Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)

1988-10-29 / 256. szám, szombat

kítani a filmterjesztéstöl, miként az a korábbi évtizedekben történt. Ezért Rudnyev javaslatára, a kül­földi produkciókat készítő [korábban önálló] vállalat a Szovinfilm a Szo- vekszporttal egyesült, annak egyik része lett. Ezzel egyidőben megvál­tozott a koprodukciós partnerekkel szembeni magatartás. Míg koráb­ban a Szovinfilm szinte felülbírálta és beleszólt a készítendő film dra­maturgiájába és szereposztásába is, most már az új szemléletű Szo- vekszportfilm csak a szerződések korrekt egyeztetésére törekszik, de Igazából jelen lenni... Most, amikor az egész gazdaság változóban van a Szovjetunióban, átértékelődött a filmkülkereskedelem szerepe, feladata is. De hogyan? - erről olvashatnak az alábbiakban. A szovjet filmkülkereskedelmi vál­lalat, a Szovekszportfilm élén sok­szor inkább hivatalnokok álltak és csak ritkán olyan ember, aki alkotó­ként érezte szívügyének a szovjet filmek külföldi forgalmazásának sor­sát. A Szovekszportfilm politikája évtizedeken át a reprezentatív meg­jelenés módszere volt, azaz évről évre egy-két tucat szovjet filmet mu­tattak be maroknyi közönségnek a nyugat-európai és tengerentúli or­szágokban, vagy a harmadik világ államaiban, és viszonylag kevéssé törekedtek a filmek effektív eladásá­ra és tömegforgalmazási lehetősé­geinek megteremtésére. A moszkvai filmkülkereskedelmi vállalat hosszú­hosszú ideig a politikai demonstrá­ció szempontjából közelített a külföl­di piacokhoz, ennek eredményekép­pen nem mindig a legkelendőbb és legnagyobb sikerre számítható fil­mek forgalmazását szorgalmazták. Ezen a területen 1983 elején tör­tént az első ígéretesebb változás. Ekkor került Oleg Rudnyev a Szo­vekszportfilm elnöki székébe, és ve­le - a vállalat történetében első ízben - egy filmalkotó kapott megbí­zatást a szovjet filmek nemzetközi terjesztésére. Oleg Rudnyev jó nevű forgatókönyvíró, Hosszú út a düné- ken című tv-sorozatáért állami díjjal tüntették ki, Hajnal felé című filmje pedig több országban is sikerrel szerepel a mozik műsorán. Rudnyev rövid tájékozódás után, teljesen új forgalmazási koncepció­val állt elő, melyet több éves küzde­lemmel végül is sikerült elfogad­tatnia. Az alapelv vitathatatlan: a filmké­szítés folyamatát nem szabad elsza­semmilyen formában nem szól bele, sőt tudatosan távol tartja magát a fil­mek alkotói folyamatától. A Szo­vekszportfilm egy ideje már nem ragaszkodik monopolhelyzetéhez a koprodukciók területén, és úgy véli, ha egy külföldi partner közvetle­nül valamelyik (újabban önállóvá vált) stúdióval kíván együttműködni, ám tessék, állapodjanak meg egy­más között. Ez a tény nagyobb ru­galmasságra ösztönzi a koprodukci­ókkal foglalkozó szovjet filmintéz­ményt, hiszen csak így tud partner­hez jutni. Az új típusú vállalkozói gondolkozás egyébként egy ideje már nem ragaszkodik a szovjet társ­vagy főrendező személyéhez sem, melyen korábban számos koproduk­ciós terv hiúsult, vagy bukott meg. Csak aki ismerte a korábbi egyezte­tési nehézségeket, melyeket a Szo­vinfilm okozott, az tudja, hogy mi­csoda óriási változás ez. Ennek eredménye egyébként, hogy pilla­natnyilag is tizenkét nyugati nagy filmcég munkatársai és művészei forgatnak a Szovjetunióban, külön­böző koprodukciós alkotásokat. Amennyire a Szovekszportfilm a decentralizálás híve a külföldi film­gyártókkal való alkotó kapcsolatban, annyira ragaszkodik forgalmazói monopóliumához a külföldre irányu­ló filmexport területén. És bár a szovjet stúdiók (Moszfilm, Lenfilm) egyre tudatosabban törnek az önálló exportjog megszerzésére, Rudnyev úgy véli, hogy az exportnak egyetlen kézben kell maradnia. Ez nem presztízs-, hanem gazdasági kér­dés. A nemzetközi filmkereskede­lem igazán jól kizárólag a kölcsö­nösség alapján funkcionálhat, már­Négyrészes sorozat Hemingway-ről Kivételes sors, egy óriás történe­te, egy meg nem értett emberé, akit még halála után is számos rejtély övez... Ilyennek mutatja be a híres írót a Hemingway című négyrészes tévéfilmsorozat. Az író legtöbb mü­vét már megfilmesítették: a Búcsú a fegyverektől és az Akiért a harang szól Gary Cooper, az És mégis fel­kel a nap Tyrone Power, Az öreg halász és a tenger pedig Spencer Tracy főszereplésével került a film­vászonra. Eddig azonban senki se próbálkozott az író élettörténetének filmrevitelével; ezt a hiányt pótolja a nemrég elkészült rövid sorozat, melyet a francia tévénézők máris láthatnak. A sorozat rendezője Ben- hard Sinkel. A főszereplő, Stacy Keach így vall Hemingway-ről: ,,Számomra hős volt, tudom, hogy sokan csak egy nagyképű fecsegót és nőcsábászt látnak benne, aki császárnak kép­zelte magát. Sok anekdotát hallot­tam az íróról, de ez mit sem változtat a róla alkotott felfogásomról." Az első világháború olasz egyen­ruhájában, a nagy regényíró akkor viselt tömött bajuszával Stacy Keach a Hemingway-ben élete legnagyobb szerepét kapta. A legendát feleleve­nítő történetből arra is magyarázatot kapunk, hogyan érdemelte ki az iro­dalmi Nobel-díjat ez a veszélyeket kergető kalandor, aki síelt a svájci gleccsereken, oroszlánokra vadá­szott Afrikában, és négyszer nősült - négy rendkívül érdekes egyénisé­gű nőnek tette tönkre az életét... ,,Egész életében a halálfélelem kísértette - magyarázza Stacy Ke­ach -, sorsára meghatározóan ha­tott, amikor az első világháború alatt mentőautósként egy sebesült kato­nát szállított Fossaltába. Mindent megtett, hogy megmentse a sebe­sült életét, de sikertelenül. Egész tíieteoen lelki szemei előtt lebegett a szenvedő katona képe, aki a sze­me láttára halt meg“. A sorozat kimerítően foglalkozik Hemingway feleségeivel. „Az érzel­mi életét mélyrehatóan befolyásol­ták gyerekkori emlékei", mondja Stacy Keach, aki hét kilót hízott a szerep érdekében. ,,Hemingway csodálattal viseltetett az apja, egy meglehetősen gyenge ember iránt. Nagyon szerette az anyját is, de nem tetszett neki, hogy ő a hangadó a családban. Mindez kihatott később a nőkkel való kapcsolatára." A feleségek sorra játszották előbb az élettárs, majd a vetélytárs és végül a szenvedő, elhagyott nő sze­repét. Hadley, az első feleség kilenc évvel volt idősebb Hemingway-nél. Pauline két gyerekkel ajándékozta meg, mert az író így óhajtotta, de alkotói szelleme megrekedt a csalá­di élet posványában. ,,Én mint nő sohasem tudtam volna támogatni őt- állítja Mariasa Berenson, Pauline megformálója - hihetetlenül kicsa­pongó volt“. Az író nagyon szeret­hette Marthát is, mert nem lett volna olyan viharos a válásuk, ha ezt nem előzi meg a nagy szerelem. Az összes feleség közül azonban Marynek volt a legnehezebb az éle­te. „Hemingway nagyon szerette őt“- mondja a nő életrekeltője. Stacy Keach -, de rettenetesen bánt vele. Kétségbeesetten ragaszkodott Maryhez, de mégis állandóan gyö­törte. “ A színészeket nem mindennapi feladatok elé állította szerepük - leg­inkább vonatkozik ez Stacy Keach- re, akinek Afrikában a vadállatokkal kellett harcolnia, Idahóban pedig az öngyilkossági jelenetet kellett elját­szania. A legveszélyesebb jelene­tekhez azonban kaszkadőröket al­kalmaztak - Pamplonában például hivatásos bikaviadorokat. (rú) pedig ma aligha van a Szovjetunió­ban olyan filmstúdió, mely magára tudná vállalni az importtal járó és az importfilmek forgalmazásával kap­csolatos gondokat. Másrészt - és ez a legdöntőbb kérdés - a jelenlét a külföldi piacokon óriási költségeket jelent, persze konvertibilis devizá­ban. Az Egyesült Államok filmforgal­mazói évente három milliárd dollárt költenek filmjeik népszerűsítésére, miközben a Szovekszportfilm pilla­natnyilag rendelkezésre álló külföldi propaganda kerete mindössze 90 ezer amerikai dollár. És bár az Egyesült Államok 1982-től évente öt filmet vásárolt a Szovjetuniótól, és ezt a számot 1988-ra tizenötre sike­rült növelni, e filmek többsége csak szűk körű vetítésre kerül és legfel­jebb csak két-három kópiával forgal­mazzák őket. A Szovekszportfilm ma már nem kíván feltételeket dik­tálni partnereinek. Nem erőltet egyes filmeket, és nem hallgat el másokat - mint korábban hosszú éveken át tette -, hanem igyekszik a piacokhoz alkalmazkodni és ott valódi külkereskedelmi munkát vé­gezni. Ha a végső cél a néző - és mi más lehetne a végső cél egy külföldi filmeladással foglalkozó cég számá­ra? -, akkor a piacból kell kiindulni, különben a művészi, ideológiai el­képzelések nem juthatnak el azok­hoz, akiknek szánták - vallja Rud­nyev. Az új gondolkodás kiugró sikert eredményezett 1987-ben. A Szo­vekszportfilm száztizennyolc or­szágban több mint félezer egész estét betöltő szovjet játékfilmet tu­dott eladni. De ez csak a kezdet - vélik a cég külkereskedői. - A Szo­vekszportfilm - mely most szabad devizafelhasználási lehetőséget ka­pott - maga képes megteremteni devizaköltségeinek alapját, deviza­lehetőségeit jelentősen fokozni tud­ja. Az önállóság jegyében érdekeltté tette a stúdiókat is a külföldi siker­ben: 1988-ban már a gyártó stúdió kapja meg filmjei külföldi bevételé­nek 90 százalékát (10 százalék köz­vetítői díjat megtart a Szovekszport­film) és azt produkciós célokra sza­badon felhasználhatja. Hogy mit jelent ez konkrétan? Oleg Rudnyev szerint ma tíz olyan szovjet film van, melynek na­gyobb devizabevételre van esélye a nyugati világban. A Los Angeles-i nemzetközi filmvásáron a Szo­vekszportfilm óriási felkészültséggel és igen költséges propagandahadjá­rattal vonult fel. Végül is három film­re kötött eladási szerződést (Elfelej­tett dallam fuvolára, És másnap há­ború volt, Hajnal felé) a többi bemu­tatott film nem elégítette ki, vagy fel sem keltette a potenciális vevők ér­deklődését. Ez - figyelmeztet Rud­nyev - a szovjet filmgyártás mai pangásából következik. El kell gon­dolkodniuk a gyártóknak, hogy a mai szovjet filmek iránt rohamosan csök­ken a belföldi érdeklődés is. „Meg kell szabadulnunk a számok mágiá­jától" - állítja Rudnyev. - „Nem elég teljesíteni az előírt vagy magunk elé tűzött tervet: a világ filmgyártásának egészéhez kell mérnünk magunkat. Ez nagyon nehéz, de nem lehetet­len. A nemzetközi filmpiacon igazán jelen lenni csak így lehet." FENYVES GYÖRGY Ján Malý: A Magyarországi tájak cimű sorozatból Az első Lagerkvist-életrajz A skandináv és általában az észak-európai irodalomra többnyire csak akkor figyelünk fel, amikor egy- egy svéd, norvég, dán, netalán iz­landi írót Nobel-díjjal tüntetnek ki. Kivételek persze akadnak, mint a klasszikusnak számító Ibsen vagy Strindberg (ők nem részesültek e magas elismerésben), vagy Knut Hamsun, akinek népszerűségét ala­posan megtépázta a nácikkal való kollaboráció. De valószínűleg senki sem emlékszik már - az irodalmáro­kon kívül - olyan Nobel-díjasokra, mint mondjuk a norvég Björnson, a svéd Heidenstam, a dán Gjelle- rup vagy Pontoppidan, és említhet­nénk még a norvég Sigrid Undset, a svéd Karlfeldt, a finn Sillanpáá és a dán Jensen nevét. Ókét már jó­szerivel csak a Svéd Akadémia tart­ja nyilván. A kivételek között szerepel Martin Andersen Nexö, Halidór Laxness, Selma Lagerlöf és Pár Lagerkvist, akiknek alkotásai szerves részét ké­pezik századunk irodalmának. Könyveiket számos nyelvre lefordí­tották, a legjelentősebbek magyarul is megjelentek. Ezért foglalkozunk egy most kiadott életrajzzal, amely Stockholmban jelent meg, a Bonni- ers Forlag gondozásában. Lager­kvist munkásságát tárja elénk, eddig ismeretlen levekek, naplók és fel­jegyzések alapján. „Különösen két s7ftmnontból tarthat számot érdek­lődésre. Ez az első hiteles biográfia annak az írónak életéről és munkás­ságáról, akinek müvei 30 nyelven jelentek meg, másrészt e most köz­zétett dokumentumok még határo­zottabban tanúsítják Lagerkvist bal- oldaliságát és antifasiszta magatar­tását, mint életében megjelent mű­veit. Pedig A törpe s főleg A hóhér című regényében már konkrétan fel­emelte szavát a fasizmus ellen, mél- tatói azonban ezt csupán ,,az embe­ri értékeket féltő polgár“ megnyilat­kozásának tulajdonították. Az életrajzíró Ingrid Schöier 540 oldalas munkájában az ifjúkortól ha­láláig elénk tárja Lagerkvist egész pályafutását. A polgári gondolkodás már csak azért is távol áll tőle, mert falusi, paraszti környezetben nevel­kedett, ahol a családban csak két könyvet ismertek, a bibliát és a zsol- táros könyvet. A falusi élet és a szű- kebb hazai környezet meghatározta későbbi műveinek tematikáját is, amely leginkább a Barabbas című müvében tükröződik, amelyet 1951- ben Nobel-díjjal tüntettek ki. Nyíltan szocialistának vallotta magát, s no­ha beutazta jóformán egész Euró­pát, lelke mélyén hű maradt szülő­földjéhez. Hitelveként ezt vallotta: ,,Életem egyetlen értelme a mun­ka". E törekvés hatotta át egész életét, s avatta egyben a svéd költé­szet és próza radikális újítójává. V. I. Arthur Miller emlékiratai A kortárs világirodalom nagy ese­ménye a neves amerikai dráma- és regényíró önéletrajzának megjele­nése. Érdekes, hogy egy hónappal előbb jelent meg németül mint ango­lul. Ezt megelőzően több amerikai és nyugatnémet magazin is részle­teket közölt a kéziratból - persze a legérdekesebbeket -, megvolt te­hát a megfelelő hírverés az autobi- ográfia sikeréhez. Arthur Millernek természetesen nincs szüksége külön propagandá­ra, hiszen már életében úgy tartják számon, mint Eugene O’Neill és Tennessee Williams mellett a szá­zad legjelentősebb amerikai színpa­di szerzőjét. (Egyik kritikusa az ame­rikai Ibsen-nek nevezte). Műveit, A lengyelek nemzeti zeneszerzője Stanislaw Moniuszko kortársa volt Frederyk Chopin-nek, mindösz- sze kilenc esztendővel később (1919) született, de hosszabb ideig élt. Ókét tekintik a múlt század két legnagyobb lengyel zeneszerzőjé­nek. De még Chopin elsősorban külföldön aratta világra szóló sikere­it, Moniuszko megmaradt hazájá­ban, s bár híre túljutott a határo­kon, elsősorban őt tartják a lengye­lek nemzeti zeneszerzőjének. Moniuszko volt valóban a nemzeti zenei stílus megteremtője. Majdnem 300 dalt és 24 operát, operettet komponált, számos alkotása elkalló­dott. Fő műve a népmesén alapuló Halka című opera, de többi kompo­zíciója is a nép zenéjéből táplálko­zik. A nemzeti hagyományokat foly­tatta, mint Smetana Csehország­ban, Glinka Oroszországban, Auber Franciaországban, Weber Németor­szágban, vagy Rossini Itáliában. Hozzájuk szokták hasonlítani. Életművének főbb alkotásai most ismét előtérbe kerültek. Egyes da­rabjait műsorukra tűzték a lengyel zenei színházak, s a varsói nagy­színház, a Teatr Wielki felújította a Halkát. tz a nemzeti opera, amely az 1846-os parasztfelkelést idézi fel, most nagylemezen is megjelent, ugyancsak a Teatr Wielki egy koráb­bi előadásának felvétele alapján. A főszerepet - vagyis Halkát, ezt az egyszerű lányt, akinek tragédiájáról szól az opera - Barbara Zagorzan- ka, a talán leghíresebb lengyel éne­kesnő alakítja. De a többi énekes is a mai élgárdához tartozik. (Wieslaw Ochman, Andrzej Hiolski, Jerzy Os- tapiuk, Ryszarda Racewicz stb.). A nagy sikerű előadást Robert Sata- nowski vezényli. A nagylemez érdekessége, hogy a melléklet közli a teljes librettót angol, német és francia nyelven. Ezenkívül ismerteti Moniuszko életét és munkásságát. A szerzőnek ezzel egyidőben még egy művét jelentették meg nagylemezen, ugyancsak idegen nyelvű kísérőszöveggel. A kevésbé ismert Straszny dwór című daljáték­ról van szó, amely elvarázsolt vagy elátkozott udvarházat jelent. Ezt a főként dialógusokra épült, ugyan­csak hazafias jellegű müvet hang­verseny formában vették lemezre, a krakkói rádió zenekarának és kó­rusának előadásában. (m n) köztük Az ügynök halálát, amellyel már 1949-ben szárnyra kapta a vi­lághír, azután a Salemi boszorká­nyokat, hogy csak a legismertebbe­ket említsük, bemutatták a világ majdnem minden számottevő szín­padán, s legtöbb alkotását megfil­mesítették Hollywoodban Ám ettől függetlenül oly kanyargós, változa­tos és drámai életútra tekinthet visz- sza a 72 éves író, hogy életrajza önmagában is felér bármely remek­művével. A környezetábrázolásban szerep­lők megszemélyesítésében, társa­dalmi elemzésében és anekdoták­ban gazdag életrajz nem időrendi sor rendben mutatja be ezt az életutat, de az előrevetített részek is vissza­visszatérnek a gyermekkorhoz, az alkalmi munkákból élő és kezdetben sikertelen újságírói tevékenységhez, valamint a sikerek felé vezető rögös úthoz. Külön nagy fejezet Miller önélet­rajzában a Marilyn Monroe-val kötött házassága, amely ugyan csak közel öt évig tartott (1956-1961), de külön könyvet érdemelne, ugyanúgy, mint korábban Millernek az Amerikaelle- nes Tevékenységet Vizsgáló Bizott­ság által történt meghurcoltatása. (A baloldali írót - aki mint ismeretes, a Salemi boszorkányok című drá­májában a XVIII. századi boszor­kányperek hisztériáját felidézve a McCarthyizmus kommunistaelle- nességét bírálta 500 dollár pénz- büntetésre és egy évi szabadság- vesztésre ítélték felfüggesztéssel.) Az önéletrajzban megelevened­nek a kor nagy írói, színészei, politi­kusai és mindazok a hírességek, akikkel Miller valamilyen személyes kapcsolatban állt. (Steinbeck és Tennessee Williams, Orson Welles és Clark Gable, Erzsébet angol ki­rálynő és Kennedy elnök sőt Gorba­csov és Reagan is, hogy a legismer­tebbeket említsük.) Röviden tehát: Miller önéletrajza egyben érdekes, színes kortörténeti dokumentum is, amely remélhetőleg magyarul is kia­dásra kerül. (-zet)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents