Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-09 / 186. szám, kedd

A környezetvédelem és a nemzeti bizottságok Lakossági összefogással Kedvező körülmény, hogy mind többen felismerik, a lakossági élet- színvonal emelkedésének, a társa­dalmi és a gazdasági fejlődésnek és végső soron az emberi lét megőrzé­sének fontos tényezője, a környe­zetvédelem, nem kizárólag az állami szervek feladata. Ez a magyarázata annak, hogy ez a téma mind gyak­rabban kerül szóba a lakossági gyű­léseken és nemkülönben az e tekin­tetben társfelelós nemzeti bizottsá­gok tanácskozásain is. Mégpedig mind nyomatékosabb hangsúllyal. Nem is csoda, hiszen az államha­talom és igazgatás népi szerveinek bokros kötelességei közé tartozik nem utolsósorban az, hogy gondos­kodjanak a lakótelepek megfelelő környezetéről, a levegő, a víz, a föld, az erdő szennyezettségének csök­kentéséről, a háztartási és egyéb hulladék szabályos tárolásáról s nemkülönben a rájuk bízott terüle­ten az emberek felüdülése, szabadi­dejük eltöltése kulturált, higiénikus feltételeiről. Ennek az igénynek szervezési, tervezési, anyagi és kivitelezési le­hetőségeit nem kis mértékben javí­tották a Nemzeti Front választási programjai kidolgozásának új alap­elvei. A közelmúlthoz képest na­gyobb mértékben teszik lehetővé azt, hogy a nemzeti bizottságok a Z akció keretében tartós értékű környezetvédelmi beruházásokat valósítsanak meg. Persze, ez még távolról sem jelenti azt, hogy erre képesek önerejükből. Ehhez még szükséges a széles lakossági réte­gek érdekeltségtudatának elmélyíté­se, az eddiginél szervezettebb be­vonásuk a közérdekű feladatok tel­jesítésébe s szoros együttműködé­sük a különféle tervező, kivitelező és egyéb szakmai szervezetekkel. Csak néhány, de fontos vonatkozás­ban, vessünk egy pillantást arra, hogyan is áll e tekintetben a széná­juk a Nyugat-szlovákiai kerületben. Igen lényeges mutató, hogy a la­kosságnak milyen hányadát sikerült bekötni a nyilvános vízvezeték-háló- zatra. Nos, e tekintetben ez a kerület 64 százalékos részarányával köz- társasági viszonylatban sereghajtó. Ezért nem véletlen, hogy a nemzeti bizottságok ide összpontosítják fi­gyelmüket. S egyes járásokban az eredmények nem maradnak el. Vo­natkozik ez például a Galántai (Ga­lanta) járásra, amely tavaly a Z akció keretében a vízvezetékek építésé­ben a kerület legjobbja lett. A határ­idő előtt itt elkészült négy környezet- védelmi beruházás közül kettő ép­pen vízvezeték volt. Nevezetesen a taksonyi (Matúškovo) és a vágtor- nóci (Trnovec nad Váhom). Társa­dalmi munkával további vízvezeté­kek épültek a Bratislava-vidéki, a Trenčíni és a Trnavai járásban is. Ebben az ötéves tervidőszakban a nemzeti bizottságok a kerületben nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a szennyvíztisztító telepek építésé­nek is. Huszonöt ilyen létesítmény építését vették tervbe, háromne­gyedrészt a lakosok bevonásával. Sajnos, a kivitelezésnél nem minden esetben kapják meg a szükséges segítséget és így helyenként „úsz­nak“ a határidők. Vannak viszont olyan nemzeti bizottságok is, ame­lyek megbirkóznak a nem csekély nehézségekkel. Elmondhatjuk ezt többek között a Nagycétényi (Veľký Cetín) tisztítóműről is, amelynek építése tavaly a kijelölt időpontban kezdődött meg csakúgy, mint Šinta- vában. Ugyanez nem mondható el a stupavai víztisztító telepről, amely­nek építése megkésett, elindítása áthúzódott erre az évre. Végül szólnunk kell a zöldterüle­tekről is. Annál is inkább, mivel a ke­rület ebben a vonatkozásban nem éri el az egy főre előírt normát. így van ez a Galántai és a Dunaszerda­helyi (Dunajská Streda) járásban is. NYARAL A GYEREK... Nem a véletlen dönti el, hogy a hatezer dolgozó gyermekei közül melyik az a kétszáznegyven szeren­csés, aki itt üdülhet az erdők ölelte Planinka üzemi üdülőben. Az üzemi szakszervezeti bizottság gondos mérlegelése alapján véglegesül évente a névsor, hogy sorra kerülje­nek - ha nem az egyik évben, hát a másikban - mind, akik ide vágy­nak, akik gyermekük pihenéséhez ezt a helyet tartják a legmegfele­lőbbnek. A Nyugat-szlovákiai Kerületi Épí­tőipari Vállalat tartja fenn ezt az üdülőt elsősorban nyolc járási üze­me és szakmunkásképző intézete számára. De hogy a fenntartás ne terhelje meg túlságosan a vállalatot, gondoskodnak arról is, hogy egész évben üzemeljen az üdülő. Nyáron a pihenést szolgálja, szeptembertől májusig az erdei iskolának nyújt ott­hont a szépen rendben tartott épü­letcsoport. Az udvaron játszani, fo­cizni, futni lehet, pázsitja a perzselő nyárban is zöld. Körülötte gondos kezek ápolta gyümölcsfák, mosoly­gó almákkal lehajló ágak. Az üdülő „gazdája“, állandó ve­zetője Vlastimil Gašpar. Az ősziba­rack és a túrókrém beszerzésétől kezdve a kistraktor vezetéséig szó szerint mindenhez kell értenie, min­dennel kell törődnie. A telefon itt csak alkalomadtán működik, télen hóekével kell utat törni a mentőknek, az élelmiszert szállító kocsinak és személyesen intézni a fűtéshez, a kanalizáció megbízható üzemelé­séhez szükséges alkatrészek, szer­számok beszerzését éppúgy, mint azt, hogy megkapják a megrendelt árut, az élelmiszert és a gyümölcsöt, hogy semmiben ne legyen fenna­kadás. Kinn énekszó csendül, labda pat­tan. Benn Fekete Vavrinec, a két nyári turnus vezetője, helyettese To­máš Škapura és a sportfoglalkozá­sokat vezető Dušan Legenza, mind­hárman a szakmunkásképzőben ta­nítanak - azt latolgatják Vlastimil Gašparral, mire volna a legnagyobb szükség ahhoz, hogy még kényel­mesebb, kellemesebb legyen itt az üdülés. Legfontosabb lenne a fürdőme­dence, de tervezgetik szabadtéri színpad és lövölde építését is. Itt valóban könnyen megszervezhető a társadalmi munka, s eleve adott az építéshez a szakértelem. Csak any- nyi mindentől függ, mi épül fel és mikor... Hát még ha tornatermük is lenne! Most azonban még a kirándulás­hoz megrendelt autóbusz is késik. Pedig pontos napirend, munkaterv szerint telnek itt a napok. Ébresztő után torna, a várt reggeli, majd érde­kesebbnél érdekesebb játékok, sportversenyek, vetélkedők. De a legnagyobb élmény - ó huszadik század gyermekei! - az erdei séta. Ha esik az eső, kedveltek a filmvetí­tések, az élményt adó beszélgeté­sek, és minden gyermek számára sóvárogva vártak a tábortüzek. Az első napok elteltével a csen­des foglalkozások óráiban előkerül a levélpapír, s írásban, rajzban meg­születnek az otthonra, a szülőknek szánt beszámolók. „Mókust láttunk. JSZÓ 5 Ez utóbbiakban főleg objektív oknál, annál fogva, hogy alig van számotte­vő erdejük. Persze, azért itt és má­sutt is változtatni lehet és kell is az adott helyzeten. Mégpedig nem csak parkosítással, hanem a már létrehozott zöldterületek jobb kar­bantartásával is. Egyébként, hogy ne legyünk igazságtalanok, meg kell mondanunk, hogy a dunaszerdahe­lyiek és a senicaiak nagyjából meg­valósítják a parkosításnak, a facse­meték, bokrok, virágágyások telepí­tésének koncepcióit. Az viszont fi­gyelmeztető körülmény, amit a kerü­leti nemzeti bizottság képviselői, tisztségviselői és munkatársai ta­pasztaltak a tavalyi ellenőrző napok alkalmából. Megállapították, hogy a kerületben nincs olyan város vagy község, amelyben - kisebb nagyobb méretekben - ne lenne elhanyagolt elgyomosodott zöldterület. Ebből a tényből csak az a következtetés vonható le, hogy a nemzeti bizottsá­gok nem élnek minden lehetőségük­kel, elnézik azt, amit elnézniük nem szabad és nem is tanácsos. Pedig ki tagadhatná, olyan dolog ez, amely­nek rendezéséhez nem szükséges sem nagyobb anyagi befektetés, sem valamiféle nehezen elérhető ki­vitelezői kapacitás. Csak a lakoso­kat mozgósító meggyőző érvelés, amely egyébként különösképpen a falvakon, a kisebb városokban- több évtizedes tapasztalat szerint- szinte mindig eredményes. Főleg akkor, ha sikerül mozgásba lendíteni a társadalmi szervezeteket is, egye­bek között az ifjúsági és a nőszövet­séget, a Csemadokot, a vadászok, a halászok, a kertbarátok szerveze­teit. A siker titka egyszerű: a jobb, nem formális, az emberek kezdemé­nyezését ösztönző és felkaroló tö­megpolitikai munka s a társadalmi tevékenység elismerése, kellő erköl­csi nyugtázása a tényleges partneri viszony szellemében. GÁLY IVÁN 8. VIII. 9. Körbe-körbe, karikába. Lőrincz János felvételei Vlastimil Gašpar: - Mindent sze­mélyesen kell intézni, ha azt akar­ja az ember, hogy ne legyen fenn­akadás Gombát találtunk. Láttunk a 'ák északi oldalán mohát is. Itt még olyan páfrány is van, amilyenről az iskolában tanultunk. Mindig éhes va­gyok, pedig elég sokat kapunk enni. Volt olyan versenyünk, amelyen so- kat-sokat nevettünk, mert vicceket és vidám történeteket meséltünk, bohóckodtunk. Óriási tábortüzet rak­tunk.“ Otthon meghatottan és örömmel olvassák az ákombákom, elnagyolt betűket, nézegetik a kedves rajzo­kat. És újságolják szomszédnak, is­merősnek, hogy jól van, [ól érzi ma­gát, nyaral a gyerek. Itt kétszáznegyven, másutt nyolc­van és hatvan gyerek... Életünkhöz, igényeinkhez tartozó lehetőség az üzemi üdültetés. Jó lenne, ha a ta­karékosabb gazdálkodás időszaká­ban sem romlanának ennek a felté­telei, ha továbbra is úgy és annyit fordítanának az üzemi üdülők fenn­tartására és fejlesztésére, hogy a dolgozók itt valóban felfrissülést, kikapcsolódást találhassanak, s egész családjuk számára legyen biztonságot, segítséget is nyújtó háttér az üzem, a vállalat, apjuk vagy édesanyjuk munkahelye. A Trnava melletti Planinkát ilyen üdülőhelyként tartják számon Tren- őintől Galántáig (Galanta) az építői­pari vállalat dolgozói, s aki egyszer már itt nyaralt, az visszavágyik ide a szelíd erdők közé, a csend, a jó levegő, a pihenés kis szigetére. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET Az L-610-es új sze­mélyszállító repülőgép szilárdsági próbái most folynak Letňany- ban, s a kunovicei Let szerelőcsarnokában a napokban fejezik be a törzs villamos készü­lékeinek és vezetékei­nek, valamint a pilóta­fülke műszerfalának szerelését. A gép pró­barepülését november­re tervezik. A felvételen Vlastimil Mertl főkonst­ruktőr (balról) és Petr Bezruč, a pilótafülke tervezője látható. (Vít Korčák felvétele -ČTK) Elégedett emberek, csak... Leszállók a vonatról, s ballagok a hegyek lábánál meglapuló falucs­ka, Páskaháza (Pašková) felé. Né­hány percre megállók a kőhídon, s nézem a Csetnek-patakot, miként rohan új medrében Pelsőc (Pleši- vec) irányába. Nem bujkál már ka­nyarogva a föléje hajló égerfák és füzek árnyékában, mint még nem is olyan régen. A patak szabályozásá­val megváltozott a táj, a falu határa is. Több lett a termő terület, s egyre kevesebb a nádas s a szittyó. Aztán tovább megyek. Már mesz- sziről feltűnik az új művelődési ház, ebben székel a helyi nemzeti bizott­ság, melynek Körösi László az elnö­ke. Napfényes, késő délután van. A lakásán keresem fel. Régi isme­rősként üdvözöljük egymást, tíz éve beszélgettünk utoljára. Akkor még a Kelet-szlovákiai Cement- és Mészfeldolgozó Üzem gombaszögi részlegén dolgozott, ó volt a sze­mélyzeti osztály vezetője és az üze­mi pártszervezet elnöke. Az udvaron beszélgetünk egy kényelmes pad­kán. Otthon van a felesége, Juliska is, mind a ketten párttagok. Ó a pel- sőci ideggyógyintézetben dolgozik, ápolónő. Két lányuk van, tíz évvel ezelőtt azt tervezték, hogy ők is ápolónők lesznek.- Sikerült-e a lányok terve?- Igen, a pályájuk úgy alakult, ahogyan eltervezték. - válaszolja elégedett hangon az apa.- Most hol vannak? Mosolyogva összenéznek.- Férjhez 'mentek, magunk ma­radtunk - mondja az édesanya. Majd feláll és bemegy.- A lányok mégis hűtlenek lettek a faluhoz, tíz éve másképp nyilat­koztak.- Falun laknak ók is, csak nem Páskaházán, hanem a szomszéd községben, Kuntapolcán (Kunová Teplice). Oda ment mind a kettő menyecskének.- Unokák?- Ibolyának egy lánya és egy fia van, a fiú Zsolt, a kislány az édes­anyja nevét örökölte. Szilvia fia pe­dig Attila névre hallgat. Szóval, há­romszoros nagyapa lettem ötven évesen. Közben a felesége is visszajön, fényképeket mutat.-Az unokák, ők meg a lányok, illetve már asszonyok. Pelsőcön dol­goznak, ahol én. Az unokákat majd­nem minden nap látom, ma én me­gyek hozzájuk, tegnap ók voltak itt. ..- A lányok, miért az ön hivatását választották?- Már gyerekkorukban is az volt a vágyuk, hogy nővérkék legyenek.- Nem bánták meg?- Eddig még nem panaszkodtak, remélem nem is fognak. Elégedet­tek, szeretik és szépnek tartják a foglalkozásukat.- Mi a szép ebben a munkában?- Az ideggyógyintézetben, ahol dolgozunk sok a lelki beteg, akik különösen igénylik, hogy szépen, tü­relmesen elbeszélgessünk velük. Reményt kell beléjük önteni, hogy visszakapják az életkedvüket, hitü­ket, bízzanak abban, hogy meggyó­gyulnak. Itt szinte minden beteghez másképpen kell közelednünk, ez te­szi színesebbé, vátlozatosabbá a munkánkat. Meg aztán öröm és nagy lelki nyugalom tölt el orvost, ápolónőt egyaránt, ha egy-egy bete­get sikerül egészségesen, gyógyul­tan visszaadni a családjának és a társadalomnak. Beszélgetés közben észre se vesszük, hogy a nap már eltűnt a Kis hegy mögött, pedig még hét óra sincs. Juliska elment az unokákhoz, mi a férjével a verandán folytatjuk a beszélgetést.- Mióta tölti be ezt a tisztséget?- Én csak folytatom, így szoktam ezt mondani, hiszen korábban a hnb titkára voltam, 1981-től pedig az el­nöke.- Milyennek látja ma Páska- házát?- Mondok két számot, 1962-ben még 480 lakosa volt a falunak, ma 290. Hát ez van - tárja szét a karját.- Mivel magyarázható a gyors el­néptelenedés?- Ezen már én is sokat töpreng­tem. Pedig van a falunak vasútállo­mása, jó a buszközlekedés is, a fia­talok mégis a közeli városokban te­lepednek le. Munkalehetőség is akad helyben, például a földműves- szövetkezetben, vagy az alig két kilométerre levő kuntapolcai vas­gyárban. Cigarettára gyújt.- Páskaháza elnéptelenedésé­nek fő okát én abban látom, hogy a fiatalok kilencven százaléka tovább tanul, gimnáziumban, közép­fokú szakiskolában, sokan főiskolán vagy egyetemen. Ez jó és büszkék is vagyunk rá. Az viszont lehangoló, hogy közülük senki se marad itthon.- A tanítók se?- Jelenleg két tanító lakik a falu­ban, de nem itt tanítanak. Páskahá­zán már régen megszüntették az iskolát. Szerintem a nem kellően átgondolt körzetesítés nagyon hát­rányosan érintette az aprófalvakat minden szempontból.- önnek is van érettségije, sokáig távol dolgozott a szülőfalujától, még­se hagyta itt.- Húsz évig ingáztam, minden nap korán keltem, későn jöttem ha­za. Lakhattunk volna mi is Pelsőcön, vagy akár Rozsnyón (Rožňava), de mi Páskaháza mellett döntöttünk és nem bántuk meg. Az ablakhoz megy és a hegyekre mutat.- Hát nem szép itt, körül hegyek, tiszta levegő, idegnyugtató csend. Leül, s újra cigarettára gyújt.-Mi jelenti a pihenést, a kikap­csolódást?- Elsősorban ez a nagy csend, amit szinte hallani lehet. Gyakran sétálunk a hegyekben. Kertészke­dünk, juhokat is tartunk, néhány éve még 25 volt, ma már csak tíz van.- Hiányzik-e még valami az éle­tükből?-Azt hiszem, mindent elértünk, amit célul tűztünk ki. önerőből felé­pítettük a kétszintes házat, van sze­mélygépkocsink, kirándulni járunk, anyagi gondjaink sohasem voltak. Van szép három unokánk. Mi kell még?- S az egészség?- Még az is van. S hogy egyre kevesebben vagyunk a faluban? De akik itt maradunk, összetartunk, se­gítjük egymást. Nemrégen épült fel társadalmi összefogással az új mű­velődési otthon. Klub is van. Abban tartjuk a névadó ünnepségeket, az ezüst- és aranylakodalmakat, szüle­tésnapi évfordulókat, a nyugdíjasok köszöntését. Könyvtárunk is van. Eltűnődik. Én az órámra pillantok. Későre jár, felállók, hogy elbúcsúz­zam. Kezet nyújt, kézfogása rövid, határozott. Kikísér a kiskapuig. Bú­csúzóul még azt mondja:-Tudja, mi, az aprófalvak lakói mindnyájan egy cjpóben járunk. A reményt mégse szabad feladnunk. Én hiszek abban, hogy Páskaházá- nak nemcsak múltja és jelene van, hanem jövőt építő ereje is... TÖRÖK ELEMÉR

Next

/
Thumbnails
Contents