Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)
1988-08-03 / 181. szám, szerda
Az SZKP Központi Bizottsága ülésének határozatai A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának múlt pénteki ülésén három határozatot hagytak jóvá. A dokumentumokat az alábbiakban kivonatosan ismertetjük. I. Az első határozat a 19. országos pártkonferencia határozatainak megvalósításával kapcsolatos tennivalókról szól. A KB feladatul adja a pártszervezeteknek, hogy figyelmüket az országos pártértekezlet határozatainak teljesítésére összpontosítsák, arra törekedve, hogy ez legyen minden párt- és társadalmi szervezetekben a pártmunka fő tartalma, s az embereket a rájuk bízott feladatok iránti felelősségre ösztönözzék. Döntő jelentőséget kap a .kommunisták kezdeményezőkészsége és szervezettsége, harcot kell folytatni a fogyatékosságok, a bürokrácia, a fegyelmezetlenség ellen. Intézkedéseket kell foganatosítani az ország jobb élelmiszerellátása érdekében, valamint a mezőgazdasági-ipari komplexum gazdálkodási viszonyainak további fejlesztése és tökéletesítése érdekében. Az erre vonatkozó javaslatokat az SZKP KB Politikai Bizottsága kidolgozta. A Szovjetunió, valamint az egyes szövetségi és autonóm köztársaságok minisztertanácsai, a kerületi és határterületi végrehajtó bizottságok, a köztársasági kommunista pártok központi bizottságai, a kerületi és határterületi pártbizottságok e javaslatok alapján dolgozzanak ki konkrét intézkedéseket az élelmiszer-ellátás javítása érdekében, s azokat a gyakorlatban meg kell valósítani. Tudomásul kell venni, hogy a Szovjetunió Minisztertanácsa a 19. pártkonferencia ajánlásai alapján javaslatokat dolgozott ki a radikális gazdasági reform mélyítésére és a fogyatékosságok felszámolására. Ezeket a PB jóváhagyta, most a további munka alapjává válnak. Az említett szervek hagyják jóvá a szovjet kormánynak a fogyasztási cikkek növelését, a piac jobb ellátását és a szolgáltatások alapvető átalakítását célzó határozatait. Az SZKP KB a köztársasági kommunista pártok központi bizottságainak és az alsóbb pártszerveknek, valamint az illetékes tanácsi szerveknek a pártértekezlet döntése alapján feladatul adja, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegyenek gyakorlati lépéseket a pártbizottságok és a tanácsok funkcióinak körülhatárolására. Emellett növelni kell a tanácsok szerepét az adott terület szociális-gazdasági fejlődéséért, erősíteni a tanácsok önállóságát, és segítséget kell nekik nyújtani a káderekkel való ellátásban. Ki kell zárni, hogy a pártbizottságok, valamint a tanácsok végrehajtó és hatalmi szervei közös határozatokat hozzanak. Az ülés hangoztatta annak fontosságát, hogy a pártszervezetek munkájában növelni kell az aktivitást és erősíteni kell az a önállóságot. Demokratikusabbá kell tenni a párton belüli kapcsolatokat, mélyíteni a pártos elvtársiasság légkörét. Le kell küzdeni a passzivitást, felelősséggel kell teljesíteni az SZKP szervezeti szabályzatát, alapvetően megváltoztatni a választott szervek munkáját, amelyek teljes felelősséggel tartoznak a pártszervezetekben kialakult helyzetért. A központi bizottság ülése hangsúlyozta az évzáró pártgyűlések elkövetkező időszakának a jelentőségét. Jóvá kell hagyni az SZKP KB határozatát a beszámolók előterjesztéséről és a pártszervezetekben történő választásokról. Azonnal meg kell valósítani a politikai intézményrendszer reformjával kapcsolatos jogi és szervezeti intézkedéseket. Ennek érdekében ez év októberében országos vitára kell bocsátani az alkotmánymódosításokról, valamint a népi képviselők tanácsaiba történő választásokról szóló törvényjavaslatokat. Ezekre a választásokra 1989 márciusában kerül sor. Az említett törvényjavaslatok kidolgozása során a központi bizottságnak a 19. országos pártértekezleten elhangzott beszámolójában foglalt tézisekből és az elfogadott határozatokból, valamint a jelenlegi ülésen előterjesztett beszámolóból kell kiindulni. Az SZKP KB nevében a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának legközelebbi ülése elé kell terjeszteni az államhatalmi szervek felépítésével és tevékenységével, valamint a bíróságok tevékenységével kapcsolatos kérdéseket abban a szellemben, ahogy a 19. pártértekezlet határozatai megfogalmazták. 1989 áprilisában össze kell hívni a népképviselők kongresszusát. Ezt követően a legfelsőbb tanácsban megkezdeni az ifjúságról, a szak- szervezetek jogairól, az önkéntes társaságokról, a közéleti és egyéb érdekvédelmi tevékenységről, a sajtóról szóló törvények kidolgozását. A tanácsok szerepének növelése érdekében 1989-ben elő kell készíteni a helyi önigazgatásról és a helyi gazdaságról szóló törvényjavaslatokat. Ezeket társadalmi vitára kell bocsátani. A nemzetek és nemzetiségek közötti kapcsolatok terén figyelmet kell fordítani az egyes területi egységeknél a stagnálás jelenségeinek felszámolására. Megengedhetetlen a nemzetek és nemzetiségek szociális, gazdasági és szellemi követeléseinek a lebecsülése. Szembe kell szállni az átalakítást ellenző, a nacionalista és soviniszta szenvedélyeket szító erőkkel. Meg kell szilárdítani a nemzetek és nemzetiségek kapcsolatainak jogi alapjait. Feladatul kell adni a politikai bizottságnak, hogy a köztársasági kommunista pártok központi bizottságaival, az illetékes kerületi és határterületi pártbizottságokkal és tudományos intézetekkel közösen a jövő év elejéig dolgozzák ki a Szovjetunió nemzetei és nemzetiségei közötti kapcsolatok tökéletesítéséről szóló anyagokat, s ezeket az SZKP KB ülése elé kell terjeszteni. A jövő év közepéig lényegében végre kell hajtani a bíróság megreformálását, az ügyészségek, döntő- bíróságok, vizsgálati szervek, ügyvédi irodák és a jogi szolgáltatás tevékenységének átalakítását. II. A második határozat a pártszervezetekben folyó választásokkal és a beszámolók előterjesztésével foglalkozik. A köztársasági kommunista pártok központi bizottságaitól lefelé egészen a járási pártbizottságokig és az alapszervezetekig pontosan fel kell készülni az évzáró gyűlésekre. Az évzáró gyűléseken és pártkonferenciákon értékelni kell a XXVII. kongresszus, valamint a 19. országos pártértekezlet határozatainak teljesítését. Növelni kell a pártalapszervezetek szerepét, fokozni a tanácsokban, a szakszervezetekben, a Komszomolban és más társadalmi szervezetekben dolgozó kommunisták munkáját. Értékelni kell a gazdasági reform folyamatát az új gazdasági mechanizmus bevezetésével, az önelszámolással, önfinanszírozással és a termelésben való önigazgatással kapcsolatos kérdéseket. Alaposan elemezni kell az élelmiszerprobléma megoldásának módjait, intézkedéseket hozni a kolhozok és szovhozok termelési lehetőségeinek hatékony kihasználására, mégpedig a szállítási és bérleti szerződések különböző formáinak kihasználásával. Tervszerűen kell megközelíteni a következő feladatokat: a piac feltöltése jó minőségű napi fogyasztási cikkekkel, növelni a lakásépítést, javítani a kereskedelmet és a szolgáltatási szférát, tökéletesíteni az egészségügyet, megvalósítani a közép- és főiskolai reformot, s jobban kielégíteni a dolgozók szellemi és kulturális szükségleteit. Tökéletesíteni kell a emberek eszmei és internacionalista nevelését. A választási kampánynak maximálisan hozzá kell járulnia az egész párton belüli élet demokratizálásához, az alkotó vita, a szabad véleménynyilvánítás, a széles körű bírálat és önkritika, a személyes felelősség és öntudatos fegyelem légkörének a kialakításához. A pártértekezlet irányvonalával összhangban mindenütt biztosítani kell a jelöltekről a véleménynyilvánítást, a pártbizottságok tagjainak és titkárainak megválasztásakor a titkos szavazást, a többes jelölést és azt a jogot, hogy a pártszervezetek javaslatokat tehessenek a felsőbb pártszerv összetételére. A választásokat úgy kell megrendezni, hogy az irányító pártszervekbe valóban aktív, kezdeményező, jó képességekkel rendelkező emberek kerüljenek, akik képesek tettekkel hozzájárulni az átalakítás kibontakoztatásához. A pártaktívát friss erőkkel kell feltölteni. Érvényt kell szerezni a pártértekezleten elfogadott elvnek, hogy ugyanazt a választott tisztséget két megbízatási időszakon keresztül lehet betölteni. El kell érni, hogy a beszámoló előkészítése és a pártszervezetekben a választások a széles körű nyíltság légkörében menjenek végbe. Minderről a tömegtájékoztató eszközökben informálni kell a közvéleményt. III. A harmadik határozat a pártapparátus átalakításának fő irányairól szól. Az év végéig át kell szervezni az SZKP Központi Bizottságának, valamint a helyi pártszerveknek az apparátusát, a jelenlegi feltételeknek megfelelően átalakítani a szerkezetét. Emellett el kell kerülni, hogy az ágazati irányítás szerint aprózzák fel az apparátust, s erősíteni kell azokat a láncszemeket, amelyek az alapvető bel- és külpolitikai ügyekkel foglalkoznak. Lényegesen csökkenteni kel az apparátus tagjainak számát. A pártapparátus átszervezését, a munkatársak számának csökkentését arra kell kihasználni, hogy erősítsük az állami, a gazdasági és a társadalmi tevékenység fontos szakaszait, valamint szilárdítsuk a párt alsóbb láncszemeit. Emellett megkülönböztetett figyelmet kell szentelni a tanácsi apparátus és a népi ellenőrzési szervek erősítésének. Az SZKP KB elsőrendű jelentőséget tulajdonít az irányítás politikai jellege erősítésének, ezt a pártbizottságok hajtják végre. Fel kell számolni az adminisztratív-utasításos módszereket, a technokratikus megnyilvánulásokat, s el kell mélyíteni a párt és társadalmi élet demokratikus elveit. A pártbizottságoknak és az apparátusnak következetesen életbe kell léptetniük a pártnak a társadalom forradalmi megújítását célzó irányvonalát, alkotó módon kell cselekedni az eszmei, a nevelő és a szervezési munka formáinak kihasználásával, nem szabad utasít- gatniuk az alapszervezeteket és korlátozni tevékenységüket. Figyelemmel kell kísérniük a gyakorlati pártmunkát az új feltételek között, levonni a következtetéseket, elemezni a politikai, gazdasági, szociális és a szellemi szférában zajló folyamatokat, és részt vállalni a legjobb tapasztalatok terjesztéséből. A pártbizottságoknak, irodáiknak és titkárságaiknak nagyobb figyelmet kell szentelniük a pártapparátusban dolgozók kiválasztásának. Az apparátusban dolgozók kiválasztásakor elkerülhetetlen feltételnek kell tekinteni a pártalapszervezet ajánlását. A pártszervezetnek, amely az ajánlást tette, joga van arra, hogy javasolja az illető visszahívását, ha csalódást okozott. Az SZKP KB Politikai Bizottságának feladatul adja az ülés, hogy vitassa meg és hagyja jóvá a központi bizottság apparátusának új struktúráját, határozza meg a helyi pártszervek apparátusának alapvető láncszemeit, és adja meg a jogot a köztársasági kommunista pártok központi bizottságainak, a kerületi és határterületi pártbizottságoknak, hogy önállóan oldják meg a strukturális és szisztemizációs kérdéseket. Hétfőn kezdődött meg Kazahsztánban az OTR-22 típusú szovjet rakéták megsemmisítése - összhangban a decemberi rakétaszerzódéssel. A rakétamegsemmisítésen amerikai ellenőrök is részt vettek, szovjet és külföldi újságírókat is meghívtak. - A felvételen James Bush, az amerikai szakértők vezetője mond beszédet a nagygyűlésen. (Telefoto: ČSTK) Örményország és Azerbajdzsán pártvezetőinek találkozója (ČSTK) - Hegyi Karabah köz- igazgatási központjában, Sztyepa- nakertben tegnap megbeszélést folytatott Abdulrahman Vezirov, az Azerbajdzsán KP KB és Szőrén Aratyunyan, az örmény KP KB első titkára. A találkozón részt vett Arka- gyij Volszkij, az SZKP KB-nak és a Legfelsőbb Tanács Elnökségének képviselője is. Véleményt cseréltek az SZKP KB-nak, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének és a minisztertanácsnak a Hegyi Karabahra vonatkozó határozatai teljesítéséről. Genrih Pogoszjan, a karabahi területi párt- bizottság első titkára tájékoztatott a jelenlegi helyzetről, a közélet megújulásáról, ezekben a folyamatokban a pártszervezetek szerepének erősítéséről. A találkozón rámutattak: az autonóm területen számos hiányosság és nehézség merült fel, ami viszont elkerülhetetlen intézkedéseket tett szükségessé a kialakult helyzet rendezésére. Megengedhetetlen, hogy a szövetségi minisztériumok, központi hivatalok, valamint a köztársasági és kerületi szervek nem teljesítik a párt és a kormány által jóváhagyott határozatokat. Számos konstruktív javaslat született Hegyi Karabah szo- ciális-gazdasági és kulturális fejlődése meggyorsítására. Az örmény KP KB és az Azerbajdzsán KP KB első titkára a megbeszélést követően találkozott Sztyepanakert lakosaival. Az iráni külügyminiszter szerint Már nincsenek tisztázatlan kérdések Az öbölháború rendezéséről tárgyalnak Bagdadban is (ČSTK) - Javier Pérez de Cuellar, a világszervezet főtitkára az iraki—iráni konfliktus rendezéséről folyó tárgyalások keretében hétfőn este New York-ban immár hatodszor találkozott Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszterrel. A főtitkár a négy- szemközti tanácskozás után kijelentette: Irán kész a közvetlen tárgyaiéGenscher elégedett (ČSTK) - Hans-Dietrich Genscher alkancellár, az NSZK külügyminisztere a Süddeutscher Rund- funknak adott nyilatkozatában kijelentette: a szovjet reformpolitika megítélésében nincs véleménykü- Jönbség a bonni kormánykoalíción belül. „Kohl kancellár egyetért véleményemmel, hogy a nyíltság politikája, melyet Mihail Gorbacsov a bel- és külpolitika terén folytat, visszafordíthatatlan“ - mondotta a külügyminiszter. A továbbiakban megerősítette a szovjetunióbeli útján elért pozitív eredményeket, s hangsúlyozta, a kétoldalú kapcsolatok fejlődésében kedvező távlatok mutatkoznak. Minőségi változásokra hozta fel a példát, hogy a szovjet fél a Szovjetunióban élő német nemzetiség kérdését kész vegyes munkacsoportban megvitatni. Egyidejűleg reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy Nyugat-Berlin kérdését illetően az álláspontok szintén közelednek egymáshoz. sokra Irakkal, a problémát a tanácskozás időpontja okozza. Az iráni külügyminiszter elmondta, hogy az ENSZ főtitkárával áttekintették a konfliktus megoldásának lehetőségeit, és már nem maradtak tisztázatlan kérdések. Az iraki fővárosban, Bagdadban tegnap megkezdődött az ún. hetek bizottságának ülése. A testületet az iraki-iráni konfliktus rendezése érdekében az Arab Államok Ligája alakította meg. Szovjet ellenőrök az Egyesült Államokban (ČSTK) - Szovjet ellenőrök csoportja érkezett hétfőn este Washingtonba. A csoport tagjai arról győződnek meg, hogy az Egyesült Államokban betartják-e a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló szov- jet-amerikai szerződést. A szovjet szakemberekkel ma közük, hogy a négy 10 főből álló csoport konkrétan hol tesz ellenőrzést. Július elsejétől 30-ig a szovjet ellenőrök a közepes hatótávolságú rakéták gyártására, raktározására és megsemmisítésére szolgáló 17 amerikai katonai létesítményből már kilencben tettek látogatást. (ČSTK) - Ankarában hétfőn felújították Haydar Kütiunak, a Török Kommunista Párt főtitkárának és Nihat Sarginnak, a Török Munkáspárt főtitkárának perét. A TKP főtitkára védóbeszédében elsősorban a török alkotmánynak a kommunisták mindennemű tevékenységét tiltó cikkelyeit bírálta, s elítélte a kormánynak az 1980-as katonai hatalomátvételt követően betiltott politikai pártokkal és szervezetekkel szembeni álláspontját. A két haladó politikust tavaly novemberben tartóztatták le azt követően, hogy hétéves NSZK-beli száműzetésükből önként tértek visz- sza az országba. Az ügyész júniusban mindkét ellenzéki vezetőre 275 év börtönbüntetés kiszabását kérte, amiért marxista-leninista alapokon nyugvó állam létrehozására törekedtek. A török hatóságok eljárása nagyszabású tiltakozást váltott ki a világ haladó és demokratikus közvéleménye körében. Ennek köszönhető, hogy a mostani tárgyaláson több mint harminc megfigyelő van jelen Nyugat-Európából. Az emberi jogok védelmével foglalkozó társadalmi szervezetek, de az Európa Parlament politikai frakcióinak nevében is az igazságtalanul fogva tartott két politikus szabadonbocsátását követelik. Törökország Felújították a kommunista vezetők perét