Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1988-07-13 / 163. szám, szerda
A Szovjetunió összeurópai csúcstalálkozót javasol (Folytatás a 3. oldalról) Meg kell jegyeznem, hogy nekünk is meg kell szabadulnunk a nyugati valóság egykori leegyszerűsített magyarázatától Elkerülhetetlenül látnunk kell a sokszínűségét, bonyolultságát, ellentmondásosságát mindannak, ami a nyugati országokban a gazdasági, politikai, szociális és más szférákban történik. A bizalom és a biztonság ugyanannak az éremnek a két oldala: Az utóbbi két évben erősödött a kölcsönös bizalom, ennek eredményeként aláírtuk a közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákról szóló szerződést. A hadászati támadófegyverek ötven százalékos felszámolásáról szóló elvi megállapodások, amelyeket Reagan elnök hazánkban tett látogatásakor értünk el, megalapozottá teszik azt a reményt, hogy a nukleáris leszerelés nem korlátozódik csupán egyszeri akcióra. A Szovjetunió és az Egyesült Államok nukleáris potenciálja felszámolásának a távlatai is arra kényszerítik a politikai elméletet, hogy keressük annak a kérdésnek az új megközelítéseit, amelynek megoldása mindeddig komoly akadályokba ütközik. Az európai fegyveres erők és hagyományos eszközök csökkentésére gondolok. Miben rejlenek a komplikációk? A pusztító erők és az emberi nem fenyegetettsége szempontjából kontinensünk különleges feltételei között a hagyományos fegyverek nem sokban különböznek a nukleáris eszközöktől. A csernobili tragédia megmutatta, milyen veszélyes következményekkel járhat a technológiai és a termelési fegyelem megsértése a nukleáris technikával való bánásmód során. Ha azonban - isten ments - kirobbanna földrészünkön a hagyományos eszközökkel vívott háború, ki tudná szavatolni, hogy a szemben álló felek akár szándékosan, akár véletlenül nem mérnek csapást az atomerőmüvekre. S hány ilyen csapás kellene ahhoz, hogy helyrehozhatatlan károkat okozzanak Európa, de más földrészek lakosságának is. Ez a veszély azonban az európai közvélemény tudatába még nem rögződött kellő mértékben. Ami a NATO-országok kormányait illeti, ók a konvencionális fegyvereket már hagyományosan az erópolitika törvényes komponenseinek tekintik, s a nukleáris elrettentés doktrínájának a hívei. Mindannyian arról beszélnek, szükséges a hagyományos fegyverek állományának a csökkentése, a valóságban azonban növelik katonai potenciáljukat. Erre épülnek a fegyverzetek korszerűsítésének azok a tervei, amelyeken most több nyugati ország munkálkodik. Túlságosan sokféle érdek keveredik a fegyverkereskedelemben. A politikusok, a katonák és, sajnos, a közvélemény gondolkodásában is túlságosan mély gyökeret eresztettek a nukleáris évszázad előtti sztereotípiák. Ezeket a megcsontosodott elképzeléseket valamiképpen meg kell rendíteni. Tegyük például szabállyá, hogy nemcsak globális stratégiai értelemben, hanem minden egyes konkrét esetben is a katonai konfrontáció csökkentésével keressük az egyensúlyt. Készek lennénk például arra, hogy előretolt kelet-európai bázisainkról visz- szavonjuk megfelelő repülőgépeinket, ha a NATO beleegyezik abba, hogy nem helyezik el Olaszországban azt a 72 darab F 16-os vadászbombázót, amelyeket Spanyolország kiutasított. További javaslatunk: hozzuk létre Európában a háborús veszély csökkentésének központját mint a NATO és a Varsói Szerződés együttműködésének az intézményét. Ez az állandó központ az európai béke megbízhatósága növelésének hasznos struktúrájává válhatna. Azt lehetne mondani, hogy ez az elképzelés a levegőben lóg. Nagymértékben tartalmazza a Jaruzelski-terv is, hasonló nézeteket vall az NDK vezetése, s az ilyen megközelítés elemei nyilvánvalóan felfedezhetők a Miloš Jakeš által ismertetett javaslatban is. S véleményünk szerint ez a gondolat a NATO-országoktól sem idegen. Elérkezett az ideje, amikor meg kell kezdenünk az európai fegyveres erők és fegyverzet lényeges csökkentését. Ezért a bécsi mandátumban mielőbb meg kell állapodnunk, amelynek alapján meg lehetne kezdeni a tárgyalásokat a hagyományos fegyverzetről és fegyveres erőkről, valamint az egész Európát érintő bizalmi intézkedésekről. Már volt alkalmam szólni azokról a javaslatokról, amelyeket e tárgyalásokon elő kívánunk terjeszteni. Ismét emlékeztetni szeretnék rájuk. Három szakaszban megvalósuló csökkentést ajánlunk. Az első szakasz: Felmérni és felszámolni minden aránytalanságot és aszimmetriát a NATO és a Varsói Szerződés között, mind a haderők számát, mind pedig a fegyverzetek fő típusait illetően. Ezt a megközelítést lehetne alkalmazni összeurópai viszonylatban is, és az egyes régiókat tekintve is, így például Közép- és Dél-Európában stb. Az aránytalanságok és egyenlőtlenségek megállapítása érdekében már a tárgyalások megkezdése előtt, esetleg azok kezdetekor ki kell cserélni a kiindulási adatokat, mégpedig olyan terjedelemben, amilyent a párbeszéd előre megállapodott témája megkövetel. Fontolóra kellene venni ezeknek az adatoknak a következetes ellenőrzését, beleértve a helyszíni inspekciót is, mégpedig nem sokkal a tárgyalások megkezdése után. Annak érdekében, hogy elejét vegyük a létszámvitáknak, amelyek annak idején lehetetlenné tették a bécsi közép-európai tárgyalásokat. Többek között meg szeretném jegyezni, ha a NATO is kinyilvánítja készségét, akkor az aránytalanságok és aszimmetriák kérdését még a hivatalos tárgyalások megkezdése előtt megvitathatjuk - a haderőkről és fegyverzetekről szóló adatcserékkel összefüggésben. A második szakasz: Az aránytalanságok és aszimmetriák megszüntetése után kialakult szintről a NATO és a Varsói Szerződés haderőit mindkét oldalon 500 ezer fővel kell csökkenteni. A csökkentést az egyes kötelékek és egységek feloszlatásával, fegyverzetük felszámolásával hajtsuk végre. A harmadik szakasz: Folytatni a csökkentést oly módon, hogy mindkét tömörülés katonai egységei végérvényesen védelmi jelleget kapjanak. A csökkentés valamennyi szakasza feltételezi a hatékony ellenőrzés rendszerét, beleértve a helyszíni szemlét is. Hozzá kívánom ehhez fűzni, készek vagyunk arra, hogy ne csak a harmadik szakaszban, hanem a csökkentés kezdetétől tárgyaljunk a taktikai atomfegyverek, a csapásmérő légierő, valamint a páncélosok korlátozásáról is. Támogatjuk az NSZEP és az SPD közös munkacsoportjának nemrégiben tett felhívását a helsinki folyamat országaihoz, ebben javasolták egy bizalmi és biztonsági övezet létrehozását Közép- Európában. Mindez nem propaganda, hanem komoly, megfontolt javaslatokról van szó. Azt kívánjuk, hogy a nyugati fővárosok is ilyen álláspontra helyezkedjenek velünk szemben. Emlékezzünk vissza, milyen világosságot vitt a politikai gondolkodásba és a társadalmi tudatba Reykjavík, főleg ami a szovjet-amerikai kapcsolatokat illeti. Lehet, hogy most meg kellene rendeznünk a másik, jelen esetben összeurópai „Reykjavíkot“ - minden európai ország vezetőinek találkozóját, amelyen egyetlen kérdést vitatnánk meg: hogyan törjük át a bűvös kört, biztosítsuk a szavakról a tettekre való áttérést a hagyományos fegyverek korlátozása terén. Véleményünk szerint a jelenlegi történelmi időszakban a külpolitikának elfogulatlanságra, toleranciára, nyíltságra és becsületességre van szüksége. Párbeszédet, s nem kölcsönös vádaskodásokat, a másik fél érdekeinek és érveinek megértését célzó igyekezetei, s nem pedig rossz szándékokat tulajdonítani neki - így értelmezzük az államok közötti civilizált kapcsolatokat, ebből indultunk ki akkor is, amikor általános vitára bocsátottuk az európai ház koncepcióját. Mit értünk e fogalom alatt? Mindenekelőtt azt az egyszerű gondolatot, hogy a számos, gyakorta mély különbségek ellenére a földrész országai valamilyen közösséget alkotnak s nem csak földrajzi, hanem politikai, gazdasági és kulturális értelemben is. Ennek a megállapításnak semmi köze az eurocentrizmushoz, mivel nemcsak az évszázadokon keresztül kialakult realitásokat rögzíti, hanem felszólít arra is, hogy e realitásokat az összes európai nemzet érdekében használjuk ki, összhangban új követeléseikkel és lehetőségeikkel, tekintetbe véve a modem tudományos-műszaki és kulturális ismereteket, valamint azt a humanista és erkölcsi potenciált, amely a háború utáni időszakban jött létre a kontinens keleti és nyugati felén. Korunkban a közös történelmi gyökerekhez olyan tényezők is felsorakoznak, mint a közös sors, a közös jövő, amely a nukleáris és ökológiai katasztrófa, valamint egyéb veszélyek elhárításától függ. Az európai ház terve - ha e metafórát fejlesztem tovább - az összes európai ország, a politikai irányzatok legszélesebb körének közös műve kell legyen. Mindenki számára világos azonban, hogy ennek alapvető konstrukcióját az egyenlőség, a jószomszédi kapcsolatok és az együttmüködés gondolatainak kell alkotniuk. Az egoizmus, a nacionalizmus, a soviniszta és revansista törekvések maradjanak a régi Európában. A jövő Európájának meg kell szabadulnia mindattól, ami gyanúsítgatást, ellenségeskedést visz a népek közötti kapcsolatokba. Ennek természetesen feltétele azoknak a politikai realitásoknak a tiszteletben tartása, amelyek a kontinensen kialakultak, s amelyeket a szerződések egész rendszere rögzít. Ha valaki a múlttól szeretne ösztönzéseket kapni, akkor a hasonlóságot nem a megosztottságban, nem is a határvitákban kell keresnie, hanem a kapcsolatokban és abban, ami közös. Földrészünkön mindenütt, ahol a kereskedelmi útvonalak keresztezték egymást, régtől fogva kialakultak azok a központok, amelyek gazdasági és kulturális fejlődésükkel megelőzték a környező területeket. Krakkó is ilyen, a Hanza-váro- sok, s további európai városok tucatjai jöttek létre és virágoztak a békés gazdasági érdekek összefonódásának eredményeként. Az összeurópai gazdasági együttműködés fejlődése korunkban már nemcsak a kereskedelmi csomópontok fejlődését segítheti elő. Egész Európa nyer vele. A jövő Európáját olyannak látjuk, ahol a Kelet és a Nyugat már nem egymás ellen fordítja fegyverét, hanem ellenkezőleg: korábban sosem tapasztalt előnyöket élveznek az áruk, a képességek, a tudás, az emberek és a gondolatok cseréje által. Megtanulták, hogy minden különbség ellenére ne ellenfeleket, hanem partnereket lássanak egymásban. Amikor minden európai népnek és államnak javasoljuk, hogy ilyen jövőt építsünk, ezt a jövőt semmi esetre sem akarjuk elkülöníteni más földrészek, a világ sorsától. Számunkra, internacionalisták számára egyetlen ország, egyetlen nép sorsa sem lehet közömbös. S egyáltalán, mai világunkban a nemzetek sorsa közötti kölcsönös összefüggés tudatának, a világközösséghez való tartozás tudatának kell a nemzetközi politika egyik kategorikus imperatívuszává válnia. Azok a drámák, amelyeket az emberiség jelenleg él át, a különböző okok sokaságából születtek. .Ilyenek a gyarmatosítás következményei, a termelőerők, a technika és az ismeretek elosztásának aránytalanságai. De ilyen a népek szabadságvágyának elnyomása, a gazdasági, szociális-politikai struktúrák fejletlensége, amelyek hátráltatják az elmaradottság gyors felszámolását. Egy dolog teljesen világos: katonai eszközökkel, fegyverekkel, erőszakkal egyetlen, a népek, az egész emberiség előtt álló probléma sem oldható meg. Jóakaratra, az érdekek kölcsönös figyelembe vételére, nemzetközi együttműködésre van szükség. Más út nincs. Tisztelt képviselők! A szocialista országok közös, összehangolt külpolitikájának szerepe és jelentősége a nemzetközi életben egyre nő. Új lehetőségek nyíltak minden testvéri ország külpolitikai aktivitása előtt. A szocialista országok a kezdeményezések egész sorát terjesztették elő a katonai-politikai feszültség enyhítésére. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ülése, amelyre e hét végén kerül sor Lengyel- ország fővárosában, kétségkívül újabb bizonyítékokkal támasztja alá ezt a közös akaratunkat. A világ változik, s mi, a világ szocialista részének polgárai, teljes joggal véljük úgy, hogy azok a jelentős változások, amelyek életünk minden szférájában végbemennek, összhangban vannak a világ- fejlődés fő irányával. Nagyon nehéz időszakot élünk át. Ezen az úton biztonsággal haladunk, levonjuk a tanulságokat a múltból, félelem nélkül megyünk előre. Engedjék meg, hogy befejezésül Lengyelország kommunistáinak, dolgozóinak, az egész lengyel népnek sok sikert kívánjak. Kívánok önöknek, kedves barátaim, jó eredményeket a népi Lengyelország jóléte, hazájuk szocialista megújulása érdekében végzett tevékenységükhöz. DÍSZVACSORA VARSÓBAN Az egész európai helyzetet az új gondolkodásmód alapján kell újraértelmezni Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a lengyel államtanács elnöke és felesége Varsóban hétfőn díszvacsorát adott Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és felesége tiszteletére. A két ország legfelsőbb vezetői a vacsorán beszédet mondtak. Mihail Gorbacsov bevezetőben nagyra értékelte azt a fogadtatást, amelyben a szovjet küldöttség részesült a látogatás első pillanataitól kezdve. Rámutatott, a Wojciech Ja- ruzelskival folytatott őszinte elvtársi véleménycserében tükröződött a szovjet-lengyel viszony fejlődésében elért haladás. Az SZKP KB főtitkára a továbbiakban leszögezte, hogy a jószomszédi kapcsolatok, a barátság, az együttmüködés és a szövetség először is reális folyamat, másodszor pedig korparancs. Mindkét ország vezetése szeretné tovább bővíteni az együttműködést, s erősíteni hatékonyságát. Meg kell mondanom - folytatta Gorbacsov -, hogy a szovjet-lengyel együttműködés fejlesztése számára kedvező politikai hátteret teremt az országainkban zajló szocialista megújulási folyamat. Nálunk is, önöknél is a politikai szótár része lett a „szocialista pluralizmus“ fogalma. Mit értünk ez alatt? Mindenekelőtt annak megértését, hogy a szocializmusnak semmi köze a gépies szabványosításhoz, az egyarcúsághoz, ahhoz, hogy mindenki egy szabásmintához alkalmazkodjon. A szocializmus ereje és küldetése éppen az érdekek, a gondolatok és a nézetek sokarcúságának tiszteletben tartásában, az olyan politikai, állami és társadalmi mechanizmusok kialakításában rejlik, amelyek lehetővé tennék az egyes társadalmi rétegek vágyainak összekapcsolását az egész nép érdekeivel és akaratával. Úgy vélem, a szocialista pluralizmus fogalmát alkalmazni lehet a szocialista világ pártjai és országai közötti kapcsolatokra vonatkozóan is. Az érdekek, az időnként nem megegyező vélemények, a kölcsönös tapasztalatok tiszteletben tartása nemcsak a kölcsönös megértés, az egészséges és valóban baráti kapcsolatok alapja, hanem közös előrehaladásunk meggyorsításának fontos forrása is. Nagy érdeklődéssel figyeljük a LEMP politikáját, amely a nemzeti megegyezésre irányul. Ehhez konstruktívan járul hozzá az Egységes Parasztpárt, a Demokrata Párt, a világi katolikusok és más társadalmi szervezetek. Véleményünk szerint normális kapcsolatok alakulnak ki az állam és az egyház között. Lengyelországban sok minden tanulságos a társadalmi folyamatok és a szövetkezeti mozgalom fejlődése jogi szabályozásának területén. Ugyancsak hasznos az is, hogy megismerjük a keletkezett problémák megoldása során szerzett tapasztalatokat. A szejm-ben ma szólhattam arról is, hogy miként működik együtt a Szovjetunió és Lengyelország a nemzetközi politikában. Nagyra értékeljük Lengyelország hozzájárulását a nemzetközi helyzet javításának általános folyamatához. Nagyra becsüljük a Varsói Szerződésben betöltött szerepét, az európai béke és együttműködés elmélyítését célzó kezdeményezéseit. Az európai politika alakulása azt mutatja, hogy számos probléma ma már túllépi a csaknem 15 évvel ezelőtt Helsinkiben meghatározott kereteket. Az egész európai helyzetet ma az új politikai gondolkodásmód alapján kell újraértelmezni. A biztonság problémáit csak akkor lehet radikálisan megoldani, ha a nukleáris, a vegyi és a hagyományos leszerelés folyamatára összpontosítunk. Az utóbbi időben e téren tapasztalhatunk bizonyos re- ménytkeltő jeleket. Nemcsak a politikusok és a közvélemény között került sor a kapcsolatfelvételre, hanem a katonai vezetők között is. Az emberek, természetesen, nyugod- tabbak lehetnek, ha a tábornokok a tárgyalóasztal mellett találkoznak, s nem a fedezékekben. Ha a bizalomerősítő folyamatot sikerül elmélyíteni, sportnyelven szólva az európai politikában magasabbra lehet emelni a lécet és a XXI. század kezdetén meg lehet kísérelni a „katonai tömbök felszámolásának" nevezhető magasság leküzdését. Gyökeres változásra van szükség az európai gazdasági együttműködés fejlesztésében és elmélyítésében is. Ezt már régóta szorgalmazzuk, s örülünk neki, hogy valami már elkezdődött. A helsinki folyamat keretében létezik az úgynevezett „harmadik kosár“. A Nyugaton ezt gyakran használták és használják ki arra, hogy ránk kényszerítsék a humanitárius együttműködés általuk vallott egyoldalú felfogását, bár az emberi jogok mellett magában foglalja a kulturális és tudományos cserét, és sok más dolgot is. Az egyoldalú hozzáállás részünkről történő elfogadását gyakorta olyan árnak tekintik, amelyet a katonai konfrontáció szintjének csökkentéséért fizetünk. Ezt a hozzáállást tisztességtelennek tartjuk, s nincsenek távlatai. A bécsi tárgyalások során szerzett tapasztalatok megmutatták, hogy a párbeszéd alapján lehetséges a kölcsönösen elfogadható megoldások keresése. S nem zárható ki a jövőben az sem, hogy az „összeurópai ház“ keretében közösen dolgozzuk ki az alapvető emberi jogok platformját.. Mihail Gorbacsov a továbbiakban az ökológiai fenyegetésre tért ki, s hangoztatta, hogy az európai országok ezen a területen még távolról sem folytatnak olyan együttműködést, amilyenre szükség lenne. Jelentős lépés lenne, ha a közös gondolattól áttérnénk annak kidolgozására, amit vázlatnak nevezhetnénk, s végül lépésenként megkezdhetnénk az új Európa építését. Ennek a munkának jelentős össz- tönzést adna az „összeurópai kerekasztal“ megrendezése, vagyis a kontinens legjobb elméinek a találkozója, az eszmék és nézetek széles palettájának a seregszemléje. Nyilvánuljon meg itt is a nézetek és a hozzáállások pluralizmusa, amelynek alapján azután ki lehet jelölni Európa útját a jövőbe - mondotta Mihail Gorbacsov. Wojciech Jaruzelski a vacsorán mondott beszédében egyebek között azt hangoztatta, hogy a lengyel -szovjet kapcsolatok tartós jelleget öltöttek, a szocialista Lengyelország biztonságának és területi egységének garanciáját jelentik. Az utóbbi három év során a Szovjetunió és Lengyelország viszonya új alapokra helyeződött, új minőséget kapott. A szovjet átalakítási stratégia kedvezően befolyásolja a nemzetközi helyzetet és egyre láthatóbban nyilvánul meg az erők egyetemes eloszlásában. A nemzetközi helyzet tartós javításához, a leszerelési és enyhülési folyamat visszafordíthatatlanságához vezető út még hosz- szú, de éppen ezért van olyan nagy szükség a fáradhatatlan aktivitásra, az elvszerű, ugyanakkor rugalmas politikára, amely biztosítja a fegyverzetnek a védelemhez elengedhetetlenül szükséges szintjét.
