Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-05 / 261. szám, szombat

Az emberélet semmivel sem pótolható Vezessünk óvatosabban, körültekintőbben Köd ereszkedett a tájra. Az országút egyes szakaszain alig száz vezetésért nyolc hónap alatt 1627- méternyire lát el az ember, de sokan mégis előznek, mások tompított et. Csaknem kétszáz olyan személy fény nélkül haladnak. Megszokták a nyarat, nehezen alkalmazkodnak vezetett ittasan, aki nem rendelke­a megváltozott közlekedési és időjárási viszonyokhoz... Néhány an bírságot fizetnek, aztán tovább száguldanak. A szép szó, a bírság nem sokat segít, sőt még az sem, amikor a rádióból tragikus közúti balesetről értesülnek. XI. 5.-A figyelmetlen, a fegyelmezet­len vezetés okozza a legtöbb gondot- magyarázza Pavel Haviernik szá­zados, a Nyugat-szlovákiai Rendőr- kapitányság közlekedési osztályá­nak parancsnoka. - Az év kilenc hónapja alatt háromszáznegyvenhét közlekedési balesettel volt több, mint az előző év hasonló időszaká­ban. Az anyagi kár is közel ötmillió koronával megnövekedett, ötszáz­huszonegy karambolnál pedig az it­tasság játszott közre. Sajnos, ez is több mint a múlt év szóban forgó időszakában volt. Ezek olyan té­nyek, amelyeken el kell gondolkod­ni, annál is inkább, mivel Szlovákiá­ban a mi kerületünkben a legkedve­zőtlenebb a baleseti statisztika.- Az értekezleteken valamikor minket emlegettek a legjobbak kö­zött, most pedig szégyenkeznünk kell, annak ellenére, hogy úgy érez­zük, minden tőlünk telhetőt megtet­tünk a balesetek megelőzéséért- folytatja Ľuboš Brigan mérnök fő­hadnagy. - Előadásokat tartottunk az iskolákban, a pionírtáborokban, részt veszünk a hivatásos gépjár­művezetők továbbképzésében, ott vagyunk a közlekedési parkokban. A fő turistaidényben éjjel-nappal szolgáltunk, több száz összehangolt közúti ellenőrzést végeztünk. Saj­nos, a kilenc hónap alatt a 6065 baleset következtében mégis százti- zenkét ember vesztette életét, ami tizenhattal több, mint az előző év kilenc hónapjában volt. A könnyű és súlyos sérültek száma háromszáz­negyvennyolccal növekedett. Az asztalon fekvő statisztikai ki­mutatás azt is elárulja, mely járások­ban a legkedvezőtlenebb a helyzet. A szóban forgó időszakban a Galán­tai (Galanta) járásban tíz emberrel több vesztette életét, mint egy évvel korábban, a senicaiban, a trenčíni- ben nyolccal, a trnavaiban kettővel. Míg Szlovákiában hetvenegyre, a kerületben ötvennégy balesetre esik egy áldozat, ami szembetűnő különbség. Az ittas vezetés tizen­nyolc ember életét oltotta ki. A leg­több ilyen baleset a Dunaszerdahe- lyi (Dunajská Streda), a Galántai, a Lévai (Levice) és a Komáromi (Komárno) járásban volt.-A statisztika sokat elárul. Töb­bek között azt, hogy a balesetek nyolcvanöt százalékát (86 áldozat) a motoros jármüvek vezetői okozták, 8,7 százalékát pedig a gyalogosok és a kerékpárosok, akik között sok volt a gyermek. Figyelmeztető az a tény is, hogy a lakott területeken fordult elő hatvan­hat százalékuk. Lényeges javulást várunk attól, hogy végre Nyitrán (Nitra) sikerült üzembe helyezni a terelőutat. Hogy ez mit jelent a biz­tonságos közle­kedés szempont­jából, azt bizonyít­ja az is, hogy ko­rábban a járásban történt balesetek fele éppen a járási székhelyen fordult elő - vélekedik Brigan főhad­nagy, majd így folytatja: - Meg­épült a világhírű fürdővárost, Pieš- ťanyt kikerülő au­tópálya is, ami csökkenti az át­menőforgalmat, a levegőszennye­zést. A leggyakoribb ok még mindig a gyorshajtás, il­letve az út- és az időjárási viszo­nyoknak nem megfelelő sebes­ség. Ez késztette az SZSZK Rend­őrkapitányságát arra, hogy újra ér­vénybe léptesse azťa rendelkezést, miszerint azon gépjárművezetőktől, akik huszonegy kilométerrel túllépik a megengedett sebességet, bevon­ják a hajtási jogosítványt. Termé­szetesen minden járművezető mellé nem állíthatunk rendőrt, ezért első­sorban önkontrollra van szükség. Nehéz megmagyarázni, hogy az említett időszakban 2764 karambolt a helytelen vezetés idézett elő. A szabálytalan előzés, az elsőbbség meg nem adása is a legtöbbször tragikusan végződik. S még egy tényező: a fő turistaidényben, amikor a kerület több mint félmilió gépjár­zett hajtási jogosítvánnyal. A jármű­vek nem megfelelő műszaki állapota miatt több mint tizennyolcezer eset­ben vonták be a forgalmi engedély igazoló lapját. Ezzel kapcsolatban Brigan főhadnagy megjegyzi:- Tudjuk, hogy nem megfelelő a pótalkatrészellátás, hogy gumiab­roncsok, égők nem kaphatók. Az előírások, törvények azonban érvé­nyesek, ezek egyértelműen kimond­ják, hogy csakis jó műszaki állapot­ban levő gépjármű vehet részt a közti forgalomban. Tudom, hogy ez ellentmondásos helyzet, de a fel­Közúti ellenőrzés művén kívül több tízezer külföldi és más járásbeli autó is a közutakon volt, harmincnyolc ember vesztette életét, tízzel több, mint az előző turistaidényben. Sok esetben a jár­művezetők fáradtsága, elalvása idézte elő a tragédiát.- Nem mondhatja senki, hogy azért rosszabbodott a helyzet, mert a közlekedésrendészet emberei el­nézőek lettek volna a szabálysértők­kel szemben. Az év nyolc hónapjá­ban a helyszínen nyolcvanezer gép­járművezetőt bírságoltak meg, tizen­kétezer ellen pedig eljárást indítot­tak. Közel huszonegyezer gyalogos és kerékpáros is bírságot fizetett - mondja a parancsnok. - Sajnos, az emberek a késő őszi időszakban is kivilágítatlan kerékpáron közle­kednek, ami mindenkor balesetve­szélyes. A helyi nemzeti bizottsá­gok, a munkaadók is sokat segíthet­nének a helyzeten. Egy másik prob­lémánk, hogy egyre gyakrabban út­testen fekvő ittas embert gázol ha­lálra valamelyik jármű. A törvény merült kérdésekre azoknak kellene választ adniuk, akik az ellátásukért felelősek. A beszélgetést Vladimír Mlkvý fő­hadnagy érkezése szakítja meg. Je­lenti, hogy a szolgálatban levő közúti járőrök indulásra készek. Következik a megszokott eligazítás: legyetek udvariasak, előzékenyek, de min­denkor szigorúan lépjetek fel a sza­bálysértőkkel szemben. E pár szó kifejezi a kollektíva véleményét és a társadalom érdekeit is Csökken­teni kell a közúti balesetek, az áldo­zatok számát, hogy az év végén már jobb eredményekről adhassanak számot. NÉMETH JÁNOS A minőségre összpontosítva A Tôketerebesi (Trebišov) járás öt középiskolájának pártszervezetét általában pozitívan értékeli a járási pártbizottság. A járás szakközépiskoláinak egyik legfontosab­bika a mezőgazdasági. A Nagykaposi (Veľ. Kapušany) Mezőgazdasági Szakközépis­kola 15 tagú pártalapszervezetének Dohányos Béla, az iskola igazgatóhelyettese az elnöke. Nem tartja könnyű feladatnak az oktatás szakaszán dolgozó kommunista tanítók és nevelési dolgozók munkáját. Beszélgetésünk során külön hangsúlyozta, hogy az ideológiai és politikai-nevelő munka növekvő jelentősége egyre nagyobb követelménye­ket támaszt az oktatásban dolgozókkal szemben.- Ma már a gyerekek látóköre nagyon széles körű. Az oktatónak, pedagógusnak alaposan fel kell készüjnie, mert a külső tényezők is befolyásolják a gyerekek tu­datvilágát. Az ideológiai munkában rend­kívül fontosnak tartjuk az oktatás, a neve­lés és a gyakorlat egységének elvét. Ez .az elv áthatja a nevelésre és a fiatalok fel­ikészítésére vonatkozó valamennyi fontos párthatározatot. Az oktatásban is erre alapulnak az új formák és módszerek. Mi is ezt tartjuk szem előtt. Évről évre jobban felkészült tanulók érkeznek hozzánk az alapiskolákból, akiknek a 20-25 százalé­ka kitüntetett, túlnyomó többségük pedig jó közepes. Természetesen vannak gyen­gébbek is, de fokozatosan ók is felzárkóz­nak. Sőt, a gyakorlatban néha felülmúlják a kitűnő tanulókat. • Most, amikor a CSKP KB 10. ülése még pontosabban körvonalazta az iskola eszmei-politikai nevelésének küldetését, mit tartanak a legfontosabbnak?- Oktató-nevelő tevékenységünk színvonalának, minőségének állandó nö­velését, a rendszerességet és az ebből adódó feladatok következetes teljesítését tartjuk a legfontosabbnak. Továbbá azt, hogy növendékeink elsajátítsák a tudo­mányos világnézetet, a szocializmus érté­keit és normáit, hogy a társadalmi válto­zások folyamatában olyan emberré for­málódjanak, akiknek a műveltség, kultu­ráltság és szaktudás a jellemzője, vala­mint a kötelességek és a felelősség tuda­tosítása. A rendszeres és következetes munkának már most kézzelfogható ered­ményei vannak. Például az idén végzett ötven tanuló közül hetet vettek fel a felső- oktatási intézményekbe. Erre az iskola fennállása óta még nem volt példa. Ma már növendékeink részéről is nagyobb az igény a továbbtanulás iránt. • A leendő mezőgazdasági dolgozók gyakorlati felkészítése is nagyon lé­nyeges.-A mai fiatalokat rendkívül érdekli a korszerű technika és technológia. Köz­tudott, hogy a szakiskolák, főleg a mező­gazdasági irányzatúak felszereltsége nem olyan, hogy ezt saját kereteinken belül biztosítani tudnánk. Ezért iskoláink vezetősége nagy súlyt helyez a szakmai gyakorlat kiszélesítésére, tökéletesítésé­re. A szakmai gyakorlatokat a közeli jól felszerelt mezőgazdasági üzemekben tartjuk, a Királyhelmeci (Kráľ Chlmec) vÁllami Gazdaságban, a helybeli földmű­ves-szövetkezetben és az állami gazda­ságban. • A felkészítés kapcsán talán ejtsünk szót arról is, ami ezzel szorosan össze­függ. Több fórumon vita tárgyát képezte a szakiskolák megfelelő tankönyvekkel való ellátása. Itt mi a helyzet?- Az utóbbi években nincs probléma, időben megkapjuk a tankönyveket. Volt ugyan olyan időszak, amikor akadozott a tankönyvellátás, de jelenleg megnyug­tató a helyzet. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy egyes tankönyvek miért íródnak ,,nem középiskolás fokon"? Bár az igényesség itt is követelmény. De azért nem ártana, ha a tankönyv szerzői tuda­tosítanák, kinek Írnak. Például a kémia­könyv olyan magas szinten tárgyalja a tananyagot, hogy az meghaladja a szakközépiskolások tudásszintjét, ami­re tulajdonképpen építenie kellene. • Hogyan állnak helyt a munkában az itt végzett tanulók? Van-e áttekintésük?- A mezőgazdasági üzemek, a vállala­tok visszajelzései szerint az iskolából ki­került növendékek beilleszkedésével nincs probléma. Azok, akik a mezőgazda­ságban helyezkednek el, megállják a he­lyüket. Azokról sajnos, akik a mezőgaz­daságon kívül, más területen kerestek munkát (10-15 százalékuk), nincs pontos áttekintésünk. Ehhez hozzáfűzném még, hogy a szakoktatás emberi erőforrások fejlesztését szolgáló, nagyon fontos és hasznos beruházás. Ezt a mezőgazdasá­gi vállalatok, üzemek is tudják, főleg a Rozsnyói (Rožňava) járásban, ahonnan a legtöbb ösztöndíjas gyerek érkezik az iskolába. A legkevésbé járásunk használ­ja ki ezt a formát annak ellenére, hogy itt a mezőgazdasági középkáderek száma rnég mindig kevés. Nem ártana, ha az iskola pártszervezete a járási pártbizottságon is felvetné ezt a kérdést, hiszen az elmélet és a gyakorlat összhangja, egysége ilyen szempontból is követelmény. És aki látja hol, mit lehet tenni megteremtéséért - annak nem szabad hallgatnia. KATÓCS GYULA TURISZTIKA ÉS IDEGENFORGALOM A közlekedési parkokban a gyerekek elsajátíthatják a legfontosabb ismereteket (A szerző felvételei) betűje szerint az utóbbit vonják fele­lősségre. Vajon, hogy történhet meg, hogy az ivócimborák magára hagyják társukat? Durva szabálysértésért több ezer hajtási jogosítványt vontak be, ittas Szlovákiát túlzás nélkül turisztikai pa­radicsomnak nevezhetjük. Igaz, nem egy vonatkozásban csak a kiaknázatlan lehe­tőségek számbevételével. Természeti szépségei azonban - ez cáfolhatatlan - az utóbbi évtizedekben közkinccsé vál­tak. Évről évre például milliókat vonz a Magas-Tátra, a világ egyik legkisebb, csupán 260 négyzetkilométernyi magas- hegysége, az Alacsony-Tátra, a Kis- és a Nagy-Fátra csodaszép hegyvonulata. S az SZSZK-ban megtalálható - a tenger kivételével - minden, ami az élményekre vágyó turistának, belföldinek és külföldi­nek egyaránt, megdobogtatja a szívét. Ennek megfelelően növekszik a turiz­mus iránti érdeklődés is. Néhány adat ennek érzékeltetésére. A hetedik ötéves tervidőszakhoz képest a jelenleginek a végéig, az előirányzatnak nagyjából megfelelően, hatezerrel fog növekedni az idegenforgalmi szálláshelyek ágyainak száma, a turizmus hazai résztvevője hét és fél százalékkal lesz több, az e célra fordított költségeik pedig tizenhat száza­lékkal növekednek. Persze, a dolognak ez csupán az egyik oldala. A másik ennél jóval fonto­sabb. Nevezetesen az, hogy egyik legje­lentősebb szociális vívmányunk, a szak- szervezeti üdülés lehetőségeivel évente átlag 3,8 millió szakszervezeti tag, illetve családtagjuk élhet, vagyis hazánk minden negyedik lakosa. Hadd tegyük hozzá, hogy az FSZM pionírtáboraiban csaknem félmillió gyerek töltheti el vakációja egy részét. S a teljes képhez tartozik az is, hogy csak az SZSZK-ban mintegy 2800 vállalati üdülő van, összesen majdnem hatvanezer ággyal. Nagy részük korszerű és számos különféle szolgáltatást nyújt. Igaz, s ez már huzamosabb ideje megol­datlan probléma, hogy főleg idényen kívül nem csekély hányaduk nem eléggé ki­használt, sót kihasználatlan. Nyilván ér­demes lenne megtalálni a módját annak, hogy ezek a milliós nagyságrendű beru­házások az eddiginél jobban szolgálják dolgozóink üdülési igényeinek, szükség­leteinek kielégítését. Szlovákia területén mintegy 1300 mű­ködő gyógy- és termálvízforrás van. Bal- neológiai szempontból tehát európai vi­szonylatban is van mivel büszkélkednünk. Piešťany, Trenčianské Teplice, Sliač, Bardejov, Gyügy (Dudince) - a 22 gyógy­fürdő sorában - nemcsak idehaza számít fogalomnak. Különféle betegségekre ke­res és részben talál is itt gyógyírt évente másfél százezernyi páciens. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy majdnem negyven termálfürdőnk vehető igénybe kétszázötven medencével s továbbiak fo­kozatosan épülnek. E tekintetben déli já­rásaink, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), a Galántai (Galanta), a Komáro­mi (Komárno), az Érsekújvári (Nové Zámky) és a Lévai (Levice) a leggazda­gabb Termálvizes üdülőközpontjaink vannak azonban már a hegyvidékeken is, ahol a fürdést szervesen kiegészítheti a természetjárás. Természetjárás... Nos, mi tagadás, ezt a fogalmat mind többen elképzelhetet- - lennek tartják személygépkocsijuk e célra történő felhasználása nélkül. Más szóval, igencsak terjedőben van a mototurizmus, amely közelebb hozza a korábban nehe­zebben, körülményesebben elérhető táj­egységeket is. Ez mindenképp korunk turizmusának velejárója, mégha megany- nyi problémával is jár, főleg a természet- védelem jogos, ésszerű követelményei­nek az eddiginél szigorúbb és következe­tesebb megtartása elengedhetetlen és el­hanyagolhatatlan tennivalóival. A na­gyobb fokú szervezettségnek és tervsze­rűségnek mindenképpen egyik ezzel kap­csolatos fontos jele, hogy például az autó­kempingek száma Szlovákiában e terv­időszak végéig feltételezhetően eléri a százat, gyarapodik az engedélyezett és mind jobban ellátott táborhelyek száma s bővül az autóscsárdák hálózata. Természetesen gondolunk a téli tu­risztikára is, hiszen észlelhetően mind többen hagyják szabadságuk egy részét a téli hónapokra, amikor is előkerül a sí, a ródli és irány a hegyek. Szép szerepek­ben bővelkedünk; a téli üdülőtelepek ki­használtsága igen magas fokú, amiben nem kis szerepe van a ^külföldieknek, elsősorban a szomszédos szocialista or­szágokból érkezőknek. Mi tagadás, az igényeknek még nem tudunk megfelelni, noha jelenleg Szlovákiában mintegy 330 olyan síközpontunk van, amelyek felvo­nókkal is rendelkeznek. Az aktív pihenés, a turizmus és az üdülés lehetőségeinek szervezésében, feltételeinek tökéletesítésében intézmé­nyes formában igen jelentős feladataik vannak idegenforgalmi irodáinknak, első­sorban a Cedok-nak, a Tatratour-nak, a Slovakoturist-nak, az ifjúsági CKM-nak, az Autoturistnak és a Slovakotermának. Már a felsorolásból is látható, hogy ez a szolgáltatási ágazat nem monopolizált és így megvannak annak feltételei, hogy a különféle igényeknek és az eltérő anya­gi körülményeknek is megfelelő differen­ciált s lehetőleg minél komplexebb szol­gáltatásokat nyújtsanak. Jórészt rajtuk is múlik, hogy sokkal jobban kihasználjuk társadalmunk, a családok és az egyének érdekében mindazt, amit Szlovákia és az egész ország természeti és egyéb adott­ságai olyan bőségesen felkínálnak ne­künk. Ez egyidejűleg a kormányzati szer­vektől is megkívánja az idegenforgalom a turizmus fejlesztését jobban istápoló politikát. Azt ugyanis már nem kevés példán lemérhettük, hogy az ésszerű ide­genforgalmi beruházások viszonylag gyorsan megtérülnek. (gály)

Next

/
Thumbnails
Contents