Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-09 / 186. szám, kedd

Emberről, erkölcsről Dobos László: Engedelmével E ddig megjelent öt regényének (Messze voltak a csillagok, 1963; Földönfutók, 1968; Egy szál ingben, 1977; Hólepedő, 1979; Sod­rásban, 1984), valamint az esszéiből és irodalompublicisztikai munkáiból válogatott kötetének (Gondok köny­ve, 1983) szemléletére és életanya­gára vonatkoztatható ismérve a fele­lősségteljes emberi magatartás ha­tározottsága és a történelmi meg­próbáltatások leküzdéséből fakadó töretlen emberi hit realisztikus ábrá­zolása. Az író tapasztalatai és élmé­nyei jórészt közösségi jellegűek, ezért regényeinek dokumentumérté­ke csak növeli a művészi teljesít­mény jelentőségét, mert azt a né­pek, nemzetek, nemzetiségek sor­sát, a történelem alakulását gonddal élő és szemlélő alkotó komolysága hatja át. Legújabb - nyolc, rövidebb- hosszabb írást tartalmazó - kötete is azt bizonyítja, hogy Dobos szenve­délyesen kutatja az emberi élet és sors helyzeteit - drámaiságát. Emberek kerülnek egymás mellé Dobos László Engedelmével című elbeszéléskötetében. Emlékek, asz- szociációk, sejtelmek és pillanatké­pek mozaikkockái hozzák létre egy emberi élet ívének alakulását. A vál­tozás dialektikájának folyamatából bújnak elő az emberi lélek gondjai és terhei. Az emberek találkozásá­nak és érintkezésének általában azonban mélyebb értelme és jelen­tősége is van. Dobos írásainak emberközpontú­sága még a kötet novelláinak címei­ben is megmutatkozik (A földi, A né­ma, Grácia, Az öreg). Ez utóbbi elbeszélés egy vidéki faluból több száz kilométerre levő nagyvárosba kerülő idős ember helyzetének és életének a rajza. Belső monológok, levelek, emlékek engednek bepil­lantást egy egész élet alakulásába és megpróbáltatásaiba. Hőse belső világát az író úgy jeleníti meg, hogy gondolatait ékeli be a szövegbe és a leírásokba (idézőjelezett egyes szám első személyében). Hasonló módon vetítődik ki A földi magas beosztású tisztségviselőjének belső élete is. Az erkölcsi problémát (összeütközés a törvénnyel) feszegető írás két részből áll; az első az okot szolgálta­tó csalás bemutatása, a második az okozat (következmény) feltárása: a börtönbeszélgetés. Ez utóbbi a lé­nyeget hordozó, mert a dialógus mindazokat a momentumokat tartal­mazza, amelyek az ügy hátterét megvilágítják és egyben a (kissé direkt) nevelői végkicsengést hang­súlyozzák. Az író sajátos alkotói attitűdje a Gráciában figyelhető meg legin­kább: mindig érzékelhető a felülről való rálátás képessége. Szervesen benne van a cselekményben, de egyfajta távolságtartás lehetővé te­szi számára, hogy értékelni tudja a helyzeteket, a szereplőket és az eseményeket. Ily módon egyik leg­szembetűnőbb alkotói erénye az ob­jektivitás, az anyag fölé emelkedés, az „uralkodás“ a megidézett vilá­gon. Ez a legjobb biztosítéka a mo­dorosság elkerülésének és a szün­telen megújulásnak. Elbeszéléseinek hőseiben általá­éban több található az egyszerű reali­tás keresésénél. Bizonyos mértékű emelkedettség, a rendkívüli pillana­tok megragadása, azok jelentőségé­nek a felfedezése és felfogása jelent többet a hétköznapi valóságnál. Az elejtett gesztusok, szavak, apró megnyilvánulások értelmének, moti- válójának mesteri ismerője és alkal­mazója Dobos; a külső momentu­mok mögött mindig pontosan feltér­képezi az emberi lélek útjait és rez­düléseit. (gy alakul ki az az össz­hang és komplexitás, amely az elbe­szélések, novellák hőseinek csele­kedetei, külső megnyilvánulásai, lel­kiviláguk, belső életük és egyénisé­güket meghatározó, másoktól külön­böző lényegi vonásaik között meg- bonthatatlanul létrejön. Terjedelem szempontjából a kötet leghosszabb írása az Egyedül című kisregény. A kompozíció felépítése és a kidolgozás mélysége a kötet­nek ebben az elbeszélésében éri el a harmóniaigény legmúvészibb megvalósulását. Témájának idősze­rűsége és mondanivalójának fon­tossága realista problémalátást, gondérzékenységet és konfliktus-ki­bontást, továbbá biztos lélekta­ni és eszmei megalapozást feltéte­lez. A baleset csupán kiindulópontja a hős (vidéki iskolaigazgató) drámá­jának, mely a magánéletében és a munkahelyi körülményeiben is meghatározó változásokat hoz. Feleségének elvesztése, munkatár­sainak (volt beosztottjainak) nem éppen jellemes magatartása, majd a leváltás elmélyítik az igazgató helyzetének drámaiságát. A baleset körülményeinek tisztázása során háttérmotívumként vonul végig a hős családi életének, feleségéhez való kapcsolatának mibenléte is, a két ember természete, egyénisége közötti különbségek tükrében. Az el­beszélés hőse pozitív jellem; a mun­kájának élő, a társadalmi hasznos­ságot szorgalmazó, a kicsinyessé­get és fontoskodó szúkkeblűséget lenéző, alkotó-gyarapító feladatokat kezdeményező embertípus ó, aki szívén viseli a nemzetiségi problé­mák megoldását is. A gyanúk, a ké­telyek és vádak hálójába kerül, az addig vezető beosztású ember az ármánykodások következtében peri­fériára szorul, egyedül marad, aki­nek önmagából kiindulva kell felül­kerekednie tragikus helyzetén, hogy újabb igazságok keresésére indulhasson. Eddig ismert prózai írásaiban Do­bos alkotói magatartása szinte kivé­tel nélkül emlékező és lírai. A vallo­másosság és az emlékezés össze­kapcsolódása, pontosabban össze- sűrűsödése idézi elő az ábrázolás szaggatottságát, esetenként inkonk­rét elmosódottságát. Inkább az átélt nehéz történelmi időszakok emocio­nális visszahatásai kötötték le figyel­mét. Az emlékezet létrehozta regény így az ősi műfajok (ballada, eposz) strukturálódásának kihagyásos for­máját valósította meg. Dobos művé­szete az erkölcsi értékek megbecsü­lésére, az ideák tiszteletére tanítja olvasóját - a lélektani pragmatizmus és érzelmi elszegényedés elle­nében. A feldolgozott anyagon érezni a tapasztalás hitelét és a szenvedé­lyes ragaszkodást minden ember­ségszépítő erőhöz, elsősorban ezért vonzó olvasmányok az Engedelmé­vel című kötet elbeszélései. Az ala­kok tipizálása és az irántuk felkeltett szimpátia még a gyengébb történe­teket is feledtetik az olvasóval. Mo­dern, romantikus színezetű hősvol­tukkal bizonyára jóértelmű olvasói, „tömegigényí“ is kielégítenek - el­sősorban azért, mert Dobos nem „állóvizekből“ merít, nem csupán a maaánemberi szférákat célozza meg. így tudnak írásai emberi doku­mentummá nőni, mert a társadalmi embert láttatják, és így írásaiban az olvasó nem egy leszűkített világot lát, melynek társadalmi színeződése nem csupán külsőség. A kötet írásainak pszichológiai hi­tele, lélekrajzuk finomságai, a hely­zetteremtő biztonság éppúgy, mint a stiláris igényesség, akár a válasz­tott témák megjelenítése letisztult, szuverén világú, karakteres és egyéni arculatú írót mutatnak. Do­bos alkotói ereje írói eszközeinek színességében és változatosságá­ban is megnyilvánul. A Fátyolosban riportszerű elemek * keverednek, máshol számos költői kép teszi sajá­tossá és kifejezővé a szöveget. D obos László legújabb kötete nemzetiségi irodalmunk egyre erősödő prózavonulatában fontos helyet foglal el, mert az em­beri kapcsolatok humanizációját szorgalmazza egy számító és elide­genedéstől sem mentes világban. Felfedezi és megmutatja az egyes embert, a személyiség-embert, és annak sorsformáló gondjait. Nem azért, hogy elszakítsa a társadalom­tól, s a kisebb közösségektől, ha­nem azért, hogy a sokszor sémává szegényedett emberi kereteket való­di, konkrét és időszerű hús-vér tartal­makkal telítse. Az Engedelmével cí­mű kötet is azt példázza, hogy nem­zetiségi irodalmunk az utóbbi évek­ben egyre erőteljesebben törekszik az ember megismerésére, ponto­sabban az erkölcseiben általánosí­tott ember egyre részletesebb, pon­tosabb feltérképezésére. (Madách kiadó) ALABÁN FERENC Színes plasztikák Kiállítás a prágai Vojan-parkban „Érdekel a szín térhatása“. (Lamr) „Miért? Hogy jobban látsz- szon.“ (Gebauer) „...A szín szá- •momra minden képzőművészeti te­vékenység természetes és elvá­laszthatatlan része."(Húla) „Nem azért sárga, mert éppen a sárga tu­bus esett a kezem ügyébe.“ (Kon- vička) „A világ egyre szürkül. Amire mindannyiunknak szükségünk van, az éppen a forma és a szín! És a csoda..(Rawová) „Én így talá­lom szépnek.“ (Zemánek) „Az ókori civilizációk és a primitív népek művé­szetében a szobrok színezése rend­kívül gyakori. A cseh szobrászatban a színes plasztikák meglehetősen ritkák, ezen változtatni kell.“ (Šuška) A fenti idézetek a prágai kulturális nyár keretében megrendezett Szí­nes plasztika elnevezésű kiállítás kalauzából valók. A művészek vála­szai a Kit miért vonz a színes plasz­tika? és a Ki miért műveli a képző­művészet ezen ágát? kérdésre. A ti­zenkilenc kiállító szobrász, egyikük - Zdenék Hűla - kivételével, Prágá­ban él. Olbram Zoubek, Vladimír Preclík, Karéi Nepraš, Aleš Veselý, Kurt Gebauer, Bohumil Zemánek, Aleš Lamr, Petr Císaŕovský, Čestmír Šuška, Nadá Rawová, Stefan Mil­kov, František Skála, Jiŕí Pleštik, Richard Konvička, Vladimír Merta, Margita Titlová Ylovsky, Michal Gabriel és Jiŕí Sopko - a cseh szob- rásztársaaalom fiatal, középkorú és idős nemzedékének képviselői. A tavalyi nagysikerű üvegplaszti- ka-kiállítást tehát nem kevésbé ér­dekes rendezvény követi. Ezúttal szí­nezett szobrokat láthatunk a sza­badtéri bemutatón, a századfor­duló nagy cseh színészének, Edu­ard Vojannak a nevét viselő kertben. Erről a helyszínről már nemegyszer bebizonyosodott, hogy megfelelően tágas térségei, s nem utolsósorban szépsége kiválóan al­kalmas az ilyen monstre jellegű kiál­lítások „befogadására“. Mi az, amit látunk? Harsány színekbe öltöztetett, konstruktivista ihletésű pianínót. Kék asztal mellett elrévedő, „gyémánt­szemű“ sápadt írnokot. Hófehérkét, Szundit, Morgót, Hapcit és a többie­ket - fémből, porcelánból, vasból, rozsdamarta lefolyórácsból, öntöző- csőből formázott meseszökókút- ként. Kalitkába zárt, fehér lábszárrá csupaszított, egymásnak hátat fordí­tó, kék csőfejükkel a tévére meredő emberpárt. Apró halastóban fürdőzó három gráciát. Aranyhajú a fűben könnyedén szökkenő kék testű fiút és mozdulatlan, sudár termetű aranylányt. Repülógépszárnyú mo­dem Ikaruszt, a civilizáció összezú­zott angyalát, falombok között rejtő­ző, tarka zsákmányát - egy óriásbá­but - halálos öleléssel átfonó óriás­kígyót. Fémnarancsvirágba borult kertet. Egymásra vigyázó fémhurok- családot... A látvány - érzelmeinkkel játszó. Hol meghökkent hol szemöldök: összevonásra késztet. Máskor mo­solyra, nevetésre ingerel. Néha aj­kunkra fagy a mosoly. A kiállított műtárgyak formavilága a hagyomá­nyoktól eltérő kombinációk találé­kony sorából jött létre. A szobrok közös jellemzője talán a megszokot­tól eltérő, meglepő; a szokatlanság érzete a színes plasztikák cseh kép­zőművészeti életbeli ritkaságából ered. A kiállítás bizonyára élénk vi­tára készteti majd a látogatókat. Az azonban nem vitatható, hogy e plasztikák kiállítása a kulturális nyár egyik kiemelkedő rendezvénye. A szabadtéri kiállítások esetében, gondot okoz a közönséget tájékoz­tató prospektusok és plakátok elhe­lyezése. Minden bizonnyal a megfe­lelő hely hiánya okozta, hogy ennek a kiállításnak az egyébként nagyon ízléses, szép kiállítású plakátjai a szabad ég alatt álló asztalkán kívül a pár lépésre levő nyilvános WC- ben elhelyezett kerti pádon hever­nek. Megoldásnak, lehet, célszerű. A szépérzéket azonban sérti. TARICS ANDRIENN TT.- „ i - T i -qt-iT—s, -— a- s, l tr 5.= n ­ÚJ FIL M E K Epizódszerep (szlovák) Az Epizódszerep a színház vilá­gáról, sajátos légköréről, belső éle­téről, kulisszatitkokról hiteltkeltóen szóló film. Miloslav Luther nem szo­kásos történet képi megformálására, hanem az emberközi kapcsolatok fonákságainak, a művészi alkotó­munka vadhajtásainak áttételes be­mutatására, kifigurázására és arra törekedett, hogy szellemi életünk esetleges attitűdjeit görbetükörben láttassa. Mégpedig azzal, hogy kriti­kát mond az ezredrangú író - aki lefizeti a színigazgatókat, hogy mű­vét előadják - színpadiatlan, élette­len drámájáról, és a művészeti életet íróasztal mellől dirigáló kulturális dolgozók előírásai szerint igazodó színjátszásról. Továbbá azzal, hogy elmarasztalóan szól az olyan mű­vészről, aki alkotásaiban a valóság művészi átírása helyett az esemé­nyek fotografikus visszaadására, naturalista részletezésre, didaktikus alaphangra szorítkozik. Aki intuíció hiányában és belső kényszer helyett A színtársulat tagjainak a művé­szi akotás lérehozásával szemben érzett közömbössége ellen előbb fellázadó, majd a közömbösség elöl menekülő tehetség kiúttalanságát részvéttel szemléli a rendező. De a végső megoldásban nem az érze­lem, hanem a ráció győz (ez a rea­lista valóságábrázolás szempontjá­ból nagy pozitívum). Vagyis kimond­ja: egyedül, legyen bármilyen tehet­séges is a művész, nem tud változ­tatni a társulat belső rendjén, műsor- politikáján, profilján. Két apró hiba: az az ötlet, amikor Perdát a felesége megkívánja és becipeli őt a zongora alá, hatásos, de nem eredeti (lásd Fellini Zenekari próba). A végső jelenet, mely Perda nézeteinek helyességét igazolja, pa- tetikus. Felesleges ráadás. A morális tartalom és a lelki folya­matok kifejezésére nem szüksége­sek nagy tablók, természetben fotó­zott totál plánok - a nagy epizódok közé, mintegy késleltetésként, be­Boleslav Polívka epizódszerepben is az események mozgatója, a darab központi figurája csak becsvágyból alkot, és aki egész életében nem lesz több, mint elvárásokat válogatás nélkül kiszol­gáló, részrehajló szellemi dolgozó. A film kevésbé lenne értékes, ha az olyan műalkotásokról, melyek az igazi művészet helyett jobbára csak bölcselkedó teoretizálásra nyújtanak lehetőséget a szakembereknek és a kritikusoknak, direkt módon foly­tatna morális vitákat, párbeszéde­ket; Luther így épp abba a hibába esne, amit kacagtató szarkazmussal tár elénk. Lelki folyamatok kivetíté­sével, Perda, a színházi színész - akit mindig csak epizódszerepek eljátszásával bíztak meg - reagálá­saiban közvetíti a mondanivalót. ékel egy-egyet a rendező. Az ese­mények nagyrészt a színházban, zárt közegben zajlanak. Fő játéktér a színpad, ahol jórészt komikus helyzetekkel, jól elsütött gegekkei parodizálja a művészietlen és pro- vincionális játékot. A jelenetek szug- gesztívek, elevenek, elasztikus az eseményvezetés. Perdát, a film kulcsfiguráját alakí­tó Boleslav Polívka óstehetség. Ki­művelt mozgásában, a tőle megszo­kott pantomim-elemeket tartalmazó játékában ezúttal is minden mozdu­lat, gesztus, indulat helyén van. Ala­kításait, az epizódszerepbelit is, a hivatása iránt érzett alázat és egyszerűség emeli naggyá. Mauro Bolognini munkája nem hordoz magvas mondanivalót, ro­mantikus története egyszerű, pikáns témája - a reneszánsz életérzés, a gyönyörhajhászó testi szerelem -, ha a néző nem fogékony a szépre, épp csak megérinti a lelket, nem hagy nyomot. Annak ellenére, hogy Velence reneszánszkori képe, s a főszereplők szépsége, tüzes vá­gyakozása, a mágikus érzelmek, a velencei karnevál éjszakájának (La Venexiana) ördöngós csábítása, a gazdák boldogságából a szolgák­nak is kijutó öröm, a mindent el­árasztó derű hamiskás, a szemnek kellemes látványt nyújtanak az ele­ganciával kidolgozott képsorok. Több nézőnek bizonyára akarat­lanul is eszébe jut majd Bolognini filmjét nézve a Bocaccio-novellák hangulata, atmoszférája. De azok pikantériája, tömörsége, szociális légköre - amit az irodalmi mű alap­ján készült Pasolini-film (Dekame- ron 1970) hűen visszaad - a Velen­cei éjszakából hiányzik. A film mégis sokkal több a valóságot meghamisí­tó, illúziókeltő átlagjpordukciónál. Mert azt, aki át tudja élni, hogy életünk nagy lehetőségének elsza­lasztása - az előítéletektől, a kon­vencióktól való tartózkodás okán - lelki fájdalmat, esetleg sérülést is okozó tragédia (a férjes szépasz- szony esete), továbbá, hogy termé­szetes vágyaink, ösztöneink vissza- fojtása személyiségkárosodáshoz vezethet (az özvegy esete), a film mélyebb rétegekbe is elvezeti. An­nak, aki erre képtelen, csak erotikus jeleneteket, szenvtelen fiatalok ked­ves bolondozásával fűszerezett tör­ténetet, jó szórakozást kínál a mozik műsorán szereplő sok drasztikus kegyetlenséget, embertelen öldök­lést bemutató alkotások között fel­üdülésként ható Velencei éjszaka. Elsősorban felhőtlenségével és szépségével csábít, olykor-olykor becsap. Velence lenyűgöző. Mintha korabeli képen elevenednének meg a lagúnák, a domború kőhidak. A belső terek kiképzése mestermun­ka. A kosztümök választékosak, íz­lésesek, jól mutatnak a szereplőkön, és idézik a kor hangulatát. Felerősíti ezt Ennio Morricone zenéje is, mely reneszánsz nyugalmat, mértékletes­séget, életörömöt sugall. Ideális környezetben ideálisak a szereplők is. Fiatalok, okosak, vonzóak, sze- relmetesek. Lényük, szépségük igé­ző. (Vajon illik-e ezt az egyoldalúsá­got hibának minősíteni, ha a film sikerét biztosítja?) Odaadó, kitárul­kozó, kiéletlen vágyaitól sorvadó fia­tal özvegyként Laura Antonelli ár­nyalt, a hűtlen természetű, érzelmei­ben csapongó, dacos fiatalasszonyt alakító Monica Guerritore lírai, fi­nom, érzéki játékával magával raga­dó. A hősszerelmest Jason Con­nery, Sean Connery fia játssza, i Gyöngéden, megadóantud szeretni. • Oldott, feszélytelen. Ó adja el a fil­met. TALLÓSI BÉLA Velencei éjszaka (olasz)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents