Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)
1988-06-11 / 136. szám, szombat
Igazsághű, meggyőző művészetre van szükségünk (Folytatás a 4. oldalról) Ehhez is nagy segítséget nyújthat az ideológiai kérdésekkel foglalkozó ülés. Megállapításainak az adott helyzet tárgyilagos elemzésén kell alapulnia, s pontosan kell értékelnie azt az erőt is, amelyet ma ideológiai frontunk képvisel. Ezzel kapcsolódunk a CSKP KB 9. üléséhez, aktivizálni fogjuk egész pártunkat, mint a társadalom valódi politikai és szellemi élcsapatát. Az ideológiai kérdésekkel foglalkozó ülés természetesen nem old meg mindent, viszont utat nyithat az égető és összetett problémák megoldásához, s olyan ofíenzíva kibontakoztatásához, amelyre valamennyien joggal várunk. Nagyobb aktivitást Napjainkban hangsúlyosan szólunk az ideológiai munkáról, az ember tudatáért, alapállásáért és erkölcséért, a szocialista értékekért vívott harc fontosságáról. Mindez rendkívül fontos feladat s egyúttal jelzi szükségszerű tennivalóinkat is. Ma ez kulcsfontosságú feladat, amely törvényszerűen megköveteli a kultúra és művészet képviselőinek, az egész szférának a nagyobb aktivitását. Teljes mértékben bízunk a művészek, s a kultúra területén dolgozók állampolgári felelősségérzetében, minden vonatkozásban támaszkodunk rájuk. Ezt a felelősséget elsősorban azoknak a kommunistáknak kell átérezni- ük, akik e területeken dolgoznak. Nekik kell a legkezdeményezőbbnek lenniük, nekik kell céltudatosan és határozottan cselekedniük. Ha tétováznának, kételkednének és zavartan rohangálnának az egyik helyről a másikra, s eluralkodna rajtuk az a félelem, miszerint olyan korszak jön, amelyben önmaguk megmentése a cél, s amelyben csak kellemetlen meglepetések várnak az emberre, akkor bizony nem számolhatnánk a kulturális és a művészeti front valódi aktivizálódásával. Itt kell megnyilvánulnia - s nem félek kimondani a szót - a pártvezetőség szilárdságának. Ez nem valamiféle dogmatikus követelmény. Ez elsőrendű kötelesség, szükségszerüség, amely éppen azért került előtérbe, mert az „értékek felülvizsgálására", a kritériumok értékelésére, s különböző olyan tézisek és állítások éles kritikájára kerül sor, amelyeket a múltban kétségbevonhatatlannak tartottunk. Ebben a helyzetben különösen arra kell törekednünk, hogy annak az értékrendnek, amelyből kiindulunk, kellő tekintélye legyen. Ez a tekintély ne tűnjék kikényszerítettnek, hanem adódjék az értékek minőségéből. Az ideológiai kérdésekkel foglalkozó ülésnek hozzá kellene járulnia annak az értékrendnek a megszilárdításához, amely szocialista és kommunista eszményeinkből, a leninizmus eszméjéből fakad, s amelyek munkánkban ösztönöznek bennünket. A tanácskozásnak segítenie kellene bennünket abban, hogy az egész ideológiai szféra szakaszán és a politikai életben új, valóban offenzív munkát indítsunk el s a párt, valamint társadalmunk biztos legyen abban, hogy a célokat teljes mértékben tudatosítva valóban előre haladunk. Azzal a mélységes meggyőződéssel, hogy ezek a célok elérhetők, s azzal a tudattal, hogy az átalakítást nálunk, Csehszlovákiában azoknak az eszméknek a szellemében végezzük, amelyek a pártba való belépés, a forradalom véghezvitele során, valamint a szocializmus építésének a kezdetén is vezéreltek bennünket. A kultúra és a művészet frontja nélkül, valamint a velük való cselekvő együttműködés hiányában nem tudnánk ezt a feladatot teljesíteni. Eljárásainkban ezért is határozottnak és következeteseknek kell lennünk, mert csak így nyerhetjük meg az ifjú nemzedéket. Csak aktív hozzáállással szerezhetjük meg rokonszenvüket, s kapcsolhatjuk be ókét az átalakítás folyamatába. E téren is hatása lesz nézeteink szilárdságának, s annak, hogy mennyire tudjuk, mit akarunk, s milyen mértékben válik nyilvánvalóvá, miszerint a kommunista párt vezető szerepe társadalmunkban történelmileg legitim, s ez a pozíció a jövőben is megilleti pártunkat. Tudjuk azt, hogy a kritika, amely szüntelenül erősödik, szükséges ahhoz, hogy fölszámoljuk mindazt, ami a múltban nem felelt meg. Ám éppen ezért még érzékenyebben kell reagálnunk minden olyan támadásra, amely a szocializmus értékei ellen irányul, hiszen ezeket az értékeket erősíteni, megszilárdítani akarjuk. Teljes mértékben egyetértek azzal, amit Se- quens elvtárs mondott. A szocializmus értékei nem csupán húsz vagy negyven évig érvényesek, hiszen annak az évszázadokon át tartó harcoknak a betetőzését jelentik, amelyet nemzeteink vívtak szabadságunkért. Ezeknek az értékeknek a segítségével léptünk be az emberiség kultúrájába és a civilizációba. Ezek az értékek jelentették a szocialista forradalom értelmét, annak a harcnak a betetőzését, amelyet a dolgozó ember valódi szabadságáért, a kizsákmányolás és a szellemi sötétség ellen, s olyan szabadság kivívásáért folytattunk, amely lehetővé teszi a dolgozó számára, hogy sorsának ura legyen. Ezekre az értékekre építünk az átalakítás folyamán. E folyamatban nem látjuk a történelmi fejlődés megszakítását, s nem gondoljuk, hogy a szocializmus története a átalakítás megvalósításával is kezdődik. Mindez nem jelenti azt, hogy nem kell radikális eszközökkel felszámolni mindazt, ami a szocializmust deformálja, elsősorban tehát az irányítás bürokratikus és adminisztratív módszereit, amely nem számol az emberek alkotó- képességeivel és kezdeményezésével. Művelődéspolitikánk feladatai A demokratizálás, s főleg a szocialista önigazgatás kialakításának az igénye a művészeti alkotószövetségekre is vonatkozik. Szükséges, hogy ezekben a szervekben a tagság kézben tartsa saját ügyeinek irányítását. S amikor a szocializmus értékeiért harcolnak, akkor - különösen ma - ügyelniük kell az alapvető kritériumok fölbomlásának veszélyeire is, hiszen ezek szabják meg értékeink minőségét. Mindezzel kapcsolatban nagyon röviden szeretnék szólni művelődéspolitikánk legfontosabb feladatairól, s arról a felelősségről, amelyet cselekedeteink során tudatosítunk. Elsősorban meg kell őriznünk, s közkinccsé kell tennünk az elmúlt évek kulturális alkotásait. Egyaránt gondolunk a nemzeti kultúráink és a világkultúra értékeire. Ez hatalmas feladat. A szocialista forradalom egészen társadalmunk építésének kezdete óta ezt nagyon fontosnak tartotta. Emlékezzünk Klement Gottwaldra, aki ezt a feladatot a társadalmunk demokratizálása szerves részének tekintette. Amikor majd számba vesszük eredményeinket, úgy vélem, számos pozitívumot mondhatunk el szellemi értékek megőrzésével és közkinccsé tételével kapcsolatban. Államunk e téren sem fukarkodott az anyagi eszközökkel. Ám mindezek ellenére e téren is nagyok az adósságaink, amelyeket fokozatosan tör- lesztenünk kell. Ennek alapján fognak a jövőben értékelni bennünket. Művelődéspolitikánknak kellő feltételeket kell teremtenie nemcsak a szellemi értékek megőrzéséhez, hanem a további alkotómunkához, az új értékek megszületéséhez is. A szocialista országok művelődéspolitikájának az alkotómunka olyan szabadságát kell megteremtenie, amely szorosan összekapcsolódik a művész állampolgári felelősségérzetével. S ez újabb feladattal függ össze, éspedig az értelmiség olyan aktív frontjának a formálásával, amely a dolgozó néphez szervesen kötődve az új társadalom felépítésére fordítja erejét, tehetségét. Minden különbözőség és differenciálódás ellenére ennek a frontnak integrált egységet kellene alkotnia, s a szocialista társadalom emberének formálásában segíthetne hatékonyabban. Olyan ember formálásában, akinek világnézete, erkölcse társadalmi eszményeinkből fakad. Többen elmondták itt, hogy munkánkra e téren is sok veszély leselkedik, amelyeket nem szabad lebecsülnünk. Szeretném külön még hangsúlyozni felelősségünket az ifjú nemzedékkel és a gyermekekkel szemben. A televíziót, a tömegtájékoztató eszközöket és propagandánkat is bírálat érte itt. Meggyőződésem, hogy azok az elvtársak, akik a tömegtájékoztató eszközök vezetői, mélyrehatóan fogják elemezni ezeket a meglátásokat. A televízió vezetősége tudatosítja, hogy ez a tömegtájékoztató eszköz is az egész társadalomé, s a képernyőn helye van az elkötelezett művésznek és alkotásainak is. A művelődéspolitikának ügyelnie kell arra is, hogy a művészi alkotásokat rendszeresen hozzáértő, elvszerű és ezzel egyútt érzékeny kritika értékelje. Mindez különösen fontos napjainkban, amikor általában a középszerűség elburjánzását elősegítő irányzatok hatnak, s amikor első pillantásra nem is olyan egyszerű szétválasztani az ocsut a búzától. A bírálat azonban nem csupán a tömegtájékoztató eszközökben tevékenykedő hivatásos kritikusok szűk körének az ügye. Napjainkban, amikor a lenini nyílt politika elveire építünk, a bírálatban nagyobb szerepet kellene kapnia a dolgozónak, tehát annak, akinek a műveket megalkották. Olyan emberre gondolok, aki érdeklődik a kultúra, a művészet, a művelődés iránt, s akinek életszükséglete a kultúra és a művészet. Művelődéspolitikánknak végre meg kell teremtenie a kultúra és a művészet fejlődésének és az alkotómunka további kibontakozásának anyagi feltételeit. Erről is már sok szó esett. Például azokról a helyiséggondokról, amelyekkel Prágában a zenei rendezvények szervezői küszködnek. A zenei nevelés nehézségeiről, súlyos gondjairól a Literárni mésíčnik című folyóiratban nagy felelősségérzettel írt Holzknecht elvtárs. Cikkét aztán a Rudé právo is közölte. Az ilyen bíráló hangokhoz vissza kell térni, s foglalkozni kell velük. A változásokhoz, a jobbításhoz nem kellenek mindig százmilliók. Néha elegendő a művészet és általában a kultúra igényei iránti nagyobb megértés is. S nem szükséges az sem, hogy olyan szegényember pózát öltsük fel, akinek arra sincs kellő eszköze, hogy kulturáltan éljen. Társadalmunk nincs olyan rossz helyzetben, hogy ne tudná megoldani a kultúra és művészet anyagi ellátottságának égető gondjait. Meggyőződésem, hogy e téren is segít majd bennünket az ideológiai kérdésekkel foglalkozó ülés. Azzal is, hogy hozzájárul az alkotómunka tekintélyének további növeléséhez. Előtérben az iskolák munkája E tanácskozás eredményeire építve szeretnénk - a tervek szerint a következő év elején - megtartani pártunknak az oktatás kérdéseivel foglalkozó központi Miloš Jakeš elvtárs nagyra értékelte a vita tárgyszerű és alkotó jellegét, amelyben a résztvevők teljes támogatásukról biztosították a CSKP politikáját, az átalakítást és a társadalom demokratizálását. Egyben kifejezték a művészeti szövetségek szándékát az ebben való aktív részvételre. Ugyancsak kiemelte a tanácskozás nyílt légkörét. Szó volt a gondokról és a hiányosságokról, bíráló vélemények hangzottak el egyes kérdések elégtelen megoldásáról. Miloš Jakeš elvtárs biztosította a jelenlévőket, hogy a megjegyzéseiket, kéréseiket és konkrét javaslataikat a CSKP KB illetékes osztályai, a minisztériumok és más állami, gazdasági szervek megvizsgálják, s pozitív választ keresnek rájuk. A találkozón tömör elemzés hangzott el arról, amit a művészeti szövetségek tavalyi kongresszusaik óta végeztek - állapította meg Miloš Jakeš elvtárs. Helyénvaló, hogy nem elégednek meg az elért eredményekkel. A kor igényei megkívánják, hogy mindenütt aktivizálódjunk, hiszen nem topoghatunk egyhelyben. Amit tegnap célul tűztünk ki, azt a fejlődés folyamatát tekintetbe véve, szüntelenül bővítenünk és konkretizálnunk kell, s mindenekelőtt energikusabban kell megszerveznünk a határozataink teljesítéséért folytatott harcot. Helyesen hangsúlyozták, hogy az átalakítást a művészeti szövetségekben is el kell végezni. Belső életük demokratizmusának elmélyítéséről, az alkotó tevékenység magas színvonaláról és eszmeiségéről van szó. De ugyanilyen fontos a műalkotások érzelmi hatása, a művészek és a kultúra dolgozói társadalmi és állampolgári felelősségének az erősítése. Hazánk széles alkotói potenciáljának a szocialista társadalom további fejlődése és szellemi élete érdekében megvalósuló egyesítését Miloš Jakeš elvtárs rendkívüli jelentős feladatnak mondotta. Ennek teljesítésébe aktívan részt kell venniük a művészeti szövetségeknek. Eszmei befolyásukat elsősorban a fiatal művészek körében kell érvényesíteniük. Az ideológiában - erről Fojtík elvtárs is beszélt már - nem szorulhatunk deffenzívába. Nem védekezhetünk szüntelenül valaki és valami ellen. Ezért nagyobb hangsúlyt helyezünk ideológiai munkánk offenzív jellegére. Ez egyben az elvégzett munka és a megszerzett tapasztalatok helyes értékelését, következtebizottsági ülését. Ennek az ülésnek az előkészületei már megkezdődtek. Az iskolák munkáját sok bírálat éri. Úgy vélem, jogosan. Az oktatás területén sok dolgot egyszerre akartunk megoldani, s ez újabb gondokat szült. Jogosan bírálták a művészeti iskolák munkáját, s egész hálózatát is. Kidolgoztuk oktatási rendszerünk jelenlegi helyzetének értékelését, s a dokumentumot az Učiteľské noviny című lapban a nyilvánosság elé terjesztjük. Szeretnénk, ha oktatási rendszerünkről széles körű vita bontakozna ki, s ha az iskolák munkájával kapcsolatban közvéleményünk is állást foglalna. A vitából természetesen levonjuk majd a megfelelő következtetéseket. Büszkélkedünk oktatási rendszerünkkel, miközben azon kevés országok közé tartozunk a világon, amelyek megengedik maguknak, hogy hetente csak öt napot tanítsanak, s ezalatt még különböző körülmények is zavarják az oktatás menetét. Az iskolák egyáltalán nem arra vannak, hogy a tanulókat elküld- jék burgonyát szedni, komlót szüretelni, erdőket tisztítani és így tovább. A tanulók nem azért járnak iskolába, hogy a szülők helyett ott legyen a megőrző. Megdöbbentő, hogy milyen felelőtlenség és köny- nyelmúség nyilvánul meg a műveltséggel kapcsolatban éppen abban az időben, amikor társadalmunk jövőjét illetően hangsúlyozottan szólunk a szakmai tudás meghatározó szerepéről. S valóban, a jövőnk a fiatal nemzedék nevelésétől és műveltségétől függ. Úgy tűnik fel azonban, hogy ezt a tényt nem akarjuk teljes mértékben tudatosítani, s a gyakorlatban minderre nem vagyunk tekintettel. S végezetül még egy megjegyzés, amely a művész állampolgári elkötelezettségére vonatkozik. Mindannyian tanúi téseinek a gyakorlatban való fel- használását is jelenti. Ebben is részt kell venniük a művészeti szövetségek tagjainak, s elsősorban a kommunistáknak és a pártcsoportoknak kell aktívabb szerepet játszaniuk. A vitában néhány résztvevő aggodalmának adott hangot, hogy a vállalatok önelszámolása nem akadályozza-e majd a kultúra és a művészet fejlődését. Ezekre a megjegyzésekre Miloš Jakeš a következőket válaszolta: Egyetértek azzal, hogy átmenetileg jelentkezhet olyan jelenség, amikor is a vállálatok nem szívesen támogatják majd a termelésen kívül eső dolgokat. Egyebekkel együtt azokat sem, amelyek a kultúrával és a művészetekkel függnek össze. De ismét szeretném aláhúzni, hogy gazdasági politikánk célja a lehető legszéle- sebben megvalósuló társadalmi célzatosság, amihez hozzátartozik a kultúra, a nevelés, stb. támogatása is. Az ilyen társadalmi szükségletek kielégítésére céltudatosan használjuk fel a gazdasági erőforrásokat, illetve a nemzeti jövedelmet. Miloš Jakeš elvtárs foglalkozott a társadalom egy részének passzivitásával és közömbösségével. Ennek leküzdésében a kommunistákra fontos feladatok hárulnak. Ebben az összefüggésben rámutatott arra, hogy Nyugatról és a szocializmus belső ellenségei felől is agresszíven lépnek fel ellenünk. Az átalakítást úgy értelmezik, mint olyan térnyerést, amelyben azt folytathatják, amit 1968-ban abbahagytak. Azt, hogy tévednek, azzal bizonyítjuk be leginkább, ha az átalakítás szocialista irányvonalának támogatására az emberek döntő többségét megnyerjük. A különböző támadásokat és társadalomellenes lépéseket nem béníthatjuk meg adminisztratív úton, parancsokkal és tiltásokkal. Itt a párt, a pártszervezetek, a kommunisták és minden becsületes állampolgár meg kell hogy mutassák képességeiket. Támadásba kell lendülnünk a passzivitás ellen. Úgy kell megküzdenünk ezzel a gonddal, hogy az egyes kérdésekkel kapcsolatos világos állásfoglalással valóban aktív résztvevői legyünk az átalakításnak. Világosan kell megfogalmazni, mit akarunk tenni és elodázás nélkül végre is kell hajtanunk - mondotta Miloš Jakeš elvtárs. Hogyha nem így cselekszünk mind a kommunista párt, mind a szocializmus ügyének elkötelezett társadalmi többség nevében, akkor ezt valaki más fogja megtenni. Olyan, aki nem építeni, hanem rombolni akarja vagyunk annak, hogy napjainkban a Szovjetunióban a kulturális front képviselői, a művészek és különösen az írók - s ez kedvező jelenség, habár olykor bizonyos túlzások tanúi is vagyunk - miként nyilvánítják ki állampolgári elkötelezettségüket, elsősorban azzal, hogy minden érdekli őket, ami a társadalomban történik. Éber szemmel őrködnek az ökológia, az erkölcsi nevelés szakaszán, véleményt nyilvánítanak az embertársi kapcsolatokról, s mindarról, ami befolyásolja az átalakítás sikerét. Ki más szólhatna hozzáértőbben ezekről a kérdésekről, mint az író, a művész, az ember, aki tudja, hogy milyen az^ élet értéke, az emberi civilizáció jelentősége. E téren is szorosabb együttműködésre van szükség a művészeti alkotószövetségek és a tömegtájékoztató eszközök között. Nem elegendő, ha csak azt kérdezzük a művészektől, hogy min dolgoznak, s milyenek a feltételeik az alkotómunkához. A művészeti frontot aktíván be kell kapcsolni a konstruktív kritikába, az egész demokratizálási folyamatba. A művész tekintélye nem korlátozódik csupán az alkotásra, ezt az egyén társadalmi elkötelezettsége, a közvéleményre gyakorolt hatása is növeli. Azt kívánjuk, hogy minden állampolgár teljes mértékben kapcsolódjék be az átalakítás folyamatába, amelyet már megkezdtünk, s amelyet becsületesen meg akarunk valósítani szükségleteinkkel, hagyományainkkal, s népünk mentalitásával teljes összhangban. Ebben a munkában a kulturális frontnak segíteni kell, s ennek megfelelően kell tevékenykednie. E cél alapján szükséges megszabnia a munka úf formáit és módszereit. Alcímek: Új Szó a társadalmunkat. Ezért sem hagyhatjuk figyelmen kívül politikai életünk egyetlen fontos kérdését sem. Választ kell adni valamennyire. Ezért is érvényesítjük a nyílt politikát, szélesítjük a nyilvánosság informálását, mint az igazságunk érvényesítéséért folytatott küzdelem eszközét. Ha feladjuk pozícióinkat, ha csak szemérmesen érvényesítjük a szocialista elveket, és az emberek felismerik, hogy bizonytalankodunk s nincs világos álláspontunk, akkor ne várjuk el támogatásukat - mondta Miloš Jakeš elvtárs, majd megjegyezte, hogy mindez teljes mértékben érvényes a művészeti szövetségek munkájára is. * A vitában szó volt a művészeti szövetségek fontos együttműködéséről - folytatta Miloš Jakeš elvtárs. Úgy gondolom, hogy ebben nagy erő rejtezik. Helyeselni lehet, ami itt elhangzott a szövetségek tevékenységének koordinálásáról, az anyagi eszközök közös felhasználásáról. Ez a közösségi megközelítés megsokszorozhatja erőnket. A reszortizmus mindenütt ártalmas, így a kultúrában és a művészetekben is gyengíti a hatékonyságot, csökkenti az eredményességet. Ebből a szempontból találkozásunknak nagy jelentősége van. Jó alkalom volt arra, hogy megváltoztassuk véleményeinket és tapasztalatainkat, s megegyezzünk a gondok megoldásának módozataiban. Az elvtársi, formaságoktól mentes együttműködés szolgálja leginkább a művészetet, és segíti hazánk állampolgárai között és a világban kifejtett hatását. Ebben az értelemben reagált Miloš Jakeš azokra a vitában elhangzott megjegyzésekre azzal kapcsolatban, hogy azelőtt rendszeresen megrendezték a művészek tanácskozásait. Alaposan el kell ezen gondolkodnunk - mondta. Ezeken a tanácskozásokon nemcsak a művészetek és a kultúra funkcióit vitatnák meg, hanem az ország politikai helyzetét is. Fontos, hogy a művészek eléggé fel legyenek vértezve, s kicserélhessék nézeteiket, majd egységesítsék cselekvésüket a művészeti szövetségek társadalmi feladatainak következetes teljesítésében. Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára a művészeti szövetségek képviselőinek megköszönte a tanácskozáson való aktív részvételüket, a javaslatokat és ajánlásokat, s a párt politikájának támogatását. Majd a kultúra és a művészetek alkotóinak eredményes munkát és jó egészséget kívánt. Miloš Jakeš elvtárs zárszava
