Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-11 / 188. szám, csütörtök

A Rudé právo és a Pravda kerekasztal-beszélgetése i 968-ról

Az emberekről és az eseményekről

Ezerkilencszázhatvannyolc története volt a fő témája annak a beszélgetésnek, amelyre a Rudé právo és a Pravda szerkesztősége olyan közírókat és tudományos dolgozókat hívott meg, akik tanúi és közvetlen résztvevői voltak ennek az időszaknak. A kerekasztalnál helyet foglalt: Eugen Hanisko, a Csehszlovák Televízió bratislavai igazgatóhelyettese, Karol Hederling, a Televízió című folyóirat főszerkesztője, Július Lőrincz és Ján Medveď, a bratislavai Pravda szerkesztői, Milan Matouš, a CSKP KB Marxizmus-Le- ninizmus Intézetének igazgatóhelyettese, Karéi Rychtank, a prágai Közvéleménykutató Intézet igazgatója, Josef Valenta, a Život strany főszerkesztője és Juraj Varholík, a Szövetségi Külügyminisztérium munkatársa. A beszélgetést Jaroslav Kojzar, a Rudé právo helyettes főszerkesztője vezette.

ÚJ SZÚ

11.

KOJZAR: 1968 januárja elkerülhetetlen volt. A különféle szubjektivista megközelítések helyrehozásának, a korabeli irányítási módszerekből következő számos fogyatékosság megszüntetésének, a lenini munkastílushoz való visszatérésnek reményéhez kötődött. Sajnos, ezek a remények nem váltak be. Azért jöttünk össze, hogy elgondolkodjunk nemcsak a Januárhoz vezető okokon, hanem afölött is, hogy a korabeli párt- és állami vezetés miért nem birkózott meg a helyzettel, s miért engedte meg, hogy a szocializmus ellenségei nyilvánvaló kísérletet tegyenek visszavágni 1948 februárjáért, vagyis előidézni az antifebruárt. S végül azért is találkoztunk, hogy levonjuk a tanulságokat az 1968. évi eseményekből.

RYC-HTAŔÍK: Január valóban spontán, visszhangra talált a pártban és az egész társadalomban. A múlt fogyatékosságai megszüntetésének reményét keltette. A becsületes emberek, a becsületes kommunisták úgy vélték, hogy rendbe tesszük gazdaságunkat, emelkedni fog az emberek anyagi és szellemi színvonala, a politikában leküzdjük a formalizmust. Ezek az emberek hittek abban, hogy valamiféle fordulat következik be, s minden jóra fordul.

Szerintem ezzel kapcsolatban követte el a legnagyobb hibát a párt vezetősége, élén Alexander Dubčekkel. Képtelen volt a párt- és a társadalmi aktívának, valamint a közvéleménynek megmagyarázni, hogy tulajdonképpen miről is van szó, mozgósítani őket és széthelyezni a kádereket. Mi több, az 1968 januárja és áprilisa közti időszakban, amikor az emberek arra vártak, hogy tulajdonképpen mi is fog történni, semmi sem történt. A jobboldal éppen ebben az időszakban kezdte el a saját szája íze szerint értelmezni Januárt. S amikor megjelent az akcióprogram, akkor már bizonyos vonatkozásban késő vojt.

HANISKO: Véleményem szerint

a problémák feltárására és feltornyosulására már a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa utáni időszakban került sor. Ezen a kongresszuson bizonyos értelemben keresték a lenini hagyományokhoz való visszatérés útját. Milyen visszhangot vert Csehszlovákiában ez a kongresszus? Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy nálunk is lehetővé tette azoknak a problémáknak a megoldását, amelyek az ötvenes években merültek fel gazdasági és társadalmi viszonylatban egyaránt. Az útkeresés lényege az volt, hogy olyan körülmények között építettük a szocializmus alapjait, amikor még csak kialakulóban volt annak lehetősége, hogy a szocializmus előnyeivel éljünk a társadalmi élet minden területén. A XX. kongresszust követően ezeket a kérdéseket nagyon eltérően válaszolták meg.

Nálunk a XX. kongresszus után erőteljesen érvényesült a leninizmus elvetésének tendenciája, rendszerint az „eredeti marxizmushoz“ vezető utak keresésének örve alatt. A revizionisták a burzsoá filozófia különféle korabeli áramlataira támaszkodtak, elsősorban az egzisztencializmusra. így Csehszlovákiában kialakultak az elméleti erőforrásai a jobboldali opportunizmus kísérletének, amelynek célja a marxizmus-leninizmus revíziója volt. Ez a revizionista áramlat mind agresszívebben nyilvánult meg politikai területen is. Fokozatosan érvényesülni kezdett a tömegtájékoztatás és propaganda eszközeiben, s ezek révén erős hatást gyakorolt. Mégpedig olyan körülmények között, amelyekben lényegében megoldatlanok maradtak a valós gazdasági problémák.

VALENTA: A szocialistaellenes erők nálunk szociális bázisra támaszkodtak. Az 1929. évi statisztika szerint Csehszlovákia népességének 12 százaléka tőkés volt. Jelentőségüket nem becsülhetjük le. Közülük, esetleg utódaik közül származnak a jobboldal leplezetlen és leplezett képviselői. A sors iróniája, hogy soraikból 1948 februárja után sokan.szektás baloldaliak voltak, akik a hatvanas években átálltak a szélső jobboldalra. Nem voltak osztály- és szociális gyökereik. •

VARHOLÍK: Tény az, hogy a szocializmus és az internacionalizmus talaján szilárdan álló erők soraikból a párt vezetőségébe és az állam kulcsfontosságú

posztjaira nem tudtak kiemelni olyan személyiségeket, akik képesek lettek volna kidolgozni a világos programot és megjelölni a kialakult helyzet kiútját. Ez tükröződött abban a jelyzetben, amely akkor a CSKP Központi Bizottságában uralkodott. Nyilvánvaló, hogy pártként nem voltunk eléggé felkészültek. Ez a magyarázata annak is, hogy az akcióprogram annyira nélkülözte a homogén jelleget.

MATOUŠ: Már sokszor elhangzott, hogy ez az akcióprogram tulajdonképpen halva született. Ezt nem mi állítjuk, hanem ez a jobboldaliak korabeli tézise, mivel abban a pillanatban, amikor az akcióprogramot végre megszavazták, már jóval többet akartak, úgyhogy számukra megszűnt létezni.

MEDVEĎ: Az akcióprogram kezdettől fogva kompromisszum volt a párt központi bizottságának egészséges marxista-le- ninista, illetve jobboldali opportunista erői között. Kidolgozása idején, de főleg később a helyzet a jobboldali erők szándékainak megfelelően alakult. Ezek az erők túllépték a program kereteit, főleg azt követően, hogy sikerült beszivárogniuk a tömegtájékoztatás és propaganda eszközeinek zömébe.

LÔRINCZ: A CSKP KB 1967 októberi ülésének előkészítésével kapcsolatban felmérést végeztek az alapszervezetekben. Ez feltárta a párt helyzetét. Először is bírálták a kitűzött célok és az elért eredmények közötti ellentmondásokat. Másodszor, az alapszervezetek nyomatékos hangsúllyal hívták fel a figyelmet a bürokrácia, az adminisztrálás megnyilvánulásaira, a párton belüli demokrácia elfojtására, a kommunisták fegyelmének alacsony színvonalára és passzivitásukra. A felmérés egyidejűleg kimutatta, hogy a párttagok elutasítják a párt történetének és múltban kifejtett tevékenységének be- feketítését, elutasítják a kispolgáriasságot és a szovjetellenes támadásokat. Ez arról tanúskodik, hogy Január elkerülhetetlen volt, a januári KB-ülés és magának a pártnak fejlődése általában az elkerülhetetlen fordulat felé vett irányt, és szükségessé vált egy szélesebb program kidolgozása. A párt munkájában újításra volt szükség, egyetlen személyi csere nem bizonyult elegendőnek.

Persze, sok függ attól, milyen személyiség kerül a mozgalom vagy a párt élére. A januári ülésen végül is Alexander Dub- čeket választották meg a párt élére, akinek jelölése kompromisszum eredménye volt. Mindenkinek megfelelt, s ennek gyakorlati következménye az volt, hogy a vezető posztra egy teljesen határozatlan személy került, ami rányomta bélyegét a további fejleményekre.

MATOUS: Nem az volt a helyzet, mint amikor a mérleg két serpenyőjébe egy erős, illetve egy gyönge személyiséget helyezünk. Az erős egyéniség, ha kommunistáról van szó, mindig a munkatársai kollektívájára támaszkodik. Csakhogy Dubčeket az jellemezte, hogy a demokráciáról sokat beszélt, de a módszerei nagyon bürokratikusak, önkényesek voltak. Neki nem volt szüksége a központi bizottságra. Véleménye szerint a központi bizottság „Novotný embereiből" tevődött össze. Sok kérdésről még az elnökséget sem tájékoztatta, illetve csak néhány tagját. Többnyire František Kriegelt és Josef Smrkovskýt. Ez a kollektivitást tekintve súlyos fogyatékosság volt. Még csak azokról a fontos levelekről sem tájékoztatott, amelyeket szövetségeseink intéztek hozzánk, beleértve az SZKP KB Politikai Bizottságának augusztus 17-i közismert utolsó levelét, amelyet a zsebéből csak augusztus 21_-én éjjel húzott ki.

RYCHTAŔÍK: Éppen a dubčeki pártvezetőségnek az a gyöngesége s képtelensége, hogy eszmeileg, valamint politikailag összefogja a társadalmi erőket, vezetett a társadalmi válság bizonyos pillanatában ahhoz, hogy szorosan egymás mellett álltak azok, akiknek célja a szocializmus leépítése, az „antifebru- ár“ volt, s akik végül is a nyugati hírszerző szolgálatok hálózatban kötöttek ki, s azok, akik előrelépésre törekedtek, de idejében nem vették észre, hogy mibe torkoll ez a helyzet.

Sajnos, a dubčeki vezetőség gyönge-“

sége számos becsületes ember fájdalmas sorsát idézte elő, akiket teljesen megtévesztett éppen a dubčeki vezetőség gyöngesége. Véleményem szerint a hivatásos politikus nem állhat csak a szószéken, nemcsak programnyilatkozatokat ad ki. A hivatásos politikusnak harcolnia kell az emberekért, a politikai irányvételért, az emberek állásfoglalásáért. A politikusnak akarva vagy akaratlanul vállalnia kell ezt a felelősséget. Felelősséggel tartozik az osztályok, a nemzetek, a nagy és a kis szociális csoportok életéért. S ez egyben tulajdonképpen felelősséget jelent az egyén, az egyszerű ember életéért. Ebből a szempontból a dubčeki vezetőség göngesége számos becsületes ember igen szövevényes sorsát, gondját idézte elő.

MATOUŠ: Dubčeket Nyugaton valamiféle újító irányvétel megszemélyesítőjének tüntetik fel. Csakhogy Dubčeket éppen az jellemezte, hogy a tisztségviselő torz példája volt. Mindent előkészítettek számára, de amikor papír nélkül, tehát szabadon kellett beszélnie, annak nem volt semmiféle logikája. Normális körülmények között az ilyen tisztségviselőnek nincs nagy tekintélye. S az 1968-ban kialakult sorsdöntő körülmények között ez tragédiát jelentett a párt számára, amelynek élén állt. Különféle emberek manipulálták, lekottázták „szólamait", eléje csempészték a döntéseket. Dubčeknél ezt még tetézte hiúsága, amellyel a jobboldal egyes képviselői élni tudtak. Szervezték és adagolták dicsőítését. S fokozatosan ő maga is cselekvő támogatója lett a jobboldali politikának.

KOJZAR: Alexander Dubček és mások azt is állítják, hogy 1968 sikeres esztendő volt. Milyen sikerek voltak ezek?

HANISKO: A statisztika arról tanúskodik, hogy az 1968-1969-es években a korábbi időszakhoz képest ai egész köztársaságban csökkent az ipari termelés növekedésének üteme. Lényegesen csökkent az export. A másik oldalon rohamosan gyarapodott a lakosság pénzjövedelme. Az 1968-69-es években a lakosság a tervezetten felül 34 milliárd koronát kapott. A jövedelem emelkedésének nem volt velejárója a munkatermelékenység növekedése. A gazdasági elemzések kimutatták, hogy az iparban az átlagbér 13 százalékkal lett nagyobb, a munkatermelékenység viszont még 8 százalékkal sem. Úgyhogy a Nyugat lelkendező szólamai arról, mintha a nép, élén az új vezetőséggel nagy lelkesedéssel fogott volna hozzá a munkához és igyekezett a magas fokú munkatermelékenység elérésére, valós tényekkel nem igazolható- ak. S ezért a tényeket elhallgatják, vagy eltorzítják.

MATOUŠ: Dubček egyes hívei adatokat említenek meg a nemzeti jövedelem, a bruttó nemzeti termék alakulásáról, amely 1968-ban és 1969-ben a korábbi évekhez képest állítólag ugrásszerűen gyarapodott. A közgazdászok bebizonyították, hogy ez hihetetlenül kezdetleges szélhámosság. 1967. január 1-től új, magasabb szintű nagykereskedelmi árak alapján számolták el a nemzeti jövedelmet és a további mutatókat. A jobboldali propaganda gyakran folyamodott ilyen övön aluli ütésekhez. A Január előtti helyzetben és utána is fontos szerepe volt a munkásosztály magatartásának. Ez nem egyszerű kérdés. Külföldi ellenfeleinknek, de híveinknek is esetenként az volt az elképzelése, hogy a csehszlovák munkásosztály hagyta magát megtéveszteni, manipulálni, behódolt a jobboldali jelszavaknak stb. Ez nem igaz. A jobboldal kezdettől fogva felsorakozott a munkásosztállyal, szociális helyzetével és főleg politikai hatalmával szemben. Nincsenek arról szóló bizonyítékok, hogy a munkásosztály spontán módon támogatta volna a jobboldal politikáját. A nyugati források rámutatnak arra, hogy a jobboldali erők az augusztus 21 -én kialakult feszült helyzetben is csak a ebédszünetre hirdettek meg általános sztrájkot. Őszre ugyan, Smrkovský támogatása érdekében sztrájkkal fenyegetőztek, de azután ezt meg sem kísérelték, mivel tudták, helyzetük ezt nem teszi lehetővé.

A munkásosztály nem támogatta a jobboldalt, nem hódolt be a jobboldali demagógiának. Ez az érem egyik oldala.

A másik pedig az, hogy a munkásosztály cselekvően és szervezetten nem lépett fel az ellenforradalommal szemben. Hiányzott vezető ereje - az egységes marxista- -leninista párt. A munkásosztály egységesen és szervezetten nem léphetett fel, mivel nem volt egység a pártban.

Munkásosztályunk kétségtelenül kevésbé volt aktív, mint 1948-ban. Miért? Ennek oka, hogy a hatvanas évek formális, kinyilatkoztató politikája a munkásokat

és az üzemi pártszervezeteket gyakorlatilag megfosztotta politikai befolyásuktól és a társadalmi kérdések közös eldöntésének beidegződésétől. Emlékeztessünk arra, hogy milyen volt a pártszervezetek munkastílusa 1945-1949-ben. Nem hirdették azt, hogy mindenki kimondhatja, amit gondol, hogy szükséges a párbeszéd vagy a glasznoszty. De vajon bárki is belefojthatta-e a szót abba, akinek eltérő volt a nézete? Ez azután a párt és a társadalom életéből lassan kiveszett, s így a hatvanas években a munkáskollektívák már jóval kisebb tényleges befolyást gyakoroltak a döntéshozatalra. Bizonyos mértékben ez is hatással volt arra a tényre, hogy a munkásosztály 1968-ban spontán módon nem sorakozott fel az ellenforradalommal szemben. Jóllehet soraiból a legaktívabbak, például a Népi Milícia tagjai, valamint számos üzemi és városi kollektíva hallatta szavát, nem elég határozottan ahhoz, hogy meggátolja a jobboldal előretörését.

LÖRINCZ: Nálunk az 1968. évi fejleményeknek voltak külpolitikai vonatkozásai is. Ez érvényes a Január előtti, utáni és az augusztust követő időszakra is. Milyen volt akkor a helyzet? Akkoriban még például nem írták alá az európai biztonságról és együttműködésről szóló konferencia Záróokmányát. Helsinkit még nem készítették elő. Nyugaton erőteljesen törekedtek Európa háború utáni elrendezésének megváltoztatására, az NDK elszigetelésére. Mindez nem téveszthető szem elől, amikor az 1968. évi Csehszlovákiáról beszélünk. S a csehszlovákiai fejleményeket illetően látnunk kell azt, hogy itt nálunk milyen külföldi hatások érvényesültek. Akkoriban Nyugatról erőteljesen támogatták a KGST és a Varsói Szerződés egysége megbontásának tendenciáit. Nem meddő spekulációk voltak az arra irányuló kísérletek, hogy köztársaságunkat kiszakítsák a szocialista közösségből, hanem a Nyugaton velünk és a más országokkal szemben folytatott gazdasági, politikai és propagandakampány valós bázisára épültek. Rendkívüli aktivitást fejtettek ki akkoriban a különféle eszmei aknamunkát folytató központok, főleg a Szabad Európa.

Ebben a nemzetközi helyzetben a dubčeki vezetőség némán elsiklott az ellenünk kifejtett tevékenység fölött, s így lehetővé tette a szövetségi kapcsolatok büntetlen kikezdését. A jobboldali erők felkorbácsolták a nacionalizmust és a szovjetellenességet. A Szovjetunióval való szövetségi kapcsolatok elleni támadások szöges ellentétben álltak népünk történelmi tapasztalataival, s a jobboldal mégis erre vetemedett.

Ennek folytán rendkívüli helyzet alakult ki: a párt és az állam vezetősége nem reagált, illetve felületesen és nem őszintén reagált a szövetségesek állásfoglalására. A dubčeki vezetőség júliusban nem vett részt a varsói találkozón. Ez merő ellentétben állt azzal a megértéssel és érdeklődéssel, amellyel szövetségeseink a Január utáni fejleményeket fogadták. Ez kifejezésre jutott a szocialista országok legfelsőbb szintű vezetőinek részvételében is a februári győzelem 20. évfordulójának ünnepségein. Nyilván nem jöttek volna el, ha Januárral szemben fenntartásaik lettek volna. Jelenlétükkel azonban kétségtelenül támogatták a Január utáni fejlődést is. A szövetségesek nyugtalanságát nem a januári KB-ülés váltotta ki, hanem a jobboldali szocialistaellenes erők tevékenysége.

VARHOLÍK: A szocialistaellenes erők szándékaikban olyan messzire mentek el, hogy követelték a CSSZSZK kilépését a Varsói Szerződésből és a KGST-ből s konkrét lépéseket tettek, hogy a CSSZSZK-t semleges állammá nyilvánítsák. Tudjuk, hogy a központi bizottság elnöksége számára már kidolgozták a Szovjetunióval és a többi szövetségessel való szakítás esetére az intézkedések „névtelen" javaslatát. Vajon el tudjuk-e képzelni, hogy ez a lépés milyen következményekkel járt volna Európa és a világ fejlődésére? Osztom azt a nézetet, hogy a szocializmusellenes erők játékában különösképpen veszélyes volt a szövetségesek iránti viszonynak kérdése, s ezáltal az országunk biztonsága és szuverenitása szavatolásának kérdése is.

KOJZAR: Az 1968-as esztendő bomlasztó folyamatainak másik vetülete volt az olyan ellenforradalmi szervezetek létrejötte, amilyen például az úgynevezett Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja volt. Fő ideológusa, Sviták nagyon találóan fejezte ki szerepét, amikor a választási előkészületek előtt felszólított arra, hogy: „Egyetlen jelenlegi tisztségviselőt sem szabad újraválasztani!" Mindezek a szervezetek - az Elkötelezett Pártonkívüliek

Klubja és a K 231 - sajátos módon előkészítették a talajt ahhoz, hogy megfelelő pillanatban átvegyék a hatalmat, meg- döntsék a szocialista politikai rendszert.

A párt vezetősége számára 1968. május 8-ra tájékoztatást dolgoztak ki az állambiztonsági helyzetről. S ez az anyag, noha Pavel miniszter terjesztette elő, akiről nincsenek illúzióink, nyíltan óva intett attól, hogy a belső államellenes erők a nyugati kémközpontok segítségével szervezkedjenek. Információkat tartalmazott a K 231, az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja és képviselői terveiről, valamint tevékenységéről.

A párt vezetősége tisztában volt a kerületi és a járási pártbizottságok helyzetével is. Közülük számos tulajdonképpen már május elején szembehelyezkedett a párt vezetőségének opportunista politikájával. A vezető titkárok többsége rámutatott arra, hogy a politikai helyzet igen rossz, a jobboldal az egyik posztot a másik után foglalja el. Ezt megerősítették- a CSKP járási bizottságainak vezető titkárai is, akik a járási pártkonferenciák előtt találkoztak Dubčekkel. A párt vezetőségének politikájával szemben bizonyos fenntartások hangzottak el a májusi KB- ülésen is, mi több, Dubček beszámolójában, mivel nem lehetett elsiklani a kialakult helyzet fölött. A jobboldallal szembeni szavak elhangzottak, de a jobboldal továbbra is kifejthette tevékenységét és eltávolíthatta mindazokat, akiket akart.

VARHOLÍK: Szembetűnő volt az ifjúsági mozgalom bomlasztása. Igen rövid időn belül Csehszlovákiában tizennyolc ifjúsági szervezet jött létre; Szlovákiában hét, Csehországban tíz és országos hatáskörrel a katonai ifjúságnak a Belügyminisztérium által nyilvántartásba vett szervezete fejtett ki tevékenységet. Ezen túlmenően azonban további több mint negyven szervezet jött létre, de sokat közülük a Belügyminisztérium nem regisztrálhatott ellenforradalmi jellegük miatt. Igen gyorsütemű volt az ifjúsági mozgalom eszmei és politikai bomlasztása.

Én ennek több okát látom. Először is az ifjúsági szövetség aktívája annak idején nem volt eléggé felkészült az ilyen éles eszmei osztály harcra. Voltak viszont egyének, akik derekas küzdelmet vívtak az ifjúsági mozgalom szocialista jellegéért.

Sajnos, a hatvanas években érzékenyen meggyengült a CSISZ pártmagva is. Míg az ötvenes évek elején minden negyedik tagja volt kommunista, addig

1968-ban csak minden huszadik.

A másik ok nézetem szerint az, hogy a dubčeki vezetőség az ifjúsági mozgalmat kiszolgáltatta a jobboldali, s az ellen- forradalmi erők kényére-kedvére. Az ifjúsági mozgalom egységére törekvő erők a korabeli vezetőségtől nem kaptak semmiféle támogatást.

A harmadik ok pedig az, hogy hosszú távon lebecsülték az olyan kialakuló csoportokat, amelyek szembehelyezkedtek az ifjúsági mozgalom egységével, majd később nyíltan a szocializmussal is.

KOJZAR: Eljutottunk a szocialistaellenes erők tevékenysége konkrét formáinak kérdéséhez. Az első nyílt fellépés Václav Havel, Az ellenzék című cikke volt a Literárni listy-ben. Ez 1968 februárjában jelent meg és tulajdonképpen ennek platformján alakult meg az ún. Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja s ezen az alapon fejlődtek ki egyéb szocialistaellenes szervezeti formák is. Mindennek egyetlen célja az volt, hogy fokozatosan megváltoztassák a politikai rendszert s ezáltal a szocialista fejlődés irányát is, lépésről lépésre felszámolják a szocialista alapelveket és végső soron átvegyék a hatalmat.

HEDERLING: Szlovákiában akkoriban létrejött az Emberi jogok védelmének szlovákiai szervezete. Ez hasonló volt mint a K 231, élén bizonyos Emil Vydra úr állt, aki később Nyugatra szökött. 0 akkoriban ezt mondta: „A Hadriánusz császár uralkodása alatti szenvedéstől nem különbözik a hitleri császárság és Csehszlovákiában az úgynevezett népi demokraták uralma alatti szenvedés." Majd így folytatta: „Kategorikusan tagadom, hogy a kommunista pártnak erkölcsi joga van a nemzet vezetésére... A jövőben szervezetünkből a kommunistákkal szembenálló ellenzéki pártot hozunk létre". Ez kifejezi, hogy Csehszlovákiában ezek az ellenforradalmi áramlatok mire törekedtek. Ismertek voltak jelszavaik: Kommunisták nélküli szakszervezeteket!, illetve Kommunisták nélküli munkástanácsokat!

Feldolgozta: FRANTIŠEK ČERNOHORSKÝ és JIRÍ KOHOUT (Befejező rész lapunk holnapi számában)