Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1988-06-23 / 146. szám, csütörtök

Gyermekek a bábszínpadon Jelenségek a XIII. Duna Menti Tavasz versenyében Az csak természetes, hogy a báb­színpadon ezúttal is gyermekek mozgatták a bábukat. Ebben nincs semmi rendkívüli, ellenben az a tény, hogy a versenybe meghívott öt bábcsoport közül kettő paraván nélkül játszott, s egy csak részben alkalmazta, mindenképpen felfigyel­tető. Évekkel ezelőtt ez a „merész­ség“ még elképzelhetetlen lett vol­na a Duna Menti Tavaszon. Jelent-e ez előrelépést, mert azt aligha vitatja bárki is, hogy a változásnak számos jelét tapasztalhatjuk. Hozott-e a klasszikus bábszínpadi forma megbontása számottevő eredmé­nyeket, vagy új felismeréseket? Ele­gendő ösztönző erővel bír-e, ha gógus és rendező ismét egy új, az alapokat most tanulgató gyermekek­ből szervezett csoportot hozott a Duna Menti Tavaszra. Olyan para­ván mögött játszottak, amely szük­ség szerint meg is nyílott, átalakult az éppen játszott jelenet helyszíné­vé. Nemcsak eltakart, hanem funkci­ót is betöltött. Végül is nekik van igazuk, hiszen a paraván nem lehet csupán egy szükséges rossz, a gyermeket eltakaró rongydarab. Képzőművészeti formája meghatá­rozó, a bábdarab cselekménye hely­színének hangulatát is megteremtő és a játéknak olyan dimenzióit is kiterjesztő, amely nem ér véget a paraván függőleges síkjánál. Jelenet a nagyszarvaiak bábjátékából a rendező szerv továbbra is ötre redukálja az országos versenyen részt vevő gyermekbábcsoportok számát? Nem indít-e majd el vala­mifajta parttalan divatot a paraván mellőzése? A számok tényszerűségére fi­gyelve azt is állíthatnánk, hogy egy­re kevesebb bábcsoport tartja fon­tosnak a paravánt. Ennek a formá­nak a gyermekek érdekeire hivat­kozva legalább annyi az ellenzője, mint a támogatója. Valójában a szakemberek sem tudnak általá­nos érvényű alapelveket létrehozni. Sokan vannak, akik a bábjáték ne­velési célzatosságát látják felrúgni, ha egyes csoportok „ledöntik“ a pa­ravánokat, s a bábuk mögött a szín­padon megjelenik a gyermek is. Szerintük: amíg a paraván mögött csak a mozgatott bábu, csak a játék a lényeges, addig nélküle a bábuval együtt megjelenő gyermek önmaga is „szereplője“ lesz annak amit csi­nál. Nyomatékosan hangoztatják, hogy így azok a pozitív hatások semmisülnek meg, amelyek az ere­dendően gyermeki (a tudatalatti késztetések hatására születő) játék­ból őrződnek meg a kisgyermekkor utáni időkre. A bábuval a kezében nyitott színpadon mozgó nagyobb gyermek már nem annyira a mozga­tott bábu funkciójával azonosul, ha­nem a bábjátékos szerepével. így ugyanazok a gátlások kezdenek benne működni, mint amikor a fela- datteljesítő szerepjátszás elnyomja a kreatív dramatikus játékot egy-egy színjátszócsoportban. Az ellentá­borból hallani azt a véleményt, hogy a bábuzó gyermek sohasem kerül abba a feladatteljesítés motiválta stresszhelyzetbe, mint tegyük fel a „nagyszínpadi produkcióra“ vál­lalkozó pedagógus-rendező irányí­tása alatt. Szerintük a paraván nél­kül is a bábu marad az elsődleges, nem a bábjátékos szerepe. Sem a döntőbírói szerep, sem a megnyugtató atyáskodás nincs ínyemre, mert szerintem nem az általánosan meghirdetett elvek, ha­nem egy-egy megszülető bábjáték öntörvényűsége dönti el, mi a he­lyes. Lehetséges, hogy egy adott esetben a paraván mögött sem csu­pán a játék köti le a bábuzók figyel­mét. Megeshet az is, hogy a bábuk­kal együtt mozgó gyermek őszinte­sége, felszabadultsága meggyő­zőbb, mint a báb mozgatása. Éppen ez lehetett az idei Duna Menti Tavasz bábcsoportjainak ver­senyét értékelő bíráló bizottság di­lemmája is. Végül is az eredmény- hirdetés azt sugallta, hogy a para­ván nem „dönthető le“ végérvénye­sen. Az első kategóriában a Szép Erzsébet rendezte komáromi (Ko­márno) Napsugár bábcsoport kapta meg a nagydíjat. A tapasztalt peda­A második kategória nagydíjasa a marcelházai (Marcelová) Prücsök, amelyet Gál Lívia vezet. Az Illyés Gyula-meséből Soóky László írta Bíró János című bábdarab formai jegyei révén köztes műfajt képvisel. Bizonyos részeiben a szépen kivite­lezett botbábuk mellett megjelentek az állatmaszkba bújt gyermekek. Ezt a tisztázatlanságot tetézte meg az önmagában véve ötletesen elját­szott sárkány, amelyet hét gyermek elevenített meg. Ez a bábcsoport is bizonyította, hogy a paravánt lehet úgy is használni, hogy megléte elle­nére is több térre tagolódik a báb­színpad. Utánagondolva a zsűri döntései­nek, végül is megállapítható az ob­jektivitás, amely egyben kijelöli a gyermekbábcsoportok fejlődésé­nek irányát is. önmagában sem a paravános, sem az élő szereplős bábjáték nem kecsegtethet sikerrel, ha képzőművészeti, dramaturgiai, rendezői hibákkal születik meg a já­ték. Volt ennek a versenynek olyan színfoltja is, amit a paraván nélküli bábuzást választó nagyszarvai (Ro- hovce) Csibészek és a rendezőjük Csépi Zsuzsa produkált. Tóth Eszter Kata és a hét törpe című didaktikus történetéből a benne lévő merevség ellenére is egy mindvégig mosolyra fakasztó játékot csináltak. Csépi Zsuzsa csoportja olyan karakteres bábmozgatást sajátított el, amelyre építve ennél igényesebb bábdarab­bal is sikerrel birkózhatnak meg. Az ő esetükben volt nyilvánvaló, hogy a bábu nélkül a játékban megjelenő egyetlen gyermekszereplő szerep- játszása és a bábukat mozgató gyermekek felszabadultsága meny­nyire ellentéte lehet egymásnak. Meggyőződésem, hogyha az ezt a szerepet játszó kislány, egy önma­gához hasonlatos külsővel megfor­mált bábut mozgatna, egységesebb és kevésbé didaktikus lett volna a já­ték. Másfajta gondot vet fel a štúro- vói Nevenincs bábcsoport játéka, akik Bernáth Margit és Góra Ilona vezetésével Keszeli Ferenc meséi­ből Kajla Fülöp címmel dramatizált darabot adtak elő. Vegyes korosztá­lyú gyermekek vannak egy csoport­ban, s ez a paraván nélküli játékban szerintem - áthághatatlan akadály. A kicsik motorikus készsége eleve nem érheti el a nagyobbak kézü­gyességét. Ráadásul az alsó tago­zatosok még képesek feltétel nélkül, ösztönösen azonosulni a bábukkal, míg a nagyok már mélyen tudatosít­ják, hogy a bábuzásuk tudatos, pro­dukcióközpontú cselekvés. A nagy- kaposi (Veľké Kapušany) Tőzike idén ötletes képzőművészeti megol­dásaival hívta fel magára a figyel­met. Sánta Jánosné rendezőnek azonban nagyobb gondot kellene fordítania a bábuk mozgatására. Bár mindez játék, mégsem hanyagolha­tó el a célzatossága: a kézügyes­ség, a képzelőerő és az alkotókész­ség fejlesztése. Fontos tapasztalat szűrhető le a versenyen látottakból: nincs kizá­rólagos, egyetlen üdvözítő, máskép­pen vagy mással nem felülmúlható bábszínpadi forma. Az értéket min­dig a végeredmény, a gyermekek felszabadult játéka, a pedagógiai és esztétikai tisztázottság teremti meg. Azt pedig, hogy „legyen-e paraván, vagy ne legyen?“, nem előírások, elvárások, hanem a gyermekek ké­pességei és a kiválasztott bábdarab dramaturgiája, a rendezés invenció- zussága szabályozzák. DUSZA ISTVÁN Mai szellemi áramlatok KÖNYVHETI TALLÓZÁS Kínálatban szerényebb, müvek­ben azonban jó színvonalú volt az idei könyvhét. Sorrendben immár öt- venkilencedszer rendezték meg a könyv magyarországi ünnepnapja­it. Huszonhárom kiadó hetvenkilenc kötetet jelentetett meg, összesen egymillió példányszámban. A leg­több kötet (tizennyolc) a magyar prózát és a drámát képviselte. A rendezvény otthonosságával és kultúrát kínáló bőségével egyaránt megragadta a látogató figyelmét. A könyvhéten a Madách Könyv- és Lapkiadó is képviseltette magát, örvendetes volt az érdeklődés a ha­zai magyar alkotók, valamint a cseh és szlovák művek iránt. A dedikálás­ból is kivették részüket a csehszlo­vákiai magyar írók, akik a Vörös­marty téren dedikáltak (Dobos Lász­ló, Duba Gyula, Grendel Lajos, Kli- mits Lajos és e sorok írója). Más nemzetiségi kiadók, így az ungvári, valamint az újvidéki is képviseltette magát. Romániai magyar írók műve­it is kínálták, főleg a magyarországi kiadók által megjelent kötetek jutot­tak el a könyvsátorba. A könyvhét megnyitása után első­sorban Cseres Tibor Vízaknai csa­ták című műve vált egyértelműen sikerkönyvvé. A könyvhét többi nap­jainak is megvoltak a kedvenc szer­zői. így Görgei Gábor Vadászsző­nyeg című kötete, melynek története egy krimi feszültségével szerelmet, női testeket, történelmet kínál a cím­beli szőnyegen. Sütő András A lőtt lábú madár nyomában, Moldova György Bűn az élet című riportköny­ve, Szentkuthy Miklós Frivolitások és hip/allások, valamint Nyers Re­zső Útkeresések-reformok című kö­tete keltette fel az olvasók érdeklő­dését. Ez utóbbi a gazdasági me­chanizmus lehetőségeit kutatja. A könyvhét felsorakoztatta a mai szellemi áramlatok mindegyikét. Méltán került a sikerkönyvek közé Cseres Tibor kétkötetes regénye, a Vízaknai csaták. Erdély mozgal­mas évtizedeiből kilenc évtizedet ölel fel a kötet, az 1848 és az 1940 közötti évekét. Egy román-magyar vegyes család életébe ágyazva vo­nul el előttünk a történelem, mely csak szerelmi csatáiban volt diadal­mas, politikai küzdelmeiben annál szorongatóbb, akárcsak Bem tábor­nok vízaknai napjai. Hatalmas doku­mentumanyagot vonultat fel a szer­ző, hogy megértesse, hitelessé te­gye a kort. A tragédiák mögött keresi az egyén és a közösség felelőssé­gét, éreztetve, hogy igazságai a mai KEVÉS A HÁROM Egy járás kisegítő iskoláiról A Losonci (Lučenec) járás alapis­koláinak egyik legnagyobb gondja, hogy egyre növekszik a különös gondoskodást igénylő gyermekek száma, s a velük való foglalkozás miatt az oktató-nevelő munka nem lehet elég hatékony. Világosabban fogalmazva: az értelmileg fogyaté­kos tanulók között megtorpan, lelas­sul a jók, a kiváló adottságúak fejlő­dése is. Ezekben az alapiskolákban az elmúlt években nem javult sem a tanulmányi eredmény, sem a tanu­lók magaviselete; megnőtt a mu­lasztások száma. Kézenfekvő lenne tehát a szellemileg csökkent képes­ségű, vagy fogyatékos tanulók mie­lőbbi elkülönítése, a kisegítő iskolák, osztályok számának növelése. Saj­nos, ennek egyelőre jelentős anyagi akadályai vannak. A járásban jelenleg három kisegí­tő iskola működik, valamennyi túl­zsúfolt; kettő a felszereltségét, s ma­gát az iskolaépületet tekintve is ela­vult. A járási székhelyen, Losoncon, 25 osztályos iskolában - négy kihe­lyezett osztályban - 273 iskolaköte­les gyerekkel huszonhét pedagógus foglalkozik. A tanulók többsége - 225 cigányszármazású - helybeli, vagy a közvetlen környékről jár be. Az iskola egykor süketnéma gyere­kek intézete volt, ma teljesen rossz állapotban, bontási területen fekszik. Ideiglenes megoldásként már meg­kezdték a Komenský utcában egy régi épület tatarozását, illetve átala­kítását, ahol az elképzelések szerint hat osztályt lehet majd elhelyezni. Emellett még hét osztályra lenne szükség ahhoz, hogy a következő években legalább a jelenlegi tanuló­létszámmal lehessen foglalkozni. És persze a kihelyezett osztályok bőví­téséről sem lehet lemondani. A Poltár községben működő ötosztályos kisegítő iskolát jelenleg 57 tanuló látogatja. A zeneiskolából átalakított épület három évvel eze­lőtt még elégségesnek bizonyult, a jövőben azonban újabb tanter­mekről és kihelyezett osztályok léte­sítéséről kell gondoskodnia az iskola igazgatóságának. Az idén százhatvanan - közülük 133 cigány - tanulnak a 14 tanter­mes füleki (Fiľakovo) kisegítő iskolá­ban. Jellemző az itteni állapotokra, hogy a létszám egyetlen esztendő alatt tizennyolccal gyarapodott. A ta­nulók többsége itt is bejáró, ám a leginkább rászoruló negyven gyer­mek számára megteremtették a bentlakás feltételeit. Az elmúlt években az iskola épületét bővítet­ték, így már három tanműhelyt és hat szaktantermet is létesíthettek. Sajnos, a bővítések ellenére kevés a férőhely az iskola étkezdéjében, s maga a konyha is korszerűsítésre, bővítésre szorulna. A kisegítő iskolák áldatlan helyze­tével az utóbbi években több alka­lommal is foglalkoztak a járás okta­tási szervei, a helyzet javulásához azonban nagyobb beruházásokra lenne szükség. Néhány éve elké­szültek már egy korszerű, bentlaká­sos iskola tervei, a megvalósítás azonban várat magára. A késés leg­főbb oka a pénz, illetve az építőka­pacitás hiánya. Amíg az építkezés nem kezdődhet meg, ideiglenes megoldásokhoz kell folyamodniuk a járás illetékeseinek. Hallóban, Ci- nobaňában és Ružinában máris ki­helyezett osztályokat létesítettek, s Ragyolcon (Radzovce) is sor kerül erre hamarosan. A szellemileg fo­gyatékos gyerekek többségéről, saj­nos, a családok sem gondoskodnak megfelelően, emiatt nagy szükség lenne gyermekotthonra is. A jelenle­gi gazdasági körülmények között a járás vezetői nem sok reményt látnak egy új létesítmény építésére. Régi, kihasználatlanul álló épületek renoválása azonban már a közeljö­vőben megkezdődhet. Elsőként a nagydaróci (Veľké Dravce) falusi kastély felújítását tervezik. A különleges gondoskodásra szoruló gyermekek helyzetét tekint­ve feltétlenül biztató jel, hogy Loson­con már működik egy kisegítő óvo­da. A Vasút utcában a beszédhibás gyermekekkel foglalkoznak, nem is eredménytelenül. Az eddigi tapasz­talatok azt mutatják, hogy több ha­sonló óvodára lenne szükség, külö­nösen a kisegítő iskolák körzeté­ben. HACSI ATTILA kor emberének is szólnak. Az ,,élet vállalt és kitagadott káprázatai“ megőrzése, felvetése izgatta az írót, és akárcsak a Hideg napok eseté­ben, itt is a történelemmel szembe­sül. Az eseményeket eltérő szemlé­letmóddal mutatja be, mintegy ezzel is jelezve, hogy a humánum egyete­mes törvényeire csak a felfogások ütköztetésével találhatunk rá. A tör­ténelem mélyrétegeivel küszködnek a Cseres-hősök, akik életküzdelme­ik során a kettős származástudat benső csatáival is kénytelenek meg­birkózni. A kényes tartalom ellenére Cseres regénye nem tartozik a „ké­nyes“ művek közé. Egy családre­génybe ágyazva, a felelő író felelős­ségével nyúlt a témához, ösztönöz­ve a felismerést, hogy történelmi helyzetekben az egyedüli eredmé­nyes út az emberség vállalása, és­pedig a legnehezebb helyzetekben is. Sütő András míves nyelvezetű esszékötete, A lőtt lábú madár nyo­mában című tartalmazza az évekkel ezelőtt megjelent Engedjétek hoz­zám jönni a szavakat című megra- gadóan szép esszéjét, melyben Nyelvünk Nagyfejedelemségébe ve­zetett el bennünket. A kötet felöleli újabb írásait is, melyben jórészt szintén az anyanyelv helyzetével foglalkozik. Levelek a fehér torony­ból a címe ennek a ciklusnak, amelyben szorongató érzésként tér vissza a közösség sorsa iránti ag­gódás. A Nyugat egykori szerkesztője és a magyar irodalom „nagy“ szerve­zője, Osvát Ernő aforizmáit adta közre a Helikon Kiadó, Az elégedet­lenség könyvéből címmel. A Pesti Naplóban közölt aforizmákat Osvát egyik tisztelője 1930-ban jelentette meg, 200 példányban. A kötet Igno­tus egykori előszavával látott napvi­lágot, igényes könyvbarátok számá­ra. Két gondolatot idézzünk Osvát- tól: ,,A tárgyilagosság a legteljesebb magány“. És a másik: „Két külön dolog. -Van irodalom - s vannak a nagy írók“. A tavalyi könyvhét szenzációjá­nak számított Csokonai Lili (Ester­házy Péter) Tizenhét hattyú című műve. Az idén újabb „hattyú"-kötet- tel jelentkezett az író, A kitömött hattyú cíművel. „írásokat“ jelez a kötet, melyben az elődök (Móricz, Kosztolányi, Csáth Géza) irodalmi hagyatékában búvárkodik a szerző, művészetének forrásait keresi, ön­magát sem felejtve ki abból a „kerti“ játszmából, amelyben az olvasó kedvére „mászkálhat“. A közelmúltban volt nyolcvanéves Szentkuthy Miklós, aki meglehető­sen mostoha alkotói pályát mondhat a magáénak. Akik elutasították, (Ba­bits Mihály, Hevesi András), azok is tisztelték. Életrajzi emlékezései most Frivolitások és hitvallások cím­mel jelent meg. Szellemi önvallomás is a kötet, melyben a szerző művei­nek jobb megértéséhez is közelebb visz. Jurij Trifonov másfél évtizeden át (1981-ben bekövetkezett haláláig) viaskodott életműve csúcsát jelentő regényével, az Eltűnés cíművel. Megrázó alkotás, melyben gyermek­korának súlyos élményeit mondja el, a harmincas évek fojtó légkörét: hogy tűntek el rokonai, ismerősei, köztük apja is, a személyi kultusz tragikus időszakában. Páratlanul értékes az a kötet, mely Moldvai csángó magyarok címmel (a Corvina Kiadó jelentette meg) ismeretlen és hagyományos életformát mutat be. Csorna Gergely tíz év alatt hatezer felvételt készített ezen a vidéken, hogy az ízelítőül választott képekkel elkalauzoljon bennünket az egy-két évszázaddal korábban ismert „falusi Európába". Az antológiák közül a Körkép '88 és a Szép versek 1987 címűeket említeném. Az írói felelősség meg­annyi példáit találjuk a kötetekben, melyben először szerepelnek a nemzetiségi irodalmak egyes kép­viselői is. Minél teljesebb lesz ezek­ben az antológiákban is a szerzők köre, annál hatékonyabb lehet a hasznos akarat, melyet írók, költők képviselhetnek elgyakorlatiasodó vi­lágunkban. Mert az irodalom és a művészet valódi haszna, hogy egyetemes és örök emberi mérték­re, léptékre figyelmeztessen. FÓNOD ZOLTÁN 1988. VI.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents