Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)
1988-10-04 / 234. szám, kedd
Megszilárdul az átalakítás folyamata Mihail Gorbacsov államfővé választásának nemzetközi visszhangja (ČSTK) - Világszerte számtalan elemzés és értékelés témája a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának szombaton megtartott ülése. A lengyel napilapok egyöntetűen rámutatnak a szovjet parlament szombati ülésének rendkívüli jelentőségére. Leszögezik, hogy Mihail Gorbacsov megválasztása a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökévé, valamint az SZKP és a szovjet állam vezetésében történt fontos személycserék hozzájárulnak a Szovjetunióban zajló átalakítási folyamat megszilárdításához és a pártapparátus szerkezetének tökéletesítéséhez. A Rzeczpospolita kormánylap megállapítja, hogy ez a folyamat az Vlagyivosztoki békefórum (ČSTK) - Vlagyivosztokban tegnap befejeződött az „Ázsiai-csen- des-óceáni térség: párbeszéd, béke és együttműködés“ témával foglalkozó nemzetközi találkozó. A konferencia megrendezését a Szovjetunió Tudományos Akadémiája és az ázsiai-csendes-óceáni gazdasági együttműködés szovjet bizottsága kezdeményezte. A fórumon 35 ország csaknem 400 küldötte vett részt, köztük ismert politikusok, közéleti személyiségek, tudósok, a hírközlő szervek munkatársai: A találkozó a térség államai közti együttműködés fejlesztésének lehetőségeivel és a biztonság megszilárdítását célzó utak keresésével foglalkozott. Burmában befejeződött a héthetes sztrájk (ČSTK) - Burmában tegnap befejeződött az állami alkalmazottak hét hete tartó általános sztrájkja. A fővárosban a sztrájkolok 90 százaléka vette fel ismét a munkát. A szeptember 18-án hatalomra jutott katonai vezetés október 3-át jelölte meg az utolsó időpontként a sztrájk befejezésére. Hivatalos közlések szerint a rend helyreállítása során szeptember 18-től legalább 250-en vesztették életüket az országban, az ellenzék adatai szerint azonban csak Rangunban több mint ezer embert öltek meg ebben az időben. átalakításban gyökerezik, amely helyreállította a párt vezető szerepének a lenini értelmezését. A lenini felfogás nem direktív módszerek alkalmazásában, a szakszervezetekkel, a Komszomollal és más társadalmi szervezetekkel szembeni diktátumban rejlik, hanem a párt politikájának kizárólag az ideológiai, szervezési és kádermunka révén történő megvalósításában. A iap hozzáfűzi: az új politika új struktúrákat tesz szükségessé és e téren most megtették az első lépést, amelyet bizonyára továbbiak követnek. A magyar napilapok szintén terjedelmesen foglalkoznak az SZKP KB és a szovjet parlament ülésén jóváhagyott személycserékkel. A Magyar Nemzet úgy vélte, hogy ezeket az egyik legfontosabb mozzanatként kell kezelni az átalakítás és az alkotmányos jogi reformok útján. A lap megállapítja, hogy most megteremtették a szükséges káderfeltételeket a társadalom átalakításának folytatásához. A Magyar Hírlap a személyi változásokat úgy jellemzi, hogy azok létrehozták a feltételeket az átalakítás újabb, második szakasza számára. A Bulgáriában megjelenő Rabot- nicseszko Delo megállapította: ha a régi mércék szerint értékeljük a Szovjetunióban zajló politikai és társadalmi élet dinamikusságát, akkor ez meghökkentő jelenségnek tűnik. Mindez azonban szigorú természetes logika szerint valósul meg, összhangban az SZKP 19. országos értekezletének határozataival. A lap megállapítja, hogy a legfontosabb esemény Mihail Gorbacsovnak a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé történt megválasztása. A megújhodás jelenlegi történelmi szakaszában a két legmagasabb tisztség összevonása tükrözi azt az új objektív követelményt, hogy a tanácsok tekintélyének és cselekvőkészségének erősítésével párhuzamosan növelni kell az SZKP-nak mint élcsapatpártnak a szerepét. Margaret Thatcher brit kormányfő számos más államférfi mellett szintén jókívánságait fejezte ki Mihail Gorbacsovnak megválasztása alkalmából. Ebben a brit miniszterelnök sok sikert kívánt neki az átalakítás megvalósításához. A The Observer brit hetilap úgy vélte, hogy Gorbacsov megválasztása a legmagasabb állami tisztségbe erősíti tekintélyét és felgyorsítja az átalakítás folyamatát. A Sunday Express azt írta, hogy Mihail Gorbacsov megválasztása kulcsfontosságú nemcsak a szovjet nép, hanem a Nyugat és a világbéke szempontjából is. Franciaországi járási választások Rekordszintű távolmaradás (ČSTK) - A Franciaországban vasárnap megtartott járási választások második fordulója a pontosított végeredmények szerint is a kormányzó Szocialista Párt sikerét hozta, hiszen jelöltjeire adták le a szavazatok 37,7 százalékát. A választások negatív értelemben vett rekordot is jelentettek; a választók 52,9 százaléka nem járult az urnákhoz, vagyis a második világháború utáni időszakban legtöbben maradtak távol. A szocialisták a megyék főtanácsaiban 86 új helyet harcoltak ki. Ez azonban csak ahhoz volt elegendő, hogy a nyugat-franciaországi Gironde megyében és Martinique karibi szigeten módosuljanak az erőviszonyok. A jobboldali jelöltekre a szavazatok 48 százalékát adták le és ez azt eredményezte, hogy ott, ahol eddig is többséget élveztek, megtartották ezt a pozíciót. A legérzékenyebb veszteségek a Szövetség Chilében holnap tartják a népszavazást Rendőrterror mint „választási kampány“ (ČSTK) - A chilei diktatúra szombaton és vasárnap fokozott rendőri terrorral kezdte meg „választási kampányát". Santiagóban a rendőrök lelőttek egy tüntetőt és több tucat személyt megsebesítettek. Vina del Mar városból hét súlyosan sebesült tüntetőről érkezett hír. A diktatúra joggal fél a szerdán sorra kerülő népszavazás eredményeitől. 7,4 millió chilei arról fog dönteni, támogatja-e Pinochet jelölését az elnöki tisztségre vagy sem. A reális becslések inkább Pinochet ellen szólnak. A lakosság nyíltan ellenzi a diktatúrának az alkotmányos módosításokat célzó törekvését. Több mint 15 ezer eddig száműzetésben élő ember csak azért tért vissza Chilébe, hogy Pinochet ellen szavazzon. Az ellenzék viszont attól tart, hogy az ellenszavazatok többsége nem lesz elegendő a diktátor eltávolításához. Reális az a változat, hogy a választási kudarc esetén a diktatúra egy erőszakos akcióval meghiúsítja a népszavazást. Jó ürügyként szolgálna például egy mesterségesen szított provokáció, melynek megrendezésével a rendszer természetesen a baloldali ellenzéket vádolná. A hazafias erők mindezt tudatosítják, s ezért felszólították a lakosságot, következetesen tartsák be a tiltakozás erő- szakmentes formáit és próbálják elkerülni a diktatúra provokációit. A baloldali ellenzék legradikálisabb szárnya, a Manuel Rodriguez Hazafias Front is fegyverszünetet hirdetett a népszavazás idejére. ÚJ SZÚ 1988. X. 4. A chilei szavazó dilemmája... (Frankfurter Allgemeine Zeitung) a Francia Demokráciáért (UDF) nevű pártot érték, amely a főtanácsokban 76 helyet vesztett. A kommunisták a szavazatoknak csaknem a 10 százalékát szerezték meg. A szocialistákkal közösen arra szólították fel híveiket, hogy kölcsönösen arra a jelöltre szavazzanak, aki az első választási forduló után jobb helyzetben van. A kommunisták a Párizs közvetlen közelében lévő Seine-Saint-Denis és Val-de- Marne iparosodott megyék főtanácsainak élén maradnak. A két választási forduló eredményei szerint nem csökkent tovább a pártra leadott szavazatok aránya, hiszen az FKP az első fordulóban a szavazatok 13,4 százalékát szerezte meg. Meghalt Franz Josef Strauss (ČSTK) - A regensburgi kórházban 73 éves korában tegnap elhunyt Franz Josef Strauss, a bajor tartományi kormány, valamint a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke. A nyugatnémet politikus szombat délután vadászat közben lett rosz- szul, vérkeringési zavarok következtében eszméletét vesztette. Helikopterrel kórházba szállították, ahol az orvosok kritikusnak ítélték meg állapotát és azonnal operációnak vetették alá. Fokozatosan gyengült szívtevékenysége és csökkent a vérnyomása, végezetül pedig a tüdeje és a veséje mondta fel a szolgálatot. Franz Josef Strauss 1915. szeptember 6-án született Münchenben, egy tehetős mészáros családjában. Történelmet, nyelveket, közgazdaságtant és jogot tanult a müncheni Maximilián egyetemen, 1939 és 1945 között a náci hadseregben szolgált. A politikai életbe a Keresztényszociális Unió (CSU) soraiban lépett be, melynek 1945-ben alapító tagja volt. 1949 és 1961 között a CSU főtitkára, majd alelnöke, 1961 óta haláláig annak elnöke, s egyidejűleg a Bundestag képviselője volt. Az ötvenes és hatvanas években jelentős kormánytisztségeket töltött be: hat évig volt hadügyminiszter, 1978 óta pedig a bajor tartományi kormány elnöke. 1980-ban nem sikerült megszereznie a szövetségi kancellár posztját. Franz Josef Strauss egyike volt a nyugatnémet katonai-ipari komplexum képviselőinek, a jobboldal vezéregyénisége, a nyugatnémet re- vansizmus támogatója. Az utóbbi években azonban számos külpolitikai kérdésben realista álláspontot képviselt. A moszkvai Pravda cikke. Elemzés a húszas a harmincas évekről (ČSTK) - A moszkvai Pravda pénteki, illetve tegnapi számában közölte azt a kétrészes cikket, amelyben a szerzők, az SZKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetének munkatársai, a húszas és a harmincas évek eseményeivel foglalkoznak. • A szerzők megállapítják, az utóbbi években egyértelműen a háttérbe szorult a huszas és harmincas évek olyan értékelése, hogy ez az időszak az ellenzékiekkel, a frakciózókkal, a belső és külső ellenséggel vívott állandó harc időszaka volt. Az új történelemszemlélet a humanista mércét alkalmazza. Élesen vetődik fel a kérdés: milyen árat kellett fizetni az első ötéves tervekért. Hasonló vita folyik a harmincas évek politikájának szociálisgazdasági és elméleti megalapozottságáról, a sztálinizmus alapjairól, a párt központi bizottságának kollektív felelősségéről, azoknak az erőknek a leleplezéséről, amelyekre Sztálin támaszkodott, azokról, amelyeknek érdekük volt az új gazdasági politika (NÉP) felszámolása. Milyen szocializmus volt az, amely a harmincas években épült? Egyesek „államinak", mások „kaszárnyaszocializmusnak" tartják. Egészen komolyan beszélnek már a „feudális szocializmusról" is. A szerzők leszögezik, hogy különbséget kell tenni az átmeneti időszak és maga a szocializmus között. A szocializmus felépítéséről minden valószínűség szerint csupán az ötvenes évek végén lehet beszélni - írják. A húszas és harmincas években a szocialista rekonstrukció feladatait döntő mértékben az erőszak, a nyomás, a „felülről jövő forradalom" módszereivel oldották meg. Ma már nyilvánvaló, hogy a húszas évek végének és a harmincas évek elejének „forradalmi ugrásáért" túl nagy árat kellett fizetni. Sztálinnak, a sztálinizmusnak, a személyes hatalmon alapuló rendszernek a megértéséhez tudatosítani kell, hogy annak az adminisztratív-utasjtásos módszernek - amely a harmincas években formálódott - a gyökerei a NEP-hez nyúltak vissza. Ez a rendszer ugyanis egyrészt folytatta a hadikommunizmus hagyományait, másrészt pedig magában a NEP-féle társadalomban érett be. Mindenekelőtt az állam szabályozó szerepe és a magánpiac ösztönös hatása közötti arányokról volt szó. Például a húszas években az adminisztratív módszerek szociális garanciákat teremtettek a munkások számára. A szerzők szerint az akkori pártvezetés tudatosította, hogy a NÉP adminisztratív-utasításos rendszerré válhat. A szovjet tudósok megemlítik továbbá az 1927-1928-as évek gabonaválságának hatását, ez kényszerítette az országot a „rendkívüli intézkedések első fordulójára". S ezt követően a párt és a társadalom egyre mélyebben bonyolódott bele a rendkívüli intézkedésekbe. A húszas években átugrották a NÉP szövetkezeti szakaszát, amellyel Lenin nyilvánvalóan számolt. Ez negatívan tükröződött a társadalom fejlődésében. Hiszen ennek a szakasznak kellett volna biztosítania mind a gyorsított iparosítást, mind a társadalmi viszonyok fejlődését. Ehelyett a húszas és harmincas években egyenlőségjelet tettek az iparosítás és a szocializmus közé. A szocializmus formációs feltételeinek gyengeségét az adminisztra- tív-utasitásos módszerek bővülésével kompenzálták. A húszas évek közepének hibáiban mindeaekelótt az játszott közre, hogy Sztálin a politikai megoldások kidolgozásának folyamatát teljes mértékben alárendelte a hatalomért vívott harcnak. Ennek következtében nem teljesítette azt a fő feladatot, amely a szovjet politikai rendszerben a főtitkárra tartozik: a különböző vélemények tiszteletben tartásával hozzájárulni a helyes megoldás kidolgozásához. A cikk második részében a szerzők megállapítják: a klasszikus értelemben vett NÉP válsága komoly választás elé állította a központi bizottság akkori tagjait, a rendkívüli intézkedések és a demokratikus hagyományok között kellett választani. Választásuk azonban nem volt helyes. A rendkívüli intézkedések bevezetése következtében elburjánzottak a végrehajtó és büntető szervek funkciói, s ezek kívül kerültek a pártellenórzésen. Ahhoz azonban, hogy a rendkívüli intézkedések pillanatnyi alkalmazása a társadalom irányításának rendszeres eszközévé váljon, nem volt elég csupán Sztálin személyes érdeke. Sztálinnak meg kellett nyernie a központi bizottságot, amely felelős volt az elfogadott döntésekért. Ebbe a KBtagok beleegyeztek. A harmincas években folytatódott a pártban a két irányvonal. Buharinnak a nézetei, aki kitartóan szorgalmazta a normális gazdasági és politikai életet, valószínűleg jelentős mértékben befolyásolták a „puha" irányvonal híveit. A központi bizottság 1934 végén megtartott ülésén a pártvezetés mérsékelt szárnya bizonyos támogatást kapott. Elfogadták az új alkotmány előkészítéséről szóló döntést. Történelmi paradoxonnak számít azonban, hogy az 1936 decemberi alkotmányt a rendkívüli intézkedések eltörölték, s számos cikkelyének a gyakorlatban egyáltalán nem szereztek érvényt. Tragikus fordulatot jelentett a párt és a nép számára az 1934-es esztendő vége, Szergej Kirov meggyilkolása. Ismét következtek a rendkívüli intézkedések, megkezdődött az egykori ellenzékiek likvidálása, tömegesen folytak a letartóztatások, s halogatás nélkül végrehajtották a halálos ítéleteket. Az 1937-es év kezdetén gyors ütemben nőtt a rendkívüli szervek jogköre. A tömeges megtorlásokat összefüggésbe kell hozni azzal, hogy Sztálin meg akart szabadulni azoktól a KB-tagoktól, valamint az irányítás középső és alacsonyabb láncszemeinek azoktól a tisztségviselőitől, akik felléptek a rendkívüli intézkedések ellen, a helyzet normalizálását szorgalmazták. A káderek likvidálásának folyamata nyilvánvalóan kicsúszott az ellenőrzés alól, s az áldozatok száma többszörösen túllépte azt, amire - ha lehet így mondani - Sztálinnak szüksége volt. A tömeges megtorlások jellegét öltött kádercserék oda vezettek, hogy számos funkcionárius megszűnt önállóan gondolkodni, csupán felfelé tekintett. Sztálin kisajátította magának a vezető pártszervek azon jogát, hogy a párt és a munkásosztály érdekeit képviseljék. A sztálini politika hivatalosan meghirdetett céljai önmagukban nem voltak ellentétesek a munkásosztály érdekeivel, de a történelmileg haladó célok elérésének sztálini módszerei igen. A fiatal munkásosztály magában hordozta a paraszti múltat, a kispolgári előítéleteket és tévedéseket A módszerek ímegválasztásakor Sztálin gyakran a munkásosztály eme részének nézeteit tolmácsolta. Éppen ezekből a rétegekből nőtt ki a balos türelmetlenség, az az igyekezet, hogy minden problémát egyszerre oldjanak meg. Sztálin személyes rezsimje mint a politikai hatalom egyedi szervezeti formája, más olyan további tendenciákon alapult, amelyek megvoltak a fiatal munkásosztályban, ilyen volt a tekintélyelv, valamint a „muzsik-pszichológia", amely csak nehezen alkalmazkodott a munkáshoz. „Kritikus pillanatok" következnek be a társadalom fejlődésében, amikor valamely gazdasági vagy társadalomirányítási rendszerben az ellentmondások és ellentétek elérik a csúcspontot. A huszas és harmincas évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezeket a „kritikus pillanatokat" mindaddig nem regisztrálták, amíg nem kísérték azokat súlyos válságjelenségek. Ha viszont a történelmileg megérett probléma a kritikus pillanatban nem került a gyakorlati politika síkjára, ha a régi módon folytatják a dolgokat, az ellentétek elkerülhetetlenül éleződnek, szinte automatikusan elkezdődik a megoldásuk. Ilyen esetekben erősödnek az ösztönös folyamatok, amelyek következményeivel egyre nehezebben lehet megbirkózni. Úgyszintén rohamosan emelkedik az az ár, amit a későbbi változásokért kell fizetni. Amikor bonyolult helyzetben, a válságba, vagy válság előtti állapotba kerültünk, gyakran jelentkezett az az irányvonal, hogy a problémákat erőszakkal, adminisztratív nyomással oldják meg. A történelmi törvényszerűségek azonban mégis csak utat törnek maguknak. A harmincas évek politikai rendszere valóban más lehetett volna, nem kellett volna a sztálini rezsimnek megszületnie, s még inkább nem a tömeges megtorlásoknak. De még valamit el kell ismernünk. Nyilvánvaló, az akkori szovjet társadalom civilizáltsága nem volt olyan szinten, hogy képes lett volna szembeszállni e jelenségekkel és létre tudta volna hozni a hatékony és demokratikus ellensúlyokat - írják cikkük végén a szerzők.
