Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-01 / 153. szám, péntek

Mihail Gorbacsov előadói beszéde

(Folytatás a 4. oldalról)

elfogadása során is. Itt bizonyos tapasztalatokra is gondolok. A legutóbbi KB-ülések előtt az volt a gyakorlat, hogy előzetes megbeszéléseket folytattunk a KB-tagokkal, a pártbizottságok titkáraival, szétküldtük a napirenden szereplő dokumentumokat, stb. Ez hatással volt a KB-tagok aktivitására és az elfogadott döntések minőségére egyaránt. Ez egyébként bizonyos garanciát is nyújt a munkánkban előforduló hibák ellen is, s mint tudjuk, az ilyen hibákért meglehetősen nagy árat kell fizetni.

Foglalkoznunk kell a munkaszervezés új formáival is, a KB-ülések közötti időszakokat és magukat a KB-üléseket illetően. Nem kellene-e létrehozni a KB-n belül a bel- és külpolitika legfontosabb irányaival foglalkozó bizottságokat, amelyekben rendszeresen résztvennének a KB tagjai? Ebben az esetben a pártapparátus is az ót megillető helyet foglalhatná el.

Magától értetődően bővíteni kell a KB-tagok részvételét a Politikai Bizottság munkájában. Nem mondom, hogy ma ilyen nincs, de ez a részvétel egyelőre elsősorban a fővárosi apparátus, a hivatalok és tudományos intézmények dolgozóira korlátozódik.

Rendszeressé kell tenni, hogy a Politikai Bizottság beszámol és informálja tevékenységéről a KB- üléseket.

Ahhoz, hogy a pártbizottságok, a választott szervek eróteijesen működhessenek és mindent hasznosíthassanak, amit szervezeti szabályzatunk magában foglal, határozottan meg kell újítani megalakulásuk rendjét. Ez minden választott szerv, köztük a páiszervek tevékenységének döntő tényezője. A választásoknak minden szinten demokratikus légkörben kell folyniuk, amely biztosítja a jelölések széles körű megvitatását, a versengést és végeredményként azt, hogy az ügyhöz valóban hűséges, tehetséges, arra méltó embereket válasszunk meg, akik feltétlen tekintéllyel bírnak és képesek folytatni az átalakítás politikáját.

Ezt nyilvánvalóan nem tudjuk elérni, ha a régi

megközelítéseket alkalmazzuk, amikor az esetleges megvitatásra, majd szavazásra kerülő jelölésekről lényegében a titkárok döntöttek, jó esetben a területi, városi, kerületi pártbizottsági iroda tagjainak részvételével

Ezzel kapcsolatban, elvtársak, a pártértekezlet elé terjesztjük a következő elképzelést: az utolsó szó jogát meghagyva a közgyűlésnek, vagy az értekezlet küldötteinek, ismerjük el az alsóbb szervezetek jogát arra is, hogy az értekezlet, vagy a kongresszus küldötteinek megválasztásával egyidejűleg javaslatokat tehessenek a felsőbb pártszerv összetételére. Mint a vita mutatta, a többség határozottan támogatta azt a javaslatot, hogy a kommunisták minden pártbizottsági választás során - egészen a Központi Bizottságig - több jelöltet állíthassanak, mint ahány mandátum van, s ebbe ne az vezérelje őket, milyen tisztséget tölt be valaki, hanem az, hogy milyen az átalakítással kapcsolatos álláspontja.

Ilyen rend érvényesülése esetén nem merültek volna fel azok a kérdések, amelyek a mostani értekezlet küldötteinek megválasztása során is számos esetben felvetődtek.

Általános figyelmet keltett az a javaslat, hogy egységesen öt évben állapítsuk meg minden pártbizottság megbízatásának idejét, két egymást követő időszakra korlátozzuk a választott párttisztségek betöltésének idejét, s ezt harmadik időszakra csak különleges esetekben lehessen meghosszabbítani. Ez az érdeklődés nem véletlen - a kommunisták és a pártonkívüliek aggodalmát fejezi ki a múltban elkövetett, a vezető tisztségekben eltöltött hosszú időhöz kapcsolódó visszaélések miatt. Itt véleményünk szerint lényegében három álláspontról van szó. Egyes elvtársak támogatják a tézisekben foglalt javaslatot. Mások amellett vannak, hogy a párt minden láncszemében a választott tisztségekben tölthető időt két egymást követő időszakra korlátozzuk. S végül a harmadik csoport azt kívánja, hogy a harmadik egymást követő időszakra történő megválasztást csak a legfelső szinten tegyük lehetővé. Nos, elvtársak, ezt beszéljük meg még egyszer és hozzunk döntést.

őrző-revíziós munkájáról. Amint a vita mutatja, támogatásra talál az SZKP KB téziseiben foglalt javaslat, miszerint egy egységes ellenőrzőrevíziós szervet kell létrehozni, amelyet a párt kongresszusa

választana meg és ellenőrizné, hogy a kommunisták mennyire tartják be a pártfegyelem követelményeit, \ az SZKP szervezeti szabályzatát, felügyelné a párt- szervezetek pénzügyi és gazdasági tevékenységét.

2. A párt- és állami szervek funkcióinak szétválasztása

ÚJ SZÚ

1988. VII. 1.

A jelenlegi körülmények között a párt politikai élcsapatszerepének megértése szempontjából hatalmas jelentőséggel bír a párt- és állami szervek funkcióinak pontos szétválasztásával kapcsolatos kérdés helyes megoldása.

Az irányelvek tartalmazzák az SZKP Központi Bizottságának ezzel kapcsolatos álláspontját, és élénk vitát váltottak ki. Ez érthető is. Lényegében e kérdés megoldásától függ a politikai rendszer átalakítása, és egészében a peresztrojka sikere.

Miért szólok erről ilyen határozottsággal? Társadalmunk nagyon felelősségteljes szakaszban van. A mélyreható átalakítások megkezdésével társadalmunknak minden eddiginél nagyobb szüksége van megbízható politikai és ideológiai iránymutatásokra. Ezeknek az iránymutatásoknak, a társadalmi fejlődés stratégiájának kidolgozására és alkalmazásukra a gyakorlatban csak egy erős párt képes, amely hatalmas elméleti és személyi tartalékokkal rendelkezik, szoros kapcsolata van a néppel, saját tapasztalatait állandóan összeveti és gazdagítja a néptömegek tapasztalataival.

Lenin számos alkalommal rámutatott, hogy kárt okoznak azok a nézetek, amelyek szerint a kormányzó pártnak közvetlenül, a dolgozók szervezeteinek figyelmen kívül hagyásával vagy helyettesítésével kell irányítania, és követelte, hogy „sokkal pontosabban el kell határolni a párt (és Központi Bizottsága) és a szovjethatalom funkcióit" (45. kötet 64-65. oldal). Lenin élesen bírálta azokat a kísérleteket, hogy a pártra hárítsák a felelősséget minden konkrét probléma megoldásáért, elítélte azt a gyakorlatot, amikor „konkrét, apró-cseprő ügyeket rögtön a politikai bizottság elé ráncigáinak“ (45. kötet 114. oldal).

Meg kell mondani, hogy a párt és az állam funkcióinak szétválasztása történelmünk különböző szakaszaiban számos alkalommal felvetődött, elismertük, hogy a kialakult helyzet nem nevezhető normálisnak, és a lenini elvre hivatkozva szükséges annak megváltoztatása.

Mindazonáltal a dolgok nem hogy javultak volna, de az évek múlásával inkább rosszabbodtak. A gazdasági fejlődés problémáinak növekedésével a párt a legkülönbözőbb irányító feladatok végrehajtásából vállalt részt, és ennek megfelelően nőtt apparátusa. Az adminisztratív-parancsolgatási rendszer logikája eme gyakorlat fenntartását és megszilárdítását diktálta. Sót, egyesek történelmünk meghatározott szakaszainak tapasztalatára hivatkozva azt bizonygatták, hogy fejlődésünk ilyen, vagy olyan problémái megoldásának ez a leghatékonyabb útja. Elsősorban ezzel kapcsolták össze a párt vezető szerepének növeléséről szóló tételt.

Úgy gondolom, az elvtársak egyetértenek velem abban, hogy a funkciók elhatárolását a vezetés legfelső szintjein kell kezdeni. Már szóltam az állam- hatalom és állami irányítás felső szervei szerepének növeléséről. Mi következik mindebből a pártra, a párt központi bizottságára és politikai bizottságára? Ez mindenekelőtt feltételezi, hogy a Központi Bizottságnak és a Politikai'Bizottságnak a politikai vezetés szerveként kell fellépnie és tevékenykednie, és természetesen határozottan meg kell akadályozni, hogy átvállalják a legfelső szintű hatalmi és irányító szervek funkcióit. Mindaz, ami a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és Minisztertanácsának feladata, azt nekik kell elvégezniük.

Felvetődik a kérdés: milyen mechanizmust, milyen lehetőségeket kell felhasználnia a Központi Bizottságnak és a Politikai Bizottságnak annak érdekében, hogy a szovjethatalom szerveiben érvényre juttassa a párt által kidolgozott politikai irányvonalat, a kongresszusoknak és a Központi Bizottság üléseinek határozatait? Itt teljes mértékben a lenini elvet kell alkalmazni: politikai irányvonalát az SZKP az államhatalom szerveiben, a társadalmi élet valamennyi területén dolgozó kommunistákon keresztül érvényesíti. Valamennyi pártszervezetnek szigorúan a Szovjetunió Alkotmánya és a szovjet törvények biztosította kereteken belül kell működnie. Meg kell akadályozni, hogy a pártbizottságok olyan határozatokat fogadjanak el, amelyek közvetlen utasításokat tartalmaznak az állami, gazdálkodó és társadalmi szervezetek tevékenységére vonatkozóan.

A választott testületek szerepének növelésével, a párt- és állami szervek funkcióinak elhatárolásával gyakorlati kérdéssé vált, hogy változtatásokat hajtsunk végre a pártapparátus struktúrájában és összetételében. Le kell mondanunk az SZKP Központi Bizottsága és az alsóbb pártszervek apparátusa jelenlegi, az ágazati irányítást tükröző széttagoltságáról. Át kell alakítanunk struktúrájukat összhangban a párt funkcióival a jelenlegi körülmények között, és csökkenteni kell létszámukat.

Külön is szeretnék szólni a párt járási és városi szervezeteiről. Az ő szerepük mindig rendkívül fontos volt, és az is marad.

Az új követelmények figyelembe vételével kell apparátusuk kialakításához nyúlni, hogy az jobban elősegítse a pártbizottságok köívetlen politikai, szervezői és nevelői feladatainak ellátását. A járási és a városi pártbizottságoknak a legfőbb dologból, abból kell kiindulniuk, hogy egész munkájuk során állandóan támaszkodjanak az alapszervezetekre. Ehhez azonban határozottan meg kell változtatni tevékenységük stílusát és módszerét.

Valószínűleg - figyelembe véve az értekezleten folytatandó vitát és közös álláspontunk kialakítását - már a közeljövőben hozzá lehetne látni a pártapparátus új szerkezetének megteremtéséhez.

Elvtársak! Ezeknek a javaslatoknak a célja a demokratikus elvek következetes betartása a pártéletben, a párt harckészültségének, annak a képességének a fokozása, hogy vezesse a szovjet társadalom forradalmi megújítását célzó folyamatokat, hangadója legyen az átalakításnak.

Egészében, arról van szó, hogy a párt képessége az önkontrollra, tevékenységének kritikus elemzésére elsősorban attól függ, hogy tevékenységében mennyire van jelen a demokratikus centralizmus, a kollektivitás, a munkában való kollegialitás, a nyíltság.

És még, elvtársak! Mi arra számítunk, hogy így döntő vereséget mérünk a bürokratizmusra, arra a betegségre, amely hatalmába kerítette sajnos a pártszervezetek, pártkáderek nagy részét is. Ez a dolgozóktól való elszakadásban és abban nyilvánul meg, hogy nem törődnek többé a nép érdekeivel, gondjaival. Természetesen nincs és nem lehet egyedüli lehetséges eszköz, hogy egyből megoldódjon minden probléma. Szilárdan és következetesen kell haladni a pártéletre vonatkozó lenini elvek újjáteremtésének útján.

Ezzel kapcsolatban szeretnék szólni a párt ellen3. Forradalmi átalakítással - a szocializmus új arculatához

Elvtársak! A februári KB ülés feladatul szabta a gazdaság radikális reformjával, a párt és társadalmi élet demokratizálásával egyidóben az ideológia megújítását. Ezzel hangsúlyozva azt, hogy milyen aktív szerepet szán a párt az ideológiai munkának az átalakítás céljainak elérésében.

A marxizmus-leninizmus alkotó elveitől történt eltérés nehéz helyzetbe hozta az ideológiát. Lesüllyedt teoretikai színvonala, a propaganda gyakran ellentétes volt a gyakorlati élettel. A gyakorlatban az ideológiai munka a szocializmusról alkotott dogmatikus elképzeléseket szolgálta, elvesztette kritikai viszonyát a valósággal és egyben ezzel hozzájárult a pangáshoz.

A propaganda az élet időszerű problémáit megkerülve, retorikai szócsépléssé, tömjénezéssé fajult, teljesen rituális jelleget öltve. Intellektuális kezdeményezését elvesztve a dogmatizmus, a szó és a tett közötti szakadás a párt eszmei befolyásának csökkenéséhez vezetett.

Az elmúlt három év feszített társadalmi tudati munkával telt el. Becsületes, kritikai párbeszéd folyt életünk minden területének helyzetéről. Bizonyára, hosszú évek, sőt évtizedek óta először tekintettünk magunkra nemcsak őszintén és előítéletektől mentesen, de ugyanakkor összefüggésben fejlődésünk minden területével. Újra becsülete van az igazságkeresésnek, az igazságnak és nem a haszonlesésnek, újra az objektív vizsgálatoknak van értéke és nem a konjunkturális divatnak. Azt a tanulságos következtetést lehet a jövőre nézve levonni: az élet igazsága, a tudományos igazságok és művészeti felfedezések nélkül nem lehet teljes értékű, sokoldalú szellemi élet, nem lehet valójában hathatós, harcos ideológiai munka.

A párt meg van győződve ennek a megközelítésnek igazságáról, a nyíltság, a demokrácia, a szocialista pluralizmus fejlesztésére tett forradalmi kezdeményezés helyességében. Ugyanakkor naiv dolog lenne azt hinni, hogy az erkölcsi megtisztulás, a megalapozott kritika, a rossz múlttal való szakítás automatikusan egyből megteremti a társadalom megújhodását.

Nem, a tudat és a gyakorlat dialektikája összehasonlíthatatlanul összetettebb. Az ideológiai tevékenység hatékonysága nagy mértékben a konkrét politikai, szervezeti, társadalmi-gazdasági feltételektől függ.

Jelenleg sikerült felébreszteni a társadalmi tudatot, leküzdeni az apátia és a zárkózottság állapotát. Most az a kérdés, hogy merre tart ez a felébresztett tude*, milyen irányban fog tovább fejlődni a közvélemény? Vagy az átalakítás ügyét szolgálja, az építő, teremtő erőfeszítések fokozásának útján halad, a munka és a felelősség útján, a szocialista társadalom valódi megújhodásának útján?

Vagy megtorpan az összetett és szokatlan új feladatok előtt, enged a szenvedélyeknek és indulatoknak, külsőleg látványos kezdeményezések szintjére zuhan, kampányszerűen kiszolgálva egyik vagy másik irányzatot?

Vagy feleszmél és utána újra álomba szende- rül... Milyen csodálatos lenne ez azoknak, akiknek ínyére volt a pangás ideje? Világos, hogy a haladás útja csak egy lehet - ez az átalakítás, a megújhodás útja. A párt minden lehetőséget felhasznál, hogy a társadalmi tudat a demokratizálás, a nyíltság fejlődése alapján alakuljon és az alkotó munkára irányuljon.

A megújhodásnak biztosítékokra, védelemre van szüksége. Az ilyen biztosítékokat meg kell teremteni, megerősíteni mind a radikális gazdasági reform, a politikai rendszer reformja következetes végrehajtásában, mind pedig a társadalmi tudatban, a szellemi, az ideológiai életben.

Vitathatatlanul az elmúlt években sok elszomorító sőt még tragikus dolgot is mondtak, olyat, ami keserűséget, fájdalmat, bosszúságot és egyet nem értést váltott ki. Nem tudomásul venni, nem észrevenni ezt persze sokkal nyugalmasabb. Az ilyen megközelítésből azonban nem születhet forradalmi tudat, állampolgári állásfoglalás, bátorság, nagyfokú emberi felelősség, amelyek annyira szükségesek az átalakítás sikeréhez. Éppen ezért a párt bátran vállalkozott a múlt kritikai felülvizsgálatára, a történelmi igazság helyreállítására, rehabilitálva azokat, akik igaztalan politikai vádaskodások és törvénytelenségek áldozataivá váltak. Ezt a munkát folytatni kell.

Nem lehetnek olyan kérdések, amelyek megválaszolása elöl ki lehet térni, nem lehet olyan kétség, amelyet egy kézlegyintéssel el lehet intézni. A párt becsületéről és lelkiismeretéről, Lenin pártjának intellektuális méltóságáról van szó.

Nem egyszerű és nem könnyű az igazsághoz eljutni, de a párt, amely ideológiai összkomfortban él, arra számítva, hogy az igazság a kezében van és arra nem kell mindennap törekedni, csak ki kell venni a páncélszekrényből - az ilyen párt kockára teszi szellemi és erkölcsi tekintélyét, forradalmi jellegét, és azt a képességét, hogy a társadalom politikai élcsapata legyen.

Társadalmi tudatunknak, a szovjet embereknek sok kitűnő tulajdonsága van. Ez vitathatatlan.

És mégis fontosnak tartjuk azt, hogy céltudatosan ösztönözzük a kezdeményezőkészséget, az önállóságot, az új iránti fokozott fogékonyságot, az új igénylését. Enélkül nem érhetünk el újabb eredményeket az átalakításban. E tulajdonságokat csak demokratikus társadalmi közegben lehet az emberekben kialakítani.

Az átalakítás az élet középpontjába állította a nyilvánosságot, amely a legkülönbözőbb formákban - az állami és társadalmi szervezetek munkájában, gyűléseken, tudományos és alkotói konferenciákon, az állampolgárok összejövetelein - nyilvánul meg. A közlemény kifejeződésének nagyerejú fórumát jelentik napjainkban a tömegtájékoztatási eszközök. Nem keveset tettek a történelmi igazság és igazságosság helyreállításáért, a hiányosságok és mulasztások bírálatáért, az átalakítás tapasztalatainak terjesztéséért, azért, hogy segítsék az embereket az új, alkotó és céltudatos gondolkodás és cselekvés elsajátításában.

De most tovább kell lépnünk. A pártsajtó új minőségére van szükség, politikai felvilágosító és szervező szerepének minőségileg új formákat kell öltenie. Sajtónknak most az átalakítás útján jelentkező zavaró jelenségek bírálatának színvonalbeli csökkentése nélkül, a folyamatok mélyére kell hatolni, elemezni kell az új társadalom kialakulásának bonyolult dialektikáját, ellentmondásosságát az élet minden területén.

Ehhez pedig nagyobb tudásra, nagyobb szakértelemre, fokozottabb építószellemre és felelősségtudatra van szükség. A sajtó csak akkor felelhet meg e követelményeknek, ha bevonja a társadalom legszélesebb köreit, és felkarolja az átalakítás valódi élharcosainak tapasztalatait.

Ma már nem kell bizonygatni, hogy nyíltság nélkül elképzelhetetlen a megújulás, enélkül nem lettünk volna képesek arra, hogy ilyen rövid idő alatt roppant munkával elemezzük a negatív jelenségek okait, megtaláljuk megoldásuk útjait, nem teremthettünk volna társadalmunkban új erkölcsi-politikai légkört, nem állíthattuk voína a figyelem középpontjába az átalakítás eszméjét.

A nyilvánosság feltételezi a bel- és külpolitikai kérdésekről vallott nézetek pluralizmusát, a különböző álláspontok szabad összevetését, a vitát. Csak ilyen megközelítésben töltheti be társadalmi szerepét, szolgálhatja a nép, a szocializmus érdekeit.

De a nyilvánosság, csakúgy mint a demokrácia bármely megjelenési formája, nagyfokú felelősségtudatot követel. A nyilvánosság nem egyeztethető össze a nézetek monopóliumára támasztott igénynyel, azzal, hogy az elvetett dogmák helyébe más dogmákat állítsanak, a csoportérdekek szolgálatával, még kevésbé a tények elferdítésével, vagy személyes leszámolással. Felettébb antidemokratikus módszer az, ha a bírált személyeket megfosztják az érdemi válasz lehetőségétől. Miféle nyilvánosság az ilyen! Az pedig végképp megengedhetetlen, hogy vitákat, gyűléseket, a sajtó hasábjait, a televízió képernyőjét rágalmazásra, sértegetésre, egymás beskatulyázására használják fel.

Ezzel egyidejűleg mind a mai napig előfordul - és erről nyíltan kell szólni a pártértekezleten - amikor elnyomás, sőt esetleg megtorlás jár a bírálatért. Ilyen esetekkel találkozhatunk pártszervezetekben, dolgozó kollektívákban, társadalmi szervezetekben, az irányító apparátusban és a tömegtájékoztatási eszközökhöz való viszonyban is. Egyeseknél gyakran elkeseredett reakciót és ellenállást vált ki, amikor a szovjet emberek aktívan és kompromisszumokat nem ismerve tárnak föl konkrét hiányosságokat, fellépnek a megszokás és felelőtlenség, a hatalommal való visszaélés ellen. Ismét azt látjuk, hogy igyekeznek rendreutasítani, sót üldözni azokat, akik felemelik hangjukat az igazság védelmében. Valamennyi szintű pártszervezetnek és pártbizottságnak fejlesztenie kell a bírálatot és önbírálatot, elvi alapokról kell állást foglalnia.

Elvtársak, amikor a politikai kultúrára és a civilizált emberi kapcsolatokra való nevelésről beszélünk, hatalmas szerepet tölthetnek be a tömegtájékoztatási eszközök, egyebek között saját példájukkal.

Úgy tűnik, mindezt szem előtt kell tartani a nyíltsággal foglalkozó pártértekezleti határozat kidolgozásakor.

Szeretnék szólni a párt tevékenységének még egy ideológiai vonatkozásáról a peresztrojka jelenlegi szakaszában. Jelenleg, amikor folyik a valóság és igazságosság helyreállításának folyamata, mindannak elvetése, ami deformálta a szocialista ideológiát és gyakorlatot, a sztereotípiák és dogmák széttörése, egyesek azt állítják, hogy állítólag mindez a szocializmus elveinek és alapjainak fellazítása, történelmének befeketítése. Ezzel nem lehet egyetérteni, elvtársak. Kategorikusan nem lehet!

Nincs jogunk feltételezni, hogy a peresztrojka megbotlik a dogmatizmus és a konzervativizmus kövében, valakiknek az előítéletén vagy személyes ambícióin. Az ország, a szocializmus sorsáról van szó. Mi pedig kötelesek vagyunk megmagyarázni a helyzet komolyságát azoknak, akik ezt még nem fogták fel. Ebben a mindannyiunk számára fő kérdésben nem lehetnek kompromisszumok.

Szeretném a legteljesebb határozottsággal kijelenteni itt a pártértekezleten, hogy továbbfejlesztjük a valódi szocialista értékeket, és határozottan felszámolunk mindent, ami eltorzította a forradalmi elméletet és a szocializmusképet.

A viharos viták és a szenvedélyek forrongása

(Folytatás a 6. oldalon)