Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)
1988-05-21 / 118. szám, szombat
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről SZOMBAT 1988. május 21. XLI. évfolyam 118. szám Ára 50 fillér (ČSTK) - A CSKP KB Elnöksége pénteki ülésén megtárgyalta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1987. évi állami zárszámadásait összegező néhány javaslatának kérdését. Ezt a tervezetet a szövetségi kormány a közeljövőben megvitatás és jóváhagyás végett a Szövetségi Gyűlés elé terjeszti. Az elnökség megállapította, hogy Csehszlovákia gazdasági és szociális fejlődése 1987-ben tovább szilárdult, az anyagi erőforrások képzésének feladatait a múlt évben túlteljesítették. A Csehszlovák, a Cseh és a Szlovák Szocialista Köztársaság állami zárszámadásainak előterjesztett tervezete konkrét pénzügyi és költségvetési adatokkal bizonyítja, hogy a gazdaság helyzetében továbbra is bizonyos kedvezőtlen irányzatok mutatkoznak, komoly problémák és fogyatékosságok vannak elsősorban az intenzifikálás túl lassú érvényesülése miatt. A költségek kedvezőtlen alakulását a jóváhagyott intézkedések ellenére nem sikerült megállítani. Az elnökség hangsúlyozta: az 1989. és az 1990. évi állami költségvetések tervezetének kidolgozása a pénzügyi szervektől megköveteli, hogy igényesebb környezetet hozzanak létre az újratermelési folyamat intenzifikálásá- hoz a pénz- és a hitelügyi rendszerben a gazdasági mechanizmus átalakításának feladataival összhangban. Ennek alapján kell módosítani minden pénzügyi szerv tevékenységét, s növelni kell munkájuk igényességét és hatékonyságát. A továbbiakban az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette a május 14-én és 15-én tartott kerületi pártkonferenciák, valamint a prágai és bratislavai városi pártkonferenciák lezajlásáról szóló tájékoztatót. Megállapította, hogy ezek a tanácskozások mun- kajellegűek voltak, a nyíltság, kritikus szellem és felelősségtudat jellemezte őket. Valamennyi tanácskozáson a résztvevők teljes támogatásukról biztosították a központi bizottság politikáját, s kifejezték eltökéltségüket, hogy következetesen megvalósítják a gyorsításnak, az átalakításnak és a szocialista demokrácia fejlesztésének irányvonalát. Az elnökség a Komenský születésének 400. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségek szervezési előkészületeivel is foglalkozott. Az ünnepségek betetőzéseként Prágában 1992 márciusában élenjáró pedagógusok, tudósok, politikusok, vallási személyiségek, kulturális dolgozók, művészek és publicisták részvételével nemzetközi értekezletet tartanak Komenský öröksége és a 21. század emberének nevélése címmel. Ezután az elnökség úgy döntött, hogy június 17- én, pénteken a prágai várban sor kerül az ifjúság találkozójára a kommunista párt, államunk és a Nem(Folytatás a 2. oldalon) A prágai Kultúrpalotában megkezdődött a szocialista országok testvéri ifjúsági szervezetei központi bizottsági elnökeinek és első titkárainak kétnapos ülése. (Képtávírón érkezett - ČSTK) Ifjúsági szervezetek vezetőinek nemzetközi találkozója A párt feladatairól és a politikai intézményrendszer fejlesztéséről Megkezdődött Budapesten az MSZMP országos értekezlete (ČSTK) - Budapesten tegnap megkezdte tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezlete. A magyar kommunisták e reprezentatív fórumának feladata a szocialista építömunka időszerű kérdéseinek a megvitatása, az elmúlt időszak értékelése, s az 1990-ig, az MSZMP XIV. kongresszusáig hátralevő évek fő feladatainak a kitűzése. Miloš Jakeš fogadta a küldöttségek vezetőit (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Prágában a szocialista országok testvéri ifjúsági szervezetei központi bizottsági elnökeinek és első titkárainak kétnapos ülése. A tanácskozáson a bolgár, a KNKD-beli, a kubai, a laoszi, a lengyel, a magyar, a mongol, az NDK-beli, a román, a szovjet, a vietnami és a csehszlovák ifjúsági szövetség vezetői vannak jelen. A delegációk további tagjai az ifjúsági szövetségek központi bizottságainak nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó titkárai és osztályvezetői, valamint az ifjúsági utazási irodák igazgatói. Bevezetőben Vasil Mohorita, A Trnavai Magasépítő Vállalat dolgozói 1985-ben kezdték meg a város központjában levő új lakótelep építését. A befejezés után a lakótelepen 223 lakás, 120 férőhelyes óvoda és 35 férőhelyes bölcsőde, valamint élelmiszeráruház és 169 garázs lesz. A képen: Jozef Martinkovič villanyszerelő látható munka közben. ' (Štefan Petráš felvétele - ČSTK) A pártértekezleten a több mint 800 ezres tagság képviseletében 860 küldött, továbbá az MSZMP Központi Bizottságának és a Központi Ellenőrző Bizottságnak a tagjai vesznek részt. A 150 meghívott vendég között vannak a társadalmi, a politikai és gazdasági élet képviselői, a kormány, a társadalmi és tömegszervezetek tagjai és más neves személyiségek, közöttük számos pártonkívüli is. Az országos pártértekezlet állás- foglalás-tervezetéről a párt valamennyi alapszervezetében széles körű vita folyt az elmúlt hónapokban. A küldöttek most a párttagok kiegészítő javaslatairól mondhatják el véleményüket. A háromnapos tanácskozás másik felelősségteljes feladata a személyi és szervezeti kérdések megvitatása, valamint az új központi bizottság és a központi ellenőrző bizottság megválasztása úgy, hogy mindkét testület tagjainak létszáma lényegében ne változzon. A konstruktív párbeszéd elősegíti a kölcsönösen jó kapcsolatok kialakítását A pártértekezlet megnyitása után a résztvevők meghallgatták az Állásfoglalás a párt feladatairól és a politikai intézményrendszer fejlesztéséről szóló előterjesztést. E napirend előadója Kádár János, az MSZMP főtitkára volt. (Kádár János beszédét lapunk második oldalán ismertetjük.) Az országos pártkonferencia második napirendi pontként - zárt ülésen - személyi kérdéseket vitatott meg. Aktívaértekezlet (ČSTK) - Országos aktívaértekezletet tartottak tegnap a Banská Bystrica-i járásban levő Šachtičky- ban a béke- és szolidaritási alap képzése terén szerzett tapasztalatokról. A tanácskozáson részt vett Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnöke, a Békevilágtanács alelnöke, Daniel Futej, a Szlovák Nemzeti Front KB alelnöke és Josef Krejčí, a Csehszlovák Békebizottság ügyvezető alelnöke. A Nemzeti Front kerületi bizottságainak képviselőit tájékoztatták az alapnak folyósított pénzeszközök felhasználásáról. a CSKP KB Titkárságának tagja, a SZISZ KB elnöke kiemelte: A tanácskozásra olyan időszakban kerül sor, amikor az ifjúsági szövetségek fokozzák részvételüket a testvérpártok kongresszusain és központi bizottsági ülésein elfogadott határozatokból eredő feladatok megoldásában, s rendkívül intenzív erőfeszítések történnek a világbéke megőrzésére és megszilárdítására. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy tovább kell mélyíteni az együttműködést a szocialista országok ifjúsági szervezeteinek, amelyek csaknem 260 millió fiatalt tömörítenék. Tőlük (Folytatás a 2. oldalon) Az SZSZK fővárosának távlatai (ČSTK) - Ülésezett tegnap a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság. Megtárgyalta a szlovák főváros gazdasági, szociális és területi fejlesztésének 2000-ig és 2010-ig terjedő fő irányait. A tanácskozáson részt vett Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke. Bratislava fejlesztésének hosszú távú terve arra irányul, hogy fokozatosan korszerű, fejlett szocialista várossá váljon. A legfontosabb feladatok közé tartozik a gazdasági hatékonyság növelése és a tudományos kutatási kapacitások fejlesztése. Ezeket a célokat a perspektív ágazatok fejlesztésével, korszerűsítéssel, az innováció meggyorsításával, a gyártmányok minőségének lényeges javításával és műszaki színvonaluk emelésével igyekeznek elérni. A tanácskozás vitájában Pavol Bahyl, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettese, a Szlovák Tervezési és Tudományos-Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke is felszólalt. Hangsúlyozta: A szlovák kormány pozitívan értékelte, hogy az ülés napirendjén szereplő dokumentum nagy hangsúlyt helyez a városközpont fejlesztésére. Bírálóan rámutatott a komplex lakásépítés tervfeladatai eddigi teljesítésének fogyatékosságaira. Igényes feladatok várnak a dolgozókra a közlekedési rendszer továbbfejlesztésében. A város iparának szerkezeti átalakításával összefüggésben rámutatott a feladatok elégtelen megvalósítására. Kinevezés alkalmából (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban gratulált Luis Gonzales Posadónak a Perui Köztársaság külügyminiszterévé történt kinevezése alkalmából. (ČSTK) - Matej Lúčan szövetségi miniszterelnök-helyettes tegnap a prágai Hrzán-palotában Milan Kymličkának, a Cseh Szocialista Köztársaság és Miroslav Váleknak, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális miniszterének jelenlétében találkozott a római katolikus egyház püspökeivel és megyés püspökeivel, valamint a Pacem in terris képviselőivel. Baráti légkörben tájékoztatta őket az átalakítás folyamatáról és a demokrácia Hazánkba látogat a bangladesi külügyminiszter (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter meghívására a közeljövőben hivatalos látogatást tesz hazánkban Humajun Rasid Csa- udhri, Banglades Népi Köztársaság külügyminisztere. elmélyítéséről, amelynek célja az ember sokoldalú, ezen belül szellemi szükségleteinek kielégítése. Hangsúlyozta, hogy a társadalom átalakítása folyamatának irányvonala minden állampolgárunk összefogását szolgálja a közös célok alapján, mégpedig érdekeik sokrétűségének teljes mértékű tiszteletben tartásával. Az átalakítást - hangsúlyozta Matej Lúčan - minden jóakaratú emberrel, köztük a hívők teljes mértékű és aktív részvételével valósítjuk meg hitük tiszteletben tartása mellett. Kifejezte meggyőződését, hogy a népünk szerves egyenjogú csoportját képező hívók is magukévá teszik az átalakítást. Vezetőségünk reális és nagymértékben konstruktív kapcsolatokat igyekszik teremteni az egyházakkal és a vallásfelekezetekkel - mondotta Matej Lúčan. És éppen a komoly együttműködés és tapasztalatcsere, amely már hosszabb ideje folyik, teszi lehetővé a reális problémák (Folytatás a 2. oldalon) Megkezdték a takarmányfélék tartósítását A gazdaságok jól felkészültek a munkára (Munkatársunktól) - A Középszlovákiai kerületben már hagyományosan a Nagykürtösi (Veľký Krtíš) járás földműves-szövetkezetei kezdik a legkorábban a takarmányfélék begyűjtését és tartósítását. Az idén először a 610 hektáron vetett téli keveréket kaszálták le, mellyel folyamatosan látják el a szarvasmarha-állományt. Természetesen majdnem minden gazdaságban akad még a tavalyi szénából, s ahol arra lehetőség van - főként a hegyvidéki gazdaságokban - legeltetik is az állatokat. Ipolybalogon (Balog nad Ipľom), Bussán (Bušince), Kőkeszin (Kamenné Kosihy), Závadkában és Zsélyben (Želovce) már megkezdték a lucerna és a lóhere kaszálását. Ezek a takarmánynövények több gazdaságban a napi takarmányadag javítására szolgálnak, Varbón (Vrbovka) azonban lisztet is készítenek belőle. A takarmánybetakarításra a jelek szerint jól felkészültek a gazdaságok, általában külön munkacsoportok végzik a kaszálást és a tartósítást. A minőségre nagyon ügyelnek, hiszen már többször is bebizonyosodott, hogy a szakszerűtlenül konzervált és tárolt takarmányokból nem sok hasznuk származik a gazdaságoknak. A rétek és a szántóföldek kaszálását mindenütt korszerű gépekkel végzik, a nagyobb gépekkel nehezen megközelíthető helyeken kézi kaszálógépeket alkalmaznak. Ezekből az elmúlt hónapokban jelentősen bővült a gazdaságok gépparkja. Az utak mentén, az árok- és folyópartokon sem megy veszendőbe a fű, ezeken a helyeken hagyományos módon, kézi kaszával takarítják be a termést a kistenyésztők és a Nemzeti Frontba tömörült társadalmi szervezetek tagjai. A takarmánybegyűjtésen kívül ezekben a napokban a gazdaságok nagy gondot fordítanak a növényápolásra és a vegyszerezésre. Az őszi gabonafélék nagyon szépen fejlődnek, ám a?, enyhe tél miatt a vetésekben elszaporodtak a kártevők, s felütötte fejét a lisztharmat is. Az ipolybalogi szövetkezetben még a hét elején is folytatódott a palántázás. Zöldségféléket rajtuk kívül csak Bussán termesztenek, igaz - üvegházakban. -h.a-