Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-26 / 174. szám, kedd

Táborbontás után A-7 „elégedettség“ és r\Z1 a „megelégedettség“ fo­galmak rokon tartalmakat közvetíte­nek. Ebben az esetben azonban az érzékelhető árnyalatnyi - elsősor­ban állapotbeli - különbséget az általános érthetőség kedvéért mégis szeretném leírni. Az idei nyári műve­lődési tábort látva, sokakban meg­születhetett az „elégedettség" érzé­se, de senkinek sincs oka a „meg­elégedettségre". Ez abból a pilla­natnyi állapotból is adódik, amely a Csemadok művelődési klubmoz­galma, a központi klubtanács, az országos nyári művelődési tábor, az egyes járási bizottságok rendezte regionális táborok és a központi bi­zottság tisztázatlan viszonyából ke­letkezett. Olyan bűvös kört rajzoltam meg, amelyet csak megszakítani lehet, mert különben nem található a kez­dete és a vége. Tényszerűségként fogható fel, hogy a nyolcvanas évek első felében történetének csúcs­pontjára ért közművelődési klub­mozgalmat nem sikerült olyan admi­nisztratív módszerekkel dolgozó irá­nyítási keretbe fogni, mint az amatőr művészeti mozgalmat. A dolog ké­zenfekvő, hiszen a művelődési fóru­mok az egyes alapszervezetek ke­retében spontán módon, felismert szükségleteket követve jöttek létre. Valójában a járási vagy a helyi Cse- madok-szervek irányításával dolgo­zó művelődési klubok, a Csemadok alapszabályzatát figyelembe véve, önálló életet éltek. Senki sem hiá­nyolta azt sem, hogy a klubtanács és a Csemadok Központi Bizottsága között nincs rendszeres kapcsolat, hiszen az alsóbb szervek, illetve a kulturális szféra felügyeleti szerve­ivel és a nemzeti bizottságokkal a helyi lehetőségeket, adottságokat figyelembe vevő kapcsolatok alakul­tak ki. így aztán mind több járási művelődési tábor jött létre. Jelentő­sen hozzájárulva, hogy a Csemadok szezonális jellegű tevékenysége a nyári időszakban is megfelelő színvonalon legyen. Közben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Csema­dok KB Titkársága részéről a mód­szertani irányítás (felnőttnevelés, kis és nagy közösség lélektana stb.) nem téveszthető össze az „utasítá- sos irányítási rendszerrel". A műve­lődési klubokat ugyanis nem lehet versenyekre összehívni, nincs fesz­tiváljuk, csak országos és járási tá­borozásaik vannak. Ott pedig éppen az alulró jövő demokráciát tanulja minden résztvevő. 1987-re már a mélypontot is elér­te a központi művelődési tábor ha­nyatlása. Az évről évre csökkenő színvonalú központi táborozásokat - a klubmozgalom felhajtóerejéből következően - az egyes klubok a já­rási táborokban igyekeztek pótolni. Ezen a ponton utólag is szükség- szerű tudatosítani: a Csemadok mű­velődési klubmozgalma alulról, a tagság felől érkező igények, kez­deményezések és ebből eredően egy-egy egészséges szellemiségű helyi közösség fórumaiból született meg. Tehát jellege, elsősorban az értelmiség elvárásainak megfelelő önszerveződő formái nem tűrték el a direktív irányítást. Magának a klubtanácsnak a tagjai sem vállal­ták fel saját klubjukban az admi­nisztratív munkamódszereket. Végül is a ma már pontosan értelmezett szocialista demokrácia helyi műkö­désének olyan modelljét produkál­ták, amely az átalakítás egyik fontos társadalmi feltétele hazánkban. IV yiegszaporodtak tehát a járási IVI művelődési táborozások, amelyek a szervezésükben résztvál­laló emberek számától, hozzáérté­sétől függően, de nem utolsósorban a regionális párt- és állami szervek támogatását élvezve, egyes esetek­ben igen magas színvonalat értek el. így történt, hogy amíg a központi művelődési tábor a szüntelen hely- változtatás következtében, s az így kiépíthetetlen helyi bázisok (önkén­tes szervezők, szolgáltatások stb.) nélkül évről évre vegetált, addig a já­rási táborok - éppen a klubmozga­lom kialakulása folyamatának meg­felelően, a helyi társadalmi szervek, ipari és mezőgazdasági üzemek, il­letve önkéntesek segítségére tá­maszkodva - a regionális szellemi igényeket is kielégítve - fejlődtek. Nem véletlen, hogy az egyik leg­színvonalasabb művelődési táborok egyike a Kassai (Košice) járás, illet­ve a város Csemadok-szervezetei- nek együttműködéséből jött létre. A siker elengedhetetlen feltétele volt az is, hogy szövetségünk járási ap­parátusának dolgozói aktív kapcso­latot ápoltak a járási, a városi párt­szervekkel, ipari üzemekkel és szö­vetkezetekkel. Ez nemcsak a reális politikai alapokat teremtette meg, hanem néhány esetben partneri vi­szonyt eredményezett. N em tekinthető véletlennek, hogy a tavaly - érdekes mó­don ugyancsak ennek a járásnak a területén - Jászón (Jasov) meg­rendezett központi tábor szervezési csődje után, a Csemadok Központi Bizottsága éppen a somodi (Drieno- vec) járási táborral igyekezett „szö­vetségre" lépni. Bár mind szervezé­si, mind emberi okokból következik, hogy egy, többszörösére duzzadt létszámmal egy művelődési tábor már nem szervezhető akárcsak „ad hoc" közösségbe sem, az idén mégis sikerült a központi tábort ki­mozdítani a holtpontról. Persze, azt csak az érintettek tudják, hogy a já­rási táborozás mennyire járult hozzá ehhez a sikerhez. Ugyanis: ezúttal egyszerre volt Somodiban a kassai és a járási, illetve a központi műve­lődési tábor, s nem lenne célszerű hibákat és erényeket erre vagy arra a rendezőszervre hárítani. A nyilvá­nosságra és a táborozókra csak az tartozik, ami megnyilvánult, kitet­szett, működött vagy nem működött- egyáltalán, ami a táborban történt. Kétségtelen, hogy a járási tábor ide­iglenes beolvadása elsősorban a háttérben lefolyt szervezőmunká­nak volt hasznára. Az ottaniak ta­pasztalata, helyismerete, baráti és mozgalmi kapcsolatai nélkül ma már elképzelhetetlen (s ha mégis, akkor emberfeletti előzetes szervezőmun­kával) egy ilyen méretű és létszámú művelődési tábor zavartalan működ­tetése. Azt, hogy mi volt az előzetesen meghirdetett műsorból valóság, könnyebb a kisszámú hiány felől érzékeltetni. Betegség miatt maradt el Juraj Zvara professzor előadása az 1938-as kassai békemanifesztá- cióról. Ebből eredően, no meg egy- feltehetően a kilátástalan időjárás miatt meg nem érkezett - csillagász hiánya miatt volt néhányórás üresjá­rat. Ugyanakkor az értékek számba­vételekor nem szabad elsiklani afe­lett, hogy, a neves vendégek mellett, egyre több az olyan csehszlovákiai magyar előadó, aki lényegbevágó kérdésekről tud érdeklődést keltő módon beszélni. Bauer Győző aka­démikus az AIDS-ról, Bogoly János biológus flóránkról és faunánkról, dr. Kovács Pál eléggé esetleges jogtudatunkról, Mészáros András napjaink forradalmi mozgásairól és Gál Sándor költő kisfalvaink helyze­téről szólt. Nem kevésbé volt fontos A Szovjet Irodalom repertóriuma Ha föltüntetnék az évfolyamjelzóst, a folyóirat címoldalán, a Magyarországon megjelenő Szovjet Irodalom közelítene a tizenötödik évfolyamhoz: az első szám 1975 áprilisában látott napvilágot. Tíz év­folyamról, az 1975 és 1984 között megje­lent száztizenhét számról készített alapos és sokrétű biblográfiát Wintermantel Ist­ván, a periodika szerkesztője. A vaskos könyv - amelynek bevezető tanulmánya a szerkesztés szándékait is föltárja - a Gorkij Könyvtár és Lapkiadó Vállalat gondozásában most jelent meg. A négy- száz-egynéhány oldalnyi, személyi és te­matikus részre tagolódó repertórium egy­magában is bizonyítéka annak, hogy a Szovjet Irodalom változatos képét adta nemcsak az ottani irodalmi és művészeti életnek, hanem a magyarországi jelenlét­nek, fogadtatásnak is. A könyv címlapján néhány név: Ajtmatov az első, a fölsoro­lásban Jevtusenko, Raszputyin, Ribakov, Bikov és mások. Érzékenyen követte a fo­lyóirat a szovjet irodalom és művészet változását, megújulását, tükrözve egy­szersmind azt a jelenidejú történelmet, amelynek alakításában a szovjet írók és művészek legjobbjainak nagy és nemes része van. Ékes bizonyítéka ennek a folyóirat most megjelent két új száma is. A júniusi lap borítóján: Bulgakov '88 a, .feleim“, a jú­liusi szám pedig - Nikodémusz Elli fordí­tásában - Anatolij Ribakov regényének, Az Arbat gyermekeinek első felét közli (a második rész a következő számban jele­nik meg). -yl­és a résztvevők többségét érintő a csehszlovákiai magyar tudomá­nyosság és a reál értelmiség helyze­téről a Gazda István tudománytörté­nész és Lacza Tihamér újságíró ve­zette háromórás vitadélután. Itt szin­te elemi erővel fogalmazódott meg a csehszlovákiai magyarság társa­dalmi helyzetét, kultúráját, sajtóját, irodalmát és történelmét kutató inté­zet hiánya. Bár folynak kutatások ebben az irányban is, ezek egymás­tól elszigeteltek, éppen ezért a rend­szerezettség, a megfontolt céltuda­tosság hiányzik. Másként vetődött fel a műszaki értelmiség és a cseh­szlovákiai magyarság kultúrájának viszonya. A tábor résztvevőinek összetétele is bizonyítja, hogy a mű­velődési klubmozgalomban elsősor­ban a műszaki értelmiség tagjai ke­resik a szellemi tájékozódási ponto­kat. Olyan rétegét képezik a Csema­dok tagságának, amelyet nem sza­bad figyelmen kívül hagyni, s a tár­sadalom, a gazdaság fejlődésével egyszerre feltehetően növekedni is fog létszámuk. Másik ilyen nagy „tá­borozó" réteg a középiskolai és a főiskolai diákság, vagyis a jövő műszaki és humán értelmisége. Az ő orientálásuk elmaradása volt a tá­borozás másik hiányossága. Bár kétségtelen, hogy volt alkalmuk, le­hetőségük a vitára, a beleszólásra. A z eddigi logikai lánc azt sugall­ja, hogy a résztvevők köré­ben egyre pontosabb megfogalma­zásokkal felvetődött „ rétegigények, rétegmúsorok, párhuzamos progra­mok, különböző érdeklődések“ je­lenségéről is szóljak. Sem a Csema­dok országos csúcsintézményének, sem a járási szerveinek nincs lehe­tőségük arra, hogy négy-öt temati­kus tábort rendezzenek. Régebbi keletűek a képzőművészeti táborok, újabbak a csillagászati, a kórusmoz­galom táborai. Lenne igény néptánc és népzenei táborra is. Nem tömeg­igény, de tekintélyes számú érdeklő­dőre lehetne számítani. Az erők és anyagi lehetőségek szétforgácsolá- sa nélkül, no meg vonzó erejük ál­landósításával az egyes járási tábo­rok, ha nem is a „szakbarbariz­must“ erősítve, felvállalhatnák egy- egy réteg érdeklődésének a kielé­gítését. így talán jövőre a néptánc szerelmesei tudnák, melyik járási tá­borba érdemes elmenni. Másutt vi­szont a képzőművészek találkozhat­nának. Mindezt, persze, a művelő­dés és nem a vég nélküli, így egy idő után öncélúvá váló zenélés, tánco­lás, illetve festés középpontba he­lyezésével kellene tenni. A népha­gyományokról, a népzenéről, a nép­táncról ugyanúgy lehetne előadáso­kat hallgatni. Nem is szólva arról, mennyire elsekélyesedett a képző­művészeti ízlésünk, amelynek feldú­sítására művészettörténeti, esztéti­kai előadásokat is tarthatnának. A zenei ízlésről pedig hadd ne szóljak...! A központi művelődési táborok az évek során az azonos létélmények és tudati meghatározottságok ered­ményeképpen az autonóm egyéni­ségek egyik felnevelő helyei lettek. Nem is mindig a meghallgatott előa­dások, a lezajló viták ösztönöztek embereket a gondolkodásra, a tudati erősödésre, hanem a személyes, meghitt beszélgetések. B ebizonyosodott az is, hogy a klubtanács a Csemadok KB Titkárságával együttműködve nem játszhat alárendelt szerepet. Sajnos, ezt mindeddig csupán a klubtanács tudatosította, munkája ezért is jutott zsákutcába. Az sem mellékes szempont, hogy a nemzeti bizottságok megnövekedett döntési és hatásköre segítheti az egyes klu­bokat, hiszen nem kell minden ter­vezett rendezvényhez á Csemadok országos vezető testületének jóvá­hagyását kérni. Más oldalról pedig az ecjyes járási párt- és állami szer­vek, valamint intézmények külföldi baráti kapcsolatai jótékonyan hatnak a klubok tevékenységének a fellen­dítésére. A Csemadok felelős dolgo­zóinak tehát nem az „atyáskodást“ kellene gyakorolniuk, hanem a lehe­tőségek összehangolásával, kitágí­tásával kellene foglalatoskodniuk. Van miért és van kiért, hiszen az idei XII. művelődési táborban a 466 résztvevőből 102 volt a gyerek, és 174 a közép- és főiskolás diák. Ez pedig mindenkit kötelez. DUSZA ISTVÁN Hogyan élvezik a költők az életet? (cseh) Az élet nem fenékig tejföl - ta­pasztalják az egyetemet végzett ambiciózus fiatalemberek. Az elsó munkahelyre való beilleszkedés vagy azért nehéz, mert a frissen diplomázott belgyógyász túlságosan is ismeri a gyógyászat, a gyógyítás csinját-bínját és tisztességgel akarja végezni, vagy azért, mert, ha hagyja magát sodortatni az árral, lelkiisme­rete tiltakozik a bevett szokások el­fogadása ellen. Ha önerőből nem megy a gazdagodást, a boldogulást és a karriert segítő fortélyok és mes­terkedések elsajátítása, méginkább, ha a naív kezdő tisztességhez való csökönyös ragaszkodásával ártana is a megülepedett munkahelyi lég­körnek, a rögzült szokásoknak, a munkatársi, valamint a felettesek és beosztottak közti viszonynak, se­gít a kórház igazgatósága. Áthelyez. Teszi ezt a kezdő érdekében - áttet­sző módon lehetőséget kínálva neki, hogy a tűztől távol, az élet sűrűjében elsajátíthassa a különféle „praktikákat“. Lehetőleg ott, ahol nem sok vizet zavar, egy kisváros vagy méginkább falu gyér műszaki felszereltségű rendelőintézetében. Olyan helyen, ahol a szocialista va­gyon megkárosítása, a törvényes­ség megkerülése kéz kezet mos alapon nyíltan, szem előtt történhet. Ahol nevetségessé válnak az orvosi eskü tételei, betartásuk csak hiú áb­ránd. Ahol a gyógyítás minősége helyett az adminisztrálást és az egészségügyi propaganda kifej­tését ellenőrzik hivatalos irodai al­kalmazottak. Ahol az orvos „tiszte­letdíja“ öt tojás és egy pohárka alkohol. Ahol a „másként gondolko­zó“ embert, mint például a nyáron is téli tájat festő művészt - aki mint mondja, azt festhet, amit akar, ugyanis nem tagja szervezeteknek - bolondnak né­zik. Ahol a legkü­lönfélébb egyéni­ségekkel és ma­gatartásformákkal találhatja szembe önmagát: úrhat­nám csalókkal, pecséthamisítók­kal, építkezési anyaggal üzlete­lőkkel, erélyes, to­lakodó és hálátlan páciensekkel, fö­lényeskedő kis­polgárral (a film legtipikusabb fi­gurája), aki tíz év­re előre részlete­ző pontossággal megtervezte csa­ládi életét. S ezek egy idő után ki­védhetetlenül a fejére nőnek. De a fiatalember mégsem csömörük meg. Volt évfo­lyamtársaival együtt bohókás költők módjára élvezik az életet, az ifjú­ságot. Dušan Klein rendező a fiatalok mellé áll, a természetes magatartás­sal ösztönökkel szimpatizál, elítéli a sztereotípiát, a dogmatizmust, el­marasztalóan vélekedik mindarról, ami maradi, és gátat vet a pezsdítő- en ható merészségnek. A film szúr, gúnyol és nevetségessé teszi a be­vett, változtathatatlannak elfogadott viselkedési szabályokhoz való gör­csös ragaszkodást. Stílusa mindvé- dig tiszta, szatirikus alaphangja él­vezhető, kerek epizódjai az apró példázatokkal könnyen befogad- hatók. Pavel Kríž igyekszik a fiatal dok­tor szerepében, de túlságosan vá- nyadt, esendő, lágy. Nem orvos be­nyomását kelti. Éva Vejmélková szép, de átlagosan játszik. Rudolf Hrušínsky viszont igazi festő, a mű­vészet mártírja. Megkapó jelenettel indul a film. Az elit Prizzi család legfiatalabb tag­jának lakodalmán mulatók gyönyörű tablóját látjuk. Ezek sokat sejtető képsorok. Hitelt keltők, pontosan el­találtak, jól megfogalmazottak a jel­lemek is. Aztán kiderül, John Huston rendező munkájában az életnél is nagyobb értéke van a pénznek. Pénzért mindent meg lehet kapni: lehet gyilkost bérelni, hallgatást ven­ni, jó pozíciót szerezni, csak nyugal­mat nem lehet vásárolni. Az örökös bizonytalanság miatt az arisztokrata Prizzi család egyetlen tagja sem érzi jól magát saját bőrében. Állan­dó feszültségben élnek, mindenki, még egymás ellen is vádaskodnak. Pénzüket, hatalmi helyzetüket féltik, ellenségeskedők, betegesen gya- nakvóak. Huston nagy lehetőséget bontakoztat ki, mellyel a család pél­dáján bemutathatná az előkelő réteg lélekrajzát. De erre nem vállalkozik. A bő lére engedett párbeszédekből lassan-lassan egy detektívtörténet bontakozik ki. Lassan, mert a kezdő Az Autósiskola című NDK-beli film frappáns epizódjaival, öt­letes helyzetei­vel, kacagtató humorával kelle­mes szórakozást kínál. A produk­ció egyik fősze­repét Kánya Ka­ta (a képen), a budapesti Thá­lia Színház tagja játssza. A film forgatókönyvíró­ja és rendezője Bernhard Stephan. jelenet után, egész az alkotás köze­péig, - az a hosszú, vázlatszerű rész, amelyben a főszereplő hazaja és Kalifornia között ingázik az óceán fölött ide-oda tartó gépen - a film döcögő, unalmas. A közepétől ki­tisztulnak, felgyorsulnak, dinamikus­sá válnak az események. A bűnügyi történetek szerepei ál­talában - mint az A Prizzi család tisztességében is a legtöbb - sablo­nosak, említést sem érdemlők. Az alkotók és a nézők a figyelmet lekötő eseményekre összpontosítanak. Huston filmjében két kivétel is van. A Prizzi család fejét alakító önké­nyes, pökhendi, kemény kezű öreg- űr és a család „kegyvesztett" nő­tagja, a vasakaratú, egyszer dámá- san fennkölt, máskor darabos Mary- Rose. A kettejük találkozását meg­örökítő epizód a film vége felé mű­vészfilm jelenete is lehetne. Esztéti­kus, ízléses, az arisztokrácia lakás- kultúráját utánzó díszletezés. Érté­kesebb, mint maga a film. TALLÓSI BÉLA ÚJ ÚJ FILMEK A Prizzi család tisztessége (amerikai) Fiatal orvosként a főszerepet alakító Pavel Kríž (jobboldalt)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents