Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-02 / 258. szám, szerda

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1988. november 2. XLI. évfolyam 258. szám Ára 50 fillér Még javítható a mérleg Földműveseink megfeszített erővel dolgoznak, hogy mielőbb begyújtsák a termést, és megtöltsék a tárolókat. A határ még mindig sok terményt kínál, hisz a szemes kukoricának és a cukorrépának megközelítőleg egyharmada még a szabad ég alatt van. Ezért a mezőgazdasági vállalatok vezetői az elmúlt évek tapasztalatait is felhasználva azon fáradoznak, hogy színvonalas irányítással és rugalmas szervezéssel kedvező feltételeket teremtsenek a betakarí- tóknak. A hidegebbre fordult időjárás miatt minden óra, minden nap számít. A gyorsaság a betakarítással járó veszteségek csökkenését eredményezheti. Ha idejében fedél alá kerül a termés, már nincs kitéve az időjárás viszontagságainak. Az ilyen terményből a feldol­gozó üzemek több és jobb árut gyárthatnak. Ez pedig népgazdasági szempontból is fontos. Ki kell emelnünk a szemes kukorica betakarításának meggyorsí­tását és elhelyezési lehetőségeinek maximális kihasználását. Azért is beszélni kell erről, mert a nyolcadik ötéves tervidőszak kezdetén a rossz tárolás miatt a termés egy része tönkrement. Időszerú most elgondolkozni azon, hogy a déli körzetekből esetleg a kihasználat­lan tárolási kapacitásokkal rendelKező északi járásokba kellene szállítani a szemes kukorica egy részét. Ilyen megoldást néhány mezőgazdasági vállalat a felvásárló szervekkel egyúttmúködve már alkalmazott. Az sem mindegy, milyen módon szárítják ezt az értékes terményt. Az elmúlt években ezen a téren is voltak mulasztások, és jelentős károk keletkeztek. Egyrészt azért, mert a nagy nedvességtartalmú szemes kukorica penészedni kezdett, másrészt azért, mert a forró levegővel történő szárítással elvesztette tápanyagtartalmának nagy részét. Ezért a gazdasági szervek a mezőgazdasági vállalatok vezetőivel egyúttmúködve a betakarítás és a szárítás összehangolá­sára is nagy figyelmet fordítanak. A Galántai (Galanta) járásban a csöves kukoricát részben hagyományos szárítókban tárolják. Az ilyen raktározás előnye, hogy a termény nedvességtartalmának csökkentéséhez nem kell fogyasztani a drága energiát. A nap és a szél ingyen szárítja a kukoricát. A cukorrépa betakarítását az idén szinte minden mezőgazdasági vállalatnál alaposan előkészítették. Jól kihasználják az emberek és a gépek teljesítőképességét. Ha nehéz körülmények között működ­nek a gépek, munkacsoportok ügyelnek arra, hogy minél kisebb legyen a veszteség. Az ipolysági (Šahy) Vörös Zászló Egységes Földműves-szövetkezetben a szövetkezeti tagok szedték össze a répát a kombájnok után. A veszteség jelentéktelen volt. Ezt tapasztalhattuk az Érsekújvári (Nové Zámky) járás számos mező- gazdasági vállalatánál is. Napjaink legfontosabb feladata, hogy ami megtermett, minél hamarabb a tárolókba kerüljön, s a kevésből minél kevesebb vesszen kárba. Mert - amint a Szövetségi Statisztikai Hivatal jelentéséből is olvashatjuk -, cukorrépából a tervezettnél 16 száza­lékkal kisebb termésre számíthatunk. Nem mindegy tehát, hogy a cukorgyár udvarán, vagy más átvevő központokban a beszállított terményből mennyi megy tönkre. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a cukorrépa ne fülledjen be. Egyes átvevő közpon­tokban ventillátorokkal juttatnak levegőt a halomba rakott répa közé. Ily módon csökkentik hőmérsékletét. Ezt a módszert jó lenne alkalmazni ott, ahol megvan rá a lehetőség. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum eredményeivel és kilátásaival az elmúlt időszakban sokat foglalkoztak a felsőbb párt­ós gazdasági szervek. Értékelésük szerint a mérleg jó, de még tovább javítható. A CSKP KB Elnökségének októberi üléséről kiadott közlemény kedvezően értékelte a növénytermesztésben elért eredményeket. Azóta újabb adatok láttak napvilágot. Ezek szerint burgonyából és silókukoricából a tervezettnél több termett. Egyes körzetekben a szemes kukorica hektárhozama is nagyobb a vártnál. Az aszályos időszakban ugyanis még számos gazdasági vezető arról beszélt, hogy alig lesz kukoricatermés. A helyzet változott, a késve érkező, de kiadós esőknek hozamnövelő hatásuk volt. \ Az első fagyhullámok már a tél közeledtét jelzik. Jelentős kárt okoztak a zöldségkertészetekben. Mindent meg kell tehát tenni annak érdekében, hogy a szemes kukoricát és a cukorrépát, vala­mint más terményeket a lehető leggyorsabban elszállítsák a határ­ból. Ha ez sikerül, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a növénytermesz- tés fellendülőben van. BALLA JÓZSEF Jó termelési eredmények Ignác Janák a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásba látogatott (ČSTK) - Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap látogatást tett a Dunaszer­dahelyi járásban. Dudás Kálmánnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a járási pártbizottság vezető titkárának társaságában a Gombai Jozef Lenárt Berlinben ' (ČSTK) -- Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségnek tagja, a KB titkára tegnap háromnapos munkalátogatásra Berlinbe érkezett. Az NSZEP képviselőivel a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködés továbbfejlesztéséről foly­tat tárgyalásokat. (Hubice) Állami Gazdaság és a légi (Leh- nice) Agrokombinát Efsz földjein tájéko­zódott a kukoftca és a cukorrépa betaka­rításáról, amely a járásban befejezéséhez közeledik. A kukoricatermelés eddigi eredményei azt mutatják, hogy a járás mezőgazdasági dolgozói főleg a termesz­tési rendszereknek és az öntözőberende­zések intenzív használatának köszönhe­tően ebben az évben is teljesítik tervfela­dataikat. A gabonanemüekből elért re­kordtermést követően Gombán eddig 6 tonna, Légen pedig több mint 8 tonna az átlagos hektárhozam kukoricából. Mezőgazdasági dolgozókkal beszél­getve Janák elvtárs arról szólt, hogy a mezőgazdasági vállalatoknak fel kell készülniük az új gazdasági feltételek kö­zött folytatott gazdálkodásra. MIHAIL GORBACSOV FOGADTA LADISLAV APAMECET Együttműködést - magasabb minőségi szinten Csehszlovák - szovjet kormányfői tárgyalások • Beszédek a díszebéden (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az lav Adamec mondott SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap délután a Kremlben fogadta Ladislav Adamecet, a CSKP KB Elnökségének tagját, a szövetségi kormány elnökét, aki rövid munkalátogatáson tartózkodott a Szovjetunióban. Találkozójukon a csehszlovák-szovjet kapcsolatok további mélyítésének lehetőségeit tekintették át. Ezt megelőzően a csehszlovák -szovjet kormányfői megbeszélése­ken Ladislav Adamec és Nyikolaj Rizskov a gazdasági együttműkö­dés helyzetét, lehetőségeit tekintette át. Ezen a találkozón jelen volt Nyi­kolaj Talizin, az SZKP KB PB pót­tagja, a minisztertanács alelnöke és több más szovjet vezető. A megbe­széléseken részt vettek a két ország nagykövetei is: Jindŕich Ŕehoŕek, illetve Viktor Lomakin. A szovjet kormány tegnap a Kremlben díszebédet adott Ladis­lav Adamec tiszteletére. Ezenaszov- jet fél nevében először a házigazda, Nyikolaj Rizskov, majd pedig Ladis­beszédet. Nyikolaj Rizskov elmondta: még élén­ken élnek emlékeze­tében azok a benyo­mások, amelyeket ez év júliusi csehszlová­kiai látogatása alkal­mával szerzett. Amint akkor megállapítot­ták, a két országban folyó változásoknak - a specifikumok elle­nére is - sok közös vonásuk van, s mind­két országban a célok egységére, államaink és népeink érdekei­nek azonosságára épülnek. A szónok le­szögezte: az azóta el­telt négy hónap alatt országainkban fontos események történtek. Sor került a két testvérpárt központi bizottságainak üléseire, amelyeken kitűzték az átalakítás és a szocialista megújulás további irányvonalát mind a szovjet, mind a csehszlovák társadalomban. Né­Jósé Eduardo dós Santos befejezte hazánkban tett látogatását (ČSTK) - Jósé Eduardo dós Santos, az MPLA-Munkapárt elnö­ke, az Angolai Népi Köztársaság elnöke tegnap a prágai várban záró­találkozót tartott Miloš Jakešsel, a CSKP KB főtitkárával és Gustáv Husák köztársasági elnökkel, s ez­zel a délutáni órákban befejezte a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ságban tett hivatalos baráti látoga­tását. A prágai várból való elindulása előtt az angolai párt- és állami veze­tő Gustáv Husák társaságában ellé­pett a várőrségnek az első várudva­ron csapatzászlóval felsorakozott díszegysége előtt. A két ország zászlóival feldíszített Ruzynéi repülőtéren került sor az ünnepélyes búcsúztatásra. Elhang­zott a két ország himnusza 21 tüzér­ségi díszlövés kíséretében, majd a repülőtéren csapatzászlóval felso- (Folytatás a 2. oldalon) Felvételünk Mihail Gorbacsov és Ladislav Ada­mec találkozóján készült (Telefoto: ČSTK) peink életében ma nincs ennél fon­tosabb. Leküzdjük mindazt, ami hát­ráltatja előrelépésünket, ami akadá­lyozza, hogy érvényre juttassuk a szocialista rendszer hatalmas le­hetőségeit. Ezért ma minden koráb­binál nagyobb jelentősége van a ta­pasztalatcserének, s azok alkotó ki­használásának. Az SZKP és a CSKP azonos irányvonala, amely a mély gazdasági és társadalmi vál­tozásokat célozza, mégpedig a szo­cialista demokrácia sokoldalú fej­lesztése alapján, új távlatokat nyit országaink együttműködése előtt. A mai tárgyalások folyamán rész­letesen szóltunk a szovjet-cseh­szlovák viszonyról, a gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolatok­ról, az aktív együttműködésről a nemzetközi színtéren. A megbe­szélések igazolták, hogy a Szovjet­unió és Csehszlovákia azonosan kö- (Folytatás a 2. oldalon) A Szlovák Nemzeti Tanács 11. ülése Közös erőfeszítések a 8. ötéves terv feladatainak teljesítésére A kormány számot adott tevékenységéről • Ivan Knotek terjesztette elő a beszámolót (Munkatársunktól) - Tegnap összeült a Szlovák Nemzeti Tanács. A tanácskozáson, amelyet Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke nyitott meg, részt vett Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Ivan Knotek, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke, az SZLKP KB Elnökségének és titkárságának tagjai, valamint a szlovák kormány minisz­terei. Viliam Šalgovič külön köszöntötte Ivan Konteket miniszterelnökké való kinevezése alkalmából és ered­ményes munkát kívánt a kormány további új tagjainak is. Bejelentette, hogy az SZNT Elnöksége levélben megkö­szönte Peter Colotkának, a kormány élén húsz év alatt kifejtett tevékenységét. A képviselők egy perces néma felállással adóztak az elhunyt Filler Gyula képviselő emlékének. Ezután letette a képviselői esküt Balogh László, a 38. választókerület újon­nan megválasztott képviselője. Az elfogadott napirendnek megfelelően ezt követően Ivan Knotek előterjesz­tette a kormány beszámolóját az 1986 évi programnyilatkozatának teljesítéséről. A bizottságok előzetesen értékel­ték a kormány munkáját, álláspont­jukat Ján Gregor, a bizottságok elő­adója terjesztette elő. Leszögezte, hogy a programnyilatkozatban meg­határozott feladatok teljesítése nél­kül elképzelhetetlen a népgazdaság további dinamikus fejlődése, a la­Újraválasztás alkalmából (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök táviratban gratulált Kenneth David Kaundának, a Zambiai Köztársaság elnökének újraválasztása alkalmából. kosság életszínvonalának javítása. Annak ellenére, hogy több pozitív eredményt értünk el, a szociális­gazdasági fejlődésben nem sikerült teljes mértékben elérni a tervezett célokat és kiküszöbölni a nem kívá­natos irányzatokat. Rámutatott, hogy a képviselők az ülést megelő­zően számos felmérést végeztek s ezek alapján több javaslatot tettek a helyzet javítására, főleg a beruhá­zások, a földvédelem, a tudomá­nyos-műszaki fejlesztés, a kereske-. delem, az egészségügyi és szociális ellátás és a környezetvédelem terü­letén. A felmérések tanúsága szerint a feladatok teljesítése nem egyenle­tes, és továbbra sem alakult ki a gazdasági egyensúly A bizottsá­gok azt ajánlották a kormánynak, hogy következetesebben értékelje eddigi határozatainak teljesítését, a népgazdaság fejlődésével kap- (Folytatás a 2. oldalon) Ivan Knotek elvtárs beszéde A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya Önök elé terjeszti az 1986. július 4-én elfogadott programnyilatkoza­tának teljesítéséről szóló beszámolót. Ez a programnyilatkozat a CSKP XVII. kong­resszusán elfogadott stratégiai irányvonal megvalósítására, a gazdasági és szociá­lis fejlődés meggyorsítására, valamint az SZLKP kongresszusán kitűzött célok elé­résére irányult. A kormányprogram telje­sítését a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi jelentős ülései után értékeljük. Ezek az ülések a komplex átalakításban és a szocialista demokrácia elmélyítésé­ben minőségileg új feladatokat állítottak elénk. Az elmúlt időszakban az SZSZK kor­mányának és szerveinek a tevékenysé­gében nagy súlyt helyeztünk a gazdasági fejlődés hatékony intenzifikálására az SZSZK kormánya által irányított ágaza­tokban. Az elért eredmények arra mutat­nak, hogy elindultunk ezen az úton, de nem haladunk rajta a 8. ötéves tervben előirányzott ütemben. Az első két évben a társadalmi össztermék termelésében a tervezett 5,5 százalékos növekedés (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents