Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)
1988-08-10 / 187. szám, szerda
KAPUNYITÁS AZ I. LABDARÚGÓLIGÁBAN Škoda Plzeň - Sparta Praha 0:0 (sr) - Tegnap a bajnok Sparta Praha és az újonc Škoda Plzeň mérkőzésével megkezdődött az 59. labdarúgó-bajnokság. Az esélyesebbnek tartott vendégcsapat nem bírt a lelkesen küzdő hazaiakkal, így a mérkőzésen nem született gól. A második félidőben ugyan fölényben futballoztak a prágaiak, de nem tudták bevenni a Plzeň kapuját. Ma további hat mérkőzéssel folytatódik a pontvadászat: DAC-lnter Slov- naft ZŤS, Slovan-Olomouc, Hr. Králové-Trnava, Ostrava-B. Bystrica, Dukla Praha-RH Cheb, Nitra-Vítkovice. Minden mérkőzés 17.30 órakor kezdődik. Mindkét csapat óvatosan kezdett. A Sparta talált előbb magára, pontos kombinációs játékkal, ritmusváltással védekezésre kényszerítette ellenfelét. A Plzeň azon igyekezett, hogy a védekezés során ne kövessen el hibát és a támadók a széleken igyekeztek gyors ellentámadásokat vezetni Stejskal kapujára. Az első félidő vége felé többnyire a Plzeň térfelén pattogott a labda; ám amikor a vendégcsatárok átjátszották a hazai védelmet, nem boldogultak a kitűnően védő Lavička kapussal. Karel Hoffman a CSSZTSZ székházában (ČSTK) - Karel Hoffman, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára kedden látogatást tett a Csehszlovák Testnevelési Szövetség székházában. A testnevelési szövetség 7. kongresszusának tartalmi előkészítéséről Jindrich Poledník, a CSKP KB Titkárságának tagja, a CSSZTSZ KB elnöke tájékoztatta a vendéget. Az eszmecserén részt vettek a CSSZTSZ KB további vezető személyiségei. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a testnevelés tömeges fejlesztése prioritást élvez, mert az ifjúság és a felnőttek egészséges életmódjának eszközét jelenti. A csehszlovák sportolók olimpiai játékokra való felkészítésével összefüggésben emlékeztettek, milyen jelentősége van az élsportnak az állam képviselete és az emberek szocialista hazafiságra való nevelésének szempontjából. A továbbiakban hangoztatták, meg kell teremteni a feltételeket és az anyagi forrásokat a testnevelés, a sport és a természetjárás további fejlesztéséhez. A találkozón részt vett Jan Bouchal, a CSKP KB osztályvezetője, valamint a CSKP KB társadalmi szervezetekkel és nemzeti bizottságokkal foglalkozó osztályának más dolgozói is. Szünet után nyomasztó fölényben futballoztak a prágaiak, állandóan támadtak, a kapkodóan játszó plzenieket helyenként a statiszta szerepére kárhoztatták. Ennek ellenére nem tudtak gólt elérni, mert amint már említettük, Lavička csúcsformában védett. Elsősorban neki SPORTHÍRADÓ • Prágában a čedok-open Grand Prix-tenisztorna főversenyének első összecsapásán megszületett az első meglepetés. A tavalyi győztes Marián Vajda 3:6, 6:7 (5:7) arányban alulmaradt a 21 esztendős Martin Strelbával szemben. Srejber is csak nagy üggyel-bajjal verte 5:7, 7:5, 6:3 arányban a brit Lettset. A spanyol Luna a papírformának megfelelően 6:2, 6:3 arányban győzött a csehszlovák Vízner ellen. • Rigában nemzetközi férfi röplabdatorna kezdődött. Az első fordulóban Csehszlovákia 3:0 arányú vereséget szenvedett a világbajnok Egyesült Álköszönhető, hogy a Plzeň otthon tartotta az egyik pontot. A mezőny legjobb embere volt. A találkozót 13 ezer néző előtt KRCHŇÁK vezette. Sárga lap: NICKLAS, PAUL, SOKOL, illetve CHOVANEC. ŠKODA PLZEŇ: Václav Lavička-Kalabus, Mrázek, Sloup, Kopŕiva-Nicklas, Paul, Va- šák (Mejdr)-Homola, Sokol, Kova- čič (Jeŕábek). SPARTA PRAHA: Stejskal-Bielik, Chovanec, Néme- ček, Vrabec-Hašek, Čabala (Ví- tézslav Lavička), Bilek-Skuhravý, Griga, Kukleta. Bohemians-Slavia 2:4 (1:2) lamoktól. A másik találkozón Japán ugyanilyen arányban nyert Olaszország ellen. • Austinban folytatódott az amerikai úszók olimpiai válogató versenye, amelyben több kiváló eredmény született. A 100 m-es női gyorsúszásban Myers 54,95 mp-cel végzett az élen, mindössze 22 századdal maradt el a világcsúcstól. A 200 m-es vérfi gyorsúszásban Biondi 1:47,72-vel végzett az élen, ideje csak 11 századmásodperccel marad el Gross idei leg jobbjától. • A nyárasdi (Topoľniky) I. ligás nói kézilabdacsapat ma délután 16.00 órakor Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) a városi sportcsarnokban barátságos mérkőzést játszik az NDK-beli Zwickau ellen. A szovjet női tornászok az olimpia előtt (ČSTK) - A Szovjetunióban a közelmúltban bonyolították le a tornászok országos bajnokságát, melynek eredményei sokat nyomtak a latban az olimpiai játékokon részt vevő női válogatott együttes kijelölése során. Minden valószínűség szerint a következő nói tornászok küzdenek majd a csapatversenyben az olimpiai aranyéremért: Jelena Susunova, Szvetlána Boginszkaja, Olga Sztrazseva, Jelena Sevcsenko, Natalja Lascsenova és Ok- szana Omeljancsik. A szovjet válogatott első számú versenyzője kétségkívül a 19 esztendős Susunova, aki versenyről versenyre javul és a Szovjet Kupa ötödszöri elnyerésével A labdarúgó SZNL I őszi menetrendje I. FORDULÓ, augusztus 14.: Čadca-Hurbanovo, Prešov-Šaľa, ZŤS Košice-Humenné, Trebišov -Levice, Pov. Bystrica-Jelšava, Michalovce-Senica, Prievidza- Spoje, Stropkov-Žilina. II. FORDULÓ, augusztus 17.: Hurbanovo-Žilina, Spoje-Strop- kov, Senica-Prievidza, Jelšava -Michalovce, Levice-Pov. Bystrica, Humenné-Trebišov, Šaľa-Ko- šice, Čadca-Prešov. III. FORDULÓ, augusztus 21.: Prešov-Hurbanovo, Košice-čad- ca, Trebišov-Šaľa, Pov. Bystrica -Humenné, Michalovce-Levice, Prievidza-Jelšava, Stropkov-Se- nica, Žilina-Spoje. IV. FORDULÓ, augusztus 28.: Hurbanovo-Spoje, Senica-Žilina, Jelšava-Stropkov, Levice-Prievi- dza, Humenné-Michalovce, Šaľa -Pov. Bystrica, Čadca-Trebišov, Prešov-Košice. V. FORDULÓ, szeptember 4.: Košice-Hurbanovo, Trebišov- Prešov, Pov. Bystrica-Čadca, Mi- chalovce-Šaľa, Prievidza-Hu- menné, Stropkov-Levice, Žilina -Jelšava, Spoje-Senica. VI. FORDULÓ, szeptember 11.: Hurbanovo-Senica, Jelša- va-Spoje, Levice-Žilina, Humen- né-Stropkov, Šaľa-Prievidza, Čadca-Michalovce, Prešov-Pov. Bystrica, Košice-Trebišov. VII. FORDULÓ, szeptember 18.: Trebišov-Hurbanovo, Pov. Bystríca-Košice, Michalovce-Pre- šov, Prievidza-Čadca, Stropkov -šaľa, Žilina-Humenné, Spoje -Levice, Senica-Jelšava. VIII. FORDULÓ, szeptember 25.: Hurbanovo-nJelšava, Levice -Senica, Humenné-Spoje, Šaľa -Žilina, Čadca-Stropkov, Prešov-Prievidza, Košice-Michalov- ce, Trebišov-Pov. Bystrica. IX. FORDULÓ, október 2.: Pov. Bystrica-Hurbanovo, Micha- lovce-Trebišov, Prievidza-Košice, Stropkov-Prešov, Žilina-Čadca, Spoje-Šaľa, Senica-Humenné, Jelšava-Levice. X. FORDULÓ, október 9.: Hur- banovo-Levice, Humenné-Jelša- va, Šaľa-Senica, Čadca-Spoje, Prešov-Žilina, Košice-Stropkov, Trebišov-Prievidza, Pov. Bystrica -Michalovce. XI. FORDULÓ, október 16.: Michalovce-Hurbanovo, Prievi- dza-Pov. Bystrica, Stropkov-Tre- bišov, Žilina-Košice, Spoje-Pre- šov, Senica-Čadca, Jelšava-Pov. Bystrica, Levice-Humenné. XII. FORDULO, október 23: Hurbanovo-Humenné, Šaľa-Levi- ce, Čadca-Jelšava, Prešov-Seni- ca, Košice-Spoje, Trebišov-Žilina, Pov. Bystrica-Stropkov, Michalov- ce-Prievidza. XIII. FORDULÓ, október 30.: Prievidza-Hurbanovo, Stropkov -Michalovce, Žilina-Pov. Bystrica, Spoje-Trebišov, Senica-Košice, Jelša va-Prešov, Levice-Čadca, Humenné-Šaľa. XIV. FORDULÓ, november 6.: Hurbanovo-šaľa, Čadca-Humen- né, Prešov-Levice, Košice-Jelša- va, Trebišov-Senica, Pov. Bystri- ca-Spoje, Michalovce-Žilina, Prievidza-Stropkov. XV. FORDULÓ, november 13.: Stropkov-Hurbanovo, Žilina-Prie- vidza, Spoje-Michalovce, Senica -Pov. Bystrica, Jelšava-Trebišov, Levice-Košice, Humenné-Prešov, Šaľa-čadca. (sr) A nyári szabadságok idején egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vízi síelés (ČSTK-felv) SZLOVÁKIAI KERÉKPÁROS KÖRVERSENY Az első győztes: Vanzella (ČSTK) - Topoľčanyban megkezdődött a 32. szlovákiai kerékpáros körverseny. A rendezvényen hat világbajnok állt rajthoz és már az első útszakasz után kettő közülük helyet foglalhatott a győzelmi emelvényen. A 12 tagú élbolyban az olasz Flavio Vanzella hajrázott a leggyorsabban és elsőként kerekezett át a célvonalon az NDK-beli Uwe Raab és a szovjet válogatott egyik tagja, Viktor Selkovszkij előtt. A szlovák nemzeti felkelés hőseinek tiszteletére lebonyolított verseny védnöke az idén is Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke. A versenyt Mikuláš Bojko, a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottságának alelnöke nyitotta meg. beállította a legendás hírű Ljudmila Turis- cseva rekordját. Egy másik világbajnok, Omeljancsik nevezése már nem volt ilyen egyértelmű. Amikor felemáskorláton mutatta be gyakorlatát, a karján levő szíj elszakadt, ezzel elvesztette érmes reményét az összetettben és végül csak nyolcadik lett. Az ötödik helyre Csudina, a hetedikre Bajtova került. Azonban a szerenként döntőkben az elfáradt 17 esztendős Csudina már nem versenyzett, viszont Omeljancsik gerendán bronz- s talajon ezüstérmet nyert, előnyben részesült az egyik legtapasztaltabb szovjet tornásznő. A fizikai, illetve a lelki fáradság többé- kevésbé rányomta bélyegét az egész mezőny teljesítményére. Omeljancsik sem nyújtotta talajon azt, amire egyébként képes, Boginszkaja pedig gerendán csupán 8,85 pontot ért el, mert a legigényesebb elemeket kihagyta gyakorlatából.-Nem mondhatom, hogy el voltam ragadtatva a teljesítményektől - értékelte az olimpiai főpróbát Larisza Latinyina, aki kilenc olimpiai aranyérem birtokosa. - Ennek ellenére az abszolút élvonal versenyzői nagy reményekre jogosítanak fel bennünket. Elsősorban Susunova és Sztrazseva versenyzett magabiztosan. A kiegyensúlyozott teljesítmények következtében a sorrend gyakorlatilag minden szer után módosult és azok végső diadalát hozta, akiknek stabil a formája. Kilencvenkilenc kerékpáros vágott neki a 111 km hosszú távnak. A versenyzőket négy gyorsasági és egy hegyi részhajrá várta. A mezőny kezdetben meglehetősen kényelmesen kerekezett. Elvétve akadtak szökési kísérletek, de rendre kudarcot vallottak. De ami késik, az nem múlik. És a 45. km-nél egy erős 12 tagú csoport faképnél hagyta a bolyt. Előnyük gyorsan növekedett több mint egy percre és a hlohoveci gyorsasági részhajrá után - ahol Vanzella tanúbizonyságot tett kiváló felgyorsulási képességéről - már 2:56 percre nőtt. A bolyt szemmel láthatóan különösebben nem érdekelték a szökevények. Csak a 75. km után kísérelte meg befogni őket egy öttagú csoport. A kezdet biztató volt, de mivel segítséget nem kaptak, ők is letettek kísérletükről. Alig három kilométerrel a cél előtt felforrósodott a légkör a szökevények körében. Az egyik megugrási kísérlet a másikat követte, de a verseny kimenetele csak a célegyenesben dőlt el. A legkedvezőb helyzetből a 24 éves velencei Vanzella indította meg a véghajrát és az utolsó métereken maga mögé utasította Raabot. Az I. útszakasz eredményei: 1. Vanzella 2:40:07 óra, 2. Raab (NDK-beli), 3. Selkovszkij (szovjet), 4. Vašek (Milevsko), 5. Dlesek (RH Plzeň), 6. Kozárek (CSSZSZK), 7. Kanellopoulosz (görög), 8. Sedlá- ček (Élsportközpont), 9. Konrád (SZSZK), 10. Rzsakszinszkij (szovjet), 11. švehlík (Bohumínj, 12. Čaprnka (Dubnica) - azonos idővel 13. Le Grand (holland), 14. Közli- tyin (szovjet), 15. Prikryl (Dukla Brno) mind -3:24 p. A szlovákiai kerékpáros körverseny ma a II., a felsőnyitrai (Nitra) útszakasszal folytatódik. A verseny távja 160 km és a kerékpárosok Topoľčanyban rajtolnak és Partizánske, Prievidza, valamint Bánovce érintésével ugyanitt haladnak majd át a célvonalon. Sportfogadás A Športka 32. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: nincs nyertes, III. díj: 60 nyertes á 27 123 korona, IV. díj: 5350 nyertes á 536 korona, V. díj: 111 169 nyertes á 43 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 2 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 162 nyertes á 9606 korona. IV. díj: 7359 nyertes á 368 korona, V. díj: 130 441 nyertes á 34 korona. A Sazka 32. játékhetének nyereményei: I. díj: egy nyertes - 300 000 korona, II. díj: 99 nyertes 4853 korona, III. díj: 1606 nyertes á 508 korona. A MATES 31.-32. játékhetének nye- reményeiosztása: I. díj: 2 nyertes á 300 000 korona, II. díj: 634 nyertes á 1499 korona, III. díj: 18 977 nyertes á 87 korona. (ČSTK) A. junior asztalitenisz Európa-bajnokság után Féltucat érem - sok vagy kevés? (ton) - A csehszlovák asztalitenisz történetének legszebb lapjaival kapcsolatos a jugoszláviai Újvidék. Tizennyolc esztendővel ezelőtt éppen itt nyert egyéni Európa-bajnokságot Milan Orlowski. Vasárnap hasonló sikert aratott a junior kategóriában Petr Korbei, a csehszlovák férfiranglista 18. helyezettje, a legjobb ifjúsági versenyző. Pontosan tíz évvel azután diadalmaskodott, hogy Barcelonában a junior Eb-n Jindrich Panský felléphetett a dobogó legmagasabb fokára. Az egyéniben szerzett aranyéremnek mindig rendkívüli értéke van és a csehszlovák asztalitenisz az utóbbi években nem bővelkedett bennük. Többnyire számítani lehet érmekre csapatversenyben és párosokban, amit a 31. junior Eb is tanúsít. A csehszlovák sportküldöttség féltucat éremmel térhetett haza Újvidékről, de csak egyetlen aranyérmet mondhatott magáénak. Értékét növeli, hogy Petr Korbei rendkívül erős mezőnyben küzdötte fel magát az élre. A seregszemle előtt Premysl Fulín edző nagyra értékelte Korbei technikai érettségét. Az egyéni versenyek során szavai beigazolódtak; az elődöntőben olyan kiváló játékost késztetett megadásra, mint a szovjet Mazunov, majd a döntőben honfitársát, Guszevet győzte le meggyőzően 2:0-ra (21:12, 21:19). Azonban ezzel az éremmel a juniorok el is lőtték puskaporukat... öt éremmel dicsekedhetnek a legfiatalabb csehszlovák reménységek. Egyet a serdülő lányok csapatversenyében harcoltak, ki, a többit az egyéni versenyek során. A legszebb pillanatokat alighanem Alena Vachovcová élte át, aki háromszor állhatott a győzelmi emelvényen. Vegyes párosban Csöllével ezüstérmes lett, párosban Marti ncovával bronzérmes, ugyanúgy a csapatversenyben. Egy éremmel kevesebbet szerzett a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Csölle Szilárd. Radek Košťál kétszeres bronzérmes. Az újvidéki seregszemlén a legeredményesebben a magyar színek képviselői szerepeltek. Négy arany-, három ezüst- és hat bronzérem jutott nekik. Szorosan mögöttük következik a Szovjetunió, amely csupán egy bronzéremmel nyert kevesebbet. Az éremosztásból kimaradt Svédország, ami meglepetésnek számít. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy Svédországban sem születnek minden esztendőben Waldner, Persson vagy Lindh típusú játékosok. Ha az idei Európa-bajnokság eredményeit statisztikai szempontból összehasonlítjuk a tavalyiakkal, akkor a különbség minimális. A hat éremből egy arany-, egy ezüst- és négy bronzérem. A különbség csak a korosztályokban és az érintett játékosokban nyilvánul meg. Kár, hogy a junior lányok gyengébb teljesítményt nyújtottak, egyszer sem sikerült a dobogóra állniuk. Mihoóková és Chváta- lová elmaradt a várakozástól, tólük bátrabb játékot várt a szakvezetés. A junior fiúk - Korbei kivételével - szintén halványan szerepeltek, viszont örvendetes a serdülő fiúk javulása. Néhányan közülük jövőre egy korosztállyal feljebb lépnek és az eddig szerzett tapasztalatok, valamint az önbizalom sokat jelent majd az erősebb ellenfelek elleni küzdelemben. A csehszlovák játékosok gyakran kishitúek és nemegyszer ez az oka a vereségeknek. Az újvidéki seregszemle előtt a statisztikai adatok szerint a Premysl Fulín vezette junior gárda kilenc év alatt 72 érmet gyűjtött. A szakvezetők körében azt hangoztatták, hogy sikernek számítana, ha Újvidéken az érmek számát kikerekítenék nyolcvanra. Azonban akárhogy is számítjuk, 72 meg 6 az csupán 78....