Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-24 / 277. szám, csütörtök

Kiss József KÖZÖS ÚTON Megemlékezés a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 70. évfordulójáról A magyarországi kommunista mozgalom hét évtizeddel ezelőtti zászlóbontása a magyaror­szági és csehszlovákiai proletariátus együttműködésének nagy jelentősé­gű tényezőjévé vált. A kommunista pártot létrehozó alapítók kis csoport­ja az orosz bolsevikok politikájának követését tűzte ki közvetlen célként, igazodva a Nagy Október nyomán terjedő forradalmi hullámveréshez A világforradalom győzelméhez, a láncreakciószerűen továbbhaladó robbanások erejébe vetett, ekkor magától értetődőnek tekintett hit ve­zérelte magatartásukat. Az újdonsült párt sajtóorgánuma, a Vörös Újság december 7-i száma hadat üzent a Károlyi kormánynak, elutasítva a magyarországi integritást védő po­litikát. A nemzetek önrendelkezési jogának széles körű, szocialista fö­derációban történő megvalósításá­ért szállt síkra. Mihamar megin­dult az egykori monarchia többi nemzetének proletariátusát képvise­lő, az új párthoz kapcsolódó szerve­ződés, létrehozva a cseh és szlovák szekciót is. A szlovák szekció prog­ramja később a szlovák proletariátus első ilyen jellegű dokumentuma volt. A Magyar és a Szlovák Tanács- köztársaság létrejötte a csehszlovák -magyar kapcsolatok minőségileg megváltozott jellegét demonstrálta* Ugyanakkor fennállásukkal és vég­kifejletükkel kifejezésre juttatták a forradalmi folyamat egyenletlensé- gét, ami a forradalmi erők érlelődé- sének eltérő alakulását tükrözte, magában foglalva a forradalmi lehe­tőségeket túlbecsülő, leegyszerűsítő szemléletet is. A Magyar és a Szlovák Tanács- köztársaság leverése után e harc számos résztvevője - a csehszlová­kiai proletariátus körében felerősödő szolidaritás jóvoltából - menedéket kapott a polgári demokratikus Cseh­szlovákiában. A magyarországi kommunista emigráció a csehszlo­vákiai munkásmozgalomba bekap­csolódva - főként a magyar nemze­tiségű munkásságot tömörítő kelet- és dél-szlovákiai baloldali szociálde­mokrata szervezetek keretei között - jelentős segítséget nyújtott az in­ternacionalista egység szlovákiai és országos megteremtésében, a cseh­szlovákiai proletariátus egységes, in­ternacionalista pártjának létrehozá­sában Ugyanakkor - a polgári de­mokrácia feltételei között - értékes kapcsolatokat szereztek, a tömeg­pártként létrejövő kommunista élcsa­pat politikai tevékenységét szorgal­mazva. É tapasztalatmerítés és -átadás kölcsönössége a CSKP létrejöttének időszakában kedvező feltételeket teremtett a két ország forradalmi erőinek a húszas és harmincas években kibontakozott együttműkö­dése számára is. A csehszlovákiai proletariátus ré­széről jelentkező segítségnyújtás nem ritkán a magyarországi, mély illegalitásba kényszerített kommu­nista mozgalom puszta létfeltételei­nek biztosítását szolgálta. Bizonyítja ezt a Kommunisták Magyarországi Pártja külföldi vezetésének létreho­zása Prágában, 1936 májusában, így indult meg a magyarországi kommunisták pártjának a fasizmus­ellenes egység- és népfront szelle­mében történő átszervezése. K ésőbb a müncheni árulást kö­vetően a CSKP-nek a meg­szállt területre került tagjai és funkci­onáriusai jelentős erőgyarapodást jelentettek a Horthy-Magyarország forradalmi munkássága számára. A KMP Központi Bizottságának lét­rehozását az a felismerés kísérte, hogy a széles antifasiszta egység­front létrehozását szolgáló pártmdh- kában és irányításában a felhalmo­zódott tapasztalatok kiegészítik egy­mást. A CSKP funkcionáriusainak a legális tömegpárt keretei között megalapozódott felkészültségét páro­sítani kellett a helyi viszonyokat is­merő magyarországi kommunisták­nak az illegális munkában való jár­tasságával. A KMP központi vezető­ségének létrehozásában fontos sze­rep hárult a CSKP-ben felnőtt tiszt­ségviselőkre: Schönherz Zoltánra, Skolnyik Józsefre, Szekeres Sán­dorra és Pavol Tonhauzerre. A ma­gyarországi és csehszlovákiai kom­munisták kapcsolatának e szoros együttműködésben gyökerező ho­zadéka a szlovák nemzeti felkelés kitörését követően jutott kifejezésre, amikor a kommunistákra hárult a népközi, a nemzetekre kiterjedő antifasiszta összefogás megterem­tésének pótolhatatlan feladata. A partizánszervező csoportoknak a KMP moszkvai vezetősége közre­működésével történő felkészítése és eljuttatása a szlovák-magyar határ­vidékre, tevékenységük kibontakoz­tatása a felkelés vezető szerveinek hathatós segítségére támaszkodó kölcsönösségről tanúskodott. Hisz a felkelés által uralt terület a ma­gyarországi partizántevékenységet biztosító hadállásnak számított, a hőn óhajtott magyarországi fegy­veres küzdelem és demokratikus átalakulás e harc hathatós tényező­jeként jött számításba. A Szálasi- puccs meghiúsította ezeket a remé­nyeket. A felszabadulás után a két kom­munista párt együttműködésé­re, csakúgy, mint a csehszlovák-magyar kapcsolatokra, tehertételként nehezedtek a fasizmus leverésének sajátosságai, amelyek éreztették hatásukat a hatalomért folyó harc - amely mindkét országban zajlott - alakulásában és értelemszerűen a két állam viszonyában is. A csehszlová­kiai nemzeti és demokratikus forradalom programjában a magyar nemzetiség hely­zetét és a magyar nemzettel szembeni magatartást a Horthy-Magyarország há­borús felelősségével egybekapcsolt szem­lélet szabta meg. A fasizmussal való szem­benállás legkisebb mértékegységét nem­zeti közösségek és állami keretek jelentet­ték. Csak a szocialista építés csehszlová­kiai és magyarországi kibontakozása szá­molta fel az államokra és nemzetekre kiterjedő antifasiszta koalíció fennállása során fogant szemléletet és gyakorlatot. Persze, a gazdasági és kereskedelmi kap­csolatok előfeltételei már ebben az idő­szakban is megvoltak, s a társadalmi szervezetek közötti kapcsolatfelvétel is megindult. Mindez elősegítette a bizalmat­lanság és az elfogultság leküzdését. A kölcsönös kapcsolatok fejlesztésé­nek új ösztönzéseket adott a csehszlovák dolgozóknak a reakció feletti győzelme, amikor létrejöttek a csehszlovákiai magyar lakosság egyenjogúságának megteremté­sét szolgáló előfeltételek. Klement Gott- wald az osztrák feudális uralom elleni magyarországi polgári forradalom cente­náriuma alkalmából a következőket írta: „Hiszem azonban, hogy most, a súlyos történelmi tapasztalok után, amelyek meg­mutatták, hogy a német imperializmus mindkét nemzetnek közös ellensége, és amikor mindkét országban a nép lett sorsá­nak igazi ura, megteremtődtek a feltételek nemzeteink közeledésére, mindenekelőtt éppen nemzeteink szabadságának és álla­maink függetlenségének védelme, vala­mint a gazdasági és kulturális együttműkö­dés érdekében. “ A csehszlovák-magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződés aláírására 1949. ápri­lis 16-án került sor. A vitás gazdasági s pénzügyi kérdések tisztázását követően megkezdődött a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése, majd a kulturális együttműködés kiterebélyesedése. Cseh­szlovákia a maga fejlett iparával jelentős segítséget nyújtott a szocialista útra tért országok iparosításához. A magyarorszá­gi gépi behozatal 28 százaléka 1955-ben Csehszlovákiából származott. 1951-ben megteremtődtek a kulturális együttműkö­dés szerződési előfeltételei is. Nagy je­lentőségű volt a közös könyvkiadásról szóló megállapodás életbelépése. A cseh és szlovák szerzők alkotásainak közvetí- sésében fontos szerep hárult a csehszlo­vákiai magyar alkotó értelmiségre. Az 1949 és 1956 közötti időszakban 132 cseh és szlovák mű jelent meg magyar nyelvű fordításban, 98 magyar szerző alkotását ültették át cseh, és ötvennégyet pedig szlovák nyelvre. A szocialista építés elindulása fordula­tot idézett elő a csehszlovák-magyar kapcsolatok alakulásában. Látnunk kell viszont, hogy a múlt áldatlan örökségének felszámolását zavaró tényezők nehezítet­ték: a szocialista törvényesség megsérté­se, a problémák szektás-dogmatikus, le­egyszerűsítő értelmezése, a lakosság or­szágok közötti mozgásának korlátozott­sága. A csehszlovák-magyar kapcsolato­kat kedvezőtlenül érintette a magyaror­szági ellenforradalom ténye. A nacionaliz­mus és a sovinizmus szítása aggályokat váltott ki Csehszlovákiában. Csehszlová­kia komoly erkölcsi és anyagi segítséget nyújtott az ellenforradalmi lázadás elfojtá­sához. Berecz János Ellenforradalom tol­lal és fegyverrel című könyvében az Új Szó 1956. október 31 -i vezércikkét idézi: „Nem mindegy nekünk, hogy mi történik közvetlen szomszédunk, a Magyar Nép- köztársaság területén, mert ez az ország a szocializmus táborához tartozik, épp­úgy, mint a mi köztársaságunk." A CSKP vezetősége különbizottságot hozott létre a magyarországi forradalmi erők támoga­tására. Hazánk számottevő gazdasági segítséget nyújtott az ellenforradalom kö­vetkezményeinek felszámolásához, töre­kedve egyben a kapcsolatok felújítására is. Az ötvenes évek végén lezajlott politi­kai találkozások a gazdasági együttműkö­désben is éreztették hatásukat. Már 1958-ban megállapodás született a Duna közös szakaszán épülő vízerőműről. A csehszlovák-magyar kapcsolatok a hatvanas években minőségi előrelépést mutattak. Az együttműködésnek tartalmi, a társadalmi élet valamennyi területét fel­ölelő elmélyítése kifejezésre juttatta, hogy az új utak és formák keresése során milyen fontos szerepet játszik a politikai előfeltételek és a társadalmi körülmények alkotó szellemű egységbekapcsolódása. K ibővültek a lakosság tömeges kapcsolatának és a határokon átí­velő turisztikának, a határ menti kapcso­latoknak a lehetőségei. Az 1965-ös évvel kezdődően állandó gyakorlattá váltak a párt- az állami és gazdasági szervek képviselőinek találkozói, amelyek a gaz­dasági és kulturális együttműködés gya­korlati kérdéseinek megoldását szolgál­ják. A kultúra területén az ötvenes évek centralizációjával ellentétben egyre in­kább tért hódítottak a közvetlen kapcso­latok. A hatvanas évek közepén a gazdasági kapcsolatokban és az árucsereforgalom­ban a megtorpanás jelei mutatkoztak. Az okok az együttműködés extenzív - a tör­ténelmi és szerkezeti különbségekből fa­kadó adottságainak kimerülésében rejlet­tek. Nem születtek a tervegyeztetésen, az együttműködésen és gyártmányszakosí­táson alapuló megállapodások, amelyek ösztönzésül szolgáltak volna az együtt­működés továbbfejlesztéséhez. A zavaró mozzanatok kiküszöbölését éppen az együttműködés új mozzanatai befolyásol­ták. A csehszlovákiai válság kialakulása átmenetileg lefékezte ezeket az előremu­tató irányzatokat. A politikai kapcsolatok­nak a legfelsőbb párt- és állami szervek szintjén végbemenő konszolidációja és az együttműködés intenzívvé válása elő­remozdította a gazdasági szférát és a tár­sadalmi élet egyéb területeit átfogó együttműködés elmélyítését. A csehszlovák-magyar politikai kap­csolatokban érződött az 1968/69-es csehszlovákiai válság leküzdését követő időszak sajátosságainak figyelembevéte­le, az adott helyzetből kiinduló magatar­tás. A hetvenes évek folyamán beigazoló­dott, hogy az adott gyakorlat tartós, köl­csönös figyelembevétele, a belső viszo­nyokból adódó sajátosságoknak a szem előtt tartása az egész szocialista közös­ség érdekeit szolgálja. A nyolcvanas évek elejétől fogva, amikor a szocialista orszá­gok egyforma gondokkal és nehézségek­kel, a lemaradás belső eszközökkel meg­valósuló felszámolásának követelményé­vel kerültek szembe, a sajátosságok sze­repe, az együttműködés módszereinek tökéletesítését szolgálva, határozottab­ban jelentkezett. Az átalakítás folyamata a szocialista országok kölcsönös kapcsolatait is érinti. Határozott irányt kell venni az együttmű­ködés lehetőségeinek maradéktalan ki­használására, ami egyet jelent a sajátos állami, nemzeti érdekek és szükségletek összehangolásával. Úgy tűnik, hogy a csehszlovák-magyar kapcsolatok ala­kulásában az eszmei-nevelő tényezők szerepkörének teljes kidomborodása használható erőforrásokkal bír a sajátos érdekek társadalom-politikai hátterének kölcsönös megismerését illetően. E társadalmi-politikai problémák megoldási módozatainak állami­nemzeti meghatározottságát szem előtt tartó megítélése, ugyanakkor a tapaszta­latok leszűrésének, a saját hazai viszo­nyokkal szembesülő gyakorlata olyan kö­vetelmény, mely a mindennapi gondolko­dás és cselekvés velejárója. Ilyen közeg­ben kap megnövekedett szerepet az in­ternacionalizmus tudatos érvényesítésé­nek forradalmi öröksége. Ez az örökség a társadalmi erők együttműködésének konkrét történelmi megjelenítésében ölt testet. S ennek az együttműködésnek az elmélyítése megköveteli a folytonosság­tudat erősítését annak érdekében, hogy mindig szem előtt tartsuk: csak cselekvő­képes, a napirenden levő, az átalakítás­ból adódó bonyolult gondok alkotó szelle­mű megoldásával érhetjük el múlt és jelen szerves összekapcsolódását. Innen indultam... A Kelet-szlovákiai kerületben az elmúlt év július elsejétől hét vállalat­nál kezdték el a jogkör és a felelős­ség növelésére irányuló komplex kí­sérlet alapelveinek érvényesítését, többek között a sviti Tatrasvitben is. Ezért már az elmúlt esztendő elején a szokottnál élénkebbé, zajosabbá vált az élet a sviti Tatrasvit „házatá- ján‘‘. És azóta pezsgőbb a légkör a vállalat minden munkahelyén, munkapadoknál, íróasztaloknál egy­aránt. Mindezt, a vállalatot és dolgo­zóit közelről érintő újdonságok, a jogkör és a felelősség, tehát az önállóság növelésére irányuló szer­vezeti változások idézték elő. A gaz­dasági átalakítás követelményeinek szellemében állami vállalattá vált a Tatrasvit, s hónapokon keresztül, főleg az idén, élénken foglalkoztat­ták a vállalat dolgozóit a szocialista vállalati önigazgatás szerveinek és az új igazgató megválasztásának előkészületei. Elhúzódtak az előkészületek, de október 31 -én elérkezett a választá­sok napja. A vállalat tanácstermébe összehívott közgyűlésen František Béreš a választási előkészítő bizott­ság elnöke üdvözölte a megjelente­ket, a közgyűlés 121 küldöttét és vendégeket, majd ismertette a dol­gozókollektíva tanácsa és az új igazgató megválasztására vonatko­zó javaslatot. A szabályok szerint lefolytatott tit­kos szavazás alapján Vladimír Mráz lett a dolgozókollektíva 21 tagú ta­nácsának elnöke, alelnöke pedig Mi­lan Frlička. Az igazgatói tisztségre két jelöltet állítottak: Ján Helebrandt és Michal Švagrovský mérnököt. Szavazat- többséggel (63 százalék) a küldöttek Michal Švagrovskýt választották meg a sviti Tatrasvit állami vállalat új igazgatójává. Bratislavából jött, illetve érkezett vissza Svitbe a 36 esztendős új igazgató. Itt, ennek a vállalatnak a szakmunkásképző iskolájában kezdett ismerkedni a szakmával, apai örökségével. Édesanyja is eb­ben a városban, a sviti Chemosvit- ben volt munkásnó. Bemutatkozó beszédében így vallott erről:-Talán szükségtelen is különö­sebben bemutatkoznom, hiszen a jelenlévők közül sokan ismernek. Innen indultam szakmai utamra, 1970-ben ennek a vállalatnak az iskolájában kaptam meg a kötőgép­beállító mesterlevelet. Ezután Ru- žomberokban tanultam a textilipari szakközépiskolában. Érettségi után Liberecben a Textilgépipari Főisko­lán szereztem mérnöki oklevelet, onnan 1979-ben jöttem vissza ebbe a vállalatba. Egy évvel később a Stará Lubovňa-i Május 1 üzembe irányítottak, voltam ott mester, a ter­melési osztály vezetője, majd üzem­igazgató. 1987-ben Bratislavába ke­rültem, kineveztek az SZSZK Ipar­ügyi Minisztériuma kereskedelmi szakosztályvezetőjévé. Most a fővá­rosból jöttem vissza ide, a dolgozók bizalmából annak a vállalatnak az élére, amelyben az első szakmai útbaigazításokat kaptam... Köszö­nöm bizalmukat és kérem támogatá­sukat közös céljaink, feladataink si­keres megvalósításához. Bár Švagrovský mérnök valóban közismert emberként tért vissza a Tatrasvitbe, igen jó ajánlásokat is hozott magával. Igaz, nemcsak sok­pecsétes papírok formájában. Őszinte és emberi vélemények kísé­rik egész szakmai útján, például, hogy jó ismerője és szervezője a kö- töttáru-iparnak; Hogy minden eddigi munkahelyén hasznosan érvényesí­tette szervezőképességét, vezetői alkalmasságát. Tudják róla azt is, hogy kiegyensúlyozott, szerény, ba­rátságos ember. Következetes ön­magával és másokkal szemben is. Minket azonban az is érdekelt, milyen gondolatok foglalkoztatták azokban a percekben, amikor átvet­te e Magas-Tátra alatti fontos ipari létesítménynek a vezetését.- Nagy megtiszteltetés számom­ra, hogy a vállalat dolgozóinak bizal­mából a sviti Tatrasvit igazgatója lettem. Bár a jelölésemről csupán néhány nappal a választások előtt szereztem tudomást, nem ér felké­születlenül a munkahely-változtatás, hiszen tulajdonképpen a szakmán belül kerül erre sor. A Tatrasvit pedig- ahonnan nyolc évvel ezelőtt men­tem el - nem ismeretlen számomra. Hivatali beosztásomból eredően, de- bevallom - „magánszorgalomból“ is, mindig figyelemmel kísértem a fejlődését. Apám becsületes mun­kásembernek nevelt. Ó nem volt párttag, mégis politizált. Az épülő szocialista társadalom iránti bizal­mát becsületes munkájával bizonyí­totta. Fölbecsülhetetlen értékként őrzöm ezt az apai örökséget. Én magam kommunista vagyok. Nem rendelkezem ugyan hosszú éves politikai tapasztalatokkal, de tudom s érzem, hogy itt Svit városában, ebben a gazdag munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező telepü­lésben és az általam vezetett válla­latban egyaránt, a munkásmozga­lomban edzett, annak hagyományait továbbvivó tapasztalt elvtársak se­gítségére és tanácsára támaszkod- hatom e felelős beosztás gyakorlá­sában. Azzal is tisztában vagyok, hogy vállalatunknak - küldetéséből és fel­tételeiből eredően - igen fontos sze­repe van népgazdaságunk fejleszté­sében, a környékbeli lakosság élet- körülményeinek javításában Egye­dül ezt a legjobb akarattal sem győz­ném, csupán egész vállalatunk szor­galmas, szakmailag képzett, politi­kailag elkötelezett dolgozóinak se­gítségével. A mi üzemeinkben sok a tapasz­talt „szaki“ és az irányító-, szerve­zőmunkára alkalmas fiatal, akik a saját helyükön, hatáskörükben az átalakítás lehetőségeivel élve kíván­nak dolgozni Meggyőződésem, hogy a dolgozókollektíva tanácsa, annak minden tagja szintén cselek­vő segítője lesz vállalatunk gazda­sági vezetésének abban, hogy kö­zös erővel, becsületesen végzett munkával öregbíthessük vállalatunk több évtizedes jó hírnevét. Úgy érezzük, az új igazgató vá­lasztásakor erre a programra is vok­soltak a sviti Tatrasvit dolgozói. KULIK GELLÉRT Ma nyílik a Lőrincz Gyula Képtár A Szlovák Nemzeti Galéria Duna- szerdahelyen (Dunajská Streda) a Gorkij utcai felújított Vermes-villá­ban Lőrincz Gyula Képtárat létesí­tett, melynek ma délután tizennégy órakor lesz az ünnepélyes megnyi­tója. A képtár a Szlovák Nemzeti Galéria kihelyezett intézményeként működik majd, Péntek István igaz­gatásával. Lőrincz Gyula nemzeti művész mindvégig hű maradt gyökereihez, szülőföldjéhez, a Mátyusföldhöz, a Csallóközhöz és más dél-szlováki­ai tájakhoz. Vásznaival, grafikáival e tájak változásainak, az emberek életének krónikása lett. Hagyatéka megérdemelten lelt otthonra ott, ahol született és formálódott. Az állandó jellegű kiállításon- négy teremben és az épület tera­szán kialakított kisgalériában - het­vennégy festményt, mintegy száz grafikát és néhány plakátot helyez­tek el a rendezők. A tárlat anyagát alkotják a művész kedvelt használati tárgyai és kitüntetései is. Mindaz, amit a mai naptól köz­kincsként láthatunk, eddig a művész családjának tulajdonában volt. Az anyagról szlovák és magyar nyelvű katalógus készült, de tárlatvezető is segít majd, hogy a képtár vendégei mind jobban megismerhessék a csehszlovákiai magyar festőmű­vész életművét. Dunaszerdahely központjában a Lőrincz Gyula Képtár állandó tárla­ta hétfő kivételével minden nap megtekinthető. -si-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents