Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)

1988-10-15 / 244. szám, szombat

Egvj hét a nagyvilágban SZOMBAT: VASÁRNAP: HÉTFŐ: KEDD: SZERDA: CSÜTÖRTÖK: PÉNTEK: Október 14-töl 21-ig A nyugatnémet FDP wiesbadeni kongresszusán Ottó Lambsdorffot választotta elnökévé Algériában az előző napok zavargásai után normalizá­lódni kezdett a helyzet Eduard Sevardnadze megkezdte párizsi tárgyalásait • Franz Vranitzky Moszkvába érkezett A KGST végrehajtó bizottsága befejezte kétnapos tanácskozását Az SZKP KB-n országos tanácskozást rendeztek a szovhozok, kolhozok és agráripari vállalatok vezetői­nek részvételével A lengyel szejmnek bemutatta kormányát és előter­jesztette programját Rakowski miniszterelnök Befejeződött a brit Konzervatív Párt országos konfe­renciája A szovjet diplomácia „nagy hete“ Rendkívül mozgalmas hetet zárt a szovjet diplomácia. Pontosabban: a mostani ,,nagyhétnek" folytatása is lesz, hiszen Eduard Sevardnadze külügyminiszter párizsi tárgyalásai, illetve Franz Vranitzky osztrák kancellár és Luigi Ciriaco De Mita olasz kormányfő moszkvai megbeszélései után nem sokkal Helmut Kohl nyugatnémet kancellár, majd november végén Francois Mitterrand francia köztársasági elnök lesz a szovjet főváros vendége. Ez a tekintélyes lista kiegészül nem európai politikusokkal is: Jósé Sarney brazil államfő hétfőn érkezik Moszkvába és hamarosan oda várják Csien Csi-csen kínai külügyminisztert is, Mihail Gorbacsov pedig a jövő hónap végén utazik Indiába. A szovjet külpolitika tehát - úgy is mondhatni, hogy miután nagy lépéseket tett az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok rendezésére- nem ,,hanyagolja el“ a többi térség államait sem. Ez a hét azonban egyértelműen Európáé volt... MOSZKVA ÉS PÁRIZS. A szov­jet-francia viszony mindig is egyik meghatározó eleme volt az euró­pai helyzetnek. Emlékezhetünk, a Moszkva-Párizs „vonal“ az eny­hülés első nagy hullámának jelentős lökéseket adott a hetvenes évek második felében. A nyolcvanas évek elején azonban hűvösebbé váltak a kapcsolatok (s általában a nem­zetközi légkör), ami egyebek között annak tudható be, hogy Franciaor­szág határozottan elzárkózott a nuk­leáris fegyverek csökkentése elől, ugyanakkor a szovjet külpolitika sem nélkülözött bizonyos merevséget a katonai kérdésekben. Ezt a hagyományokhoz viszonyít­va rendellenes állapotot az 1985-ös esztendő szüntette meg: Mihail Gor­bacsov pártfőtitkári minőségében tett első nyugati útja Párizsba veze­tett. Ez egyértelmű gesztus kívánt lenni, de Gorbacsov meg is tetézte a dolgot: a francia parlamentben mondott, nagy visszhangot kiváltott beszédében közölte, hogy a Szov­jetunió hajlandó eltekinteni a francia és a brit nukleáris ütőerőtől, és egye­lőre „csak" a szovjet és az ameri­kai rakéták leszerelését szorgal­mazza. Ez jelentős akadályokat há­rított el Moszkva és Washington pár­beszédének útjából és elősegítette a genfi első csúcstalálkozó sikerét is. Az utóbbi két-három évben azon­ban mintha megint „ellangyosodott“ volna a szovjet-francia viszony. Pá­rizs talán túlzottan a maga belső problémáival volt elfoglalva, s Moszkva is inkább a Washingtonnal folytatott dialógusra koncentrált. Tény, hogy a magas szintű párbe­széd nem vált rendszeressé. Most azonban minden bizonnyal másként alakulnak a dolgok. Sevardnadze- aki hivatalosan először járt a héten Párizsban - mindjárt két csúcstalál­kozó időpontjában állapodott meg a francia vezetőkkel: Mitterrand a szovjet-francia űrrepülés alkalmá­val november 25-én látogat a Szov­jetunióba, Gorbacsov pedig a jövő év első felében lesz a francia fővá­ros vendége. Vajon mi tette lehetővé most ezt a „felmelegedést“ a szovjet-francia viszonyban? Elsősorban az, hogy a felek azokra a kérdésekre össz­pontosítanak, amelyekben feltétle­nül van mód a közös cselekvésre. A kétoldalú viszony, például a gaz­dasági és kulturális együttműködés mellett mindenekelőtt az európai po­litikai és katonai enyhülés elmélyíté­séről van szó. Közeledtek az állás­pontok többek között a hagyomá­nyos fegyverzet és fegyveres erők, az ún. aszimmetria felszámolása (és így a következő európai leszerelési tárgyalások mandátuma) tekinteté­ben és a vegyi fegyverek kérdéskö­rében. Mindez jelentős ösztönzést adhat a bécsi utótalálkozó és a genfi leszerelési konferencia munkájának. Nagy figyelmet keltett az a bejelen­tés, hogy a Szovjetunió lemond a humanitárius kérdésekkel foglal­kozó összeurópai konferencia meg­rendezésének „előjogáról“ (a javas­lat a Szovjetuniótól származik), s Moszkva csak Párizs, illetve Kop­penhága után szervezi meg a fó­rumot. Az ilyen gesztusok, kompromisz- szumok, vagy ha úgy tetszik: enged­mények a szovjet külpolitika szerves részét képezik. Csak ez önmagában azonban kevés lenne a szovjet­francia viszony javulásához. Ehhez arra is szükség volt, hogy Párizs a „befelé fordulás“ állapotából föl­ocsúdjon, s ismét kitekintsen Euró­pának a keleti felére is. És ebben Csehszlovákiának is vannak érde­mei, hiszen az a mondat, miszerint „Franciaországnak ismét van keleti politikája“, Roland Dumas külügy­miniszter nemrég lezajlott prágai tár­gyalásai után hangzott el először. Most ez megerősítést nyert, vagyis Moszkva és Párizs viszonya újra példaértékűvé válik. MOSZKVA ÉS BÉCS. Ha a szov­jet-francia űrrepülést a két ország együttműködési szándékának és le­hetőségeinek fontos jeleként érté­keljük, akkor ugyanez érvényes a (valószínűleg 1991 végén sorra kerülő) szovjet-osztrák űrrepülésre is, amelyről Vranitzky kancellár moszkvai tárgyalásai alkalmával ír­tak alá megállapodást a héten. Ez a gazdasági, tudományos-műszaki kapcsolatok magas szintjét feltétele­zi, amihez adottak is a feltételek. Ez a kérdéskör állt a szovjet-osztrák megbeszélések középpontjában, s a felek megelégedve állapíthatták meg, hogy az elmúlt néhány évben tapasztalt stagnálásnak immár vége szakadt. És a hagyományos árucse­re mellett egyre nagyobb teret hódí­tanak az együttműködés új, korsze­rű formái, pl. a közös vállalatok, amelyekből jelenleg tizenegy már eredményesen tevékenykedik. Volt a moszkvai tárgyalásoknak egy - korábban kényesnek tartott - témája, nevezetesen Ausztria' be­kapcsolódása a nyugat-európai in­tegrációs törekvésekbe. Az osztrák érvelés szerint Nyugat-Európa in­tegrációs folyamata, a Közös Piac­ban társult 12 ország belső piacának a létrehozása Ausztria gazdasága számára rendkívül fontos tényező. Bécs minél nagyobb mértékben sze­retne részt venni ebben a folyamat­ban, nehogy „lemaradjon a vonat­ról“, s ezzel károkat szenvedjen (az osztrák gazdaság köztudottan meg­annyi szállal kötődik az EGK-orszá- gokhoz). Számos változatot latolgat Ausztria, köztük a teljes jogú közös­piaci tagságot. A probléma ott kezdődik, hogy az EGK nem pusztán gazdasági tömö­rülés, már most számos közös politi­kai intézménye van a NATO-val. Ausztriát így a „hátsó ajtón“ keresz­tül bevonhatnák a nyugati katonai tömbbe is, ami természetesen felbo­rítaná az európai erőegyensúlyt, megbontaná a második világháború után kialakult realitásokat. Gorbacsov főtitkár-áilamfő és Rizskov miniszterelnök is azt emelte ki Vranitzkyval folytatott tárgyalása­in, hogy meg kell vizsgálni, vajon mennyire összeegyeztethető az EGK-tagság a semleges státusszal. A Szovjetunió - elismerve, hogy a gazdasági integráció objektív fo­lyamat - reményét fejezte ki, hogy Ausztria és a Közös Piac viszonyá­nak rendezése során Bécs az állam­szerződésből eredő kötelezettségei­nek megfelelően, a semlegességi státust szem előtt tartva fog eljárni. Osztrák részről efelől igyekeztek nem hagyni semmi kétséget. (Vra­nitzky: „A szövetségi kormány vilá­gosan kinyilatkoztatta, hogy Ausztria állandó semlegessége abszolút prioritást élvez és semmilyen körül­mények között nem szenvedhet csorbát...“) Szovjet részről azonban, úgy tű­nik, nem oszlottak el az aggályok teljesen, amit az is jelez, hogy a kan­cellár látogatása utáni sajtóértekez­leten Geraszimov külügyi szóvivő ismét a Szovjetunió fenntartásait hangoztatta a közöspiaci tagsággal kapcsolatban. A témáról bizonyára folytatódik még az egyeztetés, a vi­ta. Annyi azonban már most bizo­nyos, hogy a felek a továbbiakban „nem dramatizálják a kérdést“ (Vra­nitzky fogalmazott így), hanem hig­gadtan, nyíltan, minden körülményt számba véve igyekeznek tisztázni a problémát. És ez az ügynek min­denképp hasznára válik, s ugyan­csak szolgálja az összeurópai érde­keket. Amelyek összehangolásáról épp Bécsben tanácskoznak az utó­értekezlet résztvevői - szovjet és osztrák vélemény szerint egyaránt a közeli sikeres befejezés lehetősé­ge mellett. MOSZKVA ÉS RÓMA. Mitterrand francia elnök a Sevardnadze-látoga- tás alkalmából találó szónoki fordu­lattal élt, amikor azt fejtegette, hogy a kelet-nyugati viszonyban ,,sok még az olyan Bastille, amely nincs bevéve“. Nos, az egyik ilyen „Bas­tille“ a szovjet-olasz gazdasági együttműködés,* ám „bevétele“ mindkét fél feltett szándéka. Ma nyí­lik meg Moszkvában az Itália 2000- ben elnevezésű olasz ipari, techno­lógiai kiállítás, amely Olaszország eddigi talán legnagyobb szabású ilyen külföldi bemutatkozása. Az esemény rangját emeli, hogy sze­mélyesen Ciriaco De Mita olasz kor­mányfő nyitja meg, aki üzletembe­rek, vállalkozók, nagyiparosok igen népes csoportja élén érkezett csü­törtökön Moszkvába. A Fiat cég már hagyományosan együttműködik a szovjet gépkocsi­gyárakkal, ezért nem lehet meglepe­tés, hogy a küldöttségben helyet kapott Agnelli, a vállalat nagy befo­lyású elnöke. De ott van Gardini is, a Ferruzzi-Montedison csoport el­nöke, akit az utóbbi évek meglepe­tésemberének tartanak Olaszor­szágban, mivel viszonylag igen rövid időn belül mezőgazdasági, élelmi- szeripari, vegyipari „világbirodal­mat“ hozott létre. És most a kelet­európai országok felé tekint: a ma­gyarországi Százhalombattán épült üzem egyik fő részvényese, s úgy tervezi, hogy részt vesz egy hatal­mas petrolkémiai kombinát létesíté­sében a Szovjetunióban is. (Eddigi eredményei alapján pedig bizonyos, hogy nem fog olyan vállalkozások­ba, amely nem garantálná számára- s „mellesleg“ partnerei számára is- a sikert.) Olaszország a Szovjetunió har­madik legnagyobb tőkés partnere az NSZK és Finnország után. Nemrég hat szovjet-olasz vegyesvállalatot alapítottak, s továbbiakról folynak a tárgyalások. Látványos előrehala­dásra lehet számítani most, az olasz kormányfő moszkvai látogatása nyomán is. összefoglalva a szovjet diplomácia európai,,nagyhetének“ tanulságait: rugalmasság, kompromisszumkészség, a másik fél érdekeinek elismerése, kölcsönös előnyök - ez a receptje az európai együttműködés elmélyítésé­nek, a kelet-nyugati párbeszéd fejlesztésének, a közös európai ház felépíté­sének. PAPUCSEK GERGELY Stílusosan! Itt az ideje, hogy a nyelvi stílusról, a közlésmódról szóljunk. Arról, ahogyan mondanivalónkat (gondolatainkat, érzéseinket, hangulatunkat, indulatainkat) kifejezzük, amiképpen szándékunk formát ölt, akaratunk megnyilvánul. A szó­beli és az írásbeli érintkezésben a tartalomhoz leginkább illő, ahhoz simuló nyelvi elemeket kell kiválasztanunk. Valljuk, hogy minden elem lehet stílusalkotó, -teremtő erejű. Természete­sen másképpen, különböző mértékben. A szavak stílusértékének módosulatait, változásait mind a köznapi beszédben, mind a költészetben szüntelenül tapasztalhatjuk. Függnek azok a mindenkori mondanivalótól, a közlés szándé­kától, céljától, körülményeitől és - nem utolsósorban - a közlő embertől, annak egyéniségétől. A mennydörgős zivatart nevezi a magyar égiháborúnak. Csoóri Sándor mondataival: „Olyan nagyvonalú, érzékletes kifejezés, mintha a mi korunkban született volna Pedig hol voltak még a földről az ég határvidékére átterjedő harcok; hol a szőnyegbombázások, gyorstüzelő ágyúk, repülők, mikor már használták? E kifejezés kezdettől fogva telitalálat, hogy nemcsak egy könyv, egy vers, egyetlen szó is lehet műalkotás, remekmű." Délután: Kosztolányi Dezső a dél után szerkezettel veti össze. Az utóbbi „szigorúan, ridegen" jelzi az időt. Azt, hogy valami déli 12 óra után történik... Az idóhatározó szó viszont „évszázadok gyakorlata folytán kialakult, merőben más fogalom... Ebben már kedélyi tartalom is van, emlékek ezre, a hanyatló sugarak aranya, a forró fekete párája, az emésztés láza, az ebéd utáni alvás piros rózsája az arcon, talán ozsonna, henyélés vagy játék, talán egy kis bánat is, hogy a nap már vége felé siet, nemsokára ránk esteledik, és ismét 24 órával öregedtünk. Csodálatos dolog a nyelv!“ Érzékletesen ír Kardos László világháborús emlékekről, bennük az . .átfésüli a terepet" kifejezés stilisztikájáról: „Ez szörnyűségesen hangzott. Mintha a tetveket irtanák egy bozontos üstökből sűrű fogú fésűvel. Nem volt maradá-' sunk. Már tudtuk, merre visz az út Csap felé, fölszedtük a cókmókot, oszlopokba rázódtunk, és elindultunk egy hosszú, keskeny utcán." Tanyázni nem mertek, idegesek lettek, amikor újra és újra hallották, hogy az SS „átfésüli a terepet". Meneteltek tehát, mert „ha menetelünk, inkább elhiszik, hogy..." Különös játékok eszköze is lehet a nyelv: bekezdéseink első betűit összeol­vasván az ivadék szavunkkal találkozunk. íme a finnugor kor egyik nyelvi kövülete! Választékos szó, olykor bizalmas, néha rosszalló stílusárnyalata van. Jelentése: közvetlen vagy távolabbi leszármazottja, szülötte valakinek, de jelent nemzedéket is. SOMLYÓDI JÁNOS Felületességből: nyelvi pongyolaság Nem könnyű munka a valóság nyelvi ábrázolása. Bonyolultabb esetekben bizony nagyon kell figyelnie a fogalmazónak arra, hogy írásban rögzített vagy szóban közölt gondolatai hűen tükrözzék a valóságot. Egy kis felületesség vagy egy kissé gyengébb gondolko­dási készség elég ahhoz, hogy ne azt írjuk vagy mondjuk, amit szeretnénk, azaz elrajzoljuk a valóságot, esetleg zavaros lesz a köz­lésünk. Nyilván ilyen okok játszottak közre ennek a mondatnak a leírásá­ban is: Eddig 3500 hektárnyi búzatermést tárolnak, azaz a terület 15 %-át.“ Aki ezt leírta, nem gondolt arra, hogy a terület 15 %-át nem lehet tárolni búzatermésként, de még magát a 3500 hektárnyi búzatermést sem. Szó se róla: mérhetjük a búzatermést hektárban, mondhatjuk rá, hogy ennyi vagy annyi hektárnyi, de csak amíg lábon van. A -nyi képzős melléknevek területet jelölő szavak mellett azt jelentik: az alapszó jelölte nagyságú; tehát a tenyérnyi: tenyér nagyságú, a hektárnyi: hektár nagyságú. A 3500 hektárnyi búzater­més jó kifejezés hát a learatatlan búzára vonatkoztatva. Mondhatjuk: Eddig 3500 hektárnyi búzatermést arattak le a kombájnosok. De ha már ezt a búzát szemes állapotban tároljuk, nem mérhetjük hektár­ban, csak súly- vagy űrmértékkel. Természetesen, ha erre nincs lehetőségünk, a termőterület nagyságával is kapcsolatba hozhatjuk, de csak közvetve: Eddig 3500 hektárról való búzatermést tárolnak, a terület 15%-áét. Ez természetesen más formában is megfogal­mazható; például: Eddig 3500 hektár búzatermését tárolják, a terület 15 %-áét; Eddig 3500 hektárról, a terület 15 %-áról begyűjtött búzát tárolnak; stb. Az a szerző sem gondolta meg, mit ír le, aki ezt a mondatot szerkesztette: „Remény van arra, hogy jó termés várható." Bizonyára nem azt akarta közölni, hogy a jó termés várhatóságára van remény, hanem azt, hogy a jó termésre. Ezt így kellett volna megfogalmaznia: Remény van arra, hogy jó termés lesz. Jó termés várható - ez"utóbbi mondat magában is kifejezi azt, hogy jó termést remélhetünk; nemcsak fölösleges tehát külön tagmondatban kifejezni az ebben való reményünket, hanem zavaros, logikátlan fogalmazást szülő eljárás is. „A verseny öt témakörre oszlik" - ismerteti egy szerző az egyik szellemi verseny mibenlétét. Oszolhat kisebb egységekre sok min­den, amit tagolni lehet, például egy tanulmány vagy regény több fejezetre, az emberi test három részre, de a versennyel kapcsolatban nem szerencsés dolog kijelenteni, hogy öt témakörre oszlik, Ha a meglévő és egészet alkotó dolgokat bizonyos különbség alapján vagy más szempontból kisebb egységekre tagolhatjuk, használhatjuk velük kapcsolatban az osz//7<igét is. De a verseny, különösen, ha még le sem folyt - nem oszolhat öt témakörre. „A munka dandárját most a paradicsom kiüitetésére összpontosít­ják“ - tudósít egy riporter a kertészetből. A munkának valóban van dandárja; ez a legnagyobb, legnehezebb része. Arany is így ír a Toldiban: „Most van a dandárja réten a munkának“. Mi is szoktuk azt mondani: „Ezután jön még a munka dandárja.“ Ez talán világossá is teszi mindenki számára, hogy a munka dandárját nem lehet erre vagy arra a munkára, még a paradicsom kiültetésére sem összponto­sítani. A munkaerőt ellenben igen, ha ezen a szón az ember szellemi és fizikai képességeit értjük. A több forrásból eredő erőt ugyanis lehet összpontosítani, egy helyre koncentrálni. De óvatosaknak kell len­nünk ennek a szónak a használatával, mert a munkaerő a valamilyen munkát végző embereket is jelöli. Személyeket, pontosabban egye- deket pedig a magyarban nem összpontosíthatunk. A szlovákban igen. Ezzel, illetve a helytelen fordítással magyarázható, hogy ha nálunk néhány embert összehívnak valamilyen céllal - akár tanfo­lyamra, akár edzésre, próbára -, ezt az összejövetelt összpontosítás­nak nevezik a sústredenie hatására. Személyek csoportját, kisebb egységeit azonban lehet összpontosítani, mint például több zászlóal­jat, katonai egységet a front valamelyik szakaszán. így bizonyos munkacsoportoknak az összpontosításáról is beszélhetünk. A paradi­csom kiültetésére tehát nem a munka dandárját, hanem az emberek munkaerejét összpontosíthatják, esetleg több munkacsoportot, brigá­dot összpontosíthatnak. Legegyszerűbben így fogalmazhatjuk ezt meg: Minden erőt a paradicsom kiültetésére összpontosítanak. JAKAB ISTVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents