Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-18 / 167. szám, hétfő

„Csak az őszinteség vihet előbbre“ CSINGIZ AJTMATOV A SZABAD FÓRUMON iľi3ľB?n (Munkatársunktól) - Milyen ha­tással van korunk emberének erköl­csi-etikai értékrendszerére az, amit a mozivásznon lát? Pontos képet kapunk-e a múltról és a jelenről, vajon őszinte hangon szólnak-e a legfrissebb filmek? Gyógyíthat-e a filmművészet történelmi sebeket? - Ilyen és hasonló kérdésekre ke­resték a választ alkotók és esztéták, kritikusok és újságírók a Karlovy Vary-i filmfesztivál szombati szabad fórumán, amelynek egyik legneve­sebb résztvevője Csingiz Ajtmatov, a versenyfilmek zsűrijének elnöke volt. ,,A peresztrojka mindenkinek lehetőséget ad a véleménynyilvání­tásra, hogy arról beszélhessen, ami a leginkább foglalkoztatja - mondta a híres kirgiz író. Számunkra most az »Afganisztán-szindróma« az egyik fájó pont. Lépten-nyomon erről faggatnak bennünket és erről vitá­zunk olyan sokat otthon is. Nem akarjuk lakkozni a történteket, annak semmi értelme sem lenne. Csak az őszinteség vihet előbbre az úton, és ez segíti elő a film, a színház, az irodalom továbbfejlődését is. Én az utóbbi időben nagyon ritkán járok mo­ziba, de most itt, a fesztiválon egyre inkább úgy érzem: kevés az igazán jó film azok között, amelyek a nagy­díjért versenyeznek. A legtöbb ren­dező tévúton jár, azt hiszi, ma már csak brutális vagy erotikus jelenetek hosszú sorával lehet becsalni a mo­ziba a nézőt. Hol maradnak az erköl­csi problémák, a régóta fájó lelki sebek? Emberi sorsok hiányoznak a vászonról, igazi, mai emberi sor­sok. Én már idős vagyok, sok min­dent megéltem, de a vászon előtt ülve megdöbbenve észlelem: hiány­zik a filmekből az ember iránt érzett féltés.“ Szép sikert aratott a fesztiválon a magyar versenyfilm, Sára Sándor, Tüske a köröm alatt című alkotása. A film főhőse egy neves, negyven év körüli festőművész (Cserhalmi György az idei budapesti játékfilm­szemlén a legjobb színészi alakítás díját kapta alakításáért), akit szokat­lan erkölcsi tette után akkora rága­lom ér, hogy elhagyja a fővárost, és tanyára költözik. Nyugalmat azon­ban ott sem talál, mert a korrupció­val körülpántolt világ nem az ő vi­lága. A szovjet színeket Julij lljenko Szalmaharangok című munkája képviseli a versenyben. A film egy ukrajnai faluba viszi el a nézőt, ahol 1943-ban ártatlan emberek százai­val végeztek a németek. Mintha csak Elem Klimov felejthetetlen Jöjj és lásd! című alkotása pergett volna a szemünk előtt - a Szalmaharan­gokban is kegyetlenséget szül a ke­gyetlenség, ember öl embert, tűz végez házakkal és fákkal. Aki túlélte mindezt, az most emlékezik. És mert áruló volt, meglakol bűneiért. A versenyből egyébként már csak az angol Jim O’Brien Varrólánya és a cseh Miloš Zábranský Ház - két személy számára című alkotása van hátra. Eredményhirdetés: kedden este nyolc órakor. (szabó) MEGSZÁLLT TERÜLETEK Áldozatokat követelő heves összecsapások (ČSTK) - Változatlan hevesség­gel folytatódott a hétvégén a palesz­tin felkelés az Izrael által megszállt területeken. A leghevesebb össze­csapásokról Ramallahból érkezett jelentés. A Jeruzsálem közelében fekvő városban az izraeli katonák lezárták az üzletközpontot, a tünte­tőket könnyfakasztó gázzal és gumi­lövedékekkel zavarták szét. Egy pa­lesztin asszony megsebesült. Három palesztin Nabluszban szenvedett súlyos sebesüléseket, amikor megpróbálták felvonni a pa­lesztin lobogót. Kórházi források szerint lőfegyver okozta sérülése­iket. Ramallah körzetében 15 palesz­tin menekülttáborban és faluban vol­tak szombaton tiltakozó akciók. A megszálló hatóságok kijárási tilal­mat rendeltek el a Betlehem melletti Beit Szahur faluban, amelynek lako­sai a hatóságok eljárása elleni tilta­kozásul tüntetőleg vissza akarták adni az izraeli igazolványokat, me­lyeket kénytelenek maguknál horda­ni. A polgári engedetlenség fokozó­dása miatt a falu környékén lévő menekülttáborokba is kiterjesztették a kijárási tilalmat. Az izraeli katonák a Gázai-öve- zetben szombaton gránátokkal és könnyfakasztó gázzal támadtak egy kórházra, amelyben palesztin gyere­keket ápolnak - közölte a WAFA palesztin hírügynökség. A barbár tá­madás során legkevesebb 50 gyer­mek megsebesült. Tegnap reggel a kórházba szállí­tás után belehalt sebesülésébe egy fiatal palesztin. Az izraeli katonai szóvivő szerint Petah Tikva izraeli falu mellett szenvedett mell-lövést, amikor állítólag megpróbált fegyvert lopni. A ciszjordániai Tulkarm város­kában egy további palesztin vesztet­te életét, amikor egy ottani izraeli telepes gépkocsijával szándékosan nagy sebességgel belerohant a pa­lesztinok egy csoportjába. A város­ban ezenkívül heves összecsapá­s ok voltak a palesztin fiatalok és az izraeli katonák között. Az izraeli hatóságok közölték: a megszállt területeken további 220 palesztin lakóházat rombolnak le az­zal az indokkal, hogy lakóik állítólag részt vesznek a palesztin felkelés­ben, illetve rokonszenveznek a Pa­lesztinjai Felszabadítási Szerve­zettel. A palesztin felkelés támogatására Bagdadban rendezett felvonuláson Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke kö­zölte, hogy tavaly december, a népi felkelés kitörése óta az izraeli kato­nák 386 palesztint megöltek és kb. 10 ezret megsebesítettek. Arafat ki­jelentette a folytatódó felkelés a pa­lesztin célok elérését szolgálja. Számíthatnak segítségükre (Munkatársunktól) - A Prešovi já­rásban pár évvel ezelőtt új vezető­séget választottak a Csehszlovák Vöröskereszt járási bizottságának élére. A kádercsere a szervezet te­vékenységére kétségtelenül pozití­van hatott, amit az is bizonyít, hogy Fedor Liškától, a Csehszlovák Vö­röskereszt Szlovákiai Központi Bi­zottsága alelnökétől múlt évi aktivi­tásukért a legjobb járási bizottság­nak járó vörös vándorzászlót ezúttal a prešoviak vehették át. A Csehszlovák Vöröskereszt Pre­šovi Járási Bizottsága tavaly minde­nekelőtt az önkéntes véradás szer­vezésében ért el kiemelkedő ered­ményeket. A járás önkéntes véradói közül a Janský-érem arany fokoza­tát eddig 71 -en, az ezüst fokozatot 424-en, a bronzot pedig 1800-an kapták meg. Vöröskereszt megkü­lönböztetett figyelmet fordított a ma­gatehetetlen idős emberek és az egészségileg tartósan károsult gye­rekek gondozására is. Tavaly 72 tagot készítettek fel a gondozói teendők szakszerű elvégzésére. 39-en elvé­gezték az úszómesteri tanfolyamot, és szolgálatot vállaltak Szlovákia egyik legkedveltebb üdülőhelyén, a zempléni Širava-tónál. Hogy erre milyen nagy szükség van, arról a statisztikai adatok tanúskodnak. Korábban a nyári turstaidényben ál­talában heten fulladtak vízbe, két év óta egy ilyen eset sem fordult elő. A járásban a Vöröskereszt a múlt évben 30 új gépkocsivezetőnek en­gedélyezte a szakvizsga letétele után a „Szakszerű elsősegélynyúj­tás“ táblának a gépkocsiban való elhelyezését. Balesetkor ezeknek a hivatásos sofőröknek a segítségé­re mindenki számíthat. Természetesen számos más te­rületen is van mit tennie a szervezet­nek. Bebizonyosodott, hogy a jól szervezett orvosi szakelőadások iránt nagy érdeklődés van a lakosok körében, s a Vöröskereszt a Nemze­ti Front választási programjának tel­jesítéséből is kiveszi részét. A Pre­šovi járásban - főleg a szociális és egészségügyi létesítmények építé­sekor - a tagok társadalmi munká­ban tavaly például 87 ezer órát dol­goztak le. (-szák) SZERGEJ AHROMEJEV mar­sall, vezérkari főnök, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első he­lyettese Havannából tegnap vissza­tért Moszkvába. Hivatalos látogatást tett az Egyesült Államokba, majd hivatalos baráti látogatást a Kubai Köztársaságban. HAVANNÁBAN szombaton befe­jeződött a Kubai KP KB ülése, amely a népgazdaság egyes ágazatainak és az ország élete több területének helyzetével foglalkozott. SZADDAM HUSSZEIN iraki ál­lamfő az ország nemzeti ünnepe alkalmából mondott beszédében tegnap ismételten felszólított az irá­ni-iraki konfliktus befejezésére. GEORGE SHULTZ amerikai kül­ügyminiszter szombaton megkezd­te háromnapos dél-kóreai látogatá­sát, melynek során tárgyalásokat folytat az államfővel, a kormány to­vábbi tagjaival és az ellenzék ki­emelkedő képviselőivel. EGYÜTTMŰKÖDÜNK A SZOV­JETUNIÓVAL volt az elnevezése annak a konferenciának, amelyet Washingtonban tartott pénteken a legnagyobb amerikai vállalatok és a vállalkozó körök közel 200 képvi­selője. A tanácskozás témája a szovjet-amerikai kereskedelmi és gazdasági együttműködés bővítése volt. LUANDÁBAN angolai-mozambi- ki megállapodást írtak alá a katonai együttműködés fejlesztéséről. En­nek értelmében Angolában kapnak kiképzést a mozambiki fegyveres erők tagjai. RONALD REAGAN amerikai elnök, Washingtonban találkozott az ENSZ főtitkárával. Az elnök a talál­kozón megerősítette, az USA to­vábbra sem folyósítja hozzájárulását az ENSZ-nek, mindaddig, amíg a vi­lágszervezet nem csökkenti jelentős mértékben kiadásait. Washington már 530 millió dollárral tartozik az ENSZ-nek. GLEN MICHAEL SAUTER, az USA állampolgára menedékjogot kért a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnökségétől. Kérését azzal indokolta, hogy bujkálni kénytelen az ót ok nélkül üldöző amerikai tit­kosszolgálatok elől. A testület em­beriességi okokból elegett tett Sau- ter kérésének. AMERIKAI SZAKÉRTŐK CSO­PORTJA - a szovjet-amerikai raké­taszerződés alapján - tegnap befe­jezte első ellenőrzését a szverd- lovszki Kalinyin Gépgyárban, amely az RK 55 típusú robotrepülőgépek kilövőberendezéseit állította elő. A gyártósorokat és a tesztelő beren­dezéseket már leszerelték és meg­semmisítették. Nadzsibullah rádió- és televíziós beszéde Felhívás párbeszédre A NEMZETI ÉRDEKEK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL (ČSTK) - Szombaton rádió- és televí­ziós beszédet mondott Nadzsibullah, az Afgán Köztársaság elnöke. A nemzeti megbékélés kérdéseivel, az afganisztáni rendezésre vonatkozó genfi megállapo­dások teljesítésével és a főváros elleni fokozódó támadásokkal foglalkozott. El­mondta, a Kabul elleni rakétatámadások számos polgári áldozatot követeltek. Az elnök véleménye szerint a szélsőségesek a rakétatámadásokkal akarnak bosszút állni azokért a megsemmisítő veresége­kért, melyeket az afgán hadseregtől szen­vedtek el már a szovjet csapatok kivoná­sának megkezdése után. Nadzsibullah bírálta Pakisztánt a genfi megállapodások megsértése miatt, s rámutatott arra, a nemzeti megbékélés politikája már több sikert ért el. Javasolta a fegyveres ellen­zék vezetőinek, kezdjenek konstruktív párbeszédet a kölcsönös tisztelet elve alapján, figyelembe véve a nemzeti érde­keket. Az államfő megállapította, hogy Kabul lakónegyedei ellen már tíz éve intéznek támadásokat, de ezek intenzitása az utóbbi három hónapban nagy mértékben megnövekedett. Április 30-a és július 15-e között 137 rakétát és 30 aknát lőttek ki a városra, 63 robbantást hajtottak vég­re, s ezek a támadások 139 emberéletet követeltek és 170 személyt megsebesí­tettek. Véleménye szerint az ellenzék így akarja aláásni a nemzeti megbékélés po­litikája híveinek akaratát, így akarja meg­félemlíteni őket többek között annak a rá­galomnak a terjesztésével, miszerint az afgán hadsereg lövi a fővárost. Nadzsi­bullah elmondta, hogy azok a rakéták és gránátok, amelyek Kabulban csapódtak be, egyiptomi, amerikai, brit és kínai gyártmányúak. Végül Nadzsibullah ismét felszólította a külföldön élő afgánokat, hogy térjenek vissza hazájukba, xxx Kabulban ülést tartott az a különbizott­ság, amely a főváros elleni legutóbbi rakétatámadás áldozatainak megsegíté­sével foglalkozik. A bizottság hozzálátott a pénzsegélyek kifizetéséhez, ezenkívül élelmet és ruházati cikkeket juttat a káro­sultaknak. NSZK - SZOVJETUNIÓ Kohl az együttműködésről (ČSTK) - Helmut Kohl, az NSZK kancellárja tegnap nyilatkozott a Deutsch- landfunk rádióállomásnak. Nyilatkozatá­ban szorgalmazta a szovjet-nyugatnémet kapcsolatok javítását több területen. Kije­lentette, októberre tervezett szovjetunió­beli látogatását jó lehetőségnek tekinti arra, hogy új fejezet nyíljon a két ország viszonyában. Kohl elmondta, Moszkvá­ban elsősorban leszerelési kérdésekről akar tárgyalni, továbbá a gazdasági és kulturális kapcsolatok bővítéséről, a kör­nyezetvédelemről, az emberi jogokról, a fiatalok kapcsolatainak fokozásáról és a főiskolák közti együttműködés bővíté­séről. A legújabb szovjet leszerelési javasla­tokkal összefüggésben a kancellár kije­lentette, hogy ezeket feltétlenül figyelme­sen és sietség nélkül kell tanulmányozni. HEGYI KARABAH Egységesen kell fellépni a társadalomellenes jelenségekkel szemben Ma összeül a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége (ČSTK) - A TASZSZ hírügynök­ség a hét végén beszámolt arról, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének ma kezdődő ülése közeledtével Hegyi Karabah- ban egyre jobban kiéleződött a hely­zet. Változatlanul szünetel a munka az ipari üzemekben és az intézmé­nyekben, leállt a közlekedés és egyre rosszabb a lakosság élelmiszer-el­látása, miközben a vasútállomáso­kon vesztegelnek az élelmiszerekkel teli konténerek százai. A mezőgaz­daságban gondokat okoz az állatál­lomány ellátása. A határi munkák folytatódnak, csak néhol akadozik az aratás. Szombaton reggel letartóztatták azt az Adamjan nevű bűnözőt, aki pénteken meggyilkot három embert. A bűntény kivizsgálása folytatódik. A területen rendfenntartó tevé­kenységgel megbízott katonai egy­Nicaraguai tiltakozás az USA-nál (ČSTK) - A nicaraguai kormány élesen tiltakozott az amerikai kor­mány döntése ellen, melynek értel­mében kiutasították Carlos Tunner- mannt, Nicaragua egyesült álla­mokbeli nagykövetét, s egyben kép­v iselőjét az Amerikai Államok Szer­vezetében. A managuai külügymi­nisztérium nyilatkozata megállapítja, a washingtoni kormánynak ez a lé­pése nemcsak a köztársaság szuve­renitásának megsértését jelenti, de egyben támadást az AÁSZ függet­lensége ellen is, melynek tagorszá­gai számára az alapokmány bizto­sítja azt a jogot, hogy kinevezzék és visszarendeljék szervezetbeli képvi­selőiket. Carlos Tunnermann pénteken ér­kezett meg a mexikói fővárosba. Megérkezése után közölte: azért tett eleget az amerikai kormány követe­lésének és hagyta el az Egyesült Államok területét, hogy ne szolgál­tasson ürügyet a nicaraguai nép el­leni agresszióhoz. Hangsúlyozta, ki­utasítása törvénytelen és jogtalan. Az, hogy eleget tett, nem jelenti, hogy kormánya legálisnak tartja ki­utasítását. ségek parancsnoksága tájékoztatta a TASZSZ tudósítóját arról, hogy naponta több fegyvert koboznak el örmény és azerbajdzsán nemzetisé­gű személyektől. Az Örményországban kialakult helyzet további rosszabbodásának megakadályozása érdekében a köz­társaság vezetése határozott intéz­kedéseket tesz. Pénteken tanácsko­zást tartottak az örmény KP Köz­ponti Bizottságán, megvitatták a ki­alakult helyzetet és a normalizálást célzó halaszthatatlan intézkedése­ket. A sztrájkok miatt már több tíz­millió rubel értékű a termeléskiesés. Bírálták azokat a párt-, tanácsi és gazdasági vezetőket, akik több he­lyütt gondatlanságot, sőt esetenként felelőtlenséget tanúsítanak a jelen­legi szélsőséges helyzetben. Sajná­lattal állapították meg, hogy még mindig nem alakult ki egységes front a társadalomellenes jelenségek el­leni harcban. Különösen aktívan kell megakadályozni a provokációkat, a híresztelések terjedését és a sztrájkfelhívásokat. Nyugtalanság­gal szóltak arról, hogy a gyűléseken kezdenek túlsúlyba kerülni a törvényellenes tendeciák, az uszí­tások és már uszító röplapok is megjelentek. A tanácskozáson éle­sen bírálták az örmény belügymi­nisztérium és ügyészség szerveit is, mivel engedékenyek a rendbontók­kal szemben. Külön hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy a pártszer­vek, a tanácsok és minden kommu­nista tudatosítsa a lejátszódó ese­mények súlyosságát. Időszerű politikai és gazdasági kérdésekről Grósz Károly interjúja a Népszabadságnak (ČSTK) - A Népszabadság szombati száma terjedelmes be­szélgetést közöl Grósz Károllyal, az MSZMP főtitkárával, a miniszterta­nács elnökével időszerű politikai és gazdasági kérdésekről, a párton be­lüli helyzetről és a közelmúltban le­zajlott országos pártkonferencia ha­tározatainak teljesítéséről. A gazdaságban a politikai életben és a társadalomban lezajló esemé­nyek közül - melyek káderváltozá­sokkal is összefüggenek - az MSZMP főtitkára kiemelte a nemze­dékváltás szükségességét. Ez azonban humánus módon valósul meg, az emberi méltóság tisztelet­ben tartásával. Az aktív politikai élet­ből való távozás senkinek sem okoz sem erkölcsi, sem politikai károkat. Ezért túlzás nélkül elmondható, hogy ebben a szocializmus már a legjobb oldaláról mutatkozik be. Ami a politikai rendszert illeti, melyről májusban tárgyalt a pártkon­ferencia, a magyar vezető elmondta, a párt vezető szerepét az egypárt- rendszer keretében kell megújítani, bár elvben nem zárta ki a jövőbeni többpártrendszer kialakulásának le­hetőségét. A párt tevékenységét az utóbbi időben jelentős bírálatok érték, nagyrészt jogosan. A további munka lényege a párt tevékenységének ak­tivizálása. Ma már nem érvényes, hogy aki nincs ellenünk, az automa­tikusan velünk van. Ma az egyedüli elfogadható álláspont az aktív együttműködés. Grósz Károly a továbbiakban cá­folta, hogy a párton belül lennének konzervatív erők és a klasszikus értelemben vett jobboldal vagy bal­oldal. A frakciózás veszélyével összefüggésben elmondta, hogy a párton belül eddig is voltak külön­böző nézetek, polémiák és éles vé­leménycserék, de mindez zárt kör­ben zajlott, erről nem tájékoztatták a lakosságot, de az összes párttagot se. Ma, amikor a vezető politikai személyiségek rendszeres nyilvá­nos szereplése normává vált, olyan benyomás alakult ki, hogy egyszeri­ben megszaporodtak a centrumtól eltérő nézetek. Az MSZMP KB legutóbbi ülését értékelve Grósz Károly a legpozití­vabb elemnek azt a nézetazonossá­got nevezte, hogy strukturális válto­zások nélkül nem lehet megállítani a külföldi adósságok növekedését sem. A plénum jóváhagyta ezt a koncepciót, a vita elsősorban a változások ütemére vonatkozott. A döntő többség a határozottabb és radikálisabb alternatívát támo­gatta.

Next

/
Thumbnails
Contents