Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)
1988-10-12 / 241. szám, szerda
Fejlesszük tovább az ideológiai munkát és emeljük a kor követelményeinek megfelelő szintre (Folytatás a 3. oldalról) vekedésében, hanem az inflációs irányzatok előfordulásában. Nem hunyhatunk szemet a reform kockázatai fölött. A felületes publicisztika- és itt nemcsak a mi szerzőinkre gondolok - az egyes kockázatokat lebecsüli, vagy elhallgatja, más pedig eldramatizálja Felelőtlenséget jelentene ha a kockázatokat figyelmen kivül hagynánk, de ugyanúgy az is, ha azokat eltúloznánk és a reformmal kapcsolatban aggodalmat keltenénk. A társadalmi-gazdasági- fejlődés minőségének növelése - és erről a feladatról nem mondhatunk le - nem érhető el úgy, hogy kikerüljük a fontos problémákat. Alapvető változásokról van szó, amelyeket ismételten hangsúlyozom, csak a központ és az önelszámoló vállalati szféra együttműködésével valósíthatunk meg. Mindenekelőtt a gazdaságot a nép- gazdasági fejlődés végeredményeire kell irányítanunk. A gazdasági tevékenységben a teljesítményt a növekvő volumennek, a nemzeti jövedelem célszerű struktúrájának és magas minőségének, a munkafeltételek javulásának, az ökológiai problémák eredményes megoldásának, a gazdaságban és a társadalmi életben a szükséges, tudományos strukturális változások végrehajtásának kell kifejeznie. A tudományos-technikai forradalom vívmányainak széles körű gyakorlati alkalmazása alapján fordulatot kell elérni a népgazdaság sokoldalú dinamikus in- tenzifikálásában. A társadalmi-gazdasági fejlődés új, magasabb színvonala csakis úgy érhető el, ha szüntelenül tökéletesítjük a szocialista termelési viszonyokat és más olyan társadalmi viszonyokat, amelyek alapvetően befolyásolják a társadalmi-gazdasági fejlődést. így tehát állandóan javítanunk kell az irányítás és tervezés formáit s módszereit, fokozni a dolgozók, a dolgozókollektívák és az állampolgárok munkahelyi és önigazgatási aktivitását, a gazdálkodó szervezetekben és a lakóhelyeken. Nyilvánvaló, hogy az ilyen változások elképzelhetetlenek anélkül, hogy mélyrehatóan és nem egyszer a konfliktusokat is vállalva avatkozzunk be a munkaszervezésbe, új igényeket támasszunk a vezetőkkel, a fejlesztésben és a tudományok területén dolgozókkal, valamint a munkásokkal szemben. Ezek a változások ilyen vagy olyan formában mindenkit érintenek. Ezzel számolni kell, ugyanúgy, mint azzal is, hogy az adminisztratív utasításos irányítás évei alatt keletkezett maradiság, sztereotípiák és szokások lélektani akadályába ütközünk. A direktív irányítás gyakorlatilag csak az utasítások teljesítése keretében követel meg kezdeményezést, sokakat opportunista passzivitásra tanított, amikor az ember alkalmazkodik ahhoz a helyzethez, amelyben valaki más dönt helyette és vállalja a felelősséget is. A kényelmesség, az alibizmus, a viták kerülése, az egészséges kockázatvállalás mellőzése - mindez nemcsak személyes fogyatékosság, ezek egyúttal társadalmi jelenségek is. Nemcsak ideológiai eszközökkel harcolhatunk ellenük, mindenekelőtt céltudatosan át kell alakítani azt a környezetet, amelyben ezek a jelenségek születnek Ezért is szükség van a gazdasági reformra Megvalósítása azonban azt feltételezi, hogy aktívan viszonyuljunk a reform által kitűzött feladatokhoz. Nagy hiba lenne azonban, ha ezt a hozzáállást csak a gazdasági viszonyok mechanizmusára, a kritériumok számának és jelleginek meghatározására, a tervezés új módszertanára, a termelési alap és az irányítószervek átszervezésére, az adminisztratív erők csökkentésére vonatkozó változásokra korlátoznánk. Az ilyen jellegű intézkedéseket nem szabad lebecsülnünk sem szakmai, sem politikai szempontból. Ezek azonban csupán eszközök a döntő gazdasági szubjektumok, a dolgozókollektívák és az egyének gazdasági és társadalmi helyzetében végrehajtandó mélyreható változtatásokban. Ezt a célt nem szabad szem elől tévesztem. A reform kiindulópontja és mozgatóereje - erre támaszkodik az ideológiai szféra is- a dolgozók társadalmi, gazdasági érdekei kielégítésének és az olyan feltételek megteremtésének reális lehetősége, amelyek között a társadalom valamennyi tagja arra törekszik, hogy képességeit a lehető legnagyobb mértékben kihasználja és így érvényesüljön az életben. Ez megköveteli, hogy figyelmünket arra irányítsuk, az emberek új módon viszonyuljanak a társadalmi tulajdonhoz, igazi gazdáknak érezzék magukat, akiknek szerepét az határozza meg, hogy személyes és kollektív érdekeik összhangban állnak az egész társadalom érdekeivel. Az elsó alapvető lépést ahhoz, hogy a dolgozók a társadalmi vagyon gazdáivá váljanak, a termelőeszközök államosítása jelentette. A szocialista építés folyamatában a kizsákmányoló osztályok és a kizsákmányolás felszámolásával párhuzamosan megszilárdult a dolgozóknak ez a szerepe. Azonban az adminisztratív utasításos, irányítási módszer főleg a tervezés merev centralizmusa megbontotta ezt a* jelentős történelmi folyamatot, ahhoz vezetett, hogy az emberek bizonyos mértékben elidegenedtek a társadalmi tulajdontól, ezt olyan negatív jelenségek kísérik, mint a fegyelmezetlenség, a közömbösség, a rossz gazdálkodás. Nem véletlenül figyelmeztetett Lenin arra, hogy a munka iránti öntudatos viszony formálása a forradalom egyik legfontosabb, de egyik a legnehezebb feladata. Megszüntetni az ellentmondásokat E feladat megvalósításában sok mindennel adósak maradtunk még. A minőségi, becsületes, társadalmilag hasznos munkát a szocializmus legnagyobb értékének, a szocialista életmód formálás^ alapján nyilvánítottuk ugyan, de ugyanakkor sok helyen éppen ebben az alapvető kérdésben megtűrjük, hogy ellentét legyen aközött, amit hirdetünk és a valóság között. A gazdasági reformnak hozzá kell jSrulnia az ilyen ellentmondások megszüntetéséhez. Ebben rejlik jelentős társadalmi, erkölcsi funkciója, amely azonban csak akkor valósul meg, ha ehhez megteremtjük a megfelelő légkört. Mindenütt támogatni anyagilag és erkölcsileg ösztönözfii kell a minőségi, lelkiismeretes és hatékony munkát, ugyanakkor büntetni a rossz, hanyag, felületes munkát. Az egész társadalomban fel kell lépnünk a középszerűséget támogató iranyzat ellen, kialakítani a minőségi munka kultuszát, de nemcsak az általános propagandával, vagy ünnepi alkalmakkor. Ilyen értelemben zajlott le a szakszervezeti kongresszus, amely teljes mértékben támogatta a pártpolitika mai irányvonalát. A küldöttek hangsúlyozták, hogy napjainkban nő a versengés jelentősége, kibontakozásához új feltételek alakulnak ki. A versenynek a munka és a termelés minőségének javítására, a világméretben helytálló termékek részarányának növelésére kell irányulnia. Ezen a téren teljes mértékben támogatni kell az újítókat, mindazokat, akik javaslatokat tesznek a tökéletes szakmai munka feletti büszkeség, a szakmák becsületének felújítására. Ez i^a reform egyik célja. A minőség kérdését kell a propaganda, a politikai nevelőhatás középpontjába állítani. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez a kérdés szorosan összefügg az embereknek a szocializmus iránti viszonyával és erős ideológiai hatása van. Általános tapasztalat, hogy a társadalmi rendszerek a történelem távlatában a munkatermelékenység réven érvényesülnek. A termelőerők fejlődése és a termelési viszonyok ennek megfelelő jellege határozza meg döntően a történelmi fejlődést. Mindez szüntelenül nagyobb teljesítményt, jobb minőséget jelent. Ezen a téren a mai kapitalizmusnak - amelyet általánosságban nem ítélhetünk meg aszerint, amit az egyes legfejlettebb országokban képvisel - jelentős tartalékai vannak. Lehetőségeit a tudományostechnikai forradalom széles körű kihasználásával tovább fokozza. Ez a valóság, ezt nem hallgathatjuk el. Az antikommu- nizmus erre alapozza a kapitalizmusnak a szocializmussal szembeni fölényére vonatkozó érvelését, azt az állítását, hogy a jövőt illetően ,.természetes jogok" illetik meg. A szocialista országokban végrehajtott reformokban e vélt jogok végleges megerősítésének lehetőségét látják. Az antikommunista erők a változásokat úgy értelmezik, mint visszatérést ahhoz az ösztönző mechanizmushoz, amelyet a magántulajdon rendszere és az annak megfelelő politikai felépítmény, a burzsoá demokrácia teremtett meg. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy olyan nagyon érdeklődnek a Szovjetunióban és más szocialista országokban végbemenő átalakítás iránt A lényeg azonban az, hogy a hálunk megvalósított alapvető változásokkal éppen az ellenkező célt követjük: a munka iránti szocialista viszony kialakítását, az új típusú munkafegyelem, az új hatékonyabb ösztönző mechanizmus megteremtését. A nyereség hajszolása, a konkurenciaharc könyörtelen szabályai, a munka- nélküliség veszélye, amely, a szociális megaláztatással párosul, nálunk teljesen ismeretlen és rendkívül erős ösztönzés az intenzitás, a hatékonyság növelésére, a pontos munkavégzésre. Meggyőződésünk azonban, hogy az ember társadalmi helyzete a szocializmusban - amikor valóban országa gazdájának érezheti magát Sokkal szilárdabb, tartósabb, humánusabb alap a sokoldalú aktivitás és kezdeményezés fejlesztéséhez. Oiyan feltételeket kell teremtenünk most, amelyek között az ember arra kényszerül, hogy megfontolt gazdaként dolgozzon, akire bizonyos felelősség hárul, de ugyanakkor felelősséget érez azért a közösségért is, amelynek tagja. Az önelszámolás a dolgozók látókörét nem szűkíti be az üzem falai közé, azt szolgálja, hogy a dolgozókollektíva érdekei révén saját érdekeit összekapcsolja a társadalom érdekeivel. A propaganda felelőssége éppen abban rejlik, hogy a személyes és csoportérdekéket túllépő széles látókört alakítson ki az emberekben, arra ösztönözze őket, hogy népgazdasági kategóriákban gondolkozzanak és a társadalmi érdekek figyelembevételével cselekedjenek. r Ezt a demokráciára való nevelés fontos részének tekintjük. A demokráciát úgy értelmezzük, mint ajogokés kötelességek, az egyéni alkotó aktivitás és a felelősség- tudatból eredő fegyelem összekapcsolását. Rosszakaratú, átgondolt rágalom, ha valaki azt állítja, hogy az átalakítást a legszükségesebb gazdasági változásokra akarjuk korlátozni^és a demokrácia terét nem kívánjuk bővíteni. Akik ezt állítják, azok teljes mértékben figyelmen kívül hagyják: annak, ahogyan mi a demokráciát értelmezzük, nincsen semmi köze az olyan egyének elképzeléseihez, akik örülnek, hogy valamilyen liberalizálás, zűrzavar következik be. Az ilyen ,,demokráciát“ már megismertük és nincsen okunk arra, hogy visszatérjünk hozzá. Az átalakítást nem azért hajtjuk végre, hogy megnyerjük ellenfeleink és bírálóink tetszését. A társadalom, a nép, a szocializmus érdekeit tartjuk szem előtt és ez határozza meg minden további lépésünket. Az emberek kezdeményezése csak ott lehet eredményes, ahol öntudatos fegyelem és rend uralkodik. Elvtársak, a gazdasági reform új ismereteket és megközelítéseket követel meg az elméletben és a gyakorlatban is. A közgazdaságtudománynak és a propagandának, amely az objektív elemzésekre, a lehető legpontosabb adatokra és megbízható statisztikákra támaszkodik meghatározó mértékben kell részt vennie ezek kialakításában. Napjainkban a legidőszerűbb feladatok közé tartozik a gazdasági reform távlataival és megvalósíthatóságával kapcsolatos szélsőséges nézetek elleni fellépés. Mindenekelőtt a csehszlovák gazdaság reális erejének és lehetőségeinek lebecsüléséről van szó. Egyes nyugati közgazdászok, főleg az újságírók gazdaságunkat egyre inkább a fejlődő országok gazdaságához hasonlítják, mint a fejlett országokéhoz. Az ilyen tendenciózusan elferdített nézetek, amelyek nélkülözik a nem egyszer statisztikai adatok hiánya miatt körülményes konfrontációt, nálunk aránylag könnyen terjednek, sőt társadalmunk egyes rétegeiben kétségeket keltenek gazdaságunk további fejlődését illetően. Ebben szerepet játszanak az emberek tapasztalatai. Az hogy szüntelenül különböző nehézségekkel találkoznak, amelyek tekintettel gazdaságunk fejlettségi szintjére, számukra érthetetlenek, sót abszurdok (elegendő ha megemlítjük a hiánycikkek növekvő számát). Ebből ered aztán egyesek radikalizmusa, akik csőddel és munkanélküliséggel, az élelmiszerárak, a lakbérek gyors emelkedésével, inflációval, a korona általános konvertibilitásához való azonnali áttéréssel járó drasztikus reformot szorgalmaznak. Olyan nézetekkel is találkozhatunk, hogy a szocializmus csődbe jutott, vissza kell térni a magánkapitalista rendszerhez, és ennek érdekében alapvetően meg kell változtatnunk politikai rendszerünket. A másik oldalon találkozhatunk a múltban gyökerező, az extenziv gazdálkodás által befolyásolt elképzelésekkel is. És ahogyan az gyakran megtörténik, amikor az egyik szélsőség kiegészíti a másikat, aggodalmak keletkeznek, hogy a reform a társadalom szocialista alapjainak megbontásához vezethet. Természetesen ebben is szerepet játszanak bizonyos tapasztalatok. Ez mit sem változtat azonban azon, hogy ezeket az alapokat napjainkban elsősorban a valóság merev megközelítése, a szűklátókörű szubjektivizmus veszélyeztetné, amely megakadályozza azt, hogy felismerjük a világgazdaságban és a mi gazdaságunkban a változások fő irányzatát és szem elől téveszti azt, hogy kiépített hatalmas ipari erőnket megbénítja az elavult irányítási rendszer és gazdasági szerkezet. A szocialista építés folyamatosságának jogos hangsúlyozását össze kell kapcsolni azzal, hogy kiküszöböljük mindazt, ami elavult, ami lassítja haladásunkat vagy visszahúz bennünket. A régi termelési struktúrák, a gazdasá gilag nem hatékony részlegek megszüntetése természetesen az egyes ágazatokban a munkaerő számának csökkenésével jár. Ez azonban nem kerülhető el, ezt kívánatos fejleménynek kell tartani. Nagyon felelősségteljesen; tervszerűen kell azonban eljárnunk, a problémákat le kell küzdeni az idejében megszervezett átképzéssel, a szociális feltételek megteremtésével ahhoz, hogy ezek az emberek áttérjenek a gazdaság más területeire, főleg progresszív ágazataiba, amelyek döntenek a népgazdaság intenzifikálásá- ról, a tudományos-műszaki haladás érvényesítéséről. Meg kell erősítenünk a szolgáltatásokat, a tudomány, az informatika, a közlekedés és a távközlés területét is. Céltudatosabb tervezést Ezzel összefügg a tervezés és általában a népgazdasági terv értelmezésének kérdése. Tudományos prognózis és a népgazdaságnak a progresszív, dinamikus, kiegyensúlyozott fejlődésre való céltudatos irányítása nélkül nehezen oldható meg a mélyreható strukturális és minőségi változások problémája, a fejlesztési és gyártáskorlátozó programok, az olyan fejlődés biztosítása, amely megfelel a nép szükségleteinek és érdekeinek. Ebből következik annak szüksége, hogy idejében készítik elő a legfontosabb beruházási döntéseket és az elvi jelentőségű programokat. Ilyen értelemben a tervnek a nép érdekeit kell kifejeznie, a társadalom szociális struktúráinak, a gazdaság fellendítésének eszközévé kell válnia, respektálva az ökológiai szempontokat. A szocialista piac kihasználásával meg kell gyorsítani a társadalmi fejlődést. A terv és a piac egységének a kérdése, annak ellenére, hogy a legfontosabbak közé tartozik, a legkevésbé tisztázott kérdések egyike. Ez is bizonyos kockázatot jelent a reform szempontjából. A közgazdaságtudománynak a gyakorlatban dolgozó tapasztalt szakemberekkel együttműködve mielőbb be kell hoznia lemaradását. Az elméleti kutatások figyelmének előterébe kell állítani ezeket a kérdéseket, ezekre kell irányítani az alkotó erők figyelmét. A reform kulcsfontosságú kérdése kétségtelenül az árak problémája. A XVII. kongresszus elvi álláspontra helyezkedett ebben a kérdésben s nincs semmi okunk ezt kétségessé tenni. A közgazdászok egy része azt a leegyszerűsített nézetet vallja, hogy a reform részéként a valós költségek szintjére kell emelni a kiskereskedelmi árakat. A probléma azonban nem a dotált termékekben, hanem a magas költségekben rejlik. A megoldást az olyan gazdasági feltételek megteremtése jelenti, amelyek között megakadályozható, hogy pazaroljanaK a beruházásokkal, a munkaerővel, az energiával, az alapanyagokkal. így kell korlátozni az aránytalanul magas dotációkat Általánosságban érvényes, hogy a termékek, így tehát a közszükségleti cikkek árának is meg kell felelnie a költségeknek, természetesen a társadalmi szempontból szükséges költségeknek Nem vehetjük tehát figyelembe a mai magas” költségeket, nem háríthatjuk át a megoldás terhét a lakosságra. Erőfeszítéseink fő irányvonalát az jelenti, hogy nyomást kell gyakorolnunk a termelésre, amelynek eredményeként csökkennek a költségek, nő a magas használati értékű termékek választéka, hogy a dolgozók a becsületesen megkeresett pénzükért megfelelő árut vásárolhassanak Ezzel függ össze az is, hogy ügyelnünk kell a munka és a fogyasztás mértéke közti összhangra, hogy ne keletkezzen aránytalanság az árualapok és a lakosság vásárlóereje között. Lenin határozottan figyelmeztetett ennek a követelménynek a jogosságára. Figyelmen kívül hagyása ahhoz vezet - ezt mutatja a gyakorlat - hogy párhuzamos gazdasági struktúrák jönnek létre, feketepiac alakul ki, spekulációkkal találkozunk és olyan jelenségekkel, amelyek megbontják a népgazdaság stabilitását, társadalmi feszültséget okoznak, új, a szocializmussal ellentétes társadalmi differenciációkat váltanak ki. Ezért olyan fontos az átgondolt, körültekintő bér- és árpolitika, amely respektálja a munkásosztály és a dolgozók érdekeit. Rendkívül komoly kérdés, hogy jól felkészüljünk a szocialista gazdasági integráció elmélyítésére. Számunkra főleg a szovjet gazdasággal való lehető legszorosabb kapcsolat elvi jelentőségű, létfontosságú ügy. Ennek érdekében gyors ütemben kell létrehoznunk a feltételeket a közvetlen kapcsolatok felvételére, a közös vállalatok létrehozására. Jóval határozottabban és felesleges huzavona nélkül kell a vállalatoknak felkészülniük a konkrét szakosítási és kooperációs megállapodások megkötésére, amelyek mindkét gazdaság számára előnyösek és hatékonyak. Ezzel párhuzamosan a központi szerveknél is létre kell hozni a szükséges feltételeket. Új feladatok és problémák merülnek fel a közös szocialista piac létrehozásával összefüggésben is. A tőkés országok viszonylatában a gazdasági kapcsolatok rugalmasabb és hatékonyabb formáit keressük. A szocializmust joggal kötjük össze a demokráciával Mély meggyőződésünk, hogy a szocializmusnak, ha azt akarjuk, hogy övé legyen a jövő, szervesen össze kell kapcsolódnia a tudománnyal. A legfejlettebb tőkés államok e téren megnyilvánuló előnye arra kell hogy ösztönözzön bennünket, hogy gyorsabban teremtsük meg a tudomány fejlesztésének optimális feltételeit és határozottan számoljuk fel az ilyen fejlődést gátló akadályokat, legyen szó a tudomány irányításának túlhaladott formáiról vagy annak meg nem értéséről, hogy a termelés fejlesztésében és általában társadalmi küldetését tekintve a tudománynak elsődleges szerepe van. Nálunk is végérvényesen le kell szögezni, hogy nem becsülhetjük le a tudomány szerepét, látnunk kell, hogy a gyakorlat bármilyen komolyabb kérdését csak tudományos elemzés alapján lehet megoldani. Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a gazdasági reform megfelelő nyomást gyakorol majd a tudomány és a gyakorlat összekapcsolására. Ezzel párhuzamosan kell ösztönözni a tudományos munkát és ehhez a munkához kedvező társadalmi légkört kell teremteni. Épp az új feltételek között lesz szükség a tudomány propagálásának kibővítésére és kibontakoztatására, a nagy szakértelemmel végzett népművelő tevékenységre, amellyel végül is a Szocialista Akadémia és a Tudományos-Műszaki Társaság több ezer tagja foglalkozik. Ez rendkívül érdemdús munka, amelyet minden eszközzel támogatnunk kell. A CSKP KP 5. ülése másfél évvel ezelőtt vitatta meg a tudománynak a technikával és a gazdasággal való összekapcsolását, a népgazdaság intenzifikálására irányuló tudományos-műszaki fejlődést érintő kérdéseket. Tekintettel arra, hogy az ülés határozatainak teljesítése nem kielégítő, a CSKP KB Elnöksége úgy döntött, hogy egyik legközelebbi ülésén elemezni fogja ennek az állapotnak az okait. Már most hozzá kell látni az egész tudományos-kutató bázis irányításának elemzéséhez. Az átalakítás szükségletei a jelek szerint megkövetelik, hogy a társadalom fejlődésére, különösen a szociálisgazdasági területre vonatkozó hosszú távú előrejelzésekből kiinduló egységes állami tudományos és műszaki politika megvalósítása sórán az irányító munka olyan módszerei és formái érvényesüljenek, amelyek az adminisztrativ-utasítá- sos irányítástól a koncepciózusán értelmezett koordináció felé jelentenek nagy változást. Ennek a koordinációnak az alapkutatás, az alkalmazott kutatás, a termelési szféra és a társadalmi gyakorlat közötti átgondolt munkamegosztáson kell alapulnia, s a tudományt és a gyakorlatot alapvető jelentőségű innovációk kidolgozására és fejlesztésére kell ösztönöznie Ésszerű és igazságos szociálpolitikával Elvtársak, a CSKP XVII. kongresszusa a gazdaság szociális szempontjaira helyezte a hangsúlyt, valamint arra, hogy a szociálpolitikának ösztönöznie kell a gazdasági fejlődést, a munkatermelékenység növekedését. Olyan aktív szociálpolitikát kell megvalósítanunk, amely a lakosság tudatában erősíti a meggyőződést, hogy társadalmunkban érvényesül a szociális igazságosság elve és az ember értékelésének legfőbb kritériuma, a társadalom javára végzett munkája. A szociálpolitika vitathatatlanul a szocializmus előnyeit bizonyító legmeggyőzőbb érvek közé tartozik. A szocializmus építésével gyökeresen megváltozott a dolgozó ember társadalmi helyzete, eltűntek az osztályok közötti szakadéknyi (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4
