Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1988-07-22 / 171. szám, péntek
Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (Folytatás az 1. oldalról) nyegében teljesítik a tervet, de elmaradás mutatkozik a szolgáltatások minőségében, főleg a szállítás gyorsaságában és a szállíttatok szükségleteinek folyamatos kielégítésében. A személy- és a teherszállítás alacsony színvonalát és rossz minőségét részben más népgazdasági ágazatok idézik elő, mert nem gyártanak elegendő szállítóeszközt, pót- alkatrészt, alapanyagot és gépet, ami elsősorban a Kohó-, Gép- és Elektrotechnikai Ipari Minisztérium reszortjának szervezeteire vonatkozik. A pártszervek és -szervezetek nem élnek igényesen a pártellenőrzés jogával, s a vezető gazdasági dolgozókkal szemben elnézést tanúsítanak. Az elnökség hangsúlyozta, hogy a vasutak helyzetének javításához az ágazat koncentrált erőfeszítéseire és főleg arra van szükség, hogy színvonalasabbá váljon a Közlekedésügyi és Távközlési Minisztériumban és a vasutak fejlesztéséhez hozzájáruló központi szervek vezetőségeiben dolgozó kommunisták munkája. A helyzet javítása érdekében számos konkrét feladattal bízták meg a szövetségi kormányban tevékenykedő kommunistákat és a CSKP KB illetékes osztályát. Az elnökség megismerkedett a bankrendszer pénzkibocsátó, valamint hitelügyi és kereskedelmi tevékenységének szétválasztására tett intézkedésekkel és a Csehszlovák Állami Bank hitelkibocsátási szabályozóival. Az ülés részvevői elemzést tárgyaltak meg az állami és a gazdasági szervekhez és szervezetekhez 1987-ben eljuttatott panaszok, bejelentések és javaslatok intézéséről. Ezzel kapcsolatban az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette azokat az intézkedéseket, amelyeket az elemzéssel összefüggésben a szövetségi kormány tett. Ezt követően az elnökség megvitatta és jóváhagyta a Nyikolaj Rizskov, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke által 1988. júliusának elején Csehszlovákiában tett hivatalos baráti látogatás lefolyását és eredményeit. Nagyra Háromoldalú egyezmény alapján Amerikai ellenőrök Hranicében (ČSTK) - Megérkezett tegnap reggel a Ruzynéi repülőtérre az Amerikai Egyesült Államokból kiküldött ellenőrök 10 tagú csoportja, amely a hranicei (Prerovi járás) volt rakétatámaszpont térségében ellenőrzi a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szovjet-amerikai szerződésből eredő kötelezettségek megtartását. A csoport tagjai közvetlenül megérkezésük után szovjet kíséretükkel megállapodtak az ellenőrző tevékenység pontos programjában. Ezután a szovjet fél megvizsgálta az ellenőrző műszereket. A Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának kérdésére válaszolva Ivan Abroszimov ezredes kijelentette, hogy minden segédeszköz megfelel, a szerződés rendelkezéseinek. A szervezési kérdések megvitatása után az amerikai ellenőrök a hranicei volt rakétatámaszpontra mentek. Elindulásuk előtt a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársa Larence G. Kelly ezredessel beszélgetett. Az amerikai csoport vezetője megállapította, hogy elégedettek azokkal a feltételekkel, amelyeket a szovjet és a csehszlovák fél teremtett számukra. Arra a kérdésre válaszolva, mit vár az ellenőrzéstől, arra utalt: a szovjet fél közölte, hogy Hranicében nincsenek a szerződésben megnevezett tárgyak. Feltételezi, hogy ez valóban így lesz. De az ellenőrzést végre kell hajtani, hogy mindkét fél meggyőződjön: a szerződés rendelkezéseit teljes mértékben megtartják. A helyszíni ellenőrzésre a három ország külügyminisztere által tavaly december 11-én Berlinben aláírt csehszlovák -szovjet-NDK egyezmény alapján kerül sor. Hranicéből összesen 39 szovjet hadműveleti-harcászati rakétát nukleáris robbanófejeket és 24 áthelyezhető kilövőberendezést szállítottak el, mégpedig még a szovjet-amerikai szerződés végleges ratifikálása előtt. Ezeket a fegyvereket Csehszlovákiában a Pershing-2 típusú közepes hatótávolságú amerikai rakéták nyugat-európai telepítésére reagálva szerelték fel. A volt hranicei rakétatámaszponton ma a Csehszlovák Néphadsereg egyik alakulata állomásozik. Az amerikai ellenőrök tegnap Hranicében megkezdték a helyszíni ellenőrzést. A jóváhagyott dokumentumok értelmében ez 24 óráig tarthat, s esetleg további 8 órával meghosszabbítható. Tegnap esti jelentés szerint az ellenőrzés ma folytatódik. Aratási helyzetkép „Alkalmazkodnunk kell az időjáráshoz“ (Munkatársunktól) - Nyugat-Szlovákiában szárazságra panaszkodnak a mezőgazdasági dolgozók, Kelet-Szlovákiában esők, helyenként szélviharok és jégesők lassítják az aratást. A csécsei (Čečejovce) Győzelmes Február Egységes Földműves-szövetke- zetben is megkezdték 1200 hektárról a kalászosok betakarítását, de a gyakori esők késleltetik a folyamatos munkát. Ennek ellenére Kelemen Sándor mérnök, a gazdaság fönövénytermesztője nincs elkeseredve, bízik az emberek és a gépek munkabírásában.- Alkalmazkondnunk kell az időjáráshoz - mondja. - Ott kell bevetnünk a gépeket, ahol a talaj minősége, a szem nedvességtartalma megengedi. Pár évvel ezelőtt arra törekedtünk, hogy minél előbb befejezzük az aratást. Ma az a célunk, hogy minél több, jó minőségű gabona kerüljön a magtárakba, minél kevesebb legyen a szemveszteség. A betakarítás kezdetekor a szemek nedvességtartalma alig érte el a 16 százalékot, ma 20 százalék körül mozog. Ha szárazabb búzát, árpát aratunk, megtakarítjuk a szárításhoz szükséges olajmennyiséget, amiből ebben az évben nagyon kevés áll a rendelkezésünkre. Ezért fontos a jó szervezés, a gépek maximális kihasználása. Gépekkel jól el vagyunk látva. 11 saját és 8 vendégkombájnunk dolgozik a földeken, a szállítójárművek száma is elegendő. Ha a felvásárlás a megegyezés szerint, rugalmasan és folyamatosan történik, nem lesznek raktározási gondjaink sem. Az elmúlt évben a kedvezőtlen időjárás ellenére szemes takarmányból 4,31 tonnát takarítottunk be hektáronként. Ebben az évben többre számítunk, mert a kalászok dúsabbak, a szemek nagyobbak, ezért ideiglenes raktárhelyiségekről is gondoskodtunk, hogy szükség esetén ezen a téren se legyen fennakadás. A pótalkatrészeket illetően ebben az évben sem sokat javult a helyzet: a szövetkezet igyekezett még a télen beszerezni azokat az alkatrészeket, melyek a leggyakrabban hibásodnak meg az aratás folyamán. Az idén az Agrozet vállalat is nagyobb készletet biztosít, és rugalmasabban ellátja a mezőgazdasági üzemeket. A kombájnok után azonnal munkába áll a 11 szalmafelszedó gép, a szalmaprések és bálázók, megkezdik munkájukat a tarlóhántó gépek is. A szocialista munkaversenyben résztvevő kollektívák fő célja a minőségi munka, a minél kevesebb szem veszteség, a talaj tökéletes megművelése. Az aratással egyidejűleg kezdték meg 220 hektárról a takarmányborsó betakarítását is. Minden percet kihasználva nyújtott műszakokban dolgoznak, hogy minél több és jobb minőségű mag kerüljön a magtárakba. -csóértékelte országaink párt- és állami kapcsolatainak magas színvo- lát és azon ösztönzések aktív fel- használását, amelyek a két országban folyó átalakítás, valamint politikai és gazdasági reform folyamataiból adódnak. Az elnökség utasította a szövetségi kormányban tevékenykedő kommunistákat, hogy fejlesszék tovább a gazdasági együttmüködést, bontakoztassák ki korszerű formáit, elsősorban a vállalatok, a társulások és az intézmények közvetlen termelési kapcsolatait, ezen belül a közös vállalkozást, s haladéktalanul fejezzék be a Szovjetunióval kifejtett kétoldalú gazdasági és tudományos-mü- szaki együttműködés következő 15-20 évre szóló koncepciójának kidolgozását. Ezután az elnökség megtárgyalta és jóváhagyta a Dumagijn Szodnom, a Mongol Népköztársaság miniszterelnöke által július 2-a és 4-e között Csehszlovákiában tett baráti munkalátogatás lezajlását és eredményeit. Jóváhagyólag tudomásul vette a Szövetségi Gyűlés Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke vezette képviselőcsoportja által június 26-a és július elseje között az Egyesült Államokban tett látogatásról szóló jelentést, az ENSZ- közgyúlés 3. rendkívüli leszerelési ülésszakáról és e tanácskozás eredményeiről, valamint a csehszlovák küldöttségnek az ülésszakon kifejtett tevékenységéről szóló tájékoztatót, s megtárgyalta a CSKP bel- és külpolitikájának néhány további kérdését. NÉHÁNY !^\ SORBAN BESZÉLGETÉST FOLYTATTAK tegnap Bratislavában az SZLKP KB politikai munkatársai és előadói Nyikolaj Sislinnel, az SZKP KB propagandaosztályának vezető helyettesével az SZKP 19. országos értekezletének eredményeiről. A találkozón részt vett Ivan Knotek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. MUSZTAFA KAMAL TOLBA, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának végrehajtási igazgatója tegnap Prágában megbeszéléseket folytatott Jaromír Joha- nesszel, a külügyminiszter első helyettesével és Jaromír Obzinával, a szövetségi kormány alelnökével, a Tudományos- Műszaki és Beruházási Állami Bizottság elnökével. LENGYELORSZÁG nemzeti ünnepe alkalmából tegnap ünnepi koncertet tartottak Bratislavában. A műsoron részt vettek: Anton Górny, Lengyelország bratislavai fókonzulja és más konzuláris hivatalok képviselői. Este a lengyel főkonzul fogadást adott, amelyen részt vettek: Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke, Ivan Knotek és Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, valamint párt- és közéletünk más személyiségei. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK szerdán ismét elutasította Daniel Ortega elnök javaslatát, hogy újítsák fel a nicaraguai -amerikai párbeszédet a két ország viszonyának normalizálásáról. A külügyi szóvivő kijelentette: az USA álláspontja ezzel kapcsolatban nem változott. AZ OSZTRÁK ALKOTMÁNYJOGI BÍRÓSÁG döntése szerint az úgynevezett Nemzeti Demokrata Párt új náci párt. Ezzel kapcsolatban Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke követelte, hogy a hatóságok tiltsák be az összes neonáci szervezetet és csoportot. Átalakítás és jogrend (Munkatársunktól) - A jogrendnek az átalakításban betöltött szerepéről tájékoztatta tegnap az újságírókat Milan Čič akadémikus, az SZSZK nemrégiben kinevezett új igazságügyi minisztere. Beszédében hangsúlyozta a jog lényegének és szerepének új felfogását, de egyben azt is, hogy tudomásul kell venni a jog lehetőségeit és korlátait. Nem szabad tehát mindenhatónak tekinteni a jogrendet, de nem is lehet lebecsülni, formális valaminek tekinteni. Tökéletesíteni kell a jogalkotó tevékenységet, s megteremteni a törvénynek mint a szuverén nép akaratának tekintélyét, s ezzel elejét venni a jogszabály-inflációnak, a rendeletek és különféle utasítások elburjánzásának. Az új igazságügyi miniszter különleges jelentőséget tulajdonít a közvélemény folyamatos tájékoztatásának s a törvényhozás demokratizálásának, többek között azért, hogy az emberek már a törvényhozási eljárás során megismerkedjenek az előkészületben levő törvények céljával és értelmével, mivel ez nélkülözhetetlen előfeltétele a társadalom szocialista jogtudata fejlesztésének. Elmondta azonban azt is, hogy nem annyira az elvontan értelmezett törvény tiszteletére való nevelést tartja fontosnak, mint inkább az emberek, a társadalom tiszteletére való nevelést, hiszen a törvények célja csak ezek érdekeinek védelme lehet. Az igazságszolgáltatás tökéletesítése céljából Milan Čič az elsőfokú bíróságok tevékenységének lényeges javítását tartja döntőnek, valamint a szignalizációnak, a tárgyalások nyilvánossága gyakorlatának, társadalmi megelőzésnek s a társadalmi szervezeteknek a bírósági eljárásokba való bevonásának továbbfejlesztését. (m-n.) Csehszlovák felszólalás Genfben A leszerelés csak az egyenjogúság alapján lehetséges (ČSTK) - A leszerelési konferencia tegnapi ülésén felszólalt Miloš Vejvoda nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője. Mint mondotta, előrehaladást értek el ugyan a tárgyalásokon, de még számos kérdésben nincs meg a nézetazonosság. Némely országok képviselői nem hajlandók figyelembe venni mások érdekeit. A leszerelést viszont csakis az egyenjogúság alapján lehet elérni. A rövid távú számítgatások nem árnyékolhatják be az olyan globális érdekeket, mint amilyen az atomfegyverek terjesztésének megakadályozása, a vegyi fegyverek betiltásáról szóló konvenció mielőbbi megkötése, az űrfegyverkezési hajsza megfékezése. A csehszlovák küldöttség vezetője emlékeztetett, hogy húsz év telt el az egyik legfontosabb leszerelési egyezmény - az atomsorompó- szerződés megkötése óta. Felszólított: a többi ország is csatlakozzon ahhoz a 136 tagállamhoz, amelyek aláírták a szerződést. A nukleáris leszerelés alapvető intézkedése az atomfegyver-kísér- letek betiltása. Miloš Vejvoda ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a szocialista országok szorgalmazzák, mielőbb szülessen megállapodás arról, hogy a konferencia keretében kezdődjenek konkrét tárgyalások erről a problémáról. A szovjet kormány az első félév gazdasági eredményeiről Az alapvető feladatokat teljesítették (ČSTK) - A Szovjetunió Minisz tertanácsa szerdán megvitatta az idei első félévi terv és állami költség- vetés teljesítését. A népgazdaság helyzetéről szólva leszögezte, hogy az alapvető tervfeladatokat az első félévben teljesítették. A múlt év hasonló időszakával összehasonlítva az ipari termelés 4,7 százalékkal volt nagyobb, szemben a tervvel, amely csak 4,2 százalékos növekedést irányzott elő. Úgyszintén növekedett az állattenyésztés termelése is. Szarvasmarhából és baromfiból 5 százalékkal, tejből 6 százalékkal i vásároltak fel többet. A lakásépítés féléves tervét 13 százalékkal lépték túl, s 35,3 millió négyzetméternyi lakóterületet adtak át. A nemzeti jövedelem 1987 első felével összehasonlítva 5 százalékkal nőtt, ez az adat elmarad a tervtől, amely 6,6-ot irányzott elő. A tervezettnél kevesebb élelmiszer-ipari terméket állítottak elő. A beruházások terén továbbra is feszült a helyzet, több termelóobjektumot, társadalmi és kulturális igényeket kielégítő létesítményt nem adtak át. A kormányülésen aggodalommal szóltak arról, hogy a gazdasági helyzet csak lassan javul. Grósz Károly chicagói programja (ČSTK) - Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, miniszterelnök, aki kedd óta hivatalos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban, szerdán találkozott a McDonalds International cég vezetésével, ellátogatott a chicagói tőzsdére, és részt vett a közös amerikai-magyar üvegipari vállalat megalapításáról szóló szerződés aláírásán. Grósz Károly este azon a vacsorán mondott beszédet, amelyet a politikai és üzleti körök vezetői adtak tiszteletére. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországnak alkalmazkodnia kell a változó világhoz és korszerű gazdaságot kell kiépítenie. Ezért minden olyan országgal, amely érdeklődést tanúsít, szorgalmazza az együttműködést. Reményét fejezte ki, hogy tovább fognak javulni a kapcsolatok a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, a katonai versengés után most a gazdasági együttműködés korszaka következik. Palesztin tüntetés Kelet-Jeruzsálem ben (ČSTK) - Kelet-Jeruzsálemben tegnap Izrael-ellenes akciókat rendeztek. A megszállók ismét könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatták fel a köveket hajigáló palesztin tiltakozókat. Szemtanúk szerint lőfegyvert is használtak. A Reuter hírügynökség fotoriportere közölte: a leghevesebb tüntetések színhelyén egy rendőr egy fiatal palesztin lányt használt élő pajzsként, hogy megvédje magát a kőzáLibanon Új ellenállási szervezet alakult (ČSTK) - Bejrútban tegnap megalakították a Dél-libanoni Hazafias Ellenállási Szervezetet, amely az Izrael által bekebelezett libanoni területek felszabadítását tűzte ki célul. Az új szervezet a dél-libanoni lakosságot képviseli és nyitva tartja kapuit az izraeli megszállás ellen harcoló összes párt és mozgalom előtt. Az alakuló ülés részvevői az ENSZ-hez fordultak, hogy sürgesse a BT 425-ös számú határozatának megvalósítását, amely felszólítja Izraelt, hogy vonuljon ki Libanon területéről. Az izraeli fegyveres erők a napokban további 12 harckocsit bocsátottak az úgynevezett dél-libanoni hadsereg rendelkezésére. portól. Több mint húsz palesztint tartóztattak le. Ciszjordánia és a Gázai-övezet több városában hasonló összetűzésekre került sor. Palesztin források szerint az izraeli katonák Nabluszban is lófegyert használtak. Jicchak Rabin izraeli hadügyminiszter a parlementben jelentette ki: a felkelés kirobbanása óta mintegy 5770 palesztin ellen emeltek vádat az Izrael-ellenes zavargásokban való részvételért. Közülük 1200-at még nem állítottak bíróság elé. Az izraeli fegyveres erők képviselői hozzáfűzték, mintegy 2500 palesztint zártak börtönbe, több mint fél évig terjedő időszakra, vádemelés nélkül. A hivatalos izraeli adatok szerint 8200 arabot tartanak fogva. Gandhi magabiztos (ČSTK) - Árun Nehru, az indiai ellenzék befolyásos vezetője, Radzsiv Gandhi kormányának egykori minisztere, egyben Gandhi unokatestvére a Bombayban megtartott szerdai naggyülésen arra szólította fel a választókat, hogy a jövő évben esedékes választásokon fosszák meg a jelenlegi kormányt a hatalomtól. A miniszterelnök ugyanaznap a delhi repülőtéren adott nyilatkozatot. Hangsúlyozta: semmilyen esetben sem lehet számítani a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus vereségére. Glenn Souther tévényilatkozata (ČSTK) - Glenn Michael Souther amerikai állampolgár, aki nemrégiben politikai menedékjogot kért a Szovjetuniótól, szerdán a szovjet televíziónak nyilatkozott. Elmondta, az utóbbi években az amerikai haditengerészet hírszerző központjában dolgozott. „A múlt évben kénytelen voltam olyan döntést hozni, amely megváltoztatta a sorsomat. El kellett hagynom hazámat, családomat, barátaimat. Egyedüli bűnöm az volt, úgy véltem, jogom van arra, hogy saját meggyőződésem, saját érdekeim legyenek. Az FBI azonban másképp ítélte meg a dolgot és megfigyelés alá vett. Ezért fordultam a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnökségéhez politikai menedékjogért. Kérelmemnek, szerencsére, eleget tettek. A közelmúltban a Szovjetunió és az USA nagyon fontos dokumentumot írt alá a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról. Meggyőződésem, hogy a szovjet, az amerikai népnek és más nemzeteknek is ezen az úton kell haladniuk. De saját tapasztalatból is tudom, az amerikai népnek az a vágya, hogy békében éljen, nem jut mindig kifejezésre Washington politikájában. Az amerikai társadalom sokkal bonyolultabb és keményebb törvények szerint él." ÚJ SZÍ 2 1988. VI'