Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1988-07-20 / 169. szám, szerda
Régi hittel, mai célokért Egy pártalapszervezet tapasztalataiból-Tapasztalataidra, munkádra továbbra is igényt tartunk, bármikor jössz, szívesen látunk... Ilyen vagy hasonló szavak hangzanak el a nyugdíjba vonuló párttag ünnepélyes búcsúztatásán. De a szürke hétköznapok gyakorlata kissé más. Az illető egy ideig még el-eljár az üzem vagy intézmény alapszervezetének gyűléseire, de egyre inkább távolodik a szervezet mindennapi gondjaitól. A szervezés fogyatékosságai miatt, vagy egészségi okokból gyakran nem vesz részt az üléseken - az alapszervezet bizottsága ezért egy idő után azt ajánlja neki, iratkozzon át valamelyik utcai szervezetbe. Városi körülmények között így szakad meg egy kommunista több évtizedes kapcsolata pártszervezetének közösségével. Másképpen alakul a kisebb falvak pártalapszer- vezete nyugdíjasainak sorsa. Ók gyakorlatilag életük végéig megmaradnak munkahelyük alapszervezete tagjának. Az a tapasztalat, hogy a még sok esetben meglehetősen tevékeny párttag számára az utcai szervezetbe való átigazolás súlyosbítja a nyugdíjaztatással járó megrázkódtatást. Mindezek tudatában megfogalmazódik az emberben a kérdés: milyen a szervezeti élet ott, ahol az alapszervezet tagságának zömét olyan kommunisták alkotják, akiknek sorsa a fent vázolt módon alakult. Erre a kérdésre a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) 1. számú utcai (pontosabban városrészi) pártalap- szervezetnél kerestem a választ. A szervezet elnöke PhDr. Tóth Oszkár, pedagógia-pszichológia szakos tanár, a helyi egészségügyi szakközépiskola igazgatóhelyettese, várakozásommal ellentétben a nyugdíjtól még nagyon távol van. Alapos, a gondokat, fogyatékosságokat is felfedő tájékoztatásából megtudtam, hogy a városban fokozatosan, városrészek szerint négy utcai alapszervezet alakult ki. Az 1. számú alapszervezet elnöki tisztét ó tizenhárom éve tölti be. A szervezet a város Északi lakótelepén élő, illetve dolgozó 61 kommunistát tömöríti. A közhiedelemmel ellentétben tagságát nem kizárólag nyugdíjasok alkotják. Olyan kisebb üzemek kommunistáit is összefogja, amelyekben nincs annyi párttag, hogy külön szervezetet alakíthatnának. Az elsó és egyik legnagyobb gond tehát az, hogy nagyon különböző szakmájú, eltérő érdeklődésű, műveltségű párttagokat fog össze, akik között ráadásul még jelentős korkülönbségek is vannak. Nyilvántartást vezetnek ezenkívül csaknem 480 párttagról, akik e körzetben laknak. Ezek az ún. regisztrált tagok, természetesen, munkahelyükön kapott feladatokat teljesítenek.- Állandó gond a megfelelő helyiség hiánya - panaszolja Tóth elvtárs. A dokumentációnk a DAC sportegyesület adminisztratív épületében van elhelyezve. Üléseinket korábban a járási nemzeti bizottság helyiségében tartottuk, újabban a járási pártbizottság épületében szoktunk összejönni. Reméljük, hogy lakótelepünkön fokozatosan megépülnek azok a létesítmények, amelyek a társadalmi élet szempontjából nélkülözhetetlenek. Nem vigasztal bennünket az sem, hogy megfelelő helyiségek híján a Nemzeti Front többi szervezete is csak az utóbbi időben kezdi tevékenységét kibontakoztatni lakótelepünkön.-Ha ilyen gondokkal küszködnek, mennyire tudják biztosítani a gyűléseken a részvételt?- Általában 70-80 százalék közt ingadozik, ami pedig a vitaszellemet illeti, azTmondhatom, hogy nagyon jó. Ez részben annak köszönhető, hogy tagjaink közül többen nyugdíjba vonulásuk előtt magas társadalmi tisztséget töltöttek be, és természetesen annak is, hogy a társadalmi és gazdasági átalakítás jóvoltából mozgalmasabbá vált nálunk is á politikai élet. Tagságunk aránylag magas átlagéletkora ellenére nagyon jól tájékozott a hazánkban, a Szovjetunióban és más szocialista országokban folyó társadalmi és gazdasági reformokról. Kitűnően ismerik a dolgozók, a közvélemény hangulatát. Zömmel nyugdíjasok lévén idejük megengedi, hogy többet mozogjanak a nép között, s meghallgassák a véleményeket, vitázzanak nyugdíjas párton kívüli ismerőseikkel.- Ez utóbbiak már összefüggnek a következő kérdésemmel, azzal, hogy milyen pártfeladatokat teljesítenek az utcai alapszervezet tagjai.- Igen - folytatta elgondolkozva. - Azok természetesen, akik még munkaviszonyban vannak a munkahelyükkel kapcsolatos feladatokat végeznek. Ezeknek egy része a termeléssel, más részük a társadalmi tevékenységgel függ össze. Ez elsősorban a Duna Kisipari Termelő- szövetkezet kommunistáira vonatkozik és a DAC sportegyesület adminisztratív dolgozóira. A nyugdíjasoknak hasonlóan konkrét és ellenőrizhető, az eredményeken lemérhető feladatokat nem adhatunk. Abból indulunk ki, hogy ők már megtették a magukét. Feladatuk elsősorban a párt politikájának magyarázata, népszerűsítése azokban a körökben, amelyekben mozognak. Fontosnak tartjuk azt is, hogy családjukban, közvetlen környezetükben neveljék az ifjúságot. Élettapasztalatuk, a pártban végzett több évtizedes munkájuk, kommunista erkölcsi és világnézeti meggyőződésük erre predesztinálja őket. Többen vállalnak környezetük szépítésével kapcsolatos feladatokat is. Füvesítik a lakótelep tereit, díszfákat, -cserjéket ültetnek. Nagy nemtetszést vált ki bennük a fiatalok közönye környezetük iránt. Lépten- nyomon rámutatnak egyes fiatalok és az ún. „kulcsos“ gyerekek környezetromboló, vandál magatartására, egyértelműen a szülői nevelés elégtelenségét téve ezért felelőssé.- Mint pedagógusnak és pszichológusnak, gondolom, nem mondok újat azzal, hogy ezeknek az embereknek, akik közül többen már életük alkonyához értek vannak sajátos emberi és lelki problémáik. Hogyan segíti őket a szervezet közössége abban, hogy életüknek ebben a szakaszában se érezzék magukat mellőzve, elhagyatva?- Az alapszervezet bizottsága gondoskodik arról, hogy ha valaki megbetegszik, s már nem tudja tartani a kapcsolatot közösségünkkel, akkor a legközelebb lakó, esetleg az illető barátja vagy az alapszervezet bizottságának valamelyik tagja meglátogassa őt, tájékoztassa a taggyűlésen megvitatott problémákról, határozatokról. Lehetőségeink szerint igyekezünk megoldani a kényesebb egyéni problémákat is, ha kell fölvesszük a kapcsolatot az illető családtagjaival. Elnökségem tizenhárom éve alatt ilyen is előfordult. Állandó feladatnak tekintjük a generációs ellentétek elsimítását is. Az utóbbi időben ez is időszerűvé vált. Idős tagjaink közül egyesek nehezen értik meg, vagy kételkedve fogadják mindazt, ami társadalmunkban, a Szovjetunióban, illetve egyes szocialista országokban történik. A társadalmi és gazdasági átalakításra úgy tekintenek, mintha az az ő munkájuk eredményeit kérdójelez- né meg. A „hát hogyan, amit mi csináltunk, az nem volt jó?“ szavakkal kifejezett reagálásuk érthető. Türelemmel igyekszünk megértetni velük, hogy ők megtették a magukét, és munkájuk, küzdelmük nem volt hiábavaló. Ma azonban már mások .a körülmények. Sok mindent másképp kell végezni, mint annakidején, bizonyos mértékig korrigálnunk kell előrehaladásunk irányát. Ezek a kérdések a gyűléseken és a parkok padjain, az egymás közt folytatott beszélgetéseken gyakran kerülnek napirendre. Nyugdíjas tagjaink, most már magukat egy kissé kívülállónak tekintve nagyon kritikusan ítélik meg a társadalmi és a gazdasági élet visszásságait. Az említett generációs ellentét egyik oka ebben van. Természetesen az, aki naponta küszködik ezekkel a problémákkal, az másként látja ugyanazokat a jelenségeket, s ez nézetkülönbségeket szül. Idős párttagjaink nagyon szívesen idézik föl a szocialista iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálása kezdetének időszakát. Nemritkán úgy állítva be, hogy a mai fiatal nemzedékben ilyen feladatok megoldásához már nincs elegendő hit, lelkesedés és az eszme iránti elkötelezettség. Mindezt meg lehet érteni. Ifjúságuk legszebb évei ehhez a nem könnyű és tévedésektől sem mentes korszakhoz fűződnek.- Mentalitástól függően a nyugdíjas párttag két típusát különböztetném meg - folytatta az elnök a szakember beavatottságával. - Az egyik az a típus, amely nyugdíjba vonulása után is megőrzi aktivitását, dinamizmusát. Munkahelyi kötelességeitől megszabadulva sem tud „leállni“. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy egyik napról a másikra megszűnnek teendői. Továbbra is hasznossá igyekszik tenni magát, szervez, közéleti tisztséget vagy állást vállal. Ók a pártmunkában is a legtevékenyebbek. A másik típus a pesszimista, aki nyugdíjas éveiben egyre inkább visszahúzódik mindenfajta közösségtől, társadalmilag hasznos tevékenységtől. Eluralkodik rajta a kiábrándultság, s ha ez még betegséggel is társul, akkor egyfajta életunt- ság vesz rajta erőt. Általában ilyeneknek kellett passzivitás miatt párttagságát megszüntetni. Osztályzásomat helyesbítve szólnom kell még egy típusról, amelyet jobb híján képmutatónak neveznék. Sajnos ez a típus, ha nem is gyakori, előfordul. Nyugdíjba vonulása után, föladva gazdasági vagy egyéb vezetői állását lemond párttagságáról is, azzal indokolva meg lépését, hogy más világnézetet vall, s csak azért lépett a pártba, mert vezető pozíciójában ez követelmény volt, és gyer: mekei jövőjét így vélte biztosíthatónak.- Hogyan vélekedik a területi alapon létrehozott utcai szervezetekből, nem kellene-e más, megfelelőbb keretet kialakítani elsősorban a nyugdíjas párttagok számára?- Jobb szervezeti keretet nem tudok ajánlani. Hiszen az olyan párttagtól, aki mondjuk Bratislavában fejezte be munkaviszonyát, nem várható el, hogy minden gyűlésre egykori munkahelyére, a fővárosba utazzon, bár akik helyben dolgoztak, ezt megtehetnék. Egyesek nehezményezik is, hogy volt munkahelyük pártszervezete könnyen megvált tőlük, holott ők tartani szerették volna még a kapcsolatot. Az volna a helyes, ha a párttag maga dönthetné el, mikor akar átlépni az utcai szervezetbe. Az üzemi szervezetekben ez valamelyest rontana talán a részvétel százalékarányán, de az idős párttagnak lehetővé tenné, hogy tovább fenntartsa kapcsolatát régi elvtársainak közösségével, és fokozatosan számolja föl társadalmi kötődéseit. MORVA Y GÁBOR Gyorsan sok korszerű lakást építeni, lehetőleg olcsón - talán így lehet röviden összefoglalni azt a társadalmi igényt, amelyet immár évtizedek óta igyekszik váltakozó sikerrel kielégíteni a csehszlovák építőipar. Amikor a hatvanas évek elején országszerte fokozatosan beindult a termelés a házgyáraknak nevezett, valójában azonban csak építőelemeket előállító üzemekben, és kezdetét vette a szó szerinti tömeges lakásépítés, úgy tűnt, az építőipari szakemberek megtalálták a sürgető lakáskérdés megoldásának azt a módját, amely leginkább megfelel minden főbb politikai, társadalmi, gazdasági s nem utolsósorban építőipari szempontból. MÉGSEM AZ IGAZI? Ezzel szemben az utóbbi években nemcsak a lakók, hanem a tervezők, sőt maguk az építők is egyre gyakrabban és erőteljesebben bírálják a panelházakat, illetve építési módjukat. Felmerül tehát a kérdés, vajon helyes volt-e a szóban forgó technológiával lakóházak tömegét felépíteni? Nem lett volna jobb megoldás? Hiszen nagyrészt már a kezdet kezdetén is ismertek voltak ennek az építési módnak a hátrányai és alkalmazásának szerteágazó negatív következményei! E kérdésekre azonban nem lehet egyértelműen igennel vagy nemmel válaszolni. Az ugyanis tény, hogy Csehszlovákiában 1948 és 1985 között - nem számítva a családi házakat - több mint 2,5 millió lakás épült, s ilyen eredményt hagyományos építkezési technológiával, például téglaházak építésével, nem lehetett volna elérni. Az sem vitatható, hogy a tömeges lakásépítés elodázhatatlan megkezdése idején, de még hosszú évekkel később sem állt az építőipar rendelkezésére a paneltechnológiánál ígéretesebb, az igényeknek és az adott lehetőségeknek megfelelőbb építési mód. Erre utal az is, hogy a ma épülő lakóházak 90 százaléka még mindig előre gyártott építőelemekből készül. Egy lakásegység elkészítése ugyanis hagyományos technológiával a födém- és a tetőszerkezet fajtájától függően átlag 1600-1200 órát vett igénybe. A panelépítkezésnek köszönhetően ez az idő 600-400 órára, azaz a felére, nem ritkán az egyharmadára csökkent. Csakhogy ezt az előnyt elősorban az építőelemek ipari előállítása eredményezte, amely viszont még a házgyári berendezések költséges korszerűsítése ellenére sem vált igazán tökéletessé. Az előre gyártott építőelemek méretei még ma is nagyrészt pontatlanabbak, mint azt a szabványok megengedik. Emiatt nehezebben szerelhetők össze, s a panelek közötti hézagok nagysága olyan mértékben változik, hogy szükségszerűen leromlanak az épületek fizikai tulajdonságai, és esztétikai hatásuk sem éri el a kívánt szintet. NEM IS OLCSÓ... Egy házgyári ellenőrzés alkalmával például kiderült, hogy a panelek 11 százalékának pontos a hosszmérete, illetve magassága, 20-33 száNagy gondot okoz bolygónkon a rétegvizek szennyeződése. Hazánkban a jelenlegi időszakban Horné Počernice közelében próbaüzemei annak a tisztítóállomásnak a prototípusa, amelyet a Prágai Geológiai Epítővállalat dolgozói fejlesztettek ki. Az állomás 99,9 százalékos hatékonysággal tisztítja a vizet, amelynek szennyezettségi foka az Egészségügyi Világ- szervezet által engedélyezett értéke alatt van. A képen František Rückauf mérést végez. (Petr Josek felvétele - ČSTK) zalékuk esetében mozog az eltérés a szabvány által megengedett értékhatárok között, de a többié (30-50 százalék) túl van rajtuk. Alig valamivel volt jobb a helyzet az építőelemek vastagsága és a felszínük kiképzése tekintetében. Márpedig a panelépítkezés előnyei közé sorolandó az is, hogy az építőelemekből készült falakat nem szükséges vakolni, a tapéta közvetlenül rájuk ragasztható. A tervezők a költségvetés elkészítésekor az építőelemek előbb említett minőségi hibái miatt kénytelenek lakásonként 33-62 normaórát számítani a falak felszínének javítására. Pedig egy 61 m2 hasznos területű lakás belső falfelülete 191 m2, amelynek bevakolása sem tart 80 óránál tovább. Beszélhetünk-e a vakolat nélküli építési technológia előnyéről, sőt az építőelemek ipari előállításáról, amikor az inkább posztmanufakturális típusú gyári termelésre jellemző minőségű termékeket szolgáltat az építőknek? Amikor egy köbméternyi előre gyártott építőelem előállítása kétszer annyi időt vesz igénybe, mint az ugyanakkora tégla tartószerkezeté? A paneltechnológia hátrányainak felsorolását folytatni lehetne például azzal, hogy az előre gyártott épületelemek különböző rendszerei nemhogy egymással, de még önmagukban is alig vagy egyáltalán nem variálhatók. Ez pedig azzal jár, hogy a panelházakban nem változtatható az egymás feletti lakások alaprajzi elrendezése, egyhangúvá válnak a homlokzati falak, az épületek. ÚJAT, DE MILYET? Mindezen felül a jelenleg alkalmazott szilikáttechnológia általában munka- és energiaigényes, és már pusztán azért is mással, újabbal kellene helyettesíteni, mert az ezredfordulóra az előrejelzések szerint kimerülőfélben lesznek az iparilag felhasználható természeteskőzet- készleteink. S hogy milyen technológiai eljárás lenne a jövőben a legmegfelelőbb? A hetvenes évek elején több szakember az előre gyártott térelemek alkalmazását, majd a fából készült házak építését szorgalmazta, de hamarosan kiderült, egyik sem lenne jó megoldás. A térelemes építkezéshez ugyanis drága, nagy teljesítményű toronydarukat kellene importálnunk, ami a szerelt szerkezetekkel szemben 30-47 százalékkal drágítaná az építést. Mint a régmúlt időkből ismeretes, a fának, különösen jó építőipari-fizikai tulajdonságai vannak. A nagyon gyorsan elkészíthető faépületekben egy átlaglakás mindössze 4 MWó hőt igényel. Számos fejlett - főleg északi - országban ezért is építenek sok lakást és középületet fából. Ezek ott feleannyiba kerülnek, mint a szilikáttechnológiával készültek. Ellenben Csehszlovákiában a panelház egy köbméternyi tere 285 koronába, a faházé pedig 584 koronába kerül. S ha belegondolunk, hogy a jövő évben esedékes ármódosítások következtében körülbelül 30 százalékkal drágul majd nálunk a faanyag... Ezenkívül figyelembe kell vennünk azt is, hogy a faházak élettartama mindössze 25 év. Nem nehéz kitalálni, miért nincs jövőjük a hazai lakásépítésben. MEGOLDÁS? Viszont előnyösnek tűnik az ipari monolitikus technológiaként is emlegetett csúszózsaluzásos építési mód, amelyet már nem is egy hazai építővállalat alkalmaz sikeresen a lakásépítésben. Előnye, hogy nem kell a felvonulási területen raktározni az építőelemeket, tehát alapanyagukat sem szükséges először a házgyárba szállítani, majd onnan a késztermékeket az építkezésre. Az üzemanyag-szükséglettel párhuzamosan az egyéb költségek is jelentősen csökkennek. A helyben betonozott falak felhúzásához nincs szükség toronydarukra, s ezzel sokkal kisebb lesz az építkezések villanyenergia-szükséglete is. Ez a technológiai eljárás továbbá lehetővé teszi a lakások belső terének szinte tetszés szerinti kialakítását, és megszüntethető vele az épületek külső uniformteáltsága is. Egyszóval reménykedhetünk abban, hogy az annyit bírált panelházak mellé a jövőben szebbek, jobbak épülnek. Kár, hogy csak ezután. A csúszózsaluzásos betonozás azért már nem egészen új építési mód! BARANYAI LAJOS Elavult a panelépítkezés?
