Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)
1988-10-12 / 241. szám, szerda
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1988. október 12. XLI. évfolyam 241. szám Ára 50 fillér A tanácskozás elnöksége (ČSTK-felvétel) Befejeződött a CSKP KB 10. ülése A párt akcióképességének erősítése az átalakítás sikerét szolgálja Személyi változások a párt vezető testületeiben • Határozatot fogadtak el • Miloš Jakeš elvtárs mondott zárszót (ČSTK) - Vitával folytatódott tegnap a prágai vár Spanyol Termében Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 10. ülése. Felszólalások hangzottak el Miloš Jakeš elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának bevezető beszédével és a CSKP KB Elnökségének hétfőn előterjesztett beszámolójával kapcsolatban. A délelőtti tanácskozást Ignác Janák elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja nyitotta meg és vezette. Vladimír Kunovjánek elvtárs kiemelte: az offenzív ideológiai munkának nemcsak ismertetnie kell az átalakítással járó változtatásokat, hanem kezdeményeznie s az embereket végrehajtásukra aktivizálnia és motiválnia is. Erre törekszenek a párt legfontosabb elméleti munkahelyének, a CSKP KB Marxizmus -Leninizmus Intézetének munka-, társai. Zuzana Korínková elvtársnő a belpiaci ellátás problémáival foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az illetékeseknek határozottabban kell felszámolniuk a fogyatékosságokat. Síkraszállt a szocialista vállalkozószellem termelésbeli megerősítéséért és azért, hogy a termelés nagyobb mértékben irányuljon a társadalmi kereslet kielégítésére. Vasil Pačuta elvtárs a Kelet-szlovákiai Vasmű pártszervezetének eszmei nevelő- és tömegpoliiikai munkájában alkalmazott formákról és módszerekről szólt. A pártszervezetek figyelmet fordítanak a tisztségviselők felkészítésére, hogy képesek legyenek szakszerűen és sokoldalúan megmagyarázni az átalakítás feladatait és megvalósítani azokat a vállalat feltételei között. Miroslav Španiel elvtárs rámutatott arra, hogy a szakszervezeti tagok téljes mértékben támogatják az átalakítás és a demokratizálás irányvonalát. Ezt a nemrégi országos szakszervezeti értekezlet ismételten bizonyította. A szakszervezetek által a dolgozók körében végzett eszmei nevelőmunka hatékonyabbá tétele érdekében szükséges, hogy ezt a munkát egybekapcsolják a munka- és lakóhelyek konkrét feladataival, s hogy párbeszédet folytassanak az emberekkel. Zdenék Horení elvtárs az újságírókra a jelenlegi időszakban háruló társadalmi felelősséggel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy szélesíteni kell a sajtó hasábjain, valamint a rádióban és a televízióban folyó nyilvános eszmecserét. Kijelentette, hogy nem szabad megválaszolatlanul hagyni a nyilvános viták során felvetett kérdéseket. Nemcsak azok számára kell biztosítani a hozzászólás lehetőségét, akik bírálnak, hanem azok számára is, akiket bírálat ér. Jarmila Klukanová elvtársnő a szavak és a tettek összhangjának fontosságára mutatott rá. Figyelmeztetett arra, hogy számos termelési és piaci probléma hat az emberek hangulatára. Bírálat tárgyává tette, hogy a népgazdaság irányításába csak lassan hatolnak be az új módszerek. A gazdasági vezetőknek teljes mértékben tudatosítaniuk kell a döntéseik következményeiért való ideológiai felelősségüket. Miroslav Válek elvtárs a kultúra fejlődésének bonyolult mechaniz- (Folytatás a 7. oldalon) Fejlesszük tovább az ideológiai munkát és emeljük a kor követelményeinek megfelelő szintre A CSKP KB Elnökségének jelentése, amelyet a CSKP KB 10. ülésén Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára terjesztett elő Elvtársak, Miloš Jakeš elvtárs, a CSKP KB főtitkára megnyitóbeszédében értékelte azt az utat, amelyet pártunk és társadalmunk az utóbbi hat hónap alatt tett meg. Megindokolta a jelentős káderváltozások, valamint azon szervezési változások szükségességét, amelyekről döntenünk kell. Tanácskozásunk napirendjén az ideológiai munka kérdései is szerepelnek. A CSKP KB előző üléseiből indulunk ki, a hetedikből, amely megtárgyalta és jóváhagyta a gazdasági mechanizmus komplex átalakításának és társadalmunk demokratizálásának programját, a nyolcadikból, amely felmérte a szocialista építés negyven évét, és a kilencedikből, amelyen határozatokat hoztunk a pártmunka átalakításáról. Kötelességünk, hogy felelősség- teljesen, bírálóan értékeljük az ideológiai munka színvonalát és hatékonyságát, s a XVII. kongresszus valamint a központi bizottság említett üléseinek határozataival összhangban meghatározzuk a fő feladatokat. El kell érnünk, hogy az ideológiai munka szorosan összekapcsolódjon a megoldandó reális problémákkal, támogassa az átalakítást és következetes megvalósítását. Fontos az, hogy az emberek tudatosítsák napjaink sorsdöntő jellegét, a követelményeket, ezeket lebontsák saját munkahelyeikre, új módon viszonyuljanak azokhoz a feladatokhoz, amelyek megoldásától függ a szocializmus további fejlődése. Napjaink elsőrendű feladata, hogy az átalakítás eszmei platformján megszilárdítsuk a párt és a nép egységét, az átalakítást közös erőfeszítéssel, föntről és lentről is meg kell valósítani. A kommunistáknak, dolgozzanak bárhol is, de főleg az ideológiai fronton, tudatosítaniuk kell felelősségüket az átalakítás megvalósításáért. Az ideológiai frontnak egyre jelentősebb szerepe van, az átalakítással összefüggő forradalmi változásokhoz olyan demokratikus légkört kell teremteni, amely ösztönzőleg hat az alkotó gondolkodásmódra, a tettre- készségre, elősegíti a társadalom szellemi erejének fejlesztését és kihasználását. Támogatás és ösztönzés Erőfeszítéseinkben értékes támogatásra és ösztönzésre találunk a Szovjetunió Kommunista Pártjának lenini irányvonalában. Rendkívüli érdeklődést keltett nálunk az SZKP 19. össz-szövetségi konferenciája A párt és a széles körű közvélemény üdvözölte nem formális munkajellegét és ösztönző határozatait. A CSKP KB Elnöksége, amint azt Miloš Jakeš elvtárs ma megemlítette, többször foglalkozott a szovjet kommunisták konferenciájával és feladatul adta, hogy határozatait az illetékes szervek bontsák le terveikbe. Ezeket kihasználjuk a kö- (Folytatás a 3. oldalon) Benyújtotta lemondását a szövetségi kormány (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök október 10- én kelt levelében közölte Gustáv Husák köztársasági elnökkel, hogy a 143/1968 számú alkotmánytörvény 73. cikkelyének első bekezdése értelmében benyújtja lemondását. A szövetségi kormány október 11-én kelt levelében a 143/1968 számú alkotmánytörvény 71. cikkelyének első bekezdése értelmében közölte Gustáv Husák köztársasági elnökkel, hogy lemond. Gustáv Husák köztársasági elnök köszönetét mondott a végzett munkáért és a 143/1968 számú alkotmánytörvény 72. cikkelye értelmében a miniszterelnök és az egész kormány lemondását elfogadta. Egyidejűleg ugyanezen alkotmánytörvény 72. cikkelye értelmében felkérte a kormányt, hogy az új kormány kinevezéséig átmenetileg maradjon hivatalban. A CSKP KB ülésének nemzetközi visszhangja (ČSTK) - A külföldi lapok részletesen beszámoltak a CSKP Központi Bizottsága ülésének első napi eseményeiről, értékelték az ülés eddigi eredményeit. SZÓFIA - A CSKP Központi Bizottságának üléséről a bolgár napilapok többsége is tájékoztatott. A Rabotnicseszko Delo a BTA hírügynökség prágai tudósítójának jelentését közölte, idézve Miloš Jakeš kijelentéseit, miszerint a jelenlegi szakaszban még nem történt lényeges előrelépés. A CSKP KB főtitkára rámutatott arra, hogy az SZKP 19. (Folytatás a 7. oldalon) MOSZKVA - A szovjet napilapok vezető helyen számoltak be a prágai tanácskozásról. A moszkvai Pravda ismertette Miloš Jakešnak, a CSKP KB főtitkárának beszédét, hozzáfűzve, hogy a szónok a gazdasági és a társadalmi átalakítás fokozatos megvalósításával összefüggő kérdésekkel foglalkozott. A Szovjetszkaja Rosszija idézte Jakeš elvtársat, aki értékelte az átalakítás és a demokratizálási folyamat eredményeit, ugyanakkor azonban figyelmeztetett a passzivitás és a határozatlanság megnyilvánulásaira is. Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait I. János Károlynak, Spanyolország királyának az ország nemzeti ünnepe alkal-/ mából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Francisco Fernandez Or- dóneznek, Spanyolország külügyminiszterének. Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Teodor Obiango Nguem Mbasogónak, az Egyenlítői Guineái Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Véget ért a KGST-tanácskozás (ČSTK) - Moszkvában kedden befejeződött a KGST végrehajtó bizottságának 129. ülése. A tanácskozáson valamennyi tagállam és Jugoszlávia képviselői vettek részt. A csehszlovák küldöttséget Jirí Ko- pecký, a szövetségi kormány alelnöke vezette. A KGST végrehajtó bizottságának ülésén megvitatták, hogyan halad a tagállamok közötti sokoldalú együttműködés mechanizmusának az átalakítása, s ugyancsak áttekintették a szocialista gazdasági integráció elmélyítésének kérdéseit. Megkülönböztetett figyelmet szenteltek a valutáris, pénzügyi, és hitelkérdéseknek. A tanácskozás résztvevői jegyzőkönyvet írtak alá. Vranitzkyt fogadta Mihail Gorbacsov (ČSTK) - A moszkvai Kremlben tegnap délelőtt megkezdődött a szovjet-osztrák kormányfői megbeszélések második napja. Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB PB tagja, a minisztertanács elnöke és Franz Vranitzky osztrák kancellár a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének kérdéseit és az európai ügyeket is érintő időszerű nemzetközi problémákat tekintette át. A megbeszélések, melyeket a kölcsönös megértés jellemzett, szívélyes légkörben folytak. Az osztrák vendéget a nap folyamán fogadta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Gennagyij Geraszimov külügyi szóvivő újságíróknak adott nyilatkozatában közölte, a tárgyalások elsősorban az európai biztonság kulcskérdéseit érintették. Sevardnadze-Dumas megbeszélések Párizsban (ČSTK) - Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter tegnap folytatta tárgyalásait Roland Dumas-val, a francia diplomácia vezetőjével. A megbeszéléseken elsősorban nemzetközi kérdések, ezen belül a regionális konfliktusok, főleg pedig a közel-keleti és a kambodzsai helyzet szerepelt napirenden. A szovjet-francia tárgyalások első nap]án, hétfőn jelentették be, hogy Francois Mitterrand köztársasági elnök november 25-én rövid látogatást tesz a Szovjetunióban. A kölcsönös megértés jegyében (ČSTK) - A Kínai Népi Politikai Tanácskozó Gyűlés Országos Bizottságának küldöttsége által hazánkban tett nyolcnapos hivatalos látogatás - amelyre a Csehszlovák Nemzeti Front KB meghívására került sor - befejeztével tegnap Csou Pej-jüan, a kínai szervezet országos bizottságának alelnöke, a delegáció vezetője interjút adott a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának. Egyebek között kijelentette, hogy a látogatás nagyon sikeres volt. Nagyra értékelte, hogy alkalma volt találkozni Miloš Jakešsal, a CSKP KB főtitkárával, a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnökével. A megbeszélés nagymértékben hozzájárult a kölcsönös megértés további elmélyítéséhez. A kínai vendég méltatta a Csehszlovák Nemzeti Front KB és a kínai szervezet közötti együttműködésről itt-tartózkodásuk során aláírt egyezmény jelentőségét. Kiemelte, hogy ez a dokumentum megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Gyűlés és a Csehszlovák Nemzeti Front kapcsolataiban új időszak kezdődjék. A kínai küldöttség tegnap Prágából Bukarestbe utazott.