Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)

1988-10-07 / 237. szám, péntek

-ff ■

Közösen a XVII. pártkongresszus programjának megvalósításáért

Új gondolkodásmódot, hatékonyabb munkát

VARIÁCIÓK A MINŐSÉGRE.

Nehéz így tovább lépni

Amikor a minőségről esik szó, általában szoros összefüggésbe hozzuk azzal, vajon a vállalat menynyire tudja a szóban forgó termékeit értékesíteni külföldön. Persze a világpiaci értékesítés ténye önmagában még nem csalhatatlan fokmérője a jó minőségnek...

Ez az első hallásra bizonyára ellentmondást sejtet, azonban a tények másról beszélnek. Például nálunk a dubnicai Nehézgépgyárban mintegy három évvel ezelőtt olyan anyagmozgató manipulátorokat kezdtünk gyártani, amelyeket a világ számos országába szállítunk. így az Egyesült Államokba, Kanadába, az NSZK-ba, Hollandiába, de Jugoszláviába, Lengyelországba, Bulgáriába és az NDK-ba is. Túlzás nélkül állíthatom, hogy nagyon nagy érdeklődéssel találkoztak ezek a termékek. Ez nem is csoda, hiszen ezeket a targoncákat - amelyek sokcélú felhasználásuk miatt kapták a manipulátor elnevezést - egyaránt felhasználhatják kisszövetkezetek, nagyraktárak, nagyvállalatok, hiszen a legkülönfélébb anyagmozgatás céljaira is megfelelnek.

Miután megkezdtük a sorozat- gyártást, kiderült hogy számos olyan akadályba ütközünk, amelyekkel előre nem számolhattunk. Annak ellenére, hogy nem tudjuk a teljes keresletet kielégíteni, nem tudjuk azt a mennyiséget sem legyártani, amire egyébként képesek lennénk. Itt elsősorban a különböző országok különböző szabványai állítottak elénk nem várt akadályokat. Például ezeket a targoncákat 4,7-5 méteres emelésmagasságig szállítjuk az USA-ba, s ilyenek kellenének idehaza is, azonban nálunk legfeljebb csak három méter magasságig engedélyezi felhasználásukat a szabvány. Hogy miért? Azért, mert e targoncák felfújható kerekeken gördülnek, és ebben az esetben érvénybe lép az említett szabványban megszabott korlátozás. Ha a kerekek abroncsa tömör gumiból készülne, itthoni felhasználásra is gyárthatnánk magasabbakat. Ennek ellenére különösebb gondok nélkül szállítottunk az USA-ba még az első félév során mintegy 150 darabot.

Persze ezen a ponton azt mondhatnánk, hogy „hurrá, miénk az amerikai piac...“ Csakhogy ennek

van egy szépséghibája, ami megkérdőjelezi e gyártmányok verseny- képességét. Konkrétan az, hogy mi ezeket sokkal olcsóbban adjuk, mint amennyibe a hasonló japán, amerikai vagy nyugat-európai gyártmányok kerülnek.

Ilyen körülmények között a minőség kérdése új „színben“ jelentkezik, és férfiasan be kell vallanunk: van mit tennünk annak érdekében, hogy számottevő javulás álljon be.

E tekintetben pedig mi, minőségellenőrök nagyon sokat tehetnénk. Csakhogy ehhez mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy valamilyen önálló, független felsőbb szerv irányítsa tevékenységünket. Ugyanis, amíg az illetékes ágazati minisztérium hatáskörébe tartozunk, vagy közvetlenül a gyártó szervezet keretein belül működünk, a minőségellenőrt valami - vagy valaki - mindig befolyásolja. Amíg termelésről van szó, és a tervszámok kötelező érvényűek, a vállalaton belüli minőségellenőr aligha akadályozhatja meg a műveletközi vagy a végellenőrzés során a termékek továbbítását, hisz attól függ a vállalat jövedelme, a dolgozók keresete, stb...

Én például immár 34 éve dolgozom a minőségellenőrzés területén, közben különböző tanfolyamokat végeztem, gyarapitottam szakmai tudásomat, mígnem a kettes üzem minőségellenőrző osztályának vezetője lettem. Van tehát tapasztalatom bőven. Korábban közvetlenül a termelésirányítás hatáskörébe tartoztunk. Azt is mondhatnám, hogy a művezető volt a főnököm, tőle kaptam utasításokat Ma már látom, hogy az sem volt helyes megoldás, de abban az időben még könnyebb helyzetben voltunk, mert, akkoriban az emberek - és ezt legjobb meggyőződésem s három és fél évtizedes tapasztalatom mondatja velem - jobban dolgoztak, mint manapság.

Ma nem tartozunk közvetlenül a termelésirányítók hatáskörébe, mégsem tudunk úgy dönteni, hogy az minden további nélkül a jobb minőséget szolgálja. Ellenben az ellenőrzések során meggyőződhettem arról, hogy valahogy kiveszőben van a tisztesség meg a becsületesség. Merthogy manapság kiugróan jó teljesítménnyel, magas szintű

szakképzettséget, hozzáértést, alaposságot tükröző munkával nem találkozunk. Amikor elfogadható a minőség, akkor is csak valahol az alsó határon...

További gond, hogy az időnként érvénybe lépő új rendelkezések, amelyek egyébként a gyártás minőségét szolgálnák, nem eléggé következetesek, nem eléggé egyértelműek. Ha azok alapján akarnánk céltudatos munkát végezni a minőségellenőrzésben, akkor is ellentmondásokba keverednénk önmagunkkal. Nos, ezekből a rendelkezésekből azóta, hogy a minőségellenőrzés területén dolgozom, legalább hat volt már érvényben, de számottevő áttörést egyik sem hozott.

Ezen túlmenően a minőségellenőrzés emberi tényezői területén sem rózsás a helyzet. A minőségellenőrzés olyan embereknek kellene végezniük, akik valóban szívükön viselik a társadalom, tehát valamennyiünk érdekeit. Azoknak természetesen megfelelő képzettséggel és tudással kellene rendelkezniük, azonban ez ma még csak álom. Általában csökkentett munkaképességű dolgozók kerülnek hozzánk, akik rövidített munkaidőben dolgoznak, s szakmai felkészültségük sem a legjobb. Általában a minőségellenőrzési osztály az, ahol legnagyobb fokú a munkaerővándorlás, aminek egyéb okai is vannak. Van ugyanis olyan munkakör, ahol legfeljebb 1400-1800 koronát keresnek a dolgozók, ha viszont ugyanazzal a szakértelemmel valamelyik környékbeli szövetkezetben munkát vállalnak, sok esetben - például traktorosként - a dupláját is megkereshetik.

Ha a minőség kérdését a három és fél évtizedes tapasztalataim szemszögéből ítélem meg, sorolhatnám az okokat, miért olyan nálunk, amilyen... Véleményem szerint azonban a felvetett néhány szempont is elegendő ahhoz, hogy a kívülálló is megállapíthassa: a gazdasági átalakítás folyamatában ezen a területen is alapvető változtatásra lesz szükség.

AUGUSTÍN VANČO, a dubnicai Nehézgépgyár

02-es számú üzeme minőségellenőrző osztályának vezetője

A prešovi Ipari Automatizálási Művek 1970 óta 450 ezer Modact és Klimact típusú szervoberendezest szállított az NOK-ba. Az egyenesvonalú és forgó változatban készült berendezések a folyadékok és gázok átfolyásának távszabályozására szolgálnak. Az idén a szocialista országokba irányuló kivitel kétharmadát az NDK-beli megrendelők kapják, ezenkívül jelentős mennyiséget exportál tőkés országokba is. A felvételen Michal Strenk müszakvezetö (balról) és Štefan Iskra a Modact szervoberendezések szerelését készítik elő

(Jozef Veselý felvétele - ČSTK)

A szerződések megtartása

A műanyagfeldolgozás viszonylag fiatal ágazat, és ez természetesen specifikus körülményeket teremt a fejlesztésben. A gépi berendezések újak, de sajnos ez nem jelenti azt, hogy nagyon jó minőségűek, 'mivel fejlesztésük sem tekint vissza nagy múltra. A KGST keretében ilyeneket az NDK és Lengyelország gyárt, s ezen kívül csak a kapitalista országokból szerezhetők be. Ez utóbbiakról elég csak annyit elmondani, hogy devizáért és máris világos, hogy nem juthatunk hozzá egykönnyen. De azért vásárolunk onnan is, mert ilyen módon hozzájutunk a legmodernebb gépekhez, és azok alapján megpróbálhatjuk saját erőből modernizálni a már meglévő részlegeinket, vagy a nem eléggé modern új berendezéseket. A roboti- záláshoz és az automatizáláshoz szükséges eszközök nálunk is megvannak, noha nem egyszerű dolog beszerezni.

A műszaki fejlesztés számára fontos információk másik forrása az, hogy dolgozóink bejárják a kiállításokat, szakvásárokat, itthon és külföldön is, tartjuk a kapcsolatot a hasonló profilú vállalatokkal, gyakran ellátogatunk tanulmányi céllal más országokba. Az így szerzett információk nagy része persze nem alkalmazható közvetlenül, mert a megvalósításhoz szükséges elemeket, részegységeket nem tudjuk beszerezni, de egy-két jó ötletet mindig sikerül átültetnünk a gyakorAnyagi érdekeltséggel a minőségért

A mi vállalatunkról egyáltalán nem állíthatja senki, hogy a gazdasági tervei ne lennének eléggé igényesek. A 8. ötéves terv minden évében 20 százalékkal emelkedik a nyereségi mutatónk, és ez már önmagában jelzi, hogy nincs sok időnk a lazításra, s azt is, hogy nem tehetünk engedményeket a minőség terén, hiszen nyereségesek csak akkor lehetünk, ha termékeinket értékesíteni tudjuk. Közben a termelési költségeket is állandóan lejjebb kell szorítanunk.

A gazdasági törvények lehetővé teszik számunkra, hogy reklamáljuk a nem megfelelő minőségű nyersanyagot vagy félkészterméket, amelyet partnereink hozzánk küldenek. Ebből azonban az is származhat, hogy a raktáraink tele vannak ezzel a nyersanyaggal vagy félkésztermékkel, de gyártani nem tudunk, mert várni kell a döntőbíróság ítéletére. Mi ezt úgy oldottuk meg - és ezt is lehetővé teszi a törvény hogy a belépő minőségellenőrzésünket áthelyeztük a partnerek kilépő ellenőrzéséhez, attól függetlenül, hogy ez tetszett-e nekik, vagy sem. Én ugyanezt javasolom más vállalatoknak is, akiknek gondjuk van a szállítások minőségével. Ezzel elértük azt, hogy az anyag, amit úgysem használhatnánk fel, nem utazik fölöslegesen, nem nálunk foglalja raktárban a helyet, hanem ott marad ahol előállították. Persze előfordulhat, hogy néha anyaghiánnyal küzdünk és üresek a raktáraink, másrészt viszont nincsenek a rossz minőség miatt eladhatatlan készleteink, nem pereskedünk hosszú időn keresztül, nem terhelünk más ellenőrző szerveket, és a problémát ott oldják meg, ahol az felmerült.

A minőség természetesen nemcsak azon múlik, hogy milyen anyagot kapunk, hanem attól is függ, hogy azt hogyan dolgozzuk fel. De ezt sem szűkíthetjük csak a gyártásra, az is fontos, hogy abba a gyártásba milyen technológia került, és milyen termékeket terveztek meg a konstruktőrök és a fejlesztők. Vállalatunk bekapcsolódott a gazdasági kísérletbe, és ez nemcsak nagy önállóságot és döntési jogot hozott, hanem kötelességeket is, például éppen a minőséggel szemben. Ennek javítására jött létre a vállalati kutatóintézet is. Az autóabroncsok gyártása eléggé specifikus terület, érteni kell a gépészethez éppen úgy, mint a vegyészeihez, és nagyon tarka képet mutat az intézet kutatási programja is, amely magába foglalja az abroncsok, a szállítószalagok, a burkolóanyagok kutatását éppen úgy, mint a gépészeti fejlesztéseket és a hulladékfeldolgozás módszereinek kidolgozását.

Az intézet megalapításánál természetesen arra támaszkodtunk, ami a rendelkezésünkre állt, tehát a fejlesztési részleg dolgozóira, de tudjuk, hogy egyik napról a másikra a technológusból vagy a laboránsból nem lesz tudós. Mindenkinek lehetőséget adunk azonban arra, hogy azzá váljon. Ez azonban még felsőfokú végzettséggel sem megy gyorsan, mivel az a véleményem, hogy a vegyipari főiskola friss végzőséből körülbelül hároméves gyakorlat után válik csak jó gumiipari szakember. Ezzeí csak azt akarom mondani, hogy az első évben nem vártak tőlünk valamilyen különösen nagy eredményeket, de azért sikeresen dolgoztunk, mert már akkor 57 milliós nyereséget adtunk a közös vállalati alapba. Ezt a műszaki fejlesztési terv feladatainak megvalósításából hoztuk létre. A jövőben azonban szeretnénk még tovább lépni, hiszen lassan beérnek, vagy úgyis mondhatnám, tudóssá érnek szakembereink, és nagyobb horderejű dolgokba is belevághatunk.

Ezt a fejlődési folyamatot igyekszünk a javadalmazás és a jutalmazás rendszerével is alátámasztani. Felhagytunk azzal a módszerrel, hogy mindenkit egyformán jutalmazunk az elvégzett feladatok után. Ha van egy feladat, amelynek megoldása általában három évig tart, de valamelyik ügyes do'gozónk már két év múlva sikeresen befejezi, akkor azt a prémiumot kapja, ami az

egész három év után jár. Ez mindenkinek jó, mert az új dolog a vállalatnak előbb hozza a jövedelmet, a dolgozó pedig már egy másik feladat megoldásán fáradozik, tehát már azért kapja a pénzt. így azután nem azon gondolkodik, hogy hogyan lassítsa a tempót, hogyan végezze a munkát kényelmesebben, hanem éppen ellenkezőleg, minél előbb be akarja fejezni, hiszen a módszer lényege az, hogy nálunk ugyanazt a pénzt rövidebb idő alatt is meg lehet keresni. Ez a motiváció nagyon jól bevált.

Nem féltünk attól sem, hogy a legjobbaknak kiemelt személyi fizetéseket adjunk. Egyáltalán nem csökkent a teljesítményük, amióta a legjobban fizetettek közé tartoznak a vállalatnál. Egyrészt azért dolgozik azután még jobban, hogy ezt a helyzetét el ne veszítse, másrészt mert olyan speciális konkrét feladatokat kap, amelyeknek teljesítése szinte mindenkinek a szeme előtt van.

Még arról szeretnék pár szót szólni, ami manapság nagyon sok helyen téma: a gyártásban a berendezések elöregedése, a technológia elmaradt felújítása. Most, amikor ez a téma ilyen erővel tört felszínre, nagyon nehéz mindent egyszerre pótolni. Pénz sincs rá elég, meg hiány mutatkozik a megvásárolandó berendezésekből is. Azt túlzás volna állítani, hogy mindenki megoldhatja ezt a problémát önerőből is. De hogy nem tehet a megoldásért semmit, az sem igaz. Nekünk is volt hasonló problémánk, új abroncstípust kezdtünk gyártani, de nehézségek merültek fel a gépek egyes részeinek behozatala körül. Hozzáfogtunk tehát, hogy valamilyen megoldást találjunk, és mára már ehnek az általunk kifejlesztett gépnek a licencét vásárolják tőlünk a külföldi cégek. Ha akkor, négy-öt é.vvel ezelőtt várakoztunk volna, most nem gyártanánk világszínvonalú terméket, és ugyanúgy világszínvonalú gépet sem.

VLADIMÍR TARABA mérnök, a Púchovi Gumigyár Kutatóintézetének

igazgatója

latba. Aligha mondok újat, ha kijelentem, hogy mint tervezőnek, konstruktőrnek leginkább éppen a szükséges berendezések hiánya köti meg a kezemet. Például az elektronika, a pneumatikus részegységek, a mechanikus áttételek hiánya, a hosszú szállítási határidők azt eredményezik, hogy néha évekig tart amíg egy tervet valóra tudunk váltani. Ez megmutatkozik a műszaki-tudományos fejlesztési terv teljesítésén is, no meg abban, hogy nagyon hosszú nálunk az innovációs ciklus.

Természetes dolog, hogy egy tervező, ráadásul műszaki tervező, aki valamilyen gyártás elemeit rakja össze, nem üthet a hasára, és nem találhat ki bárhová bármit, hiszen a legfontosabb céljai között szerepel az is, hogy amit eltervezett megvalósítható legyen. A másik oldalon viszont más célokat is követnie kell. Például, hogy a gyártmány jó minőségű legyen, a gyártás olcsóbb, takarékosabb, a folyamatot automatizálni lehessen, az emberi munka pótlására robotokat alkalmazhasson és így tovább. Szükséges tehát, hogy az előrelépés igényével fogjon hozzá a tervezéshez, hiszen nem másolhatja le azt, ami már működik. Csakhogy, amikor az új elképzelésnek konkrét formát kellene öltenie, akkor nem jut hozzá azokhoz a dolgokhoz, amelyekből azt összerakhatja.

Ez a helyzet a gazdaságirányítás új feltételei között tarthatatlan lesz majd, hiszen az én szemszögemből nézve tulajdonképpen ki vagyunk szolgáltatva szállítóinknak, és az ő lehetőségeik határozzák meg a miénket is Persze nem gondolom, hogy mindezt szeszélyből vagy hanyagságból teszik, hiszen valószínű, hogy szállításaik nem teljesítése nemcsak tőlük, hanem az ö partnereiktől is függ. Akiktől mi rendelünk, egy másik helyen ők is bizonyára megrendelők. S mivel a mi igényeinket nem tudták kielégíteni, mi is késve vagy keveset szállítunk máshová, és a kör bezárult. Az a véleményem, hogy ez a helyzet a népgazdaságunkban alkalmazott tervezési rendszerre vezethető vissza. Arra, hogy mindent megterveznek és előírnak az utolsó szögig, s ha valami késlekedik vagy tévesen lett megtervezve, akkor megindul a láncreakció, s a rendszer rosszul működik. Persze szükség van arra, hogy koncepciózus terveket dolgozzunk ki, a másik oldalon viszont többször rá lehetne bízni a gyártókra is, hogy mit és mennyit termeljenek.

Mi a jövőben határozottabban akarunk majd fellépni késlekedő partnereinkkel szemben, és szigorúbban fogunk élni jogainkkal. Úgy gondolom, mások velünk szemben ugyanígy tesznek majd, és ha ehhez az új gazdaságirányítási rendszer megteremti a feltételeket, akkor nemcsak a külföldi, hanem a hazai partnerekkel kötött szerződéseknek is nagyobb lesz a becsülete.

JOZEF BRAT mérnök, a Plastika Nitra tervezési részlegének vezetője