Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-27 / 202. szám, szombat

A csehszlovák asztaliteniszezők Szöul előtt Nem akarnak csalódást okozni (ČSTK) - Négy csehszlovák asztaliteniszező vesz részt a nyári olimpiai játékokon. Marie Hrachová a világbajnokságon elért eredmé­nye alapján jutott az ötkarikás játékokra, Renata Kasalová és Alena Šafáŕová az olimpiai selejtezőn biztosította részvételét. Ez azt jelenti, hogy Európából csak Csehszlovákiát és a Szovjetuniót képviseli három asztaliteniszezőnő Szöulban. A negyedik versenyző Jindrich Panský. Az olimpiai fel­készülésről nyilat­kozott Zdenék Šváb edző. • Mit mutatott az olimpia előtti ellenőrző ver­seny, amelyet augusztus 23-25 között rendeztek Vlašimban?- Elsősorban azt, milyen az edzettségi állapotuk a játékosoknak. Legjobb fényben Alena Šafáŕová mutatkozott be. Szuverénül meg­nyerte a tornát, nagyon jó formában van. A maratoni torna tizenegy mér­kőzésén mindössze kilenc játszmát vesztett. Marie Hrachová a második helyen végzett, Šafáŕovától és Ka- salovától szenvedett vereséget. Erőnléte még nem tökéletes, egész­ségi problémák is jelentkeztek nála. Legnagyobb csalódást Kasalová okozta. Csak a hatodik létt, kikapott Davídkovától, Šafáŕovától, Šopová- tól és Mihočkovától. Nem emlék­SPORTHÍRADÓ • A bratislavai nemzetközi férfi ko­sárlabdatorna két eredménye: Inter Slovnaft ZtS-NMKY Turku 91:90 (45:48), Wisla Krakkó-NMKY Turku 72:99 (44:49). • A pályakerékpározás nem olimpi­ai számaiban rendezett világbajnoksá­gon a csehszlovák Jirí Illek—Ľubomír Har- gaš páros bronzérmet szerzett a kétülé­ses gépek versenyében. A bronzéremért folyó küzdelemben a Sarti-Rampazzo duót győzte le. • Gyntaras Umaras 4:25,530 perces idővel a világ legjobb eredményét érte el a Szovjetunió kerékpáros bajnoksá­gán Moszkvában a 4000 m-es egyéni üldözőversenyben. A régi világrekordot honfitársa, Jekimov tartotta 4:26,077 perccel. Az olimpiai Sazka „5 a 40-ből“ teg napi sorsolásának nyerőszámai: 3 4 15 22 28 Pótszám: 36 (ČSTK) * SAKK Sakk 1578. sz. fejtörő A. P. Gulajev Világos indul és 3 lépésben mattot ad (3 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh3, Vhl, Fb3 és h6 (4 báb). Sötét: Kh8, Ba7, Hc6, gy: f5 (4 báb). A megfejtés beküldé­sének határideje: szeptember 5. A meg­fejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között min­den héten két könyvet sorsolunk ki, to­vábbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1576. sz. fejtörő (Talabér László) megfejtése: 1. Hd4:! Az e heti nyertesek: Kiss István, Gömör (Gemer), Gyén Gá­bor Érsekújvár (Nové Zámky). Ismertetjük a létraverseny eredményét az 1574. sz. fejtörővel bezárólag. Termé­szetesen csak a beérkezett és elkönyvelt megfejtéseket vehettük számításba, az esetleq elkallódott lapokért nem felelhe­tünk! 140 pont (maximális pontszám): Nagy István, Csilizradvány (Cil. Radvany), 134 pont: Bartalos László, Deáki (Diakovce), Kluch Miklós, Dunaszerdahely (Dun. Streda), 133 pont: Béres József, Szepsi (Moldava n. Bodvou), 132 pont: Köteles János, Kassa (Košice), Luky János, End­szem olyan ellenőrző versenyre, ahol ilyen rosszul szerepelt volna. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy a tornát kemény felkészülés közepette rendeztük, a játékosok nem készültek rá speciálisan. Az olimpiáig még csaknem egy hónap van. Kasalová híres szorgalmáról, kellő időben szokta hozni formáját. • Az olimpikonok további programja?-Augusztus 31-ig Vlašimban edzőtáborozunk. Kétnapos pihenő után folytatjuk. Itt már a hangsúlyt a formacsiszolásra és az egyéni edzésekre fordítjuk. Szeptember 10- én Bratislavában barátságos mérkő­zést játszunk Románia ellen. Egy nappal később Prágába utazunk és szeptember 12-én indulunk Szö­ulba. • Az asztalitenisz-versenyek szeptember 22-én kezdődnek. Hogyan használják ki a hátralevő időt az olimpia színhelyén? • A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság visszavonta jelentkezését a labdarúgó világbajnoki selejtezőkről. Döntését nem indokolta. A FIFA szóvivője elmondta, arról csak később döntenek, hogy az ázsiai zónában új csoportbeosz­tást készítenek-e vagy sem. • Merész tettet hajtott végre két angol alpinista: megmászták a Mont Blancot. Ebben nincs semmi különös. A két hegymászó azonban világtalan volt! Négy kísérőjükkel az oda-vissza utat öne­rejükből, akkusztikai jelzések segítségé­vel tették meg.- A szervezők napi kétfázisos edzéslehetőségeket biztosítanak 30-30 percre. Éppen ezt az idősza­kot szeretnénk kihasználni a forma- időzítésre. Az olimpiai asztalitenisz torná­ra szeptember 18-án sorsolnak Szöulban. Csoportokba osztják a versenyzőket, minden csoport­ból két-két asztaliteniszezőnö jut tovább; így a csehszlovák lányok­nak nagyobb az esélyük abban az esetben is, ha csoportjukban ázsiaiak is lesznek. Jindŕich Panskýnak hasonló a programja, mint a nőknek, ter­mészetesen kivéve a románok el­leni összecsapást. Jóképességü ellenfelekkel edzett Lengyel- országban. Tíz napig együtt készült a jugoszláv, francia, lengyel és bel­ga olimpikonokkal. A napi hatórás edzés az említett ellenfelekkel jól szolgálta felkészülését. Az asztalitenisz olimpiai pre­mierjén nem akarnak csalódást okozni a csehszlovák versenyzők. Az örökranglistán úgy szerepel­nek majd, mint az első csehszlo­vák olimpikonok. Ez pedig kö­telez! Szurkolókívánság! (č) - A 26 éves Günther Merten külön­leges kéréssel fordult a nyugatnémet Schalke 04 labdarúgóklub vezetőségé­hez: „Kérem, hogy többé ne engedjenek be a gelsenkircheni stadionba... “ Az ok? Erről ír a DPA hírügynökség tudósítója. A kérelmező ez év júniusában tömegve­rekedés miatt bíróság elé került és nyolc- hónapos szabadságvesztésre ítélték. Most attól való félelmében, hogy ,, bará­tai“ ne keverjék ismét botrányba, ezzel az egyedülálló megoldással akar magán se­gíteni. Ötmillió Zavar övért (N) - Ötmillió dollárt fizet a Juventus Alekszandr Zavarovért, a Dinamó Kijev futballistájáért. Az erről szóló szerződést már aláírták a Szovjet Állami Sportbizott­ság (Goszkomszport), a Dinamó és az olasz fél képviselői. Ezért az összegért Zavarov három évre a torinóiakhoz szer­ződik, de a szerződés megengedi, hogy adott esetben továbbadják - ám csak olasz klubnak. Mit kezdenek az ötmillióval? - kérdez­te az Izvesztyija tudósítója Valerij Loba- novszkijt, a szovjet válogatott és a Dina­réd (Ondrejovce), 131 pont: Ďuriček László, Komárom (Komárno), 130 pont: Križan Zoltán, Losonc (Lučenec), Mach- nik János, Zseliz (Želiezovce), Petrik Je­nő, Kassa, Torna Pál, Rimaszombat (Rim. Sobota). Ezek a játékosaink jutalmat kapnak. A további sorrend - 128 pont: Sál Dezső, Zseliz, 127 pont: Holubec József, Kassa, 126 pont: Trnavszky Imre, Léva (Levice), 125 pont: Téglási Ferenc, Ko­márom, 120 pont: Szabó Imre, Bratisla­va, 118 pont: Vlčko Dezső, Zseliz, 116 pont: Márton Lajos, Kassa, 115 pont: Máté Béla, Šafárikovo, 114 pont: Feren- czi Zoltán, Kassa, 109 pont: Fehér Mi­hály, Komárom, 108 pont: Kovács Zoltán, Komárom, 106 pont: Kálmán Géza, Rozsnyó (Rožňava), 104 pont: Lázok Mária, Komárom, Sivák Béla, Kisújfalu (Nová Vieska), 103 pont: Gajdos Jenő, Komárom, Borosovics József, Rima­szombat, 102 pont: Méri Mihály, Duna­szerdahely, 100 pont: Farkas Ferenc, Vághosszúfalu (Dlhá Ves n. V.), Kovács Adolf, Bratislava, Kovács Erika, Bratisla­va, 97 pont: Helembay Zsolt, Figa 96 pont: Vass Péter, Somorja (Šamorín), 93 pont: Tóth Ignác, Bratislava, 91 pont: Vystrčil József, Hronovce, 89 pont: Kot- maník János, Losonc, 88 pont: Szabó Júlia, Bratislava, Vaskó József, Csallóköz- aranyos (Zlatná na Ostrove), 86 pont: Sándor Miklós, Nagymegyer (Čalovo), 85 pont: Pereszlényi Katalin, Nyitra (Nitra), 84 pont: Tóth András, Lukanénye (Ne­nince), 80 pont: Pintér Ferenc, Királyhel- mec (Kráľ. Chlmec), 76 pont: Szabó Dezső, Dunamocs (Moča), 75 pont: Henc Károly, Brno, 74 pont: Szigeti Péter, Érsekújvár (Nové Zámky), 72 pont: Száraz István, Léva, 71 pont: Kukéi Imre, Komárom, 70 pont: Bakos Béla, Dernő (Dmava), 69 pont: Lelkes Iván, Kassa, 67 pont: ifj. Wollent László, Ipolyság (Šahy), Gönczöl Piroska, Kolárovo, Török Gábor, Érsekújvár. A létraverseny közlését egy hét múlva folytatjuk. DELMÁR GÁBOR mo vezető edzőjét. Egymillió az állam­kasszába vándorol, kétmilliót a Gosz­komszport kap (amelyből egyebek között a még mindig kijelölésre váró szovjet olimpiai csapat felkészítését finanszíroz­zák), a fennmaradó kétmillió pedig a Di­namóé. Ebből a kijeviek mindenekelőtt a csapat gyermekversenyezóinek ruhatá­rát frissítik fel, de szánnak valamennyit a stadion korszerűsítésére, fűtött pálya létesítésére. Az összeg tekintélyes részét tartalékolják, mert 1989. január 1-jével áttérnek a teljes önelszámolásra és az akkori, vélhetően jóval bizonytalanabb időkben jól jöhet egy kis pénz. Zavarov az olaszoknál havi 1200 dolláros fizetést kap. Lobanovszkij arra a kérdésre, vajon nem adták-e túl olcsón Zavarovot, elmondta: nagy alkudozás folyt és a kezdő összeg lényegesen keve­sebb volt a szerződésbe bekerült ötmillió­nál. A kijevi edző egyébként nem nagyon bánja Zavarov exportálását, mert mint mondotta a 28 éves játékos elvesztését pótolja az az erkölcsi dicsőség, hogy egy szovjet futballista a világ egyik legneve­sebb klubcsapatába került. A csehszlovák közvélemény jó szereplést vár az olimpián a gerelyhajító Jan Železnytôl (balról). Mellette versenyzőtársa, Zdenék Nenadál és az edző Jaroslav Halva látható (ČSTK-felv.) Vasárnap és hétfőn folytatódik az I. labdarúgóliga A bajnok az újonc ellen nek játszani. Ilyen értelemben mutatkoz­tak be az Ostrava elleni mérkőzésen. A 4. FORDULÓ MŰSORA, augusz­tus 28., vasárnap - 10.30: Inter-Dukla Praha (játékvezető Maurer), 17.00: B. Bystrica-Bohemians (Chocholouš), 17.30: Trnava-DAC (Stiegler), Cheb- Hradec Králové (Grégr), Olomouc-Vít- kovice (Marko), Sparta-Slovan (Jašek), 19.00: Ostrava-Plzeň (Benedik). Au­gusztus 29., hétfő -19.00: Slavia-Nitra (Strechaj). (t. v.) - A válogatott sikeresnek mondható párizsi mérkőzése (Francia- ország 1:1) után vasárnap és hétfőn a 4. forduló találkozóival folyatódik a pontvadászat az I. labdarúgóligá­ban. Amint a táblá­zatból is kitűnik, már csak négy csa­pat veretlen és négy nyeretlen. Ér­dekességnek számit, hogy az újonc Slovan mindkét kategóriában érdekelt, tehát három döntetlenje van. Vasárnap a bajnok Sparta letnai oroszlánbarlangjába látogat, ahová nem szívesen mennek az ellenfelek. Nemcsak a vendégekre nyomasztóan ható légkör miatt, hanem mert a Sparta otthonában senkinek sem ad kegyelmet. Annyi gólt rúg, amennyit csak bír. A tavalyi bajnok­ságban például 15 meccsen 56 gólt lőtt és csak 9-et kapott. Egy kicsit szorongva készülődnek a bratislavaiak Prágába. Jo­zef Jankech edző: „Nem leányálom mostanában a Sparta ellen futballozni, de nekünk nincs vesztenivalónk. Az ellenfél az esélyes, ez azonban nem azt jelenti, hogy könnyen megadjuk ma­gunkat. Grigáék játéktudását megfele­lő taktikával igyekszünk majd ellensú­lyozni...“ Nehéz helyzetben van a másik brati­slavai együttes, az Inter Slovnaft ZŤS. Nem azért mint a Slovan, hanem mert egészen rossz rajtot vett és főleg, mert mélyen tudása alatt játszik. Védelme szinte átjáróház, sok labdarúgó a taktikai fegyelmet is figyelmen kívül hagyja. Cso­da, hogy utolsó? Elkerülhet a 16. helyről, ha vasárnap délelőtt legyőzi az előtte álló Duklát. Érdekes, izgalmas mérkőzésre lehet számítani. A hazaiaknál kérdéses a bratislavai rangadón megsérült Weiss szereplése. Az utóbbi időben megy a játék a DAC-nak Trnavában. Most is bizako­dik, hogy nem tér haza pont nélkül. Az extrnavai Belanszkyt kivéve (gipszben van a lába) mindenki egészséges. Jará- bek edző védencei hazai pályán az idén lendületes, sokmozgásos futballt igyekez­Az I. liga állása: 1. Sparta 2. Slavia 3. Vítkovice 4. Hr. Králové 5. Nitra 6. DAC 7-8. Plzeň Ostrava 9. Slovan 10. Trnava 11. Bohemians 12. Olomouc 13. B. Bystrica 14. Cheb 15. Dukla 16. Inter 1 0 10:2 1 0 5:2 2 2 2 0 1 1 2 0 2 0 1 3 2 0 1 3 111 1 1 1 0 3 0 1 1 1 1 0 0 2 1 0 1 0 0 1 0 1 7:3 3:1 5:4 4:7 5:3 5:3 2:2 3 3:5 3 8:9 2 1:3 2 4:8 2 2:6 2 1:3 1 3:7 1 A labdarúgó SZNL 114. fordulójának öszecsapásait a hét végén bonyolítják le. Augusztus 27., szombat - 16.30: Hurbanovo-Spoje (Velický), Šaľa-Pov. Bystrica (Krchnák), augusztus 28., va­sárnap -16.30: Senica-Žilina (Ševčík), Jelšava-Stropkov (Sekerák), Levice- Prievidza (Hodoško), Humenné-Micha- lovce (Jendrichovský), Čadca-Trebišov (Kondek), 18.30: Prešov-ZŤS Košice (Gomba). • A szabadidősportot népszerűsítő szlovákiai magyar újságírók labdarú­gócsapata is részt vesz a szombaton 13.00 órakor Šafarikovóban kezdődő nemzetközi Betyik-emléktornán. A továb­bi indulók; az ózdi, a rimaszombati (Rim. Sobota) és a šafárikovói öregfiúk együtte­se. A sportesemény után újságíró-olvasó találkozóra kerül sor. Nyári olimpia ’88 + Szöulban 237 éremkollekciót osz­tanak ki, 151-et a férfiaknak, 72-őt a nőknek és 14-et a vegyes számok­ban. Az olimpiai program egyharmadát a női számok teszik ki. Először versenyez majd a gyengébb nem a 10 000 m-es futásban, a repülőversenyben, egyéni műúszásban és vitorlá­zásban. + Az ökölvívás a legnépsze­rűbb olimpiai sportok közé tarto­zik. Az olimpiára 102 ország több mint 600 sportolóját küldi. Újdon­ság, hogy két szorítóban zajlanak majd az összecsapások, s tekin­tettel arra, hogy sok a jelentkező, selejtezőket is rendeznek. + Igor Paklin, szovjet magasugró véleménye szerint legnagyobb el­lenfelének a világbajnok svéd Sjö- berg, az NSZK-beli Mögenburg és Thränhardt, valamint honfitársa Av­gyejenko ígérkezik. Paklin úgy gon­dolja, hogy az aranyérem megszer­zéséhez 230-235 cm-es teljesít­ményre lesz szükség. Lehetetlennek tartja a közeljövőben a 250 cm-es eredményt. ♦ Az olimpiai játékok történe­tében a legidősebb versenyző az amerikai John Dannie volt, aki 47 éves és 74 napos korában 1952- ben állt rajthoz az 50 km-es gya­loglásban. A legidősebb olimpiai bajnok az amerikai Patrick McDo­nald volt: 42 évesen lett első súly­lökésben az 1920-as nyári játé­kokon. + Zimbabwe színeit 10 sportág­ban 30 versenyző képviseli. A legis­mertebb résztvevő Melford Homela, aki a közelmúltban a Kanadában rendezett junior világbajnokságon harmadik lett a 800 m-es síkfu­tásban. + A kenyai atléták nem a leg­erősebb összeállításban vesznek részt a játékokon. Nem lesz ott a rajtnál két világbajnok: a római 10 000-es futás győztese Paul Kipkoech, aki súlyos betegségen esett át, és Billy Konchellah, a 800 méter legjobbja; Konchellach Amerikában él, nem volt hajlandó részt venni a kenyai atléták olim­piai selejtezőjén, így természete­sen nem került a csapatba. Való­színűleg hiányozni fog a Los An- geles-i olimpia 3000 m akadályfu­tásának győztese, Julius Korir; hosszű sérülés következtében nincs formában. ♦ Csak azok utaznak, akik az első hat hely megszerzésére, illetve a döntőbe jutásra esélyesek - ez az NDK Olimpiai Bizottságának szigorú válogatási elve. Célkitűzésük szerint a nem hivatalos pontverseny három első helyének egyikére pályáznak. A csapat összeállítását szeptember 2-án hirdetik ki; az már biztos, hogy 16 sportágban vesznek részt és a ki­utazó versenyzők létszámát előze­tesen 280-ra becsülik. + Az olimpiai játékokon részt vevő szovjet sportolók első cso­portja megérkezett Habarovszk­ba. Az ökölvívókat hamarosan a vívók, a sűlyemelök, a sportlö­vők és a birkózók követik, akik a távol-keleti városban Szöulhoz hasonló éghajlati viszonyok kö­zött végzik edzéseiket és egyben akklimatizálódnak is. + Szöulban tartja 94. ülését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Itt döntenek az 1994-es téli játékok helyszínéről a jelentkező Anchora­ge, Lillehammer, Ostersund és Szó­fia között. (sr)

Next

/
Thumbnails
Contents