daság és a tervteljesítés helyze­tének alakulásáról az idei első, második és harmadik negyedévre visszatekintve, továbbá az 1989. évi népgazdasági terv feladatairól és az 1990. évi terv kidolgozásá­nak előkészületeiről, valamint a Jelentés a gazdasági mechaniz­mus átalakításának menetéről s végrehajtása tárgyi és rendszeri feltételeinek megteremtéséről. A szövetség feladatairól (ČSTK) - Banská Bystricában ülést tartott a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának elnöksége. Je­len volt Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke, a CSSZBSZ SZKB elnöke. A résztvevők megvitatták a szö­vetség X. kongresszusa határozata­inak teljesítéséből eredő feladato­kat, valamint a szovjet politikai szak­sajtó hasznosításával kapcsolatos tapasztalatokat. Közép-szlovákiai munkalátogatá­sának keretében tegnap Viliam Šal­govič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke a Banská Bystrica-i számí­tástechnikai Vállalatnál járt. A gyár vezetőinek társaságában először megtekintett néhány részle­get, ahol a dolgozók munka- és életkörülményeiről tájékozódott. Utána elbeszélgetett a vállalat gaz­dasági vezetőivel és párttisztségvi­selőivel. Az SZNT elnöke beszédében nagyra értékelte az üzem dolgozói­nak munkáját. A továbbiakban meg- ismekedett a nyomtatott áramkörök megrendelésre történő gyártásának bevezetéséről, Munkalátogatása során Viliam Šalgovič elvtárs az SZLKP Központi Bizottságának a Közép-szlovákiai kerületben élő tagjaival is találko­zott, s tájékoztatta őket az SZLKP KB decemberi ülésének előkészüle­teiről. Az elnökség jóváhagyólag tu­domásul vette a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságá­nak az azzal kapcsolatos ellenőr­zés eredményeiről szóló jelenté­sét, hogyan küzdenek a pártszer­vezetek a gazdasági terv felada­tainak következetes teljesítéséért, s hogyan ösztönzik a kommunis­tákat és a többi dolgozót a tudo­mányos-műszaki fejlesztés meg­gyorsítására és eredményeinek felhasználására. Úgy döntött, hogy ezt a jelentést is - mivel értékes ismereteket tartalmaz 283 üzemi pártbizottság és 1418 párt- alapszervezet helyzetéről és tevé­kenységéről - megküldik a CSKP KB tagjainak és póttagjainak a Központi Bizottság 12. ülése előtt. A CSKP KB Elnöksége megis­merkedett az anyagi büntetési jog, a bűnügyi rendtartás és a vét­ségekről szóló törvény módosítá­sa terén követett eljárással, s jó­váhagyta azt. Ezenkívül megis­merkedett a bíróságok szervezeti felépítéséről, és a bírók megvá­lasztásáról szóló törvény, vala­mint az államügyészségről szóló törvény módosításának terveze­téről szóló tájékoztatóval. Jóváhagyólag tudomásul vette az alkoholizmus és a bódítószer- élvezés elleni védekezésről szóló CSNT- és SZNT-törvény kor­mányjavaslatait. Ezeket a terveze­teket megvitatás és jóváhagyás céljából a két nemzeti tanács elé terjesztik. Az ülés napirendjén ezután tá­jékoztató szerepelt a CSKP KERB 13. üléséről és eredményeiről, va­lamint a CSKP kerületi és városi ellenőrző és revíziós bizottságai elnökeinek országos üléséről. A továbbiakban az elnökség megtárgyalta a Vasil Bilak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára által a Német Demok­ratikus Köztársaságban tett láto­gatásról és eredményeiről szóló tájékoztatót, s nagyra értékelte Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK Államtaná­csának elnökével tartott találko­zóját és Hermann Axennel, az NSZEP KB Elnökségének tagjá­val, a KB titkárával folytatott meg­beszéléseit. Az elnökség jóváhagyta azt, hogy december 15-re összehívják a Csehszlovákia Kommunista Pártjának programjával foglalko­zó bizottságot, amelyet a CSKP KB alakított. A CSKP KB Elnöksége megvi­tatta a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság titkári és a kerület egyes járási pártbizottságainak vezető titkári tisztségeiben végre­hajtandó kádercserék javaslatait. A céltudatos műszaki, beruházási és kereskedelmi politika eredmé­nyeként a tavalyihoz viszonyítva az idén 26 százalékkal növelte tőkés exportját a prágai Mitas. A tervezetten túl 5 millió korona értékű gumiabroncsot szállítanak külföldre. Felvételünk a vállalat nagymé­retű gumiabroncsokat gyártó részlegében készült. (Petr Josek felvétele - ČTK) Nagy szerep hárul a Nemzeti Frontban tevékenykedő kommunistákra Az SZLKP KB bizottságainak ülése Gorbacsov fogadta a kínai külügyminisztert A kapcsolatok minőségi változása (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Kremlben tegnap találko­zott Csien Csi-csen kínai külügymi­niszterrel, aki csütörtök óta tartózko­dik hivatalos látogatáson a Szovjet­unióban. A kínai diplomácia vezetője meg­érkezésének napján tárgyalt szovjet kollégájával; először négyszemközt, majd a küldöttségek tagjainak jelen­létében. Eduard Sevardnadze rámutatott a Szovjetunióban és a Kínában zajló jelentős gazdasági változásokra, va­lamint a politikai rendszer reformjá­ra. Mindkét országban kidolgozták a szocialista társadalom megújítá­sának terveit. A Szovjetunió és Kína politikájában a széles körű nemzet­közi együttműködésre orientálódik az emberiség problémáinak globális megoldása érdekében. Nagy figyel­met szentelnek az emberiség túlélé­se és a civilizáció megmentése problémájának. Sevardnadze sze­rint a kínai külügyminiszter látogatá­sa új szakaszt nyit a két ország viszonyában. A kínai külügyminiszter egyetér­tett azzal, hogy megkezdődött a kap­csolatok minőségi változása, ami mindkét ország közös erőfeszítései­nek az eredménye. Kifejezte meg­győződését, hogy látogatása új ösz­tönzést ad a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének. A külügyminiszterek megvitatták a kambodzsai rendezést érintő kér­dések körét, kölcsönösen tájékoztat­ták egymást országuk ezzel kapcso­latos álláspontjáról. Rámutattak, a Szovjetuniónak és Kínának egy­aránt érdeke a regionális konfliktus mielőbbi igazságos és ésszerű meg­oldása. Megerősítették, készek hoz­zájárulni a kambodzsai rendezés külső vonatkozásainak megoldásá­hoz. A miniszterek megállapodtak abban, hogy a kambodzsai rende­zéssel külön munkacsoportok fog­nak foglalkozni. (ČSTK) - Megtartotta alakuló ülé­sét tegnap Bratislavában az SZLKP KB politikai rendszerrel foglalkozó bizottsága. A tanácskozást Ivan Goňko, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a bizottság elnöke vezet­te, aki bevezetőben tájékoztatta a jelenlevőket az SZLKP KB állandó bizottságai tevékenységének tervei­ről, formáiról és módszereiről. A bizottság értékelte, hogyan tel­jesítették eddig a CSKP KB Elnök­sége által a Nemzeti Frontnak és szervezeteinek aktivizálásáról elfo­gadott határozatokat. Megállapítot­ta, hogy végrehajtásuk során a párt­szervek és -szervezetek céltudato­san jártak el. Ugyancsak hasznos munkát végeztek a Nemzeti Front szervei és szervezetei. Az elmúlt évben fokozódott a társadalmi és az érdek-képviseleti szervezetek vá­lasztott szerveinek aktivitása, és el­mélyült kapcsolatuk a tagsággal. A bizottság azonban megállapí­totta, hogy a határozat hatása még jelentős mértékben nem tükröződött a tisztségviselők konkrét munkájá­ban, főleg az alapszervezetek tevé­kenységében. Rámutatott arra, hogy az irányítás minden szintjén ki kell Tanácskozott az SZSZK kormányának környezetvédelmi tanácsa Tájékoztatás Moszkvában a szovjet - amerikai csúcstalálkozóról Vlagyimir Petrovszkij és Albert Vlaszov időszerű kérdésekről számolt be (ČSTK) - Moszkvában tegnap sajtóértekezletet tartott Vlagyimir Petrovszkij külügyminiszter-helyet­tes. Közölte, közelgő New York-i megbeszélésein Mihail Gorbacsov nem akar csak a Ronald Reagantól való protokolláris elbúcsúzásra és a jövendő elnökkel, George Bush- sal való közelebbi ismerkedésre korlátozódni, hanem a két ország reális politikai együttműködése fon­tos kérdéseinek lehető legszélesebb körét akarja napirendre tűzni. Szov­jet vélemény szerint a Mihail Gorba­csov tárgyalásai Bush-sal és Rea- gannel fontos szakaszt fognak jelen­teni a kétoldalú párbeszéd fejleszté­sében. A szovjet fél New Yorkban a leszerelésről, az emberi jogokról, a regionális konfliktusokról és a két­oldalú kapcsolatokról, vagyis mind­azokról a kérdésekről tárgyalni szeretne, amelyek 1985 után min­den szovjet-amerikai csúcstalálko­zó programján szerepeltek. George Bush csütörtökön Was­hingtonban kijelentette, New York-i találkozója Mihail Gorbacsovvai el­sősorban „alkalom lesz a további ismerkedésre“, s hozzáfűzte, az amerikai félnek nem áll szándéká­ban valamilyen konkrét javaslatok­kal előállni. Petrovszkij szerint viszont a szov­(Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratisla­vában a szlovák kormány környezetvé­delmi tanácsa. A tanácskozást Štefan Murín, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének első helyettese, a ta­nács elnöke vezette. A résztvevők megál­lapították, hogy a nyolcvanas évek óta csak részben sikerült javítani az ökológiai paramétereket a szlovák fővárosban. Továbbra is kritikus a levegőszennye­zés a városban. A kitűzöttnél lassabban építik le s helyezik ki a műselyemgyártást és más környezetszennyező termelési ágakat a Georgi Dimitrov Vegyiművekből. Ugyancsak elmaradtak a berendezések korszerűsítésével a Szlovák Műszaki- üveggyárban, ahonnan nagyobb mennyi­ségben jutnak ki nyomelemek. Az utcai gázhálózat elégtelen kapacitása nem te­szi lehetővé, hogy teljes mértékben gázra állítsák át a fűtőrendszereket a városköz­pontban. Leginkább a levegő porszintje haladja meg az engedélyezett normát. Amint Ladislav Martinčák, Bratislava fő­polgármester-helyettese rámutatott, ez kedvezőtlenül tükröződik vissza a lakos­ság egészségi állapotában. A tanács elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a szlovák fővárosban követ- kezetlenül teljesítik a környezetvédelmi feladatokat a kohó- és gép-, az elektro­technikai, a közlekedési és távközlési, az ipari és az építőipari szervezetek, de ugyanúgy a nemzeti bizottságok vállalatai is. Figyelmeztetett arra, hogy az előter­jesztett dokumentumokban még mindig nem határozzák meg, ki a közvetlen fele­lős az eqyes területeken. A fogyatékossá­gok általános megállapítása mögött a vét­kes könnyen megbújik. A kormánytanács hangsúlyozta, hogy feltétlenül teljesíteni kell a 8. ötéves tervidőszakra kidolgozott programokat. Ezzel kapcsolatban a tanács nagyra értékelte azt a javaslatot, hogy közös műselyemgyártó vállalat alakuljon a ma­gyarországi Nyergesújfalun. Felépítése a korszerű technológiák segítségével le­hetővé teszi, hogy 1995-ig felszámolják a bratislavai Georgi Dimitrov Vegyipari Művek, 1996-ig pedig a senicai Szlovák Műselyemgyár elavult és környezet­szennyező üzemegységeit. cserélni és általánosítani kell az új munkaformák és -módszerek alkal­mazásával kapcsolatos tapasztala­tokat, hogy a dolgozók minél széle­sebb körét bevonják az átalakításba és a szocialista demokrácia tovább­fejlesztésébe. Ezekben az erőfe­szítésekben aktívabb szerepet kell betölteniük a Nemzeti Front szervei­nél és szervezeteinél tevékenykedő kommunistáknak. A továbbiakban a bizottság 1989. évi tevékenységének fő irányaival foglalkozott. Fő célként azt tűzte ki, hogy hatékonyan segítse az SZLKP Központi Bizottságát politikai rend­szerünk működésének tökéletesíté­sében. xxx Ugyancsak tegnap tartott ülést az SZLKP KB mezőgazdasági és élel­mezésügyi bizottsága Ondrej ša- lingnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának, a bizott­ság elnökének vezetésével. A ta­nácskozás napirendjén azok az idő­szerű kérdések szerepeltek, ame­lyek a mező- és erdőgazdaság, a vízgazdálkodás és a fafeldolgozó ipar fejlesztési szükségleteiből adódnak. Ezután a testület jelentést vitatott meg a biotechnológiák gyors ütemű (Folytatás a 2. oldalon) Hazánkba látogat Francois Mitterrand (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök meghívására decem­ber 8-án és 9-én hivatalos látogatást tesz hazánkban Francois Mitter­rand, a Francia Köztársaság elnöke. Jan Fojtík Athénban (ČSTK) - A CSKP küldöttsége Jan Fojtíknak, a CSKP KB Elnök­sége tagjának, a KB titkárának ve­zetésével csütörtökön este Görögor­szágba utazott, ahol részt vesz a Görög Kommunista Párt megala­pítása 70. évfordulójának ünnepsé­gein. Az athéni repülőtéren a delegáció fogadásán megjelent Kosztasz Co- lakisz, a Görög KP KB Politikai Bizottságának tagja, és több más párttisztségviselő. Jelen volt Jan Lajka, hazánk görögországi nagy­követe.

Next

/
Thumbnails
Contents