Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-05 / 261. szám, szombat

Egy hét a nagyvilágban Október 29-töl november 4-ig Szombat: Befejezte munkáját a Varsói Szerződés külügyminisz­teri bizottságának budapesti ülése • Mihail Gorba­csov az ifjúság képviselőivel találkozott a Komszomol megalakításának 70. évfordulója alkalmából Vasárnap: Hazánkba érkezett Eduardo dós Santos, legfelsőbb angolai vezető Hétfő: Ladislav Adamec, a szövetségi kormány elnöke rövid munkalátogatásra a Szovjetunióba utazott • Varsóban bejelentették: kizárólag gazdasági, és nem politikai okokból zárja be kapuit december 1-ével a gdanski Lenin Hajógyár Kedd: Megkezdődött a magyar testvérpárt központi bizottsá­gának kétnapos ülése • Parlamenti választásokat tartottak Izraelben Szerda: Varsóba érkezett Margaret Thatcher brit kormányfő • Genfben véget értek a krasznojarszki radarállomás­ról folytatott szovjet-amerikai szakértői konzultációk • A kambodzsai kérdésről tárgyalt Párizsban Igor Rogacsov szovjet és Gaston Sigur amerikai külügymi­niszter-helyettes. Csütörtök: Népszavazást tartottak Algériában a politikai intéz­ményrendszer reformjáról és az alkotmánymódosítás­ról • ENSZ-határozatokat fogadtak el Afganisztánról és Kambodzsáról Péntek: Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, kormányfő befejez­te ausztriai látogatását • Véget értek Frank Carlucci amerikai hadügyminiszter izraeli tárgyalásai Rendkívül aktív hetet tudhat ma­ga mögött a csehszlovák külpolitika. Sommázásként elmondhatjuk, hogy még szorosabbra fűztük kapcsolata­inkat több olyan országgal, ame­lyekhez már eddig is erős szálak fűztek bennünket. Első helyen kell említeni Ladislav Adamec szövetsé­gi miniszterelnök rövid szovjetunió­beli munkalátogatását, melynek so­rán véleménycserét folytatott Mihail Gorbacsovval és vendéglátójával, Nyikolaj Rizskov kormányfővel. Kedden fejezte be prágai látogatá­sát Jósé Eduardo dós Santos, az MPLA-Munkapárt elnöke, angolai államfő, aki rendkívül szívélyes és hasznos eszmecserét folytatott Mi­loš Jakešsal, pártunk főtitkárával és Gustáv Husák köztársasági elnök­kel. Gyümölcsöző tárgyalásokat folytatott Berlinben több politikussal, egyebek között Erich Honeckerrel, az NDK legfelsőbb vezetőjével, Jo­zef Lenárt, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, a KB titkára. Miroslav Štépán, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára pedig Moszkvában és Leningrádban tanácskozott e két vá­ros vezetőivel. S a sornak még min­dig nincs vége, például parlamenti küldöttségünk Ján Janiknak, a Szö­vetségi Gyűlés alelnökének, a Nem­zetek Kamarája elnökének vezeté­sével több afrikai országban járt. Megkülönböztetett figyelmet érde­melnek azok a tárgyalások, amelye­ket az etióp fővárosban folytatott. Egyébként csehszlovák parlamenti delegáció most járt először ebben a baráti afrikai országban. Magasabb minőségi szintre ... kell emelni a csehszlovák szovjet együttműködést minden területen - így foglalható össze a legtömöreb­ben az, amiről Ladislav Adamec Moszkvában tárgyalt. Természete­sen nem véletlen, hogy az új cseh­szlovák kormányfő első külföldi útja a Szovjetunióba vezetett. A több évtizedes barátság és szövetség mellett a két országban zajló folya­matok, a célok azonossága indokol­ja ezt. Továbbá az, hogy a szocialis­ta építés új szakaszában ránk váró feladatokat a legfontosabb kérdé­sekben azonosan közelítjük meg. Ebben a szakaszban különösen fon­tos a testvérországok közötti ta­pasztalatcsere. Népünk nagy érdek­lődést tanúsít a szovjetunióbeli vál­tozások iránt, bizonyítja ezt az a fi­gyelem is, amellyel a szovjet kom­munisták idei országos konferenciá­ját kísérte. Ennek tapasztalatait a saját feltételeinknek megfelelően mi is maximális mértékben haszno­sítjuk. Mindkét országban a társadalmi élet mély átalakítása folyik, s ez azt jelenti, hogy az újonnan felmerülő problémákra közösen kell keres- * nünk a válaszokat. Amikor azt mondjuk: a látogatás rövid volt, hoz­zá kell fűznünk, hogy ugyanakkor ■ rendkívül tartalmas. Amikor pedig azt írjuk: munkalátogatás volt, akkor azt kell érteni alatta, hogy valóban külső formaságoktól mentes, tárgy­szerű és lényegre törő megbeszélé­seket folytattak. Elsősorban a gaz­dasági együttműködés új lehetősé­geit tekintették át. Nem kerülték meg a gondokat és fogyatékosságokat, például azokat, amelyek a KGST- ben az együttműködési mechaniz­mus átalakításával, az integrációs folyamatot fékező tényezők leküz­désével függnek össze. Szó volt a két ország közti áru­csere szerkezetének tökéletesítésé­ről, az ágazatokon belüli együttmű­ködés, szakosítás bővítéséről. Mindkét részről sürgették, hogy a tu- dományos-műszaki együttműkö­désben is át kell térni a nem hagyo­mányos formákra. Ladislav Adamec interjújában arra mutatott rá, e téren sok függ attól, tudunk-e változtatni több ágazat termelési programján. Sok esetben az árkérdéseket is meg kell még oldani. Javítani kell az egy­másnak szállított gépek és berende­zések minőségét, műszaki paramé­tereit. Ezek a kérdések nem könnyű­ek, például a Szovjetunió többet igé­nyelne a mi fogyasztási cikkeinkből, de miként tegyünk eleget ennek a kívánságnak akkor, amikor a hazai piacon is hiány van belőlük? Minisz­terelnökünk véleménye szerint a csehszlovák ipar képes lenne arra, hogy többet termeljen, de ehhez több szovjet nyersanyagra lenne szüksége Az ilyen problémákat a felek most az idő rövidsége miatt nem tudták megoldani, lezárni, de a szakemberek folytatják a munkát, s a két kormányfő januárban ismét találkozik. Ladislav Adamec és Nyikolaj Rizskov megbeszélésein szó volt ar­ról is, hogy a minisztériumokat és a vállalatokat ugyancsak érdekel­tebbé kell tenni a közvetlen kapcso­latok létesítésében, mert a tapaszta­latok szerint nemegyszer félnek a közös vállalatok alapításával járó gondoktól. Bátrabb kezdeménye­zésre van szükség e téren, arra, hogy a vállalatok ne várják örökké a felsőbb utasításokat. Az új fejlődé­si szakasz új követelményei ezek. Miniszterelnökünk javasolta, hogy a kétoldalú találkozóknak adjanak szilárdabb programot, s évente leg­alább kétszer találkozzanak ilyen szinten, mert szükség van a közös megoldások keresésére. Szolidaritásunk Angolával Hagyományosan jó viszony fűz bennünket Luandához, bár a konk­rét együttműködést illetően - hiva­talnoknyelven szólva - még vannak tartalékok. Amin nem is lehet cso­dálkozni, hiszen Angola ellen 13 éve folyik háború, a pretoriai rezsim ál­landó katonai fenyegetése, valamint a nyugati hatalmak, főleg az USA által támogatott UNITA kormányelle­nes szervezet fegyveresei az ország hatalmas területein bénították meg a gazdasági életet. Angola nemzeti jövedelmének jelentős hányadát kénytelen a fejlesztés helyett a hon­védelemre fordítani, az ország na­gyon súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetben van. A mostani látogatás alkalmával a felek úgy vélték, hogy az országaink között 1981 -ben aláírt barátsági és együttműködési szer­ződés jó alap a kapcsolatok bővíté­séhez, s ehhez a mostani tárgyalá­sok eredményei ösztönzést adnak. Luanda szeretné, ha csehszlovák vállalatok részt vennének az angolai ipari, mezőgazdasági, energetikai fejlesztési programok megvalósítá­sában, ha bővülne az árucsere, s ál­talában az együttműködés minden olyan területen, amely a két felet érdekli. 1985-ben az MPLA-Munka­párt II. kongresszusán felmérték az eddig megtett utat, s az ország hely­zetét, súlyos gondjait mérlegelve ki­tűzték a további haladás új irányait. Az elfogadott program meghatároz­za az új gazdaságpolitikai elveket, ezek lényege a vállalatok irányításá­nak átalakítása. Jobban össze akar­ják hangolni és kapcsolni az állami és a magánszektort, vegyes társa­ságokat alakítani, s nagyobb teret engednek a külföldi tőkének is. Elsősorban az ad reményt e szándékok teljesítésére, hogy a délnyugat-afrikai konfliktus rende­zése is kimozdult a holtpontról. Ta­vasszal kezdődtek a közvetlen tár­gyalások Angola, Kuba, Dél-Afrika és az USA között. Ennek eredmé­nyeként megszületett a tűzszünet, a pretoriai csapatok kivonása Ango­lából, s a dél-afrikai rezsim kötelezte magát, hogy november 1-én meg­kezdi a BT 435-ös számú határoza­tának teljesítését, vagyis csapatai­nak kivonását a törvénytelenül meg­szállt Namíbiából. Tehát azon a na­pon kellett volna, amikor dós Santos elutazott hazánkból. De a kivonulás megkezdését elhalasztották, ami jel­zi, hogy továbbra is rendkívül bo­nyolult az egész problémakör. Pre­toria a Namíbiából való távozást mindig összekapcsolta a kubai csa­patok angolai jelenlétével. A kettő nem ugyanaz, hiszen Luanda épp azért kért Havannától segítséget, mert nem tudta magát egyedül meg­védeni. Az ENSZ-főtitkár két napja jelentette ki: sem a BT, sem pedig ő nem lát összefüggést Namíbia függetlenségének megadása és Ku­ba angolai jelenléte között. Luanda ennek ellenére az idén - s ezt gesz­tusnak szánta - mégis beleegyezett: rendben, távozzanak a kubai önkén­tesek is. A fő ütközőpont az időrendi kérdés. Luanda, mivel fenyegetve érzi magát Pretoria, valamint az ál­tala és Washington által támogatott UNITA részéről, ragaszkodik ahhoz, hogy először a dél-afrikai csapatok távozzanak, ők követték el ugyanis a sorozatos agressziókat. Kuba és Angola szerint a kubai katonáknak 3-4 év alatt kell elhagyniuk az or­szágot, Pretoria követelése eredeti­leg hét hónap volt. Ugyanis neki - a 435-ös számú határozat értel­mében - ennyi idő alatt kell kivonul­nia Namíbiából. A Nyugaton többször röppentet­tek már fel híreket arról, hogy a felek­nek sikerült dűlőre jutniuk, s állító­lag 20-30 hónapban egyeztek meg. De ez nem bizonyult igaznak. Az alkudozások tovább folytatódnak, a legközelebb két hét múlva Genf- ben. Pretoria és Washington ugyan­is még nem szüntette be az UNITA támogatását, s ilyen helyzetben irre­ális lenne elvárni, hogy az angolai kormány olyan lépésre szánja el magát, amellyel veszélyeztetné a saját biztonságát. Kompromisz- szumkészséget, jószándékot nem­csak az egyik félnek kell tanúsítania. Ezzel kapcsolatban mondta Prágá­ban dós Santos: ha megszűnne a külső beavatkozás, az UNITÁ-nak nyújtott támogatás, e kormányelle­nes szervezet kérdését maguk is meg tudnák oldani, mégpedig a kor­mány által meghirdetett amnesztia és a nemzeti egyetértést célzó politi­ka útján. Hazánk teljes mértékben támogatja Angola erőfeszítéseit. MALINÁK ISTVÁN KIS Azhelyett vagy ahelyett? Újdonsült csallóközi ismerősömmel beszélgetek - a nyelvről. Érettségizett leány, az újságírást választotta szakmájául, s mint mondja, szeretne választé­kosán írni és beszélni. Ezért csak nyugodtan javítsam ki, ha valamit rosszul mond, sót figyelmeztessem akkor is, ha nem köznyelvi, hanem nyelvjárási elemeket veszek észre nyelvhasználatában. „Tudom, azhelyett, hogy megkö­szönnék, sokan megsértődnek ezért, de én nem vagyok ilyen“ - nyugtat meg. ,,Akkor kezdjük mindjárt azzal, hogy nem azhelyett, hanem ahelyett, hogy megköszönnék" - indítványozom. Kerekre nyílt szemmel, kételkedve néz rám, s látom, nem érti, miért nem jó az azhelyett. Ki is fejti, hogy a pedagógusok mindig azért rótták meg őket, mármint a tanulókat, hogy beszédükben minden főnév elé az a-t tették, az az-t mellőzték, vagyis az asztal, ablak határozottságát is a névelő a alakjával fejezték ki: a asztal, a ablak. S tessék, nem az az nem jó. Ez két külön dolog, két külön kérdés - nyugtatom meg. Mivel azonban bizonyára nemcsak benne ötlik fel ez a kérdés, hanem másokban is, foglalkoz­zunk vele nyilvánosan is! Az a és az az, amikor főnév előtt áll, illetve arra vonatkozik, névelő, mégpedig határozott névelő. A hangsúlytalan egy pedig határozatlan névelő. Ha azt közlöm: Vettem egy öltönyt, akkor az egy névelővel utalok az öltöny határozatlan voltára, hiszen olyan dologról beszélek, amely még új, ismeretlen a hallgató előtt, mert még nem volt róla szó. De a második mondatomban már a határozott névelőt illesztem az öltöny szó elé, amikor azt közlöm: Az öltöny világosbarna. Igen, mert már az első mondatból tudja a hallgató, hogy melyik öltönyről beszélek, tehát már logikailag határozottnak tekinthetjük. Ami meg a határozott névelő a és az alakját illeti, a mássalhangzóval kezdődő szavak előtt az a-t (a fa, a szekrény, a ház, a ruha stb.), a magánhangzóval kezdődő szó előtt meg az az-t használjuk (az öltöny, az ember, az erkély, az autó stb.). A Csallóközi nyelvjárásban azonban csak az a fordul elő mind a mássalhangzó­val, mind a magánhangzóval kezdődő szavak előtt, tehát az öltöny, autó, ajtó határozottságára is ezzel utalnak (a öltöny, a autó, a ajtó). Ezért kénytelenek a pedagógusok javítgatni a tanulók beszédét, míg csak azok meg nem szokják a helyes formák használatát. De az az és az a más szófaji szerepben is előfordul a szavak előtt, mégpedig távolra mutató névmásként. Közeire mutató névmásként az ez és az e haszná­latos. Igaz, névmásként legtöbbször a z-s, tehát az ez és az az alakokat használjuk, rendszerint a határozott névelővel ellátott szavak előtt: ez a fiú, az az anyag, ez az ember, az a pad. Megfigyelhetjük, hogy ezeknek a névmási alakoknak a használata független attól, milyen hangzóval kezdődik a főnév, illetve a névelő a vagy az alakja áll-e a főnév előtt. De néha z nélküli alakban is előfordul mindkét mutató névmás, mégpedig közvetlenül a főnév előtt, vagyis névelő nélküli szó előtt. Csakhogy az e, a névmási alakokat nem használhatjuk bármilyen hangzóval kezdődő szavak előtt, ezek csak a mássalhangzóval kezdődők előtt fordulhatnak elő. Főként az e alak gyakori: e fiú, e házban stb. Az a használata ritkább: a célból (vagyis abból a célból), a tekintetben (abban a tekintetben) stb. A főnévi mutató névmások azonban nemcsak főnevek előtt fordulnak elő, hanem, mivel ezek maguk is helyettesíthetnek főneveket, névutók előtt is. De itt már aszerint használjuk a z-s vagy a z nélküli alakokat, hogy milyen hangzóval kezdődik a névutó. Ha magánhangzóval, akkor az ez, az névmási alakok használatosak: ez előtt, az alatt, sőt így forrtak össze határozószóvá is: ezelőtt azalatt. Ha meg mássalhangzóval kezdődik a névutó, akkor az e, a előzi meg: e helyett, a szerint, e mellett, a felé; összeforrott határozószói alakjukban: ehelyett, aszerint, amellett, afelé. A csallóközi ember azonban itt is a z-s alakot használja: ez helyett, az mellett, illetve határozószóként: ezhelyett, azmellett. Ez azonban - mint megfigyelhettük - eltér a köznyelvi normától. Ne felejtsük hát elez előtt, az alatt, de ehelyett, amellett. JAKAB ISTVÁN Ide vagy oda? Ez is okozhat gondot? Hiszen természetes észjárással mindenki érzi, érti a jelentéskülönbséget. Azt is tudjuk, hogy egyáltalán nem mindegy: erre a helyre, nekem, azaz a beszélőnek; arra a helyre, abba az irányba. Egyszer közeire, máskor távolra. Ami világosnak látszik, nem mindig egyszerű: a nyelvi érintkezésben is sok minden eltorzulhat. „Add oda a tollad!“ hallottam a postahivatalban egy ácsorgó fiataltól, amikor a mellette álldogáló diáklányt megszólította. Érdekelt, hogy kinek fogja átadni az írószert a lány. Kiderült, hogy nincs jelen harmadik személy, tehát az ifjú kérte a tollat. Ha helyesen teszi, ezt kellett volna mondani: „Add ide a tollad!“ A hiba terjed, akár a ragályos betegség. Ez a nyelvi járvány különösen a gyerekekre veszélyes! A gyerek ugyanis utánoz: ha hall valamit, gondolkodás nélkül szajkózza. Megfertőződhet az a tizen­éves gyerek, aki az iskolában még azt is tanulja, hogy a magas hangrendű változat mutat közeire, a mély pedig távolra. Elveszti helyzetérzékelési képességét, megbicsaklik természetes beszédösz­töne, és a kificamodott gondolkodás nehezen hajlítható jó irányba. Amikor helyesbítettem tanítványaim beszédében ezt a gyakori hibát, azt a választ kaptam: „Igen, értem. Nem is tudom, miért mondtam másképpen. Hiszen ez az egész annyira egyszerű!“ A következő pillanatban már újra hallottam a kiáltást a mérkőzésen: „Add oda a labdát!“ Mondanom sem kell, hogy a lasztit a zömök középcsatár kérte, miközben az ellenfél kapuja felé iramodott. Tudják a gyerekek az ide-oda határozószó jelentését: ha ide-oda pattog a labda, akkor hol közelebbre, felém pattan, hol távolabbra, az ellenfélhez. Ez a szó a segítségünkre lehet a helyes megoldásban: nem változtathatjuk meg a tagok sorrendjét, nem szabad azokat önkényesen fölcserélnünk. A se ide, se oda kifejezésben szintén kötött a szórend. Személyre is, dologra is vonatkozhat. Azt jelenti, hogy valaki vagy valami nem sokat számít, jelentéktelen: „Annyi gólt kaptunk, hogy még egy se ide, se oda. “ „ Egy utassal több: se ide, se oda." Ezek a nyelvi fordulatok a bizalmas társalgásban használato­sak: „Menjünk el a moziba! Húsz korona se ide, se oda!“ Erre mondják a fiatalok nem túl szellemes hozzátoldással: „Inkább ide, mint oda!“ De ebben a kifejezésben legalább a nyelvszemlélet ép. Intelmeket sugallnak mai példáink: a tiszta beszéd, a helyes nyelvhasználat nem magánügy. A legegyszerűbb esetek is meg­erősíthetik ezt a mindennapos tapasztalatot. Mifelénk az öregektől naponta lehetett hallani: „Legyen minden magyar utód különb ember, mint apja vöt (ebben a tájnyelvi ejtésben a vóut kettőshangzós alak is meg-megjelent)!“ Ezen elsősorban erkölcsiséget értettünk, de vonat­kozott az ember egész megjelenésére, szellemiségére, fölkészültsé­gére, tehát a beszédre, a nyelvhasználatra is. Vigyázzunk gyerme­keinkre! Oda vezessük őket, ahol anyanyelvűnket megismerhetik! SOMLYÔDI JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents