Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-01 / 153. szám, péntek

Mihail Gorbacsov előadói beszéde (A beszéd elejét tegnapi és tegnapelőtti szá­munkban közöltük) Elvtársak, szemünk előtt nő és formálódik az új nemzedék - az átalakítás nemzedéke. A nemzedéki váltás előkészítése egész pártunk egész társadal­munk legfelelősségteljesebb feladatai közé tartozik. Nyilvánvaló: ez annyira fontos kérdés, hogy annak már a közeli jövőben külön megvitatás tárgyát kell képeznie a párt KB plénumán. A társadalmi érdekek problémáival kapcsolatban még egy, az egész állam szempontjából jelentőség­gel bíró kérdésnél el akarok időzni. Ez a nőkérdés. Nem egy ízben szögeztük már le, hogy ez a kérdés egyszer s mindenkorra megoldott. Valóban, mi meghirdettük, hogy a nők a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek, biztosítottuk, hogy csak­nem minden foglalkozás gyakorlásánál egyenlőek legyenek az esélyek, hogy ugyanazon munkáért ugyanannyi bért kapjon mindenki. Biztosítottuk a nők egyéb jogait is. Mindez igaz. A dolog azonban úgy alakult, hogy a vitathatatlan vívmányok mellett a nők számára megmaradtak olyan gondok is, amelyek mind a mai napig sok tekintetben akadályo­kat képeznek abban, hogy teljes mértékben éljenek jogaikkal. A mindennapok gondjai, a kevés gyermek- intézmény, a szolgáltatási és kereskedelmi szféra hiányosságai - mindezek elsősorban az asszonyo­kat sújtják. így hát itt is éreztette hatását a szociális szféra háttérbe szorítása. Ez a helyzet az évek során már csak azért is fennmaradhatott, mivel a nők vélemé­nyét nemigen vették figyelembe. Nincsenek kellő­képpen képviselve a vezető szervekben, s hát az októberi forradalom után kibontakozott nőmozgalom fokozatosan elsekélyesedett, vagy formálissá vált. Az átalakítás élesen vetette fel mindezeket a kér­déseket. Megalakult - pontosabban - újjászületett a nők tömegmozgalma. Ez persze a dolognak csupán a szervezeti, bár fontos oldala. Arra kell törekednünk, hogy e helyzetben lényegi változás következzen be: a nők előtt széles korú lehetőségek nyíljanak a vezető szervekbe való bekerülésre, mind alsó, mind felső szinteken, s a nők érdekeit közvet­lenül érintő kérdéseket kizárólag az ő részvételükkel és mértékadó ítéletük figyelembe vételével oldják meg. Az átalakítás másik jellegzetes vonása a szociá­lis érdekek teljes színskáláját tükröző társadalmi egyesületek gyors elszaporodása. Ide tartoznak a háborús veteránok, a nyugdíjasok szervezetei, a tudományos dolgozók, mérnökök, színművészek szövetségei, a Szovjet Kulturális Alap, a Gyermek­alapítvány, a természet- és a műemlékvédelmi társa­ságok, a jótékonysági mozgalom, összességében a nép öntevékenységének ragyogó kifejeződése ez, s rrtinden támogatást megérdemel. Nem hunyhatunk szemet persze afölött, hogy a társadalmi fellendülés sodrában olyan csoportok is felbukkantak, melyeknek érdekei távol esnek az átalakítás céljaitól, a nép érdekeitől. Nem ők hatá­rozzák azonban meg az általános légkört, s most nem is róluk van szó. Feltételezem, hogy a pártszervezetek, a dolgo­zók képesek megkülönböztetni a szocialista társa­dalmi megújulás valódi letéteményeseit azoktól, aki­ket a szocializmustól idegen célok vezérelnek. A hazánkban történelmileg kialakult és megszi­lárdult egypártrendszer körülményei között olyan mechanizmusra van szükségünk, amely folyamato­san ütközteti a nézeteket, helyt ad a bírálatnak és az önbírálatnak a pártban és a társadalomban. A de­mokratizálódás viszonyai között ez létfontosságú kérdés. Épp így értelmezte a párton belüli demokrá­cia lényegét Vlagyimir lljics Lenin, aki elítélte ugyan a frakciózást, de határozottan ellenezte a másként gondolkodó elvtársak üldözését. Életünk szerves részévé kell válnia az állandó és konstruktív politikai párbeszédnek, a vitakultúrának, a közvélemény ta­nulmányozásának és figyelembe vételének. Ennek feltételei most jönnek létre. Az országban lényegében alakulóban van az egész népet tömörí­tő, a párt átalakítási irányvonalát támogató hazafias mozgalom. Ez összefogja a társadalom egészsége­sebbé tételét szorgalmazó összes erőt - kommunis­tákat, komszomolistákat, pártonkívülieket, hívőket, nőket, veteránokat, fiatalokat, minden alapvető tár­sadalmi szervezet képviselőit. Ez a mozgalom tükrözi a mai társadalmi-politikai életben végbemenő mély folyamatokat, erősíti az átalakítás sikerébe vetett bizalmat. Nagygyűlése­ken, értekezleteken, a sajtóban e mozgalom távlata­iról, tevékenységének lehetséges formáiról különfé­le javaslatok hangzanak el. Vitassuk meg hát ezt a kérdést is. III. Az SZKP irányító tevékenységének és belső életének demokratizálása Elvtársak! Az átalakítás megvalósítása során újra és újra visszatér az a gondolat, hogy milyen helyet foglal el, milyen szerepet tölt be a párt ebben a forradalmi folyamatban. Figyelemre méltó, hogy az utóbbi időben a párt tevékenységének és vezető szerepének épp ezek a kérdései kerültek a társadalom figyelmének kö­zéppontjába. Ez egyike azoknak a meggyőző bizo­nyítékoknak, hogy a nép a párttal kapcsolja össze az átalakítás menetét, a jövőbe vetett reményeit. Még a tisztán párton belüli problémák is az egész társadalmat érdeklő ügyekké váltak. Amikor 1985 áprilisában az SZKP javaslatot tett az új irányvonalra, azt erősítette meg, hogy a párt a társadalmi programcélok hordozója, a párt jelenti azt a politikai erőt, amely az országot végigvezetheti a megújulás útján. A válság előtti helyzet kialakulá­sát és a pangást előidéző okok bátor feltárásával a párt magára vállalta a felelősséget a kialakult körülményekért. Tárgyilagosan megvizsgálta saját tevékenységét, irányítási módszereit, tudatosan kezdeményezte a társadalmi kritikát. Az SZKP XXVII. kongresszusán, s főleg a köz­ponti bizottság 1987. januárjában tartott ülésén kritikusan elemezte az utóbbi évtizedekben a társa­dalomban, s magában a pártban bekövetkezett negatív folyamatokat is. Választ kellett adnunk elvi jellegű kérdésekre: az eredendően demokratikus szervezetként létrejött, a dolgozó néppel egybeforrt SZKP miért nem tudta megakadályozni a szocializ­musnak a sztálini személyi kultusszal összefüggő torzulásait? S később, a leninizmus elveitől való eltérések feltárása és elítélése után, miért szorítko­zott mindössze felszíni változtatásokra, amelyek következtében az ország fejlődésében a pangás súlyos problémái jelentkezhetnek? A választ elsősorban abban találjuk, hogy magá­ban a pártban, tevékenységének tartalmában és a dolgozókhoz fűződő kapcsolataiban következtek be bizonyos torzulások. Ezek végül számos olyan demokratikus bolsevik hagyomány elsorvadását okozták, amelyek pedig eredetileg jellemezték a pártot, Lenin és harcostársai hosszú évek során tett erőfeszítéseinek köszönhetően alakultak ki. Az SZKP XXVII. kongresszusa feladattá tette a pártmunka gyökeres átalakítását, célul tűzte ki a pártélet demokratizálását. Az igazság kimondása erősítette a párttagság öntudatát, elősegítette meg­tisztulását. A kommunisták, a pártszervezetek, a pártsajtó határozottan hallatni kezdte hangját a társadalomban, a korábbiaknál bátrabban láttak hozzá a sürgető kérdések felvetéséhez és megoldá­sához. Bár nem egyszerűen, nem zökkenőmentesen, de erősödik a megújulás folyamata. Nem lennénk azonban teljesen őszinték, ha a pártéletben végbe­menő valóban mélyreható változások megemlíté­sekor elhallgatnánk azt, hogy távolról sincs minden rendben. Nem minden pártszervezet veszi figyelem­be az új követelményeket munkája átalakításakor. A pártmunkások, sőt a pártbizottságok egy része konzervatív szemléletű. Sokan nehezen sajátítják el az új munkamódszereket, s azt, hogy miként kell a nyíltság és a demokrácia légkörében dolgozni. Ez bizony így van. Az értekezlet küldöttei, s az egész nép előtt azonban szeretném leszögezni a legfonto­sabbat: a párt tevékenységét vezérlő s a gyakorlat­ban megvalósuló politikai irányvonal nélkül nem lehet megoldani az átalakítás feladatait. Enélkül az átalakítás politikailag, ideológiailag és szervezetileg egyaránt sikertelenségre van ítélve. A mostani döntő szakaszban az SZKP-nak teljes mértékben be kell töltenie a társadalom vezető erejeként reá háruló funkciókat és feladatokat. A po­litikai vezető szerep meghatározó jelentősége dik­tálja azt a szükségszerűséget, hogy a jelenlegi körülmények között alaposan meg kell vitatni a párt tevékenységének konkrét tartalmát. 1. Élesszük teljes mértékben újjá a párton belüli demokráciát Mi tehát a legfőbb feladat? A tézisekben az SZKP Központi Bizottsága kifejtette elvi álláspontját. Emlé­keztetek rá: ,,A marxista-leninista tanításra támasz­kodó párt hivatott kidolgozni a társadalmi fejlődés elméletét és stratégiáját, a bel- és a külpolitikát, kialakítani a szocialista megújulás ideológiáját, poli­tikai és szervezőmunkát végezni a tömegek köré­ben, nevelni és elhelyezni a kádereket". Meghatároztuk tehát az SZKP, mint politikai élcsapat szerepkörét. Ennek megvalósításához azonban a pártnak egész tevékenységét, munkájá­nak stílusát, módszereit és formáit át kell alakítania, kezdve az alapszervezetektől, egészen a központi bizottságig. Minden kommunistának valóban harcol­nia kell e politika, s a nép érdekeinek érvényesíté­séért. S itt fontos annak megértése, hogy miért nem vagyunk elégedettek magunkkal, miért bíráljuk rendkívül élesen azt, ahogyan ügyeink a párton belül állnak. Miről is van itt szó? Mindenekelőtt arról, hogy az SZKP felépítésének és tevékenységének alapját képező demokratikus centralizmus elvét egy bizonyos időszakban sok tekintetben felváltotta a bürokratikus centralizmus. Erre elsősorban azért kerül sor, mert az alapszerve­zetek, az egyszerű kommunisták jelentős mérték­ben elvesztették reális lehetőségüket a párttevé­kenység tartalmának befolyásolására. Komolyan megsértették azt a legfontosabb lenini követelést, amely szerint az összes pártszervnek és kádereinek a párttömegek állandó ellenőrzése alatt kell állniuk. Számos, párton belüli negatív jelenség azzal függ össze, hogy gyengült a választott szervek szerepe, ugyanakkor minden szinten túlzott mértékben nőtt az apparátus szerepe. Nem hallgathatunk egy másik dologról sem. Pártunkat Lenin az egy nézetet vallók szervezete­ként építette fel, s a pártélet törvénye volt az összes probléma szabad megvitatása és a cselekvési egy­ség a döntések elfogadása után. Az utasításos-adminisztratív rendszer meg­erősödésével azonban a pártszerű elvtársiasság légkörét fokozatosan felváltották az olyan kapcsola­tok, amelyek utasításokon és azok végrehajtásán, a párttagok felettesekké és alárendeltekké való felosztásán, a kommunisták egyenjogúsága elvének megsértésén alapultak. S habár időről időre elismer­ték az ilyen helyzet tarthatatlanságát, a valóságban minden a régi maradt. Emlékezzünk vissza arra, hogy a központi bizott­ság 1964 októberi ülése is lényegében a pártélet lenini normái helyreállítása jelszavának jegyében folyt. A tényleges folyamatok azonban más irányt vettek és a pangás éveiben időnként teljesen eltor­zultak. Az alapszervezeteknek, a választott szervek tagjainak aktivitását a kádercsere folyamatának megfékezése is befolyásolta - a kommunisták egész nemzedékei nem vehettek részt igazán a part- életben. Másrészt, sokan azok közül, akik éveken át vezető posztokat töltöttek be, tévedhetetlennek és pótolhatatlannak képzelték magukat. Az, hogy csökkent a pártapparátus választott tagjai nagy részének felelősségérzete, hogy elszakadtak a párt- tömegektől, a dolgozóktól, sok esetben, mint ma már tudjuk, politikai és erkölcsi hanyatlást idézett elő. Éppen ide nyúlnak a hatalommal való vissza­élés és az erkölcsi elfajulás az átalakítási folyamat­ban feltárt szégyenletes fényeinek gyökerei. Keserűséggel szólok ezekről a jelenségekről. E jelenségek súlyosan hatottak a párt és szerveze­teinek tevékenységére A dolognak erről az oldaláról sohasem szabad megfeledkeznünk. De van egy másik, számunkra nagyon is elvi oldal. Mindezek­ben az években, nehéz - objektív és szubjektív - körülmények között, a párttagok milliói és a párt kádereinek ezrei becsületesen teljesítették pártbeli és állampolgári kötelességüket. Méltón vitték a for­radalom zászlaját, saját munkaterületükön minden lehetőt megtettek az ország fejlődéséért, a szocia­lizmusért. Ugyanezt el lehet mondani számos veze­tő beosztású káderről, gazdasági vezetőről és szak­emberekről, tudósokról, a kulturális élet vezető sze­mélyiségeiről. A párt közegében mélyen éltek a lenini hagyo­mányok. Bármi történt is, éppen a pártban halmo­zódtak fel és formálódtak azok az erők, amelyek képesek voltak arra, hogy éles fordulatot hajtsanak végre a társadalom- és gazdaságpolitikában és az átalakítás, a megújulás útjára lépjenek. A központi bizottság áprilisi ülése határozottan síkraszállt az SZKP demokratizálásáért, munkájá­nak nyitottságáért, a pártélet lenini normáinak teljes helyreállításáért, mindenekelőtt a pártalapszerveze- tek tevékenységében, a párt választott szerveinek munkájában. A központi bizottság téziseiben ezzel kapcsolato­san kifejtett elgondolások élénk vitát váltottak ki nemcsak a pártban, hanem az egész társadalom­ban. Minden szovjet ember érdekelt abban, hogy minden egyes kommunistában, minden pártalap­szervezetben, minden pártbizottságban valóban di­namikus politikai erőt lásson. Az értekezletet megelőző vitákban újszerűen vetették fel a párttaggyűlések szerepével, a párt- szervezetek és pártbizottságok, minden egyes kom­munista tevékenységének formáival kapcsolatos kérdéseket. Ez érthető, hiszen a pártalapszervezet minden egyes dolgozókollektíva szerves része, az alapszervezet testesíti meg a párt állandó jelenlétét a társadalom életében. E célok érdekében teljes mértékben újjá kell teremteni a pártban az elvhúség, a nyitottság, a vita, a bírálat és önbírálat, az öntudatos fegyelem, a párt- szerű elvtársiasság, a feltétlen személyes felelős­ség és a hozzáértés légkörét. Éppen ebben az irányban bontakoznak ki most a pártszervezetekben zajló folyamatok. A pártértekezlet feladata, hogy határozottan támogassa e folyamatokat, s korlátlan teret nyisson érvényesülésükhöz. Most újszerűen kell felvetnünk minden egyes kommunista felelősségének kérdését, azt, hogy fe­lelős a dolgok állásáért saját munkahelyén, az átalakításhoz való személyes hozzájárulásért, saját kollektívájának tevékenységéért. Ez azért is fontos, mert sokan arra panaszkodnak, hogy az átalakítás nem jutott el a pártalapszervezetekig. De ki ebben a vétkes? Nos, tisztázzuk e kérdést. Az átalakítás politikai irányvonalát a kongresszus dolgozta ki és hagyta jóvá. A munka legfontosabb irányait a központi bizottsági ülések határozatai jelölték ki. A közélet különböző területeit átfogó törvények jöttek létre. A pártban és a társadalomban kialakult a nyilvánosság légköre, üdvözlésre és támogatásra találnak a kezdeményezések, az önál­lóság, az állampolgári vélemények. Sok kommunista, komszomolista és párton kívü­li, lelkiismeretére hallgatva tevékenyen részt vesz a szocialista megújulásért folyó harc különböző frontjain. Mások viszont várnak valamire. Megmutat­kozik a régi, idült betegség, ami abban áll, hogy utasításra várnak. Az utasítások ugyan megvannak, elvtársak, de nincs szükség arra, hogy a kommunis­tákat kézenfogva vezessék. Ezért is nagyon időszerű, hogy a tézisekbe belefoglalták a kommunisták sorai megvizsgálásá­nak kérdését. Most mindannyiunknak cselekednie kell, reális tettekre van szükség az átalakítás felada­tainak megvalósítására. A kommunisták élcsapat szerepét ma tettekkel kell bizonyítani. A központi bizottság síkraszállt a kommunisták társadalmi-politikai érettségének megvizsgálásáért, s úgy látta, hogy a javaslatot elvben egyetértés fogadta. Azonban kétféle aggodalmat is tapasztalni. Egyesek azt állítják, hogy a kommunisták ilyen megvizsgálása nem hoz semmit, s úgymond párt- tisztításra a pártnak a tehertételtől való megszaba­dítására van szükség. A központi bizottság úgy véli, hogy a peresztrojka, a demokratizálás körülményei között az ilyen megközelítés helytelen. Megmondom miért. Sokan azok közül ugyanis, akik tegnap még kevésbé aktívaknak számítottak, akik elvesztették kapcsolatukat a pártszervezettel, s akiket nyűgnek tartottak, ma meg akarják találni helyüket az élet­ben. A pártbeli elvtársakkal a lehető legnagyobb tisztelettel kell bánni. Egyetlenegy becsületes dol­gozó sem maradhat kívül az átalakításon. Nos, induljunk ki ebből, ez lenini, ez bolsevik stílus. Mások attól félnek, nehogy a minősítés megtor­lássá, leszámolássá váljék éppen azokkal szemben, akik ma aktív állásponton állnak, s kényelmetlenek bizonyos, önző érdekeken alapuló csoportok szá­mára. Úgy vélem, ha ezt a komoly ügyet komolyan is. fogjuk fel, mindezek a félelmek feleslegesek lesz­nek. A párt öntisztításának eszméjét felvetve arra alapozunk, hogy a minősítésnek a szervezeti sza­bályzatban foglalt normákkal összhangban kell tör­ténnie, normális demokratikus folyamat keretein belül, nyílt taggyűléseken, nem pedig valamiféle speciális „hármasfogatok“ vagy ,,ötösfogatok“ részvételével, nem titkos válogatás és titkosan ke­zelt jellemzések öszeállítása alapján. A minősítési folyamatnak a kommunista nevelés iskolájának kell lennie, hogy a kommunisták az elvtársiasságban keményen összeforrva, az átalakítás által vala­mennyiünk elé állított közös célokért és feladatokért egyesülve kerüljenek ki ebből az iskolából. A másik, mégpedig igen lényeges kérdés - a pártba való felvétel. Határozottan meg kell szabadulnunk mindenféle bürokratikus szemponttól ebben a párt számára létfontosságú kérdésben. A felvételét kérő tulajdonságai értékelésének leg­fontosabb kritériuma - az adott embernek az átala­kítással kapcsolatos álláspontja és az átalakításban való tényleges részvétele. Ennek mindenkire vonat­koznia kell - a munkásokra, a parasztokra, s értel­miségünk képviselőire egyaránt. Jól tudjuk, hogy az embereket legjobban a mun­kahelyükön lehet megismerni. Ott lemérhető, ki az, aki szíve hívására lép be a pártba, s ki az, aki személyes előnyökre számít. Kaptunk olyan javaslatokat, hogy közvetlenül a munkahelyi kollektívák kérhessék legjobb tagjaik felvételét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy cél­szerű, ha a dolgozók gyűlésén előzetesen megvitat- ják a felvételi kérelmeket. S magától értetődik, hogy a kommunistáknak a felvétel során figyelmesen meg kell vizsgálniuk a kollektíva véleményét. S most szóljunk a párt választott szerveiről. E téren sok mindent meg kell változtatnunk, mégpe­dig gyökeresen. Mindenekelőtt helyre kell ámíta­nunk a választott szerveknek, mint a kommunisták teljes jogú képviselőinek tekintélyét. A titkároknak, a pártvezetőségeknek s még inkább a pártappará­tusnak a választott pártszerv ellenőrzése alatt kell állnia. Mostantól fogva nem alakulhat ki olyan hely­zet, hogy a pártiroda tagjai, vagy a pártapparátus munkatársai parancsosztogató stílust engednek meg maguknak a választott bizottságok tagjaival szemben. Nem kevésbé fontos, sőt talán még ennél is fontosabb, hogy a pártbizottságok elé kerüljenek megvitatásra a legjelentősebb elvi kérdések, ame­lyek a párt élcsapat-szerepének a új körülmények között történő megvalósításához, a tömegek között kifejtett szervező- és politikai munkájához kapcso­lódnak. Határozottan fel kell hagyni azzal a gyakorlattal, amikor a taggyűlések napirendjét telezsúfolják tu­catnyi apró, jelentéktelen üggyel. A kérdések előké­szítése és vitája során ki kell küszöbölni a túlszerve- zés, a tömjénezés, a szófecsérlés legkisebb meg­nyilvánulását is. Minden választott szervben a nyílt­ságnak, a bírálószellemnek, a hozzáértésnek kell uralkodnia. Ugyanennek kell jellemeznie a pártap­parátus tevékenységét is, kizárva a munkából a tit­kosságot és az indokolatlan titokzatoskodást. Mindez teljes mértékben vonatkozik az SZKP Központi Bizottságának tevékenységére is, amely különleges helyet tölt be a pártban és a társadalom­ban. A kongresszusok közötti időszakokban itt dől­nek el a legfontosabb bel- és külpolitikai kérdések. Ahogy a KB dolgozik, amilyen kérdéseket megvitat, amilyen döntéseket hoz, amennyire demokratikus tevékenységének légköre - ez hatalmas jelentősé­gű egész pártunk, egész társadalmunk szempont­jából. A januári KB-ülésen már szóltunk arról, milyen volt a helyzet hosszú éveken át a Központi Bizott­ságban. Nem ismétlem meg, csak annyit mondok, hogy sok melléfogást el lehetett volna kerülni, ha időben és átgondoltan megoldódtak volna az ország vezetésével kapcsolatos sürgető problémák, ha a párt Központi Bizottságának munkája mindig erő­teljes és demokratikus lett volna. A helyzet most változóban van, különösen a párt XXVII. kongresszusa óta. Úgy mondanám: a Köz­ponti Bizottság újjászületik, erőt gyűjt. Most más­képpen zajlanak le a KB ülései. S mindennek ellenére még óvatosan kell értékelnünk, nem sza­bad túlzásokba esnünk. Ez egyes számú probléma - a KB-tagok aktív munkája nemcsak saját helyükön, hanem az egész pártot érintő döntések előkészítése, megvitatása és ÚJ SZÚ 4 (Folytatás az 5. oldalon) -j 988. VII. 1.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents