Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1988-07-29 / 177. szám, péntek
Fél évszázada volt a Kelet-szlovákiai békemanifesztáció A dalokra is emlékeznek Ülünk a Szivárvány utcai házának takaros szobájában, s egy ötven évvel ezelőtti eseményről beszélgetünk. Beszélgetünk? Jobban mondva: én kérdezek, míq a feleleteket adó, illetve múltba barangoló Kó- tayné Fábry Teréznek lényegesen nehezebb a dolga. Annál is inkább, mert sok év sorakozik már mögötte, meg aztán egy igencsak hányatott sorsú nemzedéknek azon képviselői közé tartozik, akiknek magatartásukért, munkásmozgalmi tevékenységükért a náci koncentrációs táborokban is kellett „bűnhődniük“. Ugyanakkor az ó generációjának az utóbbi évtizedekben, az új társadalmi rend megalapozásának időszakában sem volt egyszerű a dolga, feladata. Hogy annak idején mi irányította erre az útra, azt nem is kérdezem tőle, hiszen köztudott, hogy a rozs- nyói (Rožňava) Fábry család tagjai nemcsak a vasércbányában számítottak elómunkásnak, hanem a dolgozók politikai mozgalmában is.- Hogy hogyan kerültem a gömöri városkából a kassai békemanifesz- tációra? - ismétli meg válaszának bevezetőjében a kérdést. - Nos, tizenkilenc éves fejjel ifjúmunkásként, komszomolistaként, tornászként, ugyanis az ifjúsági szervezetünknek akkor már nemcsak egyVII. 29. Kótay Ferencné (A szerző felvételei) szerű sorkatonája voltam, hanem vezetőségi tagja is, ugyanakkor a Proletár Testnevelő Egyletben is tevékenykedtem, tornásztam. Ilona húgom például a párt kultúrcsoport- jában énekelt és táncolt, a bátyáim pedig már aktív pártmunkásként járták az országot. Természetesen, mi ezekben a körökben nemcsak sportoltunk és nemcsak énekeltünk, hanem politikai munkát is végeztünk. Előadásokat szerveztünk és hallgattunk, kommunista képviselőkkel beszélgettünk, s nem egy esetben tüntetésre hívó röplapokat terjesztettünk. Egy rövid pihenés után: - A kassai manifesztációra is gondosan, szorgalmasan készültünk. Emlékszem, kassai oktatók, Pajor József és Kulcsár Jenő tanítottak minket a tornagyakorlatokra. Hogy aztán július 29-én vagy 30-án ültünk tehergépkocsira, pontosan már nem tudom, arra viszont emlékszem, hogy a Hernád-parti városban nem szállodában helyeztek el minket. Arra ugyanis sem a szervezet pénzéből nem futotta, sem a miénkből. Kommunista és munkáscsaládok vettek pártfogásba. Én a húgommal, mivel a tornászok népes, talán száztagú csoportjával együtt az énekkarosok is jöttek, a Hurcig családnál szálltunk meg, a Kígyó utcában. Mondanom sem kell, mekkora élmény volt nekem a kassai vendég- szereplés. Jártam már ebben a városban korábban is, de nem ilyen küldetésben. Szokatlan volt a rengeteg nép, a különböző nemzetiségű embertömeg felvonulása, s maga a nagy rendezvény hangulata is. A felvonulás előtt csoportokba verődve jártunk a munkásotthonban s a város különböző helyein rögtönzött műsorral mutatkoztunk be. Gott- wald elvtárs érkezésére is jól emlékszem. A vasúti pályaudvaron vártuk őt, és a központi küldöttség többi tagját. A manifesztáció, illetve nagygyűlés napján a munkásotthon udvarán gyülekeztünk, majd onnan a fő térre mentünk, s a hatalmas tömeg később a Fő utcán át vonult a béketüntetés színhelyére. Közben táncokkal és énekléssel próbáltuk kifejezésre juttatni fasiszta-ellenes nézetünket a köztársaság megvédésére, valamint az egységfront megerősítésére irányuló törekvéseinket.- Várjon csak - áll meg egy pillanatra. - Néhány dalt, éneket most is tudok azok közül. Előbb dúdolni kezd, majd amikor úgy érzi „elkapta a hangot“ a szöveget is énekli: ... és mert ember az ember, a bikacsököt nem szereti, rabszolgaságra, az úri világra szüksége nincsen neki, tarts balra át, jöjj hozzánk át, köztünk elvtárs a helyed, sorakozz fel a munkásegységfrontra, a fasizmust így levered.-Ha jól tudom - mondja utána - a szlovákok ugyanezt szlovákul énekelték, a németek pedig németül. Nyilván az ukránok is énekelték. Úgy érzem, szavainknak és tetteinknek volt foganatja, volt értelme. Ép testben ép lélek Kulcsár Jenő mindig hű volt városához, s ma is Kassán él. Olykorolykor ugyan kiruccan onnan, járja a természetet vagy meglátogatja a Tátra alatti Svitben tanítóskodó lányát, de nem marad ott hosszú ideig, siet haza. Oda, ahová az igen tartalmas életpálya kötötte, s a szíve húzza. Hajának színén meglátszik a hetvennyolc év, ám szellemi és testi frissessége ugyancsak meghazudtolja azt. Sót, világszemléletéből, nézeteiből megítélve a látása is kitűnő. Mármint a politikai tájékozódása. Az egyik szekrényfiókból fényképeket szed elő. Azok többségén tornász és kerékpározó fiatalok láthatók. Mindegyik dokumentumhoz fűz egy rövidke kommentárt. Elmondja, melyiket Stószon (štós), Királyhel- mecen (Kráľovský Chlmec), Mecen- zéfen (Medzev), Rozsnyón, Kassán vagy másutt kapták lencsevégre, s azt is, mikor. A mi kis tornászcsoportunk a harmincas években így járta a széles környék városait és falvait. Mi tornázni mentünk, az énnekkar énekelni, a színjátszók színelőadást tartani, ám ugyanakkor volt más küldetésünk is. Minket a kommunista párt agitációs munkával is megbízott. Vittük a röplapokat, szervezkedtünk, segítőkész tagokat toboroztunk az erősödő kommunista- és munkás- mozgalomnak. Munkánkat általában siker koronázta. Talán azért is, mert elveink tiszták, világosak voltak, elképzeléseink, terveink pedig meggyőzőek. Abban a korban jóformán csak a burzsoázia képviselői, a ki- zsákmányolók voltak elégedettek sorsukkal, míg a többségben lévő munkások igazságosabb és szebb életre vágytak. I lyen teki ntetben a kisparasztok és a kisiparosok többsége is velük tartott. Persze, előbb őket is fel kellett világosítani. Az egyik fényképnél elidőz néhány pillanatig. - Ez volt a mi legaktívabb gárdánk - mutat a képen látható csoportra, majd a neveket sorolja: - Szencsák Sándor, Molnár Béla, Fried Miksa, Glütz Aranka, Kulcsár Jenő Molnár Béláné, Jozef Firnistein, Pajor József... Mi, a vörös sportolók készítettük elő a helyszínt a politikai szónokoknak, általában mi hoztuk össze a néptömeget. A pártot a leggyakrabban Dénes Ferenc és neje, továbbá Fábry József, Fábry István, Tarjányi Zoltán, Kolin András, Winkler Kornél, Simái Béla, Géllé Anna, Kaán Mária és mások képviselték. Ók voltak a szónokok. Az újabb fotográfiák egyike az 1938. július 31-én rendezett nagygyűlés felvonulóinak egy csoportját ábrázolja. Elöl Klement Gottwald, mellette Viliam Široký, majd Major István, Olexa Borkanyuk, Juraj Schön és sokan mások. Kulcsár Jenőt nem lelem a képen, pedig...- Ha akkor a fényképész más szögből, vagy élőbbről fényképez, akkor én sem maradok le, ugyanis Hovan Bertalan, llkó Gyula és Molnár Béla barátaim társaságában ott álltam azon a stráfszekéren, amely a tömeg élén haladt. Mi sportöltözékben vonultunk. No persze, a lényeg az, hogy maga a rendezvényünk teljesítette küldetését, hiszen mintegy húsz-huszonöt ezer ember figyelmeztetett a fasizmus veszélyére és intett az éberségre, a testvériségre, összetartásra. Amint befejezzük a rövid múltidé- zést, vigyázva összerakja és elteszi a halomnyi fényképet. Látszik rajta, nagy tiszteletben tartja azokat, Jóllehet, nemcsak a dokumentumokat, hanem azt az eszmét is, amelyért a képeken látható fiatalok életüket kockáztatva küzdöttek. GAZDAG JÓZSEF Az első elismerés PÉLDÁS HATÁRÖRKOZSÉG Ősrégi település Hosszúszó (Dlhá Ves), sokáig félreesett a közúti forgalomtól. Aki vonatra akart ülni, annak hat kilométert kellett gyalogolnia, másfél órát annak, akinek a járási székhelyen volt dolga. Az itteni embereket nemcsak ízes palóc beszédükről lehetett felismerni, hanem kitartásukról, szorgalmukról is. Ez a két dolog ma is jellemző rájuk, noha az utóbbi négy évtizedben sokat változott körülöttük a világ.-Az első autóbusz 1949-ben jutott el hozzánk, öt évvel később vezették be a villanyt - mondja Bacsó Istvánné, a helyi nemzeti bizottság elnöke. - Villanyáram nélkül ma már el sem tudnánk képzelni az életünket, minden háztartásban van tévé, rádió stb. Napjainkban tizennégy autóbuszjárat érinti községünket. Százhúsz személyautónk van, s közel ötven háztartásba vezették be a telefont. A munkaképes lakosok nagyobbik része idegenben dolgozik. Volt aki megunta az ingázást s a városban telepedett le, mások maradtak. Ma 738 ember él itt, hatvanöttel kevesebb, mint a legutóbbi nép- számláláskor. Egy ideig ugyanis csak azok építkezhettek, akiket a faluhoz kötött a munkahelye. Pedig az építkezési kedv a felszabadulás után nagy volt: 1951 és 1959 között 47, 1960 és 1969 között pedig ötvenhárom családi ház épült fel.-Az utóbbi időben egyre több fiatal tért vissza szülőfalujába. Kevés az építkezési telek, de ugyanakkor sok az átépítésre, lebontásra váró családi ház. A felszabadulás előtt Kecsőnek (Keőovo), Ardónak (Ardovo) is itt volt a jegyzői hivatala, ma pedig a postája. Ezek a települések anyakönyvileg is ide tartoztak, most velünk együtt Pelsóc- höz (Plešivec). Az utóbbi években a kisebb településekkel bizony mostohán bántak, s ezt saját bőrünkön is megéreztük - vélekedik az elnök. Azt követően, hogy 1957-ben kiépítették a hangosbemondó hálózatát, átadták rendeltetésének a tűzoltószertárat, 1963-ban kiépítették az ívóvízhálózatot, mivel a sok kisebb-nagyobb barlangüreg elnyelte a kutak vizét. Aztán két hidat építettek a községet átszelő patakon, amelynek medre csak az esős időszakban telik meg. Nagy volt az öröm, amikor közös beruházással az új élelmiszerüzlet és a művelődési otthon is elkészült. Ott kapott helyet a könyvtár s egy ideig a nemzeti bizottság is. Előtte takaros parkot létesítettek.- A hetvenes év a község életében mérföldkövet jelent. Ugyanis végre elmondhattuk, nekünk is van óvodánk. Ma huszonöt gyerek jár oda, az üzemelési költségekhez a szövetkezet is hozzájárul, úgy van elkönyvelve mint üzemi óvoda. Tatarozták a vendéglőt, portala- nították az utakat. Csak azt fájlalják, hogy nem lehet az út egyik oldalán járdát építeni. Pedig nagy az átmenő forgalom a közeli domi- cai cseppkőbarlang és a határátkelőhely miatt. Szerencsére eddig a település belterületén nem fordult elő komolyabb közúti baleset. Nehéz megmondani, hogy ez csupán a véletlen dolga, vagy annak köszönhető, hogy az iskolában kellően foglalkoznak közlekedési neveléssel.-A művelődési házat igyekszünk a lehető legjobban kihasználni - állítja Kankula Tiborné, a ház vezetője, a hnb képviselője. - Népi tánccsoportunk és dzsessz- gimnasztikai csoportunk is van. Gyakran rendezünk irodalmi esteket, esztrádműsorokat, ellátogat hozzánk a Thália Színpad. Eredményes az énekkarunk. A gyerekekről sem feledkezünk meg, mesedélutánokat, versenyeket rendezünk számukra. Főleg télen, több tanfolyamot szervezünk. Valamikor ritkaságszámba ment itt a könyv, az újság. Ma, amint ifj. Varga Árpádnétól a posta vezetőjétől megtudtam, kétszázhuszonhárom napilapot -ebből száznyolcvan az Új Szó -, és csaknem ennyi hetilapot kézbesítenek.- A községben van a közös szövetkezet, az Arany Kalász központja is, amely hat község határában gazdálkodik - újságolja Kankula Tiborné. - A közelmúltban tizenhat lakást épített, s a jövőben további tizenkettőt. Azt hiszem ez is hozzájárul a fiatalok megtartásához, s számunkra ez a legfontosabb.- Tovább szeretnénk fejleszteni községünket. Jövőre hozzáfogunk a ravatalozó építéséhez, aztán a közvilágítási hálózatot is rendbe kell tennünk - folytatja az elnök. Tíz évvel ezelőtt határozták el, hogy versenyre kelnek a Példás Határőrközség címért. Azóta minden évben izgatottan várták a kiértékelést, s az idén végre megkapták a címet. Ez az első nagyobb elismerés a község életében, de azt mondják, nem az utolsó. Idei kötelezettségvállalásukban is azt ígérik, hogy társadalmi munkával tovább szépítik településüket. S amit a hosszúszóiak ígértek, azt még mindig teljesítették. Nem lesz ez a jövőben sem másképpen. NÉMETH JÁNOS Átalakítás az építőiparban Lépten-nyomon halljuk, mondjuk, elismerjük és hangsúlyozzuk, hogy az építőipar a népgazdaság egyik legbonyolultabb, más iparágaktól leginkább függő viszonyban levő, nagy jelentőségű ágazata. Az elmúlt évek, évtizedek során ezért már meg is szoktuk, hogy - jó eredményeiről néha kissé megfeledkezve - vele kapcsolatosan inkább csak a nehézségekről, a gondokról esik szó szakemberek és kívülállók körében egyaránt. A szállítói-megrendelői kapcsolatok hiányosságai, az elhúzódó beruházási munkák, az alacsony termelékenység, az építési határidők kitolódása, az alacsony minőségi színvonal valóban mind-mind az építőipar negatív jellemzői, amelyek okai általánosan ismertek. S hogy akkor miért nem tesznek ellenük az illetékesek? Tesznek. Sót, sokszor és nem is keveset! Csak éppen a várt eredmény legtöbbször elmarad. Gondoljunk például a szállítói-megrendelői kapcsolatok javítását, a beruházások előkészítésének egyszerűsítését célzó korábbi intézkedésekre, a különböző minőség-ellenőrzési szigorításokra, az új munkaszervezési módok bevezetésére! Mi tagadás, mindez alig hozott javulást az építőipar munkájában. Eddig. Mert most, hogy szükségessé vált az ország egész gazdasági mechanizmusának átalakítása, új, a korábbi próbálkozásoknál lényegesen mélyrehatóbb változásoknak is kell történniük az építőiparban. A folyamat már megkezdődött. Méghozzá úgy, ahogy azt többen korábban is szerették volna. Átalakult az SZSZK Építőipari Minisztériuma. A felületesen tájékozottak véleményével ellentétben nemcsak az SZSZK Fejlesztési és Építésügyi Minisztériuma elnevezés új, hanem e központi állami építőipari szervnek a feladata és hatásköre is módosult, s belső szerkezete jelentősen megváltozott. Tevékenysége most már kiterjed a területrendezésre, az építésrendészetre, a komplex lakásépítés koncepciójának kialakítására, az urbanisztikára és az építészet fejlődésének irányítására, a kiemelt beruházások állami szakvéleményezésére, a tömeges lakásépítésen belüli tipizálásra és a komplex lakásépítés technikai-gazdasági feltételeinek megteremtésére, továbbá a beruházási kapcsolatok egyengetésére, a tervezőirodák módszertani irányítására stb. Az átalakított minisztérium a korábbi építőipari tárca vállalatainak már nem a korábbi értelemben vett legfelsőbb szerve, hanem módszertani irányítója lesz, s az egész építőiparé, tehát a helyi, a mezőgazdasági és a vízépítő vállalatoké is. Ez az új állami szerv a beruházások gyakorlati menetét sem fogja oly mértékben befolyásolni, mint korábban tette, amikor az építőipari minisztérium - még a járási szintű ellenőrző napokon is - olyan szervezési gondok (pl. akadozó anyagellátás, építőipari gépek hiánya) megoldását vállalta magára, amely a vállalatok, esetleg a központi tervező szervek feladata lett volna. A koncepció megváltozott. A fejlesztési és építésügyi minisztérium tevékenysége ezentúl három fő területre összpontosul: az államigazgatási feladatok teljesítésére, a programszerű irányításra és az építőipar gazdasági irányítására. Ennek megfelelően három fő részlegből áll. Az egyiknek az építészet további kibontakozása és a tudományos-műszaki fejlesztés, a másiknak a gazdasági fejlődés, tehát a tervezés, az információs rendszer, a gazdasági szabályzók, a bér- szabályozás és a jogi kérdések lettek gondjára bízva, míg a harmadik, az építőipari komplexumokkal foglalkozó részleg a termelést, az építőanyag-gyártást és az anyagi-műszaki ellátottságot kíséri figyelemmel. Az építőiparban azonban történt már egyéb változás is. Például új termelési-műszaki és kutatási-fejlesztési bázis kiépítését elősegítő intézkedések születtek, amelyek abból az alapvető tényből indultak ki, hogy az építőiparban ugyancsak kétfokozatú irányítási rendszer lesz. Kijelöltek húsz, önfinanszírozásra már képes s a jövőben várható új gazdasági feltételeknek minden szempontból megfelelő építőipari vállalatot, amelyek többsége ez év július elsején állami vállalattá vált. Ezeket a továbbiak a jövő év elején, illetve 1989 júliusától követik. Az állami vállalattá válást azonban gondok is nehezítik. Nem csupán az embereknek az újtól, az ismeretlentől való idegenkedése, hanem a még eló-előforduló - nem vállalati szinten megoldandó - gazdasági és szervezési bizonytalanságok, eddig tisztázatlan kérdések is. Remélhetőleg nem sokáig, hiszen az építőiparral együtt az egész társadalom jobban járna, ha az építők a gazdasági változások közben is inkább a munkájukra, termelékenységének növelésére és hatékonyságának fokozására összpontosíthatnának. Nem szabad ugyanis megfeledkeznünk arról, hogy az egész gazdasági mechanizmus átalakításának, így az építőipar átformálásának is ez a legfőbb célja! BARANYAI LAJOS
