Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)
1988-10-24 / 251. szám, hétfő
Ő sz fejek, tüskésre szárított frizurák, sietősen feltűzött asszonyi hajak, fejközépig felnyírt tarkók, elöl homlokba hulló tincsek, ápolt hajkoronák... Vegyes korosztályú hallgatóság ül a teremben. A megzenésített versek legalább ennyire sokfajta szépségét, tiszta értelmét keresik, s hallgatják koruktól független fogékonysággal. . mészetesen szép lassan felnő a következő nemzedék. Egy nyitottabb, ebből kiindulva a tagság sokrétű érdeklődésének megfelelő műsort, klubfoglalkozásokat kínáló modellen törtük a fejünket. Valamilyen módon közösséget kellett formálni a véletlenszerűen, egy-egy vonzó klubestre összejáró csapatból. Hallgatva a klub mostani vezetője szájából elhangzó szavakat, elsősorban a tudatosság magával ragadó. Meg az a mondatfűzés, amelyből a maroknyi irányító-közösség fiatalsága, útkeresése mögött munkáló határozottság sugárzik. Nem, a körülményeik egyáltalán nem kedvezőbbek, mint más városban, faluban. A lehetőségeik, sokkal szűkösebbek, sokkal behatároltabbak, s talán ezért a nagyobb gond, a szüntelen töprengés, az útkeresés. Ezért is kezdték el azt-a munkát, amelynek első eredményei már most kezdenek mutatkozni. A klub vezetője erről úgy gondolkodik, mint az egyetlen lehetséges munkamóda színjátszókat szervezi. Filmklubunk is van, amelyet Fábián Edit, a járási könyvtár dolgozója vezet, illetve ő egyezteti az időpontokat a Partizán mozi vezetésével, ahol a vetítéseket tartjuk. Eddig egyelőre olyan filmeket szereztünk meg, amelyek tömegeket vonzanak, hiszen meg kell teremtenünk a klub nézőközönségét is, meg nem kevés bérleti díjat fizetünk a moziért. Közben az érintett, Fábián Edit szintén leül közénk.- Szólni kell arról is, amit a gyerekekkel csinálunk. Dobos Adrien és Csicsákné Palcsó Zsóka velük foglalkoznak. Aktívan együttműködünk a Csemadok helyi szervezetének Éva KVuöjával, amelyet Thököly Márta néni vezet. Oda többnyire nyugdíjasok járnak, de az ismeret- terjesztő előadásokon, az író-olvasó találkozókon mi is résztveszünk. Dinnyés József mai előadóestjén többen is voltak az Éva Klub tagjaiból, s a véleményüket hallgatva kiderül, nem bánták meg. A találkozás helye és lehetősége Esték a Fábry Zoltán Ifjúsági Klubban Nem mindegyik klubest tükrözi ezt a korosztályi sokféleséget. A rozsnyói (Rožňava) Fábry Zoltán Ifjúsági Klub évekig rétegklubként működött. Évtizedes fennállása óta a mindig változó tagság többször neki-nekilendült, s legalább annyiszor hagyott alább a lelkesedés. Volt időszak, amikor országosan ismertté a Jókai-napokra is eljutott kisszín- pada és Pityóka parasztzenekara tette. Tagjai ma is táncolnak a Búzavirág néptáncegyüttesben. Van tehát bizonyos hagyománya annak a ,,klub-modellnek‘‘, amelyet a most Csicsákné Palcsó Erzsébet vezette közösségben meghirdettek:- Két éve többed magammal abból a helyzetből indultunk ki, hogy az utolsó népszámlálás óta ötszázzal csökkent a járás magyar nemzetiségű lakosainak a száma. Mivel érzékeny életet is élek, pedagógus létem a város egyetlen magyar tanítási nyelvű iskolájához köt, a munka után eltöltött óráinkat is értelmesen szeretnénk kihasználni. Az 1978- ban létesült klub működésében a cél az volt, hogy a rozsnyói fiatalokat hetente egyszer-kétszer ide vonzza. Nem biztos, hogy erre éppen a diszkó volt a legjobb módszer. Az azonban tény, hogy idővel ezekből a felszínes találkozókból egyre több hiány született. Mást is, jobbat is szerettünk volna. Ez működtette aztán a Fábry Zoltán Kisszínpadot, ez vitt néhány tagunkat a Búzavirág néptánccsoportba. Nem is tudom, hogy mikor, talán a kisszínpad felbomlása után döbbentünk rá, hogy az idő múlásával családokat alapítottunk, gyerekeket szültünk, s terszerről, amellyel sikerül a különböző korosztályokat ide vonzani:- A gyermekektől a felnőttekig szeretnénk mindenkinek műsort, elfoglaltságot kínálni. Találkozásainkat eseménnyé szeretnénk avatni. Olyan hétköznapisággal, amelyben a művelődés természetes igényként jelenik meg. Erre már vannak példáink. Tavaly karácsonykor gyermek- műsort szerveztünk, ahol a szülők is ott voltak. Azt követően pangási időszak következett, mert nem volt lehetőségünk a helyiség kifűtésére. Tavasszal a Csemadok szabadtéri színpadán már számos rendezvényt szerveztünk: a majálist, a non-stop délutánt, amikor a legkülönbözőbb műfajú műsorokat láthatták a résztvevők. Ilyen volt a tavaszi játszóház is, amikor a gyerekeket a húsvéti ünnepkör Gömörben ismert népszokásaival ismertettük meg, és tojást festettünk. Miközben beszélgettünk, a Csemadok járási bizottságának irodájában olyanok is meg-megállnak és belehallgatnak a klub vezetőjének „mondókájába“, akikkel együtt dolgozik azon, hogy a ,,Fázik“ eleven és nyitott közösséggé váljon. Juhász Ilona, a Csemadok járási bizottságának szakdolgozója nemcsak munkaköri feladataiból eredően segíti a klubot.- A törzstagságot húsz ember alkotja. Rájuk mindig lehet számítani, s azt hiszem, ez elég is ahhoz, hogy vonzóvá tudjuk tenni a klub programját. Többé-kevésbé ezek az emberek irányítják a klub keretén belül szabad társulásként létrejött szakköröket. Svajko Tibor és Katalin- Októbertől szeretnénk állandó jelleggel működteni klubunkat. Ez feltételezi klubigazolványok kiadását, bár ezen még gondolkodunk - veszi át a szót ismét Csicsákné Palcsó Erzsébet. - Reméljük, sikerül annyira vonzóvá tenni egész évi munkánkat, hogy többen is eljárnak majd közénk. Elsősorban az olyan klubestekre, klubdélutánokra igyekszünk összpontosítani, amelyeken mindegyik korosztálynak meglesz a maga elfoglaltsága. Mondjuk, amíg a szülők ismeretterjesztő előadást hallgatnak, addig a szomszéd teremben a gyerekeknek játszóházat rendezünk. Szeretnénk, ha a környékről egyre több, Rozsnyóra költöző fiatal család ideszokna, s felismernék, hogy az együttlétre, a közös családi szórakozásra itt is jó alkalom nyílik. Q_erencsére, a rozsnyóiak OĹ. kezdeményezése már nem egyedülálló Dél-Szlovákiában. A művelődési klubok közül már többen tartanak családi foglalkozásokat, esetleg gyerekklub is tevékenykedik. Ami bizonyos könnyebbséget jelent számukra, hogy vannak helyiségeik. A Csemadok járási bizottsága és a helyi alapszervezet lehetőségeik szerint támogatják a klubot. Idén már a városi művelődési központtal is egyezséget kötöttek, hogy az udvar hátsó részében álló szabadtéri színpadot városi rendezvényekhez megkapják. A művelődési intézmény pedig a saját helyiségeit adja oda, illetve másfajta támogatást nyújt a Csemadok keretén belül működő kluboknak. (d-n) A/ledvén (Medveďov) a művelődési otthon felépíté- Ivl se nem hozta meg a kívánt változást a község kulturális életében. Igaz, két éve már van hol bálokat rendezni, van hol gyűlésezniük a tömegszervezeteknek, az egységes földműves-szövetkezetnek, van hol megtartani a lakodalmi ünnepségeket - kopik is a parketta van hová találkozóra hívni a nyugdíjasokat. De ahhoz, hogy a dolgok a közművelődés, a kultúra terén is úgy menjenek, ahogy menniük kellene, nem elég csak felépíteni a művelődés házát, otthont is kell teremteni benne- a kultúra számára. És az sem minden, hogy van ennek a ma még nem eléggé családias otthonnak egy fiatal és ügyes háziasszonya. ELÉG ENNYI? Azok, akik „berendezkedhetnének" itt, a fiatalok, furcsa módon nem vágynak közös otthonra, hiszen a sajátjukat, az ifjúsági klubot is „lakhatatlanná“ tették. Azóta „otthontalanok“, s ezen nem is nagyon igyekeznek változtatni. Pedig fiatalok, idősek, a helyi határőrség katonái egyaránt lelkesedéssel rakták a falakat: két év elegendő volt ahhoz, hogy a művelődés új háza tető alá kerüljön. Most a kívülről mutatós, szép épületben régi idők mulatós falusi divatját idéző fakó krepp-papírdíszítés arról árulkodik, hogy igénytelen, olcsó szórakozás háza a tágas ház. Amelybe sajnos nem terveztek könyvtárat, és olyan helyiséget, ahol a népművelő nyugodt körülmények között végezhetné munkáját. De vannak benne főzófülkék, a lakodalmi mulatozáshoz és előkészületeihez szükséges termek. Az ember azt hinné, ha egy faluközösség drága pénzért megteremtette magának a szabadidős foglalkozás és a szórakozás efféle nagyszerű lehetőségét, a közösség apraja-nagyja kapja magát és ki-ki érdeklődése, adottságai szerint amatőr alkotócsoportokba verbuválódik. Annál is inkább, mert például még ma is nosztalgiával emlegetik a hatvanas évekbeli medvei színjátszócsoportot. Az agilis Horváth Lívia, csilizradvá- nyi (Cilizská Radvaii) óvónő - egyébként medvei lakos- amatőr népművelő, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke mondja: „Az nem lehet kifogás, hogy egy- egy csoport irányítására nincs szakember, ha szükség lenne rá, lenne!" Azonban kényelmesebb a nem akarást kifogásokkal leplezni. A jelenlegi áldatlan helyzetet, persze, lehet indokolni azzal, hogy a „hazai" pedagógusok más faluba, a helyben tanítók más faluból utaznak, l/ass Sándor, a hnb elnöke, tudomásul véve a dolgok állását, leszögezte: ,,Amelyik faluban nincs pedagógus, abban nincs kultúra sem“. Lehet további indok, hogy a Csemadok alapszervezete vezetőségének van olyan pedagógus tagja, aki csak azért vállalt funkciót, mert a munkahelyén, az iskolában számon kérték tőle az iskolán kívüli tevékenységet. Azután olyasmi is, hogy a közép- és főiskolások csak a hétvégeket töltik szülőfalujukban, az édes órákat nem akarják alkotómunkával „keseríteni“. Ami az iskolát illeti, épülete a csilizradványi alapiskola két kihelyezett magyar és egy szlovák osztályának otthona, tehát itt sincs olyan bázis, amelyre építeni lehetne. És nincs a faluban hivatásos népművelő. Igaz, a mostanival - aki munkája mellett végzi a kulturális élet szervezését - elégedett a hnb elnöke, mégis az a véleménye, hogy: „Azt a személyt, aki főállásban végezné ugyanezt a tevékenységet, felelősségre lehetne vonni, ha nem úgy dolgozna, ahogy kell. így magasabb színvonalat tudnánk elérni.“ Az szintén szóba került, hogy a lakosság részéről nincs igény a kultúra iránt, pontosabban házhoz hozza azt a tévé, azután, hogy a könyvbemutatóknak és a képzőművészeti tárlatoknak nincs hagyományuk itt. Ezek után bele kellene törődnöm és el kellene fogadnom, hogy a falusi közművelődés és kultúra nem is lehet más, mint amilyen. De ez nem igaz! Még Medvén sem! A Csemadok helyi alapszervezete Horváth Líviával, az új elnökkel az élen tavaly azzal kezdte működését, hogy figyelmüket, kulturális tevékenységüket főként a gyerekekre és a fiatalokra irányították. Változást attól várnak, hogy az ifjú nemzedék érdeklődését fel tudják kelteni a Csemadok munkája iránt. A gyerekek és a fiatalok számára szervezett előadásokat sokan megnézték. Ez egyben jelzi, meg lehet mozgatni a lakosságot. Csak akarni kell. TALLÓSI BÉLA Beszélő formák, színharmóniák Tóth Ilona naiv festő világa Harminchét évesen, 1962-ben költözött Kassára (Košice). Akkor már senkije sem volt. Édesanyja, édesapja, a férje már nem élt, hét testvérének is már csak a sírhantjához mehetett el, ha emlékezni kívánt. Tóth Ilona szobakonyhás lakótelepi otthona zsúfolásig tele saját munkáival - festmények a falakon, sűrűn, dobozokban is rengeteg, ugyanígy kisplasztika, kerámia. Műterme nincs, alkotásai mind itt készülnek, ebben a szobában, illetve - ha az időjárás engedi - az erkélyen, amely különben olyan, mint egy botanikus kert: tele növénnyel, virággal.- Itt szeretek a legjobban tartózkodni. A szürke betonfalakat, az élettelen bezártságot nem tudom elviselni. Vagy két éve beüvegeztet- tem az erkélyt, vagyis megnagyobbítottam a lakást, így még télen is dolgozhatom itt - mutatja be őszinte kitárulkozással kis birodalmát. Kis asztalhoz ülünk le. Gyümölcscsel és különféle finomságokkal kínál. Közvetlen, vendégszerető egyéniség, de nem tudja leplezni, hogy szavában ezúttal izgalom is van. Talán azért, mert idősebb úja második világháború. A vasúttól is sok férfinak be kellett rukkolnia, így ott volt üres hely, oda felvettek. Raktáros voltam. Itt meg a lábam fagyott el. Mikor vége lett a háborúnak és az életben maradt vasutasok visszajöttek, bennünket, asszonyokat bérlistára helyeztek, ami azt is jelentette, hogy c^ak akkor hívtak dolgozni, ha valakit helyettesíteni kellett. Ekkor már férjnél voltam, de így is nehéz volt megélni. Gondoltunk egyet és visszajöttünk Csehszlovákiába. Mostba mentünk. A férjem a bányában, én meg az egészségügyben próbáltam elhelyezkedni. A lakosságcsere idején, 1947-ben a szüleim is visszajöttek, Királyhelmecen (Kráľ. Chlmec) telepedtek le. Alig egy év múlva mi is követtük őket, idegenek voltunk Csehországban, nem ismertük a nyelvet. Helmecen, harmincnégy évesen, végre leérettségiztem a gimnáziumban. Közben dolgoztam, egészségügyi nővérként jártam a bodrogközi falvakat. Aztán jöttek a továbbképző tanfolyamok. Prágába is el kellett mennem. Megcsináltam a vizsgákat. Ha valamit nem tudtam elmondani, oda mentem a táblához, vettem a krétát és lerajzoltam. így jeleztem, hogy érAz egyik, 1985-ben rendezeti kiállításon (Bartolomej Cisár felvétele) ságírókat vár, akik jobban ismerik azt a kort, amelyben felnőtt.- Hogy milyen volt a Kassáig vezető út? - ismétli meg hangosan, töprengve kérdésünket. - Szép is, nehéz is. Voltak maradandó élményt adó apró örömök, de több a fogcsikorgató, kemény megpróbáltatás. Magyarországon, Vitányban születtem. Apán az itteni Bistéról (Byšťa), anyám Vágáshutáról került ebbe a Sátoraljaújhely és Füzérradvány közötti falucskába. Tízéves koromig laktunk ott, aztán átmentünk Károly- falvára. Apám napszámos, anyám szülésznő volt. Hiába volt otthon nyolc gyerek, anyámnak szinte éjjelnappal mennie kellett. Sokszor voltunk egyedül. A kicsiket mindig a nagyobb gyerekekre bízták. Bátyámék később bevallották, hiába hagyott nekem anyám tejet, ők itták meg, engem pedig krumplizsámiskával tömtek tele, hogy ne bőgjek. A felnőttkort csak hárman értük meg. Pénzünk nem volt, de engem taníttatni akartak. Sátoraljaújhelyen beírattak a polgáriba. A tandíjat apám a zárda szőlőjében kereste meg. Gyalog jártam iskolába. Ez naponta tizenhat kilométert jelentett. Nem tudtam végigcsinálni. Egészségügyi nővér lettem én is, mint az anyám. Ungváron szereztem szakképesítést, huszonkét éves koromban megpecsételődött a sorsom. Akkoriban már a debreceni klinikán dolgoztam. Manzárd szobában laktam. Elromlott a központi fűtés. Éjszaka mínusz tizennégy fok volt a lakásban; a klinikán, ahol dolgoztam, plusz huszonegy. Úgy aludtam szobámban, hogy a kezem kint volt, a takarón. Az ujjaim reggelre teljesen megfagytak. Nem bírtam behajtani őket, de felkelni sem tudtam. A kolléganőim, akik feljöttek hozzám, ők nyitották meg a vízcsapot és vonszoltak oda a kádhoz. Előbb az ujjaimat tettem a vízbe, mikor kiengedett bennük a fagy, a könyökömet, majd a vállamat, végül olyan forró vízben fürödtem meg, amilyen csak jött a csapból. Ez így ment nap nap után, míg olyan izületi gyulladást nem kaptam, hogy mentőautóval vittek a belgyógyászatra. Tönkrementem. Az egészségügyet ott is kellett hagynom. Ekkor már folyt tem, tudom, amit kérdeznek, csak csehül nem tudom elmondani.- Kihasználta tehát a rajzkészségét.- Hároméves koromban a szecskavágó ugyan megritkította az ujjaimat, ennek ellenére kiskoromtól fogva jól rajzoltam. A polgáriban is mindig csillagos egyest kaptam a munkáimra.- Festegetett már akkoriban is?-A festéssel komolyabban csak Kassán kezdtem foglalkozni. Egyszer a villamoson utazva a szemembe ötlött egy felhívás, hogy lehet rajztanfolyamra jelentkezni. Jelentkeztem. Aztán Prešovban, az úgynevezett tudományos-műszaki és művészeti népiskolát is elvégeztem. Közben állásban voltam. A Keletszlovákiai Gépgyár üzemi orvosi rendelőintézetében dolgoztam, de teljes mértékben már csak a képzőművészet érdekelt. Ösztönzően hatott rám az is, hogy az amatőr művészek városi, majd kerületi versenyein többször nyertem első díjat. Leginkább ifjúkorom falujának valósága, a paraszti munka, a népélet bensőséges pillanatai, a népszokások és hiedelmek ihlettek, ezeket festettem meg, ezek színharmóniái, formái gyökereznek bennem a legmélyebben, de a táj, a mostani környezetem is ösztönöz. Hol az ecsethez, hol az agyaghoz nyúlok. Tóth Ilona 38 évig dolgozott az egészségügyben. Élete nem volt könnyű. Elkeseredetté, remény- vesztetté is válhatott volna, de mindig talpon maradt. Egy élet tapasztalata mondatja vele, hogy a számos veszélytől terhes világban is meg kell őrizni emberi arcunkat. Az olyan értékek, mint az élniakarás, a hit, az értelem, az alkotókészség, a megértés és segítő szándék - nem múlhatnak el. Tóth Ilona a hetvenes évektől kezdve Kassán, Bratislavá- ban, Prágában, Budapesten, Szentendrén, Debrecenben, Sátoraljaújhelyen és másutt összesen több mint félszáz önálló kiállításon mutatta be nagy sikerrel alkotásait.- Nincs senkim, ezért akarok szólni mindenkihez - szól utánunk búcsúzóul, és a nyitott ajtóban maradva, tekintetével lekísér a lépcsőn SZASZÁK GYÖRGY
