Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-19 / 298. szám, hétfő

ÚJ szú 4 1988. XII. 1S Anyu, fényképeznek? LEMEZ Üdvözlet Soroksárról Több szempontból is érdekes a Grüsse von Schorokschar (Üdvöz­let Soroksárról) címmel megjelent Qualiton-lezem. Érdekes azért, mert nemzetiségi lemez, a Grósz-Galam- bos Lajos vezetésével működő So­roksári Sváb Party Zenekar lemeze. Érdekes azért, mert a mindössze nyolctagú zenekar különféle hang­zásokat képes produkálni. Egyszer szalonzenekart vélünk hallani, más­kor harsogó rezesbandát, némely számok előadásakor pedig igazi sváb sramli-zenekart. További, nem kis érdekessége a lemeznek, hogy a közreműködői közt szerepel a nemrég elhunyt Markos József, tehát Alfonzó is. Figyelmet érdemel a zenekar hangszeres felállása, hi­szen a szintetizátoroktól kezdve, a tubán, a klarinéton, a pozaunon, a trombitán, a gitáron át a tangóhar­monikáig sokféle zeneszerszámot szólaltatnak meg a kis zenekarban. A lemezborítón Ajánlás helyett című kézírásos jegyzetben, melyet Alfon­zó írt, többet közt ezt olvashatjuk: ,,Ahol ezek a fiúk játszottak, ott so­hasem volt hiány a jó hangulatban. A zenekar mindig szíwel-lélekkel zenél, de zenélni csak így érdemes, azt hiszem". Az A-lemezoldalon Grósz-Ga- lambos Lajosnak, a zenekar vezető­jének feldolgozásában nyolc számot hallunk, a cseh népzenei ihletésű Radinka polka kivételével vala­mennyi német mű- és népdal. Ma­gukban hordozzák a német népzene dallamvilágának jegyeit, jó ritmusú és fülbemászó dallamok ezek, me­lyek még azokat is jól elszórakoztat­ják, akik a szöveget nem értik. E da­lok közt van a lemez cimadó dala, a Grüsse von Schorokschar, amely Herbert Roth szerzeménye, és Ko- schat Schnee-Walzer-e, azaz Hóke- ringóje is. A B-lemezoldal Jaromír Vejvoda világhírű Sej-haj, Rozi (német címe: Rosemunde) című ismert polkájával indul, melyet magyar nyelven, Pár­tos Jenő szövegével Alfonzó ad elő, hangulatot teremtő módon. Alfonzó ezenkívül még két számot énekel: Mórt Fryberg Dofrmusik című szer­zeményét (magyar címe: Alpesi hangulat) Grósz-Galambos Lajos szövegével, valamint John H. Flynn ugyancsak világhírű szerzeményét, a Yip-iaddy-i-ay-1, (azaz: Ujjé a li­getben) című közismert és vidám hangulatú dalát. Elmondhatjuk, hogy bár Alfonzó elsősorban nem mint énekes szórakoztatta a közönséget, szerepeltetése csak növeli a lemez értékét. Néhány kitűnő hangszeres szólót is hallhatunk a B-oldalon: a sváb népzenei motívumokra épült Klarinétpolkát Császár Pál előadá­sában, és Slavko Avsenik Trompe- ten Echo (Visszhangzó trombita) cí­mű szerzeményét Grósz-Galambos Lajos előadásában. A lemez anya­gát színesíti a Jodler, azaz a Jódli- polka, amely ugyancsak arról győz meg bennünket, hogy a Sváb Party Zenekar szinte mindent tud, és igen gazdag s változatos a repertoárja. SÁGI TÓTH TIBOR Miért kell sietni? Mert idejött ez a bácsi? Mi van a kezében? Mi az a fényes? Fényképező­gép? Fényképezkedni fogunk? Az óvodában is volt egy bácsi, annak miért nem a nyakában lógott a fényképezőgépe? Ennek a bácsinak miért nincs állványa? Miért nem mondja, hogy itt repül a kismadár? Mert az óvodában sem repült? Akkor meg minek mondta az a másik bácsi? Miért nem láttuk a kismadarat, amikor jobbra is, balra is forogtunk? Ugye, ez a jobb kezem? A másik a bal? Már be tudom fűzni a cipőmet? Megkötni még te szoktad, ugye, anyu? Ezért kötöd meg a kötényemet is? Hogy ki ne bomoljon tánc köz­ben? Ugye, milyen ügyesen se­gítek neked? Jó így, ha feleme­lem a kötényemet? A bácsi miért most fényképezett le? Miért nem mondta, hogy itt repül a kisma­dár? Neki nincs kismadara? Ha lenne, a fényképezőgépben lak­na? Nézd, most miért fényké­pez? Akkor is fényképez, amikor táncolni fogunk? Attila miért mondta, hogy so­kan nézték őket? Miért néznek minket ennyien? Mert gyerekek vagyunk? Attila is gyerek? Ó már nagy? Mi kicsik vagyunk? Juli nagy, vagy kicsi? Miért ô táncol Attilával? Miért nem én? Ha nagy leszek táncolhatok vele? Akkor ó nem lesz még nagyobb? Olyan, olyan nagy, mint az ajtó? Anyu, az ajtó már nem izgul? Tanító néni mondta, hogy ó iz­gul. Miért? Értünk? Hogyan kell izgulni? Én akkor izgultam, ami­kor a Télapó jött? Tavaly is volt nálunk a Télapó? Miért nincs itt? Nem tudott eljönni? Miért maradt a hó mezőn? Miért hallgassak? A színpa­don miért kell énekelni? Ott min­denki énekel? Táncolni is kell? Attila is ott lesz? Velem fog tán­colni, nem Julival? Kati miért mondta azt, hogy Attilának Juli a szeretője? Kati buta? Ugye, Attila az én szeretőm, mert az én testvérem? Nem lehet a szere­tőm? Testvérek vagyunk? Mi az, hogy testvér? Velem lakik? Ve­lem játszik? Megpuszil engem? Anyu, de a Kovács Pityu is ját­szik velem. Miért puszilt meg, ha nem a testvérem? Most miért kiabált a tanító né­ni? Miért csak a nagyokra? Ugye, mi nem rendetlenkedünk? Mert a bácsi fényképez? Anyu, nézd! Újra itt van! DUSZA ISTVÁN (Nagy László felvétele) Műfajok és alkotók NEM HIVATÁSOS KÉPZŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSÁRÓL Mindazok, akik több-kevesebb rendszerességgel figyelemmel kisé­rik a dél-szlovákiai képzőművészeti élet történéseit, minden elfogultság nélkül tanúsíthatják Komárom (Ko­márno) és környéke képzőművésze­tének már hosszú ideje nyomon kö­vethető pezsgését. Nem áll szándé­komban e mozgalom teljes egészé­nek taglalása, de annak egyik - nem elhanyagolható - összetevőjéről, a nem hivatásos képzőművészek évente ismétlődő, versenyszerű já­rási kiállításairól, illetve még ponto­sabban, a legutóbbi rendezvényről szeretnék néhány megállapítást pa­pírra vetni. (Szándékosan kerülöm az „amatőr képzőművészet" jelzőt, mert pejoratív értelmezése miatt nem lenne méltó sem a mozgalom színvonalához, sem egyik-másik ki; állító munkásságához. Mert például Fügedi Jenő, Fekete Zoltán, Dobis Márta, Ružena Žibritová, Obonya Sándor, Vavrikné Szarka Erzsébet vagy Magda Serbáková esetében még a nem hivatásos megjelölés sem pontos, hisz vagy hivatásuk, vagy a képzőművészet iránti, hosz- szú ideje tartó elkötelezettségük az effajta meghatározásnál is többet jelent.) Az évenkénti versenyszerű ki­állításoknak, me­lyek jelentős haj­tóerőt jelentenek a mozgalomban, a járási népműve­lési központ a fő­védnöke és szer­vezője. Az anyag gyűjtése és elbí­rálása után a tár­lat az Ifjúsági Klub kiállítótermében valósul meg. így volt ez az idén is, amikor november második és de­cember első felé­ben láthatták a ki­állításra érdemes­nek talált anyagot az érdeklődők. A mozgalom előbbiekben már említett - színvonalát ille­tően jelez már bizonyos dolgokat az a tény is, hogy a benevezett huszon­öt alkotó közül mindössze egynek a munkái maradtak el a viszonylag magasra helyezett mércétől. (A be­érkezett munkákat a Zdenék Vácha, Eva Dénešová művészettörténé­szek és Szilva József festőművész alkotta bizottság értékelte.) Hozzá kell tenni, hogy az idei kiállítás részt­vevői mellett szép számmal voltak olyanok, akik az idén valamilyen ok miatt nem neveztek be a versenybe. Ráadásul a Komáromi Alkotókör évenkénti kiállításaival és a csicsói (Čičov) alkotótáborokat követő kiállí­tásokkal ellentétben, ezen a tárlaton a fotográfusok nem szerepelnek, számukra ugyanis minden évben külön kiállítást, külön versenyt ren­deznek. Mindezen számszerűség­gel, s az utána elmondottakkal csu­pán a mozgalom széles bázisát szándékoztam jelezni. A kiállításra érkezett anyagot ér­tékelve, a bírálóbizottság a festészet és a grafika kategóriájában osztott ki dijakat és elismerő okleveleket. Ezenkívül néhány különdíjat is odaí­télt a két kategóriába nem sorolható műfajokban is. A festészet kategóriában Magda Serbáková három (az idei csicsói alkotótáborban készült) tájképe ér­demelte ki az első díjat. Obonya Sándornak A folyónál című képét jutalmazták a második, Nyitrai Gá­bornak, szintén az idei alkotótábor­ban készült figurális kompozícióját pedig a harmadik díjjal. Fügedi Jenő pedig ebben a kategóriában elismerő oklevelet kapott. Magda Serbáková tanárral, akárcsak Nyitrai Gábor ha­jógyári mérnökkel, mint képzőmű­vésszel, most ismerkedik a képző- művészetet kedvelő közvélemény. Magda Serbáková: Szeles nap (olaj) Obonya Sándor és Fügedi Jenő ne­ve viszont már régóta ismert (és elismert) a komáromi képzőművész­berkekben. A grafika műfajában Fügedi Jenó kapta az első díjat a már híressé vált, ám századszorra is mindig va­lami újat hozó önarcképeiért. Már a csicsói alkotótábor anyagát bemu­tató kiállítás recenziójában is felhív­tam a figyelmet a fiatal S. Fekete Zoltán sokat ígérő munkásságára. Akkori megállapításomat igazolni látszik, hogy a Barátom portréja cí­mű ceruzarajza érdemelte ki a kate­gória második díját. Feltétlenül fi­gyelemre méltó (s ezt másik kiállított lányportréja is igazolja), amit ez a fi­atalember már mostanáig is elért a portré műfajában. Megosztva kap­ta a grafikai harmadik díjat Kiss Péntek József a rá jellemző, gro­teszk fogalmazású Sohasem ve­szekszünk című tus rajzáért, és Ru­žena Žibritová, lírai fogalmazású Nem csapja Eszükbe nem jutott volna, hogy lerázzák magukról, akárcsak egy órahosszára is. Vallották, ha nem is nézi csendben, fegyelmezetten a képeket, legalább néhányra rácso­dálkozik. Megáll a finom érzékkel egymás mellé komponált színek előtt. Felismeri az áttetsző levegő­ben feloldódó körvonalú figurákat. Megcsodálja a tárgyakat. Szembe­néz a kifejező portrékkal. Mindez megtörtént. Mégis, ez a tárlatlátogatás más volt, mint amit megszoktak. Megle­petésükre, a galéria dolgozója me­leg hangon megszólította a gyere­ket. Beszélgetni kezdett vele, majd a rajzasztalokhoz invitálta. Pasztel- lek, színesceruzák, ecsetek és víz­festék került elő. A máskülönben rajzolni nem nagyon szerető gyerek letelepedett a rajzlap elé. Szinte fel­kiáltott:- Most én is festeni fogok! Mi más válthatta ki belőle ezt a mondatot, mint a néhány perc alatt megérzett élmény. Festeni fog. Az a gyerek határozta el ezt, aki mind­addig alig élt át sikerélményt, ami­kor az óvodában rajzoltak. Képei szinte kiríttak a többi közül, ha olykor a nagycsoportosok munkáit kifüg­gyerekportréjáért. A már szinte jól ismert Vavrikné Szarka Erzsébet kapta a kategória elismerő oklevelét, bár értékelt pasztellképei inkább a festészeti kategóriában érdemel­tek volna jutalmat. A további műfajokat a résztvevők kisebb száma miatt nem kategori­zálták, hanem a legjobbaknak vélt alkotásokat, illetve azok alkotóit kü- löndíjakkal jutalmazták. Az iparmű­vészet műfajában Komáromi Sándor keramikus részesült ebben az elis­merésben, a naiv művészet műfajá­ban pedig* Rezdovicsné Halász Er­zsébet munkáit jutalmazták különdíj- jal. Ugyanilyen elismerésben része­sült még Dobis Márta textil- és grafi­kai kollekciójáért (bár véleményem szerint textilmunkái akár önmaguk­ban is kiérdemelték volna ezt az elismerést) és Peter Illés színes rajzkollekciójáért. A hivatalosan dí­jazottakon kívül külön szólok Novák Gizella vertcsipkéjéről, Dimitrina Na- cseva bőrből és textilből komponált ötletes könyvborítójáról, Michna František modern, mértani elemek­ből szerkesztett fa domborművéről, az idősebbik Fekete Zoltán Juhász Ferenc-portréjáról, melyek annak el­lenére, hogy nem szerepeltek a díja­zottak között, véleményem szerint szintén kiemelkedtek a kiállítás anyagából. Az eddig felsoroltakon túl még Papp Éva, Hedrik Lívia, Ondrej Ha- no, Sulci Gábor, Jankovich Márta, Szilva Ilona, Kothaj Géza és Kürthy Veronika munkái szerepeltek a kiál­lításon, amely kellő szintű prezentá­lása volt a komáromi és Komárom környéki nem hivatásos képzőmű­vészet legutóbbi periódusának. A mintegy hetven kiállított alkotás zöme olyan művészi értéket képvi­selt, melyért sem a kiállítóknak, sem a kiállítás szervezőinek nem kell szégyenkezniük. A résztvevők szá­ma, a kiállítás iránt megmutatkozott érdeklődés pedig igazolta a mozga­lom széles bázisát. A kettő együttvé­ve feltétlenül biztató a mozgalom lövőiét illetően is. NÉMETHQYULA be önmagát yeszteuék a falra. Persze, tekinthet­ték ezt a szabadság első megnyilvá­nulásainak is. A szülő általában haj­lamos az ilyen dolgokat pozitív érte­lemben magyarázni. Hitegették ma­gukat, hogy gyerekük nem hajlandó felvállalni a megszokott házformá­kat, a szabályos lombozatú fákat, a kézzel, lábbal fejjel rendelkező embereket, no meg a négykerekű autókat. Helyette köralakú házakat, piros fákat, ötlábú embereket és tíz- kerekű járműveket mázolt a papírla­pokra. Mindezt csak pirossal, csak feketével, vagy csak kékkel. Nála egyszínű volt minden. Egészen mostanáig. Amíg a szülők járták a termeket, képek születtek a gyerek keze alatt. Színeket is használt, bár az autók megőrizték hétkerekűségüket. A raj­zoló kedvéből otthonra is maradt valami. Most ül az asztalánál, és sorozatban fest. Képein már megje­lentek a majmok, elefántok, kígyók, madarak, rókák, nyulak. Először éle­tében önarcképet is festett. Hatal­mas fülekkel. Feltehetőleg ilyennek látja magát. Ö még őszinte. Hisz a saját szemének, és nem akarja a meghamisított látvánnyal becsap­ni önmagát. (d-n) S. Fekete Zoltán: Barátom portréja (ceruza) (Piatzner László reprodukciói)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents