Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1988-05-11 / 109. szám, szerda

„Újraértékelni lehetőségeinket,.

a Munka Törvénykönyve módosításának alapéléiről

A komplex kísérlet tapasztalatai a textiliparban

A textiliparban az az egyik alapvető probléma, hogy jóval nagyobbak az elvárások, mint az adott lehetőségek. Az utóbbi években meglehetősen kevés beruházás valósult meg ebben az ágazatban, s az állóeszközállománynak több mint a fele már teljesen elöregedett. A természetes alapanyagokból, amelyek iránt egyre nagyobb a kereslet, csaknem teljes mértékben behozatalra szorulunk. A műszálakból viszont a legtöbbször szegényes a választék. Ugyanakkor egyre szigorúbbak a követelmények a külföldi piacokon és a hazai fogyasztók. is jóval igényesebbek lettek - hangzott el nemrégiben egy, a textilipar problémáival foglalkozó szemináriumon.

Ahhoz, hogy az iparág jobban megfelelhessen a követelményeknek, mint a korábbi években, mindenekelőtt gyors szerkezeti változásokra van szükség. A termelési programból mielőbb ki kell iktatni a nem jó minőségű, kevésbé keresett termékeket, bővíteni kell a választékot és a kiváló minőségű árugyártásra kell helyezni a súlyt. Mindennek azonban a textilipari vállalatok korszerűsítése, illetve újjáépítése az alapvető feltétele. Vajon miként tudják megoldani ezeket a problémákat azok a vállalatok, amelyek bekapcsolódtak a komplex gazdasági kísérletbe? Van-e módjuk a beruházások megvalósítására, új gépek, technológiák vásárlására? A kérdésre a libereci Textilana vállalatnál kerestük a választ. A szervezet helyzete annyiban specifikus, hogy 1987 májusától a komplex kísérlet alapelvei szerint dolgozik, s az idén januártól pedig - kiválva a termelési-gazdasági egységből - önálló vállalatként tartozik a CSSZSZK Ipari Minisztériumához.- Az anyagellátási gondok, a munkaerőhiány, az elöregedett állóeszközök miként általában az egész textiliparban, vállalatunknál is évek óta megoldatlan problémát jelentenek - mondja Jaroslav Horá- ček, műszaki igazgatóhelyettes. - S azzal, hogy bekapcsolódtunk a komplex kísérletbe, egyelőre csak tovább bonyolódott a helyzetünk. Gondolok itt elsősorban az állóeszközalapból történő elvonásokra. Az esetünkben érvényes alapszabályok szerint az elvonások összegét állóeszközeink beszerzési árából kell kiszámítani. Ez a megoldás számunkra meglehetősen előnytelen, mivel gépeink, épületeink több mint kétharmada már teljesen leíródott, így a lehetőségeinkhez viszonyítva aránytalanul nagy összeget kell a költségvetésbe juttatnunk. Javasoltuk ugyan, hogy az elvonások alapjául az állóeszközök jelenlegi értéke szolgálhasson, de a felettes szervek ezt elutasították! Pedig az ilyen megoldással legalább részben figyelembe lehetett volna venni azt a tényt, hogy a kísérlet megvalósításakor a vállalatok különböző lehetőségekkel indulnak. A jelenlegi gyakorlat mellett elértük azt, hogy vállalatunk az önfinanszírozás elvei szerint dolgozik és pénzeszközeinkből a fejlesztési alapba is jut.- Ezek szerint van mégis lehetőségük a korszerűsítésre, új gépek vásárlására?- Nem, ez a pénz arra korántsem elegendő. Hitellel sem javíthatunk a helyzeten, mert a hitelnyújtás jelenleg érvényben levő szabályai szerint a bank jelentősebb összeget nem bocsáthat rendelkezésünkre, jóllehet fizetésképesek vagyunk. A nyereségnek több mint a 90 százalékát az állami költségvetésbe kell befizetnünk, így a korszerűsítésre ebből a forrásból sem sok jut. Például az idén, a tavalyihoz hasonlóan a nyereségből mindössze 3,6 millió koronát fordíthatunk a fejlesztésre.

Vállalatunknak persze, nemcsak gépekre, hanem új, korszerű épületekre is szüksége van. Az elmúlt években néhány kisebb építkezéstől eltekintve, nem volt lehetőségünk ilyen beruházásokra. A századfordulón épült csarnokok - főként a felsőbb szintek - teherbírása napjainkra annyira lecsökkent, hogy új gépek, berendezések beszerelése már csaknem lehetetlen. Egyelőre azonban még nem találtunk kivitelezőt, aki megrendelésünket elvállalta vol*. na. A nemrég leégett františkovi 05 számú üzemünk esetében is hasonló a helyzet. A 74 millió korona értékű beruházásra nem ákadt kivitelező, így önerőből építkezünk. Ennél fogva a munkák jóval lassabban haladnak a tervezettnél, ami miatt nagy összegű kötbért kell fizetnünk.- Vállalatuk megkapta a külkereskedelmi tevékenység végzésére való jogot. Ennek bizonyára a beruházások szempontjából is nagy a jelentősége, hiszen munkájuk eredményei most már nem a külkereskedelmi vállalatnál, hanem közvetlenül a Textilanában csapódnak le.- Külgazdasági kapcsolatainkban valóban jelentős változásokra került

sor. A külföldi partnerekkel való szerződéskötések alkalmával szélesebb a hatáskörünk, de egyúttal nagyobb a felelősségünk. Az export eredményességének pedig deviza- számlánk a hű tükre. Mivel vállalatunknál a külkereskedelmi tevékenység csak nemrég vált gyakorlattá, nagy eredményekről még nem számolhatunk be. Tapasztalataink azonban már most, a kezdeti időszakban is kedvezőek. Némely külföldi partnerünk már kiegyenlítette tartozását. Ezeket a devizaeszközöket a termeléshez szükséges alapanyagok és gépek vásárlására fordítjuk. Ezzel összefüggésben el kell mondanom, hogy a Centrotex külkereskedelmi vállalattal, amely termékeinket szállította külföldre, meglehetősen jó a kapcsolatunk, s mint kezdő külkereskedők kihasználjuk szakembereinek tapasztalatait.

Ami viszont a hazai piacra irányuló szállításainkat illeti, van még néhány megoldatlan kérdés. Csupán egyet említek közülük. A kísérlet alapelvei szerint azokat a termékeket, amelyek iránt nagy az igény, az átvevővel - vagyis a kereskedelemmel - való megegyezés alapján felárral adhatjuk el. A belkereskedelmi szervezetek azonban mit sem tudnak erről a változásról, így ez a lehetőségünk a „papírformánál“ nehezen juthat tovább.- Tapasztalatból tudjuk, hogy voltak vállalatok, amelyek könnyelműen úgy gondolták, hogyha belépnek a kísérletbe, gondjaik egy csapásra megoldódnak. A gyakorlat viszont nem ezt igazolta. Az elmúlt esztendő alatt szerzett ismeretekből kiindulva miként értékeli az eddigi eredményeket és miben látja a legfontosabb feladatokat?-A kísérletnek valóban nem az a célja, hogy az egyes vállalatok gondjait megoldja, de hosszabb távon erre is komoly lehetőséget ad - mondja végezetül az igazgató- helyettes. - Esetünkben, mivel a színvonalas, korszerű gépek továbbra is hiányoznak, a kísérlet nem bontakozhatott ki igazán. Egyelőre jelentősebb beruházásokra nem is számíthatunk, mert még nincs elegendő devizánk ahhoz, hogy behozatalból fedezzük szükségleteinket. A hazai gépipar is csak részleges megoldást nyújthat számunkra, mivel kevés textilipari gépet gyárt. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy nem kilátástalan a helyzetünk. Bár a tavalyi év eredményei kedvezőek, az elbírálás még korai lenne. A jövőre vonatkozólag azonban objektíven újra kell értékelnünk lehetőségeinket, s természtesen a lehető legnagyobb mértékben kell azokat kihasználnunk. Nagyon lényeges, hogy az eredményeket és a tapasztalatokat reálisan értékeljük, mert csak így hozhatunk létre biztos alapot a fejlesztéshez.

KOVÁCS EDIT

iJiBfi AA ÉHI V Clr

y cIkCivi ci« t c w

JAVASLATOK

A törvénymódosítás az átalakítás nélkülözhetetlen velejárója

A Munka Törvénykönyve alapelvei módosításának időszerűsége nem vitás, hiszen a régi alapelvek sok téren és sok tekintetben korlátozták volna az átalakítás és intenzi- fikálás fejlődését hazánkban. Módosítás nélkül nagyon nehéz lenne realizálni a múlt évben vitára bocsátott törvénytervezeteket, így az állami vállalatokról, a mezőgazdasági és ipari szövetkezetekről szóló törvénytervezeteket. A módosítások mindenesetre az aktívabb, becsületesebb és felelősségteljesebb munkára való ösztönzés benyomását keltették bennem a gazdasági élet valamennyi területén.

A demokratizálási folyamat elősegítését a termelésben, a munkaviszonyokban és a gazdasági irányításban már magukba foglalták az előzőleg említett törvénytervezetek is. Újabb ösztönzés fedezhető fel ezen a téren a módosítások alapelveinek első fejezetében, amely a dolgozók részvételének bővítésével foglalkozik a szervezet fejlesztésében, irányításában és tevékenységének ellenőrzésében. A dolgozó kollektívák alkotó erőinek, munkatermelékenységének és munkakezdeményezésének hatékonyabb kihasználása már hosszabb idő óta közérdekű központi feladat, s ezen a téren még rengeteg a kihasználatlan tartalék. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom vezető dolgozóinak és a döntőbizottsági tagoknak mindenesetre nagyobb lehetőséget biztosítanak majd a törvénymódosítás erre vonatkozó pontjai, különösen újszerűnek és ezzel együtt fontosnak is tartom a 7. pontot, amely védelmet biztosít nekik a megbízatás ideje alatt és a megbízatás megszüntetésétől számított két évig. Ebből kifolyólag a jövőben talán kevesebb ok lesz a részrehajlásra a szakszervezeti vezetők részéről.

Képzeljünk csak el egy nagy vállalatot, vagy üzemet, ahol a szak- szervezet vezetőségét fizetett elnök és titkár képviseli, akiknek a dolgozók bizalmat szavaztak és a dolgozók érdekeit képviselik a vállalat vezetésében. Nincs is addig baj, amíg a dolgozók érdeke összhangban áll a vállalat vezetésének érdekeivel. Vannak azonban konfliktushelyzetek, amikor az igazgató és a helyettesei a dolgozók kezdeményezését, munkaaktivitását használja ki az irányításban, szervezésben elkövetett szubjektív hibáik takarására, kiküszöbölésére. Például a rendkívüli műszakok, túlórák, brigádok szervezése a termelésben, vagy a szállításban való lemaradások pótlására.

Vannak objektív nehézségek, amit a dolgozók megértenek. Egy-két rendkívüli műszak talán még nem is okoz gondot, de ha ez rendszeressé válik, már nincs összhangban a dolgozók érdekeivel. Ritka eset azonban, hogy a szakszervezeti elnök ilyen esetben a dolgozók mellé áll, pedig hát a dolgozók bizalmának köszönheti pozícióját, mégis inkább a vállalat igazgatójától tart. Igy válik a szakszervezeti vezetés formálissá, s mindez érződik a tagság, a dolgozók munkáján is, amikor csak legyintenek a szakszervezeti vezetésre. Időszerű tehát a szakszervezeti vezetés pozíciójának megszilárdítása a dolgozók érdekeinek képviseletében, amelyet a Munka Törvény- könyve módosított alapelveinek első fejezete nagyban elősegít. Én azonban javasolnám a tisztségviselők védelmének kibővítését az ellenőrző szervekre is, a népi ellenőrökre és az üzemi ellenőrökre. Nem helyeselhető az, amikor a belüzemi ellenőrök a vállalat vezetésének vannak alárendelve, s ezáltal kénytelenek szemet hunyni az olyan rendellenességek felett, amelyek a vállalat vezetőit érintik. Más lenne a helyzet, ha a Munka Törvénykönyvébe iktatnák az ellenőrök védelmét, immunitását, hasonlóan a szakszervezeti vezetőkhöz.

Időszerűnek tartom a munka javadalmazásával kapcsolatos részben az egyenlősdi megszüntetésének szorgalmazását a bérezésben és a jutalmazásban. Kár, hogy nincsenek ezzel kapcsolatban konkrétabb módosítások is, és csak általános érvényben fogalmazták meg, a 8. pontban. Újszerű a 12. pontban a túlórákért járó pótszabadidőre való jogigény meghosszabbítása három hónapra, s ha nincs alkalom ez idő alatt sem kivenni, akkor sem vesznek el a túlórák, mert kifizethetők

a módosítás szerint túlórapótlékkal együtt. A módosításoknak főleg azok a tisztviselők fognak örülni, akik havonta végeznek határidős munkákat, zárlatokat, amelyeket az idő rövidsége miatt sokszor képtelenség elvégezni a megszabott munkaidőben.

A vállalatok, az üzemek és a szervezetek dolgozóinak munkaviszonyában jelentős változást és lényeges fordulatot jelent majd a módosított alapelvek harmadik fejezete, amely a dolgozók társadalmilag szükséges mobilitásának elősegítését szorgalmazza. Az idáig alkalmazott, fluktuációt gátló, a dolgozók munkahelyi stabilizációját szorgalmazó gazdaságpolitika után nem lesz könnyű átvágni egy homlok- • egyenest ellentétes felfogásmódba. A káder- és munkaügyi osztályok alkalmazottjai szerint nem feltétlenül szükséges a dolgozókat megkárosítani, s ha saját jószántából megy el a szervezettől, könnyebben helyezkedik el máshol. Csakhát, aki az egyik szervezetnél nem állja meg a helyét, nehezen állja meg a másiknál is. Ezzel kapcsolatban csak helyeselni lehet az 54. pontot, a munkakör betöltésére való alkalmassági vizsgálatot, vagy attesztálást. Szerintem az attesztált munkakörök közé kellene sorolni a vezető beosztású munkakörök nagy részét, legyen az szakágazati vagy részlegvezetés.

A módosítás értelmében a szervezetek érdekelve lesznek a munkaerő csökkentésében. A 18. pont például kimondja, hogy a szervezet önállóan dönt abban a kérdésben, hogy az adott dolgozó fölöslegessé vált-e vagy sem. Itt könnyen kerülhetnek hátrányos helyzetbe a megváltozott munkaképességű dolgozók és a kisgyermekes anyák, akik a gyermek betegsége miatt gyakran hiányoznak. Elgondolkodtató, hogy találnak-e egyáltalán munkát az ilyen egyének más szervezeteknél is. Nem ártana tehát a módosításban biztosítani a terhes és kisgyermekes anyák, valamint a megváltozott munkaképességű dolgozók védelmét a felmondásokkal szemben. TRESŤANSKÝ Mária mérnök, a Szlovák Statisztikai Hivatal losonci (Lučenec) járási részlegének igazgatóhelyettese

Szilárduló szociális biztonság

A Munka Törvénykönyve módosításának alapelveit tanulmányozva számos fejezet tartalmából következtethettem arra, hogy nagyon is emberközpontú dokumentum került a társadalmi vitafórum elé, mégha erről egyeseknek - akik „hézagos“ munkaerkölcse eddig megbocsáta- tott - feltehetően más is a véleményük. Állításom elsősorban a munkaidőt, a pihenést, a munkajogi és szociális biztonságot részletező fejezetre alapozódik.

Nagyon lényegesnek tartom a munkaidőbe beszámító étkezési és pihenőidő 30 percre történő emelését, ami elejét veszi nagyon sok fölösleges vitának a dolgozó

MÉLTÁNYOSABB MEGÍTÉLÉST

A Munka Törvénykönyve novelli- zálása javaslatának VI. pontja tárgyalja a munkaidő hosszát, a pihenésre szolgáló időt, a dolgozók munkajogi és szociális biztonságát. Ide tartozik az a kérdés, amiről szólni szeretnék. Ez pedig a szakoktatók és kollégiumi nevelők szabadságának a rendezése. A javaslat 65. bekezdése a szakoktatók szabadságát 4 hétben állapítja meg, korukra és munkaidejük tartamára való tekintet nélkül. Habár ez bizonyos előny, azonban korántsem elégíti ki azt az elvárást és tesz eleget azoknak az ígéreteknek, amelyeket az illetékes fölöttes szervek már hosz- szú idő óta tettek. Ez pedig az említett pedagógusok szabadságának 6 hétre való meghosszabbítása. A szakoktatónak a szakmunkásképzőben nagy szerepe van a tanulmányi és nevelési folyamatban, és sok esetben döntő módon befolyásolja a tanulók, a jövő szakemberei szakmai és erkölcsi értékeinek kialakulását. Hasonlóképpen, mint az osztályfőnök, foglalkozik a tanulókkal, nyilvántartást vezet tanulmányi előmenetelükről és magatartásukról, ha kell, kapcsolatot tart a szülőkkel, irányítja az ifjú szocialista brigádok tevékenységét, különböző 'szakköröket vezet, előadói feladatokat lát el a SZISZ-szervezetekben stb. A végzettségükkel szemben támasztott követelmények jóval nagyobbak,

mint a múltban. A szakmai végzettségen kívül szakérettségit és pedagógiai képesítést követelnek meg tőlük.

Ha figyelembe vesszük, hogy a termelésben a mester-művezető kereseti lehetőségei jobbak, mint a szakoktatóé, könnyen eldönthető, hogy a szabadság meghosszabbításának igénye igen is jogos. Ennek megvalósítását a múltban az gátolta, hogy a szakmai gyakorlat tanterve 40 hétre volt kidolgozva. A tanév folyamán előforduló úgynevezett zavaró körülmények (társadalmi munka, sport, kulturális és egyéb rendezvények) miatt az át nem vett tananyagot a nyári hónapokban kellett pótolni. Jelenleg az új, módosított tanítási rendszer értelmében a tananyagot 33 hét alatt kell átvenni. A fennmaradt idő a már említett tevékenység végzésére szolgál.

Ezt figyelembe véve az illetékes fölöttes szervek jóakaratával ez az igény a tanítási folyamat és a nyári munka megzavarása nélkül kielégíthető lenne. Sőt, igen pozitívan befolyásolná a szakoktatókat és nevelő munkáját. Részben elősegítené a kiváló szakemberek pedagógiai pályára lépését.

RAKSÁNYI TAMÁS, Középfokú Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet, Ipolyság (Šahy)

és a munkáltató szervezet között, ráadásul - szerintem - így eleve javul a munka- fegyelem is.

Ezzel a javasolt intézkedéssel tulajdonképpen rokon, hogy bevezetik majd a jövőben - igaz differenciáltan - a rugalmas munkaidő alkalmazásának gyakorlatát. Ez mindenképpen a hiányzások csökkentését vonhatja majd maga után. Gondolok itt például a szociális szférára, ahol a nők vannak túlsúlyban a foglalkoztatottság terén. Esetükben sokszor okoznak gondot - gyakran munkaidő-kiesést- a kedvezőtlen munkába járási feltételek, ha ingázókról van szó; de ilyenek a rossz közlekedési feltételek is, a családtagokról- legtöbbször a gyermekekről - való gondoskodás betegség idején. Számukra tehát éppen a rugalmas munkaidő lehetősége kínálhat megoldást, s ez jó lehet nekik is, és jó a vállalatnak is.

Hasznos, és a fölösleges adminisztráció kiküszöböléséhez vezethet az a javaslat is, amely egységesen kívánja megszabni az évi túlóraszámot - 180 órában -, ugyanis nem kell majd a jövőben rendszeresen újra és újra kérvényezni a túlórázás évenkénti engedélyezését. Ezzel szorosan összefügg a szabadnapok kimerítésének határideje, ami az eddigi egy hónapról három hónapra módosul, hiszen így jobban összehangolható az egyéni és a közérdek: nem kell olyankor kiadnia a vállalatnak a korábban ledolgozott munkaidőért járó pihenőnapot, amikor az nem éppen megfelelő. De fordítva is érvényes: terveznie lehet a dolgozónak olyankorra, amikor arra feltétlenül szüksége van. Mindez ráadásul módot adhat a vállalati szociális létesítmények jobb kihasználására is.

Leginkább azonban azt tartom lényeges és kedvező változtatásnak, hogy a Munka Törvénykönyvében a szociális tervezés eleve helyet kap, mint a dolgozókról való gondoskodás alapvető módszere a szervezetek ilyen irányú komplex és célirányos tevékenységében, ami összhangban van az állami vállalatról szóló törvénytervezettel is.

STEINER ZSUZSA, a átúrovói Dél-szlovákiai Papír- és Cellulózgyár 05-ös üzeme technológiai részlegének dolgozója