Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1988-05-21 / 118. szám, szombat

KIS NYELVŐR

Egy hét a nagyvilágban

Május 14-töl 20-ig

Szombat:

Mitterrand elnök bejelentette a francia nemzetgyűlés feloszlatását

Vasárnap:

Megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból

Hétfő:

A szovjet-nyugatnémet bővülő kapcsolatok jegyében Mihail Gorbacsov megbeszéléseket folytatott Martin Bangemannal • Miamiban a tűzszüneti tárgyalások 1 időpontját egyeztető megbeszélés kezdődött a nicaraguai kontrák és a sandinista kormány között

Kedd:

Washingtonban megkezdődött a rakéta szerződés törvénybeiktatásának vitája

Szerda:

Az amritsari Arany Templomban megadták magukat a terroristák • Moszkvában folytatott megbeszéléseket a thai kormányfő • Franciaország felújította diplomáciai kapcsolatait Iránnal

Csütörtök:

Befejeződött a KGST végrehajtó bizottságának ülése • Bécsben megkezdődött a közép-európai haderő- csökkentési tárgyalások 45. fordulója

Péntek:

Megkezdődött az MSZMP országos konferenciája • Moszkvában tárgyalt az egyiptomi külügyminiszter

Az Afganisztánból hazatérő szovjet csapatok közvetlenül az afgánszovjet határ átlépése után (Foto- ČSTK)

Francia méhkas

Franciaországban a két héttel ezelőtti elnökválasztásokat követően teljes gőzzel folyik a pozícióharc. A francia politikai élet megbolygatott méhkashoz hasonlít leginkább. Az ok: Mitterrand elnök, alig egy héttel választási győzelme után, múlt szombaton bejelentette a nemzet- gyűlés feloszlatását és új parlamenti választásokat írt ki. A francia szavazók így két vasárnapon: június 5-én és 12-én ismét az urnák elé járulhatnak, hogy - lehetőleg az elnök reményeinek megfelelően - újraválasszák a törvényhozó testületet.

A hivatalosan csak a jövő hét elején kezdődő parlamenti választási csata ellenére már most beindult a nyilatkozatháborúval kísért küzdelem. A jobboldal csalódott. A Chirac veresége után súlyosan meghason- lott, s megosztott jobboldali erőket már az új kormány összetétele sem nyugtatta meg. A volt kormánypártok a szocialista párti nyitás készségének bizonyítását várták Michael Rocard-tói, a zömében az 1984-es szocialista kormány minisztereiből álló kabinet azonban korántsem felel meg elképzeléseiknek. Dogmatiz- mussal, szúkkeblűséggel és bezárkózással vádolják a szocialistákat. Giscard d'Estaing, a centristák vezéralakjaként fellépő volt elnök pedig hiába kezdett helyzeti előnyökre törekvő politikai játékba. Hiába igyekezett sietve biztosítani az új kormányfőt, nem áll szándékában megbuktatni kabinetjét, erőfeszítése kudarcba fulladt. A „konstruktív ellenzékre“ tett ajánlatát, tehát annak lehetőségét, hogy főleg a párton kívüliek bevonása esetében nem zárkózna el az.új kormány támogatásától, Mitterrand nem fogadta el. Igaz ugyan, hogy az államfő eredetileg hajlott az együttműködésre: valójában Rocard miniszterelnöki kinevezésével is arra törekedett, hogy különböző csoportok tömörítésével teremtsen meg egy újszerű koalíciót, s a kormányzás alapjait a centrum meggyőzésével szélesítse ki. Giscard javaslata azonban túl veszélyes játszma lett volna számára Az államfőnél ismét de gaulle-i magabiztossággal győzött a nyugalom s a józanság. A győzelmi mámort félretéve higgadtan - s tegyük hozzá, rekordidőn belül - mérlegelte a helyzetet, s politikai pozícióit.

Tekintve, hogy az 1986-os választások nyomán a nemzetgyűlésben a jobboldal szerzett fölényt, az elnökválasztások eredményeképp kétféle többség alakult ki Franciaországban: az egyik a Mitterrand-hí- vek köre, a másik pedig a parlamentben székelő jobboldal volt A szocialista Mitterrand legutóbbi erőteljes előretörése viszont egyúttal szinte tálcán kínálta a lehetőséget a Chirac-kormánnyal két éve tartó kényszerű társbérlet felbontására. S Mitterrand nem habozott. Mint maga is mondotta, nem sikerült olyan széles parlamenti alapokon nyugvó kormányt alakítani, amely megfelelt volna az egységes Franciaországról alkotott elképzelésének. Szándéka fenntartásával ezért fordul újra a szavazópolgárokhoz. Lépésében természetesen kulcsfontosságú szerepet játszott választási sikere, melynek előnyeit azonnal kell kiaknázni. Ellenkező esetben ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy néhány hónap alatt elveszti mostani fölényét. Ez jelenleg reális esélyt jelent a szocialisták számára, hogy a nemzetgyűlésben megszerezzék a képviselői helyek túlnyomó részét. Mitterrand igényt tart a nyugodt kormányzást biztosító törvényhozási többségre.

Politikai körökben tehát „teljes a felfordulás". A jobboldal menti, ami még menthető: két vezető pártja, a chiracista RPR és a Barre-féle UDP választási szövetségre lépett. Az együttműködésből kihagyott szélsőjobboldali Nemzeti Front, Le Pen pártja, amely a választások során váratlanul felértékelődött, s jócskán megbolygatta az erőviszonyokat, most „taktikai szövetségre“, s a „szocialista hegemónia" elleni egységfrontra szólított fel.

A legújabb közvélemény-kutatá- sok a szocialisták elsöprő győzelmét jósolják. Igaz ugyan, hogy az elkövetkező két hét szolgálhat meglepetésekkel, hiszen a szavazóknak gyakorlatilag még felocsúdni sem volt idejük, a mostani politikai széljárás azonban kétségkívül a szocialistáknak kedvez.

Pandzsábi helyzetkép

Sikeres volt szerdán az indiai biztonsági erők beavatkozása: az ostrom alá vett amritsari Arany Templomban tíznapos ellenállás után megadta magát az épülettömb belső szentélyében rejtőzködő szikh szélsőségesek utolsó csoportja is. Delhi győzelemként könyvelheti el a történteket, hiszen az utolsó terroristától is sikerült megtisztítani a szikh közösség legfőbb kegyhelyét. A végső „diadal", a szikh kérdés megoldása azonban még jócskán várat magára. A pandzsábi válság leküzdése India mindmáig első számú belpolitikai feladata. Az égető probléma felszámolására tett folytonos erőfeszítéseknek pedig korántsem kedveztek az Arany Templomnál történt legutóbbi események. A kedélyek ismét felkorbácsolódtak, s továbbra is rendkívül feszült a helyzet. A szövetségi állam más körzeteiben a szélsőségesek sorozatban követik el tömeges merényleteiket. Az Arany Templomban körbefogott társaik elleni ostrom .megtorlásaként" pedig minden valószínűség szerint tovább fokozzák akcióikat.

E szélsőséges törekvések korántsem segítik elő a helyzet megoldását, csupán tovább mélyítik a válságot. A több mint 800 milliós Indiában látszólag elenyészőnek tűnik a lakosság két százalékát kitevő szikh közösség. A szikh szeparatizmus valójában a nyolcvanas évek elejétől okoz fejfájást a központi kormánynak. A politika medréből kilépve, fellépésük ekkor öltött fegyveres jelleget, s ekkor vette kezdetét az erőszak. A szikhek többsége egyáltalán nem terrorista, sőt, már csak vallásából eredően is a békés együttélés híve. Egy szűk nacionalista réteg csupán az, amely túlhangsúlyozva a történelmi hagyományokat, a múltban szerzett kiváltságokra hivatkozva a közösség felsőbbrendűségét hangoztatja, s egy önálló szikh állam, a Khalisztán létrehozását követeli. A helyzet 1984-et követően mérgesedett el, azután, hogy Indira Gandhi utasítására a hadsereg megrohamozta a szélsőségesek által elfoglalt Arany Templomot. Ekkor elszabadult a pokol - a miniszterelnököt szikh testőrei ölték meg bosz- szúból, s úgy látszott, nincs mód a gomba módra szaporodó terror- cselekmények megfékezésére. Radzsiv Gandhi így a kemény kéz politikájához folyamodot: felfüggesztette a pandzsábi parlament tevékenységét és központi irányítás alá helyezte az államot.

Az eredmény egyelőre még várat magára. A kormány azonban már óvatosabb. Az Arany Templom körüli mostani bonyodalmakban is rendkívül ügyelt arra, nehogy megismétlődjenek a négy évvel ezelőtti események. Az óvatosság meghozta az eredményt: a terroristákat roham nélkül sikerült térdre kényszeríteni. A kormány bejelentette: törvényes úton akadályozza meg, hogy a jövőben erődítménnyé és fegyverraktárrá változtassák a templomot.

A tét nagy. A szikh szélsőségesek ugyanis már rég függvényévé váltak azoknak a nemzetközi erőknek, amelyek a térség békéjére, s elsősorban India egységére törnek. Jelenleg, bár csökken a terroristák tömegbázisa, még mindig képesek arra, hogy élezzék a feszültséget. Megoldás csupán megegyezés útján, kompromisszumokkal lehetséges. A kibontakozás elsősorban a szikh vezetők elhatározásától függ. Nevezetesen attól, hajlandók-e a szélsőségesekkel szemben is megvédeni azokat a megoldást kínáló javaslatokat, amelyek véget vetnének az értelmetlen harcnak. Mert a szikhek legnagyobb ellensége ma nem más, mint a szikh terrorizmus.

FÓNOD MARIANNA

Ülés vagy munkaülés?

A szóalkotásmódok közül a képzésnél ma sokkal termékenyebb az összetétel, szinte határtalan mennyiségű új szót hozhatunk létre ily módon. Nyelvtörténeti tény, hogy a korábbi századokban - sőt visszanyúlhatunk nyelvünk őstörténetébe - a szóképzés virágzott, míg az utóbbi két évszázadban ugrásszerűen megnőtt az összetétel útján alkotott szavak száma. Uj, nemritkán bonyolult fogalmak, eszközök megnevezésére, jelentéssűrítésre kiváló és egyszerű mód az összetétel. De vajon mindig éljünk vele?

Az egyik leggazdagabb szócsalád a munka- előtagú: másfélszáz fölöttit számol a munkaasztal-tói kezdve a munkamorálon át egészen a munkazaj-\g. A folyamat még korántsem zárult le, hiszen napjainkban is egyre bővül ez a már amúgy is terjedelmes sor. Az az általános megállapítás, hogy a nyelv a való élet és a társadalom hű tükre, a következő példák segítségével is érzékeltethető. Az utóbbi években erőteljes igényként fogalmazták meg a munka becsületének helyreállítását, és a munkaközpontúság ezernyi szállal szövi át életünk minden területét.

A politikusok munkaebéden vesznek részt, ahol nyilván folytatják a korábbi hivatalos megbeszéléseket - csak éppen terített asztal mellett, valószínűleg a jobb időkihasználás végett. A munkalátogatást szembeállíthatjuk a protokolláris vagy formális, tisztelgő látogatással; ennek is van megkülönböztető szerepe.

Hazai rendezvényeinkkel kapcsolatban mind gyakrabban halljuk az alábbiakat: munkaértekezlet, munkaülés, munkakonferencia. Ezeknek jelentése és értékelése viszont már nem olyan egyértelmű, mint az előző példáké. Természetes és helyeselhető kifejezés a munkaértekezlet, a munkamegbeszélés akkor, amikor valamilyen konkrét feladat végrehajtása előtt az érdekeltek elkészítik a tervet, megbeszélik a tennivalókat. Ezt olyan jelentéssúrítő szóösszetétellel fejezhetjük ki, ahol az elő- és az utótag között birtokos jelzői alárendelés van. A munkának a megbeszélése történik, vagy a munkával kapcsolatos értekezlet zajlik.

Megfigyelhetjük, hogy nemcsak ekkor élünk ilyesfajta összetétellel. Szemérmességből szinte már nem illik értekezletet, ülést, konferenciát említeni, hanem divatosabb mindhármat megtoldani a munkaelőtaggal; legalábbis a nyelvszokás (és a társadalmi megítélés) ezt bizonyítja.

Vizsgáljuk meg, milyen jelentéstöbbletet foglal magában a munka- konferencia a puszta konferencia szóhoz képest. Ez utóbbi hallatán felidéződik bennünk, amint elhangzanak a különböző hozzászólások, akár fölolvasva (mint legtöbbször), akár szabadon, a hallgatóság pedig egy emberre, a szónokra figyel. E fogalom sajátossága, hogy kommunikációs folyamat részeként szellemi erőket megmozgató tevékenységre utal. A jelenlevők számára a konferencián való részvétel a munkavégzés speciális módja, még ha ez valóban nem is mérhető össze semmi mással. Természetesen mindig voltak olyan összejövetelek, amelyek formalitásuk miatt érdemi feladatokat nem oldottak meg, de a konferencia szó önmagában nem zárja ki az aktív emberi, szellemi tevékenységet. Éppen ezért nem teljesen indokolt, hogy összetett szóvá váljék, és egybeforrasszuk a munka- előtaggal. Nyelvi szempontból fölöslegesnek ítélhetjük a szóban forgó jövevényeket, de meg kell értenünk azt a társadalmi alapot, amely létrejöttüket magyarázza. Közgondolkodásunk így próbálja igazolni azt a célszerű és sürgető törekvését, amely jobban hangsúlyozza az alkotó, eredményt produkáló tevékenységek fontosságát. Rangot, elismerést ad az értekezletnek, ha hivatalosan megerősítjük annak munkajellegét.

Bízhatunk abban, hogy a fölösleges szószaporítást oly sokszor kiküszöbölő nyelvi önkontroll nem hagyja életben ezeket a jelentéstöbbletet nélkülöző összetételeket. Nyelvileg tökéletesnek tarthatjuk az ülés-t, értekezlet-et, mivel értelmükben benne foglaltatik a sajátos munkajelleg, amit így külön kiemelni indokolatlan. Tehát - reméljük - múló divatról van szó, amely előbb-utóbb feledésbe merül.

ZIMÁNYI ÁRPÁD

Mi is a yeti magyarul?

Egyre gyakrabban olvasunk mostanában arról, hogy Ázsia magas hegyeiben egy-egy személy találkozott azzal a bizonyos, állati szinten élő emberóriással, akit idegen szóval yeti-nek neveznek. Megpróbálják ennek az idegen szónak a magyar megfelelőjét is közölni, de ez nem mindig sikerül. Régebben, jó néhány évvel ezelőtt a hóember szóval fordította le egyik lapunk, de nem volt nehéz megállapítanunk, hogy nem a yeti-1, hanem talán ennek a szlovák megfelelőjét, amely így hangzik: snežný človek. A snežný, -á, -é melléknév a kétnyelvű szótárak szerint - és alakjából is következtetve rá - azt jelenti: havas, hóból való. Csakhogy a gyakorlatban alig találunk olyan szlovák kifejezést, melyben - ha lefordítjuk - a havas melléknév volna a megfelelője, mert a ,havas', ,hóval fedett1, ,hóval borított1 jelentésben a szlovák inkább a .behavazott' jelentést tükröző zasnežený, -á, -é, melléknevet használja. Például: zasnežená cesta: havas vagy hóval borított út. A snežný, -á, -é melléknév inkább olyan kifejezésekben fordul elő, amelyeket a hó- előtagú összetett szóval fordítunk le, s ennek az előtagnak a jelentése néha ez: hóból való; például snežný závej (hófúvás, hótorlasz), máskor meg ez: a hóval kapcsolatos; például: snežná čiara (hóhatár). A szlovákban gyakran fordul elő ez a melléknév földrajzi vonatkozású jelentésben is, s azt jelenti: az örök hó határán túli, ott élő. Például a sova snežná kifejezésben is, melynek a magyar megfelelője ez: hóbagoly. Ugyanebben a jelentésben áll a snežný človek kifejezésben is. A fordító nyilván látta, hogy általában a hó- előtagú összetett szavakkal fordítjuk magyarra a snežný, -á, -é, melléknévvel alakult jelzős szerkezetet, s a snežný človek esetében is a hóember mellett döntött. Talán számításba vette azt is, hogy a havas ember szókapcsolat nem lehet megfelelője a szlovák kifejezésnek. De a hóember-rel sem volt szerencséje.

Újabban hegyi ember néven értesülünk ugyanabból a lapból a yetiról. Ennek a kifejezésnek - akárcsak az összetett hóember szónak - más jelentése van a magyarban; bármelyiket hallanánk a yeti név említése nélkül, nem arra a bizonyos állítólagos élőlényre gondolnánk, hanem egyik esetben a hegyekben élő emberre, másik esetben meg a hóból készített szoborszerű alakra. Pedig a magyarban is megvan a neve: havasi ember. A havas szó nemcsak melléknévi, hanem főnévi jelentésben is él nyelvünkben: a csaknem mindig hóval borított magas hegyek, hegységek neveként. A havasi e főnévből képzett melléknév, s azt jelenti: a havasokban élő. A yeti- nek - s a snežný človek-nek is - ez tehát a helyes magyar megfelelője. JAKAB ISTVÁN