Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-22 / 197. szám, hétfő

Javítani kell a minőséget A GALÁNTAI (GALANTA) JÁRÁS MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALATAI TELJESÍTETTÉK HÚS- ÉS TEJELADÁSI FELADATAIKAT • A RUMENSIN NÖVELI A SÚLYGYARAPODÁST Az idei első félévben az időjárás az átlagosnál kevesebb okot adott panaszra a mezőgazdasági üzemek vezetőinek. Az aránylag enyhe tél után folytatódott a kellemesen me­leg idő, ami lehetővé tette, hogy elegendő jó minőségű tömegtakar­mányt termeljenek az állatállomány részére. Hogy itt-ott mégis becsúzik néhány hiba? Problémák mindig akadnak, megoldásuk az emberek, a szaktudással kellőképpen felvérte­zett mezőgazdasági dolgozók fel­adata. Ismétlődő takarmánygondok Az elmúlt időszakról, az első fél­évben elért eredményekről Molnár Boldizsár mérnökkel, a Galántai Já­rási Mezőgazdasági Igazgatóság ál­lattenyésztési osztályának vezetőjé- vej beszélgettünk. Egyebek közt elmondta, hogy a járásban nagy figyelmet szentel­nek az állattenyésztési ágazat fej­lesztésének. A kialakult hagyomá­nyoknak és a természeti adottsá­goknak megfelelően az országnak ezen a részén a sertéstenyésztés mindig jelentős szerepet játszott. Az idei első félévben a mezőgazdasági vállalatok jó eredményeket értek el a sertéshizlalásban és a malacneve­lésben egyaránt. Teljesítették a marhahúseladás tervét, de a bor­jú- és juhhúsnál jóval elmaradtak a tervezett szinttől. A június végi adatok szerint vágóállatokból össze­sen 9,4 százalékkal, tejből pedig 0,1 százalékkal értékesítettek többet a tervezettnél. Az osztályvezető utalt arra, hogy a gazdaságokban sok esetben a ta­karmánykeverékek gyengébb minő­sége, valamint a takarmányozásban még mindig előforduló hiányossá­gok okoztak gondot. Az állatok gyakran nem kapták meg a kor- és súlycsoport szerint szükséges spe­ciális takarmánykeveréket, így ter­mészetesen a termelékenység is ki­sebb volt a tervezettnél. A takar­mánykeverékek minősége a tejter­melési eredményekre szintén rá­nyomta bélyegét. Sajnos, a takar­mánygondok továbbra sem enyhül­nek. Annak ellenére, hogy a járás­ban hagyományosan jó eredménye­ket érnek el a gabonafélék termesz­tésében, az abrakellátás nem egyenletes. Sokan kifogásolják, hogy nagyon magas az állami gabo­nafelvásárlás terve, aminek követ­keztében olyan fontos takarmánynö­vények számára, mint például a siló- kukorica kevés termőterület jut. A járás szövetkezetei és állami gazdaságai az idén hat hónap alatt 24 ezer liter tejet adtak el terven felül, ami azonban nem adhat okot az önelégültségre. Annál inkább, mert a felvásárlók gyakran kifogá­solják a minőséget. A tejet a Milex bratislavai és galántai üzemébe szállítják. Az utóbbi felvásárlóval fő­leg az év első hónapjaiban voltak komoly nézeteltéréseik. A helyzet mostanra csak keveset javult. Az új szabvány hatályba lépése óta az eladott tejnek nagyrészét a tejüzem alkalmatlannak tartja feldolgozásra. A termelők viszont kifogásolják, hogy csak 8-10 nap múlva kapják meg a minősítés eredményeit. Véle­ményük szerint be kellene vezetni, hogy a laboratóriumi elemzést a fel­vásárlóktól és a termelőktől egy­aránt független szervezet vagy in­tézmény végezze, mégpedig a je­lenleginél lényegesen gyorsabban. A termelőket az is bosszantja, hogy nekik ugyan kevesebbet fizetnek ér­te, de a tejüzem a leértékelt tejet is első osztályúként értékesíti a fo­gyasztók felé. Molnár Boldizsár mérnök az el­mondottak ellenére bizakodóan be­szélt a távlatokról. Kiemelt néhány mezőgazdasági vállalatot, amelyek kedvező eredményekkel zárták az első félévet. Ezek közé tartozik pél­dául a deáki (Diakovce), tešedikovói és a nádszegi (Trstice) szövetkezet, de jó eredmények születtek a sók- szelőcei (Selice) és galántai szövet­kezetekben, valamint a Vágtornóci (Trnovec nad Váhom) Állami Gaz­daságban is. Érdekes kísérlet A feladataikat példásan teljesítő gazdaságok között említett tešedi­kovói szövetkezetben nehéz félévet zártak. Az objektív okokon kívül ká­dercsere bonyolította az állatte­nyésztési ágazat helyzetét, hisz Já­noska Ferenc mérnök csak február 1 -jén vette át az ágazat irányítását. A kezdet mindig nehéz, hát még olyan helyzetben, amikor gyors megoldást sürgető, évek óta húzódó problémák gyarapítják a mindennapi gondokat. Mindezt figyelembe véve, nagy sikernek számít, hogy az érté­kesítési feladatot a tejnél 100 száza­lékra, a vágómarháknál pedig leg­alább 97 százalékra teljesíteni tud­ták. Vágósertésből 4 százalékkal adtak el többet a tervezettnél. Ered­ményesnek és jövedelmezőnek bi­zonyult a libatenyésztés, ezért az állattenyésztésnek ezt az ágát a jö­vőben tovább fejlesztik. A szövetke­zet az első félévben 55 tonna liba­húst értékesített s az év végéig to­vábbi 400 tonna hízott liba eladását tervezik. Az újdonsült ágazatvezető a tej­termelési és szarvasmarha-hizlalási eredményekről is szólt. Kiemelte, hogy a tej minőségének javítása számukra szintén sok problémát okoz, bár egyre többet tesznek főleg a tisztaság megőrzéséért. A hizlal­dában, ahol jelenleg 500 szarvas- marhát hizlalnak, hat hónap átlagá­ban 814 grammos napi súlygyara­podást értek el. Nem rossz ered­mény, de ők ennél többet szeretné­nek. Most száz kiválasztott állatnál Rumensin-kapszulák segítségével próbálják növelni a súlygyarapodást. Ezt a speciális készítményt az USA- ban fejlesztették ki, ahol a hízómar- káknak mintegy 80-85 százalékánál alkalmazzák az étvágy növelésére, a hizlalási eredmények javítására. A monensinát alapanyagú kapszulla az állatok bendőjében 150 napig fejti ki a hatását. Serkenti az ecet- és vajsavképződést, az elfogyasztott takarmány energiává történő átala­kulását. A készítmény nem olcsó (egy kapszulla 75 koronába kerül), viszont a jelek szerint igencsak ha­tásos. A tešedikovói szövetkezetben még csupán néhány hete használ­ják, de a 250 kilogrammos kísérleti állatoknál máris 1 kg körüli átlagos napi súlygyarapodást érnek el. Az eredmények értékelésére természe­tesen még várni kell, annyit azonban már most célszerű és fontos elmon­dani, hogy a speciális készítmény sem a hizók, sem pedig a húst fogyasztó ember egészségére nincs káros hatással. Lehet, hogy újabb távlatok előtt állunk a szarvasmar­hahizlalás fejlesztésében? SZITÁS GABRIELLA Lesz-e a Szovjetunióban valutapiac? ÚJ SZÚ ?8. VIII. 21 A címben szereplő kérdést az Ekonomicseszkaja Gazeta hasábja­in V. Kuznyecov közgazdász, kandi­dátus tette fel azzal kapcsolatban, hogy a szovjet vállalatok külkeres­kedelmi jogainak bővítése, exportér­dekeltségük fokozása egyre sürge­tőbbé teszi a rubel belső konvertibili­tásának megteremtését. A cél meg­valósításához a szerző szerint jó eszközként szolgálhat egy belső va­lutapiac megteremtése a vállalati valutaalapok rugalmas felhasználá­sával. A valutapiac megteremtése lehe­tővé tenné a szovjet vállalatok szá­mára, hogy szabadon, kölcsönösen előnyös feltételek mellett adják-ve- gyék a tulajdonukban lévő rubelt és a külföldi valutát. Valutát azok a vál­lalatok vennének, amelyek növelni akarják vagy meg akarják teremteni valutaalapjukat. Az eladók viszont azon cégek közül kerülnének ki, amelyek bizonyos okok miatt továb­bi rubeleszközökhöz kívánnak jutni. A valutapiac forrásául az exportra dolgozó vállalatok valutaalapjai szolgálnának. Ily módon a pénzpiac létrehozása nem növelné az ország külső adósságállományát, s nem csökkentené az állam valutatartalé­kait sem. Mi indokolja a rubel belső kon­vertibilitásának megteremtését? A szerző egyebek között azt mond­ja, hogy sok kis- és közepes nagy­ságú vállalat már a közeljövőben a világpiacon is versenyképes ter­mékeket tudna gyártani, ha viszony­lag jelentéktelen mennyiségű gép- és alkatrészimporttal korszerűsíthet­né termelését. A mai centralizált elosztási rendszer feltételei között e vállalatok számára az ilyen import „kiverekedése“ gyakorlatilag lehe­tetlen. Emellett több oknál fogva ne­hézségekbe ütközik az is, hogy hitelt vegyenek fel a Szovjetunió Külgaz­dasági Bankjától. A külföldi valuta országon belüli eladásának meg­szervezése tehát segíthet e vállala­toknak. Másrészt a valutapiac csök­kentené az állami költségvetés veszteségeit. Arról van ugyanis szó, hogy azt a rubelösszeget, amit a vál­lalat exportjáért kap, meglehetősen bonyolultan számítják ki. A külföldi valutában számolt szerződéses árat megszorozzák a Szovjetunió Állami Bankjának hivatalos árfolyamával, valamint az érvényben lévő szabá­lyozás szerint a devizaszorzók vala­melyikével, amely rendszerint egy­nél nagyobb szám. Abban az eset­ben pedig, amikor a valutaeszközö­ket átutalják a vállalatok folyószám­lájára, a gazdálkodó egységek csak a hivatalos árfolyam szerinti rubelér­téket fizetik a külgazdasági bank­nak. Tehát a vállalatok, amikor meg­kapják a számukra fenntartott valu­tát, általában kevesebb rubelt fizet­nek a banknak, mint amennyit a pénzügyminisztériumtól kaptak. Az említett veszteség kiküszöbölhe­tő, ha a szerződéses árak átszámí­tásakor csak a Szovjetunió Állami Bankjának hivatalos árfolyamait használják a valutaszorzókon kívül. Kik azok, akik majd valutát akar­nak eladni rubelért? A szocialista országok tapasztalatai azt mutatják, hogy még a valutaszeközök iránti fokozott kereslet viszonyai között is akadnak olyanok, akik eladni akar­nak - természetesen tisztes nyere­séggel. Figyelembe véve, hogy a valutapiaci árfolyam a kereslet-kíná­lat alapján alakul, ez a kurzus jelen­tősen meghaladhatja a hivatalosat. A magasabb piaci árfolyam arra ad lehetőséget, hogy azok a vállalatok, amelyek nem tudják fedezni export­ráfordításukat, megkeresett valutáik egy részét magasabb árfolyamon eladják a piacon, és ezáltal megté­rülnek a magasabb exportkiadások. A valutapiacon e vállalatok lesznek a fő eladók A rendszer megoldaná a veszteséges export problémáit is. Ez esetben ugyanis nem az állam nyújt dotációt a devizaszorzók for­májában, hanem maga a vállalat az érdekelt vásárlók számlájára a valu­tapiacon téríti meg a kiadásokat. A valutapiac a rugalmas piaci árfo­lyam révén egyszerűsítené az ár­szorzók sokaságának rendszerét. Az állam és a vállalatok közötti elszá­molásokban csak a hivatalos árfo­lyamot használnák, vagyis a több ezer devizaszorzó helyébe csak két árfolyam lépne: a hivatalos és a piaci. A rubel belső konvertibilitása ugyanakkor nyilvánvalóan több mó­dosítást követel a külgazdasági irá­nyítás rendszerében. A szerző ezzel kapcsolatban először részletesen leírja, hogy a vállalatok ma még nem tudják teljes önállóssággal felhasz­nálni a megkeresett valutát, ezért arra lenne szükség, hogy kizárólag a vállalat döntse el: mire kívánja fordítani pénzét. Másodszor, a kül­gazdasági tevékenység erősödése nyomán előbb-utóbb valamennyi ál­lami és szövetkezeti vállalat valuta­eszközök birtokába jut. Ha ez így lesz, gyakorlatilag lehetetlen, hogy csak a szovjet külgazdasági bank foglalkozzon valutáris ügyletekkel. Létre kell hozni a külgazdasági bank fiókjainak területi hálózatát, vagy pe­dig minden szovjet pénzintézetnek meg kell engedni, hogy a vállalatok valutaszámlákat nyissanak náluk. A szerző végül azt javasolja, hogy a valutapiac szervezését valutaauk­ciókkal kellene elkezdeni. Ez lehető­vé tenné a rubel kezdeti árfolyam- szintjenek kialakítását. Emellett a valuta adásvételét célszerű lenne egy speciális tőzsdén lebonyolítani, amelynek szervezését a Szovjetunió Állami Bankja végezhetné. Ez a bank naponta közölné a rubel piaci árfolyamának alakulását a külföldi valutákhoz képest, beleértve a szo­cialista országokét is, és fiókjai vé­geznék a külföldi valuták adásvéte­lét. (APN) A Bratislavai Közterület-fenntartó Vállalat három porszívó berende­zéssel ellátott járműve a nap 16 órájában járja a főváros utcáit. A locsolókocsik bevetésével együtt ez hatékony módszer a por eltávolítására a száraz nyári napokon. A képen Dušan Frýbert a Kassai utcán dolgozik. (Ivan Rýchlo felvétele - ČSTK) Egy kommunista, partizán és tisztségviselő visszaemlékezései El akartak választani bennünket Fiatalemberként az ún. szlovák állam idején a légierőnél szolgáltam. Megjártam több repülőteret, s végül Prešovba kerültem. Abban az idő­ben volt ez, amikor a szlovák nem­zeti felkelés előkészületei folytak. Sokan megtagadták a szolgálatot a szlovák hadseregben, és új ottho­nukká a hegyeket választották. Par­tizánszakaszunkban volt két szovjet állampolgár is. Közös feladatot kap­tunk, föl kellett robbantanunk a Ras­lavice alatti hidat. A terepet áttanul­mányoztuk ugyan a legkisebb rész­letekig, de azt is tudtuk, hogy a né­met őrök főleg a közutakat és a vas­utat figyelik. Ki megy elsőnek? - tet­te föl a kérdést parancsnokunk. Úgy illett volna, hogy mi menjünk, de épp a szovjet harcostársak voltak azok, akik elsőkként jelentkeztek. Reme­kül viselkedtek. Zaj nélkül ártalmat­lanná tették a két őrt, akik utunkban álltak, és mint aknászok is gyorsak voltak. A feladat teljesítése után mind­nyájan visszatértünk a felszabadított partizánterületre. Breznón keresztül Banská Bystricába jutottunk, s innen Tri dubyra. Ismét harc várt ránk. Amikor a legsúlyosabb helyzetben voltunk, mindig azt mondtuk, ha el­jön a békés élet ideje, senki sem választhat el bennünket. És mégis, osztályellenségeink megpróbálkoztak ezzel. Éket akar­tak verni nemzeteink közé. Húsz évvel ezelőtt Liptovský Mikulášban az SZLKP járási bizottságán dolgoz­tam. Amikor a jobboldaliak és más szocialistaellenes erók Liptóban is hallatni kezdték szavukat, védel­meztem a szocializmust és azokat az eszméket, amelyekért a második világháború alatt harcoltunk. Csak­hogy, amikor a Varsói Szerződés hadseregei bejöttek internacionalis­ta kötelezettségüket teljesítve, Lip­tovský Mikuláš polgárai közül is so­kan hátat fordítottak nekik. Köztük voltak azoknak a társainknak a fiai is, akikkel a szlovák nemzeti felke­lésben közös céléit harcoltunk. Ez bántott engem leginkább. A tankok és a gépkocsioszlopok a járási nem­zeti bizottság előtti téren álltak meg. A város sok lakója köréjük sereglett, és igyekezett beszédbe elegyedni a katonákkal. A fiatal katonák haj­landóak voltak a párbeszédre. Csat­lakoztam hozzájuk én is, és elmond­tam, hogy nemzeteink barátságáért a második világháború alatt orszá­gunk területén a Vörös Hadsereg katonáinak ezrei estek el, és most fegyverrel a kézben kell védelmez­nünk a szocializmus vívmányait. Ek­kor hozzám lépett egy fanatizált pol­gár, és azt mondta, hogy inkább feküdjek a tank alá. Miért? - vetet­tem közbe, a szovjet harckocsik azért jöttek, hogy védelmezzenek a szocializmus ellenségei ellen, és nem ellenünk lépnek föl. Nem azok ellen, akik a szocializmus építéséért annyit tettünk. Mozgalmasak voltak a pártgyűlé­sek is ekkor. Voltak köztünk olya­nok, akik azt állították, hogy nem kellett volna ott olyan nagy vehe­menciával védelmeznem a szocia­lizmus pozícióit, hanem inkább a megújulási folyamatot. Amikor a szovjet katonaság képviselői az SZLKP járási bizottságának titkársá­gára jöttek, hogy biztosítsunk szá­mukra vizet, az apparátus egyes dolgozói elzárkóztak a kérés teljesí­tése elől. Nem haboztam. Megkér­tem a vízgazdálkodási igazgatóság akkori igazgatóját, Jozef Liškát, hogy teljesítse a kérést. Te könnyen beszélsz - válaszolta - de mit szólnak az emberek? Ugyanebben az időben a katonák ismét szóltak, hogy nem kaptak vizet. Ekkor földü­hödtem, felhívtam Demánovában a helyi nemzeti bizottság elnökét, Jozef Konfált.- Igen - hangzott válasza. A ka­tonákat személyesen várta az úton, és Milan Valaštiak kísérte őket. Ettől az időtől kezdve Demánovából hordták a vizet. Csakhogy néhány év után mások sajátították ki maguk­nak az érdemet ezért a tettért. Az igazság azonban igazság maradt. Amikor később felelősségre akar­tuk vonni az illető elvtársat, tanúkat követeltek tőlünk. A tanúskodást elutasították, és nekünk azt mond­ták, hogy ne rágalmazzunk. Tizennégy évig álltam a Cseh­szlovák-Szovjet Baráti Szövetség Liptovský Mikuláš-i alapszervezete élén. Most alelnök vagyok. Aránylag erős szervezetünk van, sikerül a fia­talokat is megnyernünk. Bennük lát­juk a biztosítékot, hogy alapszerve­zetünk továbbra is szocialista rend­szerünkhöz hű embereket fog ne­velni. Az ötvenes években a járási párt- bizottság titkára voltam. Nemcsak Liptovský Mikulášban tevékenyked­tem, hanem Árvában is. Egységes földműves-szövetkezeteket alapítot­tam, amelyek húsz évvel ezelőtt is szilárd támaszaink voltak. Sok szö­vetkezeti taggal folytatott beszélge­tésem alapján meggyőződtem arról, nogy erőfeszítéseim nem voltak hiá- bavalóak, hogy földműveseink nem okoztak csalódást. Persze, mi nem folytattunk formális agitációt. Türel­mesen felvilágosítottuk az embere­ket. Házról házra jártunk. Egyik mű­velődési házból a másikba. Az em­berek hittek nekünk, s az eredmény: a kollektivizált mezőgazdaság. Úgy gondolom, hogy most vissza kell térnünk egyes régi jól bevált munka- módszerekhez. Többet kell dolgoz­nunk a nép között. Úgy tűnik, hogy az átalakításról a legfelsőbb párt­szervben beszélnek a legtöbbet. Minden kommunistának azonban fel kell tennie a kérdést, hogy ó maga mitt tett az átalakításért? Úgy vélem, céljaink elérése érdekében jobban ki kellene használnunk a pártalapszer- vezetek taggyűléseit is. JÁN HUDEC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents