Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1988-07-13 / 163. szám, szerda
A Szovjetunió összeurópai csúcstalálkozót javasol Mihail Gorbacsov beszedő a lengyel szejmben ferencia. Elmondható, hogy az egész ország valóban azzal élt, ami azokban a napokban a Kremlben történt. Nem vonom kétségbe, hogy önök is érdeklődéssel figyelték a konferencia menetét és ismerik határozatait. Miben látjuk legfőbb eredményeit? A konferencia mindenekelőtt megmutatta, hogy az átalakítás egyre inkább a kommunisták, a szovjet emberek millióinak az ügyévé válik. A konferencián központi helyet kapott a politikai rendszer reformjának kérdése. Megmondom nyíltan: nem értettük meg azonnal, hogy ez a reform elengedhetetlen és sürgető. De elvezettek bennünket hozzá a múlt tapasztalatai, maga az élet és az átalakítás első évei során szerzett tapasztalatok. A szociális-gazdasági fejlődés meggyorsításának tervei, a radikális gazdasági reform és a társadalom megújítását célzó minden további lépésünk csakis akkor kap szilárd alapot és garanciát arra, hogy visszafordíthatatlan lesz, ha a demokráciának, a nép szocialista önigazgatásának hatalmas erői bekapcsolódnak a munkába. Ebben is rejlik a politikai rendszer reformjának a legfőbb értelme. Teljesen le kell küzdeni a dolgozók elidegenedését a hatalomtól, megbízhatóan kell megerősíteni állampolgári jogaikat és lehetőséget kell biztosítani arra, hogy érvényesítsék különböző érdekeiket és kezdeményezőkészségüket, amelyet támogatnunk kell. Másként fogalmazva: a gyakorlatban kell megvalósítani Lenin rendkívül fontos hagyatékát, miszerint a szocializmust nem lehet felülről jövő utasításokkal építeni, a szocializmus kizárólag a tömegek élő, alkotó aktivitásának az eredménye lehet. Elvetjük a szupercentralizmust és a vele összefüggő bürokratizálást, ugyanakkor az erős központi hatalom hívei vagyunk, amely nélkül nem létezhet semmilyen korszerű társadalom. Ennek a hatalomnak azonban valóban demokratikusnak kell lennie, a törvények által megszabott határok között kell működnie, ezt a hatalmat a népnek kell ellenőriznie és nyitottnak kell lennie az alulról jövő kezdeményezések felé. Olyan hatalomról van szó, amelyben az emberek bíznak, és amelyet magukénak tartanak. A reformnak a konferencián jóváhagyott koncepciója a politikai intézmények egész sorát foglalja magában és újonnan meghatározza a párt, a tanácsok, az állami szervek és a társadalmi szervezetek feladatait és kölcsönös viszonyát. A reform alapvető követelménye a párt és az állam funkcióinak a helyes elhatárolása. Ha absztrakt módon közelítünk a kérdéshez, úgy tűnhetne, hogy a politikai rendszer fő láncszemeinek szerepében végrehajtott bármiféle változások szükségszerűen az egyiknek használnak, a másiknak kárt okoznak. A valóságban ez nincs így. A mi szerencsétlenségünk a múltban az volt, hogy a pártszervezetek átvették a szokásos közigazgatási funkciókat és így lényegesen meggyengült az a képességük, hogy legfőbb küldetésükre összpontosítsanak, vagyis teljesítsék a társadalom politikai élcsapatának szerepét. És a tanácsok, amelyeket megfosztottak reális jogköreiktől, gyengültek és veszítettek tekintélyükből. A reform lehetővé teszi a párt és a tanácsok alkotó potenciáljának kihasználását és azt, hogy az egész népet bevonjuk az állam és a társadalom ügyeinek irányításába. A reform egyik legfőbb célja az olyan szocialista jogállam megteremtése, amelyben ki lesz zárva az önkény és a voluntarizmus megnyilvánulásának a lehetősége, és amelyben megbízhatóan győzedelmeskedik a törvény, a törvényesség és a demokratikus rend. Az egyik legfőbb feladat, amellyel a konferencia küldöttei megbízták a pártot, az az, hogy azonnal lásson hozzá a jóváhagyott program teljesítéséhez. A központi bizottság már ebben a hónapban plenáris ülést tart, amelyen a konferencián meghatározott intézkedések egész sorát a gyakorlatba ülteti át. Ezek tehát a mi időszerű feladataink. Teljesítésük során szükségesnek tartjuk, hogy figyelembe vegyük a szocialista országok hasznos tapasztalatait. Nagyra értékeljük ezzel összefüggésben lengyel barátaink tapasztalatait. Szeretném megköszönni önöknek a lehetőséget, hogy a lengyel nép meghatalmazott képviselői előtt beszédet mondhatok. Lengyelország megújulása évfordulójának, tehát egy olyan eseménynek az előestéjén érkeztünk Varsóba, amely a lengyel nép évszázados történelmében áttörést jelentett. Az elmúlt évtizedek az önök országában viharosak, gyümölcsözőek és sok tekintetben drámaiak voltak, ám fő eredményük nyilvánvaló. Lengyelország ma rendelkezik azzal, amitől a múltban oly hosszú időre megfosztották - függetlenséggel, nemzeti államisággal, biztonságos és igazságos határokkal. A mai Lengyelország fejlett ipari állam, Európa tekintélyes tudományos és kulturális központja, a nemzetközi élet aktív résztvevője. A Szovjetunió ezt őszinte rokonszenv- vel állapítja meg. Az erős szocialista Lengyelország hívei vagyunk. És nemcsak azért, mert nyugati határainkon jól fejlődő és velünk baráti viszonyban álló lengyel államot szeretnénk látni. Azért is, mert a Lengyel Népköztársaság stabil fejlődése nagy jelentőségű közös biztonságunk, az egész európai politika számára. Mint az önök barátai és szövetségesei, kívánunk a lengyel népnek további boldogságot és felvirágzást! Több évszázados történelem köt bennünket össze. Ez a történelem valóban nem volt egyszerű, voltak benne bonyolult fordulatok és konfliktusok, ám szilárd alapra támaszkodhat, amelyet népeink több generációja épített, s gyökerei a forradalmi és demokratikus erők által az uralkodó osztályok ellen folytatott közös harcban vannak. Oroszország és Lengyelország történelmi fejlődése nemcsak keresztezi egymást, hanem sok tekintetben közös a sorsunk is. A forradalmi demokraták és a lengyel hazafiak közös harcát említhetném a cárizmus ellen. Megbonthatatlanul összefonódott Oroszország és Lengyelország munkás-, szociáldemokrata és később kommunista mozgalma. A lengyelek aktívan vettek részt az 1905-ös forradalomban és jelentős mértékben hozzájárultak a nagy októberi szocialista forradalom győzelméhez. A nemzedékek emlékezetében örökre megmarad a szovjet és a lengyel nép harca a fasizmus ellen, amely vérrel pecsételődött meg. Közös sorsunk kiemelkedő fejezetét írta a háború utáni szocialista építés. Egész közös történelmünk megerősíti, hogy a Szovjetunió és Lengyelország népei mindig győztek, amikor együttműködtek, s amikor vállvetve harcoltak az önök szabadságáért és a mi szabadságunkért, amikor a nemzetközi színtéren országaink aktív együttműködést folytattak. Lengyelország ma bonyolult időszakban él. Felszámolja mindazt, ami elöregedett, ami túlhaladott, keresi a felgyülemlett gazdasági, szociális és politikai problémák leküzdéséhez vezető utakat, kidolgozza és megvalósítja a társadalom szocialista megújulásának stratégiáját - mindez fő vonásokban megegyezik azzal, amit mi teszünk a Szovjetunióban. A mai kor felveti a kérdést: mit kell tenni azért, hogy még határozottabban haladjunk előre, hogy teljes mértékben feltárjuk a szocializmus lehetőségeit, hogy a szocializmus új erőre kapjon? Bármely társadalmi-gazdasági rendszer története az evolúció, a változások és néha a szociális megrázkódtatások alapján történő fejlődés hosszú távú és nehéz folyamata. A szocializmus e tekintetben nem kivétel és számára a reformok a válság és a pangás valódi alternatíváját képezik, az önfejlődés és az öntökéletesítés elengedhetetlen feltételei. A szocializmus új minőségére való áttéréshez vezető utakat minden párt önállóan keresi, tehát nem érvényesek általános receptek, sem a gépies másolás. Egység van azonban a legfőbb dologban - annak megértésében, hogy a szocialista társadalom megújulása elengedhetetlen. Igen fontos, hogy pártjaink erőfeszítései által ma megújul a szocializmus mar- xista-leninista koncepciója, egyre nagyobb elismerést vív ki magának az az elképzelés, hogy a szocializmus sokoldalú és sokszínű folyamat, amelyet állandóan a tömegek alkotó tevékenysége gazdagít és amely az új realitásokkal összhangban változik. Moszkvában nem egész két héttel ezelőtt ért véget a 19. országos pártkonA mai változások megtisztítják és megszilárdítják a szovjet-lengyel viszonyt. Kapcsolatainkban kedvezően tükröződik az a munka, amelyet az utóbbi időben a szocialista országok kormánypártjai sokoldalú alapon végeztek el. Az utóbbi időben lényegesen megújult a szocialista országok együttműködésének elvi bázisa. Jó alapelvekból a múltban sem volt hiány. De hiányzott az a készség, hogy valóban ezekhez is tartsuk magunkat. Az egyenjogúság, az önállóság és a problémák közös megoldása most kapcsolataink elengedhetetlen normájává vált. Ezek a kapcsolatok megszabadulnak a paternalizmus elemeitől, s alapjaivá kizárólag az önkéntes partnerség és elvtársiasság válik. Ha tömören értékelni akarjuk a szovjet-lengyel viszony alakulásának jellegét, terjedelmét és légkörét, elmondhatjuk, hogy a háború utáni időszakban még sosem volt ez a viszony olyan nyílt, mint ma. Ez annak a politikának a jelentős eredménye, amelyet az SZKP és a LEMP, valamint szövetségesei - az Egyesült Parasztpárt és a Demokrata Párt-, továbbá parlamentjeink folytatnak, ez országaink dolgozói, a szovjet-lengyel és a lengyel-szovjet baráti társaság tevékenysé; gének az eredménye. Ha érdemben értékeljük az elvégzett munkát, világosan látjuk, hogy ez az új szellemben, az átalakítás szellemében fejlődő kapcsolatainknak csupán a kezdete. Jaruzelski elvtárssal a véleményünk megegyezik abban, hogy a szovjet-lengyel kapcsolatokban sok minden nem felel meg a két ország szükségleteinek és potenciális lehetőségeinek. A szocialista megújulás útjára tértünk rá, ami által teret nyitunk a gazdasági integráció kibontakozása és a nemzetközi munkamegosztás elmélyítése előtt. Ez a körülmény különösen jelentős. A szocializmus sorsa még sosem függött annyira országaink azon képességétől, hogy technológiai ugrást tudjanak végrehajtani és elérjék a tudományos-műszaki haladás, az integráció új szintjét. Ez a kérdés nagy társadalmi jelentőséggel bír, eszerint értékelik a szocializmus, mint társadalmi rendszer, lehetőségeit. A Szovjetunióban és Lengyelországban úgyszintén megvalósuló radikális gazdasági változások alapvetően új feltételeket teremtenek további gazdasági együttműködésünkhöz. A jövőt azonban már ma kell előkészítenünk. Véleményünk szerint a következő jelentős kérdések kerülnek előtérbe: Először, kapcsolataink hagyományos szerkezete, amely a múltban viszonylag jól szolgált, átalakításra szorul, hozzá kell igazítanunk a kor követelményeihez. Más szóval, a mélyrehatóbban és racionálisabban megindokolt munkamegosztáson alapuló új együttműködési modellre van szükség. E tekintetben van mit tenniük kormányainknak és elméleti szakembereinknek, főleg közgazdászainknak. Másodszor, gazdaságaink integrációjának mechanizmusát, mindenekelőtt pénzügyi eszközeit, összhangba kell hozni együttműködésünk potenciális lehetőségeivel. Ezt a feladatot, természetesen, a KGST-tagállamok arra irányuló kollektív erőfeszítéseivel kell megoldani, hogy létrejöjjön a szocialista közös piac. Es végül harmadszor, erőfeszítéseket kell tennünk a vállalatok és egyesülések közötti, kölcsönösen előnyös közvetlen kapcsolatok felvételére, s ott, ahol ehhez megvannak a feltételek, közös vállalatok, tudományos intézetek és tervezőirodák létesítésére is. ószintén szólva: ez a folyamat egyelőre lassabban halad előre, mint ahogy azt szeretnénk. Meg kellene gyorsítanunk. Kapcsolataink további, nem kevésbé fontos területe a humanitárius együttműködés. Még nem is oly rég az a nézet uralkodott, hogy ez a terület elsősorban a Kelet és a Nyugat közötti viszonyban időszerű, míg a szocialista világban minden a legnagyobb rendben van. Az előrelépés ezen a területen valójában rendkívül jelentős a szocialista országok közötti kapcsolatokban is. Elmondhatjuk, hogy amikor pártjaink aláírták az ideológiai, tudományos és kulturális együttműködésről szóló szovjet -lengyel nyilatkozatot, a kor követelményére - a nemzetek közötti szellemi kapcsolatok jelentőségére - tapintottak rá. Az e területen folytatott tevékenységünket önkritikusan értékeljük és behozzuk mindazt, amit az elmúlt években különböző okokból elhanyagoltunk. Vonatkozik ez az emberek közötti közvetlen kapcsolatokra is. A szovjet-lengyel határon új átkelőhelyek létesülnek, bővülnek a határ menti kapcsolatok lehetőségei, s országainkat több vasúti és légi járat köti össze. Tárgyalásokat folytatunk a Szczeczin és Leningrád közötti komphajó-összeköttetésről . Sokat teszünk a Szovjetunióban élő lengyelek és az őseik hazája közötti kapcsolatok megszilárdításáért, anyanyelvűk, kultúrájuk ápolásáért. Jelentős esemény- nyé vált a moszkvai lengyel tájékoztatási központ megnyitása. A Szovjetunió és Lengyelország népei közötti bizalom megszilárdításához hozzájárul a kulturális együttműködés további bővítése és elmélyítése, egymás irodalmának, művészetének és szellemi értékeinek jobb megismerése. Külön szeretnék szólni a szovjet és a lengyel történészek tevékenységéről az úgynevezett „fehér foltok“ kutatása során. Közös történelmünk két szomszédos nemzet gazdag, mozgalmas történelme. Mindannyian büszkék lehetünk történelmünkre, s vannak olyan területek, amelyeket részletesebben kell feltárni. Ebben a történelemben azonban léteznek bonyolult sajátosságok - az, amit „fehér foltnak“ nevezünk. Gyakorta inkább érzelmi alapokon közelítünk hozzájuk, és nem tisztán a tudományos ismeretekre támaszkodva. Az igazsághoz vezető út nem lehet más, csak a tények vizsgálata, a nézetek nyugodt összevetése és a tudományos vita. A történelmet nem lehet megváltoztatni, de a tanulságokat le lehet és le kell vonni belőle. Hogyha például nem lett volna a mindkét fél számára drámai 1920-as háború, hogyha a lengyel-szovjet kapcsolatok a két háború közötti évtizedekben nem úgy fejlődtek volna, ahogy az a gyakorlatban történt, ki tudja, hogyan alakultak volna az események Európában. Az elfogultság, a bizalmatlanság és a feszültség - ez sajnos sok esetben tipikus volt az akkori szovjet-lengyel viszonyra. És ezt ügyesen használták ki azok, akiknek nem állt érdekében az erős, független Lengyelország léte, sem az európai kollektív biztonság rendszerének a megteremtése, egy olyan rendszeré, amely Hitler számára leküzdhetetlen akadályt jelenthetett volna. önök tudják, jelenleg azon munkálkodunk, hogy megtisztítsuk történelmünket, feltárjuk az elhallgatott és meghamisított dolgokat. Ez nem könnyű, ám elengedhetetlen folyamat. Elítéljük a sztálini megtorlásokat, amelyek, mint ismeretes, számos lengyel kommunistát is sújtottak. A szocialista törvényesség megsértése volt az is, hogy a lengyeleket deportálták a Szovjetunió nyugati területeiről. Ez annak a tragédiának a része, amelyet országunk élt át. , Ezt a munkát továbbra is azzal a céllal fogjuk folytatni, hogy teljes mértékben helyreállítsuk a történelmi igazságosságot. Az igazság és az igazságosság ugyan késhet, de mindenképp el kell jönnie. Tudják, hogy az SZKP 19. országos konferenciája határozatot hagyott jóvá a megtorlások áldozatai emlékművének felépítéséről. Csak egy történelmi igazság létezik, s csakis ez nyit utat a jövőbe. A háború utáni több mint négy évtized alatt a szovjet-lengyel kapcsolatok hosz- szú utat tettek meg és ma a legjobb távlatok állnak előttük. Sok függ azonban a mi aktivitásunktól, az együttműködés új formáinak a keresésétől. Ezzel kapcsolatban szeretnék kifejteni egy gondolatot. Vajon nincs-e itt az ideje annak, hogy létrehozzuk a szovjet-lengyel kutatások közös társadalmi intézetét? Egy olyan alapként lenne megszervezve, amely kidolgozná a gazdasági, politikai, ideológiai, tudományos és kulturális együttműködés legkülönbözőbb terveit, támogatná a lelkes embereket és elősegítené, hogy a másik ország nyelvét minél többen tanulják. Ha ez az intézet nem is rendelkezne túl nagy számú alapítóval - akik között bizonyára ott lehetnének a két párt felelős személyiségei -, kutatásaiba bevonhatná a legjobb szakembereket. Úgy vélem, hogy pénzügyi szempontból a baráti társaságok, a közös vállalatok és a társadalmi szervezetek támogathatnák. Meggyőződésem, hogy az agyakat vonzó ilyen mágnes, az együttműködés eszméinek ez a generátora és bankja nagy hasznot hozna. A mai kort sorsfordítónak nevezzük. Az emberiség létének feltételei még sosem változtak oly gyorsan és drámaian, mint a 20. században. A világ még sosem állt szemtől szembe ily fenyegető kihívásokkal, ennyi felelősségteljes döntéssel. A politikában rendkívül fontos figyelembe venni korunknak ezt a rendkívüliségét. A problémák megoldásához már nem elegendőek a korábbi elképzelések és receptek. A kor követelményévé vált az új politikai gondolkodásmód a nemzetközi politikában. A nemzetközi kapcsolatok humanizálása hosszú távú politikájáról van szó, amely lényegét tekintve összehasonlítható a szocializmus forradalmi megújulásával. Fel kell tenni a kérdést, vajon az új politikai gondolkodásmód koncepciója olyannyira új-e, s a múltban a nemzetközi politikában senki sem törekedett a józan ész térnyerésére? Természetesen voltak ilyen törekvések. Például az ötvenes és hatvanas évek fordulóján, valamint a hetvenes évek kezdetén a nemzetközi feszültség enyhülésének amolyan rövid fázisai jellemezték, amelyek jelentős eredményeket hoztak. (gy például az atomsorompó-szerzó- dés, a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló szerződést, a Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia, valamint az NSZK közötti szerződést, a helsinki Záróokmányt és több más fontos megállapodást. Ezek jelentős mértékben befolyásolták az általános nemzetközi helyzetet s bizonyították, hogy alapvetően lehetséges a nemzetközi kapcsolatok stabilizálása. Sajnos azonban önmagukban nem tudták szavatolni, hogy ne történjék visz- szalépés. Véleményem szerint ez azért volt így, mert az enyhülési folyamatok vaktában mentek végbe, erős stratégiai elképzelések nélkül, amelyek megmutatták volna a követendő utat. Általánosan elismerték, hogy a nagyhatalmak által felhalmozott katonai erő sokszorosan képes a föld lakosságának elpusztítására. Ennek a ténynek a káros voltát azonban nem fordították le a konkrét politika nyelvére. Nyilvánvalóvá vált, hogy a lázas fegyverkezés az emberiség létét fenyegeti. Sem a Nyugaton, sem pedig Keleten még távolról sem használtak ki minden lehetőséget ahhoz, hogy ezt a veszélyes folyamatot lassítsák és megállítsák. Az új politikai gondolkodásmód lehetővé tette, hogy a dolgokat úgy lássuk, ahogy valóban vannak. A különböző társadalmi rendszerű országok léte a mai világ realitása. Azonban nem ezek a különbségek veszélyesek önmagukban véve, s nem is a sokarcú- ság. Az antagonisztikus különbségek, a katonai konfrontáció, valamint az az igyekezet a veszélyes, hogy a katonai erő terén lekörözzék egymást. Az egész világ politikai köreit és közvéleményét igyekszünk meggyőzni arról, hogy a konfrontáció szellemében való gondolkodás, az érdekek kérlelhetetlen összeütközése mindannyiunkat az általános katasztrófa felé vezet. Az államok közösségének minden tagja - természetesen bennünket sem kivéve - meg kell hogy tanulja az érdekek kiegyensúlyozásának nagy művészetét, azt, hogy keressék a mindkét fél számára elfogadhatóbb megoldásokat, bármilyen bonyolult problémákról is legyen szó. Ilyen körülmények között nagyon fontos, hogy megtisztítsuk az ideológiai harcot a megrögzött vagy a bevett módszerektől. A lélektani hadviselés, a nemzetek közötti bizalmatlanság szítása összeegyeztethetetlen az államok civilizált együttélésének elveivel. A militarizmus, a gyűlölet, az ellenségeskedés hirdetésének a múlttá kell válnia annak érdekében, hogy az országok között meglévő különbségek ne akadályok legyenek, hanem az együttműködés ösztönzői. A nemzeteknek arra van szükségük, hogy ismerjék egymásról az igazságot. A nyugati társadalomnak helytelen elképzelései vannak a szocialista világ realitásairól. Az emberekbe ott kiskoruktól kezdve beoltották, hogy a kommunisták sem- mirekellóek, akik leigázták népüket és a Nyugat szabad országai ellen élesítik kardjukat. Külpolitikai eszméink és javaslataink, mindenekelőtt az átalakítás Szovjetunióban és más szocialista országokban zajló folyamatai, a nyilvános tájékoztatás, a nyíltság és a demokratizálás - mindez kétségtelenül szétveri a szocializmusról alkotott primitív mítoszokat. Ez rendkívül fontos. A hamis sztereotípiák ugyanis akadályozzák a realisztikus magatartást. (Folytatás a 4. oldalon) (ČSTK) - Mint már beszámoltunk róla, a lengyel szejm hétfői ünnepi ülésén beszédet mondott Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. A következőket mondotta:
