Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)
1988-05-19 / 116. szám, csütörtök
VÉLEMÉNYEK w (MMimlVlMll V Imim JAVASLATOK Ellentmondások és kérdőjelek a Munka Törvénykönyve nívMWiiilmlmii alapelveiról Már a vállalati és szövetkezeti törvény- tervezetek tanulmányozásakor felmerült bennem a gondolat, hogy a Munka Törvénykönyve is megérett a változtatásra. Ennek jelenlegi változata, rugalmatlansága semmiképpen sem tenné lehetővé a törvénytervezetek kínálta új módszerek gyakorlati alkalmazását. Ha az ismertetett alapelvek következetes betartásából indulok ki, akkor az alapelvek jelentős részével egyet kell hogy értsek. Ezek olyan kereteket teremtenek, amelyekre már régen szükség lett volna. A nagyobb rugalmasság, a szigorított fegyelem az új gazdasági lehetőségek közepette kielégíthetik korunk nagyobb szükségleteit, elősegítik a tervezett feladatok teljesítését. Az egységes kéthónapos felmondási határidő bevezetése két szempontból is fontos lenne. Egyrészt ezzel a dolgozó mentesül attól a hathónapos „várakozási időtől“, amely az eddigi gyakorlatban - kevés kivételtől eltekintve - az időszak utolsó napjának kivárásával telt el. Közben még az a veszély is fennállt, hogy az általa kiszemelt munkahelyet addigra betöltötték. A másik oldalon ez az alapelv a munkáltató vállalatot is arra kényszerítené, hogy jó dolgozóját jobban megbecsülje! A munkáltató részéről történő felmondási lehetőségek bővítése (belső változások, a dolgozó nem kielégítő munkája, az attesztáción való megbukás stb.) érzésem szerint magában hordozza a munka- nélküliség lehetőségét is. Ezt korántsem tartom hibának, mert a társadalomnak elsősorban olyan emberekre van szüksége, akik dolgozni tudnak és akarnak. Az ilyenek elóbb-utóbb, de megtalálják a számukra leginkább megfelelő munkahelyet. A jó választást a három hónapra bővített próbaidő is nagymértékben segíti. Ami a másodállásokat illeti: Nyilvánvalóan fontosnak, s elsősorban a szolgáltatások hiányosságai pótlását, az idénymunkák sikeres elvégzését segítenék. De szükségesnek látnám az egyértelmű szabályozást, hogy a főállás ne váljon „mellékes foglalkozássá“, s ugyanakkor a másodállás főállássá. A Csehszlovák Televízió Szondák című műsorában hangzott el az a statisztika, amely szerint a dolgozók mintegy 4 százalékának nem lényeges munkahelyi beosztása és ottani bérezése. Jövedelmének nagyrészét mellékkeresetek teszik ki. Az alapelvekben felvázolt könnyítések, megfelelő szabályozók híján ezt az arányszámot megnövelhetik. Nem teljesen világos a „szervezet utólagos egyet nem értése ‘ ‘ megfogalmazás, dolgozójának másodállásával kapcsolatban. Ez mit takar? Megrovást, figyelmeztetést, vagy indokoltabb esetben akár az elbocsájtás lehetőségét is? Figyelemreméltó a 35. pont, amely szerint az állampolgárok egymás között is létesíthetnek munkaviszonyt. Az már nem egyértelmű, hogy ez főállásnak vagy másodállásnak rninósül-e. Kissé soknak tűnik a 37. pontban szereplő, maximálisan 60 munkanapra történő áthelyezés lehetősége. Ez egyrészt ellentmondásban van a kéthónapos (kb. 40 munkanap) felmondási idővel, másrészt ezzel együtt a vezetők részéről lehetőséget ad az ezzel való visszaélésre is. Különösen akkor, ha nincs meghatározva, milyen munkahelyre lehet a dolgozót áthelyezni. Nehéz megállapítani, mik is azok az elkerülhetetlen üzemeltetési szükségletek. A 47. alapelvnek is van egy kérdéses pontja: kötelesek lesznek bérelvonással sújtani azokat a dolgozókat, akik bizonyítottan selejtes gyártmányt állítottak elő, még ha ezt esetleg mint megfelelőt át is vette a minőségi ellenőrzés". Ez utóbbi esetben a minőségért felelős dolgozóval szemben is jogos lenne a bérelvonás. Pozitívan kell értékelni a VI. rész alapelveit, amelyek jelentős mértékben közelednek az általános igényekhez. A 61. pont egy már meglevő állapotot emelne törvényerőre. Az ebédidőre kijelölt 15 perc sokszor csak arra volt elegendő, hogy a dolgozó megtegye előkészületeit az ebédhez. Régi kívánság a rugalmas munkaidő bevezetése. Nyilvánvaló, hogy ennek összhangban kell lennie a vállalat, az üzem érdekeivel, belső munkarendjével. A dolgozó ily módon lehetőséget kap arra, hogy saját egyéni gondjaitól mentesen végezze a feladatait, és közben csak azokra összpontosítson. Nem dohányzó lévén örömmel üdvözöltem a 70. pontot, de ismerve néhány emberi (a nem dohányzók sajnos még kevesebben vannak) és technikai (például a helyiségek hiánya) tényezőt, kétségeim támadtak az iránt, hogy ezt a gyakorlatban mindenütt konfliktusmentesen meg lehetne oldani. E témához kapcsolódik az alkohol kérdése is. A leírtakon túl nem tartanám szigorú büntetésnek azt sem, ha az ittasságot azonnali elbocsájtás követhetné. PUNTIGÁN JÓZSEF KOMMENTÁLJUK Sokoldalúan kell elemezni A Munka Törvénykönyve módosításának alapelveivel kapcsolatosan vállalatunknál is széleskörű eszmecsere folyik. Elsősorban azokról a pontokról beszélgetünk, amelyek munkánk jellegét illetően a leginkább érintenek bennünket. Észrevételeimet is ilyen szempontból összegeztem. A hozzászólók túlnyomó többsége valamilyen formában állást foglal a javasolt felmondási idővel kapcsolatban. Legtöbben elfogadják és támogatják a kéthónapos felmondási időt, mivel ez elősegíti a dolgozók társadalmilag szükséges mobilitását. Én a lerövidített felmondási időben további lényeges pozitívumot is látok. Mivel aligha lesz üzem, vállalat, ahol az új gazdasági mechanizmus feltételei között úgymond könnyű és társadalmi szempontból kevésbé jelentős munkáért sokat tudnának fizetni, a szervezetek a jó és szakképzett munkaerőt többek között szociális juttatásaikkal és a dolgozókról való komplex gondoskodással fogják megtarthatni. A lerövidített felmondási időnek tehát ilyen pozitívumai is lesznek. Ahol megfeledkeznek a megfelelő műszaki fejlesztésről és ezért megmarad a nehéz fizikai munka, az étkeztetésre, gyógykezeltetésre, üdültetésre stb. a kelleténél kisebb gondot fordítanak, ott Ideje volt már változtatni A szakszervezetek tisztségviselőjeként az elmúlt években nagyon sok időt töltöttem el az üzemekben, közvetlenül a dolgozók körében. Beszélgetéseink alkalmával a vezető beosztásúak általában amiatt panaszkodtak, hogy a Munka Törvény- könyve akadályozza őket a munkafegyelem megszilárdításában, hogy az előírásokat és rendelkezéseket megkerülik, kijátsszák a lelkiismeretlenül dolgozók és a munkakerülők. Ugyanakkor természetesen a beosztottak, közvetlenül a termelési feladatokat ellátók sem voltak elégedettek a Munka Törvénykönyvének előírásaival: mindenekelőtt a nagyobb munkajogi és szociális biztonságot hiányolták. S hogy teljes legyen a kép: a szakszervezeti vezetőknek is hiányérzetük volt, ók mindenekelőtt nagyobb jogvédelemre vágytak. Mindenekelőtt a saját gyakorlati munkámból szeretnék egy példával élni a fentiek alátámasztására. Az anyagi (pénz) követelések egyéves határidejét az elképzelések szerint három évre módosítják. Helyes, mert a múltban bizony gyakran előfordult, hogy a bürokratikus ügyintézés miatt jogos követelések is elévültek, így sok munkabalesetet, vagy munkahelyi egészségi ártalmat, károsodást szenvedett dolgozó esett el az ót jogosan megillető kártérítéstől. Kiemelném emellett az új tervezetnek azon kitételét, hogy jelentősen növelik a hozzátartozók számára kifizetendő egyszeri segélyt, a végkielégítés összegét. A szakszervezeti tisztségviselők is üdvözölhetik jogvédelmük megszilárdítását, s az üzemi szakszervezeti bizottságok a munkaügyi döntőbizottságok tagjainak fokozottabb védelmét. A múltban ugyanis számos példa akadt arra, hogy egy-egy lelkiismeretlen gazdasági vezető bosszút állt a szakszervezeti bizottság tagjain mandátumuk lejártával. Azáltal, hogy a szerződések és megállo- podások súlya nagyobb lesz, sok bonyodalomnak lehet majd elejét venni a jövőben. Csak üdvözölni lehet a javaslat azon kitételeit, melyek a technológiai fegyelem betartására irányulnak. Véleményem szerint azonban jobban ki kellene hangsúlyozni a folyamatosságot, mert bizony a múltban számos példa volt arra, hogy az egyik esztendőben még kitüntetett, megjutalmazott dolgozóval a rákövetkező évben meggyűlt a gazdasági vagy szak- szervezeti vezetők baja. Végezetül fontosnak tartanám kinyilvánítani, hogy teljes mértékben egyetértek a Munka Törvénykönyve novellája alapelveinek részletes és széles körű megvitatásával, mely túl azon, hogy hatalmas tömegeket mozgósít és szélesíti a dolgozók látkörét, a demokrácia kiteljesedését is bizonyítja. TÓTH BÉLA, nyugdíjas, Rimaszombat (Rimavská Sobota) a munkaerőt sem lehet majd megtartani. Ez a tény a gazdasági vezetők és a szak- szervezet felelős tisztségviselői számára is kényszerítő körülmény lesz. A jövőben például minden bizonnyal nagyobb jelentőséget kapnak a kollektív szerződések és jobban odafigyelnek majd az azokban lefektetett jogok megtartására. További előnye a felmondási idő lerövidítésének, hogy könnyebben útnak ereszthető az a munkás, aki csak rontja a munkaeredményeket. Ugyanakkor ez a rendelkezés, kényszeríti majd a csoport- és művezetőket, hogy az egyéni érdemek elbírálásakor körültekintően járjanak el, és valóban azt emeljék ki, annak adjanak többet, aki megérdemli. Ugyanis ha a csoportvezető esetleg rosszul dolgozó pártfogoltját részesíti előnyben, vagyis a hanyag, rossz munkát és munkást jutalmazza, akkor megtörténhet, hogy a kollektíva igyekvő tagjai egyszerűen továbbállnak. Es ez már a csoportvezető számára sem lesz mindegy, hiszen ót is az elért eredmények szerint fogják jutalmazni. Rá is érvényes lesz, hogy ha nem felel meg a saját posztján, felettese áthelyezheti más munkakörbe. Az egyes rendelkezéseket sokoldalúan kell elemezni és összefüggéseikben kell látni, ezt további példával is érzékeltetni szeretném. Akárcsak másutt, nálunk is sok szó esik a fegyelmi büntetések leegyszerűsítésének jogi előfeltételeiről. A javaslat szerint a megrovás utólagos bejegyzéssel szóbeli is lehet és kiszabására a közvetlen felettes is jogosult. Vagyis mondjuk a csoportvezető, vagy a mester. Ez helyes és jó, hiszen a brigádrendszerű munkaszervezésben és javadalmazásban a mester közvetlenül felel a termelésért és személyesen érdekelt az eredményekben. Sokan, köztük dolgozóink is, mégis tartanak az esetleges személyes számlák kiegyenlítésének a lehetőségétől. Ezért a javaslat, amivel én is egyetértek, hogy a megrovást is írásban rögzítsék, s azzal a szakszervezetnek, a dolgozónak és a kollektíva többi tagjának is egyet kelljen értenie. OZORÁK LÁSZLÓ, a Mezőgazdasági Terményfelvásárló és Ellátó Vállalat dunaszerdahelyi (Dunajská Streda üzemének dolgozója A társadalom és az egyén érdeke Helyesnek tartom, hogy módosítják az évi szabadság letöltésének feltételeit, lehetőség nyílik arra, hogy az előző évi szabadságot a dolgozó a következő évben is kivehesse. Szerintem ez az egyén, de gyakran a vállalat szempontjából is előnyös. Helyeslem, hogy az étkezési és pihenési szünet a törvényjavaslat szerint harminc perc lesz. Mi már ezt korábban bevezettük, mert rájöttünk, hogy a tizenöt perc nem volt elég, s meg akartuk előzni, hogy az étkezés a munkaidő rovására történjen. Ami a dohányzást illeti, el kellene érni, hogy csak az erre a célra kijelölt helyen dohányozhassanak, s így megkíméljük a nemdohányzókat a cigarettafüst káros hatásától. Ha ezt törvényben is rögzítik, a gazdasági vezetők a jövőben többet tehetnek az egészségvédelemért. Az ittasan elkövetett balesetért, az alkoholfogyasztás miatt bevont hajtási jogosítvány esetében mi már hosszabb ideje megválunk a vétkes gépkocsivezetőktől, csak üdvözölni tudom, hogy a jövőben ezt szigorúbban veszik majd. A szakképzettséggel foglalkozó pontok megfelelnek a fejlődésnek. Gondolok itt elsősorban arra, hogy a javaslat értelmében a vállalat elrendelheti a dolgozók szakmai továbbképzését. Nekünk például érdekünk, hogy járművezetőink az autóbusz vezetésére is feljogosító vezetői engedéllyel rendelkezzenek. Hiába ösztönöztük őket, sokan azzal érveltek, hogy nekik megfelel a C-kategória is, miért szerezzék meg a D-kategóriát, holott a vállalat érdeke ezt megkívánja. Mindent egybevetve, célszerűbbnek tartottam volna a törvénytervezet egész szövegének nyilvánosságra hozását, mert úgy jobban látnánk az összefüggéseket, s azt hiszem eredményesebb vita alakulhatott volna ki. PETER MARON, a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat galántai üzeme szakszervezeti bizottságának elnöke Félidő előtt a külkereskedelemben Külkereskedelmi forgalmunk a 8. ötéves tervidőszak első két esztendejében alapjában véve a tervek szerint alakult. Főként a szocialista országokkal folytatott árucserében voltak kedvezőek az eredmények. A vállalatok túlteljesítették az exportfeladatokat, míg az import a tervezett ütemben növekedett. Külgazdasági kapcsolatainkban ezúttal is a Szovjetunió volt a legjelentősebb partnerünk, a kereskedelmi ügyleteknek csaknem a felét bonyolítottuk le keleti szomszédunkkal. Tehát a szocialista országok vonatkozásában kedvezően alakult a mérleg. A jó eredmények mintegy ellenpólusaként azonban azt is látni kell, hogy külgazdasági kapcsolatainkban még sok a kiaknázatlan tartalék. Gondolunk itt elsősorban arra, hogy a vállalatok az elmúlt két esztendőben általában nem használták ki maradéktalanul a gyártásszakosítás és a termelési kooperáció nyújtotta lehetőségeket. Ennek törvényszerű következményeként lelassult a külkereskedelmi forgalom növekedési üteme, ami viszont kedvezőtlenül befolyásolta az egyes országok belpiaci árukínálatát. Ugyanis kisebb mértékben csökkent a fogyasztási cikkek cseréje, így az üzlethálózat is szegényesebb választékkal várta vásárlóit. A nem szocialista országokkal folytatott árucsere szintén számos kívánnivalót hagyott maga után. Az eltelt 24 hónap alatt az áruforgalom mind mennyiségben, mind választékban jelentősen eltért a tervezettől. Nőtt a termelőszféra importigényessége, miközben az exportfeladatok teljesítése elmaradt a várakozásoktól. Az árbevételek sem mindig alakultak az elképzelések szerint. Nemsokára magunk mögött tudhatjuk a 8. ötéves tervidőszak első felét, ezért bizonyára hasznos lesz, ha a termelők és külkereskedők aprólékosan elemzik az eddigi eredményeket. Ezt nyilván nem mulasztják el, mivel a következő években a feladatok ezen a területen is várhatóan igényesebbek lesznek. Bár a „félidőig“ még csaknem két hónap van hátra, az azonban már most bizonyos, hogy a jövőben a vállalatok csak akkor teljesíthetik exportfeladataikat, ha a világpiacon is versenyképes árut kínálnak. Jelenleg a kivitel szerkezete, a termékek megbízhatósága, minősége és műszaki jellemzői nem minden esetben felelnek meg a piac követelményeinek. Szervizszolgáltatásaink színvonalát is növelni kell. A külkereskedelem eredményeinek javítása természetesen nemcsak a gyártókon múlik, hanem a külkereskedelmi vállalatokon is. Esetükben főként a rugalmasság, a precízebb piackutatás és az információk gyors közvetítése a követelmény. Az idén a szocialista országok viszonylatában - a tavalyi tervvel összehasonlítva - négy százalékkal kell növelni a kivitelt, 1,6 százalékkal pedig a behozatalt. A nem szocialista országokba várhatóan 4,9 százalékkal több árut szállítunk, míg az import 1,2 százalékkal növekszik majd. A kivitel esetében természetesen a késztermékek exportját szorgalmazzuk, míg nyersanyagokból és félkész termékekből csökkenteni kellene a határainkon túlra történő szállításokat. Igényes feladatok előtt állnak hát a gyártók és külkereskedők egyaránt. Azonban a komplex gazdasági kísérlet, melynek keretében intenzív a termelőszféra és a külkereskedelem kapcsolata, komoly lehetőségeket ad a célkitűzések eléréséhez. Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy az eredmények elsősorban a termelők és a külkereskedők körültekintő, színvonalas és felelősségteljes munkájától függnek. KOVÁCS EDIT Több mint 85 millió korona ráfordítással a Milevskói Légi Technikai Vállalatnál elkészült az az új anyag-előkészítő berendezés, amely évente csaknem 11 ezer tonna bádoglemezt és 6500 tonna vasrudat dolgoz fel. A legkorszerűbb módszerekkel vágja a vasrudakat, s robottal felszerelt központ állítja elő a megfelelő darabokat a bádoglemeztáblákból. A képen: Miroslav Pouzar a vasrúdraktár darukezeíóje. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČTK) 1988. V.
