Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)
1988-08-02 / 180. szám, kedd
Konkrét tettekre és felelősségre van szükség (Folytatás a 3. oldalról) képviselőkké olyan embereket válasszanak, akik képesek eleget tenni az új funkcióknak, a tanácsok szerepe határozott növelésének feltételei között. Természetesen le kell mondanunk arról, hogy előírjuk, milyen legyen a képviselői testület összetétele. A jelöltek javas- lásánál nem lehetnek semmilyen korlátozások. A választóknak jogot kell adni a valódi választásra, a jelölések megvitatása és a jelöltek kiválasztásának szakaszában éppúgy, mint a szavazás során. Ez azt jelenti, hogy a választási listákban rendszerint több jelöltnek kell lennie, mint ahány mandátum van. Az ilyen rendszer mellett a konferencia lényegében egyértelműen állást foglalt. Ha maguknak a választásoknak a szervezéséről kell beszélnünk, a tapasztalatok megmutatták, hogy a több mandátumról döntő választások jobban megfelelnek a falusi, helyi, körzeti, járási és városi tanácsok választási körzeteiben. Itt a választók jobban ismerik jelöltjeiket, és helyesen választhatnak, ha kézbe kapják a jelöltek névsorát. Úgy hiszem, bevált a pótképviselők rendszere is. Ami a további helyi tanácsokat, valamint a Szovjetunió, a szövetségi és az autonóm köztársaságok népi képviselőit illeti, nyilván célszerűbb lesz őket egy- mandátumos körzetekben megválasztani. De természetesen itt is feltétlenül biztosítani kell a dolgozókollektívák és a társadalmi szervezetek számára azt a lehetőséget, hogy korlátlan mennyiségű jelöltet javasoljanak. A körzeti választási gyűlések 'demokratikusan döntenek arról, ki kerül fel a választási listára, miközben természetesen abból fognak kiindulni, hogy a szavazás során biztosított legyen a javasolt jelöltek közüli választás. És még egy kérdés. A konferencián megállapodtunk abban, hogy a Szovjetunió népi küldötteinek egyharmadát közvetlenül a társadalmi szervezetek válaszszák meg. Úgy véljük, az országban a legfelsőbb hatalom megszervezésének ez az elve bizonyos módosításokkal kiterjeszthető lenne a szövetségi és autonóm köztársaságokra is, rögzíteni lehetne ezt alkotmányaikban. A képviselők megválasztása rendszerének nagy változásaival és a helyi tanácsok tevékenysége meghosszabbításával összefüggésben növekszik a területi választóbizottságok szerepe. Nyilvánvaló, hogy célszerű lenne ezeket állandó bizottságokká változtatni és kibővíteni jogkörüket a választások szervezése, valamint a népi képviselők tanácsai első kongresszusainak és ülésszakainak összehívása során. Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy a választások szervezése a közvélemény kezébe kerül. A választási törvények előkészítéséhez alkotó módon kell hozzálátni, tekintetbe véve a helyi és nemzeti sajátosságokat. Ha mondjuk a helyi tanácsok megválasztásáról szóló törvények az egyes köztársaságokban valamiben eltérőek lesznek, ez gazdagítani fogja a demokratikus tapasztalatokat, új lehetőségek nyílnak a választási rendszer továbbfejlesztésére. A tervezett törvényhozási aktusokban gondolni kell a képviselők jogára, hogy az üléseken titkos szavazással döntsenek a kérdésekről, meg kell határozni, milyen forrásokból fogják fizetni a képviselők munkáját ebben az időszakban, amikor fel lesznek mentve termelési és szolgálati kötelességeik alól. Alkotmányosan kell rögzíteni a helyi tanácsok elnökségei létrehozását, valamint a tanácsok elnökeinek megválasztását érintő kérdéseket. Ahhoz, hogy a tanácsok és végrehajtó bizottságaik normálisan eleget tehessenek új funkcióiknak, biztosítani kell számukra a szükséges feltételeket. Létre kell hozni a megfelelő anyagi és jogi bázist, kialakítani az ösztönzők komplexumát, melyek a tanácsokat arra késztetnék, hogy új módon lássanak hozzá kötelességeik teljesítéséhez. Ezzel összefüggésben nyilván azonnal hozzá kellene látnunk a helyi önigazgatásról és a helyi gazdálkodásról szóló törvény előkészítéséhez, amely jogi és anyagi-pénzügyi vonatkozásban egyaránt erősítené a helyi tanácsokat. Itt egységes hozzáállást kell érvényesíteni: minden, ami .helyben megoldható, tartozzék a helyi tanács hatáskörébe. A tanácsok tevékenységének demokratizálásával szorosan összefügg a jogi reform. A bíróságok átszervezését rövid időn belül megvalósíthatjuk. Most készítik az ezekre a kérdésekre vonatkozó törvények tervezeteit. Nagy jelentőségű a büntetőtörvény felülvizsgálata, azoknak a bűncselekményeknek a meghatározása, amelyek büntetőjogi felelósségrevonást eredményeznek, és az olyan büntetés szélesebb körben való alkalmazása, amelyek nem járnak szabadságvesztéssel. Az új büntetőtörvények tervezetét össznépi vitára akarjuk bocsátani. Egyben folytatódik a munka a büntető-eljárási és a nevelőmunkáról szóló törvényhozásról, továbbá a szövetségi köztársaságok büntetótörvényköny- veiről. Ami az ügyvédséget és az előzetes vizsgálatokat illeti, készülnek a javaslatok ezek tökéletesítésére és rövid időn belül vitára lesznek bocsátva. Az év végéig elkészülhet és jóvá lehet hagyni a népgazdaságban a jogi szolgáltatásokat érintő törvényeket, valamint a döntőbíróságok funkcióinak bővítésére és országunkban a jogi ismeretek kötelező minimuma megszervezésére vonatkozó törvényeket. Elvtársak, így alakul ki a halaszthatatlan feladatok megoldásának jövőbeni módja, az államépítés területén. Mindenekelőtt a Szovjetunió népi képviselői megválasztásáról szóló törvény tervezetét kell előkészíteni és az idén október elején országos vitára bocsátani. Javasoljuk a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ülésszakának összehívását november második felére, ez elé terjesztenénk jóváhagyásra a Szovjetunió alkotmányának módosító és kiegészítő tervezetét és a választási törvény javaslatát. Ezen az ülésszakon ugyancsak megállapodhatnánk a Szovjetunió népi képviselői választásainak megtartásáról 1989 márciusában. Célszerű lenne ezen az ülésszakon megvitatni a Szovjetunió és a szövetségi köztársaságok törvényei új alapjainak javaslatait is a bíróságok szervezéséről a Szovjetunióban, és a bírók státusáról. Ha önök ezzel egyetértenek elvtársak, javasoljuk, az SZKP Központi Bizottsága törvényhozói kezdeményezésként terjessze megvitatásra a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ülésszaka elé az államhatalmi szervek és a bíróságok felépítése és tevékenysége tökéletesítésének kérdését, a 19. országos pártkonferencia határozatainak szellemében. Szólnunk kellene azokról a kérdésekről is, amelyeket 1989 áprilisában a Szovjetunió népi képviselőinek első kongresz- szusa elé lehetne terjeszteni. Ez a kongresszus választja meg a Szovjetunió Leq- felsóbb Tanácsát és annak elnökét. A Legfelsőbb Tanács elnökének beszámolója után jóvá lehet hagyni a Legfelsőbb Tanács első alelnökét, a Minisztertanács elnökét, a Népi Ellenőrzési Bizottság elnökét és a Legfelsőbb Bíróság elnökét, akik megbízást kapnak arra, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elé terjesszék javaslataikat az említett szervek összetételére. A népi képviselők kongresszusa egyúttal kinevezhetné a Szovjetunió legfőbb ügyészét és vezető állami döntőbíróját, létrehozhatná az al- kotmányellenőrző bizottságot. Az újonnan megválasztott Legfelsőbb Tanács első ülésszakán létre kell hozni a Szovjetunió Minisztertanácsát és a további alárendelt szerveket. A pártkonferencián nagyon élénk vita folyt az ország ifjúsági mozgalma fejlesztését érintő kérdésekről, a szakszervezetek jogairól, az önkéntes társaságokról, a sajtóról és számos további kérdésről. Ezzel összefüggésben úgy kell eljárnunk, hogy már az ország legfelső törvényhozó, irányító és ellenőrző szervének tevékenysége elejétől fogva ezek a fontos politikai törvényhozói és jogi kérdések figyelmének előterébe kerüljenek. Elvtársak! Az a tény, hogy államunk soknemzetiségű, különleges jelleget, különleges színezetet és sajátosságot ad a politikai reformnak. Mint ismeretes, az életben nincsenek egyszer s mindenkorra megoldott problémák. Ez mindenekelőtt a nemzetiségi kérdésekre vonatkozik. Bizonyára nem kell bizonygatni, hogy szövetségi államunk számára elsőrendű jelentőségű a nemzetiségi kapcsolatok fejlődése, hogy a nemzetiségi politika kommunista pártunk és a szovjet állam legbonyolultabb, egyben jelentős és szükséges politikája. És ez törvényszerű, mivel ebben a politikában szilárd egységben fonódnak össze a gazdasági, szociális és szellemi problémák. Mint ismeretes, a konferencia támogatta a politikai bizottság javaslatát, hogy össze kell hívni a központi bizottság ülését a nemzetiségi kapcsolatok kérdéseiről. Erre komolyan fel kell készülni, és a felkészülésbe széles körben be kell vonni a közvéleményt, a tudományos köröket és a köztársaságok képviselőit, össze kell gyűjteni az ötleteket és a javaslatokat. Mit is szeretnénk előzetesen elmondani minderről most, miután ezeket a kérdéseket ismételten megvitattuk a politikai bizottságban és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének közelmúltban megtartott ülésszakán? Elsősorban szólni szeretnék az ország több régiójában a nemzetiségek közti jelenlegi kapcsolatok bonyolulttá válásának okairól. Nem fér kétség ahhoz, hogy ezek között az első helyen annak következményei állnak, hogy éveken keresztül nem voltak tekintettel az országunkat alkotó számos nemzet és nemzetiség sajátos szociális-gazdasági és szellemi igényei iránt. A további, s nem kevésbé fontos ok az, hogy a tömegek nem ellenőrizték eléggé hatékonyan a vezető káderek tevékenységét, aminek következtében egyes dolgozók elveszítették felelősségérzetüket a rájuk bízott feladatokért, sót kezdtek visszaélni hatalmukkal, elkezdtek fennhéjazóan viselkedni az emberekkel, figyelmen kívül hagyták szükségleteiket és érdekeiket. És szóljunk még egy okról. Gondolok itt a korrumpálódott csoportok aktív reakciójára az átalakítással kapcsolatban. Nyíltan ki kell mondanunk, hogy sok helyütt sikerült nekik a természetes, nemzeti érzelmeket pusztító nacionalista útra terelniük. Ez bizonyára nem véletlen. A nacionalista érzelmek felkorbácsolása előnyösnek tűnik mindazon erők számára, melyek elutasítják az átalakítást. A nemzetiségek közti konfliktusok szításával szeretnék elterelni a közvélemény figyelmét arról, amit a pangás éveiben elkövettek, így szeretnének kibújni a felelősség alól. Meggyőződésem, hogy népünk, amely hatalmas internacionalista tapasztalatokat szerzett, senkinek sem engedi meg, hogy fenyegesse szövetségünk egységét, hazánk valamennyi nemzetének és nemzetiségének barátságát és testvériségét. Gondolnunk kell az említett kérdésekre a szovjet törvények tökéletesítése során is, elsősorban növelni kell a felelősséget a nemzetiségi ellenzékek szításáért, a faji vagy nemzeti kiváltságosság hirdetéséért. Ez egyenesen következik a Szovjetunió alkotmányának 36. cikkelyéből. Nem is kell beszélnünk arról, mennyire tekintettel kell lennünk az anyanyelv és a nemzeti kultúrák fejlesztésére, a környezetvédelemre, műemlékek, a történelmi kegyhelyek megóvására - mindarra, ami meghatározza minden nemzet és nemzetiség sajátosságát, megismételhetetlen hozzájárulását a szovjet kultúra gazdagításához. Ezt a kultúrát tudvalévőén a sokoldalúság és a nemzeti színezetek sokrétűsége jellemzi. Minden kérdést - bárhol is merüljön fel - egyszerűen az egész ország életének oszthatatlan összefüggéseiben kell látnunk, széles körű párt- és állami pozíciókból kell elemeznünk. Mire van ma mindenekelőtt szükség? Mindennek az alapjává kell válnia államunk további fejlesztését és megszilárdítását célzó átfogó intézkedések kidolgozásának és megvalósításának. Javaslatokat kell készíteni a Szovjetunió és a szövetségi köztársaságok hatáskörének meghatározására, és több irányító funkciót kell átadniuk a köztársaságoknak; meg kel! határozni az optimális változatokat a köztársaságok és a körzetek az önelszámolásra való esetleges áttérésére és az egymás közti kapcsolataik fejlesztésére az állami programok teljesítéséhez való konkrét hozzájárulásuk pontos meghatározásával. Egyben hozzá kell látni a szövetségi és autonóm köztársaságokról, az autonóm területekről és köztársaságokról szóló törvények novellizálásához. Szó van arról is, hogy bővüljenek a jogi garanciák azoknak a nemzetiségeknek a nemzeti kulturális igényei megvalósítására, amelyek területi-állami egységeik keretein kívül élnek vagy ilyenekkel nem rendelkeznek. Pontosan meg kell határozni a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának új funkcióit és szükség esetén az állandó bizottságok létrehozásának módját valamennyi szintű tanácsban a nemzetiségek közti kapcsolatok kérdéseinek megvitatására. Tekintettel a nyelvi kérdés rendkívüli időszerűségére, nyilvánvalóan elő kellene készíteni és vitára kellene bocsátani állami törvényjavaslatot a Szovjetunió népei nyelveinek szabad fejlesztéséről és egyenjogú használatáról. Ma újra meg kell erősítenünk azt is, hogy a kommunista pártban való tagság összeegyeztethetetlen a nacionalizmussal és a sovinizmussal. Vlagyimir lljics Lenin a bolsevik pártot úgy alapította, hogy annak szelleme, programja és nemzetiségi összetétele is internacionalista volt. Nem lehet megbocsátani annak a kommunistának, aki a sovinizmus vagy a nacionalizmus pozícióira helyezkedett. Ez lényegében elvetése pártunk egyik legfontosabb politikai elvének. Erről egyetlen kommunista sem feledkezhet meg. II. Elvtársak! Amint tudják, a pártértekezleten különösen éles vita folyt az olyan gondokról, mint az élelmiszerellátás, a lakáshelyzet, az áruellátás, a lakossági szolgáltatások. A küldöttek nagyon szigorúan értékelték a helyzetet. Ez érthető is, hiszen a nép életszínvonalát meghatározó legfontosabb kérdések megoldása jelentős mértékben elhúzódott, s a lemaradás itt már krónikussá vált. Elsősorban az élelmiszer-problémáról szólnék. A politikai bizottság véleménye szerint e téren halaszthatatlan és alapvető intézkedéseket kell hozni, nemcsak időszerűeket, hanem távlatiakat is. Az idei év konkrét feltételei között, amikor a Volga mentén, az Uralon, Szibériában és Kazahsztánban számos vidéket szárazság sújtott, az intézkedések nemcsak azt célozzák, hogy megőrizzék az élelmiszerellátás szintjét, hanem a javulást is szorgalmazzák. Ez az orientáció nemcsak elkerülhetetlen, hanem reális is. Először: az utóbbi hetekben a helyzet kissé javult. Másodszor: lehet, hogy ez a legfontosabb - a munka most arra összpontosul, hogy teljes egészében learassuk, elraktározzuk és ésszerűen felhasználjuk a megtermett termést. S nemcsak az élelmiszeripari növényekre, hanem a takarmányokra is gondolok. Azt is mondhatnám, hogy az idei évben minden munkának ez a súlypontja. Sok feladat vár még ránk, ezeket szervezetten kell megoldanunk. Úgy gondolom, hogy a dolgozók - nemcsak vidéken, hanem a városokban is - helyesen értelmezik a kialakult helyzetet, s amint láthatjuk, mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák az élelmiszerek romlását. S végezetül, ha szükség lesz rá, az ország élelmiszerforrásait behozatalból is kiegészítjük. Kitartásra és következetességre van szükség. A konkrét kérdéseket lépésről lépésre kell megoldani. Talán ismételten hangsúlyoznom kellene, hogy az élelmiszerkérdés alapvető szociálpolitikai kérdés, s nem szabad megengedni, hogy ennek elvi jelentőségét ne tudatosítjuk teljes mértékben. S most az élelmiszer-probléma megöl-v dásának távlati feladatairól. Ehhez a napirendi ponthoz önök elé terjesztettük a Politikai Bizottság álláspontját. Mi ennek a lényege? Először. E kérdés feldolgozása azt mutatja, reális lehetőségeink vannak arra, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszak végéig az egy lakosra számított fogyasztás olyan szintjét érjük el, amilyet az élelmiszerprogram, valamint az ésszerű táplálkozási normák is előírnak, már ami az olyan alapvető élelmiszereket illeti, mint a pékárúk, a tésztafélék, és cukrászipari termékek, a liszt, a burgonya és a zöldségfélék, továbbá az állati és a növényi zsiradékok,a tejtermékek előállítása, a tojástermelés és a baromfihús kitermelése. A jelenlegi ötéves tervidőszakban ez húsból és gyümölcsből nem sikerül, de ezeknél a cikkeknél is van lehetőség a helyzet jelentős javítására. Ezekre a következtetésekre a szövetségi és az autonóm köztársaságokban, kerületekben és határterületeken végzett előzetes felmérések alapján jutottunk. Nem akarom megismételni mindazt, amit az önök elé terjesztett javaslatok tartalmaznak, de fontosnak tartom a leglényegesebb számok felsorolását. Főleg az 1990-es évi felvásárlás növeléséről van szó, az ötéves tervidőszak feladataival összehasonlítva. A szarvasmarha- és a baromfihúsnál ez 2,5 millió tonna, a tejnél pedig 4,3 millió tonna. Emellett hangsúlyozni kell, hogy ez, mint terven felül előállított mennyiség megmarad a köztársaságoknak, kerületeknek és határterületeknek, ók fognak rendelkezni vele. A megállapított növekmény elérése nem könnyű feladat, lelkiismeretes és jó munkát követel, de nyilvánvaló, hogy a feladat teljesítésében mindenki érdekelt. Legnagyobb tartalékunk a veszteségek elleni harc, a növénytermesztésben és az állattenyésztésben a feldolgozás optimális helyzetének és kiváló minőségének az elérése. Ez a legrövidebb út ahhoz, hogy már a legközelebbi jövőben javuljon az élelmiszerellátás. E kérdés megoldása hozzásegít bennünket ahhoz, hogy legkevesebb 15-20 százalékkal növeljük az élelmiszerforrásokat. S ehhez sokkal kevesebb időre és anyagi ráfordításra lesz szükség, mint a termelés mennyiségi növelésénél. A veszteségek felszámolását szolgáló, valamint a feldolgozásra fordított beruházások a legelőnyösebbek és a leghatékonyabbak. E probléma megoldásához az egész társadalomnak hozzá kellene járulnia. Másodszor. Az utóbbi ötéves tervidőszakok során hatalmas eszközöket fektettünk a mezőgazdaságba, az eredmények azonban jelentéktelenek voltak. Az utóbbi tizenhét esztendő során 680 milliárd rubelt fordítottunk a mezőgazdaság fejlesztésére. Ebben az ágazatban a termelési állóalap átlagos évi értéke az 1986-1987-es esztendőkben - összehasonlítva az 1971-1975-ös évekkel - 170 százalékkal, az energiafelhasználás 100 százalékkal, s az alapokkal való ellátás pedig több mint 200 százalékkal volt nagyobb. 1970-nel összehasonlítva, tavaly a műtrágyafelhasználás 160 százalékkal volt több, s elérte a hektáronkénti 122 kilogrammot. S ez távolról sem meríti ki mindazt, amit a mezőgazdaság kapott. Az említett 17 év alatt bruttó termelése viszont csak 25 százalékkal nőtt. Emellett a gabonaneműeknél a növekedés 16, a gyapotnál 6, a cukorrépánál 12 százalék volt, a burgonyánál pedig a termelés 9 százalékkal még csökkent is. Egyes területeken a helyzet még rosz- szabb. Üzbegisztánban, Tádzsikisztánban, Kirgíziában és Türkméniában nagyon alacsony a mezőgazdasági beruházások megtérülése. A pszkovi és novgorodi kerületben tizenhét év alatt 12-25 százalékkal csökkent a bruttó termelés, emellett az alapokkal való ellátás 200-300 százalékkal nőtt. Az okokat nem csupán a nem fekete földű területek kedvezőtlen körülményeiben kell keresni, bár e területeken történelmileg nem kis nehézségek alakultak ki. Vegyük például az olyan kerületeket, mint a kirovogradi, csernyigovi és a vinnyi- cai. Az alapok itt 100-150 százalékkal nőttek, a bruttó termelés viszont lényegében nem emelkedett. Sőt, ezeken a területeken csökkent a cukorrépa, a napraforgó, a burgonya termelése, s csak alig-alig nőtt a hús- és a tejtermelés. A szovjet mezőgazdaságban lejátszódó nyugtalanító folyamatoknak mindannyiunkban aggodalmakat kell kelteniük. Miben rejlenek az ilyen jelenségek okai? Elvtársak, erre a kérdésre olyan választ kell adnunk, amely feltárja a probléma lényegét. Természetesen minden területnek, sőt minden gazdaságnak megvannak a konkrét okokból eredő konkrét problémái. Van viszont egy közös, mondhatnám fő oka annak, hogy a mezőgazdaságban, az agrárszektorban eszközölt beruházások nem hoznak megfelelő eredményeket, nem használják ki azokat hatékonyan, sok esetben egyszerűen befagyasztják őket. Az ok abban rejlik, hogy a vidék anyagi bázisának megszilárdítására hozott konkrét intézkedéseket nem támasztották alá a falu gazdasági viszonyainak kellő változásaival. Elvtársak, ezt a mai plénumülésen teljesen világosan ki kell mondanunk, mivel az agrárpolitika fő irányának kidolgozásáról, s az ezzel összefüggő gyakorlati lépésekről van szó. Mondjuk meg végre nyíltan, hogy a mezőgazdaságban kádereink, vezetőink többsége a termelés növelését a pótlólagos beruházásokhoz kötik, az új forrásokhoz, más utat nem látnak. De hiszen olyan kolhozok és szovhozok ezreivel rendelkezünk, amelyek azonos feltételek között, lényegében azonos eszközökkel kiváló termelési és gazdasági eredményeket érnek el. S figyeljék meg, mit csinálnak azok az emberek, akik a családi szállítási szerződések és a bérleti szerződések alapján dolgoznak. Ugyanolyan, esetenként még rosszabb anyagi feltételek között is összehasonlíthatatlanul magasabb mutatókat érnek el. A Szelszkaja Zsizny napilapban épp ma olvastam egy jegyzetet azoknak a munkájáról, akikaSztavropoli határterületen bérleti szerződéseket kötöttek. A Ge- orgijevi járás Balkovszkij szovhozáról van szó. Ismerem ezt a szovhozt. Problematikus gazdaság, állandóan emberhiánnyal küzd. A bérleti szerződések lehetővé tették a javulást. Úgy tűnik, hogy náluk a kevesebb technika is elég, ennek ellenére az eredmények jobbak. Ilyen hozamokat azelőtt sosem értek el. Változik az emberek munkához való viszonya, s ez a fő dolog. A szovhoz igazgatója kiszámította, ha a bérleti szerződések száma emelkedik, akkor a kilencven gépesítő helyett - akik jelenleg a betakarítást végzik - elég lesz ötven ember is. Ami azt jelenti, hogy megoldódik a káderprobléma, amiről ma olyan sok szó esik. A szerződésekről és a bérbeadásokról már sokat beszéltünk, sokat írtunk, s nem kevés adat áll rendelkezésünkre. Ilyen tapasztalatok ma már minden területen, minden övezetben vannak, lényegében a mezőgazdaságunk összes ágazatában. Ezek mindenütt haszonnal járnak. E tapasztalatok nem azt bizonyítják talán, hogy a siker kulcsa az emberek munkához való viszonyában van? S ez csupán akkor érhető el, ha a falvakon (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1988. VIII. 2.
