Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1988-05-12 / 110. szám, csütörtök

Az ideológiai munka és a tömegtájékoztatás feladatai az átalakítás jelenlegi szakaszában

Találkozó az SZKP KB székházéban a 19. országos pártkonferencia előkészítése jegyében

(ČSTK) - Mint már jelentettük, az SZKP KB székházában május 7-én találkozóra került sor a tömegtájékoztató eszközök, az ideológiai intézmények és alkotószövetségek vezetőivel. A találkozót Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára nyitotta meg: „Mai találkozónkat a küszöbönálló 19. országos pártkonferenciának szenteljük. Azt látjuk, hogy a társadalom és a párt is bekapcsolódott az előkészítésébe. Ezért ennek bizonyos irányvonalat kell adni. A sajtóban már

létrehozták a megfelelő rovatokat, s tulajdonképpen a vita is kibontakozott, s nemcsak a pártban, össznépi vita ez. Gondolom, a tömegtájékoztató eszközöknek ebben már vannak bizonyos tapasztalataik, sok minden felgyülemlett, s különböző kérdések is felmerültek.“ Ezt követően a találkozó több résztvevője elmondta véleményét a megvitatott kérdésekről. Befejezésül ismét Mihail Gorbacsov mondott beszédet:

Számunkra, a központi bizottság számára az ilyen találkozók nagyon fontosak, s jó dolog, hogy kialakult ez a hagyomány. Ezzel összefüggésben legalább két dolgot szeretnék megemlíteni.

Először. A pártvezetésnek szüksége van arra, hogy önökkel tanácskozzon. A tudományosságot nélkülöző politika tétovázáshoz és hibákhoz vezet, A saját tapasztalatainkból tudjuk ezt. Úgy vélem, nem kisebb károkat okozhat az a politika is, amely nélkülözi az erkölcsöt. Tudjuk, hogy ez mihez vezetett. Ezért fontos számunkra ez a találkozó.

Másodszor. Remélem, a vélemény- csere önöknek, az ideológiai intézmények, újságok és folyóiratok vezető munkatársainak is lehetővé teszi, hogy ellenőrizzék irányvonalukat, hozzáállásaikat. Mindannyiunknak közös orientációra van szükségünk, főleg az ideológiai és szellemi szférában. Elvtársak, úgy vélem, hogy a szabadságot mindig a növekvő felelősségtudat kiséri. Ebben a fordulatot hozó időszakban, amikor a társadalom történelmünknek nagyon fontos időszakát éli, a főszerkesztőkre, a tömegtájékoztató eszközök vezető munkatársaira hatalmas felelősség hárul. Természetesen minden főszerkesztőnek olyan kapcsolatokra és találkozókra van szüksége, hogy képes legyen - amint mondani szokták - beállítani az óráját. Ezért ismételten üdvözlöm ezt a találkozót.

Bizonyosak lehetünk abban, hogy e találkozón a vélemények teljes pluralizmusát igyekszünk felölelni. Végső soron platform ez az elgondolkodáshoz, a jobb megértéshez, saját nézeteink tisztázásához, formálásához, majd ahhoz, hogy ezt életszemléletünkbe építsük. Engem például ösztönöz az, hogy találkozóink mindinkább tartalmasabbak, a párbeszéd egyre gazdagabb és mélyebb.

Ez érthető, mert az átalakítás ma új távlatokat és paramétereket kapott.

Az elején azt mondottam, hogy mai találkozónkat az előttünk álló 19. országos pártkonferenciának kívánjuk szentelni. Pártunk és egész társadalmunk valóban sokat vár ettől a konferenciától. Ugyanakkor sok külföldi barátunk is nagy elvárásokkal tekint elébe. Ellenfeleink pedig bizonyos tervekkel és spekulációkkal foglalkoznak. Talán ezért mutatkozik iránta olyan nagy érdeklődés.

Sok embert nyugtalanít az, hogy kit választanak meg a konferencia küldöttének, kik fognak majd dönteni társadalmunk, a szocializmus létfontosságú problémáiról.

Általánosan fogalmazva, az emberek aggódnak az átalakítás sorsa miatt. S ez már önmagában is nagyon jó dolog.

Az SZKP Központi Bizottsága véleményt nyilvánított a konferencia küldöttei kiválasztásának módjáról. Ezt a hozzáállást úgy fogalmaztuk meg, hogy az átalakítás elkötelezett híveit, az aktív kommunistákat kell küldötteknek megválasztani. Semmilyen mechanikus elosztást, ahogy az ezelőtt volt: ennyi és ennyi munkást, parasztot, ennyi nőt és így tovább. A fő politikai irányvonal; az átalakítás híveit kell a konferenciára megválasztani.

Síkraszálltunk azért, hogy a küldöttek kiválasztásában vegyenek részt a párt- szervezetek, a dolgozókollektívák, a járási és városi pártbizottságok, vagyis az egész nép. Egyes területi bizottságok közzétették a helyi sajtóban a jelöltek névsorára vonatkozó javaslatot még a plémunülések összehívása és a választások előtt, azért, hogy mindenki véleményt fűzhessen hozzá. Szerintünk ez nagyon helyes dolog. Az ilyen megközelítés lehetővé teszi, hogy a konferencia küldötteinek kiválasztásával kapcsolatban helyes álláspontot foglaljanak el.

Az SZKP Központi Bizottsága szüntelenül a legnagyobb figyelemmel fogja kísérni a pártkonferencia küldöttei összetételének a kialakítását. Hozzávetőleg 5000 küldöttet kell megválasztani, vagyis any- nyit, ahány küldött a XXVII. kongresszuson volt.

Elvtársak, meggyőződésünk, hogy a XXVII. kongresszus irányvonala helyes. A központi bizottság 1985 áprilisában megtartott ülése óta eltelt három év igazolja, hogy helyesen választottunk.

Milyen szerintünk a konferencia feladata? Mi a célja? A konferenciának értékelnie kell az átalakítás folyamatát, s újabb hatalmas ösztönzést adni neki. Olyan politikai, ideológiai és szervezési feltételeket kell létrehoznia, amelyek nemcsak az átalakítás és demokratizálás folyamtának visszafordíthatatlanságát szavatolnák, hanem jelentős mértékben hozzájárulnának ezek fejlesztéséhez és mélyítéséhez is.

Elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor - képletesen szólva - az átalakítás kibontakozott. Tudatosítottuk, hogy a második szakasz - éppen ez a két vagy három esztendő - nagyon bonyolult lesz. A stratégia reális politikává változik, reális társadalmi folyamatokká, s minden rétegbe behatol. Tudtuk, hogy feszültséget is várhatunk, hogy új helyzet alakul ki. Egyrészt, s erről itt helyesen beszéltek, távolról sem készült fel rá mindenki. Elvtársak, természetes, hogy a párt, a káderek, az egész társadalom egyre nagyobb megterhelésnek van kitéve. Ennek a mozgásnak a jegyei közé tartozik a nyílt tájékoztatás és demokrácia bővülése, az alapokban, az irányítási rendszerben, s a társadalom életének minden szférájában végbemenő mély változások. Mintha új, szokatlan élettér előtt tárulnának fel számunkra az ajtók. S beigazolódott, hogy ez a tér hatalmas, nagymértékben ismeretlen. Az úttörők útján haladunk, ez azt jelenti, hogy előre megyünk. Ebből ered az, hogy az emberek nem reagálnak egyértelműen a mozgásba lendült folyamatokra.

Tudtuk, hogy készen kell állnunk erre. Készen új módon gondolkodni, cselekedni és élni.

A politikai bizottságban véleménycserét folytattunk és megállapítottuk, a problémák újszerűsége, az új jelenségek és folyamatok terjedelme az átalakítás második szakaszában pártunkat, kádereinket új helyzet elé állította. Láttuk, hogy távolról sem mindenki hajlandó helyesen értékelni a mostani helyzetet. Megállapítottuk, hogy sok ember, munkások, az értelmiség képviselői és vezető beosztású dolgozók fejében is zűrzavar uralkodik. S ismerjük be, nemcsak a lent, hanem a fent levő embereknél is. Akkor a politikai bizottság úgy vélte: elkerülhetetlen, hogy a főtitkár szóljon az átalakítás második szakaszának ideológiai kérdéseiről. Hangsúlyozni kívánom, hogy mindaz, amit a politikai bizottság nevében mondtunk, s ami a februári plénumülésen támogatásra talált, teljes mértékben érvényes ma is.

Azért beszélek erről elvtársak, mert ezekben a kibontakozóban levő folyamatokban egyesek egyszerűen bizonytalankodni kezdtek, mások összezavarodtak, pánikba estek. Emellett ez a pánik olyan kérdésekbe torkollott, s ez nagyon komoly dolog, hogy az átalakítás nem kezdi-e megsemmisíteni és tagadni a szocializmus értékeit, nem kelt-e életre idegen jelenségeket, s nem vezet-e a társadalom destabilizálásához. El kell mondanom, hogy ezek nagyon komoly kérdések. S azokat az embereket, akik pánikba kerültek, én nem nevezném mindjárt felelőtleneknek, vagy az átalakítással szem- behelyezkedőknek. Elvtársak, ezen komolyan el kell gondolkodnunk, nem szabad a másik végletbe esnünk, s mindenkit, aki hangot adott kétségeinek, az átalakítás ellenségének tekintenünk. S már egyáltalán nem értek egyet azokkal, akik a sajtóban elterjesztették „az átalakítás ellensége“ kifejezést.

Miről van szó elvtársak? Nagyon rosz- szat sejtetően hangzik ez. Éppen ugyanaz, mint amikor a Szovjetszkaja Rosszija napilapon keresztül elterjedt az a kitalálás, miszerint a nepperek, kulákok utódai fenyegetnek bennünket. Gondolják el, hetven esztendő múltán lehet-e bennünket a nepperek, trockisták és mensevi- kek leszármazottaival ijesztgetni! Elvtársak, ne engedjünk a színvonalból!

Az átalakítás segítségével akarjuk visszaadni a szocializmusnak a lenini arculatot, minőségileg új szintre emelni a szovjet társadalmat. Teljes mértékben ki kell használnunk a szocializmus humanista erejét - ez az átalakítás feladata. Ez viszont azt jelenti, hogy a második szakaszban a lenini szellemben megújult társadalmat, a megújult emberi kapcsolatokat kell tekintenünk a fő célnak.

E munkában humánummal, bizalommal és tisztelettel telített módszereket kell alkalmaznunk. Ez nem jelent elvtelensé- get, eklekticizmust, nem jelenti az összeegyeztethetetlennek az egyeztetését. Annak a nagy szónak, hogy „elvtárs“, visz- sza kell adnunk a valódi és gyönyörű jelentését. Fel kell támasztanunk az elvtársi légkört a pártban és a társadalomban.

Az átalakítás során, amikor a szocializmust a nép érdekében a lenini gondolatok szintjére akarjuk emelni, haladhatunk-e „az egyik faltól a másikig“ módszerével? Hiszen nem küzdünk a rendszer ellen, nem változtatjuk meg a tulajdonformákat. Megmaradnak nálunk a tanácsok. Hallgassák meg Lenint: a szocializmust olyan emberanyaggal kell építenünk, amilyent a kapitalizmustól örököltünk. Mi az átalakítást olyan emberekkel valósítjuk meg, akik a szocializmusban nőttek fel. Talán közülük egyesekről le kellene mondanunk?

Nem. Nem nézhetünk így erre a dologra. Meghirdetjük a jelszót: összeforrott- ság, a társadalom konszolidációja, az átalakításra való orientáltság. Elvtársak, ez a legfontosabb. S ha szükséges, fel kell tárnunk az egyes negatív jelenségek gyökereit.

Az ilyen megközelítés igazolja, hogy bizonyosak vagyunk abban az útban, azokban a célokban és módszerekben, amelyeket választottunk. Ezeket már megtaláltuk. Véleményem szerint éppen ebben van az átalakítás különössége és ereje. Ezen mindannyiunknak alaposan el kell gondolkodnunk. Azért, mert hasznos lesz, s főleg azért, mert ez létfontosságú számunkra. Már szóltam róla, ismét hangsúlyozni szeretném: Mind a párt, mind pedig a tömegtájékoztató eszközök a népet szolgálják.

A nép sorsáról nem lehet formálisan - bürokratikusan, lelkesedés nélkül írni. Esetenként a helyzetet igaz módon írják le, de elhivatottság nélkül, mintha a szerző képtelen lenne beleélni magát a nép gordjaiba. S amikor erre nem képes, akkor a különböző díszítő jelzőkhöz, metaforákhoz folyamodik. Ismétlem, ez akkor van így, ha a szerző nem tudta magát beleélni az emberek gondjaiba. De ha képesek erre, ha önök mindig a népükre gondolnak, ha a legnehezebb dologról is belső elkötelezettséggel írnak, akkor annak a kicsengése mindig derülátó és tanulságokat eredményez. Azért, mert benne lesz a nép sorsa iránti érdeklődés, a kívánság, hogy jobb élete legyen. Nem fogom önöket kioktatni, egyszerűen csak az önök gondolkodására és érzéseire apellálok. Tulajdonképpen önöknek is meg kell valósítaniuk az átalakítást, amelynek a hírközlő szervek is eszközei. S ahhoz, hogy hatékony eszközök legyenek, a társadalom egészéhez hasonlóan meg kell valósítaniuk az átalakítást. Arról beszélünk, hogy senkinek sincs monopóliuma a kritikára, a bírálat előtt nincsenek tiltott területek. De ez azt is jelenti, hogy a sajtó nem lehet ilyen tiltott terület, önöknek komolyan, igazhűen, a nép, a szocializmus és az átalakítás érdekében kell felvetniük a kérdéseket. S e téren a sajtó joggal számolhat a párt támogatásával.

S még egy téma, amelyről beszélni szeretnék önökkel - ez a konzervativizmus. Miért olyan életképes, mi az éltető talaja? Véleményem szerint a konzervativizmus az átalakítás fő fékezője. S nem kerülhetjük meg az éltető talajának a kérdését, mivel az erre adott válasz segíti a pártot és a tömegtájékoztató eszközöket is abban, hogy helyesen szabják meg e jelenség felszámolásának módszereit.

Az átalakítás során le kell győznünk a konzervativizmust. A társadalom egy részének konzervativizmusát nemcsak a gondolkodás dogmatizmusa, a sztereotípiák megszokása, a minden újtól való félelem élteti, hanem az önös érdekek is. Ami ezeket az érdekeket illeti: a sajtóban ez a téma terítékre kerül. Úgy tűnik, az átalakítás egyes emberek fájdalmas pontjára tapint, s ezek kezdenek ellenállást' tanúsítani, fékezik a társadalom megújulásának folyamatát. Ez azonban a problémának csak egy része. A társadalom számára az a legfontosabb, hogy leküzd- jük a gondolkodásban a dogmatizmust, mert ez megtalálható a politikusnál, az írónál és a tudományos munkatársnál is. Megtalálható mindenkinél, aki intellektuális tevékenységet folytat, s ez pedig jelentős mértékben meghatározza az elméleti analízist, a politika kidolgozását és így tovább.

Léteznek a gondolkodás és a cselekvés sztereotípiái, s ez fellelhető a munkásnál, az értelmiséginél és a politikusnál. Mély és komoly ez a jelenség. Mi mindannyian korunk gyermekei vagyunk. Bennünk született meg az átalakítás és sok minden van bennünk abból is, ami fékezi azt. S erre rámutatni, elvtársak, a tömeg- tájékoztató eszközök, természetesen a párt- és ideológiai munka nagyon fontos feladata. A téma ilyen feldolgozása, értelmezése hozzásegíti az embert, hogy forradalmat hajtson végre a saját gondolkodásában és tisztázza saját álláspontját.

Igen, a konzervativizmust nem ritkán az önző érdekek éltetik. De ki mondja meg nyíltan, ki írja meg az újságban, hogy ezt vagy azt a problémát azért veti fel, hogy megőrizze jelenlegi pozícióit, védelmezze azt, ami neki nagyon megfelel? Természetesen senki! Ezt a magatartást az ilyen ember azzal indokolja, hogy a nép és a szocializmus javára cselekszik. Ezt látni kell.

Elvtársak, még egy nagyon fontos apróság. Azt az embert, aki bizonyos egyéni nézetet képvisel, gyakran nevezzük konzervatívnak. Csak gondolkodjanak el ezen, meglátják, hogy gyakran azért került ilyen helyzetbe, mert egyelőre még nem tud új feltételek között dolgozni. Nem tud dolgozni, elvtársak! Látjuk, milyen nehezen sajátítják el az újszerű munka- módszereket. Ez azért nehéz, mert évtizedeken keresztül cselekedtünk az utasításos adminisztratív rendszer keretein belül. Azokat az embereket, akik még nem tanultak meg új módon dolgozni, talán az átalakítás ellenségei, a megrögzött konzervatívok közé kell sorolni?

A társadalomban folytatódik az átalakítás reális folyamata, a konkrét tapasztalatokon keresztül, a vitákon, e folyamat megértésén, tudatosításán, az álláspontok változásán keresztül, figyelembe véve társadalmunk megújulását. Ezek komoly dolgok. Mindenki számára lehetővé teszi, hogy végrehajtsa az átalakítást. Erről beszélünk a találkozókon, erről szólunk a sajtóban. De néha így gondolkodnak: mindenki három évet kapott az átalakításra, ennyi elég. Ha az átalakítást nem hajtottad végre, szedheted a sátorfádat. De hiszen még nem mindannyian valósítottuk meg, erről nyíltan és egyenesen szólok: az átalakítást még nem valósítottuk meg, még csak munkálkodunk rajta.

Mit kell most tenni? Mire összpontosítsunk a párt és a tömegtájékoztató eszközök munkájában? Helyesen hangzott el itt egy gondolat, hogy az átalakítás folyamán sokat teszünk minden irányban, de nem tűnhet el látószögünkből a legfontosabb - a nép élete, jóléte, hangulata, az, hogy miként érzi magát. S nemcsak az anyagi jólét, a szociális környezet, hanem az is, hogyan érzi magát az ember, s végül nem téveszthető szem elől az emberi méltóság.

Az élet minden terén, beleértve a szellemit is, le kell küzdenünk a legfontosabbat: az elidegenedést, amely sajnos a szocializmusban is fellelhető, ha összefonódik a tekintélyuralommal és a bürokratikus deformációkkal. Az elidegenedést, a bürokráciát, a formalizmust csak a demokratizálás, a nyílt tájékoztatás alapján lehet leküzdeni, társadalmunk erkölcsi megtisztulása alapján. S ebben a munkában érezzük népünk növekvő politikai, szellemi és kulturális erőinek aktív támogatását.

Érezzük értelmiségünk támogatását is. Ez a támogatás egyre növekszik. Hogyan is tudnánk megvalósítást az értelmiség nélkül? Hiszen mindabban, amit sikerült véghezvinnünk, nemcsak a munkások és parasztok vettek aktívan részt, hanem az értelmiség is.

A pártban és a társadalomban olyan légkört kell kialakítani, amely biztosítja a pártkonferencia sikeres lefolyását. Nem azzal lehet érdemeket szerezni, hogy ki jelenti be hangosabban és elsőnek ezt vagy azt a tényt, eseményt. Az szükséges, hogy a hírközlő eszközök időszerű problémákat vessenek fel. Átalakításunknak már van története, nehéz, bonyolult története, s ezt meg kell világítani. Amikor

visszatérünk a múlthoz, azért tesszük, hogy jobban megértsük, mire van szükségünk ma, s nehogy elkövessük a múlt hibáit.

Fölösleges szenzációk nélkül kell ezt tenni. Tudják, mit akarok ezzel mondani? Számunkra a jó szenzáció az, amelyre a nép vár és amitől az ellenségeink félnek- ez az átalakítás sikere.

Rendkívül fontos kérdés a bírálat további fejlesztése és a nyílt tájékoztatás bővítése. Esetenként megkérdezik tőlünk: Hol vannak a kritika és a nyilvános tájékoztatás határai? Ezt a kérdést nálunk a nézetek szocialista pluralizmusának keretében oldottuk meg. Síkraszállunk a bírálat és a nyilvános tájékoztatás széles körű bővítéséért, de a társadalom és a szocializmus, a nép érdekében. A konzervativizmus elleni következetes és határozott harcban, amikor eltávolítjuk mindazt, ami fékezi az átalakítás folyamatát, hasonló szilárdsággal kell védelmeznünk, propagálnunk és óvnunk mindazt, ami az átalakítást, az országot, a népet szolgálja.

Az átalakítás szilárdítása során új hozzáállásokra, új módszerekre, új felfedezésekre van szükségünk. Gondoljunk Lenin szavaira: Ne kíséreljék meg az új kérdések megoldását a régi módszerekkel, mert abból semmi nem lesz. Ez azt jelenti, hogy új módszereket kell keresnünk. S keressük őket minden irányban - a gazdasági és szellemi szférában, a tudományban és iskolaügyben is. A tömegtájékoztató eszközöknek segíteniük kell a népnek, hogy elsajátítsa az új formákat, módszereket és megközelítéseket.

A februári plénumülésen kitűztük a feladatot: tökéletesebben meg kell értenünk a szocialista társadalom lenini koncepció • ját. Megértenünk azért, hogy alkotó módon alkalmazzuk a jelenlegi konkrét történelmi feltételek között. Hangsúlyozom: alkotó módon.

Amikor a NÉP témáját említettük, helyesen mondták itt, hogy azt sem lehet lekopírozni, az utolsó betűig megismételni a múlt módszereit. Nem, elvtársak, Lenin gondolatait tanulmányoznunk kell. Mindig sok tanulsággal szolgálnak.

Figyeljék meg, miként járt el Lenin, amikor javasolta a NEP-et. Abban a helyzetben, amikor az ország romokban hevert, Lenin határozott gondolkodása és határozott politikája a realitásokból indult ki, s a realitásokat vette célba. Nem mindenki, sőt, még lljics legközelebbi munkatársai sem értették meg, s nem azonnal értették meg a NEP-et. Lenint árulással vádolták, s úgy vélték, hogy romlásba vezeti az országot. így álltak akkor a dolgok. Azért mondom most azt, hogy Lenin gondolataiból kell kiindulnunk, de nem másolhatjuk le az akkori időszak konkrét döntéseit. De nálunk esetenként megtörténik, hogy amint megjelenik egy nem szokásos megközelítés, azonnal felhangzik a kiáltás: „Segítség, temetik a szocializmust, megjelentek a magán- gazdálkodók!“

Ezért megismétlem: Meg kell értenünk a szocialista társadalom lenini koncepcióját, megérteni azért, hogy alkotó módon alkalmazzuk, tekintettel a jelenlegi feltételekre, s ne csak egyszerűen visszatérjünk a múltba. Ez lenne a talmudizmus és a dogmatizmus legrosszabb válfaja.

Elvtársak, egyszer s mindenkorra meg kell szabadulnunk az olyan szocializmus- képtől, hogy az azonos az olyan egyen- lősdivel, amely tagadja az ember személyiségét; amely egyenlő valamilyen minimumokkal: a minimális anyagi javakkal, a minimális igazságossággal és a minimális demokráciával.

Joggal fogalmazzuk meg így a kérdést- s ez reális és komoly megfogalmazás

a mai gazdasági, szellemi és kulturális potenciál, amit hét évtized alatt létrehoztunk, megköveteli tőlünk a társadalom korszerű modelljének a megvalósítását, amely minden tagja számára biztosítja a civilizált életszínvonalat, tág lehetőségeket a szellemi és kulturális szükségletek kielégítéséhez, valamint a szabad véleménynyilvánítást és választást.

De mindezt a mi általános szocialista választásunkon, szocialista demokráciánkon és erkölcsünkön belül kell tenni. Ez a társadalom szükségszerűen sokrétegű és bonyolult lesz, de emellett megmarad szocialistának, és semmiben sem adja fel a szociális igazságosság, elvtársiasság és az internacionalizmus elveit.

Miért beszélek erről? Hiszen nálunk tulajdonképpen az egész társadalom a szocializmus mellett van. Arról van szó,

(Folytatás a 4. oldalon)