Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-18 / 167. szám, hétfő

ú J KÖNYV A magyarországi Hetek írócso­port kiváló tagja, a ritkán megszóla­ló, de mindig jeleset alkotó költő, Buda Ferenc két éve volt ötven esz­tendős. Talán a legszebb születés- napi ajándékot kapta akkor, 1986- ban legközelebbi munkatársaitól, igaz híveitől és jóbarátaitól. Az aján­dék egy születésnapra összeállított kötet, amely - mint a fülszövegben olvassuk - „nemcsak tisztelgés, ha­nem a legszorosabb értelemben vett hiánypótló mű is“. A Kecskeméten megjelent Csönd, ének, csönd... című könyv tartalmazza Buda Ferenc önálló kö­tetben meg nem jelent verseit; mű­veinek bibliográfiáját, a költészetéről megjelent kritikákból válogatott részleteket. Továbbá olvashatunk a kötetben egy Buda Ferenc életét nyomon követő interjút, illetve egy költészetét bemutató esszét is. A közzétett Buda-versek száma nem nagy, ám a hangsúly most sem a mennyiségen, hanem a minősé­gen van. „Ha másoknak ennyi vers kevés: számomra ennyi is hallhatat­lan.“ - írja Szécsi Margit találóan a kötet Köszöntőiében. Buda költészetéről megjelent ta­nulmányok közt találjuk Zalabai Zsigmond egy régebbi írásának részletét is „... kötetének témája, központi magja - írja Zalabai A re­ménykedés kapujában című tanul­mányban - a gond, ez a mindig jelenlevő, kikerülhetetlen, de termé­szetes és szükségszerű állapot.“ Azt hiszem, a megállapítás a most közzétett kötet verseire is jellemző. A Könyörgés című hitvallásszerú költeményben így fogalmaz Buda • Mihai Eminescu halálának 100. év­fordulója kapcsán az UNESCO Párizsban hozott határozatot a román költőre való megemlékezéssel kapcsolatban. A nem­zetközi kulturális intézmény felkérte tag­országait, vegyenek részt az évforduló megünneplésében. • Jelenleg Arthur Miller önéletrajza, a Timebend (ldókanyarok) ']e\en\\ az ame­rikai könyvpiac legnagyobb szenzációját. A 72 éves világhírű író új könyvével kapcsolatban megjegyezték már: Nehéz eldönteni, hogy a műnek, vagy inkább a szerzó életének szól ez a nagy érdeklő­dés. Sokan tudni vélik, hogy Marilyn Mon­roe egykori férjének önéletírása olyanokat is olvasásra ösztönöz, akik Millert amúgy nem vennék a kezükbe. • A világ 17 nyelvén adták ki eddig, a szovjet népek nyelveit nem számítva, Jurij Ritheu csukcs író műveit, hétmillió példányban. A forradalom előtti történe­lemírás a csukcsokat „jövő nélküli nép­nek“, a birodalom „haszontalan terhé­nek“ minősítette. A csukcs nép egyik fiának nevét ma már a világ is ismeri. A közepes termetű, hollófekete hajú, szemüveges férfi - Jurij Ritheu. Az ő véle­Ferenc: „jó szó, vess lombot, rend fehér fala / tágulj...“. Egy másik versében meg az alábbiakat ol­vassuk: „Otthontalan, e bolygón is hontalan mi várhat ránk még, miféle csillagok? (...) Száz éve itt minden ideiglenes.“ Talán erre a töredékre is érvé­nyes Gál Farkas megfogalmazása, miszerint a versek „nem pesszimiz­must sugároznak", hanem - bármily furcsa is - cselekvésre és helytállás­ra ösztönöznek. A verssorok a „tu­datosan vállalt csontropogtató küz­delem vasveretű megfogalma­zásai. " A Mi híja még mi híja már című versből sem a komorságot s a le­mondást olvasom ki, hanem azt, hogy a dolgokat egyszer s mindenkor tu­domásul kell vennünk. A törvény- szerűségekkel való szembenézés­hez pedig nagy erőre van szüksé­günk. A vers egyébként is szikár képi erejével ragad meg elsősorban. Mert - ahogy azt Nádor Tamás írja- „Képei az anyagi, a természeti, a köznapi valósághoz kötődnek s rendkívüli természetességgel él­nek a vers teljes közegében." Fent említett költeményéből idézzük a kö­vetkező sorokat: „Erdőm lecsonkolt ágain Barbár bitorló fejszenyom Fölperzselt puszta földjeid Ifjúság végleg elhagyom“. A Csönd, ének, csönd... kötet nemcsak Buda Ferencnek, de ne­künk, olvasóinak is szép ajándék. Gondolom, az irodalomnak is jó szolgálatot tettek Buda Ferenc bará­tai, mikor közös összefogással meg­szerkesztették ezt a könyvecskét. Mindenképp igaza van Orosz Lász­lónak, a kötet egyik lektorának, aki így foglalja össze véleményét: „Meggyőződésem, hogy Buda Fe­renc jelentősebb költő, mint ahogy- éppen ritka megszólalása miatt- a köztudat számon tartja. Ettől a kötettől azt remélem, hogy hozzá­járul Buda költői rangjának széle­sebb körökben való tudatosításá­hoz." CSÁKY KÁROLY ménye szerint a húszas években kezdődött el a csukcs nép és az irodalom fellendülé­se. Legendák, mítoszok, ósi mondák és történetek hősei, képezik a mai csukcs irodalom hátországát. Ezekből merít ó is, az Alaszkához közeli szigetek, félszige­tek, tengeröblök lakóinak fia. Nem vélet­len tehát, hogy Ritheu-nak kapcsolatai vannak a közeli USA-hoz tartozó szigetek lakóival. Ezek egyike még őriz egy Le- ningrádban kiadott ábécéskönyvet, amelyből a csukcs gyerekek tanulták a betűket a forradalom utáni években. • A napokban Budapesten tartott szerzői estet Gevork Emin örmény költő.- Ha egy népet meg akarunk ismerni: olvassuk verseit! Ugyanakkor a mi felada­tunk, hogy népünk gondolkodásmódját minél szélesebb körben bemutassuk- mondta a szerzői estjén. A Szovjet írószövetség választmányának tagja és az örmény írószövetség elnökségének tagja a Magyar PEN Club meghívására érkezett Budapestre. Szerzői estje után a karabahi eseményekről nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Gevork Emin, akit az örmény Illyés Gyulának nevezett az emlí­tett napilap. BALLA KÁLMÁN: Életírásjelek A kötetben második versgyűjte­ményét adja közre a szerző. Az Életírásjelek első fejezete voltakép­pen folytatásnak, a megelőző kötet továbbvitelének, elmélyítésének te­kinthető. A költészet, pontosabban az alkotás mikéntje és természete, lehetőségei és ellentmondásai itt a leggyakoribb témák. Ennek a sajá­tos „elidegenítésnek“, lírai önvizs­gálatnak az értelmezési tartományát és távlatait aztán a kötet második versciklusa vázolja föl: ennek darab­jaiban ugyanis a rendelkezésére álló kifejezőeszközöket az egyéni és tár­sadalmi lét (főként a történelem) megrázó, traumatikus élményeivel szembesíti és teszi próbára a szerző. ZALABAI ZSIGMOND: Mindenekről számot adok Hazahív a harangszó „Horizontális és vertikális teljes­ségre törekszik: egyetlen kis közös­ségről beszél, de a vizsgálatot összekapcsolja (...) az egész ma­gyar történelem bemutatásával; a szülőföld múltját idézi, de azért, hogy helyét az a jövőben is meglel­je.“ Tüskés Tibor, Forrás, 1985. júli­us - „...nem pusztán emlékművet akar állítani szülőfalujának, midőn megírja történetét, hanem tanulsá­got is keres: a szociográfia »valóság- irodalom« eszközeivel nyilvánítja ki bizalmát egy sokat próbált emberi közösség jövője, megmaradása iránt.“ Pomogáts Béla, Jelenkor, 1985. november - „Egyedivé az teszi, hogy kisebbségi lét sugallja ZALABAI ZSIGMOND Mindenekről számot adok Hazahív a harangszó MADÁCH a feladatot; (...) a múltidéző feladat felerősödik, az önmegtartás eszkö­zévé lesz.“ Praznovszky Mihály, Palócföld, 1986. január. - „A tudós munka és a személyes ihletettség természetesen olvad egymásba a könyvben. (...) Már-már esztétikai értelemben katartikus, ahogy nyo­mon követhetjük az egymást érő viharokat...“ Dérczy Péter, Kortárs, 1985. június - „Zalabai a helyit, a szeparáltat (...) beágyazza a ma­gyar történelem folyamatába. Még­hozzá olyan természetességgel, amire csak a legfölkészültebb írók és tudósok képesek. Ipolypásztó sa­ját történelme így válik élő, lélegző, személyes modelljévé egy egész or­szág sorsának. Pusztán azért, mert (...) a falutörténet nem más, mint a ma élő, és itt élő személyiség kísérlete önmaga megértésére. Ge­nealógia, eredetkutatás.“ „Mányoki Endre, Könywilág, 1985. január. JOSEF KADLEC: Árnyjátékok Josef Kadlec Ärnijidtékok [maclách * európa] Josef Kadlec „egyperceseiben" az emberi lélek változásait, a „jelen nyugtalan, türelmetlen táját“ térké­pezi fel. Hősei a hétköznapok lát­szólagos eseménytelenségei köze­pette próbálják megváltoztatni sor­sukat, küzdenek a lélek sivársága, a kiüresedés, az elmagányosodás ellen, hogy megtalálják önmagukat, hogy teljes emberi életet élhesse­nek. Ez a kérdés foglalkoztatja ön­életrajzi ihletésű írásaiban is: a bol­dogság keresése, ember és termé­szet megbomlott viszonyának hely­reállítása. Új Mindenes Gyűjtemény 7 „Kötetünk, amelyet most vesz kézbe a Tisztelt Olvasó, zömében önkéntes néprajzi gyűjtők dolgoza­tait tartalmazza. Kéménd község népi kultúrájának egyes részterüle­teiről, nem a falu néprajzi monográfi­ája tehát, csupán egy-egy kiemelt etnográfiai-folklorisztikai jelenség bemutatása. A dolgozatok elsősor­ban az emberélet nagy fordulóihoz kapcsolódó szokások köré csopor­tosulnak, de találunk itt más, ettől távolabbi témákat taglaló írást is. (...) Szerkezeti szempontból három egységbe sorolva kaptak helyet benne a dolgozatok. Az első rész­ben, a Tanulmányok cím alatt négy értékelő-elemző igényű dolgozatot olvashatnak a település szükebb és EK tágabb környezetének fontos nép­rajzi kérdéseiről. Ezek az írások hi­vatottak arra, hogy kísérletet tegye­nek bizonyos elméleti kérdések megválaszolására. Az ezt követő Közlemények összefoglaló című kü­lönböző néprajzi leírásokat takar Kéménd néprajzáról. E két egység fontos kiegészítői az Adattárban kö­zölt népességtörténeti adatok és népköltészeti szövegek. Itt kapott helyet az a kis gyűjtemény is, amely három idős adatközlő proverbium- készletéből mutat be válogatást.“ ZIKMUND WINTER: Kampanus magiszter A cseh történelem sorsdöntő éve­inek krónikája ez a regény - törté­nelmi tabló, amely a lippai ütközetet követő, és a fehér-hegyi csatát meg­előző és követő évek eseményeit egyedülállóan, izgalmasan, máskor humorosan és ironikusan, a való­sághoz hűen ábrázolja. Főhőse a prágai egyetem rektora, Kampa­nus magiszter, a nagy tudású, béke­szerető humanista tudós, aki elvá­gyódik a korból, amelyben élni kény­szerül. Az ellenreformáció győzelme után - hogy az egyetem önállóságát megőrizze, és ne kelljen elválnia a szeretett alma matertói - katolizál. Az egyetem azonban a jezsuiták kezébe kerül, a magiszter pedig fel­ismerve tévedését, öngyilkosságba menekül. fcampcmus mag is3tct 5ilutiutib Winter Nyári olvasmány Először hason, majd a hátán feküdt. Mintha egy képzeletbeli tengely körül forogna, hogy egyenletesen bámuljon bőre a nyári napban. Fölülről legalább negy­venfokos meleg zuhog a rétre. Itt nincs fürdőmedence, nincs zuhany, csak a patak csobogása kelt hűsítő érzeteket. Vizében nem ajánlatos megmártózni, mert nem lehet tudni, hogy feljebb kik és mikor öntöttek bele valamilyen szennyező anyagot. Nincs más segítség csak a könyv, amelyet kezében tart. Egy neves színész­nő sokat emlegetett, megfelelő részek kiválasztásával agyonreklámozott naplószerú müve. Ezt még felfogja az agya. Többre aligha lenne képes. Ebben a melegben. Kezében könyvvel, amelyet színésznő írt. Norvég és világhírű. Aki olvassa: fáradt és csehszlovákiai magyar. A réten láthatatlanul megjelenik Afrika. Nemcsak a me­leg idézi meg ezt a különben változatos éghajlatú földrészt. Majd mintha az átforrósodott New York-i utca sugározná a meleget. Ott is élt a könyv szerzője. A néhány percre feltámadt szellő a norvég fjordok tengerhúvösét hozza. Furcsa olvasmány ez. Már nem tudja szétválasztani a pihenés óráit megkönnyítő könyv és a szeszélyes nyár keltette érzeteket. Hol vannak a gondolatok? Továbblapoz. Közhelyek a szerelemről. Majdnem nyáriak. Minden újabb, most vagy holnap születő szerel­mi kapcsolattal megcáfolhatók. Negyvenfok napon. S ő még azt hiszi, hogy olvas. Nézi a betűket, a köztük fehérló papírt. Közben megfordul, keresi a jobb helyzete­ket. A könyvben sem találja. Már csak az izgatja, mennyi a könyv sikerében a színésznői sikerek szerepe. Van-e olyan olvasója, aki nem látja oda a betűk közti fehér sávokra a szerző szemét? Néz, néz, néz. ő látta Afrikát, a felhőkarcolók alatti aszfaltot, Indiát és a fjordokat. A csehszlovákiai magyar egyiket sem. De olvas és nyár van, forró. Más mint a tavalyi. Mindegyik nyár más, mint az előző. Csak a színésznői naplók egyformák. A csú­cson születnek. Milliomosok által körülrajongva. Szerző­jük van, mint a nyár. De a nyár nem akar tél lenni. Verófény és meleg. Miért csak az ember akar más lenni, mint ami valójában? Miért ír egy színésznő, ha már világhírű? író akar lenni? A nyár: nyár, a tél: tél. Egy ember olvas. Könyvet. Leteszi és a hátára fekszik. Arcára borít egy újságot. Eleinte még látja a hírek fölötti nagy címeket. Világese­mények - események világa. Árnyék borul szemére. Elalszik. Álmodik: „Először hason, majd a hátán feküdt. Mintha egy képzeletbeli..." DUSZA ISTVÁN „Csönd, ének, csönd...“ BUDA FERENC KÖLTÉSZETÉRŐL Az író és a színész Formát adni a létezésnek: ezt próbálja sorsában, a sorsban elérni az ember. Szörnyű érezni, hogy minden elfolyik, amink van. Kitűzni a célt, nekivágni, aztán taposni, taposni - nem erről van szó. Formákon múlik az élet. Az igazi feladat a befejezés, ez a nagy kunszt: az utolsó pillanat birtoklása. Az író a formák buzgó keresésében kicsit mindig ottragad. Midőn azt hiszi, hogy övé a végső pillanat, mert a kezében tartja, akkor az könnyedén int, orövoár, möszió, s kibújik, mint kígyó a bőréből, hagyva az írót, aki így már nem az, aki volt, tehát mégis rántva magával, mint egy bábut, ó pedig egy ideig nem tudja felfogni, mi történik. Mi? Az író kísérleteiben (melyek során épp e kísérletekből esik ki, s úgymond, saját képzeletének a szülötte lesz) nagyon se­bezhető, a színészhez hasonlít, aki mi­közben játszik, védelmet keres a színpad deszkáin. A színész, ha kialudtak a fé­nyek, leveszi (felteszi) maszkját; az író védtelenebb: valódi arcán a maszk: valódi arc - nem képes az irodalom képzelt határain, a falakon túl élni. Az író mint színész csupán abban a darabban játszhat, amelyiket közönsé­ge írt neki. Vagyis, kilépve a hasonlatból, a társadalom (az olvasók tábora) által megfogalmazott válaszokat (van ilyen, ha van ilyen) szövegezi meg, mint valami falusi tanító a frontra menő leveleket, vagyis, az új hasonlat lendületével megál­lapítva: stilizáltan. (Talán előfordulhat, hogy hiún vagy gőgösen vagy csak piperkőcen elfordítja a fejét. Am ez a félrenézés könnyen tetten érhető lehet. És akkor ez is mód, ez is stílus, ugyanúgy érvényes lehet rá a fenti bekezdés.) Az író körömszakadtáig ragaszkodik közönségéhez, akiért dolgozik; sohasem lázad ellene. Privát gondja neki a formák­kal van, bőszen (!) az idővel pepe­csel° LÁNG ZSOLT VILÁGKÖNYVTÁR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents