Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)
1988-11-23 / 276. szám, szerda
Mit hoz a bírósági reform? KOMMENTÁLJUK A Szovjetunióban befejezéséhez közeledik a nagy bírósági-jogügyi reform kezdetének előkészítése. „Rajtját“ november végére tervezik, amikor a Legfelsőbb Tanács ülésszaka elé terjesztik a bírósági eljárásra és a szovjet bírák státusára vonatkozó új törvény ja vasiatokat. Milyen reményeket fűz a szovjet közvélemény a küszöbönálló reformhoz? Ezt a kérdést „hivatásos“ szakemberhez, Alekszander Jakovlev profesz- szorhoz, a Szovjet Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete büntetőjog-elméleti és szociológiai osztályának vezetőjéhez intézem. A profesz- szor a szovjet igazságszolgáltatás demokratizálásával foglalkozó publicisztikai írásairól és televíziós előadásairól is ismert. }- A legfontosabb, amit én személy szerint a reformtól várok - mondja Jakovlev - az, hogy kibővíti a személyiségi jogok eljárási garanciáit és növeli a bíró szerepét e jogok védelmében. Miért? Hát azért, mert létezik egy ilyen nagy és semmihez sem hasonlítható érték, mint amilyen a törvényesség rendje. Éppen a törvényesség megerősítése az igazságszolgáltatás fő célja, egyáltalán nem a bűnözés ellen folytatott harc, mint ezt egészen a közelmúltig nálunk általában vélték. Hiszen ha fő célnak a bűnözés elleni harcot nyilvánítjuk, akkor az egész jogvédő apparátus elkerülhetetlenül lényegében elnyomó mechanizmussá változik. Holott ezt az apparátust éppen azért nevezik „jogvédőnek“, meri az a kötelessége, hogy védelmezze kivétel nélkül valamennyi állampolgár törvényes jogait. Még azoknak a jogait is, akik megszegték a törvényt. A demokratikus bíróság nem mondhat le ezekről a jogokról, még annak az érdekében sem, hogy megvédje a társadalmat egy további tucat bűnöző megjelenésétől. Ebben különbözik elvileg a néptömeg bíráskodásától.- Az ön nézete szerint milyen módon lehet megszilárdítani az állampolgároknak a bírósági eljárással kapcsolatos jogainak garanciáit?- Evégböl az igazságszolgáltatás fő elveként az ártatlanság vélelmének elvét kell megállapítani a törvényben - eszerint mindenkit ártatlannak kell tekinteni addig, amíg bűnösségét be nem bizonyította és meg nem állapította a bíróság, s emellett a vádlott nem köteles ártatlanságát bizonyítani. Az is fontos, hogy le kell mondani a vádhatóság domináló helyzetéről az előzetes nyomozás során. Bővíteni kell a peres felek vitájának elvét a bűnperben oly módon, hogy a védő a vizsgálat legeleje óta részt vehessen ebben. E feladat megoldását a bíróság demokratikus jellegének fokozása s az is elősegíti majd, hogy biztosítják, a bíróság valóban független legyen és csak a törvénynek legyen alárendelve. Meggyőződésem szerint éppen a bíróságnak kell az állampolgárok jogai és érdekei védő mechanizmusának döntő elemévé válnia.- E célból azonban, véleményem szerint, elsősorban fokozni kell a bíróság presztízsét, tekintélyét. A lakosság körében azonban ez, enyhén szólva, egyelőre csekély. Úgy vélik, a bírákra „nyomást fejtenek ki“ a helyi hatóságok, a perekben részt vevő népi ülnökök pedig, akik nem igazodnak el a törvényekben, a hivatásos bíró „szavát lesik“...- Kezdjük a bírákkal. Őket manapság túlnyomó többségükben a lakosság választja ötévi időtartamra. A bírójelöltek állítása azonban ténylegesen sok tekintetben a helyi „vezetőségtől“ függ, amely néha abból indul ki, hogy ezek mennyire lojálisak. Ezért, hogy kivonjuk a bírákat a helyi hatóságok befolyásának köréből, azt tervezzük, hogy a választásokat mintegy az államszerkezet magasabb szintjére helyezzük át. A járási és városi bírákat például a népi képviselők területi és határterületi tanácsainak ülésein, a területi bírákat pedig - a szövetségi köztársaságok legfelsőbb tanácsai által kell megválasztani, felhatalmazásuk időtartamának egyidejű növelésével. Azonkívül, nézetem szerint, át kell gondolni a bírójeiöltek gondos kiválasztásának egész rendszerét. A próbaidő, a különleges minősítő vizsga letétele mellett - ami lehetőséget nyújt a jövendő bíró szakmai tulajdonságainak ellenőrzésére- fontos az, hogy ne tévedjünk erkölcsi, emberi tulajdonságait illetően. Tehát a jelölés és a választás eljárásának, amennyire csak lehet, nyilvánosnak kell lennie.- Van egy olyan, széleskörűen elterjedt vélemény, amely szerint az igazságszolgáltatás demokratizálása lehetetlen, ha nem fokozzák jelentékenyen a népi ülnökök szerepét- akik a lakosság képviselőiként a bíróságon minden ügy tárgyalásában részt vesznek. Hogyan vélekedik ön erről az álláspontról?-Azzal egyetértek, hogy a népképviselet elősegíti a bíróság demokratizmusát. A mai bíróságon azonban, sajnos, a népi ülnökök egyelőre ki nem elégítő módon teljesítik szerepüket. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a velük szemben hangoztatott sok kifogás - hogy ők az esetek többségében állítólag csupán „helyeselnek“ a hivatásos bírónak, nem annyira az ülnökök káderösszetételét, hanem inkább státusát tükrözi vissza. A bírósági népképviselet számára igazi hatékonyságot kell biztosítani, oly módon, hogy növeljük az ülnökök számát - bonyolult ügyek tárgyalásánál a jelenlegi kettőről ötre- hétre valamint megjavítjuk munkájuk minőségét annak következtében, hogy lehetővé tesszük számukra a vádlott bűnössége vagy ártatlansága kérdésének a bírótól külön történő eldöntését, azután pedig a bíróval együtt - a büntetés mértékének megállapítását. Azok az érvek pedig, amelyek szerint az igazságszolgáltatást nem lehet egyszerű emberekre rábízni, antidemokrati- kusnak tűnnek számomra. Igen, a népi elem bővítése a bíróságon bizonyos mértékig csorbíthatja az általa hozott ítéletek szakmai tisztaságát. Ez azonban igazolható azzal, hogy a nép azt akarja, döntő szava legyen az igazságszolgáltatás gyakorlásában, és ennek így is kell lennie. Mellesleg szólva, a hivatásos bíró szerepe ennek során nemcsak nem csökken, hanem még növekszik is. A hivatása tetőfokán álló bírónak kiváló szakértelemről, törvényismeretről és logikáról kell tanúságot tennie a népi képviselők előtt, a bizonyítékok elemzése során pedig nemcsak őket kell meggyőznie, hanem mindazokat is* akik jelen vannak a teremben. Emellett nagymértékben növekszik a bűnperben résztvevő felek jogvitájának eleme, az állami vádló és védő reális lehetőséget kap arra, hogy az ülnökök lelkiismeretéhez forduljon. Ily módon a nép széles körű és döntő részvétele a bíráskodásban arra hivatott, hogy lebontsa a nép és az igazságszolgáltatás, mint a nép számára idegen dolog között ma létező sorompót. És ez lesz, úgy vélem, a döntő lépés az igazságügy tekintélyének helyreállítása terén, s a küszöbönálló bírósági reformnak éppen ez az egyik legfontosabb felVALERIJ TYELEGIN (APN) Az igazi önigazgatás útján A közelmúlt legfontosabb eseménye a Szovjetunióban az volt, hogy közzétettek két törvényjavaslatot, amely lerakja a jogi alapot a politikai rendszer reformjának döntő irányában - a népi képviselők tanácsai teljhatalmának, mint a szocialista államiság és önigazgatás alapjának biztosítása terén. Úgy alakultak az események, hogy október 23-án számos választókörzetben pótválasztásokat rendeztek. És bár a szavazás az érvényes törvények keretei között történt, a választók észrevettek bizonyos újításokat. Egyes körzetekben a szavazólapon több jelölt neve állt, és ezek közül egyet kellett kiválasztani. Ott pedig, ahol szokás szerint csupán egyetlen jelölt szerepelt, a neve mellett „mellett“ és „ellen“ kocka volt a szavazólapon, és a választó így kifejezhette véleményét a jelöltről. A Szovjetunió népképviselőinek választásairól szóló törvényjavaslat arra hivatott, hogy ezeket az újításokat szabállyá tegye, és a jövő tavaszra viharos és érdekes választási kampányt ígér. Az új választási mechanizmusnak a tanácsokat ténylegesen működő hivatali szervekké kell változtatnia. A jelöltállítás terve lehetőséget nyújt arra, hogy a választási gyűléseket valóban a képviselőjelöltek demokratikus kiválasztásának fórumaivá avassák. Minden jelölt, az is, aki személyesen jelöli önmagát, lehetőséget kap arra, hogy a nyilvánosság előtt előterjesz- sze és megvédje programját, megbízottai legyenek, választási kampányt folytasson. Az érvényes törvényektől eltérő- ’ en azt tervezik, hogy nemcsak a dolgozókollektívák gyűlésein állítanak jelölteket, hanem a választók lakóhely szerinti gyűlésein, valamint a társadalmi szervezetek részéről is. A javasolt személyt akkor tekintik jelöltnek, ha a gyűlés résztvevőinek több mint a fele rá szavazott. Emellett rendszerint olyan állampolgárokat javasolnak jelöltnek, akik a megfelelő körzet területén dolgoznak avagy laknak, a társadalmi szervezetek részéről pedig - e szervezet bármely tagját, valamilyen alapnak, vagy a szovjet állampolgárok más egyesülésének a tagjait, a vallási személyiségeket is beleértve. A képviselők tanácsai, a lenini elgondolás szerint, egyesítik a törvényhozó, rendelkező és ellenőrző funkciókat. Ez ésszerű munka- megosztást feltételez az állami szervek között. Az államhatalom legfelsőbb szervévé a Szovjetunió Népi Képviselőinek Kongresszusát nyilvánítják, amely jogosult minden olyan kérdés megvizsgálására és eldöntésére, amely a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének illetékességébe tartozik. A kongresszust évente egyszer hívják össze. Állandóan működő szervvé kell válnia a kétkamarás Legfelsőbb Tanácsnak, amelyet titkos szavazással választanak a Szovjetunió képviselői közül, és összetételének egyötöd részében évente megújítanak. A Legfelsőbb Tanács tavaszi és őszi ülésszakra gyűl egybe, ennek időtartama rendszerint 3-4 hónap. Ezzel kapcsolatban előirányozzák azt, hogy a képviselőket időszakosan felmentik hivatali és termelési teendőik alól, és az állam számlájára megfelelő ellenszolgáltatásban részesülnek. A törvényjavaslat azt is előirányozza, hogy el kell határolni a képviseleti és végrehajtó szervek hatásköreit és azt is, hogy az utóbbiak feltétlen beszámolási kötelezettséggel tartoznak az előbbieknek. Azt javasolják, hogy a szovjet állam legmagasabb tisztségviselő személye, aki az országon belül és a nemzetközi kapcsolatokban képviseli a Szovjetuniót, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke legyen, akit a Szovjetunió Népi Képviselőinek Kongresszusa fog megválasztani. A szovjet alkotmány megtartásának és annak ellenőrzése céljából, hogy az új törvények összhangban legyenek az alkotmánnyal, alkotmányfelügyeleti bizottságot alapítanak, amelyet a Szovjetunió Népi Képviselőinek Kongresszusa választ. Fokozódik a Népi Ellenőrző Bizottság szerepe, amely a népi ellenőrzés szerveinek rendszerét irányítja. A bírák státusát is meg kell változtatni, akiket tíz évre fognak választani. A javaslat szerint ezeket az újításokat megfelelő törvényekkel erősítik meg. A törvényjavaslatokat általános megvitatásra terjesztették elő, ennek az eredményeit a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa, a szövetségi köztársaságok legfelsőbb tanácsai két kamarájának törvényelőkészítő bizottságaiban összegzik. Úgy vélem azonban, a legfontosabb következtetést már most le lehet vonni. A politikai rendszer reformja során a Szovjetunió a demokratikus irányítás fejlesztésének saját, eredeti útját, az állampolgárok igazi önigazgatásának útját építi. IGOR SZEDIH, az APN politikai szemleírója Lépéskényszerben Még a közelmúltban is, amikor a KGST-tagországok nemzetközi munkamegosztásáról szóltak az illetékesek, általában csak dicsérőleg tették azt, s vállalati-ágazati-népgazdasági szinten is szinte előre kiszámítható szóösszetételeket hallhattunk. Ilyeneket például: „távlati fejlesztésünkben fontos helyen szerepel részvételünk a nemzetközi munkamegosztásban...“; „Tevékenységünkben kiemelt szerepe van a tudományos-műszaki és gazdasági együttműködés elmélyítésének a KGST-tagországok illetékes szervezeteivel, s közülük is elsősorban a szovjet partnerekkel“. A pozitívumokat egyoldalúan kiemeltük, és tapintatosan hallgattunk a problémákról, nehézségekről, az esetleges hiányosságokról. Tény és való, hogy sok volt a pozitívum. Példaként említhetnénk akár a Martini Nehézgépipari Müveket, hiszen ez a termelési-gazdasági egység - ma kombinát - éves termelésének mintegy 50 százalékát a Szovjetunióba exportálja, ami a jelenlegi ötéves tervidőszakban mintegy 780 millió rubelt tesz ki. Ezen a nagyvállalaton kívül egész sor további nagy és kis gazdasági szervezet alkalmazta az együttműködés különböző formáit, kezdve a szakosodástól a közös fejlesztéseken át a termelési kooperációig. Ezeket az együttműködési formákat az érintettek esetében általában a következőképpen fordítottuk le a gyakorlati megvalósítás nyelvére: a Szovjetunióba aránylag kisszámú terméket szállítottunk nagy szériákban, amelyek ellentéteként a Szovjetunióból a gépipari termékek széles skáláját hoztuk be. Említhetnénk egyéb példákat is. Nemrég azonban, különösen a KGST 43. rendkívüli tanácskozása óta, de még inkább a nyár eleji prágai 44. találkozó után egyre inkább az együttműködés új formáinak érvényesítése lett a cél, s ennek a kölcsönös forgalom növelését kellene szolgálnia. Közben azonban kiderült, hogy ezen a területen egész sor olyan gond és akadály merült föl, amelyek jelentősen hátráltatják az együttmüködés elmélyítését és a meglévő kapcsolatok hatékonyságát. így került napirendre a kereskedelmi mérleghiány, a realitásnak meg nem felelő valutaárfolyamok, a kétoldalú kereskedelem és a világpiac árainak ellentmondásai, stb., s mindez késlelteti a további együttműködés fejlődése kívánt ütemének elérését. Ha ezeket az okokat közelebbről megvizsgáltuk, akkor immár az is köztudottá válhatott, hogy a kereskedelmi mérleg egyensúlyhiányát a Szovjetunióból hozzánk kerülő gépipari termékeknek a kívántnál kisebb mennyisége okozza, ami immár huzamosabb ideje tart. Mindez úgy következett be, hogy a szovjet vállalatok nem voltak kellően érdekelve a mi szükségleteink kielégítésében. A jelenlegi időszakban éppen ezt az érdekeltséget kell felkelteni és ösztönözni. Komoly akadályt jelent az együttműködés további fejlődésében a valutaárfolyamok és az árak problémaköre, ami különösen a termékkooperációk fejlesztését határolja be. Mindezt megoldani pedig meghaladja egy ágazat hatáskörét, mégha az olyan fontos is, mint a gépipar. Említhetnénk még a gépipari behozatal struktúrájának gyakori változásait, és számos olyan további tényezőt, amelyek azonban akár az érdekelt vállalatok hatáskörén belül is megoldhatók, hiszen az állami vállalatokról szóló törvény ezt kifejezetten sarkallja. Akad azonban még egy olyan jelentős kérdés, amelynek megoldása nagyon is sürgető. Azóta, hogy mind szovjet, mind csehszlovák részről közeledés történt a gazdasági együttműködésben a kapitalista országok felé, kiderült, hogy ez a kölcsönös kereskedelem fejlődésének útjába állíthat akadályokat. Előfordulhat ugyanis az a helyzet, hogy egy-egy területen kölcsönös együttműködésünk (kölcsönösen) előnytelenné válhat. Már csak azért is, mert tulajdonképpen mindkét oldalon viszonylag kikristályosodtak a tőkés vállalatokkal folytatandó együttműködés elvei, míg mindez a KGST keretén belül eddig nem került kimunkálásra. Még frissen emlékezve a közelmúlt szinte kizárólagosan kedvező megnyilatkozásaira, ezek az „új“ tények még talán idegenül is csengenek fülünkben és mindenképpen paradox helyzetről árulkodnak. És éppen ez az, ami nagyon gyors és rugalmas megoldást követel. MÉSZÁROS JÁNOS A koprivnicei Tatra állami vállalat čadcai üzemében az idén is megnövelt figyelmet fordítanak a Tatra típusú tehergépkocsik pótalkatrészeinek gyártására. Jelenleg a gyárban 736 fajta alkatrészt állítanak elő. Az év elejétől az e téren folyó termelés értéke elérte a 140 millió koronát, ami azt jelenti, hogy az idei első tíz hónap tervét 6 millió koronával túlteljesítették. Következetesen váltják valóra a Szovjetunióba - amely a Tatra tehergépkocsik legjelentősebb vásárlója - irányuló exporttal kapcsolatos feladatokat. Az idei évre tervezett szállítmányt jelentó 172 fajta pótalkatrészből már 160-at átvett a szovjet partner, és a még elküldésre váró 12 féle alkatrészt november végéig útnak indítják. A képen: Anton Šafárik a robotizált fogaskerék-megmunkáló részlegen végez ellenőrzést. (Vladimír Gabčo felvétele - ČSTK)
