Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-12 / 267. szám, szombat

Egy hét a nagyvilágban Szombat: November 5-11 Grósz Károly befejezte ausztriai látogatását • Genf­ben ismét tárgyalóasztalhoz ült az iraki és az iráni külügyminiszter Vasárnap: Franciaországban népszavazást tartottak Új-Kaledó­nia függetlenségének megadásáról • Andrej Szaharov Nobel-békedíjas szovjet tudós harminc évi belső száműzetés után az Egyesült Államokba érkezett Hétfő: Moszkvában katonai díszszemlével emlékeztek az ok­tóberi forradalom 71. évfordulójára • A kambodzsai politikai erők vezetői között megkezdődtek a nemzeti megbékélési tárgyalások Kedd: A KNDK átfogó béketervet hozott nyilvánosságra a Koreai-félsziget újraegyesítésével kapcsolatban • Genfben lényegi előrehaladás történt: megállapo­dás született az iraki és iráni hadifoglyok cseréjéről Szerda: George Bush lett az amerikai elnökválasztás győztese • Gdanskban lefújták azt a sztrájkot, amelyet kedden hirdettek meg két hajógyárban Csütörtök: Megkezdte első külföldi körútját a kínai kormányfő • Felújították a Csurbanov-pert Péntek: Genfben megkezdődött a dél-afrikai kérdéssel kap­csolatos négyoldalú tárgyalások újabb fordulója Tíz év haladék Bár az általánosan észlelhető tempó­váltáshoz hasonlóan a politikai élet po­rondján is felgyorsult a történések üteme, az elmúlt napok mérlegét megvonva mégis nyugodt szívvel állíthatjuk: mozgal­mas hetet zárhatunk. Igaz, hogy a világot elsősorban az amerikai elnökválasztás és annak végeredménye tartotta lázban, vokscsata volt azonban Franciaország­ban is. S bár a kettő közt lényeges a különbség, az utóbbi esetében sem elhanyagolható a tét: Új-Kaledónia jövője, függetlenségének meg (nem) adása for­gott kockán. A vasárnapi népszavazáson végül is győzedelmeskedett az „igen", a (megjelent) franciák nagy többséggel jóváhagyták a tengerentúli terület követ­kező tíz évének kormányzását szabályo­zó reformtörvényt. A dolog valójában nem volt ilyen egy­szerű. Bizonyították ezt a száraz statiszti­kai adatok is: 1945 óta rekord tartózkodás volt a mostani szavazás során. A 37,3 millió választónak csak mintegy egyhar- mada adta le szavazatát. Ha figyelembe vesszük, hogy az idén hét hónap leforgá­sa alatt immár hetedszer járultak urnák elé a franciák, nem csoda a közömbössé­gük. Hiszen május óta már volt - kétme- netes - elnökválasztás, parlamenti csatá­rozás, járási választás. A franciák egy része viszont ezentúl is közömbös, a tényleges távolság sok esetben fordított arányban hat érdeklődésükre. Nem utolsó sorban a politikai háttér is mérvadó szem­pont Mert Új-Kaledóniáról beszélve nem csak Új-Kaledóniáról van szó. A hivatalos Párizs számára megoldandó kérdés: a Csendes-óceáni jelenlét szavatolása. S miután a Chirac-kormánynak tavasszal beletörött a bicskája a végül is (máig tisztázatlan körülmények között) vérfür­dővel végződött rendezési erőfeszítések­be, az új kabinet bizonyítani akarva előd­jének végzetes tévedését, szintén itt pró­bált szerencsét. A Rocard-kormány pedig e tekintetben ügyesen bánt a politika eszköztárával. Az elmúlt évek dekoloniali- zációs hullámának nemzetközi tapaszta­lataiból okulva a sokszor ellentmondó eredményekből számára a legmegfele­lőbbet szűrte ki, s ennek értelmében cse­lekedett. Mondván, hogy az anyaország­tól való teljes elszakadás korántsem biz­tosítja feltétlenül az aranykor eljöttét, a gazdasági köldökzsinór meghagyása, valamint az infrastruktúra megőrzése egyaránt kiegyensúlyozott átmenetet ígérhet. így jött a rendezési terv ötlete, s maga a halasztó népszavazás. Párizsnak ugyanis időre van szüksége, s most időt nyert. Bár tíz év nem a világ, mégis elegendő ahhoz, hogy útközben mód nyíl­jon bizonyos ,,hangsúlyeltolódásra". Ro­cardnak viszont mindehhez elsősorban egy lényeges kérdést kellett megoldania, s ez sikerült is: az addig kibékithetetlen- nek tűnő két ellenfél, a Chirac-párt helyi szervezetének, az RPCR-nek feje, s az önrendelkezési mozgalom (FLNKS) ve­zetője tárgyalóasztalhoz ült. Az ered­mény: az átmeneti alku, a Matignon- paktum, amely tíz évi haladékot ad az autonómia részleteinek kidolgozására. Az elmúlt vasárnap eredményeinek fé­nyében nyugodtan kijelenthetjük: a so­ványka győzelem ellenére (hiszen az ala­csony részvételi aránynak köszönhetően a reformtörvényt 26,25 százaléknyi sza­vazat emelte törvényerőre) csillapodtak a kedélyek. Az okos kompromisszum minden érdekelt fél számára elfogadható megoldást kínált, s így gyakorlatilag érvé­nyesült a kecske-káposzta elv: a radikáli­san függetlenséget követelő őshonos ka­riatok tíz év múlva helyi népszavazáson dönthetnek sorsukról, Párizs számára pe­dig egyenlőre megmarad Új-Kaledónia. S ez korántsem elhanyagolható tényező: a Csendes-óceán déli térségében lévő hídfőállás feladása veszélyeztetné vezető középhatalmi rangját, így viszont tovább­ra is megmarad számára a világpolitikai játszmák mindinkább előtérbe kerülő helyszíne. Milyen lesz a közmegegyezés? Jó néhány hete ez a kérdés izgatja a lengyel közvéleményt. A válságos gaz­dasági és politikai helyzet megoldásának kulcsfontosságú kérdéseként tekintenek ugyanis arra, hogy a kormány az ország más politikai erőivel és a volt,,Szolidari­tás“ képviselőivel a kerekasztal mellett próbáljon megállapodni a követendő útról, azokról a reformelképzelésekről, melyek évek óta jobbára csak szándékként van­nak jelen a lengyel társadalomban. Van-e új fejlemény, léteznek-e a kibontakozás­nak új jelei? Tény, hogy a Rakowski miniszterelnök vezette új kormány, mely október köze­pén kapott bizalmat a lengyel parlament­ben, határozott lépéseket kíván tenni a gazdasági és politikai helyzet konszoli­dálása érdekében. Megjegyzendő, hogy Rakowski kormányában négy hely maradt üresen, s e tárcák betöltése az ellenzék­kel folytatandó tárgyalásoktól függ. A volt „Szolidaritás" képviselte ellenzék azon­ban egyfajta húzd meg-ereszd meg takti­kával próbálja magát „fontossá" tenni a kerekasztal-megbeszélés előtt. A hetek óta időszerű kérdést kezdet­ben késleltette, hogy Walesa, a betiltott „Szolidaritás" volt vezetője feltételeket szabott. Követelte, hogy a megbeszélé­seken jelen legyen Jacek Kuron és Adam Michnik, a kormány számára elfogadha­tatlan két ellenzéki vezető is. A kerekasz­tal október 28-ra kitűzött első plenáris ülése azonban nemcsak emiatt maradt el. A szervezési és személyi kérdések meg­tárgyalása érdekében Walesának ezt megelőzően találkoznia kellett volna Kisz- czak belügyminiszterrel, a feltétel azon­ban ez alkalommal a Szolidaritás legális működésének elismerése volt. A betiltott „Szolidaritás" szította han­gulatkeltésben új, de nem váratlan hely­zetet teremtett a kormány bejelentése, hogy állandó veszteségessége miatt de­cember 1-től bezárják az inkább sztrájk­akcióiról „híres" gdanski Lenin Hajógyá­rat. S valóban úgy van, ahogy a Trybuna Ludu, a LEMP központi lapja irta a napok­ban, hogy Walesa érvei fogytán „csőre tölti a sztrájkágyúkat“, hiszen ez alkalom­mal is eredetileg sztrájkkészültséggel fe- nyegetódzött. A sztrájkámokfutás meg­szállottjaival szemben mégis a reális gon­dolkodás felülkerekedésére utal, hogy a hajógyár 3 ezer dolgozója a munkabe­szüntetés helyett az alkotmánybíróság­hoz küldte el tiltakozó levelét. A kormány azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy döntése végleges. A parlamenti fel­hatalmazás alapján abból indul ki, hogy a gazdasági vállalatok helyzetét kell erő­síteni. A társadalom többsége végre konkrét lépéseket vár. Az új kormány energikus ipari minisztere, Mieczyslaw Wilczek pedig egyértelműen a kormány álláspontját erősítette meg: a „nem" he­lyett mindenképp a konstruktív megegye­zés lehetőségeinek keresése az egyetlen járható út. A formálódó új politikai helyzet­ben - ahogy azt Urban kormányszóvivő megállapította - a nyolcvanas évek vete­ránjainak számító „Szolidaritás“ aktivis­ták szélsőséges szárnya helyett előtérbe került a kilencvenes évek konstruktív el­lenzékével való tárgyalás reális igénye. Erre, s egyben a pluralizmus szélesedé­sére utal, hogy erőteljesen növekszik a nem kommunista pártok súlya (Demok­rata Párt, Egyesült Néppárt), s fölvetődik a lehetősége annak, hogy a legális szak- szervezeti mozgalmon belül szóhoz jus­sanak a „Szolidaritás" platformján álló tömörülések is. E kérdésekben dönteni szintén a kerekasztal-megbeszélés volna az illetékes. Az, hogy a közelmúltban Lengyel- országban járt Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök találkozott Walesával, óha­tatlanul „erősítette" a volt „Szolidaritás"- vezető helyzetét, egészében véve azon­ban a tényeken nem változtat. Mert „egy versenyképtelen gazdaság nem tudja megteremteni a jólétet a szociális bizton­sághoz". Ezt a miniszterelnök-asszony nyilatkozta a Politykának, s nem lehet kétséges, hogy a lengyel vezetés - ahogy Jaruzelski államfő kijelentette - „szíve­sen vállalja Thatcher asszony gazdasági iskolájában a tanítvány szerepét". Mivel azonban sem Thatcher, sem a korábban ott járt John Whitehead amerikai külügy­miniszter-helyettes nem adott ígéretet a lengyel gazdaság gyógyítására, aligha marad más megoldás, mint hogy a kor­mány és a lengyel társadalom maga ke­resse problémáira a megoldást. Ezt pedig csak közmegegyezéssel, az érdekek egyeztetésével lehet. FÓNOD MARIANNA Moszkvában november 7-én megemlékeztek az októberi forradalom 71. évfordulójáról. Ebből az alkalomból Mihail Gorbacsov fogadta a szovjet fővárosban akkreditált diplomatákat. (ÖSTK-felvétel) Képtelen képek A legtöbb újságíró azt szeretné, hogy stílusa minél emelkedettebb legyen; mondjuk ki őszintén: az írók stílusával vetekednék. Ezért maga is megpróbál irodalmi stíluseszközöket használni, képeket beleszóni szövegébe. Ebben önmagában nincs semmi rossz, különö­sen akkor, ha sikerül a szövegét szemléletessé, könnyebben érthe­tővé tevő képeket alkotnia. Valószínűleg ez a törekvés hatotta át azt az újságírót is, aki ezt a mondatot szerkesztette: „A nevelés göcsörtös útján ostoba kis kátyúk tátonganak, amelyekbe gyakran belebotlunk." Toliforgatónk nyilván meg is volt elégedve alkotásával, hiszen a mondat így került be közlésre beadott kéziratába is. A „szívtelen“ szerkesztő azonban nem volt elragadtatva tőle. Sőt egy kissé tréfás képes kifejezést használva: képirtást végzett. Vajon a szerkesztőnek volt-e fejletlen a szépérzéke, aminek következtében megfosztatott az olvasó néhány szép kép élvezetétől, avagy e képekben volt valami kivetnivaló? Lehet, hogy az olvasók véleménye is megoszlik ebben a kérdésben; én a szerkesztőnek adok igazat. Nézzük meg, miért! A képnek mint stíluseszköznek a valóságot kell érzékeltetnie, érthetőbbé tennie. Ezért nem távolodhat, nem szakadhat el a való­ságtól. Igaz, azért kép, mert a valóságot nem konkrét, hanem elvont értelmű, átvitt kifejezéssel jeleníti meg. De az átvitt értelmű kifejezés mindig egy konkrétra vezethető vissza mint alapra, hiszen ez a kapcsolat teszi lehetővé, hogy az átvitt jelentőségű kifejezés is tükrözője legyen a valóságnak. Igaz például, hogy az úton - akár konkrét, akár elvont értelemben használjuk az út szót - nemcsak rögök, gödrök lehetnek, hanem kátyúk is. A kátyú a valóságos úton általában a kerekek által kivájt sáros mélyedés. Az átvitt értelmű úton - így a nevelés útján is - az ügy előbbre jutását akadályozó, gátló körülmény. Csakhogy a kátyúba belebotlani még a nevelés útján sem lehet, egyszerűen azért, mert az a valóságos úton sem lehetséges. Belebotlani olyas­mibe lehet, ami vagy kiáll a földből, talajból, vagy csak odakerült az utunkba, de mindenképpen az út felszínénél feljebb helyezkedik el. Hiszen ebbe a lábunkkal bele kell ütköznünk. Tehát például kőbe, gallyba, fadarabba; vagy átvitt értelemben valakibe, akivel váratlanul találkozunk. Mivel a botlás okozója általában akadály, ebbe is belebotolhatunk, akár konkrét tárgy, akár gátló körülmény képezi. A kátyúba azonban csak belelépni, belekerülni lehet még átvitt értelemben is, mert a konkrét kátyúba is csak beleléphet, belekerülhet az ember, jármű stb. S egy másik zavaros kép: ezek a kátyúk - a szerző szerint- tátonganak. Azért zavaros ez a kép, mert tátongani az üreg, szakadék szokott széles nyílásával, illetve félelmetes mélységével, esetleg a nagyobb seb. A kátyú nem. Különösen az afféle „ostoba kis kátyúk“, amilyenekről a szerző beszél. Az út folytonosságának nagyobb megszakítása vagy megszakadása kellene ahhoz, hogy a tátong igét használhassuk vele kapcsolatban. Hogy aztán a kátyúk - még a kis kátyúk is - lehetnek-e ostobák, azt az olvasó megítélésére bíznám. Én az ostoba kis kátyúk kifejezést- különösen átvitt jelentésben - nem tartom kivetni valónak. Még egy kép vizsgálatával adós vagyok. A göcsörtös útról van szó. Itt megoszlanak a vélemények. Vannak, akik teljesen rossznak tartják ezt a göcsörtös út kifejezést, mert úgy tudják, göcsörtös csak a fa ága, maga a fa, az ilyen ágból vagy fából készített bot lehet; esetleg kéz, láb, ha bütykös. Mások azonban ismerik ennek a szónak ezt a jelentését is: a rajta levő göröngyök, rögök miatt egyenetlen. Tehát a göcsörtös út nekik annyit jelent, mint a göröngyös út, rögös út. Igen, ez a jelentése valóban létezik e szónak, mindkét értelmező szótárban megtalálható, tehát ezért a kifejezésért nem kárhoztathatjuk a szer­zőt. De sajnos, a többire, a hibásakra nincs mentség. JAKAB ISTVÁN Szabatosság és mondatkiegészítés Ha fogalmazunk vagy valamely idegen nyelvből magyarra fordí­tunk, a mondanivaló megfogalmazásával kapcsolatban az egyik fontos követelmény a szabatosság. A legtöbb fordító szem előtt tartja, hogy a fordítás akkor szabatos, ha a közlésre szánt tartalmat pontosan fejezi ki, és nem használunk a kelleténél sem több, sem kevesebb szót. Ezt így kívánja a nyelvhelyesség. Tudatosítanunk kell azonban, hogy egyes nyelvek néha kevesebb szóval fejeznek ki valamit, mint a magyar nyelv. Ilyenkor a magyarra fordított mondatot - a nyelvhelyesség követelményeinek megfelelően - egy-egy szóval meg kell toldani. A kevésbé tapasztalt fordítók ezt valószínűleg azért nem „merik“ megtenni, hogy ne vétsenek a szabatosság követelmé­nye ellen. Pedig a kifogástalan magyar stílus megköveteli, hogy bizonyos esetekben kiegészítsük a mondatot olyan szóval, amely az eredeti szövegben nem szerepel. Lássunk néhány példát: A szövetség tervszerűen teljesíti az ifjú nemzedék internacionalista és hazafias nevelésének feladatát. - Megkezdődtek a hatalmas aggregátorok elhelyezésének a munkálatai. - A szocialista társada­lomban az egyének érdekeit alárendelik az általános jólét politikájá­nak. - Annak idején óriási sikernek számított a tüdóvész bacilusának a felfedezése. - A kormány értékelte a legutóbbi pártkongresszus óta eltelt időszak munkájának eredményeit. Vajon mi szülhette a dőlt betűs szókapcsolatokat? Nyilván a rosz- szul értelmezett szabatosság, a helytelen takarékoskodás a szavak­kal. A példaként felsorolt mondatok megjelölt részeit a következőkép­pen kellett volna módosítani: ... az ifjú nemzedék internacionalista és hazafias nevelésével összefüggő feladatot;... a hatalmas aggregáto­rok elhelyezésével kapcsolatos munkálatok; ...az általános jólétet célul kitűző (szorgalmazó vagy megvalósító) politikának; ... a tüdő­vészt okozó bacilusnak a felfedezése; ...az eltelt időszakban végzett munkának az eredményeit. Amint a felsorolt példákból kitűnik, megfelelő fellazítással biztosít­hatjuk a mondatok szabatosságát. Ha ily módon egészíti ki valaki a fordítás szövegét, nem éri az a vád, hogy szaporítja a szót. Persze, néha a kiegészítésen kívül a mondat kisebb módosítására is szükség van, mint például ebben az esetben: A résztvevők nagyra értékelték a Szovjetunió javaslatát az USA kormányának, hogy rövidesen kezdjenek új tárgyalásokat az űrkutatásban megvalósítható rendsze­res együttműködésről. Módosítás után: A résztvevők nagyra értékel­ték az USA kormányának tett szovjet javaslatot, hogy rövidesen kezdjenek tárgyalásokat... HASÁK VILMOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents