Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)

1988-10-12 / 241. szám, szerda

I A CSKP KB vezető testiileteinek új tagjai Ülést tartott FRANTIŠEK PITRA, a CSKP KB Elnökségének tagja František Pitra elvtárs 1932. november" 13-án a Chrudimi járásban levő Méstec- ben született. Parasztcsaládból szárma­zik, szülei 1949-ben efsz-alapitó tagok voltak. 1951 óta tagja a CSKP-nak. A Brnói Mezőgazdasági Főiskolát vé­gezte el. Tanulmányainak 1955-ben tör­tént befejeztével a Prachaticei Járási Nemzeti Bizottság agronómusaként, ké­sőbb az ottani gép- és traktorállomás fóagronómusaként dolgozott. A pártappa­rátusba 1958-ban került. A dél-cseh­országi kerületi pártbizottság munkatársa, majd mezőgazdasági osztályának veze- töhelyettese, illetve vezetője volt. 1968- ban és 1969-ben a České Budéjovice-i Mezőgazdasági Főiskolán dolgozott. 1969-ben ismét a kerületi pártbizottság apparátusába került, előbb a mezőgazda- sági osztály vezetőjeként, később 1971- tól 1977-ig mezőgazdasági pártmunkával foglalkozó titkárként. 1977 decemberé­ben a kerületi pártbizottság vezető titkárá­vá választották. 1981 óta a CSKP KB titkára. Különféle tisztségeket töltött be alap­szervezetekben, járási és kerületi szinten. 1977 óta a CSKP KB tagja. A CSKP XVI. kongresszusa után a CSKP KB Titkársá­gának tagja és a CSKP KB mezőgazda­sági és élelmezésügyi bizottságának el­nöke. 1986-ban a CSKP KB Elnökségé­nek póttagjává választották. A Népi Ka­mara képviselője. František Pitra elvtárs megkapta az Építésben Szerzett Érdemekért kitünte­tést és a Köztársasági Érdemrendet. MIROSLAV ŠTÉPÁN, a CSKP KB Elnökségének tagja Miroslav štépán elvtárs 1945. augusz­tus 5-én Lounyban született. Parasztcsa­ládból származik. A CSKP-nak 1965 óta tagja. A Prágai Mezőgazdasági Főiskola el­végzése után a Prágai Mezőgazdasági Gépkutató Intézetben műszaki szakem­berként dolgozott. 1969 és 1972 között a mezőgazdasági főiskola aspiránsa volt, majd egy évre a prágai VI. városkerületi pártbizottságra helyezték. 1972-től a SZISZ KB felsőoktatási osztályának vezetője, 1974-től pedig a SZISZ KB Elnökségének tagja, a prágai városi SZISZ-bizottság elnöke volt. 1977-től a SZISZ-t a Nemzetközi Diákszövetség­ben képviselte és e szövetség elnöke volt. 1986 elején a prágai városi pártbizottság osztályvezetőjévé s ugyanezen év végén a városi pártbizottság titkárává nevezték ki. 1988 áprilisában a prágai városi pártbi­zottság vezető titkára lett. Egyidejűleg kooptálták a CSKP KB tagjává, s megvá­lasztották a CSKP KB Titkárságának tag­jává. Fiatal korától kezdve aktívan tevé­kenykedett az ifjúsági mozgalomban és különféle párttisztségekben. A Népi Ka­mara képviselője és a kamara külügyi bizottságának elnöke. Štépán elvtársnak a párt és a szocia­lista társadalom javára végzett munkáját a Kiváló Munkáért állami kitüntetés oda­ítélésével méltányolták. IVAN KNOTEK, a CSKP KB Elnökségének tagja Ivan Knotek elvtárs 1936. augusztus 26-án Senicában született. Munkáscsa­ládból származik. A CSKP-nak 1954 óta tagja. Levelező tagozaton a Nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskolát végezte el. A közgazdaságtudományok kandidátusa. 1954-től 1969-ig Zemianské Sadyban te­vékenykedett, az ottani mezőgazdasági szakmunkásképző iskolában volt szakok­tató majd igazgató. 1969-ben a galántai (Galanta) járási pártbizottság vezető titká­rává választották, majd 1980-ban a nyu- gat-szlovákiai kerületi pártbizottság me­zőgazdasági pártmunkával foglalkozó tit­kára lett. 1986-tól a CSKP KB osztályve­zetőjeként tevékenykedett, majd 1987- ben a nyugat-szlovákiai kerületi pártbi­zottság vezető titkárává választották. 1988 óta az SZLKP KB titkára. Fiatal korától kezdve aktivan dolgozott az ifjúsági mozgalomban. A pártba történt belépése óta különféle párttisztségeket töltött be alapszervezeti szinttől kezdve járási és kerületi szintig. 1988 óta a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságának és az SZLKP KB Elnökségének tagja, vala­mint az SZLKP KB titkára. 1986 óta a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője. A Csehszlovák Nemzeti Front KB és a Szlovák Nemzeti Front KB tagja. Ivan Knotek elvtárs megkapta az Épí­tésben Szerzett Érdemekért állami kitün­tetést és a Munka Érdemrendet. KAREL URBÁNEK, a CSKP KB Elnökségének tagja Karéi Urbánek elvtárs 1941. március 22-én Bojkovicében (Uherské Hradišté-i járás) született. Sokgyermekes kisparaszt családból származik. A CSKP-nak 1962 óta tagja. A Valticei Közlekedési Ipariskolában folytatott tanulmányai idején aktívan dol­gozott ifjúsági tisztségekben, a mikulovi járási CSISZ-bizottságnak is tagja volt. Középiskolai tanulmányainak befejezté­vel a bojkovicei, a hranicei és pŕerovi vasútállomáson forgalmistaként dolgo­zott, 1970-től a bojkovicei állomás főnöke lett. 1973-tól a dél-morvaországi kerületi pártbizottság ipari osztályán dolgozott, és levelező tagozaton elvégezte a CSKP KB Politikai Főiskoláját. 1982-ben ipari párt­titkárrá választották. 1984-ben a brnói városi pártbizottság vezető titkára lett. 1988 márciusa óta a CSKP KB politikai­szervezési osztályának vezetője. Aktív pártmunkát végzett a vasúti köz­lekedésben. Számos párttisztséget töltött be. Volt alapszervezet titkára és elnöke. Lakóhelyén a pártbizottság tagjaként dol­gozott. Volt városi pártbizottság elnöke. Ezenkívül különféle tisztségeket látott el járási és kerületi szinten. A CSKP XVII. kongresszusán a CSKP KB tagjává és a CSKP KB ifjúsági munkával foglalkozó bizottságának tagjává választották. Karéi Urbánek elvtárs megkapta a Ha­za Szolgálatáért és a Kiváló Munkáért állami kitüntetéseket. MIROSLAV ZAVADIL, a CSKP KB Elnökségének tagja Miroslav Zavadil elvtárs 1932. január 9-én Prerovban született. Munkáscsalád­ból származik. A CSKP-nak 1948 óta tagja. Bányásznak tanult, majd különféle tisztségeket látott el a CSISZ Ostravai Kerületi Bizottságában és Központi Bi­zottságában. Elvégezte a CSKP KB Poli­tikai Főiskoláját. Tanulmányainak befeje­zése után az ostravai kerületi CSISZ- bizottság elnökévé, majd 1963-ban a CSISZ KB elnökévé választották. 1968- tól a CSKP KB ipari osztályának munka­társa volt. 1970-tól 1972-ig a Cseh Nem­zeti Front Központi Bizottsága vezető tit­kárának és alelnökének tisztségét töltötte be. Három éven át a Čedok utazási iroda vezérigazgatója, majd 1975-tól a CSSZBSZ központi titkára volt. 1984-től 1986-ig hazánk szovjetunióbeli nagykö­veteként tevékenykedett, 1987-ben a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnökévé választották. Aktívan tevékenykedett az ifjúsági mozgalomban és külfönféle párttisztsé­gekben. A CSKP XIII. kongresszusán a Központi Bizottság tagjává, 1971-ben póttagjává választották, 1976 óta ismét a CSKP KB tagja. 1987 márciusában a CSKP KB Titkárságának tagjává, 1988- ban a CSKP KB Elnökségének póttagjává választották. A Nemzetek Kamarájának képviselője, a Csehszlovák Nemzeti Front KB Elnök­ségének tagja, a Szakszervezeti Világ- szövetség alelnöke. Miroslav Zavadil elvtársat a párt és a szocialista társadalom javára végzett munkájáért a Munka Érdemrenddel tün­tették ki. JOSEF MEVALD, a CSKP KB Titkárságának tagja Josef Mevald elvtárs 1932. november 26-án a Jablonec nad Nisou-i járásban levő Veľké Hamreban született. Kommu­nista munkáscsaládból származik. A CSKP-nak 1951 óta tagja. A szakmunkásképző elvégzése után a tanvaldi Seba vállalatnál dolgozott. 1955-ben a Textil- és Bőripari Dolgozók Szakszervezete Karlovy Vary-i Kerületi Bizottságának titkára lett. 1959-tól a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság Karlovy Vary-i és plzeňi kerületi tanácsának titkáraként tevékenykedett. 1965-ben elvégezte a CSKP KB Politikai Főiskoláját, és a nyugat-csehországi ke­rületi pártbizottság apparátusához került. 1968-ban a plzeňi városi pártbizottság szakosztály vezetőjeként tevékenykedett. 1971-ben pedig a városi pártbizottság vezető titkárává választották. 1973-tól a nyugat-csehországi kerületi pártbizott­ság politikai-szervező munkával foglalko­zó titkára lett, 1975 óta a kerületi pártbi­zottság vezető titkára. A pártba történt belépése óta aktivan tevékenykedett, kezdetben az ifjúsági mozgalomban és a szakszervezetekben. A pártban a városi és a kerületi pártbizott­ság szintjén töltött be tisztségeket. 1976 óta a CSKP KB tagja. A Nemzetek Kama­rájának képviselője. Josef Mevald elvtárs megkapta az Építésben Szerzett Érdemekért állami ki­tüntetést, a Munka Érdemrendet, és Győ­zelmes Február Érdemrendet. RUDOLF ROHLÍČEK, a CSKP KB Titkárságának tagja Rudolf Rohlíček elvtárs 1929. július 14-én Malackyban (Bratislava-vidiek já­rás) született. Munkáscsaládból szárma­zik. A CSKP-nak 1947 óta tagja. Levelező tagozaton közgazdasági fő­iskolát végzett. A kereskedelmi akadémia után 1948-ban a Bratislavai Beruházási Bankban kezdett dolgozni. 1958-ban a bratislavai II. városkerületi pártbizottság vezető titkárává választották, 1960 és 1963 között a CSKP KB Társadalomtudo­mányi Intézetében aspiráns volt. Ezután a CSKP KB, majd 1964-tól az SZLKP KB közgazdasági osztályán dolgozott. 1967- ben visszatért a CSKP Központi Bizottsá­gához, s osztályvezető-helyettes, később osztályvezető lett. 1969-től szövetségi pénzügyminiszter, 1973-tól szövetségi miniszterelnök-helyettes és hazánk állan­dó KGST-képviselője volt. 1986 óta a szövetségi miniszterelnök első helyet­tese. Fiatal kora óta aktívan dolgozott az ifjúsági mozgalomban. Számos párt- és állami tisztséget töltött be. 1971 óta a CSKP KB tagja és a Népi Kamara képviselője. Rudolf Rohlíček elvtárs a párt és a szocialista társadalom javára végzett munkájáért a Munka Érdemrendet és a Győzelmes Február Érdemrendet kapta meg. MARIE HUTTEROVÁ, a Cseh Szocialista Köztársaságban végzett pártmunkával foglalkozó bizottság titkára Marie Hutterová elvtársnő 1940. de­cember 29-én Šakvicében (Bŕeclavi já­rás) született. Pedagóguscsaládból szár­mazik. A CSKP-nak 1966 óta tagja. A Bušovicei Mezőgazdasági Műszaki Középiskola elvégzése után a Šakvicei Efsz-ben lépett állásba. Különféle gazda­sági tisztségekben dolgozott, volt a szö­vetkezet közgazdásza és elnöke is. Leve­lező tagozaton elvégezte a Brnói Mező- gazdasági Főiskolát. Az efsz elnöke egé­szen 1983-ig volt, amikor a Bŕeclavi Járá­si Nemzeti Bizottság képviselőjévé és elnökévé választották. Fiatalkorától kezdve aktívan tevékeny­kedett a Nemzeti Front társadalmi szerve­zeteiben, az ifjúsági mozgalomban, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsé­gében, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetségben és a nemzeti bizottságok­ban. 1969-től 1976-ig a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási revíziós bizottsága elnökének tisztségét töltötte be és egyidejűleg a Nemzeti Front járási bizottságának tagja volt. 1977 óta a CSSZBSZ kerületi bizottságának alel­nöke. A pártban alap- és községi szerve­zeti szinten látott el tisztségeket, majd 1976-ban a párt járási ellenőrző és revízi­ós bizottságába választották be. A CSKP XVI. kongresszusa óta a CSKP KERB tagja. Egyúttal tagja a bŕeclavi járási párt- bizottság elnökségének is. Társadalmi aktivitásáért megkapta a Kiváló Munkáért kitüntetést. az SZLKP Központi Bizottsága (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bra­tislavában Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Jóváha­gyólag tudomásul vette Ignác Ja­nák elvtárs, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárá­nak a CSKP KB 10. ülésén megvita­tott szervezési és káderkérdésekről szóló tájékoztatóját, s az ülés hatá­rozata alapján jóváhagyott egyes káderjavaslatokat. Az SZLKP Központi Bizottsága Peter Colotka elvtársat felmentette az SZLKP KB Elnöksége tagjának és Ivan Knotek elvtársat, az SZLKP KB titkárának és a KB Titkársága tagjának tisztségéből. Ondrej Šaling elvtársat megvá­lasztotta az SZLKP KB Elnökségé­nek és Titkárságának tagjává, a KB titkárává. Az ülés az SZLKP KB nevében köszönő levelet küldött Peter Colot­ka elvtársnak. Az SZLKP Központi Bizottsága néhány további káder- és tervezési kérdéssel is foglalkozott. ONDREJ ŠALING, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára Ondrej Šaling elvtárs 1940. de­cember 10-én a Rimaszombati (Ri­mavská Sobota) járásban levő Hnúšťában született. Hivatalnokcsa­ládból származik. A CSKP-nak 1961 óta tagja. A Zvoleni Erdészeti és Faipari Főiskola 1963-ban történt elvégzése után technikusként dolgozott a Pezi- noki Erdőgazdasági Üzemben, majd önálló technológusként az Állami Er­dőgazdaságok bratislavai vállalati igazgatóságán, 1969-től pedig a Szlovák Erdőgazdasági és Víz­gazdálkodási Minisztérium függetle­nített munkatársaként. 1970-től a SZISZ Szlovákiai Központi Bizott­ságának osztályvezetője, 1972-től titkára, majd pedig 1974-től a SZISZ KB titkára volt. 1978-ban az SZLKP KB szakosztályvezetője, majd osz­tályvezető-helyettese lett. 1980-ban a galántai (Galanta) járási pártbizott­ság vezető titkárává választották meg. 1986-ban a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság titkára, majd 1988 áprilisától vezető titkára lett. Aktívan tevékenykedett az ifjúsá­gi mozgalom legfelsőbb országos és szlovákiai szerveiben. Tagja és tisztségviselője volt a pártszervek­nek alapszervezeti, városi, járási és kerületi szinten. 1988 áprilisa óta a CSKP KB és az SZLKP KB tagja. Ondrej Šaling elvtárs megkapta a Kiváló Munkáért és az Építésben Szerzett Érdemekért állami kitünte­tést. Szakszervezeti tanácskozás (ČSTK) - A szakszervezeti központok közgazdasági osztályai tisztségviselőinek részvételével tegnap háromnapos ta­nácskozás kezdődött Prágában. A bolgár, kubai, lengyel, magyar, mongol, NDK- beli, román, szovjet és csehszlovák részt­vevők azzal foglalkoznak, hogyan járul­nak hozzá a szakszervezetek a gazdasá­gi mechanizmus tökéletesítéséhez, a gazdaság intenzívebbé tételéhez, a dol­gozók alkotó kezdeményezéseinek ki­bontakoztatásához, valamint szólnak a szakszervezetek által a brigádrendsze­rű munkaszervezés és javadalmazás al­kalmazása terén kifejtett tevékenységről.

Next

/
Thumbnails
Contents