Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1988-05-21 / 118. szám, szombat

Fejezetek 1968-ból, amelyek nem évültek: el: ,,K 231“ ,,A nemzetközi imperializmus központjai stratégáinak Csehszlová­kiában közvetlen segítőik voltak“ - állapítja meg A CSKP XIII. kong­resszusa után a pártban és a társa­dalomban kialakult válság tanulsá­gai című dokumentum. Szóhoz ju­tottak a szélsőségesen reakciós erők, amelyeket olyan szervezetek tömörítettek, mint a K 231./ Igen, a K 231. Az 1968 óta eltelt évek folyamán sok ember megfeled­kezett arról, mi is volt ez, kik voltak a tagjai, szervezői. Pedig a maga idejében ez volt az egyik fő antiszo- cialista szervezkedés, amely soha­sem rejtette véka alá céljait, azt, hogy meg akarja dönteni a fennálló társadalmi rendszert, bosszút akar állni a februári győzelemért, s fel akarja újítani a müncheni árulás előtti idők politikai struktúráit. Nem K 50, hanem K 231 Már 1968 februárjában szövetke­zett azon egyének militáns csoport­ja, akiket annak idején csehszlovák bíróságok ítéltek el. Már régen, 1968 januárja előtt tudtak egymásról. Csak még nem jött el fellépésük ideje. Habár egyesek röviddel sza­badlábra helyezésük után ismét megkísérelték folytatni azt a tevé­kenységet, amelyért elítélték őket, sőt egyesek illegális szervezkedés­be is kezdtek, olyan szervezetet pró­báltak létrehozni, amely szükség esetén nyilvánosan felléphetett volna. 1968 februárjában a helyzet meg­felelőnek tűnt számukra. A Jaros­lav Brodský, Otakar Rambousek, Václav Paleček volt tábornok, Karel Nygrín professzor, Szlovákiában pe­dig Emil Vidra, Vojtech Čerešňa és Anton Horník körül kialakult csoport fokozatosan az új szervezet alapjá­vá vált. Ennek tagjai csak olyan állampolgárok lehettek, akiket az előző években - akár jogosan, akár jogtalanul - az 50/1923, a 231 /1948 számú vagy más olyan törvények alapján ítéltek el, amelyek ezt a ket­tőt pótolták. De miért a K (klub) 231, nem pedig a K 50 nevet vették fel? Az 50-es számú törvényt 1923-ban hagyták jóvá, s a köztársaság elleni cselekedetekre vonatkozott. A szer­vezők célja nem a München előtti időszak elleni fellépés s az akkori törvények bírálata volt. Csakis or­szágunk fejlődésének szocialista időszaka érdekelte őket. Ezért a ne­vükbe az 1948. évi törvény számát vették be. A dr. Krupiékénál - aki később a szervezet programjának egyik ki­dolgozójává és a csoport afféle ide­ológusává vált - tartott gyűlés után Jaroslav Brodský és egy másik „ala­pító“, Zdenék Mráz március 27-én Alexander Dubčekhez indult, hogy tájékoztassa ót az új szervezet meg­alapításának szándékáról, és segít­séget kérjen az alapszabályzat jóvá­hagyásához. A CSKP KB első titká­Elevenen megnyúzni rával nem beszéltek. De fogadta őket Tóth, a CSKP KB munkatársa, s pozitívan nyilatkozott az előter­jesztett programtervezetről és az új szervezet felépítéséről. Egyúttal ta­lálkozót beszélt meg számukra Zá­ruba belügyminiszterhelyettessel, s ajánlotta, hogy kérvényüket pozití­van bírálják el. Ezt további tanács­kozások követték. Az első lépésen tehát túl voltak. Még aznap új bankszámlát nyithat­tak - 4258088 volt a száma a Cseh­szlovák Állami Banknál, s megkezd­hették a tárgyalásokat a tömegtájé­koztatási eszközök támogatásáról. És ezt egyes publicisták, különösen a Csehszlovák Televíziónál, meg is ígérték. Ennek nyomán néhány hé­ten belül szuggesztív riportot közve­títettek egy börtönről, egyes adások­ban a „klub“ vezetőségi tagjai is szerepeltek, s más formában is tá­mogatásban részesültek. 1968. március 31-én a prágai Szláv-szigeten furcsa társaság jött össze: volt ügynökök, kémek, a fel­forgató tevékenység és az illegális harci csoportok szervezői. A fő be­szédeket Brodský, (a csoport szer­vezési felépítéséről), Krupička (programjáról), Šmíd (a rehabilitáci­ókról) és Vydra (az általánosabb összefüggésekről) tartotta, ezenkí­vül felszólalt Emil Vidra, s kijelentet­te, hogy Szlovákiában hasonló szer­vezetet alapít. Ekkor jött létre a K 231, szinte hivatalosan. És cso­dák csodája, ki nem fogadta őket? Az egyik akkori vezető párttisztség­viselő, a későbbi emigráns, Zdenék Mlynár. Kijelentette: ,,A K 231 olyan jelenség, amilyen a demokrácia tö­kéletessége szempontjából a brit ki­rálynő országában sincs, mert olyan emberek társulása, akiket részben (?) jogerősen ítéltek el, s akik jogta­lanul elítélteknek mondják ma­gukat.“ A „klub" élére Karéi Nygrín pro­fesszort (elnök), Jaroslav Brodskýt (titkár), Otakar Rambouseket (a do­kumentációs csoport vezetője), Ra­dovan Procházkát, Josef Čechet, Antonín Roubíkot és Václav Paleček volt tábornokot választották. Látszólag politikamentességet hirdettek. A klub állítólag csak a „politikai bűncselekményekért 1948 után elítélt személyeket" tö­mörít, „tiszteletben tartja a fennálló jogrendet", részt vesz „a rehabilitá­ciós törvény kidolgozásában", „a volt foglyok teljes állampolgári egyenjogúságának megteremtésé­ben“, támogatásáról biztosítja a CSKP KB januári ülése által meg­kezdett „demokratizálási folyama­tot“, s végezetül a „demokrácia kis gyakorlati modellje" akar lenni. Attól a perctől kezdve indult meg a klub gyors fejlődése. A számos járásban tartott előkészítő gyűlése­it J SZÚ V. 21. A jalnái erdészeti dolgozók az elmúlt években több mint 300 hektár kihasználatlan területen telepítettek fákat a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Alumíniumgyár környékén. Ezzel hozzájárulnak a kör­nyezet alakításához és védelméhez, mivel a gyár körül a káros hatás következtében pusztulóban vannak a növények. Az idén összesen 1 millió 500 ezer facsemetét ültetnek. A képen: az említett erdészet dolgozói fenyöcsemetéket telepítenek. (CSTK-felvétel) ken toboroztak a szervezetbe továb­bi tagokat. „A politikus“ politika A programosztály anyaga, amely dr. Krupička vezetésével készült, már körvonalazta a klub jövőbeli céljait. Harmadik része például ki­mondja „Törvényt javasoltunk az ál­talános békéről, s nemzeti megbé­kélésről és hadd mondjuk meg (ne­vezzük meg) világosan, hogy ez a mi részünkről nagyvonalúság volt." Többet akartak. Tulajdonkép­pen mit? „Alapvető álláspontunk te­hát az, hogy hitelezők vagyunk, nem pedig kérelmezők.“ Hogy mit követeltek konkrétan? Minden elítéltnek 20 ezer koronát kellett volna kapnia minden börtön­ben töltött évért, tekintet nélkül arra, hogy bűnös volt-e vagy ártatlan. Jóváhagyásra előterjesztett alap- szabályzatukban aztán körvonalaz­ták céljaikat. Állítólag „hozzájárul­nak tagjaik demokratikus jogainak érvényesítéséhez..., segítik tagjai­kat jogos igényeik érvényesítésé­ben.“ Hogy ezek milyen tagok vol­tak, néhány héttel később Brodský központi titkára elárulta a litoméricei aktívaértekezleten: „Ki kell állnunk azokért a fiúkért, akiket ők bűnözők­nek tartanak, pedig a legbátrabb embereink voltak.“ Ennek alapján tehát gyilkosok, felforgatok, ügynö­kök és kémek. A járási „aktívaértekezleteken“ annakidején más szavak is elhang­zottak: „...szét kell zúzni a CSKP-t ... el kell érni, hogy az embereknek kedvét szegje a CSKP létezése, s hogy a párttagokban gyilkosokat és karrieristákat lássanak...“ (J. Šiška a kladnói pártértekezleten). 1945 után a kormányzást zsarnokok, analfabéták, teljesen te­hetségtelen emberek ragadták ma­gukhoz. Az elmúlt 30 esztendő (!) a borzalom, a rettenetes elnyomás éveit hozta, iellemtelen emberek uralkodtak... Állatok uralkodtak fö­löttünk..." (Dr. Šmíd, a litoméricei alakuló gyűlésen). „...Taktikánkat a demokratizálási folyamathoz kell alakítani. A tömeg- tájékoztató eszközök felhasználásá­val és más formákkal is le kell járat­nunk a belügyminisztériumot, véde­kezésre kell kényszeríteni az állam­biztonsági szerveket. Ki kell követel­nünk, hogy a CSKP nyíltan foglal­kozzon a múlt torzulásaival és a po­litikai perekkel, s így kell gyengíte­nünk a CSKP iránti bizalmat és csökkenteni tekintélyét a munkások körében. El kell érnünk, hogy tiszto­gatásra kerüljön sor a kommunista pártban. Taktikánkat úgy kell meg­határoznunk, hogy puskalövés nél­kül megszerezzük a hatalmat...“ (K. Osvald, a klub aktivistáinak okta­tásán). Hogy ne történjen tévedés, és véletlenül se válasszanak más utat, Rambousek volt ügynökön kívül, aki a központban dolgozott, a legfonto­sabb „fiókintézetek“ élére a CIA további munkatársait választották, Pardubicében R. Veselýt, Ostravá- ban M. Hošťálekot, Frydek-Místek- ben Z. Nedomát és másokat. A České Budéjovice-i F. Paula abban az időben Münchenbe ment, hogy kapcsolatba lépjen a Szabad Európával és a CIA-vel, J. Nebeský, a protektorátusi Nemzeti összetar­tás volt elnökének fia egy amerikai légitársaság útján különböző szol­gálatok rezidenseivel lépett kapcso­latba, s jelentős pénzadományt szerzett a „klub“ számára. Ugyan­csak pénzzel jött S. Jenčík ügynök, abban az időben már amerikai ál­lampolgár. Ekkor a klub már készülődött a döntő találkozásra. Ezzel a céllal a központjából adott utasítások alapján az egyes „fiókintézetek" nagyszabású dokumentációt dolgoz­tak ki, amelynek valódi célja az volt, hogy beszerezzék az elérhető infor­mációkat a párttisztségviselőkről, a rendőrparancsnokokról, a Cseh­szlovák Néphadsereg parancsnoka­iról és a Népi Miliciáról. „A CSKP minden olyan tagjáról, akik vezető tisztségekben vannak, megvannak a szükséges információink és ha eljön a megfelelő idő, eltávolítjuk őket", hangzott el nyíltan a Nový Jičín-i „aktívaértekezleten". A klub tagjai más helyeken is hasonlóan jártak el. Szövetségesek Május 31-én Prágában a „klub“ kongresszusra ült össze. Nem szá­mított, hogy még május 15-én az akkori miniszterelnök levélben kö­zölte a „klub" vezetőségével, hogy nem kap engedélyt a kongresszus megtartására, és ha mégis összeül­ne, ez törvényellenes lenne. Nagyon sajátos módon segédkezett a Cseh­szlovák Televízió és természetesen a külföldi hírszerzés. A következő napokban a központ apparátusának összetételéről ta­nácskoztak. Kezdetben a „klubnak" belügyminisztérium által fizetett négy dolgozója lehetett, ahogyan er­re Pavel miniszter kötelezte magát. A szervezeti felépítés is kialakult. Kapcsolatot teremtettek az ún. KAN- nal - az Elkötelezett Pártonkí- vüliek Klubjával - s az Emberi Jogok Társaságának képviselőivel. Budský prágai főpolgármester-helyettesnek köszönhetően a „klub" helyiségeket kapott a Žitná utcában. A Prűmstav egyes képviselői 20 lakást, a karlíni Dukla pedig irodai berendezéseket is felkínált. Találkozókat, gyűléseket tartottak, rekviem volt a Szent Vitus- templomban. A brnói alakuló ülésen részt vett Špaček, a CSKP KB El­nökségének tagja, a kerületi pártbi­zottság vezető titkára, más akciókon pedig Taussigová, a CSKP KB volt vezető munkatársa volt jelen. Támogatásáról biztosította a K 231-et Císar, a CSKP KB titká­ra, Litera, a prágai városi pártbizott­ság titkára, Lederer, az írószövetség pártszervezetének akkori elnöke, Kriegel, a Nemzeti Front KB elnöke. Brodský 20 percig tárgyalt Smrkovskýval, a Nemzetgyűlés el­nökével, s megvitatták a kormány elnökségének és a K 231-nek egyezményét, amelyben egészen más tevékenységi forma jóváhagyá­sa volt a cél, s ezt Mlynár, a CSKP KB titkára is javasolta. A tét mindenekelőtt az alapsza­bályzat jóváhagyása volt. Pavel mi­niszter kész volt beleegyezni, mert állítólag ez olyan szervezet, „amely a jogtalanul büntetettek és a káro­sultak jogos igényeit fogja érvénye­síteni“, amint ezt a miniszterelnök­nek írt levelében kiemelte. Arról is van adatunk, hogy egyik fogolytár­sának, a „klub" élenjáró tagjának az amerikai CIA korábban elítélt mun­katársának magas tisztséget ajánlott fel a rendőrségnél. Rendszeres kapcsolatokat tartott fenn Pavel és a „klub" vezetősége közötti közös nemhivatalos tárgyalá­sok után Mareš, a belügyminisztéri­um volt munkatársa, akit államelle­nes tevékenységért ítéltek el, aki egyébként a K 231 dokumentációs bizottságának tagja volt. De miért volt ez a nagy támoga­tás? Erre részben M. Sedláčeknek, a „klub“ egyik vezetőjének az atanú- vallomása ad választ, amelyet az A černý vezető titkár képviseletében a brnói kerületi pártbizottság titkárá­nak a K 231 brnói vezetőségével tartott találkozójáról tett. „...Alfréd černý felszólította a K 231 brnói tago­zatának képviselőit: Segítsék a dél- morvaországi kerületi pártbizottságot abban, hogy kompromittáló anyago­kat gyűjtsenek egyes személyekről, akiket a kerületi pártbizottság képvi­selői neveztek meg. Alfréd Černy szerint ezek ún. konzervatív szemé­lyek voltak, akik még mindig jelentős tisztségeket töltöttek be... A kompro­mittáló anyagot Černý úgy képzelte el, hogy legalább két személy aláírt tanúvallomásával lenne hitelesítve, hogy használni lehessen...“ Arra kérte a K 231 képviselőit, „hogy ezt ne tekintsék besúgásnak, hanem a kerületi pártbizottságnak nyújtott segítségnek a párt megtisztítására irányuló törekvésében...“ A K 231 tagjai nem okoztak csa­lódást Černý titkárnak és Pavel mi­niszternek bizalmukért. Iparkodtak sok anyagot összegyűjteni. De ezek az anyagok elsősorban nem černý és Pavel számára szolgáltak, ha­nem maguknak, akkorra, amikor ke- nyértörésre kerül a sor. Ezt Taussi- gová-Potučkovának a K 231 egyes képviselőivel Pavel miniszter tudtá­val tartott találkozója is alátámaszt­ja, amelyben egyebek között annak a lehetőségéről is szó volt, hogy a K 231 valamelyik, esetleg több vezetőségi tagját kinevezzék a cseh kormányba. Egy mindenkiért Jaroslav Brodskýnak hívják. Brnóban, az Észak-csehországi ke­rület székhelyétől nem messzire született, postai kézbesítő családjá­ból származik. Négy gimnáziumi osztály elvégzése után tanítóképző­be járt. A megszállás idején könyv­táros volt, később Ústí nad Labem környékén tanított. 1948-ban anti- szocialista nézetei miatt elbocsátot­ták tanítói állásából, és munkásként dolgozott. Abban az időben egyes hasonlóan gondolkodókkal államel­lenes csoportot alapított, amely kü­lönböző nyomtatványokat és röpira- tokat adott ki: szerzőik felhívták a pedagógusokat, hogy a gyerme­keket szocialistaellenes szellem­ben neveljék. A csoport párizsi és londoni központokkal is kapcsolat­ban állt, ahová különféle kért infor­mációkat juttatott el. Letartóztatása után elítélték, s büntetését Príbram- ban töltötte le. Már az 50-es évek­ben bosszút tervezett, ahogyan ezt a Csehszlovákiából való menekülé­se után külföldön kiadott Gamma megoldás című könyvében megírta: „Egy dologban valamennyien egyet­értettünk: meg kell semmisíteni, gyökerestől ki kell irtani ezt az ámító rendszert, leverni hordozóit és vég­rehajtóit, mert a Rubikont régen át­lépték, és megbékélésről szó sem lehetett. De megválaszolatlanul ma­radt egy jelentéktelen kérdés: ki lesz utánuk, azok után, akiket le kell verni?“ 1960-ban szabadlábra helyezték. Rövid ideig az Ústí nad Labem-i Magasépítő Vállalatnál munkásként, majd nevelőként dolgozott. Látszó­lag lojális lett, de már akkor jövőbeli tevékenységéről gondolkodott, s gondolatait papírra is vetette: „... Amikor röpködtek a szavak, be­csületes emberek jöttek hozzánk, és azt mondták, hogy egyszer a kom­munistákat elevenen fogják meg­nyúzni, s hogy valamennyiüket köte­lezően ki kellene herélni, hogy ne szaporodjanak, és más érdekessé­geket is javasoltak arra vonatkozó­an, hogyan tehetjük a világot Isten számára kedvessé.“ Hatvannyolcban megragadta a lehetőséget. Fizetetlen szabadsá­got kért, és az egyesület tevékeny­ségével foglalkozott. Kezdetben visszafogottan lépett fel, de később a legdurvább kifejezések használa­tától sem riadt vissza. Eleinte igye­kezett elkendőzni a klub valódi célja­it, később már biztos volt a párt egyes jobboldali képviselőinek tá­mogatásában, s nyíltan lépett fel. Az első hetekben az olyan szerény tisztségviselő benyomását igyeke­zett kelteni, akinek semmi más célja nincs, mint a rehabilitáció és az, hogy fogolytársai integrálódhassa­nak a társadalom életébe, néhány héttel később hagyta, hogy képvise­lőjelöltnek javasolják šejna tábornok választókerületében, s még később ismerősei körében nyíltan kifejezte, hogy szeretne miniszterhelyettes lenni. Júliusban aztán kijelentette, hogy a munkaügyi és szociális mi­nisztérium főosztályvezetői tisztsé­gét is kész elfogadni. Brodský valódi gondolkodására a klub litoméricei gyűlésén mondot­tak is utalnak: „...valóban az egye­düli erőforrás vagyunk, amely képes a nemzetből kiirtani azt a pestist, amely mindmáig az utakon, az utcá­kon jár, mindmáig borzalommal fe­nyeget, hogy mi lehet belőle... Én sosem szerettem a kommunistákat. Egyszerűen azt mondtam, hogy a jónak letépni a lábát, s a rosszat agyonütni vele..." Azt tervezgette, hogyan támadja meg a párttagokat, készült a válasz­tásokra, egyik körlevelet a másik után küldte, amelyekben az egyes „tagozatoknak" tanácsot ad, ho­gyan járjanak el. Türelemre szólítot­ta fel őket, de elfogta a türelmetlen­ség, ha azt látta, hogy a „klub" vezetőségének céljai csak lassan valósulnak meg, vagy ellenállásba ütköznek. Képes volt hosszan szö­vegelni a demokráciáról, de nem tűrt meg más nézetet. Amikor rájött, hogy céljait már nem érheti el, illegá­lisan távozott az országból, és kül­földön a legmilitánsabb szervezetek szolgálatába lépett. Ez már hattyú­dala volt. És egyben a K 231 hattyú­dala. JAROSLAV KOJZAR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents