Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)
1988-08-19 / 195. szám, péntek
A szocializmus védelme és fejlesztése — a párt és a nép oszthatatlan feladata ÚJ SZÚ m. vili. 19. A történelemben a forradalmi események nem tartoznak és nem tartozhatnak csupán a múlthoz, hanem döntő láncszemeit jelentik a történelmi haladásnak, amely során kialakul a jelen, s felépülnek a jövő alappillérei. Elválaszthatatlanul összefonódnak a mával, a szocializmus továbbfejlesztésével, tekintélyének és az iránta érzett vonzalomnak a fokozásával, a társadalmi haladásért és a világbékéért vívott küzdelem bonyolult feltételei között. Ezért ma törvényszerű - talán sokkal inkább, mint bármikor korábban -, hogy visszanyúlunk a gyökerekhez, amelyekből forradalmi mozgalmunk kinőtt. A forráshoz, amelyből erőnket merítettük és merítjük. A történelmi folyamatosságban így ismerjük meg a jelenkori forradalmi folyamat jellegét, s emeljük ki azoknak a forradalmi értékeknek a tartós érvényességét, amelyeket dolgozóink - élcsapatukkal, a kommunista párt által vezetve - tesznek magukévá. Társadalmunk most a jelentős szociális-gazdasági és társadalmi változások időszakába lépett. A párt a CSKP KB tavaly decemberi 7. ülésén kitűzte a XVII. kongresszus irányvonalának további megvalósítását magába foglaló programot. Ez a program a gazdasági és szociális fejlesztés meggyorsítására irányul, s legfőbb láncszeme a gazdasági mechanizmus átfogó átalakítása és a szocialista demokrácia elmélyítése. A CSKP Központi Bizottsága a politikában, a gazdaságban, a szociális fejlődés, a kultúra területén és magának a pártnak a munkájában szükséges gyökeres változásokat nem véletlenül nevezte nagy forradalmi hatású lépéseknek, az 1948 februárja óta végbemenő legjelentősebb változásoknak. A dolgozó népnek a reakció felett aratott februári győzelmével, amikor nemzeteink történetében új szakaszt kezdtünk írni, beteljesedett a nemzeti es szociális felszabadulásunkért vívott történelmi küzdelem. Nemzeteink élére teljesen törvényszerűen új erő állt - sfmunkásosz- tály és annak forradalmi élcsapata: Csehszlovákia Kommunista Pártja. A párt a dolgozók jogaiért, a nemzeti és állami szuverenitásért vívott bonyolult osztályharcok során nehéz, de győzelmes utat tett meg. Megalakulása után fokozatosan új típusú párttá érett meg, a bolsevizá- lás folyamatában leküzdötte a szoci- áldemokratizmus és a szektás radikalizmus csökevényeit. A párt életében fontos határkővé vált a CSKP V. kongresszusa, amely Klement Gott- walddal az élén megválasztotta az új pártvezetést. A harmincas évek világgazdasági válságának időszakában a kommunista párt a széles dolgozó tömegek legalapvetőbb szociális és politikai érdekeinek a védelmére kelt. Nem sokkal ezután a népi, a demokratikus és hazafias erők tömeges mozgalmát bontakoztatta ki a köztársaságnak a fasizmussal szembeni védelmére. Mélységesen nemzeti jellegét és hazafiságát a müncheni árulás (50. évfordulójáról a közeli napokban emlékezünk meg) sorsdöntő napjaiban bizonyította be. A fasiszta megszállók elleni harcával, a kommunista párt tagjainak becsületességével és áldozatkészségével, valamint programjának egyértelműségével a párt elnyerte a néptömegek támogatását, a Nemzeti Front elismert politikai erejévé vált. Csehszlovákia szovjet hadsereg általi felszabadítása és a nemzeti demokratikus forradalom győzelme létrehozta hazánkban a szocialista forradalmi változások feltételeit. 1948 februárjában teljes mértékben megnyílt az út a szocializmus építése előtt. A korábban elnyomott és kizsákmányolt munkásosztály uralkodó osztállyá vált. Csehszlovákiában is megvalósult a dolgozók régi álma - megszűnt az ember ember általi kizsákmányolása. Népünk saját sorsának öntudatos alakítója lett. Gyökeresen megváltoztak a dolgozók életfeltételei és távlatai. A Szovjetunióval való szövetség tette lehetetlenné az imperialista erők számára, hogy nyíltan beavatkozzanak belügyeinkbe. Nemzeteink önállóan és szabadon döntöttek további sorsukról. Romba dőlt a nemzetközi reakciónak az a törekvése, hogy Csehszlovákiát visszatérítse a kapitalista viszonyok közé, s országunkat ismét az imperialista hatalmaktól tegye függővé. A csehszlovák dolgozó nép 1948 februári győzelme ezért nemzetközi méretekben is nagy jelentőségű volt. Egyben a nemzetközi és a kommunista munkás- mozgalom, a világ haladó és demokratikus erőinek a győzelmét jelentette. Egyértelműen megerősítette, hogy külpolitikai irányvonalunk alapköve a Szovjetunióval való megbonthatatlan barátság, szövetség és együttműködés. Hazánk a születő szocialista közösség szilárd részévé vált. A szocialista építés során elért eredmények azt bizonyítják, hogy a kommunista párt által vezetett dolgozó nép sikeresen oldotta meg a bonyolult forradalmi feladatot és lerakta a szocializmus alapjait. A munkásosztály, a parasztság és az értelmiség, az idősebb és a felnövekvő nemzedék áldozatos munkája olyan művet teremtett, amelyre büszkék vagyunk. A szocializmus építésének útja azonban nem volt könnyű. Számos akadályt és nehézséget kellett leküzdeni. Társadalmunk gyors és bonyolult fejlődésen ment keresztül, s ebben a párt és a munkásosztály még csak tanulta az irányítás és a kormányzás művészetét, s történtek hibák és tragikus tévedések is. A feladatok újszerűségéből és bonyolultságából eredő nehézségek mellett a szocialista építést néhány deformáció is kísérte. Fejlődésünk bonyolult időszakát jelentették a hatvanas évek. A szocializmus alapjainak felépítése után egy sor új, rendkívül nehéz feladattal kellett megbirkózni - biztosítani kellett a gazdaság átállítását az intenzív fejlesztésre, jelentős szerkezeti változásokat kellett végrehajtani a termelésben a tudományos-mű- szaki fejlődés eredményeinek alkalmazásával, megfelelően kellett megváltoztatni a népgazdaság irányításának és tervezésének módszereit, folytatni kellett a szocialista demokrácia fejlesztését és meg kellett oldani a nemzetiségek közötti kapcsolatok kérdéskörét. A szocializmus új fejlődési szakaszának követelményeivel összhangban úgyszintén tökéletesítésre szorultak a kommunista pártnak a társadalomban betöltött vezető szerepe érvényesítésének módszerei, biztosítani kellett, hogy a párt a fejlődés új útjainak keresése és érvényesítése, az egyes osztályok és rétegek, nemzetek és nemzetiségek érdekeivel és szükségleteivel szembeni figyelme és érzékeny viszony kiépítése során teljesítse a dolgozók forradalmi élcsapata küldetését. Ezekre a létfontosságú követelményekre reagált a CSKP XII. és mindenekelőtt XIII. kongresszusa. Itt elfogadtak néhány intézkedést, de nem sikerült ezeket összekapcsolni a párt, az állami szervek munka- módszereiben és a káderpolitikában elengedhetetlen változásokkal. A problémákra félmegoldásokat találtak vagy megkerülték őket, illetve leplezték komolyságukat. Ez a pártban és a társadalomban feszültséget okozott és nőtt az elégedetlenség. Csökkent a párt iránti bizalom, a párt akcióképessége és kapcsolata a néppel. Mindez a hatvanas évek végén a pártban és a társadalomban mély válsághoz vezetett. A január utáni politika elárulása A rendkívül bonyolult helyzet megoldásával foglalkozott a párt központi bizottsága 1967 decemberi és 1968 januári ülésén. A változásokat - amelyekhez a januári plénum adott ösztönzést és amelyek tükrözték az arra megérett politikai, gazdasági és szociális problémák megoldásának szükségességét - a dolgozók többsége Csehszlovákiában megelégedéssel fogadta. 1968 januárja a kommunistákban mindenekelőtt azt az elhatározást erősítette, hogy fejlesszék mindazt, ami a korábbi években pozitív és jó volt, s felszámolják azokat a hiányosságokat, amelyek életünk minden területén fokozatosan jöttek létre. A pártvezetéstől, amelynek élén Alexander Dubček állt, a tagság olyan konkrét program javaslatát várta, amely a párton és a társadalmon belül a hibák és a hiányosságok kijavítására, az okok felszámolására és a további előrehaladás feltételeinek megteremtésére irányuló erőfeszítések egyesítésének platformjává válik. A CSKP KB 1968 áprilisi ülésén elfogadott akcióprogram azonban nem teljesítette ezeket a várakozásokat. Nem is annyira tartalmát tekintve, hiszen ez végül is bizonyos kompromisszum eredménye volt, hanem sokkal inkább azért, mert a jobboldalnak, amely hatalmi harcot indított, nem volt szüksége a konstruktív lépéseket magába foglaló egyesítő programra. Az akció- program elfogadásának pillanatától nemcsak hogy nem törekedett annak megvalósítására, hanem ellenkezőleg, szabotálta és lehetetlenné tette végrehajtását. A jobboldal már a CSKP KB januári ülését követő napokban és hetekben felmérte a terepet és a lehetőségeket, erőt gyűjtött és szövetségeseket keresett. Amikor látta, hogy a vezetés egy része határozatlan, és meggyőződött arról, hogy Dubőeket saját pajzsává alakíthatja, jól megszervezett támadásba lendült. Eközben kihasználta azt a súlyos tényt, hogy a pártvezetés a CSKP KB januári ülésének lefolyásáról nem tájékoztatta a közvéleményt. A párton belüli jobboldali opportunista erőkkel való nyílt összecsapásra a márciusi „kétfordulós“ járási konferenciákon került sor. Az „első fordulóban“ a jobboldalnak az a kísérlete, hogy a járási pártbizottságokban magához ragadja a kulcspozíciókat, az egészséges erők ellenállása miatt még nem járt sikerrel. A jobboldal ezért a „második fordulóra“ összpontosított. A tájékoztató eszközökben kampányt szervezett, s minden ellenlábasát „konzervatívnak“, a januári üléssel szembesze- gülőnek bélyegezte meg és fokozta a megfélemlítés légkörét. Az „új politikát csak új emberekkel lehet folytatni“ jelszó jegyében ezután nem azokat az embereket távolították el tisztségükből, akik bizonyíthatóan nem nőttek fel feladataikhoz, hanem a becsületes és bevált kommunistákat. Helyükre gyakran politikailag és erkölcsileg ingatag embereket, vagy eqyenesen a jobboldal vezetőit állították. A párton belüli revizionista jobboldali erők körül létrejött egy ellenzéki irányzat, amely fokozatosan egyre több szervezetbe hatolt be és létrehozta saját politikai platformját és szervezeti felépítését. A jobboldal fokozatosan minden szinten, beleértve a pártvezetést is, saját embereit ültette fontos pozíciókba, vagy azokat, akik különböző okokból csatlakoztak hozzájuk és kapituláltak előttük. Ügyesen alkalmazta a kombinált nyomást felülről s alulról - a párt és az állam vezető szerveiből, a tömegtájékoztató eszközök segítésével, nagygyűlések megszervezésével, különböző határozatok kidolgozásával, aláírásgyűjtő akciókkal stb., amelyeket gyakran a párt és a dolgozók álláspontjaként tüntettek fel, bár általában kis csoportok vagy egyének álltak mögöttük. Tekintettel arra, hogy a marxiz- mus-leninizmushoz hú erők a párt vezető szerveinél nem találtak támogatásra és néhány kivételtől eltekintve nem volt lehetőségük véleményük nyilvános kifejtésére, fokozatosan deffenzívába szorultak, elszigetelődtek. Az a tény, hogy a szocializmus alapjai elleni támadást túlnyomó- részt olyan emberek vezették, akiknek párttagkönyvük volt, a közvélemény számára úgy tüntette fel a helyzetet, mintha a Január mellett és ellene fellépő, a „progresszív“ és a „konzervatív“ kommunisták, a társadalom működését javítani szándékozók és a túlhaladott módszereket védelmezők közötti összecsapásról lenne szó. A tömegtájékoztató eszközök, amelyekben a jobboldali opportunisták már a hatvanas évek folyamán fontos pozíciókra tettek szert, ezt a hamis képet igyekeztek szüntelenül rögzíteni az emberek tudatában. Ez volt az oka annak, miért sikerült félrevezetniük a közvéleményt, számos tisztességes embert is. Már május elején megmutatkozott, milyen mélyrehajtó politikai eltolódások történtek az egész országban. Ekkor léptek a nyilvánosság elé a jobboldali és antiszocialis- ta erők legkülönbözőbb politikai irányzatai, amelyeket mindenekelőtt a KAN és a K 231 típusú ellenforradalmi szervezetek képviseltek. Ezért a CSKP KB májusi ülésén a testület néhány tagja követelte, hogy a párt mozgósítsa minden egészséges erejét, érvényesítse a tájékoztató eszközökre gyakorolt befolyását és erősítse hatalmi eszközeit. Zárszavában Alexander Dubček is kénytelen volt beismerni: ,,A jelenlegi szakaszban komoly veszélyt jelent a pártellenes és antiszocialista erők szervezkedése, amelyek felvethetik a hatalomért vívott harc kérdését.“ A kerületekben, a járásokban, az üzemekben és a szövetkezetekben dolgozó kommunisták felhívták a figyelmet a növekvő veszélyre. Tudták, hogy a dolgozók többsége nem ért egyet a szájhósökkel és a kampányok szervezőivel, hogy az embereknek nem felel meg a káosz és a bizonytalanság. A pártnak még elég ereje volt az ellenzéki, pártellenes és antiszocialista elemekkel vívott politikai küzdelemhez. De amivel nem rendelkezett, az az egységes, szilárd, határozott és akcióképes vezetés volt. A májusi ülés eredményei alapján a kommunisták arra a következtetésre jutottak, hogy Dubček, a pártvezetés tudatosítja a pártra és az országra leselkedő veszélyt és szembe akar vele szállni. A jobboldal offenzív fellépése a kővetkező napokban nem erősítette meg ezt a derűlátást. Azt viszont megmutatta, mennyire nem becsülte saját szavait és ígéreteit Dubček. Mindenekelőtt neki címezték leveleiket azok az egyszerű kommunisták és párton kívüliek, akik aggódtak a párt, az ország és a szocializmus sorsa miatt. A levelek az erők mozgósítására szólítottak fel és Február vívmányainak védelmére. „Úgy gondolom - áll az egyik levélben -, hogy a december és január előtti állapotokhoz nem lehet visszatérni. A párt ismeretei nagyot fejlődtek. Nem védelmezem sem a párt irányvonalának helytelen megvalósítását, sem a korábbi vezetést. Hiszen engem ugyanúgy gyötörtek ezek a dolgok, mint másokat, főleg amikor a csökkenő aktivitást és elkötelezettséget, az erősödő közönyt és apátiát láttam. Bántott, amikor az emberek lassan már nem értették kommunista politikikán- kat... Nem akarom, hogy megsértsék a szocialista törvényességet. De annak a híve vagyok, bogy ezt a szocialista törvényességet számos területen egyáltalán bevezessék. Az ártatlanul elítéltek rehabilitá- sát akarom, de nem akarom, hogy pártunk és államunk valaki előtt mentegetőzzön szocialista forradalmunk igazságos forradalmi cselekedetei miatt. Optimális politikai irányvonalat akarok, amely alkotó, kommunista és nem revizionista vagy dogmatikus. Azt akarom, hogy pártunk vezetése vegye figyelembe a felelős szovjet, német, magyar, lengyel és más elvtársak bíráló véleményét és ne vegye azokat beavatkozásnak. Nem akarom, hogy főleg a külpolitika legyen a szocialista országok közötti ellentétek egyik forrása, s hogy ezt a nemzetközi tőke ügyesen kihasználja. Erre készül, amit már sajtójának hasábjain is látni". Sokat idézhetnénk ezekből a levelekből, amelyeket ma a párt archívumai őriznek. Értékes történelmi anyagokról van szó, amelyek világosan dokumentálják az állam szocialista jellegével, a párt forradalmi profiljával és létével kapcsolatos aggályokat. Dubček, Smrkovský, Kriegel és mások ezeket a hangokat - a párttagok és a párton kívüliek szavát - nem akarták meghallani. Ezzel összefüggésben meg kell említeni a népi milícia 1968 júliusi országos aktívaértekezletét, amelyen 11 ezer milicista nyilvánosan fejezte ki eltökéltségét, hogy aktívan fogja védelmezni a szocializmus ügyét és a Szovjetunióval való szövetséget. Idézzük fel kilencvenkilenc állampolgártársunk - a fővárosi Pra- ga tehergépkocsigyár dolgozói és családtagjaik - levelét, amelyet a Szovjetunióba küldtek: Sosem engedjük meg, hogy visszatérjenek a háború előtti vagy a Február előtti viszonyok. Klement Gottwaldunk szavainak megfelelően szemünk fényeként őrizzük barátságunkat a Szovjetunióval és kijelentjük, nem engedjük meg, hogy bárki is büntetlenül piszkítsa be és szidalmazza a közösen kiontott vérrel megpecsételt barátságunkat, üljön akár a legfelsőbb pozícióban. Tudjuk, hol vannak a mi barátaink, tudjuk, ki a szövetségesünk, tudjuk, ki nem árul el bennünket, kihez fordulhatunk, amikor arra a legnagyobb szükség van...“ A levelet nemcsak a párt és a Népi Milícia tagjai írták alá, hanem pártonkívüliek és az ifjúsági szövetség tagjai is. Ez a munkásosztály öntudatos tagjainak felelősségteljes szava volt. Csakúgy, mint negyven volt partizánparancsnoknak levele szovjet harcostársaikhoz. Történelmi időkben éppen ezek az emberek bizonyították a forradalmi hagyaték iránti hűségüket. A reakció nyílt és egyeztetett eljárásának megnyilvánulása volt a Kétezer szó elnevezésű ellenforradalmi platform megjelentetése, amely közvetlenül ösztönzött erőszakos akciókra és a szocialista rendszer bomlasztására. A politikai harc logikája a párton belüli jobboldalt ahhoz vezette, hogy mind szorosabb együttműködésre lépjen a leplezetlenül szocialistaellenes erőkkel. Fokozatosan kialakult a jobboldali revizionista és a szocialistaellenes erők politikai tömbje. Egyes részei ugyan eltértek egymástól ideológiájukban és taktikájukban, de egységesek voltak a párttal, valamint a Szovjetunióval való szövetséggel szembeni harcban. Tevékenysége szorosan kötődött a világ antikommunista eszmei központjaihoz. A hazai és a külföldi reakció tervei és tettei „Csehszlovákia - hangsúlyozzák A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai - 1948 februárjától céltáblája volt az imperializmus szélesre ágyazott politikai és ideológiai aknamunkájának, amely azonban nem járt a várt eredményekkel akkor, amikor a párt szilárdan a kezében tartotta a fejlemények alakulását. Azt követően, hogy a jobboldali opportunista és a szocialistaellenes erők nálunk nyíltan támadni kezdték a párt és a szocializmus alapelveit és bomlasztó tevékenységük már nem ütközött cselekvő ellenállásba, a külső imperialista aktivitás is tetőzhetett. Ez volt a lényege annak a széles osztály harcnak, amely távolról sem volt magyarázható csupán társadalmunk történelmi sajátosságával, hanem elsősorban kifejezte a világreakció hosszú távú érdeklődését és intenzív törekvését Csehszlovákiát hatalmába keríteni“. Vajon elhihető-e, hogy akkoriban a párt vezetősége valóban nem tudatosította ázt, ami a napnál is világosabb volt? Azt, ami nyilvánvaló volt azok számára is, akik a csehszlovákiai helyzetet távolból kísérték figyelemmel? így például akkoriban az olasz kommunisták számára is? A L’Unita, az OKP lapja 1968 márciusában ezt írta: „A Csehszlovákia által választott út nem könnyű. A kibontako- zódott politikai harcban előfordultak kiélezett helyzetek. Senki sem állíthatja azt, hogy a jövőben nem lesznek továbbiak. Az imperializmus annak reményében tekint az ebben az országban kibontakozódó folyamatra, hogy képes lesz beleavatkozni és csapást mérni (Folytatás a 4. oldalon)
