Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)
1988-11-07 / 262. szám, hétfő
K ét éve, 1986 áprilisában és májusában jelent meg a Druzsba Národov című folyóiratban oroszul, idén februárban és márciusban közölte magyarul a Szovjet Irodalom, és már könyvalakban is hozzáférhető Vaszil Bikov A kőbánya című regénye. (Európa Kiadó) Bikov azok közé az írók közé tartozik, akiknek 1964 óta minden jelentős műve megjelent magyarul. Az, hogy az író nemzetiségére nézve belorusz, az olvasói köztudatban nem került előtérbe: Bikov nemzeti meghatározottság nélkül, mint a szovjet háborús próza megújítója vonta magára a figyelmet. A tematika megújítása, a drámai szerkesztésmód, a lélekrajz összetettsége álltak a kritika figyelmének a középA litvánoknak, a lengyeleknek, az oroszoknak. így jár. aki elalussza az időt.. ‘‘),s aki éppen e történelemfilozófia alapján lesz a németek kiszolgálója. Az orosz sajtóban közölt olvasói levelek és kritikák nem kis része egy elvont erkölcs alapján marasztalta el a főhőst, az egységétől elszakadt, németek elől rejtőző, a partizánokkal együttműködő, huszonhét éves sebesült főhadnagyot, s a cselek' ménysornak csak egy részmozzanatát vizsgálta a valós lélektani öszefüggésekből kiemelve (hogy a lányt, aki tőle lett állapotos, ő engedi robbanóanyaggal a németek markába). A mi olvasatunk sokkalta inkább Lazar Lazarev és igor Gyed- kov véleményéhez áll közel, akik a Novij Mirés a Lityeraturnoje Oboz- renyije hasábjain a mű mélyrétegeit kutatták. Elemzésük nem arra irányul, hogy a leegyszerűsítő szemlélet erkölcsi felháborodásával szemben fölmentsék a tisztet, aki szoron- gatottságában, tehetetlenségében, a kapcsolatok megszakadásától való félelmében nem tudott várni, s mert ó nem mehetett, föláldozta a lányt s születendő gyermeküket; ők felhívják a figyelmet arra, hogy a lélektani és az erkölcsi problematika mélyebb: nem egyéni felelőtlenség terheli a főhőst, hanem a harHáborús mélylélektan pontjában, műveinek nemzeti jellegzetességei furcsamód nem tűntek szembe. Csaknem három évtizede a szovjet próza élvonalába tartozó Bikov belorusz nyelvű elbeszélések és kisregények szerzőjéből - műveit részben mások, részben maga fordította oroszra - a nyolcvanas évekre orosz nyelven alkotó regényíróvá vált. Éppen utóbbi, már eleve orosz nyelven írott köteteiben tette kétségtelenné, hogy műveinek problematikája nem az általános háborús katonalélektan, hogy a helytállás vagy árulás kérdései számára nem elvont morális problémák, hanem a sajátos belorusz történelmi helyzet tragédiák sorozatát előidéző próbatételei. A Baljós jel című regény, mely magyarul két éve jelent meg a Zrínyi Kiadónál, ábrázolásmódjában alapvetően eltért Bikov korábbi jellegzetes drámai szerkesztésmódjától: a hagyományosabb epikus előadásmód részben nagyobb fokú történelmi konkrétságot, részben szimbolikus értékű költöiséget is lehetővé tett. Az újabb mű, A kőbánya esztétikai értelemben valószínűleg némi csalódást fog okozni az író kedvelőinek: a kompozíció - az elhagyott köbanyában múltját kiásni igyekvő férfi alakjával, a leien és múlt idősíkjának mechanikus váltogatásával, miközben a jelenbéli idősík, noha nem kevés mondanivaló-értéke van, mégis meglehetősen statikus - ezúttal kissé mesterkélt maradt. Ám nem mesterkélt maga az alaptörténet, és ezért érdemes elolvasni Bikovnak ezt a művét is: problematikája mély, igaz és hiteles. A regény végén egy egyszerre nagyon kegyetlen és nagyon emberséges igazság fogalmazódik meg: ,,az élet megtanította rá. hogy mindenért fizetni kell - jóért is, rosszért is, amelyek rég szorosan egybefonódnak az életben, csak az a nagy kérdés: ki az, aki fizet“. Bikov a gon- dol^tmenetet még tovább viszi, én azoŕiban itt azt tartom szükségesnek hangsúlyozni: egy szovjet író a belorusz nép sorsának tragikus pillanatában tárja elénk a jónak és a rossznak kényszerű egybefonódottságát, az ember kiszolgáltatottságát. Arra ébreszt rá ó is, hogy nem láthatjuk fehéren-feketén a világot, hogy az élet mindig sokkalta összetettebb, mint az elvont elvek. A távolról sem hibátlan regényben felejthetetlen alakokat örökített meg Bikov: egy pap özvegyét, aki annak ellenére, hogy férjét meghurcolta a szovjethatalom, szovjet katonákat rejteget a németek és a poli- , cájok elől; egy félkarú veteránt, egykori parasztfiút, aki policájnak állt, hogy tőlük puskát szerezve mehessen a partizánok közé; egy, a németeket kiszolgáló nacionalistát, aki mint a történelem vonatáról lekésett népet emlegeti saját népét? a beloruszt („A beloruszok egész történelmük során mindig másra szabott szerepet játszottak olyan darabokban, amiket mások írtak. Másnak kaparták ki a tűzból a gesztenyét. mincas években kialakult hazug morál, hazug lélektani mechanizmusok áldozata ó is - ami persze nem mentheti fel. Nem a németektől, nem a lelepleződéstől való félelem a fő motiváció, hanem a társak gyanújától való félelem - a gyanútól, mely ,,gyorsabban pusztít, mint az ellenség“, s emiatt nem érvényesülhet az alaptörvény, hogy a legfőbb érték az emberi élet, éspedig nem elvontan, csak a tízezrek, százezrek élete, hanem minden egyes konkrét élet. Bikov nem tagadja meg önmagát: az SD pincéjében összekerülnek azok, akik mindvégig helytálltak, azokkal, akiknek kivárni nem tudása vagy a vallatások, kínzások alatti gyengesége mások lebukását okozta. Itt hangzik el a tragikus igazolás, a szintén áldozattá vált katonatárs beismerése, hogy nem az igazi erkölcsi értékek, hanem a gyanú - az árulás gyanúja - előli menekülés lett mindannyiuk számára a fő motiváció. Ezáltal lesz a háborús regény a háború előtti évek legélesebb társadalomkritikájává. A szovjet Irodalomban a társadalmi lelkiismeret megtisztulását szolgálja ez a mű is. A magyar olvasó számára pedig a szovjet társadalom mélylélektanába nyújt bepillantást - a belorusz nép sorsán il WINTERMANTEL ISTVÁN Az olvasni szerető ember elóbb- utóbb találkozik olyan irodalmi alkotással, amelynek értékéről meg van győződve, de talán csak egyetlen jelentéssíkját képes felfogni. A teljes mégértést gátolhatja a szokatlan forma, a várakoztatott idősíkok, vagy az egyre gyakrabban használt, szokatlan nyelvi stilizáltság, amelynek befogadásához irodalomelméleti ismeretekre is szükség van. De nemcsak a modern kortárs irodalommal járhat így a tapasztalatlan olvasó. Nagy kár lenne, ha mondjuk Dosztojevszkij Bűn és bünhódését valaki csupán egy „bűnügyi“ regényként olvasná, vagy Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplója cimű írói müvét csupán orvosi tanulmánynak fogná fel. Még az oly nyilvánvalóan egyszerre modern és a mítoszos múltba forduló regény, mint Garcia Márquez Száz év magány című műve is, lehet részben nehezen meg közel ithető, alapvető bölcseleti ismeretek nélkül. Természetesen ez senkit sem gátol meg abban, hogy elmerüljön az előbb említett regény világában, amely mélyebbre hatoló elemzés nélkül is jelzi az olvasója számára mindazt, amit a történelem idófolya- ma sem sodort ki az emberi lélekböl. Sőt, Marquez is bizonyítja, hogy az ember sejtjeiben működik egy olyan óra, amely egyszerre mutatja a mindenkori történelmi időt. Nem lehet kizárni belőle a nem tetsző múltat, a tetszetős jelennek helyet csinálva, vagy éppen fordítva (amely manapság gyakoribb): az éppen fénytelen jelent, a fényesnek hazudott múlttal pótolni. Egy jó regény, de egy novella vagy vers is lehet Mindenség. Alkalmas lehet irodalomesztétikai elemzésre ugyanúgy, mint bölcseleti esz- szében való megközelítésre. Persze a mindennapok olvasója nem ezt teszi az irodalmi alkotással. Pusztán olvassa, ami oda-vissza módon, a fizikai elvvel azonosan akció-reakcióként működik. Az „akciónak“ nevezhető olvasás megszüli a „reakciót“, amely a befogadás. Mindkettőt messzemenőkig maghatározhatja az olvasó tapasztalata, tudása, iskolai végzettsége, műveltsége Mégis a „visszahatás“ az, amely a „ráhatás“ után döntővé válik: ettől függ, men'nyiré' veszi birtokába az olvasó a szeme előtt tartott irodalmi alkotást. Jó, ha az ember birtokában vannak bizonyos irodalomelméleti alapfogalmak. Ismeretük lényegesen segíti az olvasás mégoly autonóm tevékenységét is. Irodalomesztéták ritkán vállalkoznak arra, hogy általános használatra írjanak könyvet az irodalom megismerhetőségéről, a befogadásról, az egymásra épülő irodalmi hagyományokról. Minden esztéta szereti a kategóriákat. Sajnos. Pedig a vizsgált művészeti objektumok és szub-0> <£- *0- <0> *0* -0- -0* -0* <0- *0* <> *C> -0* <0* ^ Világkönyvtár • A tavaly novemberben Penna olasz kisvárosban megtartott nemzetközi irodalmi kongresszuson született a gondolat: létrehozni az európai írók és tudósok szövetségét. Ez a szervezet mostanában formálódik, lényegi munkáját tekintve feladatának tekinti majd az írók és tudósok kapcsolatainak kibővítését. A szövetség főtitkára jelenleg Gaetano Salveti olasz irodalmár, alelnöke a spanyol Rafael Alberti költő. A tudomány művelőit Carlo Rubbia olasz Nobel-díjas atomfizikus képviseli. A négy alelnök egyike Vladimír Janovic cseh költő is. A szervezet nemzetközi irodalmi revűt készül kiadni, s ebben helyet kapnának a tudomány és az irodalom kapcsolatát taglaló esszék is. Két évig támogatja ezt a lapot az említett olasz városkában működő Roman Stele Brioni nevű nagy szabászati gyár, amely megrendelésre hollywoodi filmstúdiók számára is készít jelmezeket. A folyóirat félévenként jelenne meg, s valamennyi tagország irodalma képviseltethetné magát benne. • A „letteratura selvaggia", a vadon termő irodalom továbbra is hódít Olaszországban. A toliforgatásban járatlan, irodalmon, sót esetenként társadalmon kívül álló szerzők ,(munkások, pásztorok, kábítószeresek, terroristák) sorra jelentetik meg emlékirataikat, dokumentumértékű elbeszéléseiket. E kiadványok közé tartozik egy „megtért“ vörös brigá- dos emlékirata is. A vadirodalom külön ágaként számon tartott „proletár , irodalom“ termékei közül a Galzerano kiadó legutóbb annak az amerikai olasz Beholomeo Van- zettinek börtönleveleit, védőbeszédét és önéletrajzát adta ki, akit társával, az ugyancak anarchista szak- szervezeti harcos Nicola Saccdval együtt 1927-ben villamosszékbe ültettek. A könyvet már címe is a közvetlenül politizáló, sokszor jelszavakat, idézeteket címül választó sorozatba illeszti: ,,Una vita proletaria“ (Egy proletár életút). • Új irodalmi díjat alapítottak a francia nyelvű irodalmak művelői számára, amely két évenként kerül kiosztásra. A százezer francia frankot kitevő összeget vállalatok és intézmények adták össze, olyan élő, francia nyelvű szerző jutalmazására, „aki hazájában már ismert, de nemzetközi hírnévre még nem sikerült szert tennie“. Első ízben június végén, le Mans-ban, a Francia Nyelvű írók Nemzetközi Szövetségének (FIDELF) negyedik kongresszusán jelöltek két írót a díjra, az algériai Mohamed Dibet és a belga Gaston Compére-t A héttagú nemzetközi zsűri elnöke az 1987-ben Goncourt- díjjal jutalmazott marokkói író, Tahar Ben Jelioun. Nem ez az első irodalmi díj a francia nyelvű írók jutalmazására. A kanadai állam négyszázezer frankot biztosít egy évente kiosztásra kerülő díjra, amelyet a Francia Akadémia nyújt át az arra érdemesnek. jektumok, általában kategorizálhatat- lanok... Mintha mindezeknek az általánosan bevett „esztétikai szokásoknak" ellenében írta volna meg könyvét Ungvári Tamás, a neves irodalomtörténész és esztéta. A szépség születése című, az irodalomelmélet alapfogalmait taglaló könyvében az olvasó mindent megtalálhat, ami, mint az elolvasás után kiderül, bekategorizálhatatlan az irodalomban. Célként nem a fogalmak megfellebbezhetetlen magyarázatát tűzte ki maga elé a szerző, hanem azt, „hogy bizonyos problémaérzékenységet ébresszen olvasójában, s elősegítse önálló tájékozódását az irodalom világában“ Nehéz erről a könyvről írni, hiszen a szokványos könyvrecenziók határain messze túl kell lépni ahhoz, hogy lényeges ismérveit feltárjuk. Tartalmi jellemzésként talán annyit, hogy ha nem is a teljes irodalomelméletet, de irányzatait hiánytalanul számbaveszi. Ennek a feladatnak úgy igyekszik eleget tenni, hogy a kötet minden fejezetében és alfe- jezetében az emberiség, a bölcselet, a művészet és ezen belül az irodalom történetét - bár az időtől nem független, mégis egymástól meghatározó folyamatnak - egységesnek tekinti. Végül is igaza van, hiszen az embert egykor megszülő természeti evolúció anyagi és szellemi világa ma is azonos. De azonosak a benne érvényesülő törvények is. Éppen ezért az ember mindenekelőtt a társadalmi fejlettsége vagy fejletlensége révén tud többet vagy kevesebbet az ót körülvevő világról vagy önmagáról. Ungvári Tamás nagyszerűen figyelmezteti olvasóját: az irodalom, a művészet párhuzamosságaira, amelyek lehetnek bár időben távoliak vagy közelebbiek, mindig velünk voltak, vannak és lesznek. Az irodalomelmélet objektivizá- lásra törekszik, éppen ezért nem ismeri a kizárólagosságot, sokszor szembekerül a filozófiai és ideológiai megalapozottságú - éppen ezért kategorizáló - esztétikával. így esik meg az a csoda, amely manapság az esztétikák ütköztetéséből saját számlára hasznot húzó irodalomelméleti munkákkal ellentétben, Ungvári Tamás könyvében megszületik: a nyitottság. Ez nem tévesztendő össze a ma konjunkturális „nyíltsággal“. A nyitottság az olvasó mindenkori elidegeníthetetlen joga. A nyitottság az irodalom mindenkori elidegeníthetetlen kötelessége. E két dolog találkozását egyengeti Ungvári Tamás A szépség születése című kötete, amely idén jelent meg a Kozmosz Könyvek sorozatban, a budapesti Móra Ferenc Könyvkiadónál. DUSZA ISTVÁN Új könyvek JAN OTČENÁŠEK: Esőverte éden A népszerű cseh írónak ez a naplóregénye derűt és töretlen optimizmust sugároz. Hősei - két tehetséges és művelt prágai értelmiségi - otthagyják a nagyvárost, és kissé romantikus, naiv lelkesedéssel elmennek egy isten háta mögötti, de festői szépségű šumavai völgybe, hogy az alig érintett természet ólén nemes célt szolgálva megpróbálják felépíteni közös életüket. Vállalkozó kedv, bátorság, kitartás, őszinte, egészséges erotika jellemzi őket, és feltétlen bizalommal szeretik egymást. Életük természetesen nem csupa öröm, meg kell küzdeniük a gyakran zord természettel, a primitív körülményekkel. Újra meg újra nekirugaszkodnak, konokul, elszántan folytatják a harcot kitűzött céljuk eléréséért. Ketten vannak, jó- ban-rosszban támaszkodhatnak egymásra, s a kis falu közösségére. Az író azt firtatja, hogyan áll nelyt a szokatlan körülmények között a két prágai entellektüel, van-e bennük elég erő álmaik megvalósításához, mennyi vereséget, viszontagságot, megpróbáltatást bír ki a kapcsolatuk? Mennyit ér a mai ember'? A könyvet Polák Imre magyarította. mányos, nemesi-nemzeti öntudatból. A hitleri fasizmus azonban nem érzékeli ezeket a különbségeket: Holenyšt és van Maase sorsát véglegesen összeköti a mauthauseni haláltábor. Holenyšt és van Maase mauthauseni évei óta évtizedek teltek el, egy hajdani háborús bűnös felbukkanása ad rá okot, hogy újra összetalálkozzanak, s megvonják az elmúlt évtizedek egyetemes egyenlegét. Johanides a szinte felfoghatatlan, állati kegyetlenséget, illetve a jóban való makacs, szédületes hitet vizsgálja Mauthausen szereplőiben és túlélőiben, de bennünk, olvasókban is. A müvet Rácz Olivér fordította. Mauthauseni elefántok Jan Johantdes JÁN JOHANIDES: Mauthauseni elefántok Johanides még gyerek volt, amikor a második világháború borzalmai végigsöpörtek a világon. Könyvének tárgya mégis a túlélők felelőssége, gondja. Regényében emberi életek kapcsolódnak bele abba a folyamatba, amelyet általában az emberiség történetének szoktunk nevezni. De ezek az életek - hol egymástól függetlenül, hol egymást érintve, keresztezve, olykor párhuzamos utakon is - egyetlen cél felé haladnak: nem tétlen szereplői az emberiség történelmének: alakítani, befolyásolni, irányítani akarják azt. így találkozik a fasizmus elleni harcban Holenyšt, az egyszerű szlovák bányász és van Maase, a holland patrícius- család sarja. Útjaik nem azonosak: Holenyšt szocialista meggyőződésből vállalja a harcot, van Maase a kötelező, hagyoEDUARD PETIŠKA - ZDENÉK MILER: A világ leggazdagabb verebe A gyermekeink körében is népszerű Vakond-történetek ismert szerzőjének meséje Borzas Petiről, az irigy, falánk verébfiókáról szól, aki a maga kárán tanulja meg, hogy segítőkész társak nélkül még egy kismadár sem boldogul, s az igaz barátság minden gazdagságnál többet ér. A négy éven felüli gyermekeknek szánt, kedvesen tanulságos történetet Zdenék Miler bohókás-hangulatos színes illusztrációi egészítik ki. A művet Zádor Margit fordította magyarra. ..mm "X*# -ŕ.'*Ni* tEGÚAZOAGABB Lőrincz János reprodukciói 1988. XI. 7.
