Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)
1988-10-15 / 244. szám, szombat
Az olvasók kérdeznek - az illetékesek válaszolnak Csütörtökön ismertettük azt a beszélgetést, amelyet szeptemberi üiése után a Komáromi (Komárno) Járási Nemzeti Bizottság rendezett a Hlas ľudu, az Új Szó és a járási lap közreműködésével. Mint ismeretes, az ülés előkészítésébe a járás egész lakossága bekapcsolódhatott, lehetősége nyílt, hogy elmondja észrevételeit, javaslatait a napirendre tűzött kérdésekkel kapcsolatban. Több mint százhúsz kérdés hangzott el, ezeket figyelembe vették a beszámolók elkészítése során. A levélírók valamennyien konkrét választ kaptak a nemzeti bizottságtól, ezek közül ismertetünk most néhányat. Senkár Sándor, Madar (Modrany): Mikor vehetünk cipőt, zöldséget a mi falunkban is, jelenleg a szomszédos településekre kell utaznunk vásárolni. Válasz: A község lakosságának ellátásáról a Jednota gondoskodik. Ebben az ötéves tervidőszakban nem számol az üzlethálózat bővítésével. A helyi nemzeti bizottság azt javasolja, hogy a 9. ötéves tervidőszakban a Z akcióban épüljön bevásárlóközpont. A járási nemzeti bizottság támogatni fogja ezt a javaslatot. Angyal Péter, Kolárovo: Városunkban már évek óta gondok merülnek fel a zöldség és a gyümölcs felvásárlásával. Válasz: A városban 7 gyümölcs és zöldség felvásárlóhely van. Csak akkor keletkeznek problémák, ha a zöldség kínálata nagyobb mint a kereslet. Tárgyalások folynak egy más járásbeli szervezettel további felvásárlóhely létesítéséről, ez nyilván javítja majd a helyzetet. Tóth Zoltán, Komárom: Javaslom, tegyék lehetővé, hogy a nyugdíjasok devizaigénylés nélkül látogathassák meg magyarországi rokonaikat. Válasz: A csehszlovák állampolgárok magyarországi utazásait a két ország megállapodásai szabályozzák. Járásunkban többször bírálják az utazások korlátozását - amit jeleztünk az illetékes szerveknek de 1988 és 1989-ben nem várhatók változások ezen a téren. Leckési Zsuzsanna, Kolárovo: Különösen a reggeli és a délutáni csúcsban nincs megfelelő autóbuszösszeköttetés a járási székhely és városunk között. Válasz: Míg a két város között közlekedő autóbuszok túlzsúfoltak, a vonatot kevesen veszik igénybe. Az utasok nem használják ki a komáromi peremkerületi vasúti állomásokat sem, ami szintén az autóbuszok túlterheléséhez vezet. Az autóbuszközlekedési vállalatnak nincs lehetősége, hogy sűrítse a járatokat, ezért korlátozza a heti bérletek kiadását. Ľubica Bolková, Komárom: Csallóközaranyos (Zlatná na Ostrove) látogatóit a falu szélén Példás határközség felirat fogadja, de a táblától alig száz méterre már több mint egy éve vad szemétlerakat csúfítja a tájat. Válasz: Amint hozzájutunk a szükséges gépekhez, megszüntetjük a lerakatot. A helyi nemzeti bizottsággal tárgyaltunk a kérdésről, egy hónapon belül meg kellene oldani a helyzetet. Tárnok István, Izsa (lža): A magánépítkezések nem fejlődnek a kívánt mértékben. Véleményem szerint ebben szerepet játszik az is, hogy a telkek kiutalása hosszadalmas, körülményes, pedig községünkben az árvíz óta több üres, gondozatlan ház van. Válasz: A magánépítkezésekkel kapcsolatban az egész járásban több probléma merül fel. Izsán a területrendezési terv 74 kiutalható építkezési telekkel számol. A vagyonjogi rendezés és más törvény által meghatározott feltétel teljesítése után a telkeket kioszthatják és előreláthatólag minden igényt ki tudnak majd elégíteni. Bagin Katalin, Lakszakállas (Sokolce): Falunkon keresztül vezet a Gabčíkovo-Érsekújvár (Nové Zámky) vízvezeték. A falusi vízvezetékből származó víz minősége nagyon rossz, mikor kapcsolnak rá bennünket a távolsági vezetékre? Válasz: A környező falvakat a tervek szerint a 9. ötéves tervidőszakban Z akcióban kapcsoljuk rá a vezetékre. Az első szakaszban, vagyis 1991-ben kerül sor Szilasra (Bresto- vec) és Lakszakállasra is. Amennyiben idejében elkészülnek a tervrajzok a helyi nemzeti bizottsággal azt fontolgatjuk, hogy a munkálatokat esetleg már 1989-ben megkezdjük. Egyébként a következő tervidőszakban a gázt is bevezetik a faluba. Benedek Károly, Lakszakállas: A falunk és Bogya (Bodza) közt található Zsemlékes tó az 1965 évi árvíz óta nagyon elhanyagolt. A tavat ki kellene tisztítani, mivel a víz minősége évről évre romlik. Dunai vízimalom Lapunk augusztus 31-i számában a fenti címmel cikket közöltünk, amelynek szerzője Gráféi Lajos, az Állami Műemlék- és Természetvédelem Kerületi Intézet komáromi (Komárno) központjának igazgatója volt. írásában ecsetelte az egyik múlt századi dunai vízimalom felújításának történetét. Utalt arra is, hogy a városi vendéglátóipari vállalat gondozásában egyelőre nem tölti (töltheti) be ismeretterjesztő szerepét. Erre a cikkünkre reagált október 4-én kézbesített levelében dr. Galambos István, a Komáromi Vendéglátóipari Vállalat igazgatója. Tárgyszerű hozzászólását az alábbiakban teljes egészében közöljük. ,,Az 1988 augusztus 31-én közölt, Dunai vízimalom című cikkükre szeretnék néhány mondatban reagálni. A cikkíró igazat mond, amikor rámutat arra a tényre, hogy a vízimalom gondozásával vállalatunk van megbízva, de nem a múlt évtől, hanem 1988. március 14-től. Kétségtelen, hogy a szóban forgó vízimalom évekig kihasználatlan volt. A Komáromi Járási Nemzeti Bizottság, amikor vállalatunk gondozásába adta a malmot, valószínűleg azt a célt követte, hogy a többmilliós beruházás részben megtérüljön. Számunkra ismeretlen, hogy az eredeti elképzelés a vízimalom kihasználásával kapcsolatban milyen célokat tűzött ki, azt viszont tudjuk, hogy a mi küldetésünk az üzleti tevékenység és valószínűleg az sem lesz nagy baj; ha a vízimalom működését legalább azok fogják látni, akik igénybe veszik majd a benne nyújtott vendéglátóipari szolgáltatásainkat Ehhez pedig az is szükséges, hogy az említett úszóműnek megfelelő kikötési helyet biztosítsunk. Ez a szándékunk eddig azért nem valósult meg, mert az egyedüli megfelelő hely - nézetünk szerint a Duna partja, közvetlenül a magyarországi határátkelőhely mellett - ennek a célnak az illetékes szervek álláspontja szerint nem felel meg. Bíznunk kell abban, hogy a közeljövőben ez az akadály is elhárul, és ha nem is rendeltetésszerűen, de gazdaságilag célszerűen a jövő év tavaszától a vízimalom a látogatók rendelkezésére fog állni.“ A második világháború előtt Bratislavában felállított, a csehszlovák államiságot jelképező hatalmas bronzoroszlánt a háború alatt szétszedték és elrejtették. Az impozáns méretű, csaknem 5 tonna súlyú szobrot most Prágában restaurálják, s nemsokára ismét visszakerül eredeti helyére. (Jan Vrabec felvétele - ČTK) 1988. X. 15. Válasz: A tó javasolt védett terület, ezért minden beavatkozást meg kell tárgyalni az Állami Természet- védelmi Intézettel. A múltban növényevő halak telepítésével próbálkoztak, de a várt eredmény elmaradt. Javulás várható a nagymegyeri (Calovo) Milex szennyvíztisztítójának felújítása útán. Eugen Sebensky, Komárom: Nagyobb figyelmet kellene szentelni a környezetvédelemnek. A Vág bal partján felújítják a vágóhidat, pedig ide irányul a jövőben a lakásépítés. Az új vagy a felújított épületek környékét nagyon sokáig csúfítják az ,,ott felejtett“ építkezési anyagok. A városban több szökőkút van, de ezek nem működnek. Válasz: A vágóhíd felújításával kapcsolatban csak javul a helyzet az említett területen. Igaza van az új építkezések környékének rendezetlenségét illetően, a városi nemzeti bizottságnak következetesebben kell megkövetelnie a kivitelezőktől a tereprendezést. A szökőkutakkal kapcsolatban csak annyit, hogy azokat a lakosok rongálják, ezért a jövőben csak ott helyezünk el újakat, ahol szem előtt vannak és így nincs veszélyeztetve folyamatos üzemeltetésük. Szetei Katalin, Komárom: A hajógyár közelében lakom. A házunktól 150 méterre tárolt szén szüntelenül füstöl, lakásainkat nem tudjuk szellőztetni. Válasz: A városi nemzeti bizottság elrendelte a VII. sz. lakótelepen lévő szénlerakat felszámolását november végéig. A lakóházak közelében csak olyan mennyiségű szén tárolható, hogy öngyulladás ne következhessen be. Eugen Wágner, Komárom: A hurbanovói sörgyár meddig szennyezi a Zsitvát? Válasz: Már folyik a gyár új szennyvíztisztítójának próbaüzemeltetése, legkésőbb 1989 júniusától csak a szabványoknak megfelelő víz kerül ki a gyárból. Pázmány Ilona Lakszakállas: A szövetkezet gazdasági udvara közvetlenül a lakóházak szomszédságában van, ami sok kellemetlenséget okoz a lakosoknak. Az istállótrágyát a falun keresztül viszik ki a földekre, pedig elegendő lenne, ha a falu végén egy igénytelen út épülne erre a célra. Válasz: Panasza jogos. A helyi szövetkezetnek az év végéig javaslatot kell kidolgoznia az új mezei út megépítésére és remélhetőleg jövő nyárig megoldódik ez a probléma. Vendégh Mária, Gellér (Holiar): Falunkban sok asszony családi problémái miatt nem léphet munka- viszonyba, de szívesen vállalna bedolgozói munkát. Van erre lehetőség? Válasz: A járásban jelenleg csak a Bőrdíszmű Ipari Szövetkezet ad ki otthon elvégezhető munkát néhány megváltozott munkaképességű lakosnak. Jelenleg nincs módunkban több ilyen lehetőséget teremteni. Takács Katalin: Komárom: Hogyan folyik a bástyarendszer felújítása? Válasz: 1980-tól folyik a felújítás első szakasza, a 6. bástya rekonstrukciója, amelyben múzeumi részleg, borozó és az Állami Természet- védelmi Intézet kihelyezett részlege kap majd helyet. Az első szakasz munkálatait a terv szerint 1991-ig befejezik. Otília Stehlíková, Pat (Patince): Üzletünk nem tudja ellátni a helyi lakosságot és a kemping üdülőit is. Maga a kemping is bírálat tárgya. Falunkban nagyon rossz az ivóvíz minősége. Mikor oldják meg gondjainkat? Válasz: Az idén a kempingben árusítottak élelmiszereket, de ez nem elégítette ki az igényeket. Jövőre bővíteni kell az áruválasztékot. A kemping csak a nyári hónapokban foglalja el a helyi labdarúgópályát, de nincs más megoldásunk, a fürdő közelében nincs megfelelő terület a sátorozásra. A helyi vízforrás kapacitása októbertől májusig elegendő és vize is megfelel a szabványoknak. Nyáron olyan forrásokat is igénybe kell vennünk, amelyeknek vize a megengedettnél több vasat, mangánt stb. tartalmaz. Az egyedüli megoldás - vezetéket építeni a Vörös Flotilla Szigeten lévő vízforrásig. A terv szerint a munkálatokat 1991- ben kezdjük meg. -rA Trenčíni Járási Nemzeti Bizottság oktatási osztálya mellett tavaly létesült járási elektronikai központban 300 gyermek és felnőtt ismerkedik hetente a számítógépekkel. Jövőre mikroelektronikai és robottechnikai szakosztállyal bővítik a központot, ezenkívül az automatizálás és az ipari formatervezés alapjaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. A felvételen Zuzana Fišárková, a Trenčíni Jurij Gagarin Gimnázium pedagógusa (jobbra) egy programot vitat meg a szakkör egyik résztvevőjével. (Vladimír Benko felvétele - ČSTK) Nehéz körülmények között Gondot okoz a szemes kukorica tárolása Terhes felhők borították az eget. A délutáni órákban eleredt az eső, s a Csallóközben csak néhány gép dolgozhatott. A parcellák végén elárvult vetőgépek álltak. Persze akadtak makacs emberek. Dacolva az időjárással, több helyütt szántottak, és ahol még nem nagyon ázott át a talaj, egy ideig vetettek is. A zöldségbetakaritó csoportok fedél alá szorulva osztályozták a paprikát és más zöldségfélét. Gondok között találtuk Jozef Rus- nák mérnököt, a Komáromi (Komárno) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság főagronómusát. A határszemle után néhány kérdést intéztünk hozzá.- Értékelése szerint, milyenek a lehetőségek a talajművelési, vetéJozef Rusnák mérnök: - Reméljük lesz még időnk a takarmányalap feltöltésére... (Lőrincz János felvétele) sí, és betakarítási munkák végzésére?- Az esőzések után nehéz körülmények között dolgoznak a mező- gazdasági vállalatok gépesített csoportjai. Egy kicsit jobb a helyzet ott, ahol a tervezett területnek több mint 50 százalékán már elvetették az őszi búzát. Ezeknek a vállalatoknak a vezetői örülnek az esőnek, mert gyorsabban csírázik és kel a mag. A lakszakállasi (Sokolce) szövetkezetben már zöldellni kezd a korábban vetett őszi búza, más mezőgazdasági vállalatoknál szépen fejlődik a repce.- Az időjáráson kívül még mi fékezi a munkát?- A járásban vannak olyan parcellák, amelyeket napokig nem lehet megközelíteni a gépekkel. A hűvös, borult időjárás hatására lelassult a kukorica érése. A mezőgazdasági vállalatok gyakran a 20-30 százalékos nedvességtartalmú kukoricát is kénytelenek betakarítani, hogy előkészíthessék a talajt a vetéshez. Általában két-három műszakban dolgoznak az emberek és a gépek, hogy a mag minél hamarabb a földbe kerüljön. A szó szoros értelmében versenyt kell futnunk az idővel.- Sok helyütt panaszkodnak, hogy nincs hol tárolni a kukoricát.- A tárolás nálunk szintén nagy probléma. Az élelmiszer-ipari és más feldolgozó vállalatok késve szállítják el a kalászos gabonaféléket, így ugyancsak fejtörést okoz, hogy a kukoricát hol tároljuk.- Valamilyen megoldást csak találtak...- Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy energiatakarékossági céllal a hagyományos szárítási -tárolási módszereket is ki kell használnunk. Például a Kolárovói Efsz-ben korszerű szárítóban csökkentik a csövesen tárolt kukorica nedvességtartalmát. Járásunkban tizenkét Herszonyec csőtörő kukoricakombájn dolgozik. Üzemeltetésükből még olyan haszon is származik, hogy a kórót elég jelentős nedvességtartalommal szilázsolhatjuk. Ahol lehet, hideglevegős szárítást alkalmazunk. Ismeretes, hogy a termelés összpontosítása és szakosítása következtében szinte minden mezőgazdasági vállalatnál akadnak üres gazdasági épületek. Ezek egy részét átalakítottuk a csövestől betakarított kukorica szárítására. Alulról ventilátorokkal hideg levegőt fú- jatunk a tárolt termény közé. Úgy látszik, ez a módszer beválik, így a jövőben még több kihasználatlan épületet alakítunk át erre a célra.- A meglehetősen szélsőséges időjárás után milyen termésre számítanak kukoricából?-Járásunkban elég sok a kavicsos, „szomjas“ föld, másutt viszont a feltörő talajvíz okozott termés- csökkenést. A szárazság miatt egyes mezőgazdasági vállalatoknál igen gyenge termést várnak. Például a búcsi (Búé) szövetkezetben mindössze 3 tonnás hektárhozamra számítanak. Néhány mezőgazdasági vállalatnál bíznak a tervezett hektárhozam elérésében. Például a csalló- közaranyosi (Zlatná na Ostrove), kolárovói, csicsói (Ciőov), perbetei (Pribeta) és nemesócsai (Zemianska Olča) szövetkezetben hat tonna körüli hektárhozammal számolnak. Reménykedünk, hogy járási méretben elérjük az 5 tonnás hektáiho- zamot.- Beszélgetésünk elején említette, hogy egyes mezőgazdasági vállalatoknál örültek az esőnek. Gondolom, egyebek között azért, mert növelte a takarmánynövények terméshozamát.- Tömegtakarmányokból főleg azoknál a mezőgazdasági vállalatoknál számíthatnak jó termésre, ahol a másodnövényeket öntözték. Konkrétan az alsópéteri (Dolný Peter), hetényi (Chotín), hurbanovói, dunamocsi (Moča), izsai (lža) és naszvadi (Nesvady) szövetkezetben. Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kukoricaszárat mindenütt betakarítsák és felhasználják a takarmányalap feltöltésére, a fölös mennyiséget pedig adják el más mezőgazdasági vállalatoknak. A Trenčíni és a Senicai járásból osztályozásán burgonyát vásároltunk takarmányozási célra. A növénytermesztési ágazatvezetők járási értekezletén olyan határozat született, hogy a fagyok beálltáig fokozott erővel folytatjuk a silózást. Reméljük, hogy az elkövetkező napokban még lesz lehetőségünk a takarmányalap feltöltésére. BALLA JÓZSEF