Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)
1988-08-15 / 191. szám, hétfő
T izenhat esztendővel ezelőtt, amikor a Csemadok KB Szőttes népművészeti együttese keletszlovákiai turnéján Alsóláncon (Nižný Lanec) vendégszerepeit, „terven kívül“ jutva el oda, aligha sejtette valaki is, hogy az a fellépés hagyományteremtő lesz a kis, alig 350 lelket számláló csereháti községben. Azóta, két év kivételével, minden nyáron megrendezik a Daloló Alsólánc népművészeti találkozót. elsődleges célja, hogy hangulatosabbá, színesebbé tegye a Kanyap- ta menti település nyári heteit, és hogy közelebb hozza egymáshoz a szereplőket, nézőket, valamint a környék hasonló jellegű rendezvényeinek szervezőit. Kétségkívül az utóbbi évek legszínvonalasabb Daloló Alsólánca volt - mondták sokan az idei rendezvényről. És akik így vélekedtek, elsősorban talán nem is a több mint ezer nézőre, a gondos előkészületről tanúskodó vendéglátásra meg a szép időre gondoltak, hanem a háromszáz szereplő közel háromórás, mindvégig élvezetes műsorára. Nem véletlen, hogy a közönség a rek- kenő hőség ellenére is helyén maradt, és jól szórakozott. Már az első csoportnak, a magyarországi Garadnáról érkezett vegyeskórusnak sikerült öt elbűvölnie, a többiek pedig még csak fokozták a hangulatot. Több mint színfoltja, értékes előadása volt a délutánnak a szepsi (Moldava nad Bodvou) Daloló Alsólánc A volt urasági kastély - ma művelődési otthon - kertjének bizonyára száz évesnél is idősebb hársfái alatt bemutatkozott már az Ifjú Szívek, a borzovai (Silická Brezová) folklórcsoport, a mezőkövesdi Matyó Nép- művészeti Együttes, a parchovanyi hagyományápoló kör, továbbá több tucatnyi hazai és magyarországi táncos, énekes, zenés, s a Kassa vidéki (Košice-vidiek) járásnak talán minden amatőr népművészeti csoportja. Külön érdekessége - egyben erénye - az alsólánci ünnepélynek, hogy általában a helybelieket is mozgósítja, színpadra csalogatja. Innen indult el például annak idején az alsólánci hagyományápoló kör, mely azóta a Tavaszi szél... országos döntőjében is szerepelt már, miközben még jobban megszerettette szinte minden helyi, valamint sok-sok környékbeli lakossal a népdalt és a néptáncot. A rendezvény Bódvácska gyermekcsoport mesejátéka. Magyar és szlovák népdalok előadásával sikeresen mutatkozott be a nemrégiben alakult buzitai(Bu- zica) éneklőcsoport, s nagy tapsot kapott a Daloló Alsólánc leggyakoribb és leghűségesebb résztvevője, a szesztai (Cestice) asszonykórus. A hími (Chým) lányok ismét szép népdalcsokorral gazdagították a műsort. A hazai színeket ezúttal Nagy Imre citerás, a legjobb hangú lányok, valamint a másfél évtizede alakult folklórcsoport asszonyai képviselték. Mindössze tíz-tíz percig volt színpadon a nagyidai (Veľká Ida) llosvai, és a szinai (Seňa) Rozmaring népművészeti együttes. A hálás közönség bizonyára még többször is „visszatapsolja őket, ha nem a nagykállói Kállai Kettős csoport következik, amely hírnevéhez méltón szerepelt. Úgy táncoltak és úgy énekeltek, hogy szereplésükkel a lehető legszebben ért véget a seregszemle, melynek ügyes műsorvezetője volt a Kövesdi Szabó Má- ria-Pólos Árpád színészházaspár. Végezetül, dicséret illeti a lelkes szervezőket, hiszen ha nem ők, akkor... Nos, a Csemadok helyi szervezetének megfiatalított vezetősége- élén ifjabb Hangácsi Mihállyal- nagyszerűen vizsgázott. Igazolta, hogy egy kisközösség csakis akkor képes jelentős, tiszteletet parancsoló tettre, csakis akkor tud igazán hasznára lenni a nagyobb közösségnek, a társadalomnak, ha akarat s tettvágy fűti, és ha a köz javát szolgálva - egységes. GAZDAG JÓZSEF Kerékpáron a Csallóközben A szinai Rozmaring (A szerző felvétele) H orgászni is tudni kell. A szerencse csak szerencse; hol van, hol nincs. Amint tapasztalhatjuk, a vízparti világon kívül is, a legtöbbször nincs, messzire elkerül bennünket, mintha nem szeretne örömet szerezni az embernek. Vagy talán azért nem kopog be hozzánk gyakrabban, hogy tanuljunk meg a saját lábunkon járni, pontosabban, a saját erőnkből boldogulni?! Ki tudja? Mindenesetre, eltartott néhány évig, míg rájöttem: nem mindegy, hogyan horgászik az ember. Persze - mint oly sokszor hallható öregektől megette a fene az egészet, ha nem kapnak a halak, csinálhat a horgász bármit, bevethet bármilyen „ fegyvernemet", hal nélkül tér haza. Tehát a tudás is csak akkor ér valamit, ha van kapás. Minthogy rengeteg órát töltöttem el vízparton ücsörögve, úgy, hogy a kapásjelzót legfeljebb a szél húzta meg - hányszor megdobbant arra is a szív! még csak eszembe se jutott kételkedni a régi igazságban. Fel sem merült bennem, hogy itt szintén lehet kivétel, mely szabályt erősíthet. Ma már tudom. • Vagy kétszázan ültünk végig a mintegy háromszáz-négyszáz méter hosszú, csaknem egyenes partszakaszon, melynek mentén hatalmas hullámtörő kövek vonulata emelkedett ki a vízből. Ha felállt az ember, nem akármilyen látványban volt része: a kövekről különböző színű és hosszúságú horgászbotok sorozata meredt az alig mozduló víz fölé, végig a partszakaszon, melyre hűsítő árnyékot vontak a sétány fái. És mindehhez az alkonyat színei, a távolban még napsugaras ég. Csak éppen hal sehol, senkinél. Itt-ott csobbant vagy nagy zajjal csapódott a vízben egy-egy messzire hajított, jól megtömött etetókosár, melytől újfent remélte a horgász, hogy tartalma a horogra szúrt kukoricához vonz legalább egy tenyérnyi keszeget. A pontyról már lemondtunk. Hét óra felé járhatott az idő, amikor néhány méterre tőlem helyet kért magának két horgász között egy újonnan jött, negyven év körüli, fürdónadrágos férfi. Nem sok minden volt nála, horgászbot is csak egy. Elhelyezkedett, majd benyúlt a reklámtáskába, melyből etetőanyag került elő. Gombócokat formált, aztán sorra bedobálta valamennyit a vízbe, pontosan ugyanarra a helyre, úgy tíz méterre a parttól. És elment. Körülbelül egy óra múlva tért vissza. Leült, előhúzott egy cigarettát. Valószínű, gondoltuk, nincs nagy kedve a horgászathoz, látván, hogy mellette jobbra is, meg balra is békéA mester sen pihennek a „fegyverek". Aztán mégis csak hozzálátott, nyugodtan, türelmesen, a legapróbb részletekre is ügyelve, összeállította könnyű horgászfelszerelését. Semmi etetókosár. Hosszú bot, vékony zsinór, pici úszó. Minthogy a kapásjelzőink „csendben" voltak, figyelhetjük a fürdónadrágos férfit, aki végtelen nyugalmával, magabiztos mozdulataival vonta magára tekintetünket, már első megjelenésekor. Nem láttam, hogy milyen csalit tűzött a horogra, de alighogy bedobta, pontosan arra a helyre, ahová a gombócok repültek egy órával korábban, már el is tűnt az úszó. Berántott, és abban a pillanatban nagy ívben meghajlott a bot, megfeszült a zsineg, rajta a fekete úszó mintha örömtáncot járt volna. A férfi fel sem állt, jobb kezében tartva a botot, fárasztotta a halat. Bal kezével időnként tekert egyet az orsón, aztán a cigarettához nyúlt. Élvezet volt nézni, ahogy dolgozott. Fegyelmezetten és elegánsan. Kapkodás és felesleges mozdulatok nélkül, minden ízében a feladatra figyelve. Ekkor éreztük meg, amit a férfi - biztos vagyok benne - már a beetetéskor tudott: ó itt több halat is fog ma. Miért izgult, csapkodott, káromkodott volna hát?! Miért horgászott volna két bottal, félóránként változtatva a felszerelést, a módszert?! Ő tudta - itt és most ez hoz eredményt. Miközben a mi kapásjelzőink továbbra is „hallgattak", ó ötpercenként vezetett ki egy-egy gardát, dévért, pontyot, melyet visszaengedett, ha nem volt méretes. Egy-két óra alatt annyi hal került a szákjába, amennyi nekünk, többieknek, együttvéve sem. íme: a szakma mestere! És ezzel akár be is fejezhetném a jegyzetet, ám a történetnek még nincs vége. Másnap reggel hat óra tájban újra kimentem horgászni. Kevesen ültek a parton. Amikor elfoglaltam tegnapi helyemet, feltűnt, hogy a fürdónadrágos férfi- a mester - helyén egy fiatal horgász - meglehetősen elhanyagolt állapotban - alszik, mellette sörösüvegek, botjai a vízben. A haltartója üres. Nemsokára megérkezett a fürdónadrágos. És- nyilvánvalóan a „hely" miatt- elkezdte ébresztgetni a fiút, annak ellenére, hogy a horgászatban írott szabály is: előre foglalt helye senkinek nincs. - Meddig akarsz itt horgászni? - kérdezte a fürdónadrágos, megfogva a fiú vállát.- Mert szeretnék ide ülni. - A fiú motyogott valamit, aminek a lényege az volt, hogy nem megy el, aztán lassan magához tért, kihúzta, majd újra bevetette horgait a vízbe, az etetókosár messzire csobbant a parttól. A fürdőnadrá- gos várt egy darabig, aztán elment. \/agy is másutt, akárcsak háV rom-négy méterrel odébb, meg sem próbálkozott a halfogással. Aha, mondhatná erre valaki, ' most kiderült, mégsem olyan nagy mester az a te megcsodált horgászod, drága barátom, mert ha az lenne, akkor számára igazán mindegy, hol dobja be a horgot, jön a hal. Bevallom, az első pillanatban számomra is megnyugtató érzés volt, hogy lám, ő sem tud mindenütt halat fogni, de aztán az jutott eszembe: a hely is fontos- ahol dolgozunk. Ahol teljes egészében kihasználhatjuk minden tudásunkat, tehetségünket. Ahol élvezhetjük a munkát. Legyen az halfogás, kenyérsütés, tanítás, vagy éppen tudományos-kutató tevékenység. Különben, fabatkát sem ér az egész. BODNÁR GYULA A honismereti kerékpártúra továbbra is változatlan népszerűségnek örvend, résztvevőinek száma állandóan növekszik. Természetesen, az elmúlt tizennégy évben akadtak gyengébben sikerült túrák is, de az állandó mozgás, az újabb és újabb tájak bebarangolásának és megismerésének a lehetősége sokakat vonzott. Az évek alatt össze- kovácsolódott baráti társaság mindig sikeresen vészelte át a hullámvölgyeket. Köszönhető ez annak is, hogy a szervezők jórészt a túrázók közül kerültek ki: olyan fiatalok, akik bizalmat kaptak társaiktól. Az utóbbi években gyakorlattá vált, hogy a túrák útvonalát három táborhely határozza meg. Egy-egy „költözködési nap“ (táborbontás és táborverés) közbeiktatásával csillagtúrákon ismerkednek a résztvevők az adott terület néprajzi, kulturális, történelmi és irodalmi emlékeivel, hagyományaival. A túrázók irányítása, a látogatások, az előadások előkészítése nem kis feladat a túravezető számára. A művelődési táborokkal ellentétben, nagy területet kell bebarangolni, ennek megfelelően kell az időpontokat összehangolni. Utána kell járni annak, mit érdemes megtekinteni, és meg kell találni azokat, akik e jeles helyekről tudnak is valamit mondani stb. A kerékpártúra idei útvonala a Csallóközbe - 1982-es helyszínére - tért vissza, Szarnák Mihály vezetésével. A három táborhely, sorrendben, a következő volt: So- morja (Šamorin), Felsópatony, (Horná Potôň) és Kulcsod (Klúőovec). A legtöbb időt a második táborhelyen töltöttük el. A patonyiak kedves ismerősként fogadtak bennünket. Külön meg kell említeni, hogy a helyi nemzeti bizottság elnöke mindennap eljött a táborba, érdeklődött, hogy vagyunk, nincs-e szükségünk valamire. De szíves vendéglátással találkoztunk Bakán (Baka) és Hro- boňovóban is, ahol a Csemadok alapszervezetei fogadtak. Szintén sokáig emlékezetes marad a sósszi- geti (Solary) növénynemesítő állomáson tett látogatás. A túra előadói közül elsőként Kovács Lászlót, a somorjai gimnázium tanárát említem meg, akinek előadásait Csallóközcsütörtökön (Štvrdok na Ostrove) és Gellében (Holice), valamint Gombán (Hubice) hallgattuk meg, A települések története, illetve A Csallóköz gazdasági rendszerecímmel. Püspöki Nagy Péter kalauzolása a főváros utcáin, a történelmi levegőjű falak és házak között még a várost jól ismerőknek is élmény marad. Egy szabadidőprogram keretében több túrázó vállalkozott arra, hogy Tomašíkovóba kerekezzen, ahol a helyi kisegítő iskola igazgatója, Gágyor József, a Megy a gyűrű vándorútra című könyv szerzője fogadta őket. Szavaiból szinte sugárzott a faluja és munkája iránt érzett szeretet. Hosszú évek alatt gyűjtötte össze azt a jórészt iratokból, képekből, cikkekből összeállított anyagot, amely jelenleg az iskola nagytermében látható. Nagyobbik része eredetileg iskolai segédanyagnak készült. Szűkebb hazám - a nógrádi tájak - néprajzi gyűjtőinek súlyos gondja, hogy alig van helyiség, ahol az anyagot elhelyezhetnék, (gy kicsit irigykedtem a csallóköziekre, amikor tájházaikba léphettem. Somorján Honismereti Ház, Nagylúcson (Lúč na Ostrove) a helyi szövetkezet ipar- történeti és honismereti-néprajzi gyűjteménye, Gabčíkovóban, Hro- boňovóban és Csicsón (Čičov) tájház, s még nem szóltam Nagyme- gyerről (Čalovo), ahová már nem jutottunk el. Igaz, a hroboňovói és csicsói házak rossz állapotban vannak. Nagyon nagy kár lenne, ha a most még javítható épületek tönkremennének, és elvesznének a bennük látható értékek. Ugyancsak lehangoló látványt nyújtott a csicsói kastély. Védett műemlék, mégis, alig pár méterre az ezt igazoló tábláktól, kitördelt ablakok, szétvert ajtók, omladozó fala. Nem épp a kulturális emlékek tiszteletéről tanúskodnak. A kastélyban található galéria azonban szép. Fiatal képzőművészek alkotásai láthatóak benne. A túra hagyományaihoz tartozik, hogy a résztvevők neves egyéniségekre, hősökre emlékeznek. Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a második világháború hőseinek emlékművénél a fasizmus áldozataira, Vámbéry Ármin emléktáblája előtt a világhírű utazóra, a város neves szülöttére emlékeztünk. A királyfai temetőben Lauber Antal tü: zérhadnagy, Csilizradványon (či- lizská Radvaň) Sebő Alajos honvédalezredes, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc résztvevőinek sírjai előtt tisztelegtünk, majd a pipagyújtói emlékműnél, amely a Komárom és Nógrád megyei 37. honvéd zászlóalj 3. százada katonáinak őrzi emlékét. Ehhez kapcsolódott Bódis Ferenc nyugalmazott igazgatótanítónak a tejfalusi (Mliečno) csatáról szóló előadása. A csicsói tájház előtt (A szerző felvétele) Az estékre tervezett műsorok zöme eltért a tervezettől. Több meghívott előadó lemondta a részvételt. Ennek ellenére, minden nap nyílt lehetőség hasznos pihenésre. Szép élményt adott: az első csallóközi kórustalálkozó résztvevőinek zárókoncertje Somorja főterén; visszaemlékezésre kínált lehetőséget a tavalyi, az Ipoly menti és Garam völgyi túráról készült diafelvételek bemutatása; érdekes volt Bödők Zsigmond csillagász előadása a tátralomnici (Tatranská Lomnica) csillagvizsgálóban készült felvételek kíséretében. A legnagyobb sikert Marcell Bélának A csallóközi hiedelmek című előadása aratta. Főleg a gyermekeknek szerzett nagy örömet Kulcsodon a nagyszarvai (Rohovce) Csibészek bábcsoport előadása. A táborhelyeken mindennap fellobogott a tábortűz, mellette sokszor hajnalig szóltak a dalok, folytak a csendesebb vagy éppen vidámabb beszélgetések, viták. Feléledt egy régebbi „túrás hagyomány“ is: az első táborhelyen Ag Tibor teremtett jó hangulatot, aki néhány csallóközi népdalt tanított be a résztvevőkkel. Az események listája korántsem teljes. A túrák varázsát a sokrétűség adja. Élmények, látnivalók, emlékek.. . és valamilyen megmagyarázhatatlan érzés, hogy egy év múlva újra együtt lehetünk. Nem hangulatrontásként, de szólni kell a negatív jelenségekről is. A közúti közlekedés nem veszélytelen. Főleg a kerékpárosoktól igényel fokozottabb figyelmet, hiszen elég egy rossz mozdulat, és az út véget ér... Mégis gyakran megtörtént, hogy többen többszöri figyelmeztetés ellenére sem tartották be az alapvető közlekedési szabályokat! Súlyosabb baleset nem történt, de... Nem lehet egyetérteni néhány résztvevő viselkedésével sem, ók a hét nagyobbik részét saját programmal töltötték ki. Nyilvánvaló, minél több a résztvevő, annál nehezebb mindenki igényeinek megfelelő útvonalat és műsort találni. Azonban a túra azért túra, hogy egy héten keresztül együtt kerekezzünk. A távolmaradás, a leszakadás elsősorban a szervezőknek okoz gondokat, de a túra hagyományosan jó szellemét ismerőket sem deríti jó kedvre. Az, aki ilyen tervekkel jön a kerékpártúrára, inkább maradjon távol tőle! Nincs arról szó, hogy mindenkinek mindenhol ott kell lennie, de vannak alapvető „túrás“ illemszabályok (jórészt íratlanok), amelyeket minden résztvevőnek be kell tartania. PUNTIGÁN JÓZSEF
