Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)
1988-06-30 / 152. szám, csütörtök
Mihail Gorbacsov előadói beszéde (Folytatás a 3. oldalról) városi, területi, köztársasági és országos szintű vezetőktől. Abban, hogy sok helyen az átalakítás még egy helyben topog, távolról sem csak a vezetők a hibásak. Tudjuk, hogy a vezetőkre hivatkozni - ez a legkönnyebb, és tegyük hozzá, nálunk nagyon elterjedt dolog. Ezt a szokást még valahogy meg lehetett érteni akkor, amikor az országban a közhangulat, a párt- és állami szervek tevékenysége nem teremtették meg a feltételeket az aktív állam- polgári álláspont kinyilvánításához. De most, elvtársak, minden gyökeresen változik, és sokan szilárdan bekapcsolódtak az átalakítás minden folyamatába. Ezért azoknak, akik ma is csak panaszkodnak, a vezetőkre mutogatnak, nyíltan fel kell tennünk a kérdést: s te mit tettél az átalakításért? Külön szeretnék foglalkozni a politikai szabadságjogokkal, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy az ember bármilyen kérdésben kifejtse véleményét. Ezeknek a szabadságjogoknak a megvalósítása a reális biztosítéka annak, hogy bármilyen, társadalmi érdeklődésre számottartó problémát minden oldalról megvitassanak, megfontoljanak minden érvet és ellenérvet, s ez segíthet abban, hogy a legkülönbözőbb vélemények és a valós lehetőségek figyelembe vételével a leghelyesebb döntések szülessenek. Vagyis, elvtársak, a közvéleménynek az ország életében betöltött új szerepéről van szó. S nem kell félni a vita újszerűségétől, szokatlanságától, nem kell visszahókölni, vagy szélsőségekbe esni a vita minden fordulatánál. Egy olyan elvi kérdést is érinteni akarok, mint a lelkiismereti szabadság. Most, a kereszténység oroszországi felvételének ezredik évfordulója kapcsán fokozott figyelem irányult erre a kérdésre. Mi nem titkoljuk a vallásos mint nem materialista, nem tudományos világnézettel kapcsolatos véleményünket. Ez azonban nem adhat alapot arra, hogy ne tiszteljék a hívő emberek szellemi világát, s még kevésbé arra, hogy bármiféle adminisztratív nyomást gyakoroljanak a materialista világnézet megszilárdítása érdekében. A 70 évvel ezelőtt az állam és az egyház, valamint az iskola és az egyház szétválasztásáról elfogadott lenini dekrétum a köztük lévő kapcsolat új alapját teremtette meg. Ismeretes, hogy ezek a kapcsolatok nem mindig voltak felhőtlenek. Ám maga az élet, a történelem egyesítette a hívőket és a nem hívőket mint a szovjet állam polgárait, hazafiait a nagy honvédő háború éveiben, szocialista társadalmunk megalakításában és a békéért folytatott harcban is. Minden hívő, tekintet nélkül arra, hogy milyen vallást gyakorol, a Szovjetunió teljes jogú állampolgára. Túlnyomó többségük aktívan részt vesz a termelőmunkában és a közéletben, a peresztrojka feladatainak megoldásában. A lelkiismereti szabadságról most készülő törvény a lenini elveken alapszik, és figyelembe vesz minden valós tényezőt. Most az állampolgárok személyi jogairól szeretnék szólni. Itt is pontosabb törvényes szabályozásra van szükség. Bizonyos lépések már történtek ezen a téren. Nagy megelégedést váltott ki az a döntés, hogy ezentúl nem kerül sor a névtelen levelek és bejelentések figyelembevételére, hogy büntetőjogi felelősségrevonás jár azért, ha valakit kifejtett bírálata miatt üldöznek, helyeslésre találtak a felelős beosztásban lévő személyek törvényellenes cselekedeteinek bíróság előtti megtámadására, az ilyen tettek okozta károk megtérítésére, valamint az elmebetegek jogai tiszteletben tartásának megszilárdítására vonatkozó határozatok. Egész jogrendünk biztosítani hivatott az állampolgárok életének, lakóhelyének sérthetetlenségét, a telefonbeszélgetések, a levelezés, a postai és távirati küldemények titkosságának szigorú tiszteletben tartását. S a törvény köteles megbízhatóan védeni az ember személyes méltóságát. Miközben minden eszközzel védjük és biztosítjuk a szovjet emberek jogait és szabadságát nem vizsgálhatjuk azokat az állampolgári kötelezettségektől elhatároltan. A demokrácia a társadalom ésszerű rendjét feltételezi, amely nélkül tulajdonképpen nem létezhet az egyén szabadsága sem. Törvénykezésünk célja, hogy megvédje a társadalmat mindenfajta harácsolóktól, megvesztegethető személyektől, üzemi szarkáktól, huligánoktól, erőszakos emberektől, rágalmazóktól. A társadalomnak hatékony eszközökkel kell rendelkeznie, amelyekkel hatni tud a társadalomellenes elemekre, át tudja nevelni őket, és be tudja vonni a rendes munkáséletbe. S még egy probléma. A személyes jogok és szabadságjogok megerősítésének, egészében véve a demokrácia és a glasznoszty kiszélesítésének kéz a kézben kell haladnia a törvényesség megszilárdításával, a törvény iránti feltétlen tiszteletre neveléssel. A demokrácia sem az önkényességgel, sem a felelőtlenséggel, sem a fegyelmezetlenséggel nem egyeztethető össze. Mint tudják, az utóbbi időben többször is találkoztunk olyan kísérletekkel, amikor a demokratikus jogokat antidemokratikus célokra akarták felhasználni. Egyesek úgy vélik, hogy ilyen úton bármilyen problémát - a határok újrarajzolásától kezdve az ellenzéki pártok létrehozásáig - meg lehet oldani. Az SZKP Központi Bizottságának véleménye szerint a demokratizálással való ilyenfajta visszaélések gyökeresen ellentmondanak az átalakítás feladatainak, éles ellentétben állnak a nép érdekeivel. Az emberi jogok kérdésének fontos nemzetközi vetülete is van. Mi mélyen meg vagyunk győződve szocialista választásunk helyességéről, és szilárdan eltökéltük, hogy a visszásságokat és a torzulásokat felszámolva, éppen ezen a szocialista talajon, a mi társadalmi rendünknek megfelelő keretek között és annak eszközeivel gazdagítjuk az egyén jogait. De a mai kor körülményei között az emberi jogok, mindenekelőtt az élethez való jog, az egész világközvélemény aggodalmának tárgya lett, fokozatosan nemzetközivé válik csakúgy, mint a közélet sok más területe is. Mi készek vagyunk minden országgal az aktív együttműködésre, a tapasztalatcserére és vállalt kötelezettségeink pontos teljesítésére. Meg vagyunk győződve róla: a peresztrojka meg tudja mutatni, hogy a szocializmus az ember mindenfajta - szociális, politikai és egyéni jogának biztosítása terén feltétlenül fölényben van. 3. Az államhatalom szerkezetének korszerűsítése Elvtársak! Ismeretes, hogy államunk a munkásosztály diktatúrájának eszközeként született, a 60-as évek küszöbén pedig döntés született arról, hogy fokozatosan össznépi államba nőjjön át. Minél mélyebbre hatolunk a politikai folyamat lényegébe, annál világosabban mutatkozik meg annak szükségessége, hogy államiságunkat össznépi szintre emeljük e fogalom teljes értelmében. Ehhez a hatalom és az irányítás olyan szervezetére van szükség, ahol a döntő, utolsó szót a nép mondja ki, ahol a társadalom önszabályozó és önigazgató folyamatai a lehető legteljesebben érvényesülnek. Elvi jelentőségű a hatalmi jogkörök helyes elosztása a politikai rendszer alapelemei, elsősorban a párt és az állam között. Az élet élesen veti fel annak szükségességét, hogy újjászülessen a népképviselők tanácsainak hatalma. Félmegoldások itt nem elegendőek. A kérdést átfogóan kell vizsgálni és radikálisan megoldani. A pártértekezlet előtti vita megmutatta, hogy azok az intézkedések, amelyeket a központi bizottság a tanácsok átalakítására javasolt, támogatásra és jóváhagyásra találnak. A legfőbb elvet így lehetne megfogalmazni: egyetlen állami, gazdasági vagy társadalmi kérdést sem lehet megoldani a tanácsok megkerülésével. A párt gazdasági, társadalmi, nemzetiségi politikáját elsősorban a tanácsokon, a néphatalom szervein keresztül kell megvalósítani. Halaszthatatlanul szükségessé vált a helyi vezetés átszervezése az önigazgatás, az önfinanszírozás és az önellátás elvei alapján. Ez szerves folytatása kell hogy legyen a megkezdett gazdasági reformoknak, egybe kell hogy fűzze az egész társadalom érdekeit minden területi egysége és dolgozókollektívája szükségleteivel, véget kell hogy vessen a helyi gazdálkodó szervek hivatali elszigeteltségének és széttagoltságának. Meg kell teremteni a tanácsok teljes felelősségét és önállóságát a hozzájuk tartozó terület fejlesztésében, növelni költségvetésüket a vállalatok jövedelme egy részének elvonásával; függetlenül e vállalatok hivatali alárendeltségétől. A tanácsoknak biztos, hosszú távú normarendszeren alapuló jövedelmekkel kell rendelkezniük - beleértve a területükhöz tartozó vállalatoktól befo- lyókat hogy felhalmozhassák ezeket a nagy féladatok megvalósításához. Feltétlenül rendelkezniük kell azzal a lehetőséggel, hogy a lakosság anyagi eszközeinek bevonásával megoldják az adott városban, kerületben, településen élő közös, a kulturális és szociális fejlesztéssel kapcsolatos problémáit. Gyorsabb ütemben kell a tanácsok irányítása alá helyezni azokat a vállalatokat, amelyeknek termékei a lakossági szükségletek kielégítését szolgálják, lehetővé kell tenni a tanácsoknak, hogy rendeléseket adjanak az alájuk rendelt vállalatoknak. Pontosan és világosan, törvényben kell meghatározni a tanácsok viszonyát a vállalatokhoz és a szövetkezetekhez, valamint azok dolgozókollektívájához. Határozottan meg kell újítani a képviseleti szervek munkaszervezését, ki kell szélesíteni azoknak a kérdéseknek a körét, amelyeket kizárólag az ő üléseiken oldanak meg, gondoskodni kell arról, hogy a képviselők egy részét időről-időre mentesítsék munkahelyi feladataik alól, hogy a tanácsokban és választói körzeteikben dolgozzanak, érvényre kell juttatni a tanácsok és állandó bizottságaik valódi ellenőrző funkcióját. A végrehajtó, bizottságok megválasztásában, a részlegek és irányítási szervek vezetőinek jóváhagyásakor kötelezővé kell tenni a többes jelölést, a titkos szavazást, a pályázati rendszert és más demokratikus formákat. El kell érni, hogy a tanácsok munkája - legyenek azok bármilyen szintűek - nyilvánosan folyjon, a választók szeme előtt. A tanácsok, a lenini elgondolásnak megfelelően, egyesítik a törvényhozói, a szervező és az ellenőrző feladatokat. Ez azonban nem mond ellent az állami szervek közötti ésszerű munkamegosztásnak, ami különösen fontos a tanácsok és végrehajtó bizottságaik közötti kölcsönös viszony esetében. A viták során többen javasolták, hogy a feladatok helyes elhatárolása, a képviseleti szerveknek a végrehajtó bizottságok tevékenysége fölötti fokozott ellenőrző funkciója érdekében a helyi hatalmi szervekben legyenek ott a tanácsok és a tanácsi elnökségek állandó képviselői. Ezek végeznék az ülések megszervezését, az állandó bizottságok és képviselői csoportok munkájának összehangolását - egyszóval mindazt, ami összefügg a hatalom képviseleti szerve intenzív tevékenységének megszervezésével. Mivel a jelenlegi körülmények között meg kell növelnünk a választott szervek, képviselők szerepét, megalapozott azoknak az elvtársaknak a véleménye, akik szerint az új feladatokra való tekintettel nagyon fontos a párt tekintélyével megerősíteni a tanácsok mint népképviseleti szervek szerepét. Ezt azonban szigorúan jogi alapon kell elvégezni. A legjárhatóbb út, hogy a tanácsok elnöki tisztére a megfelelő szintű pártbizottságok első titkárait javasolják. A tanácsokat és elnökségeiket irányítva a legaktívabban fognak közreműködni a népképviseleti szervek tevékenységének javításában minden területen. Ez nagyon fontos kérdés, és részletesen meg kell vizsgálni. Jelenleg az első titkárok általában a végrehajtó bizottságok tagjai. Ez - a többéves gyakorlat tanúsága szerint - akarva-akaratlanul a végrehajtó szervek és apparátusuk előjogainak megerősödéséhez vezet, csökkenti a tanácsok, mint képviseleti szervek tekintélyét. Ha a pártbizottság első titkárát választják1 a tanács elnökének, az emeli a tanács tekintélyét, megerősíti a végrehajtó bizottság és elnöke feletti ellenőrzést, lehetőséget teremt arra, hogy jobban elhatárolódjon a párt és a tanácsi szervek feladatköre olyan körülmények között, amikor az irányítási tevékenység súlypontja a tanácsokra helyeződik át. Másrészt, elvtársak, a pártvezetők tanácselnöki tisztségre történő ajánlása lehetővé teszi, hogy a tömegek sokkal hatékonyabb ellenőrzést gyakoroljanak felettük, mivel a tanácsüléseken a választás titkos szavazással fog megtörténni. Ez pedig azt jelenti, hogy a pártvezető megbízatását, amivel a kommunisták tisztelték meg, minden egyes alkalommal a nép képviselői mintegy ellenőrizni fogják, és meg fogják erősíteni a tanácsi rendszer minden egyes szintjén. Természetesen előfordulhat, hogy a párttitkár jelölésére vonatkozó javaslatot a képviselők nem fogják támogatni. Ilyenkor a pártbizottságnak, a kommunistáknak le kell vonniuk a szükséges következtetéseket. A képviseleti és végrehajtó szervek jogkörének jobb elhatárolását kell szolgálnia olyan szabályok elfogadásának, amelyek értelmében a végrehajtó bizottságok tagjai, a VB-k osztályainak és részlegeinek vezetői nem lehetnek képviselők az adott tanácsban. Ök most, a tanácsok tagjaiként részt vesznek az üléseken, s önmaguk feladatait szabják meg. Nyilvánvalóan abban érdekeltek, hogy minél kevesebb és könnyebben teljesíthető legyen az ilyen megbízatás. Ezt az elvet célszerű kiterjeszteni a bíróságokra, ügyészségekre, választott bíróságokra, a Szovjetunió egészében, a szövetségi és autonóm köztársaságokban pedig a kormány tagjaira és a főhatóságok vezetőire is. Szükségessé vált az is, hogy több demokratikus korlátozó intézkedést vezessünk be a választott funkciók betölthetóségére. A múlt tapasztalatai szerint ezeknek a korlátozó intézkedéseknek a hiánya volt az egyik fő oka a hatalommal való visszaélésnek, központi és helyi szinten egyaránt. Sok olyan példát ismerünk, amikor funkciójukra méltó és tehetséges vezetők az egy poszton eltöltött évtizedek alatt elkoptak, és mivel tovább ültek a vezetői karosszékben, az ügy fékjévé és gátjává váltak. A pártkonferenciát megelőző viták azt mutatják, hogy az egész párt, az egész nép követeli ennek a helyzetnek a megváltoztatását. Igaz, ennek kapcsán különböző álláspontok jutottak kifejezésre. Egyesek kételkedtek, szükség van-e megkötésre, ha csak rendkívüli esetben is, az egymást követő harmadik periódusra történő választásnál. Mások véleménye szerint a harmadik periódusra csak a hatalom felső szintjén szabadna engedélyezni az újraválasztást. Javaslom, vitassuk meg ezt a kérdést. És még valamit: a tézisekben az időtartam korlátozása csak a választott funkciókra vonatkozik, ám a vitában sokan javasolták, hogy terjesszék ki azokra a tisztségviselőkre is, akiket a tanácsok neveznek ki, illetve erősítenek meg. Véleményünk szerint ez helyes észrevétel, amit támogatni kell. Vita volt arról a javaslatról is, hogy választott funkciókat csak meghatározott korig lehessen betölteni. Voltak olyan ellenvélemények, hogy ez korlátozná a választók szuverén jogait. Úgy gondolom, hogy a hatalmi és irányító szervek kialakításának széles körű demokratizálódása elveszi ennek a kérdésnek az élét, mivel a demokratikus eljárások segítségével maguk a választók és képviselők fogják eldönteni. A tanácsi munka javításának elengedhetetlen feltétele a népképviselők tényleges politikai súlya, ami elválaszthatatlanul összefügg a hatalom képviseleti szervei kialakításának folyamatával. Ebből következik választási rendszerünk lényegi megújításának szükségessége. A párt XXVII. kongresszusa határozatainak megvalósításával már ráléptünk erre az útra. A legutóbbi választásokon a választókörzetek egy részében többes jelölést alkalmaztak, sok körzetben kettő, vagy annál több jelöltet is állítottak. A megvitatott összes jelölés száma országos szinten majdnem kétszerese volt a megbízatások számának. A versengés élénkké tette a választásokat, fokozta a választók érdeklődését és növelte a képviselők felelősségét. Most már tovább kell lépni, el kell sajátítani és meg kell szilárdítani a választási rendszerrel összefüggő új módszereket. A tanácsok kialakításánál biztosítani kell a jogot korlátlan számú jelölt állításához, biztosítani kell e jelölések széles körű és szabad megvitatását, a demokratikus választási előírások szigorú tiszteletben tartását, a képviselők rendszeres beszámoltatását és visszahívásuk lehetőségét. Szélesebb jogkörrel kell felruházni a körzeti választási gyűléseket, amelyeknek a versengő jelöltek kiválasztását szolgáló demokratikus fórumokká kell válniuk. « Összességében, elvtársak, mostantól kezdve a képviselői testületnek nem kijelölés útján, hanem mindenekelőtt a választók szabad és élénk akarat- nyilvánítása alapján kell formálódnia. A hatékony tanácsi munka első feltétele, hogy a testületbe elvhú, energikus, tapasztalt, állami szintű gondolkodásra képes, választóit méltóan képviselni tudó és a hatalmi szervekben aktív tevékenységre képes embereket válasszanak. Egyáltalán nem kell félni a különböző lakossági rétegek nem arányos képviseletétől. A munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és az értelmiség soraiban egyaránt találhatók harcos, politikailag képzett és aktív emberek. Csupán a versengés jól kidolgozott mechanizmusát kell létrehozni, amely biztosítja kiválasztásukat. Ebben az esetben a lakosság alapvető csoportjai, és azok érdekei tükröződni fognak a tanácsok összetételében. Mi úgy látjuk, hogy a társadalom egyetért a helyi tanácsok létszámának csökkentésével. A pártkonferencia irányelveinek vitájában széles körű támogatást nyert az a javaslat, hogy valameny- nyi szintű tanács megbízatásának időtartama öt évre szóljon. Ilyen körülmények között a helyi tanácsok képviselői sokkal nagyobb önbizalommal dolgozhatnak, elegendő idő áll rendelkezésükre elképzeléseik megvalósításához. A választóknak pedig mindig megmarad az a joguk, hogy a hanyag, vagy munkájával megbirkózni képtelen képviselőt visszahívják, és szükség esetén kiegészítsék a tanácsok összetételét. A hatékony tanácsi munka szempontjából döntő jelentőségű, hogyan épülnek fel és milyen hatáskörrel rendelkeznek a legfelső szovjet hatalmi szervek. Mindenki számára nyilvánvaló: lényegi változtatásokra van szükség a legfelső hatalmi szén/ struktúrájában és munkarendjében annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Tanács képviselői, Elnöksége és bizottságai hasznos munkát végeznek. A Központi Bizottság irányelveinek vitájában különösen élénk volt az érdeklődés ezen kérdések iránt. Számos olyan javaslat érkezett, hogy fel kell használni az októberi forradalom utáni első évtizedek tapasztalatait, amikor működött a szovjetek kongresszusainak rendszere. Ezek széles körű és teljhatalmú népi gyűlések voltak, s a két kongresz- szus közötti időszakban a jelentős hatalommal felruházott központi végrehajtó bizottságok tevékenykedtek. A képviselet tömeges jellege állandó törvényhozási, igazgatási és ellenőrzési munkával párosult. A vitában elhangzott az a gondolat is, hogy társadalmi szervezeteinknek közvetlen képviseletet kell kapniuk a legfelső államhatalmi szervben. E vélemények alapján az SZKP Központi Bizottsága a következő javaslatokat terjeszti a pártértekezlet elé: é 1. Jelentősen bővíteni kell a dolgozók képviseletét a legfelsőbb államhatalmi szervekben. Ennek érdekében ki kell egészíteni azt a jelenleg működő rendszert, amelyben az egész lakosság területileg van képviselve a Legfelsőbb Tanács Szövetségi Tanácsában, a nemzetek és nemzetiségek pedig a Legfelsőbb Tanács Nemzetiségi Tanácsában vannak képviselve, és létre kell hozni a politikai rendszerünk részét képező társadalmi szervezetek közvetlen képviseletét. Ily módon, akárcsak most, 1500 képviselőt választanának a területi és nemzetiségi választókörzetek, és még körülbelül 750 képviselőt választanának a párt-, szakszervezeti, szövetkezeti, ifjúsági, nő-, veterán-, tudományos, alkotó és egyéb szervezetek központi szervei. Azt, hogy mely szervezetek választhatnak kévpiselőket, és milyen alapon, az alkotmány határozhatná meg. Az öt évre megválasztott összes képviselő együtt alkotna egy új legfelső államhatalmi és képviseleti szervet, a Népképviselők Kongresszusát. A testület évente egyszer ülne össze, és döntene a legfontosabb alkotmányjogi, politikai, társadalmi és gazdasági kérdésekben. Az összes törvényhozási, irányítási és ellenőrzési kérdés megvitatására és az ilyen kérdésekben való döntések meghozására, az alárendelt szervek és az alsó fokú tanácsok irányítására a Népképviselők Kongressszusa saját tagjai sorából választaná meg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsát, amely viszonylag kis számú (mondjuk 400-450 tagú) volna és két kamarából állna. Ez egy folyamatosan működő legfelső államhatalmi szerv volna, amely a Népképviselők Kongresszusának lenne alárendelve. Az egész törvényhozási és ellenőrzési munka közvetlenül a Legfelsőbb Tanácsban és annak bizottságaiban folyna, ami újabb lépést jelentene a legfelső állami struktúrák demokratizálása útján. Szó lehet arról is, hogy időszakosan megújításra kerüljön a Legfelsőbb Tanács tagságának egy része. 2. Aktívabbá kell tenni a Legfelsőbb Tanács házainak munkáját szakítva e kamarák jelenlegi jellegtelenségével. Természetesen a kulcsfontosságú állami kérdésekkel kapcsolatos törvény- és határozattervezeteket ezentúl is a Legfelsőbb Tanács mindkét házának meg kellene vitatnia, és csak akkor emelkednének jogerőre, ha mindkét ház elfogadta őket. Ezzel együtt a Nemzetiségi Tanács - amely az ország valamennyi nemzetiségi elven létrehozott állami és közigazgatási egységét képviseli - foglalkozna az ilyen nemzetiségi állami és közigazgatási egységek gazdasági, társadalmi fejlődésével, a nemzetiségek közötti viszonnyal, a nemzetiségekre vonatkozó törvények betartásával, a köztársasági minisztériumok és főhatóságok tevékenységének ellenőrzésével, a köztársaságok, az autonóm nemzetiségi egységek érdekeit érintő kérdésekkel. A Szövetségi Tanács pedig - amely az országos érdekeket, az összes osztály és társadalmi csoport ÚJ SZÚ 4 (Folytatás az 5. oldalon) 1988. VI. 30.
